Transformation

Megint pakolgattam a nadrágjaimat, mert a legtöbb nagy rám.

Ami a legkényelmesebb, az számomra valószerűtlenül keskeny derékkal rendelkezik. Az "álom Levisem" meg bő már. Szinte hihetetlen, mert kilóban már alig van változás, inkább a hasi zsírok távoznak szép lassan. Ez a Levis, meg a most kényelmes farmerem:

Ezen pedig leghátul van a februári farmerem, aztán a szeptemberben legkényelmesebb Lévisem, elől a mostani. Az egyik oldalon illesztettem össze őket, így jobban látszik a különbség.

Másik nagy álmom, hogy én egyszer combzoknit viselhessek. (Kb. gimis korom óta.) 

Mivel egyre szebben rajzolódnak ki az izmok, zsír nélkül, az amúgy tömőfára hajazó lábamon (tényleg nem születtem túl szerencsésnek ebben a kérdésben), vettem egy ilyet.

Megelőlegeztem magamnak. Még betettem a fiókba, de hiszek abban, hogy lesz olyan szép a lábam, hogy fel merjem venni. Addig meg még futok, és guggolok sokat... Meg balettozok, ilyenek. Kellenek az új célok.   

November 30. (blogvember utolsó napja)

Sajnos én elbuktam ezt a kihívást, mert nem tudtam minden nap írni.

Azért még így is többször jöttem, mint szoktam, de a legjobb az az volt, hogy a kedvenceim is sokszor írtak, volt mit olvasni minden nap. 

Hétfőn potyára mentem Szegedre.

Úgy volt, hogy az egyik gyámoltamat befektetik kivizsgálásra a pszichiátriára, de végül mégsem. Így én feleslegesen utaztam egy csomót, nem kellettem aláírnom semmit. Majd februárban, mert addig nincs hely. Nagyon durva. Ahogyan az egész hely, nem szeretem. Pedig sok fiatal orvos van, szépen bánnak a gyerekekkel, de akkor is, olyan nyomasztó az egész. 

Míg vártunk, lent is látogatás volt, ahol mi voltunk, gondolom, oda a kevésbé problémás eseteket kiengedik a szülőkhöz. Annyira rossz volt látni, hogy a legtöbb gyereknek a szülőjével is gond volt ránézésre, és valószínűleg a gyerek a tünethordozó. Alig vártam, hogy eljöhessek onnan.

Kedden Bajára utaztam.

Zuhogott egész nap, elfáradtam nagyon. Szerencsére az ügyet, ami miatt mennem kellett, megoldottam.

Szerdán délelőtt itthon voltam.

A telefon a fülemen lógott egész nap, úgyhogy az ebédet is úgy csináltam, hogy közben dolgoztam. Utána be kellett mennem az irodába, mert hétfőn nem voltam, és rengeteg nyomtatás, szkennelés gyűlt össze.

Kicsit csalódott voltam, hogy alig tudtam Kismacsóval időt tölteni, mert vagy neki volt elfoglaltsága, vagy nekem. 

Belami is volt kedden este, akkor tudtunk beszélgetni, de szerdán délben csak futólag, mert már indultam épp. Este aztán írtam is neki, hogy sajnálom ezt a rohanást, de azt válaszolta, hogy ne aggódjak, sietett ő is a szakdolgozata miatt, majd szombaton bepótoljuk Anyu szüli- és névnapján. 

Ma volt a héten az első nyugisabb napom.

Délelőtt rántott húst csináltam csirkemellből, meg mostam, közben ment a munka is. Aztán 11-kor arra jutottam, hogy belefér még a futás a futópadon, mielőtt Mórt leviszem az esőbe. Itt ugyanis nem a hó esik. Ráadásul egész nap sötét is van, legszívesebben aludnék egész nap.

Olyan novemberes november utolsó napja. Nem?

27-ei összefoglaló 26-án

11 hónapja, hogy fordítottam egyet az életmódomon.

Nekem munkásabb az eredmény tartása, mint a megszerzése volt, de bele fogok jönni.

59 és 60,2 kg között tartom a súlyomat, 90 %-ban valahol 59,6 és 59,8 között van. 

Nagyobb kilengések inkább a vízvisszatartás és ciklus miatt vannak, nem valódi hízás, vagy fogyás.

Legnehezebb az esti rághatnék elkerülése.

Ez a vágy leginkább az esti filmezés és olvasás velejárója, és a legjobb, ha egyáltalán nem engedek neki. Pedig nem könnyű, mert Charlie ropit eszik mellettem, esetleg aldis burgonyaszirmot, úgyhogy néha elcsábulok, de igyekszem betartani, hogy vacsora után másnap reggelig semmit nem eszek. 

Napközben nincs semmi gond, ha meg van tervezve, hogy mit eszek.

Ha itthon vagyok, akkor könnyű, utazáskor csomagolok, és meg is eszek mindent, amit tervezek, így nem borul fel a vércukrom, nem kezdek el össze-vissza faldosni. Szóval maga a tervezés az fél siker az életmódváltásban.  

Mostanában csak futni van kedvem.

Hetente 3-4-szer 5 km, ez biztosan megvan. Mostanában ebből 2 alkalom szombatra és vasárnapra esik, ha nem esik, mert akkor Mór déli sétáját illesztem a futáshoz. Sajnos ez hétköznap nem megy, mert az útvonalunkon olyankor nagy mozgás van, meg időm sincs a nap közepén annyit kiugrani a munkából. Szóval a többi futógépen megoldott, de nem gond, azt is nagyon szeretem.

Még a kora reggeli futáson tűnődtem, mert Fonyódon az működött a leginkább a kánikula miatt, de ott utána ráértem kipihenni magam, itt meg rohannom kellene tovább a munkás hétköznapokon. 

Az az igazság, hogy a reggeli, éhgyomri edzés nem az én világom, nekem olyankor még "alszanak" az izmaim, nem érzem azt a felszabadító érzést, ami a délutáni edzések alatt szokott jönni. 

Tervezem, hogy több súlyzós edzést is beiktatok, meg a balettet is vissza lehetne hozni a parkolóból. Majd meglátjuk, mire lesz energiám (és időm) két munka mellett, de ezen még próbálok nem szorongani, mert amúgy elég sokat szoktam mostanában.   

November 20-25-ig

Ehh! Ez egy rohanós hét volt eddig.

Tényleg csak kapkodtam, én nem is tudom hogyan lesz két munkával. Jó, egy csomó intéznivaló volt a másodállással kapcsolatosan is, mert ez egy szabályos, bejelentett munka. Nyilván, így olyan hatalmas plusz sem lesz, de meglátjuk. Ha nagyon elviszi az erőt és az időt, akkor hagyom a csudába, szóval lehet, hogy sok hűhó semmiért. 

Most értem oda, hogy rövid blogolás után kicsit karácsonyi hangulatba ringatom magam, és kirakom a karácsonyi díszeket.

Persze ezt némi törölgetés, takarítgatás előzi meg, de akkor sem hagyom elvenni a kedvemet magamnak.

Meg átválogatom a pulcsijaimat, mert egy része most nagy rám, egy másik csapatot meg előszedek, amik azért voltak elrakva, mert nem álltak előnyösen, de túl jók voltak ahhoz, hogy kidobjam őket. Lehet, a nagyokat ki kellene dobni, nehogy visszahízzak beléjük. 

Mórral megint ebéd előtt futottunk, úgyhogy az edzés is pipa.

Mindig azt gondolom, hogy idén már nem futok kint, mert olyan hideg van, meg hamar sötét, aztán jön egy napfényes délelőtt, és alig várom, hogy elinduljunk (így a sötétedés sem játszik még). Ha holnap is ilyesmi időjárás lesz, akkor duplázni fogunk.

Fiúk felváltva jönnek.

Belami ma másodállásban, utána jön Ágihoz, de előtte beugrik egy kávéra.

Kismacsó ügyeletes a hétvégén, ami az ő esetében annyi, hogy Budapesten kell maradnia, ha behívják. (Nem szokták.) Viszont jövő héten szabadságon lesz, úgyhogy hétfőtől itt tölt pár napot, majd próbálok minél többet itthon lenni, de elég sűrűnek néz ki a hetem sajnos, és még el sem kezdődik a plusz meló. 

November 19.

Valamelyik reggel meséltem Charlienak, hogy az egyik blogban a kövérségről volt szó. 

Érkezett mindenféle hozzászólás (nem feltétlen a konkrét témával kapcsolatosak, úgyhogy a szerző ki is borult kicsit), de az egyiken hangosan felnevettem. Azt írta, hogy "Szerintem a fogyáshoz kell valamiféle elmebetegség. A minimum a kényszeresség, OCD vagy hasonló.". Azért mulattam, mert rám ez igaz (talán elmebeteg azért nem vagyok), és erre csak mostanában jöttem rá. Szerintem írtam is, hogy az enyhe kényszerességemet az ügy szolgálatába állítottam. Csak azt sajnálom, hogy erre most jöttem rá, és nem hatodikos koromban, mikor bajlódni kezdtem a súlyommal.

Ma rendkívül hatékony voltam.

Reggel sokáig aludtunk, mert Mór úgy akarta, fél kilenc magasságában én kezdtem el mocorogni, amire végül magához tért.

Utána kényelmesen megreggeliztünk, befutott Ágitól Belami, ledobta a cuccát, és szaunázni ment az egyik barátjával (Ági ügyeletben). Én meg összekaptam magam, és kimentem az ócskapiacra. Nagyon hideg volt, de háromszáz forintért lőttem magamnak egy ruhát, másik háromszázért meg egy aláöltöző pulcsit a futáshoz. Nagyon finom meleg, szerintem használni fogom utazáshoz is. A ruhát majd lefényképezem magamon, mert annyira jó, de vállfán nem mutat olyan jól, mint rajtam. 

Míg én csavarogtam Charlie feltette az ebédet, úgyhogy mikor hazaértem, magamra kaptam a futós cuccomat, meg fogtam a pórázt, és elmentünk Mórral letolni a kis öt kilóméterünket. Végül igazi örömfutás lett belőle, mert az órám lemerült, úgyhogy csak mentünk, szerintem többet is, mint amit előirányoztam magunknak.

Ebéd után megcsináltam a hajfestéshez a henna alaplevét, bekentem a hajamat a megcsinált hajfestékkel, aztán kitöltöttem egy csomó papírt a mellékálláshoz, bár még mindig nem döntöttem az ügyben. 

Belami hazaért, evett, aztán visszautazott Pestre. 

Lemostam a hennát, fürödtem, beszárítottam a hajamat. Még olvasok egy kicsit, aztán alszok, mert holnap kezdődik a hét. Hétfő -ugye- iroda. 

November 16, 17 és 18.

Valamivel jobb volt a tempó az elmúlt három napban, kicsit pihentebb is vagyok.

Csütörtökön este Belami hazajött, mert péntekre szabadságot vett ki egy online konferencia miatt, azt mondta, hogy tavaly is meghallgatta, és megfogadta, hogy idén sem hagyja ki. Azt találta ki, hogy itt alszik, aztán másnap bekuckózik a szobájába, és nyugodtan megnézi az előadásokat. Először úgy volt, hogy Áginál lesz pénteken, de aztán megegyeztek, hogy majd csak utána megy, addig úgysem tudnak egymással foglalkozni.

Csütörtökön este még beszélgettünk egy csomót a szegedi tapasztalatairól, az ottani vizsgálati módszerekről mesélt (főleg az agydaganatok vizsgálatában vannak helyi sajátosságok), de úgy, hogy Charlie és én is értettük a lényegét (főleg Charlie). 

Egy idő után már csak az arcélét néztem Belaminak, az okos homlokát, és megint megfogalmazódott bennem, hogy nekem ezért kellett erre a világra jönnöm: az ő (és az öccse) létezéséért. Elképesztő, hogy mennyire okos, és milyen fontos neki, hogy begyűjtsön minden új információt. Tisztelem a hatalmas tudásszomját, az alázatosságát a szakmája iránt, és hogy mennyire nagyon fontos neki, hogy igazán jó legyen benne. Tulajdonképpen ezért szeretne Németországban is eltölteni hat hónapot, hogy megismerje az ottani gépeket és gyakorlatot, és még jobb legyen itthon, mellesleg a német tudását is tökélyre fejlessze, mert azt mondta, hogy kérni fogja, ne angolul beszéljenek hozzá, hanem németül. Ő aztán tudja, hogy mindenből lehet és kell is tanulni. 

Nekem nincsenek önértékelési zavaraim, de akkor is hihetetlen, hogy ő az én gyerekem, valahogy mindkét esetben megütöttem a lottó ötöst, mert Kismacsó is hatalmas forma. Én nem hiszem, hogy annyira marha jó vagyok gyermeknevelésben, egyszerűen szerencsém volt/van velük, plusz az ösztöneim soha nem hagytak cserben, valahogy mindig ráéreztem, mikor kell meghúzni, máskor meg ereszteni. 

Tulajdonképpen miattuk egy percet sem bánok az életemből, mindennek úgy kellett lennie, ahogy volt, a kevésbé jónak is, hogy ide érkezzünk. 

Sokszor felidézem azt a percet, mikor Belami még pár napos volt, és a rácsos ágyában aludt, én meg felkeltem éjszaka, és álltam az ágya mellett tizenkilenc évesen, gyönyörködtem benne, és ízlelgettem, hogy gyermekem van, az a feladatom, hogy a legjobbat hozzam ki belőle. Ott még nem csapott meg a felelősség nehéz szele, csak a hitetlenkedő boldogságot éreztem, és érzem azóta is mindkét fiammal kapcsolatosan. 

Nagyon szerettem volna még átélni ezt Charlie gyerekével is, de nem adatott meg, és egy ponton megint ösztönből jött, hogy el kell engedni ezt, mert nem lesz jó vége. Hiszem, hogy valamiért ennek is így kellett történnie.

No.

Kicsit elkanyarodtam a napi történések mentéről, de időnként ünnepelni kell azt, ami van. 

Rengeteg jó és szép van az életemben, úgyhogy mikor elfáradok, és nyűgös vagyok, akkor nagyon felemelő elgondolkozni ezeken.      

November 14 és 15.

Továbbra sem vagyok kipihent és energikus.

A tegnapi nap extra hosszúnak tűnt, régen ültem már ennyit előadást hallgatva egyhuzamban. 

És hiába csak ültem, nem volt energiám a hétfői pihenő után edzeni, úgyhogy tegnap is edzés nélküli nap volt. (Ma már nem, futottam végre.)

Ma nem kellett ébresztőt állítani, mert csak tízkor volt dolgom.

Még nem írok arról, hogy mellékállás ügyben mire jutottam, mert magam sem tudom.

A héten már nem akarok utazni, rengeteg adminisztrációs melóm gyűlt össze, azzal szeretnék foglalkozni.

Nem igazán érzem magam közlékeny hangulatban, szóval nem tudom, mikor jövök. Azt hiszem, nem stresszelem magam azzal, hogy írjak akkor is, ha nincs kedvem, mert szerintem nagyon erőltetett úgy az egész. Olyan "izzadságszagú".  

November 13.

Voltam már jobban és vidámabban.

Most lenne jó a szabadság, de hiába van még tizenegy napom, most nem tudom kivenni. 

Holnap lesz ez a kötelező szeminárium, amiből december közepéig még lesz másik hat. A további időpontokat még nem lehet tudni, és ez megint annyira jellemző. Fúú, annyira elegem van most az egészből, de komolyan!

Ma biztosan pihenő napot tartok.

Nemcsak mentálisan, most fizikálisan is fáradtnak érzem magam, lehet sok volt egymás után kétszer futni, de volt már ilyen, és nem volt gond. 

Annyi mindent kellene csinálni, de csak morfondírozok rajta.

Mindenesetre a maci kabátomon beljebb varrom a gombokat, mert tök jó lenne használni, finom meleg.

Kismacsó mesélte a hétvégén, hogy hivatalos fotózás volt a "szervnél", ahol dolgozik.

Ott tolongott mindenki, persze a főnökség is. Azt mondja az egyik vezető Kismacsónak: -Maga fiam többet kereshetne fotómodellként, mint itt.

Hát ja. Olyan, de olyan fess, hogy nem is értem, hogyan sikerült ennyire tökéletesre. 

Ennek kapcsán elgondolkoztam azon, hogy nekem mennyire fontos a "szépség". 

Azért írom így, mert ez relatív. Nekem szépnek számít mindkét gyerekem, de másnak nem biztos. 

Én gyönyörűnek látom a férjem kék szemeit, de ismerek olyat, akit taszít ez a szín. 

Szerintem Mór szép kutya, de nem mindenkinek tetszik az uszkár, mint fajta.

És még sorolhatnám, de annyi bizonyos, hogy ez nekem fontos, mert valahogy összeköttetésben van azzal, hogy mit érzek a "szépség" mögött. Nekem csak az szép, ami mögötte is az valamiért. A léleknek is szépnek kell lennie, szerintem. Én nem emlékszem, hogy szépnek találtam valakit úgy, hogy rosszindulatúnak, kicsinyesnek, gonosznak, stb.. éreztem lelkileg. És pont ezért, olyan volt már, hogy valakit szépnek, tündöklőnek láttam, mert olyan jó volt a lelke. Valahogy kiült ez a külsejére.

Na ezért próbálok mindig kikeveredni a rosszkedvemből.

Öregít, csúnyít, nem akarom. Meg amúgy sem jó.    

  

November 12.

Jaj, olyan jó volt ma, hogy sütött a nap!

A kedvem is egyből jobb lett, valahogy minden megugorhatóbbnak tűnt. 

Reggelinél megbeszéltük Charlieval, hogy ő elviszi a keresztlányunkat meg az öccsét a bábszínházba, én meg Mórt mozgatom le úgy, hogy futunk egy nagyot a jó levegőn. Ez kompromisszum volt, mert én legszívesebben az ócska piacon böngésztem volna, Charlie meg az elhúzódó felső légúti betegségével pihengetett volna inkább itthon. Csakhogy nekünk most ez az egy nap sem jutott lazulásra, mert anyósom meg Charlie öccse megbeszélték, hogy akkor most vasárnap tali. Igazából ezzel az egésszel leginkább nekünk van dolgunk (bevásárlás, gyerekek programoztatása), de mi mindig kimaradunk valahogy az egyeztetésből. Mindegy, a bábszínház még mindig a pihentetőbb verzió volt Charlienak, mint kóricálni a szeles piacon a gyerekekkel nehezítve, én meg szívesebben mentem ismét futni, ezúttal Mórral, kint, mint hogy bábszínházban ücsörögjek, mikor süt a nap, a kutyát meg szétveti az energia, mert két napja csak gyors körökre futja. 

Délre mindenki végzett a programjával, ebédeltünk, aztán pihentünk. A vendégek most elmentek viszonylag hamar, úgyhogy azóta valóban lazulás van, de azért nagyon jó lenne még egy nap itthon.

A jövő hét első fele elég sűrűnek ígérkezik.

Hétfőn az irodában leszek valameddig, kedden egész nap szeminárium lesz. Mivel mindketten ott leszünk Charlieval, nem tudom még hogyan oldjuk meg Mór déli körét, de -gondolom- ebédszünet lesz azért. 

Szerdán elmegyek megnézni egy helyet, mert másodállásokat nézegetek, egyszerűen kevés ez a pénz, ami bejön, és nem várhatom, hogy mindig mindent Chalie oldjon meg. Őszintén szólva nem nagy kedvem van hozzá, de a plusz meg jó lenne. 

Jah! Ma van a Szociális Munka Napja.

Kaptunk is egy köszöntő mailt a vezetőtől, aztán ennyi. Mondjuk nem is nagyon számítottam másra.