Charlie szülinapja

Ez most egy nagyon szép nap minden szempontból.

Ma lett 51 éves Charlie, és erre az alkalomra egy közös éttermezést szerveztem össze a fiúkkal. Már karácsonykor lestipistopoltam ezt a napot, hogy legyen idejük úgy szervezni a dolgaikat. Aztán kiderült, hogy az exem is erre a szombatra gondolta a szülinapozást a fiúk féltestvérével, mert a tesó meg 4-én született. Én általában elég jól tudok alkalmazkodni az ők programjaikhoz, ami a fiúkat is érinti, de most mondtam Belaminak, hogy Charlie szülinapja pont 7-ére esik, szóval nem vagyok hajlandó sehová átpakolni. Igazából én szóltam hamarabb, ám megértem (nem), ha mégis oda mennének inkább, de én akkor is elviszem Charliet a kinézett indiai étterembe, ahová hónapok óta vágyik.

Végül ex átpakolta jövő szombatra a bulijukat, mi meg elmentünk a Taj Mahal étterembe.

Luna sajnos beteg lett, így Miklós egyedül jött.

Öten voltunk, rengeteget beszélgettünk, nagyon-nagyon finomakat ettünk.

Utána elmentünk még Belamiékhoz kávézni, ott folytattuk a kellemes időtöltést, és én minden percét kiélveztem ennek. Olyan ritka, mikor mindannyian együtt tudunk lenni. Luna hiányzott, de egy jó ürügy, hogy hamarosan megismételjük ezt az akciót. Van itt még olyan étterem, ahol nem jártunk. 

Ez már igazán kellett nekem.

Rettenetesen sz.r szerdám volt a munkában, két műszakot toltam le, mert mikor 16 óra előtt lecsuktam volna a laptopom tetejét az egész napos munka után, szóltak, hogy azonnali gondozási hely váltás lesz 4 gyerekemnek. Úgyhogy indultunk, és senki ne akarja tudni, hogy milyen sikoltozó, síró gyerekeket nyugtatni, akik nem értik, hogy miért szakítják ki őket az otthonukból, vagy legalábbis, amit eddig annak gondoltak. Igazából a 2 kisebb oda született, és most a nevelőszülő nem vállalja tovább őket, mert idegileg összeomlott, kórházban van, és mikor kikerül, akkor sem akarja csinálni tovább. Ma sem értem, hogy hogyan juthatott el eddig, mert azt hittem, hogy az én 4 gyerekemet soha vissza nem adná, maximum a másik 2-őt (nekik más a gyámjuk), akikkel baja volt. Aztán ez lett belőle mégis. 6!! gyereket kellett 3!!! helyre szétdobálni az este alatt, mert kvázi felügyelet nélkül maradtak. Nagyon dühös vagyok a szolgáltatóra, hogy hagyták eszkalálódni ezt az egészet, de azt mondta a nevelőszülői tanácsadó, hogy nem érezte, hogy ennyire rossz a helyzet. Mi a kollégámmal nyár óta mondogatjuk, hogy nincs jól a nevelőszülő, de nincsenek helyek, ez a mantra ment/megy. Közben, ha a 2 problémásat elrakták volna időben onnan, akkor a másik 4 menthető lett volna. Szerintem. Így meg most a 2 hely helyett 6 kellett, hát marha jó, nem?  (Ilyenkor úgy lesz hirtelen hely, hogy szanaszétdobálják őket.)

Ilyen napok után azt gondolom, hogy nem kellene asszisztálnom ehhez. Csak épp, ha mindenki kiszáll, attól nem lesz jobb. 

Este 23 órakor sikerült is hazaérnem.

Szóval úgy kellett már ez a mai nap nekem, mint egy falat kenyér.

Remélem, innentől egy felfelé ívelő szakasz kezdődik. 

 

(Sakkarah)

 

Aktív nap (végre!)

Eredményesnek és aktívnak ítélem a tegnapi napot.

Délelőtt elintéztem néhány apróbb ügyet (nem munka, hisz szabin voltam), aztán leszaladtam a boltba, ebédet főztem, közben Mórt kétszer is sétáltattam. 

Délután folytattam a takarítást, sikamikálást egészen öt óráig, mert utána tornáztam egy órát. Annyira jólesett, mert múlt héten egyszerűen nem tudtam rávenni magam semmilyen plusz mozgásra, örültem, ha azt meg tudtam csinálni, amit muszáj volt. Mondjuk nem is erőltettem, mert azt hittem vírus okozza a hányást, meg az erőtlenséget. 

Nekem nagy kedvencem Bíró Ica legelső tornája, nosztalgia is fűz hozzá, szerintem ez volt az első videókazettám, amit eredetiben kaptam, Belami kb. három éves volt, évekig tornáztam rá. Később DVD-ben szereztem be, most meg simán a youtube-on indítom be. Ezt itt.

Ezek a tornázások nagyon vidámak Mórral, mert a talaj részen szokta kezdeni a trollkodást, és abba sem hagyja a végéig. Nagyon jókat szoktam nevetni rajta, mert mindig valami más játékot hoz oda, és tömködi az arcomba, a kezembe, én meg tolom el, amit nagyon bír. Ez a mi kis játékunk, de közben csinálom a gyakorlatot is. Ezt a képet a torna végén lőttem:

És igen, a háttérben a trollkodásban kimerült Mór, szájában az aktuális játékkal aludt el. 😂 

BÚÉK!

Annyira nagyon szuper ennek az évnek a vége is. 

27-én vacsorára voltunk hivatalosak Ágihoz és Belamihoz. Nagyon finomakat ettünk, megláttuk Ági ékszerdoboz kis lakását, és nagyon jót beszélgettünk. 

Megmondom őszintén, kicsit féltem attól, hogy Iluska után hogyan tudnék jobban kedvelni valakit Belami mellett, de úgy tűnik nincs ezzel gond. Ági annyira más, hogy össze sem tudnám (és nem is kell) hasonlítani Iluskával, ő leginkább Belamira emlékeztet, és ezzel el is nyerte a szívemet, plusz ismerős vizeken evezek, szóval boldog vagyok ettől (is). 

Most meg már Fonyódon hesszelünk egészen január 3-ig, szóval..

Tegnap gyönyörű, napfényes időben utaztunk, többször is megálltunk, ráértünk. Sötétedés előtt felkerestük a mólót, a kutyás strand partját, aztán összevásároltuk a fél Lidl-t, úgyhogy éhen biztosan nem halunk.

Én még beugrottam a kínaiba is, mert nyáron itt vettem a futáshoz egy hatalmas fekete övtáskát, ami nagyon hasznosnak bizonyult a másodállásban is, úgyhogy fehérben kerestem hasonlót. Végül ezt találtam:

Így legalább erről is eszembe jut majd Fonyód. 

Tegnap este már összekészítettem egy kupacba a futós cuccomat, úgyhogy reggel gyorsan felöltöztem, és elmentünk Mórral futni. Valami csodálatos volt. Épp felkelt a nap, nagyon hideg sem volt, szép volt a kilátás. Nem tudom mikor esett ennyire jól a mozgás utoljára, pedig reggel pont nem szeretek edzeni.

Délelőtt Charlienak eszébe jutott, hogy piac van, és kellene valami füstölt cucc a lencsébe, úgyhogy összekaptuk magunkat, és lementünk (a kilátónál lakunk). Aztán úgy alakult, hogy ott ebédeltünk lángost, majd elmentünk a sétányra, és ott órákig napoztunk, meg sétáltunk, valami mennyei jó idő volt. Annyi időre jöttünk haza, hogy megigyunk egy kávét, meg elintézzük a folyó ügyeket, aztán mentünk tovább a partra, ezúttal máshová. Naplementéig ott mászkáltunk, úgyhogy ma kimaxoltuk a szabad levegőn tartózkodást. 

Már túl is vagyunk a korai saláta vacsorán, Mór úgy alszik, hogy megnéztem az előbb, lélegzik e rendesen. Persze, mikor lefényképeztem, kinyitotta a szemét. Szerintem mi is hamar el fogunk aludni.

Remélem holnap hasonló kis napot tudunk kanyarítani, és ennyire jól fog végződni 2023, illetve legalább ilyen jó év lesz 2024. Január 1-én érkezik majd Belami Ágival (most a Mátrában vannak), szóval a kezdet mindenképpen jó lesz. 

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

"Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!" /Dale Carnegie/

Tegnap délután Charlie rádöbbent, hogy neki el kell mennie Kiskőrösre látogatni, mert a héten már nem tudja máshová beszuszakolni. Kérdezte, hogy megyünk e vele Mórral, majd visszafelé megállunk Soltvadkerten fagyizni, meg az én egyik gyerekemnél is látogatni. Így történt, hogy a munka végeztével átmentünk kirándulósba, és a fagyin kívül lementünk a tóhoz, ami olyan, mint egy mini Balaton (imádat), és sétáltunk egy nagyot a lemenő nap fényében. Jó volt nagyon.  

Így haladok, haladunk a dolgokkal

Meglódult megint a súlyom lefelé, annyira örülök. Ma reggel:

Ez biztosan köszönhető annak is, hogy mostanában MINDEN este futunk kocogunk Mórral. Jó, nem sokat (25-30 percet), de ha én viszem a napi utolsó sétára, akkor elvárja, mert úgy volt tegnap, meg előtte, úgyhogy ez az új szokás, gyerünk. A futócipőm lett a sétáltatós cipőm, ez van. 

Úgy szokott lenni, hogy leérünk, többnyire lesétálunk szép ütemesen a kilencedikről bemelegítésként, aztán előttünk van egy nagy füves placc, ott elengedem pisilni, szaglászni pár percre, addig én melegítek tovább. Amikor ezt elunja, odajön, hogy tegyem rá a pórázt, és induljunk. Tök ügyesen üget mellettem, és ha begyorsul, akkor csak szólok neki, hogy "tempó", és felveszi újra a ritmusom. Még van hová fejlődni, de borzasztóan élvezi, és igazából én is. 

Talán kedden volt, hogy sumákoltam a futással, mert kellett már egy pihenő nap, de akkor is megoldottam, mert elmentünk egy másik nagy füves placcra, ahol el tudtam engedni, és őrületes rohangászást csapott magának, ez nagyon vicces szokott lenni. Tele van energiával, és simán letol a három sétából kettőt úgy, hogy rengeteget fut, főleg, mióta egy hete kozmetikusnál volt, és rövidebb lett a bundája. 

Tegnap, a déli sétánál láttam rajta, hogy keresi az árnyékot, nem annyira jó már neki a nap közepén hosszan rohangálni, úgyhogy lassan áttérünk az esti nagy sétára, a déli megint rövid lesz. Kb. az óraállítással szoktunk váltani, mert télen a sötét miatt a déli a hosszú séta, nyáron meg egyre későbbre tolódik az esti kiruccanás. Nem tudom más hogy tudja megoldani a napi három sétát, nekünk ez mindig szervezést igényel, mert egyikőnknek úgy kell megoldani a napját, hogy délben haza tudjon ugorni. Szerencsére a kötetlen munkaidő miatt bármi megoldható.

Ez a napsütéses jó idő!

Annyira imádom. Tegnap átültettem pár virágomat, meg akkor már az ablakot is megpucoltam. De ha már, akkor a függönyt is kimostam, meg az erkélyt is rendbe kaptam, úgyhogy az utolsó kávémat már ott ittam. 

Ma a biciklimet szeretném letakarítani, szerintem a délutáni ügyintézéseket kerékpárral fogom bonyolítani. Most dolgozok kicsit a gépen, és ezzel dobom meg magam:

   

Legyen csodaszép napotok!

Én most örülök magamnak

Reggel a mosdás és öltözés után fújtam egy kis parfümöt magamra, meg a szabadidőruhámra, mert ugyan itthon nem szoktam, de már nagyon hiányzott, hogy érezzek valami finom illatot magam körül a sok vegyszer után.

Igazából elég jól beosztottam az időmet és az energiámat az elmúlt három napban, mert ma még egy szoba van hátra, utána befejztem a takarítást. 

Persze, lenne még mit csinálni -pl. selejtezés mégsem volt- de most jelentősen nőtt a komfortérzetem. Kint van a szerény karácsonyi dekorációnk (nem visszük túlzásba), és ettől olyan jó lett a kedvem is. 

Múlt szombaton kihúztuk mindannyian, hogy kit fogunk megajándékozni.

Úgy emlékszem, hogy tavaly vagy előtte vezettük ezt be, mármint, hogy mindenki egy embert ajándékoz meg a családban. Ez azért tetszik a fiúknak, mert csak egy ember meglepetésén kell gondolkozni szűk családon belül, és így nincsenek buta, utolsó percben összekapkodott tusfürdők, hasonlók. 

Van egy chates családi csoportunk, ott mindenki ír sok ötletet, hogy minek örülne igazán, és így lehet támpontot kapni, hogy merre induljon el az ember. Ezzel még marad a meglepetés ereje, hogy mi lesz és kitől, mégsem kapunk valami olyasmit, amire semmi szükségünk, vagy nem vágyunk rá. Én nem mondom, hogy mindenkinek ez a legjobb megoldás, de nálunk nagyon bevált. Így a fókusz magán a karácsonyon van, a hagyományainkon, amikben nincs semmi különös, mégis olyan megnyugtató tud lenne. Belami mondta tavaly, hogy annyira szereti a mi kis hagyományainkat, hogy el sem tudja képzelni, hogy egyszer majd ezen változtatni kell. Mondtam neki, hogy ez is apránként alakult ki, majd szép lassan változtatja a saját képére, mikor már saját családja lesz. (Tavaly elég közel volt már hozzá, idén karácsonyra visszalépett a start mezőre.)

Annyi idegesítő külső körülmény van most a világban, teljesen tudatosan nem engedem, hogy elvigyen.

Pedig ma is. Kaptam egy utalást a munkahelyemtől, gyanítom ez a karácsonyi ajándék, de inkább egy vicc. Szerintem jobban tették volna, ha hagyták volna az egészet a p.csába, mert ez inkább szánalmas, mint jó. Hagyjuk is! (Az már hab a tortán, hogy Charlie is megkapta időarányosan, ami azt jelenti, hogy szerintem többe került az utalás esetében.) 

Én most örülök magamnak.

Mindenki jól van, semmi megoldhatatlan probléma vagy körülmény, és az agyam is kisimult, ráállt az adventre. (Megcsináltam a máglyarakást, nagyon finom lett.)

Kicsit jobban

Tegnap egészen jó napom volt.

Új ciklus indulása előtt közvetlenül egyszerre nagyon tevékeny tudok lenni, mintha a szervezetem érezné, hogy utána egy-két napig nyuginak kell lenni. Szóval pénteken dolgoztam egy csomót délelőtt, de közben ment a mosógép, meg a szárító, és halat is sütöttem sütőben. Gyorsan összedobtam egy kuszkuszt köretnek, de már vittem is Mórt sétálni, hogy Charlie tudjon dolgozni, ha hazaér az anyukájától, mert elvitte bevásárolni. Gyorsan megebédeltem, összekaptam magam, és bementem a barátnőm munkahelyére, akivel együtt szoktunk fodrászhoz menni abba a városba, ahol régen együtt dolgoztunk. 

Jó ég! Őt régebben ismerem, mint a férjemet. Már előtte is dolgoztunk együtt mentorként, aztán úgy egy évig ő még maradt ott, én meg már családgondozóként amott működtem. Végül újra összekanyarodtak az útjaink 2007-ben, és egészen 2016-ig húztuk együtt az igát. Nagyon szerettem vele és a főnökömmel dolgozni, mi azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Nem szoktuk így mondani, de én a barátaimnak tartom őket. Nagyon is. 

Kettőkor már a fodrásznál voltunk, és már útközben is ventiláltam neki, szóval nagyon kellett ez már nekem. Ott beugrott egy másik nagyon kedves régi kolléga (azért tíz év alatt lettek ott életre szóló ismeretségek), és bandáztunk kicsit. Remélem ők is élvezték annyira, mint én. Abban maradtunk, hogy legközelebb már lehetőleg kávéházban futunk össze. Igazából nem rajtunk múlik.

A hajam.

Valahogy én soha nem szerettem a frissen fodrászolt hajat, annyira idegen tud lenni hirtelen, szóval jobban szeretem utána egy hét múlva. Mikor már én csinálom meg magamnak a saját samponommal, hajszárítómmal, stb.. 

Szerintem szeretni fogom ezt a féloldali frufrus fazont, de most kicsit olyan vagyok, mint egy öltöztetős katona, tudjátok, aminek le lehetett a haját is venni. 

A fodrászom rohadt jól tud vágni, de úgy szárítja be, ami nekem sok. Elég nagy a fejem, szóval vigyázni kell a szétszárítással, mert irtózatosan növelni lehet vele, nekem komfortosabb a laposabb, kevésbé beszárított forma. Na mindegy, kicsit túlmagyaráztam, de szerintem jó kis frizura lesz ez.

Már azt is kitaláltam nagyjából, hogy legközelebb milyen lesz. A másik, rövidebb fazont fogom kérni, mert már március végén -remélem- lekerül a sapka. Addigra a frufum is visszanő, mert annyira sokat nem vágott belőle.  

Aztán hazaértem, és elindult az új ciklus.

Atóta elég fosul érzem magam, de majd elmúlik. Szerencsére hétvége van, tudok többet pihenni.

Volt ma még egy aranyos sztori.

Eléggé aggaszt, hogy bármennyire is szép az arcbőröm, és koromhoz képest feszes is, azért látom, érzem, hogy napról napra plöttyedtebb, és ennek kompenzálására már a jó krémek kevesek. Szóval addig túrtam a netet, hogy találtam arcjógát, úgyhogy most igyekszem betanulni pár fogást, hogy krémezéskor alkalmazzam (akkor csúszik a legjobban a bőr, meg a vérkeringés serkentésével a krém hatóanyagai is jobban hasznosulnak). Plusz vicces grimaszokat is kell csinálni, és ez a történet lényege. Mór ugyanis az előszobában feküdt, mikor elkezdtem a videó alapján csinálni a gyakorlatokat, és hirtelen nem tudta hová tenni, hogy mi lelt. Először felült, és úgy nézte a tevékenységemet, majd nem hitt a szemének, ezért közelebb jött, és a fejét billegtetve próbálta értelmezni a látottakat. Annyira vicces volt, hogy ennyire igyekszik megérteni engem. Szerintem nem sikerült, de majd megszokja. 
     

Egy nyugis napom

Továbbra sem történnek egetrengető dolgok felém, de nem is baj.

Szeretem, mikor kényelmes tempóban zajlik a nap.

• Reggel Charlie leviszi Mórt az első sétára, addig én szellőztetek, beágyazok, előkészítem a teát, kávét, reggelit teszek az asztalra. 
• Szépen, komótosan megreggelizünk, közben megbeszéljük, hogy aznap kinek merre lesz dolga.
• Utána elidőzök a fürdőszobában, imádok váltott hőmérsékletű vízzel mosdani, utána krémezgetni magam. Most vettem egy új szemkontúr gélt, ami nem volt olcsó, de úgy éreztem, időszerű a c vitaminos szérumon kívül valami komolyabbat is használni a szemkörnyékemre. Nagyon szép összetevői vannak, és tetszik a hatása is. 
• Ma konkrétan átsétáltam a munkehelyemre egy megbeszélésre, közben nagy pelyhekben hullott a hó.
• Délre volt időpontom az unokatesómhoz, gyönyörű körmöket varázsolt nekem. Ehhez a piros színhez gyakran visszatérek, nagyon jól áll rövid körmökön.
• Most épp a hajammal is kibékültem, mert máshogy szárítom, és így sokkal jobb. Lehet, hogy február elején még nem vágatom rövidre, majd inkább csak nyárra.
• Hazaértem, és Mór pörgött-forgott körülöttem a boldogságtól, hogy láthat. Csak egy kutya tud ennyire örülni az embernek. Édes Szívem!
• Charlie a munkája mellett csinált egy tepsi rakott bundás kenyeret, a netről nézte ki, tényleg finom lett.
• Mórt ma én vittem hosszú sétára, nagyon jót mozogtunk együtt ebben a hülye, szeles időben.
• Munka, munka, munka, valahogy nekem is utol kell érnem magam.
• Közben egy finom kávé, ez a jutalom két feladat között.
• Ezekkel párhuzamosan megy a mosógép, aztán majd a szárító (imádom ezt a háztartási eszközt), mert Kismacsó edzeni volt, meg tett ki szennyest az edzőruháján kívül is.
• Tegnap tornáztam, ma nem muszáj, de majd meglátom még.
• A vacsora lesz még, meg egy utolsó séta Mórnak.
• Este megint enyém a fürdő egy időre, mert télen szeretek kádban fürödni, sokáig mélázni az illatos habok között. Úgy át tudok melegedni ettől az esti szeánsztól, plusz a mézes-citromos teámtól.
• Még valami film is belefér, aztán pár oldal altató olvasás, de van, hogy már az sem kell, mert elalszok.  

Egy pillanat boldogság

Tegnap rengeteget dolgoztam az irodában, gyakorlatilag az ebédemet is a gép előtt ettem meg, annyira. 

Hajtott, hogy utána lazulhassak, meg még ma is pihenősebb napot csináljak.

Este hazajött Belami, nagyon jó volt.

Mórral elmentünk elé esti séta alatt. Mórci szaglászott, elvolt, és mikor mondtam neki, hogy "Nézd már, ott jön Belami!", akkor kilőtt, és olyan örömtáncot járt a gyerek körül, hogy nem lehetett nevetés nélkül megállni. Teljesen odavan, ha valamelyik fiú hazaér, egyszerűen imádja őket. 

Persze meg is értem, Belami egész este szórakoztatta Mórt, bújkáltak, kergették egymást a lakásban. Belami még fürdéskor is beengedte őt a fürdőszobába, hallottam, hogy beszél hozzá, Mór meg -szerintem- feküdt a kilépőn, és hallgatta. 

Aztán a kanapén feküdtek együtt, Belami már félig aludt, Mór meg a macijával asszisztált ehhez. 

Végül Belami elment aludni, Mór bekísérte a szobájába, és az alvós maciját lepottyantotta Belami ágya elé, hogy azért ott is legyen kicsit, mert aludni azért visszajött, a szokás -kérem- nagy úr. 

Sajnos ez egy ilyen rövid vizit volt, mert ma reggel már ment vissza Pestre dolgozni. 

Anyu egyre jobban van, felmerült, hogy hamarabb hazaengedik, mint egy hét.

Ma is beszéltünk, már teljesen olyan volt a hangja, mint mikor otthonról hív. Nagyon örülök.

Amúgy tegnap este volt egy pillanat.

Mór visszakocogott a fiúk szobájából, felvett egy másik játékot, és begömbölyödött a fekhelyére (amúgy nem sokszor használja, a parkettán, kövön szeret aludni a meleg bundája miatt), rajtam meg átfutott, hogy mindenki rendben van, én is, a dolgok is, és olyan jó érzés volt ebben a pillanatban megpihenni, és semmi másra nem gondolni. 

Hangulatok

Az egyik kedves barátnőm írta pár napja, hogy olyan, mint egy mániás depressziós: hol fent, hol nagyon lent van. Kicsit most én is ezt érzem. 

Szerdán este hazajött Belami, Kismacsó is itthon van már egy hete, plusz az új befutó: Mór. MINDENKI itthon volt, és ilyen már elég régen nem történt, szóval boldog voltam. 

Csütörtökön folytatódott a "fent", Belami megállás nélkül Mórt szórakoztatta, Kismacsó a lakás valamelyik pontján aludt (bárhol képes aludni), mi Charlieval bevásároltunk, főztünk. Aztán közösen ettünk, Mór feküdt az asztal alatt, annyira idilli volt.

Késő délután Belami visszament Pestre, mert ma ügyel, Kismacsó meg egy barátjához indult sütögetni a kertjükbe. Charlie drónozni ment egy ismerősével, én meg kettesben maradtam Mórral, úgyhogy régi Linda filmeket néztem, ő meg durmolt a lábam mögött, a kanapé előtt. Jó volt.

Hajnalban rosszat álmodtam, a fiúk eltévedtek valami bányában, még kicsik voltak, én meg nem nem fértem be a lyukon, amin ők bemásztak. Nagyon rosszul ébredtem.

Mór hisztizett a reggeliért, aztán ő jóllakott, de engem nem hagyott reggelizni, folyamatosan ugrált rám, én meg mondogattam, hogy "nem, nem, nem". Valahogy érezte, hogy nem vagyok topon, úgyhogy nem volt hajlandó letekeredni rólam. Közben Charlie is felkelt, és jobb lett kicsit. 

Most átnézek pár levelet, amit tegnap írtam meg, utána bemegyek a munkahelyre iktatni, szkennelni, elküldeni, ilyenek. 

Egyre megyek az unokatesómhoz körmözni, most a lábamon is megcsinálja, hátha tudok már mezítlábazni, mert eddig fáztam, még elő sem vettem a szandálokat, papucsokat. 

Ezek tetszenek:

 

A fenti volt már tavaly, nagyon szerettem, lehet most a fehér mellé valami mást színt választok, mondjuk rózsaszínt. Még kitalálom. 

Elkezdődött 2020, így

Kicsit zaklatottan indul ez a 2020, pedig olyan kellemesen zárult 2019.

A szilvesztert én sem nagyon szeretem, de kitaláltuk Charlieval, hogy elmegyünk Budapestre Apuékhoz, és belevetjük magunkat az utcai ünneplésbe. Ők már évek óta ezt csinálják, és azt mondják, élvezik. 

Na jó, egyszer nekem is tetszett, de nem tudom, hogy akarom e újra, majd meglátjuk. Van még 364 napom kitalálni, ha jól számolom. (Charlie szerint ez az év 366 napos a szökőév miatt.)

Aztán elsején délután hazaértünk, és csak ettem, meg ettem, meg kávéztam, hogy nyitva tudjam tartani a szememet. 

Alkoholt alig ittam szilveszterkor, viszont megettem egy nagy szelet húst, mert megkívántam. Őszintén szólva örültem neki, mert nem szeretem a visszavonhatatlan dolgokat az életemben, de szerintem nem volt jó hatással rám. Egyből visszatért a borúlátó énem, jól megtápláltam a hússal, azt hiszem. Pedig inkább arra gondoltam, hogy a fehérjehiány sarkallt a húsevésre, mert mi még szilveszter napján is edzeni voltunk. Charlie, Kismacsó és én, mert Belami ügyelt egy 24 órásat. Utólag azt mesélte, hogy a hozzátartozókkal volt inkább gondja, mint a kis betegekkel, mert a nagyik és anyukák kidőltek, őket is vizsgálni, meg továbbküldeni kellett, annyira.

Na, kanyargok itt mindenfelé, de az elseje nem az én napom volt, na. 

Ma megint nem ébredtem túl jól.

Tudtam, hogy itthonról fogok dolgozni, de előtte rendet kellett vágni kicsit, mert csatatér volt mindenhol. 

Még nem is végeztem teljesen, mikor Charlie hazavitorlázott, hogy akkor ő most itthon lesz, mert itthon van dolga. Nem volt őszinte a mosolyom, ezt, sajnos, ő is észrevette, és meg is sértődött. 

Na mindegy, később jóban lettünk megint, és elmentünk edzeni.

Na ez is.

Nem igazán érzett még rá az ízére, inkább nyűg neki, mint endorfin forrás, de azért reménykedek, hogy rákattan. Nagyon fontos (lenne) neki (is) a rendszeres mozgás, különben baj lesz. De legalább elkezdte (elég erőszakos tudok lenni), és reményeim szerint egy hónap után már hiányozni fog neki. 

Utána elmentünk a KEDVENC helyemre, abba a vegetáriánus étterembe menüzni.

Én ott hogy szeretek enni! Annyira finom minden, és teljesen nyugalomban vagyok, hogy nincs benne semmi olyan, amit ne próbálnék ki szívesen. 

Bárcsak valaki főzne rám ebben a szellemben, mert semmi huzalmam nincs a főzéshez, ki nem állhatom az egészet.

Új projektem a hinduizmus, buddhizmus tanulmányozása, olvasni szeretnék róla.

Lett bennem mostanában egy igény arra, hogy pontosítsam magamban a vallások lényegét, és elhelyezzem magam valahová. Meglátjuk hová lyukadok ki.

A lényeg.

Így estére visszataláltam önmagamhoz. Dolgoztam egy csomót, szerintem elég jól haladtam, és a kedvem is visszarendeződött a mozgás és a jó kaja miatt. Maradjon is így!  

Hullámzóan

Egyik nap nagyon jó, a másik kevésbé.

Most ez jellemző, ma épp a jó van. 

Bent vagyok a munkahelyen, pár dolgot rendbe akartam még tenni, aztán idén már leteszem a lantot, majd 2020-ban dolgozok megint. 

Kismacsónak elkezdődött a vizsgaidőszak, úgyhogy a héten már otthon volt velünk, minden percét élvezem. 

Ma elment Charlieval Szolnokra, hogy lerendezzék az ex barátnőmmel ezt a telefon ügyet, szerencsére én nem kellettem hozzá. Szerintem ezt ő sem nagyon bánta (ex barátnő). 

A lényeg, hogy öt perces ügyintézés volt, aláírta a papírokat, és így mienk maradt a szám, és átkerültünk saját előfizetésünkbe, ami a nethez, tévéhez kapcsolódik. Igazából még jobban is jártunk, mert így minden harmincas és vonalas számmal ingyen beszélünk, a netem is sokkal, de sokkal több, és csak kicsit fizetünk többet.

Már hazafelé jönnek, vesznek thai kaját, és otthon együtt eszünk majd.

Este meg a régi munkahelyemre hívtak karácsonyozni, gondolom az elmaradt búcsúztatómat akarják pótolni. Nem sok kedvem van hozzá, de én udvarias lány vagyok (többnyire), úgyhogy elmegyek. 

Tegnap kevésbé voltam vidám.

Muszáj volt takarítani, azzal nincs is baj, szeretem csinálni, ha békében hagynak, de persze folyton csörgött a telefonom, kiestem a ritmusból.

Délután elmentünk fenyőt venni Charlieval. Én évek óta szeretnék mű fenyőt, már olyan szépek vannak, és legalább nem kellene kinyírnunk egy fát sem. Mondom ezt úgy, hogy mi mindig töves fenyőt veszünk, amit aztán anyuéknál kiültetünk, de akkor is. Nem minden fenyő marad meg így sem, és akkor már csak kinyírtuk szegényt.

Na meg felcipelni sem szereti senki, ebből is mindig gond van. Szóval a családból hárman kiegyeznénk valami szép mű fenyővel, de Charlie hallani sem akar róla.

Tegnap a faiskolában egy fogyatékosnak tűnő fiú akart nagy lelkesen segíteni, aminek az lett az eredménye, hogy leejtette vödröstül a fenyőt, úgyhogy majdnem leszakította az autónk lökhárítóját, meg a vödör is ripityára ment. Nagy nehezen adtak egy másikat, de csak ráhúztuk a töröttre, amivel egyáltalán nem vagyok kibékülve. Sajnos ezzel még nem tudtam foglalkozni, de Charlie szerint nem kellene bolygatni az átültetéssel a növényt, meg lehet, hogy nem is sikerülne normálisan az egész, inkább hagyjuk. Mindenesetre azonnal elment a kedvem az egész karácsonytól, de dolgozok rajta, hogy visszajöjjön. 😉

 

Túltolós, de elégedett

A mai napot kicsit túltoltam.
Délelőtt utazgatós volt a munkám, utána gyalog elloholtam edzeni. Annyira, de annyira elfáradtam a végére, hogy azt fontolgattam, busszal megyek be a munkahelyemre, mert még ott is volt dolgom. A busz sokára jött volna, úgyhogy gyalog mentem, de már úgy sajogtak az elülső combizmaim a guggolásoktól, hogy egyáltalán nem esett jól a lassú séta sem. Mire beértem, meglett a tízezer lépés, én meg azt gondoltam, hogy bent fogok aludni a munkahelyen, mert kizárt, hogy a székről fel tudjak állni ma még.

Aztán kevés munka volt, meg sok duma, mert a kolléganőmmel inkább egymást szórakoztattuk, én meg pihentettem a lábamat, a számat nem annyira. 😉
Végül a legfontosabb melót megcsináltam, a többit meg összefogtam, és a táskámba pakoltam, szerintem holnap itthon fogok dolgozni. (Igen, baromi jó nekem, tudom.)

Charlie értem jött, mert telenyavalyogtam a telefont neki, és elmentünk bevásárolni.
A lábaim már sokkal jobbak, este majd jól bekenegetem őket a kedvenc fekete nadálytő  krémemmel, és reggelre teljesen rendben is lesznek.

Na megyek, csinálok valami egyszerű vacsorát, utána egy kád forró vízben relaxálok, míg Charlie haza nem ér a pingpongozásból. Ma nagyon elégedett vagyok az életemmel. 👍 

Óda egy ágyhoz

Vasárnap aztán mindenki szépen hazaért, közben én elkezdtem lehordani a lomjainkat, mert jól elnéztem, vasárnap kellett, nem pénteken.
A fiúk segítettek, én irányítottam, mert közben az ebéddel is foglalkozni kellett. Vittünk le matracot, kiült relax foteleket, rossz biciklit, dobozokat, és még rengeteg mindent a tárolóból.

Fentről csak Belami első ágyát, ami a rácsos után volt.
Szóval az ágy 22 év körüli, és érzelmek fűztek hozzá. Megjárt velünk pár lakhelyet, mert mindig jött velünk. A végén már Kismacsó aludt rajta, és hetek óta megvolt a két új ágy, de az egyiket nem tudtuk összeszerelni, míg nem csinálunk valamit a régivel.
Úgy volt, hogy Anyuékhoz visszük el, de egyszerűen nem akart összejönni, úgyhogy gondoltunk egy nagyot, és levittük... Azonnal elvitték, szóval használva lesz még, aminek Belami annyira nem örült, de aztán belenyugodott.
Komolyan összeszorul a szívem, ha ágyra gondolok, pedig nem szoktam problémázni tárgyak kidobásán, sőt, én vagyok a nagy kidobáló a családban, amúgy mindenki csak gyűjtöget nálunk.

De hát..
Mégis ez volt Belami első ágya, ezen álmodott három évesen, és gimnazistaként, sőt egyetemistaként is. Abba is hagyom, mert a végén még megsiratom ezt a hülye ágyat.

Aztán ebédeltünk, Charlie összeszerelte végre a másik ágyat, úgyhogy végre ez is lerendeződött.
Délután sütöttem sütit, először Kismacsó indult vissza, majd Iluskát kísérte ki Belami a vonathoz. Ő még visszajött, és az utolsó vonattal ment Pestre. Rengeteget beszélgettünk, közben folyamatosan ettünk valamit, nem állítanám, hogy diétás nap volt a tegnapi.

De együtt voltunk, és az mindig nagyon jó.

Ez most egy jó hétvége

Pénteken -természetesen- jó buli volt a terheléses vérvétel, a két időpont között jót bandáztunk itt is, ott is. Kicsit könnyen öltöztem a kis piros kabátommal, fáztam, mikor az utcán is beszélgettünk egy régi kedves ismerőssel.

A fodrászomnál zavarban voltam, mert legutóbb nem ő vágta a hajamat, és nyilván észre is vette, bár nem csinált ügyet belőle. Az a helyzet, hogy augusztusban lusta voltam átmenni hozzá, elkurvultam, na.
Van egy újság, amin D. Tóth Kriszta van, és nagyon tetszik rajta a haja. Ez az újság kint volt a régi munkahelyem büféjének kirakatában, és én elkértem valamikor 2011 táján (az újság 2010-es talán), és azóta időnként ezt mutatom be a fodrásznak, hogy ilyen fazont szeretnék. Szerintem most tök stílusos volt ezt vinni, hisz ott voltam, ahonnan ez az újság való.

Pénteken délután aludtam egy hatalmasat, mert ez a terheléses móka mindig kicsinál. Aztán Charlieval tekeregtünk picit, vett nekem sült édes burgonyát a Mekiben, az lett a vacsorám. Olyan jólesett, hogy nem tudom elmesélni. Vettünk is a Lidlben fagyasztottan, hogy otthon is legyen ilyen opció, ha gyorsan kell valami.

Szombaton takarítottam, Charlie meg készült az osztálytalijára, ők úgy beszélték meg, hogy nem visznek párt, csak a régi osztálytársak mennek. Annyira nem is bántam, mert a fiúk jöttek haza az apjuktól este, inkább itthon maradtam volna amúgy is.
Így én elmentem edzeni, és futottam egy jót a futógépen a lábedzés előtt. Nagyon büszke voltam magamra, hogy jól ment a futás, ahhoz képest, hogy kb. két éve nem futottam egyáltalán.
Nekem általában az a bemelegítés, hogy gyalog megyek edzeni, és így 35 percet sétálok elég gyors ütemben, jól felpörgetem a pulzust. Aztán edzés, zuhanyzás, majd lassabb tempóban séta megint, az a levezetés. Most erre jött még fél óra kocogás, jól elfáradtam.
Mire hazaértem, a fiúk megérkeztek Iluskávak kiegészítve. Belami és Ilus elmentek teázni, sütizni, mert fél éve "járnak", meg kellett ünnepelni. Addig én Kismacsóval beszélgettem az adzésről, és azt mondta, hogy a harmadik hónap végén kapok egy három részre bontott edzéstervet, szóval lehet, hogy tényleg a futás lesz a negyedik, mert máshogy nem fér bele az időmbe.
Aztán Kismacsó elment csajozni (még mindig tagadja, hogy állandó barátnője lenne), mi meg Iluskával és Belamival régi képeket nézegettünk. Volt vagy éjfél, mire én elszivárogtam aludni, de ők még nem voltak álmosak.
Charlie az anyukájánál aludt, mert borozott az osztálytársakkal, és így nem ült volán mögé, Kismacsó meg a titkolt barátnőjénél töltötte az éjszakát.
Belamiék még alszanak, úgyhogy azt hiszem szép csöndben előkészítem az ebédet, és fülig ér a szám, hogy hamarosan MINDENKI itthon lesz egy röpke néhány óráig. 

Kedden

Jaj, hát annyira rohan az idő, hogy itthon vagyok!

Kedden reggel ültem itt Charlie forgószékében kócosan, puha köntösben, kávéval a kezemben, és azon tűnődtem, hogy mihez is fogjak.
Gondoltam, hogy lehúzom az ágyneműt, meg kirakok minden takarót és párnát szellőztetni, mikor megcsörrent a telefonom. Egy kedves ex kolléganőm hívott, hogy odaadná, amit rendelt nekem, meg beszélgethetünk is, mert épp ráér.
Én, akit az ilyen váratlan fordulatok eléggé meg tudnak zavarni, elég gyorsan felzárkóztam az új helyzethez, úgyhogy villámként cikázva próbáltam viszonylagos rendet tenni a lakásban, meg azért az ágyneműs sztorit is beindítani.
Mire ideért, már előkészítettem a teázás kellékeit is, ő meg somlóit hozott, úgyhogy teaházas hangulatot teremtve gyorsan elpucolt a délelőtt.

Közben a "nemszeretem" kolléganőm hívott telefonon, de mondtam neki, hogy nem érek rá, majd később beszélünk. Nem siettem el, már dél is elmúlt, mikor visszahívtam.
Sejtettem, hogy az áskálódását szeretné folytatni, amire egyáltalán nem vagyok vevő.
Úgy terveztem, hogy gyorsan helyreteszem, úgyhogy a saját mobilomról hívtam, nem a cégesről. Ez nagy hiba volt, mert még én fizetek azért, hogy meghallgattam a hülyeségeit tisztázni kívánt dolgait.
A pulzusom nem emelkedik meg már tőle, de végtelenül unom az akaszkodását, a próbálkozását, hogy betaláljon. Nem értem miért jó ez neki.
Elkezdtem leírni, hogy miről volt szó, de annyira érdektelen az egész, hogy nincs türelmem és kedvem az egészhez.
Egyszerűen nem akarom hagyni, hogy áthatoljon a páncélomon, és ha sokáig csinálja még ezt, akkor a feletteseimhez fogok fordulni. Tudom, hogy ő jönne ki belőle rosszul, úgyhogy ezt végső megoldásnak tartogatom, szeretném, ha magam meg tudnám ezt oldani, és lehengeredne végre rólam.

Közben Belami jelezte, hogy haza fog ugrani néhány órára az egyetemről.
Mivel a hűtő tök üres volt, meg szegény Charliet is lepattintottam délben, hogy egyen máshol, mert én még pletyizek, gyorsan elszaladtam a boltba. Utána fasírtot sütöttem, beszedtem a közben megszáradt ágyneműt, a kiszellőzött párnákat és takarókat.
Este picit együtt voltunk mind a négyen, jó volt.

Ezeket meg valamelyik nap találtam a Pinteresten, rengeteg kendőm van, ki kellene próbálni a fejemen is. Nem tudom, hogy elég bátor vagyok e hozzá.

És ezek rövid hajra vannak kötve, szóval ki fogom próbálni.

Szép napok jönnek és mennek

Ma volt az első napja a picit hosszabb pihenőmnek, de még előtte...

Pénteken a csajos találkozó utánra még egy mozit is beszerveztem, úgyhogy Charlie elrabolt beszélgetés közben (a többiek még maradtak), és megnéztük a Budapest Noirt.
Nyilván csalódás a könyv után, olvasni jobb volt. Sokkal jobb.

Szombaton kirándultunk a családdal.
A cél egy elhagyott vasútállomás volt, ahol Charlie házi feladatot csinált a fotós suliba, illetve gyűjtötte a témát a végső megmérettetéshez.

Nyilván, így hiába vásároltunk össze délelőtt egy csomó finom zöldséget, hogy majd tepsibe megsütjük, mert mire hazaértünk, már mindenki éhen akart veszni. Pizzát rendeltünk.

Vasárnap dolgoztam.
Hosszú, nehéz nap volt, de az lebegett a szemem előtt, hogy utána mennyire sokat leszek majd itthon, így eltelt.

Ma fodrásznál voltam, de én semmi változást nem látok, pedig rengeteg haj volt a szék alatt. Nem is értem. De rendben van a végeredmény, így szeretem.

Amúgy jól nem csináltam ma semmi értelmeset.
Ám rengeteg tervem van a következő tíz napra. Csak győzzem megvalósítani. 😉 Majd mesélek.

Gyorsjelentés

Gyorsan írok pár sort, míg elkészítem, majd megiszom az őszibarackos teámat, mert ki tudja utána mikor lesz megint időm.

Jelen pillanatban épp egyedül vagyok itthon, a fiúk délután mentek el az apjukhoz, Charlie meg suliban volt, utána meg Pestre ment meccset nézni.
Én két napot vagyok most itthon, előtte kettőt dolgoztam, meg kedden teameztem, és holnap, meg utána is be vagyok osztva.
Hát igen, annyira nem jó, hogy mikor Charlie pont itthon lesz, akkor én meg nem. Csak az vigasztal, hogy hétfő után négy nap újra szabad leszek.

Az elmúlt két napban én meg nem álltam, takarítottam, bevásároltam, főztem, mostam.
Közben azért volt időm olvasni, és ma a fiúkkal is jót beszélgettem, mielőtt elmentek.

Apropó olvasás!
Kondor Vilmostól olvasom a Budapest Noir-t, és nekem nagyon tetszik.
Nem is annyira a bűnügyi szál, mint inkább a régi Budapest megjelenítése, szinte látom magam előtt.
Igazából úgy került a látóterembe, hogy filmet csináltak belőle, ami novemberben jelenik meg.
Nekem nagyon tetszett a Mágnás Elzáról szóló film, valami hasonló bravúrban reménykedek. Lehet, hogy először a filmet kellett volna megnéznem, hogy ne legyenek elvárásaim, de már mindegy, majd lesz valahogy.

Ma turkálni is voltam, megcsíptem egy újabb hordozós táskát, amiben váltás ruhát, kaját, ilyesmit tudok szállítani a munkába. (Amíg meg nem jön a hátizsákom 😉)
Már kimosva, az öblítőmtől illatozva várja, hogy holnap vigyem magammal.

Úgy érzem továbbra is minden rendben van bennem, körülöttem, nem vagyok hajlandó attól félni, hogy baj lesz abból, hogy ezt így kimondom, leírom.
Azt is hiszem, hogyha majd visszatekintek az életemre egyszer soká, akkor ez az időszak lesz az egyik "bezzeg", és remélem lesz még ilyen rengeteg. Legyen így!

Ilyen hétvégéket szeretnék mindig és mindig

Az megvan, hogy pénteken éjszakás voltam?
Szörnyen, borzasztóan nem volt kedvem menni, de aztán odaértem, és annyira örültek nekem a gyerekek, hogy haragudtam magamra a kénytelenkedésemért.
Aludni azt nem nagyon tudtam éjszaka, filmet néztem Minin, meg olvasni próbáltam, de fájni kezdett a szemem, aztán a fejem, szóval hajnalban sikerült megszunnyadni, de az egyik kislány felébresztette magát a telefonjával, és utána szép sorban mindenkit.

Apropó ez a kislány!
Pszichiátriai beteg, úgy három hete kaptuk. Nekem ez a gyenge pontom, a pszichiátriai betegek. Egyszerűen minden idegszálam vigyázzban áll, nem tehetek róla, de nem szeretek a közelükben lenni. Nyilván a betegségükből adódó kiszámíthatatlanság, ami taszít tőlük.
Szilvike hasonló eset, mint a másik helyemen az a kislány, akitől rövid úton sikerült megszabadítanom a lakásotthont, mert különben szétdúlt volna mindent a szó szoros értelmében és amúgy is.
Na, Szilvike picit fiatalabb még, és ezzel együtt talán kezelhetőbb, de sajnos úgy látom, hogy ahogyan a hormonok beindulnak majd nála, vele is ugyanaz lesz a helyzet.
Ő nem véletlenül lett ilyen, sajnos borzalmas dolgok érték a családjában, de ennél jobban nem adhatom ki.
Ami a lényeg, hogy ő bizony maradni fog egyenlőre, szóval ez nekem most ez egy nagy feladat, hogy megtaláljam hozzá a kulcsomat. Ami szerencsés, hogy szeret engem, talán picit túlzottan is, ezen erőteljesen dolgozok, hogy kialakítsak egy mindkettőnknek elfogadható verziót, mert azt nem bírom elviselni, ha tizenkét órában rám csavarodik, mint az inda, nem mellesleg vannak rajta kívül még tízen.
Az a "vicc", hogy Szilvi előtt egy fiú volt, akit nehezebben kezeltem, mint a többit, na most aztán vele semmi bajom, egyszerre semmi gondot nem jelent Szilvikéhez képest. Szóval minden nézőpont kérdése, ez megint bebizonyosodott.

Szombaton reggel, ahogyan hazaértem, Charlieval egyből kimentünk a piacra, de nem voltam túl jó formában, éreztem, hogy aludnom kell.
Míg Charlie összedobott egy ebédet (rohadt jó dolgom van, na), addig én aludtam egyet, utána egész nap csak úgy elvoltunk mi négyen, mert a két fiú is otthon volt. Imádtam minden percét.

Vasárnap nagyon korán keltünk.
Kismacsót vittük egy versenyre, amit az egyik kereskedelmi tévé szervezett és fel is vett, szóval a gyerek októberben benne lesz a tévében többször is. 😉
Volt -ugye- májusban az a vállalkozós versenye, ahol a csapatával harmadikok lettek, na, ott figyeltek fel rájuk, és szervezték be őket ide.
Mentünk mind a négyen, és nekem ez volt a legvonzóbb az egészben, hogy egy egész napot együtt leszünk.
A verseny szervezése tré volt, néha nem akartam elhinni, hogy ez egy kereskedelmi tévé "profi" csapata, annyi bénázás volt.
Reggel nyolcra kellett ott lennünk, úgy fél kilenc körül kezdtünk, de délután egykor még csak az első hat csapat fordulója ment le, és még hátra volt kettő ilyen kör.
Mivel Kismacsóék továbbjutottak, maradnunk kellett.
Elmentünk ebédelni a csapat többi tagjával és szüleivel, meg a tesókkal, voltunk jó sokan, és a nap végére igencsak összekovácsolódtunk. Tekeregtünk a bevásárlóközpontban, aztán négy körül visszamentünk.
Este nyolc körül már nagyon fáradt volt mindenki, azért így álldogálni egész nap...

Mi legalább ültünk, tapsoltunk, meg nekem az ölemben volt Piri (olvasó), és az unalmasabb részeknél olvastam.
Nem lenne becsületes lelőni a poént, bár nem írtunk alá semmit ez ügyben, de azért annyit elárulok, hogy nem ők győztek, de korrekt eredmény született, legalábbis Kismacsó így érezte.

Hazafelé az autópályán a három fiú nagyban megvitatta a verseny minden apró részletét, én meg azon méláztam, hogy mennyire szerencsés és boldog vagyok ezzel a három emberrel.
Nekem borzasztó nagy a kontraszt a munkámmal kapcsolatos gyerekek, meg a saját gyerekeim között. Előbbiekkel gyakran ülök a kórházban, a rendőrségen és egyéb "fincsi" helyeken, a fejlődést meg nagyítóval kell keresnem.
Az enyémekkel nekem soha semmi nagy gondom nem volt, a szülői értekezleteken kihúzott vállakkal ülhettem (már, ha én mentem), versenyre kísérgetem őket, teszik a dolgukat, magabiztosak, szépek, jók.
Náluk a hibát nagyítóval kell(ene) keresnem, de nem szoktam, mert hibája meg mindenkinek van. Én elfogult vagyok és anyatigris, Charlie erről mesélhetne.
Nem szép dolog ez az összehasonlítás, de azzal gyötröm időnként magam, hogy ez nem az én érdemem, ez a két fiú nem tőlem, nem miattam lett ilyen, csak egyszerűen ebben kihúztam a lottó ötöst, és ennyi.

Ahogy hazaértünk, kitaláltam, hogy menjünk el még hamburgerezni este tíz körül.
Egész nap szemetekkel (is) tömtük magunkat (kóla, chips, édesség), ez már csak korona volt az egészre.
Éjfél körül feküdtünk le, és rajtam kívül mindenkinek korán kellett kelnie.
Belami ment el a legkorábban, mert neki egész napos gyakorlata van a kórházban. Kismacsónak nulladik óra, Charlie dolgozik. Majd nem nagyon ingerelem őket, hogy kilenc után sikerült felébrednem. 😉

A kávé ösztönző hatása

Mára terveztem a takarítást, de olyan "brrr" idő van, hogy alig tudtam kimászni a jó meleg takaró alól. Végül a kávé gondolata csábított ki a konyhába, mert az nagyon jól esett volna már.
Most itt ülök a jó puha és meleg köntösömben, mamuszban, a kezemben egy jó forró kávé, és kezdek erőre kapni, azt hiszem mégis takarítani fogok.

Ebéd van, tegnap direkt sokat főztem, és a sorozatom újabb évadába sem kezdek a takarítás előtt, majd utána. Legalább lesz mire vágyni: ha végeztem, akkor bekucorodok a fotelbe, szépen kilakkozom a körmeimet, és filmeket nézek. 😍

Nails by Elisa Mazzone