2019. október 10., csütörtök

Túltolós, de elégedett

A mai napot kicsit túltoltam.
Délelőtt utazgatós volt a munkám, utána gyalog elloholtam edzeni. Annyira, de annyira elfáradtam a végére, hogy azt fontolgattam, busszal megyek be a munkahelyemre, mert még ott is volt dolgom. A busz sokára jött volna, úgyhogy gyalog mentem, de már úgy sajogtak az elülső combizmaim a guggolásoktól, hogy egyáltalán nem esett jól a lassú séta sem. Mire beértem, meglett a tízezer lépés, én meg azt gondoltam, hogy bent fogok aludni a munkahelyen, mert kizárt, hogy a székről fel tudjak állni ma még.

Aztán kevés munka volt, meg sok duma, mert a kolléganőmmel inkább egymást szórakoztattuk, én meg pihentettem a lábamat, a számat nem annyira. 😉
Végül a legfontosabb melót megcsináltam, a többit meg összefogtam, és a táskámba pakoltam, szerintem holnap itthon fogok dolgozni. (Igen, baromi jó nekem, tudom.)

Charlie értem jött, mert telenyavalyogtam a telefont neki, és elmentünk bevásárolni.
A lábaim már sokkal jobbak, este majd jól bekenegetem őket a kedvenc fekete nadálytő  krémemmel, és reggelre teljesen rendben is lesznek.

Na megyek, csinálok valami egyszerű vacsorát, utána egy kád forró vízben relaxálok, míg Charlie haza nem ér a pingpongozásból. Ma nagyon elégedett vagyok az életemmel. 👍 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése