2020. július 2., csütörtök

Blog szabadságon voltam

Igazából felújítást terveztem a felületen, gondoltam, szabadságolom addig a blogot.
Aztán nem lett az egészből semmi, mert nem volt időm rá. Írni sem, de annyi kedves levelet kaptam, hogy hová tűntem, hogy elszégyelltem magam a szó nélküli eltűnés miatt. 

Rengeteg minden történt, de olyan mindennapi dolgok. 
Kismacsó betöltötte a huszadikat, erre az alkalomra Belami is hazajött.
Volt ijedtség is, mert Mórci allergiás lett a kombinált oltás egyik összetevőjére, ami miatt sivalkodó gumikkal romboltunk vissza az orvoshoz, mert majdnem megfulladt. Kapott rá szurit, de az meg úgy bedagadt a nyakán, hogy még ilyet soha nem láttam. Még mindig van ott egy mogyorónyi nagyságú púp, de a hatalmas, teniszlabdánál nagyobb dagadás után ez már teljesen jó, el fog múlni.
Aztán hétfőn hányás és hasmenés indult, de két nap alatt az is rendeződött, ma már nem volt gond.
Esküszöm olyan, mintha egy kétéves gyerekünk lenne, mindenhol széthordott játékok, némi értetlenség, orvoshoz rohangálás, hányás takarítás, ilyenek. Nem unatkozunk kicsit sem. 

De közben meg olyan jó, hogy itt van. 
A fiúk Pesten, most Kismacsó is ott van gyakorlaton, maximum hétvégén látom őket. 
Mórci meg belakja a lakást, jön velünk mindenhová, tanulunk együtt futni, minden este kalandozunk valamerre hármasban. 
Egyedül azzal van gond, hogy nem marad meg egyedül, ezért folyamatos szervezést igényel, hogy kivel legyen, hogy oldjuk meg a felügyeletét. 
Komolyan azon gondolkodtam, hogy keresek valakit itt a közelben, aki néha szívesen kutyázna egy-két órát, mikor végképp nem tudjuk megoldani. Olyat, akire nyugodt szívvel rábízhatnám. 
Anyuékhoz is vihetném, de örök parám lesz, hogy kimegy valahogy, és Anyuék két nagy kutyája szétszedi. Szóval jobban szeretem, ha ott én is vele vagyok, vagy Charlie. 
Vasárnap megyünk kutyaoviba valahová, Charlie intézte, talán tudnak benne segíteni, hogy ellegyen egyedül is rövid időre. 

Charlieval ismét diétázunk.
Volt már egy ilyen közös projektünk másfél éve, az akkor leadott súlyt Chalie nem szedte vissza, én azonban igen. Sokszor emlegette, hogy milyen jó volt a tervszerű étkezés, megint kellene.
Hát jó. Mondjuk ez egy fehérje alapú diéta sok hússal, és nekem onnan ered a teljes húselhagyásom. Végül az van, hogy kevés húst ismét eszek, de ha végképp nem megy, akkor hüvelyes dolgokat csinálok magamnak helyette, és kiszámolom, hogy a szénhidrát ne legyen sokkal több így sem. Majd meglátjuk, hogy van e értelme, mert még csak hétfő óta csináljuk.

Jövő héten lesz egy mini nyaralásunk Charlieval és Mórral.
Alig várom. Beleesik a házassági évfordulónk, meg a szülinapom is. 
Agárd. Mindennel felszerelt házikó, nagy udvar, stég, ahol horgászni lehet, közeli strand. És jöhet Mór is, ez volt a fő szempont. 
Nagyon izgatott vagyok, szeretnék sokat olvasni, pihenni. A munkahelyi telefonomat életemben először szeretném átirányítani a helyettesemére, mert nem akarom, hogy zaklasson bárki is munkával.  
Még kell(ene) egy új fürdőruha. Országos problémák. 😎

2020. június 7., vasárnap

Pár újabb fotó Mórciról


A képen a következők lehetnek: kutya


A képen a következők lehetnek: kutya


A képen a következők lehetnek: kutya


A képen a következők lehetnek: kutya


A képen a következők lehetnek: kutya és belső tér

Első kutyás gazdinak lenni nem könnyű

Azt hiszem, egy hete történt, hogy este Charlie levert egy hűtőmágnest véletlenül, és az a konyha kövén eltört. Elsőre gyorsabbak voltunk Mórcinál, és gyorsan összeszedtük a darabokat, mert ő azonnal ott van, és mindent megkóstol.
Aztán valahogy újra leesett az egyik darab, és nem találtuk.
Charlie: -Biztosan megette Mór. Nézd! Egy éles darab hiányzik. Ha ezt lenyelte, akkor baj lesz. Mit csináljunk?
Én: -Azt írja az internet, hogy két órán belül meg lehet hánytatni.
Charlie: -De az a hegyes valami hányás közben is bajt csinálhat.
Én: -Várj! Azt írja a net, hogy etessünk vele vattát, aztán majd az megvédi a belet, míg kikakálja a cuccot.
Charlie: -De most evett, nem fogja a vattát megenni.
Én: -Akkor beletömöm. Honnan szerezzek vasárnap este egy állatorvost röntgennel, műtővel?
Kismacsó: -Biztos, hogy megette? Nincs valahol a konyha kövén?
Végül kimentem a konyhába, és négykézláb átnéztem mindent... És a hűtő alatt megtaláltam a hiányzó darabot. Hmmm... Így esett, hogy Mór nem lett megtömve vattával. 😂

Aztán olyan is volt, hogy hamarabb el kellett jönnöm az irodából lázmérőt venni, mert Charlie beparázott, hogy a kutya lázas és zihál. Még videót is küldött valakinek, aki kutyákkal foglalkozik, hogy nézze meg mennyire zihálva alszik Mór. Szerencsére az ismerős észen volt, és írta Charlienak, hogy a kutyának valószínűleg melege van, és ennyike. Közben én hazaértem a lázmérővel, és megmértük Mór hőmérsékletét (na, az is megérne egy posztot), ami tökéletes volt. Persze a lakás le volt addigra hűtve, mert Mór nem zihálhat.

Szerintem kettőnk közül Charlie a parásabb, én elég jól kezelem az első kutyás létet.
Szóval ilyenek is vannak, nem csupa móka és kacagás minden. 😉

2020. június 6., szombat

Főleg Mórról megint

Azt hittem, hogy Mórral majd lelassul picit az idő, de egyáltalán nincs így. Túl gyorsan telik az idő, én meg már napok óta, egyre álmosabban próbálok felzárkózni ehhez.
A vérnyomásom nagyon alacsony tartományban mozog ebben a változékony, esős, borús időben. Még a kávénak is kávé kell, hogy ébren tudjak maradni.

Mórcival rengeteg kalandunk van.
Annyira vicces, kedves ez a kiskutya. Ha elmegyek itthonról, akkor alig várom, hogy hazaérjek.
Ha lent valamelyik családtag beüti a kapukódot, és az csippan egyet, Mór azonnal az ajtóba ül, és ki kell nyitni, hogy kimehessen üdvözölni az érkezőt. Az egész kiskutyi egy farokcsóválássá változik, annyira örül az érkezőnek. Azért nagyon jó erre hazaérkezni.
Amúgy mindenkivel nagyon barátságos, házőrzőnek csapnivaló.
Érdeklik más kutyák, és velük is kedves. A cicákat még nem tudom, de tegnap úgy tűnt, hogy irántuk bizalmatlanabb.
Az történt, hogy elmentünk fagyizni, és ott volt egy cica, aki egy kerítés mögül nézte Mórt. Mórci nagyon szeretett volna a kerítés másik oldalán lenni, hogy közelebbről is megszemlélje a makkát, de az nem ment. Ettől kissé ideges lett, főleg, hogy a cicus rezzenéstelen arccal nézte Mórt, és lesírt róla, hogy szórakoztatja ez a helyzet. Mintha csak azt üzente volna: -Na mi van kis szaros? Kicsipkéznéd a bundámat?! Hát ez most nem fog összejönni, úgyhogy maradok, és nézem a tipródásodat. Nagyon élvezem. 😜😈
Szerintem amúgy nem akarta bántani, csak oda szeretett volna menni, és attól volt ideges, hogy nem tudott. Nem ugatott, csak ilyen méltatlankodó böffentős hangokat adott, ami nála egyértelműen a nem tetszés jele. Majd Anyuéknál haverkodunk a cicákkal, szeretném, ha velük is jól kijönne.
Rengeteg az energiája, úgyhogy mozgatni kell, ami a mi mozgásunkkal is jár. Szereti az új élményeket, úgyhogy visszük, ahová csak lehet.
Tegnap délelőtt például adományosztáson voltam, és Charlie elhozta, hogy megnézzenek. Olyan jó volt megpillantani őket, ahogy jöttek.
Az autózást szokja még, mert nem nagyon akar fixen egy helyben maradni. Ha az autó egyenletesen megy, akkor lefekszik, de a városban legszívesebben az összes ablakon kinézne, úgyhogy én hátul ülök mostanában, és arra ösztökélem, hogy üljön szépen, és úgy nézelődjön.
Még áprilisban rendelt Charlie egy ilyen kutya utaztatáshoz való takarót, amit a hátsó ülésre kell rögzíteni, és azzal a kutya pórázát is lehet csatlakoztatni, hogy egy fékezésnél ne röpüljön el. Még mindig nem jött meg, úgyhogy addig a nyugizást szokja a hátsó ülésen, egy saját plédjén. Mondjuk ő soha nem piszkít be, a szőre sem hullik, meg nem is hányós, de azért a lába séta után nem patyolat, azt meg csak itthon tudjuk normálisan megtakarítani, szóval kell az.
Másik megoldás a box lett volna a csomagtartóban, de azt elvetettük, mert a kombink hátulja mindig tele van utazáskor, meg vásárláskor is, egy kutya utaztatós box meg elfoglalna minden helyet, plusz nem hiszem, hogy szeretne bezárva autózni. Ő itthon sincs bezárva sehová, maximum kicsukva a fürdőszobából.
Egyedül még soha, egy percet sem volt. Lassan szoktatni kellene már hozzá, de eddig mindig volt valaki, aki itthon volt. 
Aztán vannak az aggódós dolgaink, de ezt majd egy másik posztban folytatom... 

2020. május 31., vasárnap

Szerelemre kattintva

Még tavaly nagyon rákaptunk Charlieval városunk art mozijára, egyszerűen imádom ott nézni a komolyabb filmeket, mert nincs evés-ivás, rágcsálás, meg hangulata van az egésznek.

Már a bemutatóját kiszúrtam ennek a filmnek ott, de csak most sikerült megnézni itthon.
Azt hittem, hogy édes-bús történetet fogok látni egy idősebb nő és egy fiatalabb fiú szerelméről, de nagyon nem.
Nekem odavágott ez a film, pedig nem vagyok érintett, maximum annyiban, hogy én sem leszek fiatalabb. Mégis. Annyira szomorúvá tett a főszereplő vergődése, kínos volt, és legszívesebben megráztam volna, hogy hagyja már abba, ne csináljon magából hülyét.
Eszembe jutott, hogy a húszas éveimben, milyen öregnek láttam egy negyvenes nőt, és szánalmasnak éreztem, ha láttam egy idősebb nőt fiatal fiúval kavarni.
Ma már teljesen máshogy látom ezt, de nem tudom feledni a fiatalkori énem kegyetlen véleményét, és biztos vagyok benne, hogy sok huszonéves ember gondolja hasonlóan.
Szóval rohadt nehéz ez valójában akkor is, ha a vonzódás kölcsönös, a filmbeli helyzet meg beteges, úgyhogy nem volt könnyű végignéznem.
Engem végig lekötött, a gyomrom egy görcsben volt a szánalomtól, és a hatása alatt vagyok azóta is.
Juliette Binoche akkorát alakított, hogy elképesztő, én amúgy tök szépnek láttam végig, és szurkoltam neki, hogy a saját korosztályában találjon valakit.
A film nem mindenkinek való, ebben biztos vagyok, és pont ezért az értékelések is tök végletesek: vagy nagyon tetszett valakinek a film, vagy nagyon nem, semleges hozzászólás nincs. Szerintem érdemes egyedül megnézni, és utána elgondolkozni... Magunkról, az életről. Persze nincs tanulság, csak életek. Mindenkinek egy. 

2020. május 28., csütörtök

Fejfájós nap

Tegnap nagyon büszke voltam magamra, mert Kismacsó elpályázott este, és én elkezdtem tornázni nyolc után a szobájában. Nagyon jólesett.
Charlie Mórral meccset nézett (illetve Mór aludt).
Már próbáltam a mi szobánkban is tornázni, de Mórci ezt felhívásnak érzi keringőre, úgyhogy juszt sem hagy békén, szóval muszáj elvonulnom, ha nyugodtan akarok mozogni.
Azért a későbbiekben szeretném, ha megszokná, és nyugodtan végignézné (vagy aludná) az ugrálásomat.
Azt hittem, hogy nagyon fog hiányozni az edzőterem, időnként szokott is, de alapvetően leszoktam róla. Az a baj, hogy rengeteg idő elmenne vele, nekem meg az most nincs. Lehet, hogy később majd alakul, de most be kell érnem az itthoni tornával.

Szóval tök jól alakult az este, a torna végén fejen is álltam, nagyon jót aludtam éjszaka.
Erre reggel fejfájással ébredtem. Pedig olyan vicces volt, hogy Mór ült az ágyunk mellett, és szuggerált bennünket, hogy keljünk fel végre. Ugyanis ő udvarias kiskutya, nem hangoskodik, ugrál, csak néz. Már ülve is fellát az ágyra, olyan nagyot nőtt.

Remélem kibírom gyógyszer nélkül.
De egy plusz kávé biztosan segíteni fog. 😉

2020. május 27., szerda

A legfontosabb

Belami mindkét tesztje negatív.
Ennek örömére végigpityeregtem a tegnap estét, és azóta sem vagyok nagy formában. 
Elég nagy közhely ez a "minden rosszban van valami jó", de ebben az eredményre való várásban az volt a legjobb, hogy megint együtt voltunk négyen, Mórral kiegészítve.
Aztán megjöttek az eredmények, úgyhogy Belami összepakolt, beült a múlt csütörtökön vett kis autójába, és visszament dolgozni.

Apropó autó!
Volt az a felajánlás, aminek köszönhetően Belami autóhoz jutott. Szép volt, jó volt, de aztán Belaminak az volt az érzése, hogy az autókereskedő arra számít, megveszi tőle az autót. Nem szeretett volna ebből félreértést, ezért a megbeszélt és lepapírozott idő előtt visszaadta az autót. Szépen megköszönte, úgyhogy végül semmi gond nem volt ezzel.
Aztán a fejébe vette, hogy ő még a családi autó előtt szeretne egy sportosat, olyan igazi fiatalosat, vagányat. Ki is nézett egyet, a pénze is megvolt hozzá, úgyhogy szerdáról csütörtökre virradó ügyelete után elment megnézni az autót élőben. Már ezzel jött haza.

 

Nagyon jól áll neki, olyan igazán belamis. Gyerekülés tényleg nehezen férne el hátra, de addig azért van még idő.

Másnap derült ki, hogy a szerdán intubált gyerek fertőzött, de ezt már meséltem.

Visszakanyarodva hozzám.
Még mindig vannak időszakok, mikor teljesen emészthetetlennek érzem, hogy a fiúk felnőttek, és lassan teljesen kirepülnek. Időnként úgy dől rám ez, mint egy hegyomlás, és nagyon nehezen tudok belőle kikeveredni. 
Igazából nem az a bajom, hogy felnőttek, mert ez az élet rendje. Az idő elrohanásán bánkódok, hogy talán nem élveztem ki eléggé. És amikor jön pár együtt töltött nap, akkor visszaköszön az az édes érzés, hogy mindkét gyerek itthon..., utána nagyon nehéz visszarázódni a hétköznapokba. Nem tudom mi lesz, ha Kismacsó sem lesz már itthon rendszeresen. 

Belami iszonyatosan rajong Mórért.
Ez a bundás bájkeverő megvette kilóra. Ahogy mindenkit, aki találkozik vele.
Pedig lopkod. Szárítóról zoknit, vizes üveget ágy mellől, papucsot az erkélyről. Már a futásából tudom, hogy elcsent dolog van nála, mert olyankor sebesebben lobog utána a fülecskéje, a lábait is gyorsabban szedi. 

A munkámat most utálom.
Örökbefogadási ügyeim vannak, amikről itt sem értekezhetek, de kifüstöl az agyam az egésztől. Szomorú vagyok tőle, kár, hogy nem mesélhetem el, miért. 😔

Remélem elmúlik ez a bolond időjárás, és a kedvem is jobb lesz lassan. 

2020. május 25., hétfő

Banyek!

Belami múlt szerdán intubált egy gyereket, aki fertőzött volt.
Pénteken derült ki (hogy a gyerek fertőzött), és csütörtökön jött haza.
Egész pénteken a telefonon lógott, hogy akkor ki fogja tesztelni, mert gazdája a dolognak, természetesen, nem volt.
Végül helyben sikerült megoldani a dolgot, nem kellett visszautaznia ezért Pestre. Persze ezt is úgy, hogy az ő kórházának az igazgatója felhívta az itteni kórház igazgatóját, mert a háziorvosos vonal befulladt. Én nem is tudom, hogy hogyan tudja ezt elintézni valaki, ha nem orvos. Vasárnapra ígérték az eredményt.

Aham. Tegnap a labor nem is hallott róla, hogy ilyen vizsgálati anyag érkezett hozzájuk.
Így Belami felkerekedett az előbb, és bement a kórházba nyomozni (meg levetetni megint a vizsgálati anyagot). Ugyanis nem dolgozhat, míg nincs papírja a negatív eredményről.
Szerintem, és szerinte is kizárt, hogy elkapta, mert az intubálás a műtőben történt, és rajta volt a felszerelés, de azért.

Meg most akkor ebben a történetben hol vagyunk mi? Meg akikkel találkozott?
Azért jó lenne már tudni, hogy a negatív biztos e, mert holnap mennem kellene az irodába.     

2020. május 18., hétfő

Új képek Morcikáról, meg egyebek


A képen a következők lehetnek: kutya

A képen a következők lehetnek: kutya

A képen a következők lehetnek: kutya és belső tér

A képen a következők lehetnek: kutya

A képen a következők lehetnek: kutya, cipők és belső tér

Az van, hogy Mórról nehéz jó képeket csinálni.
Egyik részről folyamatosan mozgásban van, másik részről meg olyan fekete, hogy a szeme nem is látszik a legtöbb fotón. Charlie igencsak megizzad, mire sikerül pár jó fotót lőnie. 
Amúgy meg Belami szerint élőben sokkal, de sokkal cukibb, amit nem igazán értek, mert én a képek alapján is annak látom, nagyon is. 

Még kicsivel több, mint két hét, hogy megkezdhessük a napi sétákat, mert akkor kapja meg a következő kombinált oltást, addig az állatorvos nem javasolta az utcai kimozdulást.
Így nálunk kitolódik a karantén, meg lemozgatni is kihívás, mert elég sok energiája van a kis pisisének. 
Szerencsére szereti a jutifalatos feladatokat, amik aztán átmennek feladatokba simiért. Már tud ülni, kaja előtt maradni, míg azt nem mondom: "tiéd". A fekvés nem nagyon akar menni, de majd idővel. Tud az orrával gurítani, de előtte jól megrágja a labdát. Igazi kölyök, még könnyen elterelődik a figyelme, meg tíz percnél tovább nem is tartható.
A dolgát biztosan a kutyapelenkára intézi, már a felmosó sem üzemel gyakran. 
Nem ijed meg az erős hangoktól, a porszívónál kellett jutalmazni kicsit, hogy a bátorsága megjöjjön, de már attól sem fél.
Ma Charlie vizeskedett vele kicsit, nagyon érdekelte a víz, szerintem nem lesz gond a fürdetéssel. Az állatorvos szerint ne fürdessük teljesen, csak törölgessük, esetleg majd a lábát, mert az uszkár nehezen szárad a tömött szőre miatt, szerinte hanyagoljuk a teljes fürdetést, inkább hagyjuk a kozmetikusra a szőrét. Most még olyan puha a szőre mindig, imádjuk simogatni. 
Nagyon-nagyon szeretjük, biztosan érzi, mert olyan nyitott, kíváncsi kiskutya, mindenkivel barátságos. 
Vannak felpörgött időszakai, amikor úgy játszana velünk, mintha a tesói lennénk az alomból, ugrál, harapdál, ezt próbáljuk kezelni. Én konkrétan felvisítok, ha harapdál és fáj, ettől azonnal leáll. Charlie abbahagyja a játékot vele, ha durvulni kezd. Szerintem ez eltart még egy ideig, de semmiképpen nem hagyjuk ebben benne, mert azt szeretnénk, ha nem harapdálna senkit, még a játék hevében sem. Én nagy reményeket fűzök a rendszeres sétákhoz, ahol jól lefáraszthatjuk. 
Éjszaka alszik, meg napközben is elég sokat. Napközben tipikus az, hogy pörög, rohan, aztán a következő percben lefekszik valahol, és már durmol is. 
Éjszaka én szoktam kimenni pisilni, és féltem, hogy majd azt hiszi, vége az estének, de nem, már van, hogy csak felnéz, aztán alszik tovább. Drágám. 💗
Kismacsónak imád segíteni kipakolni az izzadt edzőcuccát, ahogy kinyitja a sporttáskát, már derékig el is tűnik benne, és menekül a zoknijával, vagy a vizes üveggel. Annyira tündéri, ahogy kocog a nagy, magas, vállas fiam után ez a bozontos, "pici" kutya, és várja, hogy akkor együtt "kipakoljanak". Ez az ő közös szeánszuk, amit egyikőjük sem un. A másik a cipőfűző, mire Kismacsó beköti az egyik cipőjét, Mór a másikat már ki is kötötte, és így tovább. Érdekes, ezt is csak vele csinálja, valószínűleg érzi, hogy Kismacsónak ez kedvére való móka, inkább köti be végül az ajtón kívül, csak had játsszon a kis bundás bajkeverője.  

Persze vannak nehézségek.
Például, hogy egyszerre csak akkor tudunk elmenni otthonról Charlieval, ha valamelyik fiú otthon van, mert nem vihetjük még ki. Vagy, hogy mindent meg kell szervezni, mert nem akarjuk egyedül otthon hagyni még. 
Meg egy szőnyeget kidobhatok, kell egy új erkélyfüggöny majd. 
De ezek eltörpülnek az mellett, amit ad. A feltétlen szeretetét, bizalmát, az egész kis lényét. Ahogy néz engem mosogatás közben, ahogy mindenhol ott van. De tényleg. Sokszor nem is értem hogyan tud mindenhol ott lenni azonnal. Bűvész ő. A szívemet is elvarázsolta. 😍