2017. május 23., kedd

Jelenleg Kismacsó a család "rocksztárja"

Ühüm, a család dugig van "rocksztárokkal".
Csak májusra visszatekintve, Belaminak volt egy sárkányhajó versenye, Charlienak kiállították két képét, Kismacsó meg harmadik lett a csapatával egy középiskolásoknak kiírt versenyen, nyertek is fél millát.

Aztán pénteketől vasárnapig Kismacsó kick-box világkupán vett részt, ahol nem sérült meg (nekem ez a legfontosabb), mellesleg elhozott két ezüstöt.
Az első döntőjétől (pénteken) nagyon ki volt akadva, mert úgy érezte, hogy ő rontotta el az egészet fejben, nyerhetett volna, ha összeszedettebb.
A második döntőbe (vasárnap) mindent beleadott, ott simán elfogadta, hogy a másik jobb volt.

Így történt, hogy vasárnap este fáradtan, de tele élményekkel tért haza. Nagyon büszkék vagyunk rá.

Tipródok

Most inkább hagyjuk, hogy múlt szerda óta görcsben a gyomrom, de főleg hétfő óta, mert akkor már muszáj volt felvenni azt a rohadt telefont, és intézni valamit az állásajánlattal (múlt szerdán kaptam egyet, ha valaki nem olvasta az átmeneti posztot) kapcsolatosan.

Mert hülye azért nem vagyok.
Elmegyek, megnézem, döntök. Ilyen egyszerű ez, csak hát..., mégsem az.
Úgy érzem,  bármennyire is nagyon nehéz néha velük, a lányok elkezdtek kötődni hozzám (már amennyire ők kötődni tudnak), és én is kedvelem őket. El tudom őket fogadni az összes nyűgükkel együtt, kezdem érteni a "működésüket", mozgatóikat.
Egyszerűen nem tudom elképzelni, az agyam nem tudja befogni, hogy azt mondom nekik: "Akkor én most elmegyek...".
A munkatársaknak sem szívesen mondanám, de az más, ők felnőttek, őket nem hagyják el sorozatosan, szóval azzal kapcsolatosan maximum kényelmetlenség érzése van bennem, de a gyerekek... Gerinctelen cserbenhagyás, meg egy csomó olyan érzés kavarog bennem, ami teljesen idegen tőlem: ez nem én vagyok, ez nem az én stílusom.

Közben meg...
Világosan tudom, érzem, hogy nem fogom tudni sokáig ezt csinálni kiégés nélkül, szóval mindenképp rövid az az idő, amit egészséges lélekkel, működéssel bírni lehet. Ez van.

Így aztán álmatlanul forgolódok éjszakánként, és tipródok.
Na mindegy, valahogy majd csak lesz. Nekem is egy életem van, mennem kell az utamon, majd elválik, hogy kell e önzőnek lennem, vagy a sors majd elrendezi helyettem az egészet.
Hamarosan kiderül. 😉

2017. május 16., kedd

Köszönöm a drukkot!

Még csak sms-t kaptam, hogy harmadikok lettek.
Én örülök és büszke vagyok, ő szerintem picit csalódott, legalábbis a fogalmazásából ezt szűrtem le.
Na, majd mindent elmesél, ha hazaér. 😉

2017. május 15., hétfő

Mostanában, ha hétfő, akkor szétfeszít a büszkeség

Ma reggel csinos fehér inget vettem fel szép színes lánccal, mert tudtam, hogy délután már nem lesz időm átöltözni, hanem munka után egyből rohanok ide:




Aham, ott fent látható: Four Points by Sheraton. Ide rohantam oly nagyon.
De nem ám délutáni kávé okán, hanem mert Kismacsóék itt főpróbáltak a holnapi versenyre, és a szülők, tanárok megnézhették őket.

Egyszer talán már említettem itt is, hogy Kismacsó szervezett maga köré egy csapatot, és beneveztek egy üzletépítő versenybe, ami középiskolásoknak van kiírva.
Rengeteg fordulón vannak túl, sok feladatuk volt vele, és most a végéhez közelednek.
Kitaláltak és felépítettek egy képzeletbeli vállalkozást, csináltak hozzá piackutatást, reklámfilmet, logót, van nevük, elképzelésük.
Ma elpróbálták, hogy miként győzik meg a szigorú, üzletemberekből álló zsűrit holnap, hogy az ő elképzelésük a legéletképesebb, ők a legjobbak, az ő ötletükbe érdemes pénzt fektetni.

És én, aki többnyire rendőrségre, meg kórházba jár a "lányaival", ma ott ültem a Sheraton előadótermében, és néztem a magasra nőtt karizmatikus fiamat, aki nemcsak helyes, meg jóképű, hanem okos is, és bátor, szépen, tisztán zeng a hangja, és mindenre van válasza.
Eszembe jutott, hogy pár éve még csak, hogy ő volt a tavasz királya az oviban, és táncolt a színpadon a tavasz királynőjével, én meg büszkén figyeltem... Hát na... khmm... Már nem kisfiú.

Aztán ők maradtak még, hogy tovább csiszolják az üzletük bemutatóját holnapra, mi meg Charlieval elmentünk vacsorázni, mert megérdemeljük. És csak elandalodva néztünk egymásra, hogy milyen fantasztikus ez a gyerekünk is, mert a másik is az, ez nem kérdés. És megmondtam Charlienak, hogy ő is kellett ehhez, legalább annyira, mint én. Remélem elhiszi, mert tényleg így van.

Holnap 14 óra körül drukkoljatok kérlek Kismacsóéknak!
Akárhogy is lesz, már nyertek, hisz megtanultak egy csomó mindent az elmúlt hónapokban, és ezt soha el nem tudják venni tőlük.
Hajrá!!!

2017. május 12., péntek

Így döntöttem

Ja, a múltkor említettem, hogy nyilatkoznom kellett a "mit szeretnék: visszamenni, vagy maradni" kérdéskörben.
Nem is húzom, nyúzom, azt mondtam, hogy maradni szeretnék.
Nem állítom, hogy jól megrágtam a döntést, de azóta jobban végiggondoltam, és arra jutottam, hogy pillanatnyilag ez a legjobb megoldás.
Előtte, utána sokan elmondták a véleményüket, hogy ők hogyan döntenének, és volt aki nagy meglepetést okozott az álláspontjával. Mindegyiket meghallgattam, de talán egy-két ember véleménye befolyásolt, a többieké egyáltalán nem.

Azt hiszem Margó kegyeiből ezzel kiestem, bár azt mondta, hogy számított erre.
Előtte is volt egy kis afférunk, úgyhogy érzékelem a távolságtartását.
Az meg úgy volt, hogy mi ketten gyakran besegítettünk a másiknak, illetve egész pontosan ő egyszer-kétszer, míg én jóval többször. Nem is volt ezzel baj, míg belefért nekem. 
Aztán két hete, először a felettesünkön keresztül akart átpasszolni nekem egy feladatot, de mondtam, hogy nekem az nem fog menni, mert előtte héten túl sok munka torlódott össze, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy egész napot Pesten töltsek az "ő gyerekével", ezt most oldja meg máshogy.
A felettesünk ezt meg is értette, én meg kicsit zabos voltam Margóra, mert eddig ez ment egymás között is, nem értettem minek vonta be a szakmai egység vezetőjét.
Na mindegy, hosszú hétvége végén este telefonált, hogy "nem e lehetne mégis, hogy megyek másnap Pestre, mert a saját kislánya könyöke eltört, és pedig ő már lemondta a fogászatot is, hogy ne kelljen másra hárítani a dolgot, de most meg ez történt". Mondtam neki, hogy próbálja már átrakatni azt a pesti időpontot, mert nekem ez most tényleg gond, de ha semmi más megoldás nincs, akkor szóljon, elmegyek.
Szerintem jól besértődött, mert másnap annyit sem telefonált, hogy "bakfitty", hanem mástól tudtam meg, hogy az egyik gyerekfelügyelőjét küldte el a gyerekkel Pestre. 
Azóta már háromszor voltam helyette a helyi kórházban, egyszer úgy, hogy tudtommal ő is volt ott a kislányával, mégis nekem kellett elhoznom az egyik "lánya" otthagyott cuccát az osztályról, de valahogy annyit sem sikerült kinyögnie, hogy "köszi b.zd meg!", de mindegy. 
Remélem ez nem marad így kettőnk között, de most én is hátralépek kettőt, mert nincs időm még az ő lelkivilágán is rágódni, elég nekem az enyém.

Aztán olyan is van, hogy kapom a kéretlen tanácsokat számolatlanul, néha dühös is vagyok miatta, és sajnos még azt sem sikerült kitalálnom, hogy hogyan rakjak helyre nálam jóval idősebb embereket főnöki minőségben. 
Pont a gyerekekkel van a legkevesebb gondom, illetve gond az van, de valahogy mégsem érzem annak, hanem inkább megoldandó feladatnak. 
Időm van kevés rájuk, mert ha a rengeteg egyéb munka mellett még jó sok minőségi időt is akarnék számukra csinálni, akkor bizony oda is költözhetnék az egyik üres szobába. 

Na mindegy, nem ragozom tovább ezt az egészet, a lényeg, hogy maradok, és rengeteg kihívással állok szemben továbbra is. Olyan ez, mint a hétfejű sárkány, akinek az a különleges képessége van, hogy a levágott fej helyére mindjárt növeszt kettőt. Valahogy így van ez a munkámban is.  

2017. május 7., vasárnap

Midlife crisis?

Nem tudom mi van velem, csapódok faltól falig, nehezen vagyok.
Ez nem az a depis cucc, és nem is premenstruációs szindróma, mert annyira nem rossz és kiugró, inkább csak az a folyamatos nyűglődés magammal, a világgal.
Pedig rendben vannak a dolgok körülöttem, a férjem szeret és én is őt, a fiúk maguk a sikertörténet, van gyönyörű keresztlányunk, van egészség, van munkánk, élnek a szüleim, szóval semmi traumatikus.
Még csak nem is félelem a fentiek elvesztésének lehetőségétől, mert ez annál sokkal semmibb, tompább, kiürültebb érzés.

Szinte folyamatosan ott van a háttérben hetek óta, még a jobb napokon is bénít.
Hetente háromszor elmegyek edzeni reggel, de minden meggyőződés nélkül tolom, igazából csak az motivál, hogy ha nem mennék, akkor még szarabb lenne.
Nem látom, hogy a sok befektetett energia megtérülne, inkább csak szinten tartom magam, megszoktam. Már olyan nagy kib.szott hősnek sem érzem magam, hogy reggel nyolc előtt a futógépen gyötröm magam. Kell, mert muszáj, csinálom.
Sokszor utálom, máskor nem, mert utána a mozgás hatására felszabadult endorfin letakarja a mögötte lévő tompaságot. Az meg jó.

Kicsit utána olvastam a címben szereplő kifejezésnek, talán ez lesz az.
Azt írják két - két és fél évig is húzódhat, hát remek, mit ne mondjak.

Másik tippem, hogy lelkileg nem tudok visszatöltődni a munkám miatt, hiába minden, váltanom kell megint.
Csak épp lövésem sincs, hogy merre, és a változásokhoz sincs kedvem.

Ja, változások!
Múlt héten konkrétan rákérdezett a felettesem, hogy mit szeretnék: maradni, vagy visszamenni Margóhoz a másik otthonba... De ez majd legyen egy másik poszt témája! 😉

2017. április 30., vasárnap

Még belefér ebbe a napba

Ja, ma restaurálós nap is van, mert mielőtt elmentünk Anyuékhoz bográcsozni (amúgy a tesóm volt a szakács), bekevertem a hennámat, hogy mikor hazaérünk, Charlie máris kenhesse a hajamra.
Ehhez képest megérkeztünk, én meg jól elaludtam. De olyan jó volt!

Most meg dunsztolódok a hennában, lemostam a szépséges piros körömlakkot a körmeimről, szerintem most valami erősebb rózsaszínt, esetleg ciklámen színűt kenek fel.



Ilyen piros volt, mint a csészém.

Aztán csinálok még egy gyümölcssavas peelinget, meg feldobok egy jó kis hidratáló pakolást, kell az.
És olvasni szeretnék. 😉


2017. április 29., szombat

Szépséges hosszú hétvége

A csütörtök és a péntek olyan fárasztó volt, hogy felért legalább négy nappal.
Mondjuk tegnap azt már kicsit sem bántam, hogy a lányokkal találkoztunk késő délután, és csak az szabott határt a csacsogásnak, hogy záróra lett, ahová beültünk.
Jó volt nagyon, még úgy is, hogy munkából egyből a tali színhelyére romboltam, nem volt időm hazamenni, kicsit összekapni magam (smink, csini ruha, ilyenek).

Így ma negyed tízkor keltünk Charlieval, utána elmentünk a piacra friss spárgáért, meg vettünk csirkemellet, spenótot, paradicsomot, paprikát, házi sajtot, csupa finomságot.
Aztán Charlie elvitt turkálni kicsit, ami felért egy transzfúzióval. Találtam egy fekete, nagyon vékony vászonból, lenge nyári nadrágot, egy ingruhát és egy csodaszép kék pólót, ami anyagában hímzett. Mindezt hatszáz forintért. Annyira tuti! 😍
Charlie pedig ezt alkotta a piacos összetevők egy részéből:



Később átmentem a Mömax-ba egy volt kollégámmal beszélni pár szót, de legfőképpen meg akartam nézni az új sminktetoválásait. A szájtetoválására voltam a legkíváncsibb, még soha nem láttam élőben ilyesmit. Meg is beszéltük, hogy gyógyultan is megtekintem majd, mert halálosan érdekel a végeredmény.
Ahogy nézelődtünk ott, megláttam, hogy vannak kafa kávéscsészék, úgyhogy vettem is mindjárt két garnitúrát:




Enyém a piros, Charlié a zöld. Gondolkodóban vagyok, hogy megveszem az egész készletet, azaz lesz még kék, sárga, narancssárga és nem is tudom mi volt a hatodik szín.

Belami a hétvégét a szülőszobán tölti, most elválik, hogy marad e a szülészet nőgyógyászatnál, vagy inkább mégis a belgyógyászatra építi az endokrinológiát. 😉
Kismacsó meg elment az apjával az apai nagymamájához, majd holnap jön haza.
Mi vasárnap Anyuékkal bográcsozunk, hétfőn meg Zozetti lesz a program, legalábbis nekem, mert Charlie unokatesós találkozóra megy, engem meg lerak Zozóéknál, az öccsét meg felveszi, és viszi magával.
Abban reménykedek, hogy a munkahelyem nem zavar be ebbe a szépséges hosszú hétvégébe.

2017. április 25., kedd

Kedd, szerda

Hétfőn elég jól haladtam a tavaszi nagytakarítással, de maradt még bőven, és tegnap, azaz kedden leállt a projekt.
Tudtam, hogy néhány órára be kell mennem a munkahelyre, de álmomban sem gondoltam, hogy bent leszek egész nap. (Mindegy, keddre nem írok ki szabit.) És mindezt egy olyan ügy miatt, ami teljesen szabályosan és rendben lett lebonyolítva, az érintett már rég elfelejtette az egészet, de mi még mindig gyártjuk a feljegyzéseket, csináljuk a belső vizsgálatot, mert hát olyan k.rvára ráérünk (ja, nem).
Erre az érzésre, hogy feleslegesen dolgozunk egy csomót, a lényeg meg pont elvész, rátett egy lapáttal, hogy az egyik új gyám felmondott, és elmondta, hogy miért.
"Tudod Lulu pont elég idős vagyok ahhoz, hogy én már megjöttem az ilyen diktatórikus rendből. Amikor azt mondják a kérdéseidre, hogy "csak", meg "ne kérdezősködj, hanem állj be a sorba!", hasonlók. És olyan feladatokat nyomnak rád, amire nem vagy felkészítve, amiben nem vagy kompetens. Aztán ha hibázol, akkor fizess. Na nem! Inkább felmondtam, nekem ez nem pálya."
Én személy szerint nem futottam még bele hasonlóba, de látom magam körül, hogy nálunk is van ilyen, és ez rémisztő. Tényleg nem vedlettük még le ezt az autokrata tempót? Még mindig, vagy megint itt tartunk?
Sajnos nekem az előző helyemen is hasonló volt a helyzet, most meg csak annyiban könnyebb, hogy a felsőbb vezetés messze van, de ettől még a mentalitás ugyanaz, és az a tragikus, hogy én mást nem is igen tapasztaltam.
A szociális szférában hatalmas a fluktuáció, és azt látom, hogy nem csak az alapellátásban, hanem a szakellátásban is. Szomorú.

Szerencsére volt annyi eszem, hogy edzeni mentem először, utána mentem dolgozni, így legalább mégsem múlt el értelmetlenül a nap.

Ma itthon vagyok, és leszek is, engem ki nem mozdít ebből senki. Maximum virágföldért vagyok hajlandó elmenni, esetleg Kismacsó ebédpénzét befizetni.
Amúgy folytatom a szobákkal, ma szeretnék a végére érni a nagytakarításnak, mert holnaptól sok a program megint.
Valahogy így.

2017. április 23., vasárnap

Hétfői tervek

Azt gondolom, hogy nem véletlenül csípődött be egy izmom pénteken, lett előtte afta a számon, és aludtam hétvégén összeszámolhatatlanul sokat.
El vagyok fáradva, ki vagyok merülve.
Én a héten, amennyit csak lehet, itthon leszek, és takarítok (ettől megnyugszom), számomra kedves tevékenységeket csinálok, mondjuk elmegyek turkálni (ettől feltöltődök) , pihenek.
Csütörtökön és pénteken muszáj dolgoznom, de utána máris hosszú hétvége jön, szóval csak kibírom azt a két napot munkával.

Már megy a mosógép az ágyneművel, estére frissen, illatosan, ropogósan húzom majd vissza, nagyon szeretem, mikor a szabadban száradt ágyneműt használhatom megint.
Szerintem ma a konyhát veszem sorra alaposabb takarítás céljából, úgyhogy lassan megyek is, mert bármennyire is kicsi a konyhánk, azért rengeteg melót tud adni még úgy is, hogy folyamatosan igyekszem fenntartani a rendet.

Legyen eredményes és szép napotok ma!