2017. december 5., kedd

A jóga és én

Egyszer nagyon-nagyon régen, valamikor a kilencvenes évek végén volt már egy próbálkozásom jóga ügyben, de nem sült el túl jól.
Már akkor is gond volt a hallásommal (tulajdonképpen harmadikos korom óta van, mióta agyhártyagyulladásom volt), és a jógában pont nem hangosan adják az instrukciókat. Ennek következtében én nem lelazultam a halk zene és beszéd kombinációjától, hanem halálosan ideges lettem, hogy nem tudom követni az eseményeket, úgyhogy soha többé nem mentem.

Ellenben rátaláltam a callaneticsre, úgyhogy Kismacsó születése után attól viharos gyorsasággal formába lendültem. (Azt most inkább hagyjuk, hogy a rohadt gyors fogyásom jórészt az exem kiderült hűtlenkedése miatt történt.)

Aztán az elmúlt években megszerettem a futást, kisebb súlyokkal is dolgoztam, de előbb-utóbb mindenbe beleuntam.

Mostanában megint a látóterembe került a jóga, és észrevettem, hogy aki ebbe belemerül, az nagyon harmonikus testileg, és lelkileg is.
Gondoltam egyet, mert a kilencvenes évek óta nagyot fejlődött a technika, szóval miért is ne próbálgathatnám itthon a határaimat? Itt olyan hangosan hallgathatom az órát, ahogyan csak én akarom, ráadásul senki sem látja, ha délelőttönként csinálom, szóval még az sem frusztrál, ha bénáskodok.

Na, ehhez képest tegnap este kezdtem hozzá, de Charlie focizni volt, Kismacsót elnyelte a szobája, Belami meg az egyetemen, szóval zavaró tényező egy szál sem volt.
Először megnéztem egy videót a légzésről. Aztán kiválasztottam egy nagyon kezdőknek való átmozgató programot. Majd rájöttem, hogy kell egy polifoam matrac, mert a térdemnek kevés a szőnyeg. Közben pedig keserűen fel-felvihogtam magamon, mert a nagyon egyszerűnek látszó gyakorlatok sem azok, sőt! Kijelenthetem, a jóga nehéz sport, de úgy érzem, ha belejövök, akkor élvezni fogom. Abban meg már csak reménykedek, hogy segíteni fog testileg és lelkileg is.

Ma reggelre mindenhol izomlázam lett. Pedig esküszöm, hogy fél órát foglalkoztam csak vele!

2017. november 22., szerda

Majd szólok...

Sajnos továbbra sem találom a jókedvemet, de igyekszem úgy tenni, mintha élnék.
Nagyjából semmi nem érdekel, ha viszont épp nem vagyok passzív, akkor biztosan dühöngök valamin, szóval nem egyszerű most velem, mellettem.
Szerencsére a munkában van már akkora rutinom, hogy ez nem látszik, de könnyebben kijövök ott is a sodromból, és nagyon nehéz visszafogni magam, ami egyenlő azzal, hogy rohadt fáradt vagyok.
Igazából folyamatosan azt várom, hogy végre elmúlik rólam ez az enerváltság, de olyan mélyen vagyok, hogy el sem tudom képzelni mikor lesz ez. Egyszer biztosan, mert úgy szokott lenni.

Addig meg próbálom számba venni, hogy milyen szép és klassz az életem, és valószínűleg jó dolgomban nem tudom már, hogy mi a bajom.
Kár, hogy nem ilyen egyszerű ez az egész. Majd szólok, ha átlendültem.

2017. november 15., szerda

November rain

Nem szeretem ezt a hónapot, főleg az elmúlt napok időjárásával. Sötét volt szinte mindig, nyirkos minden.
Ehhez a hónaphoz kapcsolódik egy csomó sikertelen lombikom, az egyik vetélésem (a másik június).
Hangulat szempontjából ez a legveszélyeztetettebb hónapom, meg nyár eleje még.
Mégis mit szeressek rajta?

Szerencsére itthon minden könnyebb, mert olvasok egy csomót, meg filmeket nézek, ezek a dolgok teljesen kikapcsolnak.
Nagyon szerettem volna úszni menni, de vasárnap eléggé fájt a hasam lent, mindenféle gyulladást "diagnosztizáltam" magamnak. Aztán elmúlt magától, szerintem kezdenek a hormonjaim is változni, félek, hogy hamarosan elkezdődik nálam a változókor. (Sajnos fél petefészek felével, plusz a rengeteg lombikkezeléssel ez bármikor bekövetkezhet.)
Belamival beszélgettem erről, ő úgy tanulta, hogy a változókori hormonpótlás nem túl biztonságos (rákkeltő), csak indokolt esetben javasolják (extrém csontritkulásnál például).
Szóval maradok a teázásnál, meg a progeszteron krémen gondolkodok a ciklus második felében, szerintem ezekkel még elhúznám egy darabig.
Nőgyógyászhoz is el fogok menni, kellene rákszűrés, meg egy ultrahang sem ártana, hogy mi újság bent.

Sajnos a munkahelyemmel kapcsolatosan is vegyesek az érzelmeim továbbra is, úgyhogy a fentiekkel együtt elég sz.rul indult a hét.

Tegnap délelőtt mérgemben megint rátelefonáltam az oktatómra, mert szeptember legelején csináltuk meg Kismacsóval a sikeres KRESZ vizsgát, de még mindig nem sikerült vezetnem egyszer sem. Sokáig az igazolásunk nem érkezett meg onnan, ahol a vizsgát kellett csinálnunk, utána a nyári akciók miatt az oktatók voltak fullra.
Nagyon visszafogottan érdeklődtem, hogy mégis mikor kezdhetnék, erre pár perccel később visszahívott, hogy menjek délre.
Picit belém szorult a szusz, mert felkészületlenül ért a dolog, de lehet, hogy így jobb is volt, mert megijedni sem volt időm.
Két órát "vezettem", az oktató szerint pont annyit bénáztam, mint mindenki elsőnek. (Amúgy ő egy nagyon kedves nő, és türelmes, ami nekem nagyon fontos.)
Nem vagyok benne biztos, hogy szeretni fogok vezetni, de megcsinálom, ezt konokul elhatároztam. Ráadásul szeretnék jól és biztonságosan vezetni, úgyhogy nem érdekel, hogy tetszik vagy nem tetszik a dolog, mint érzés, addig csinálom, míg jól nem megy. Elég makacs tudok lenni az ilyen dolgokban.

Persze Kismacsó semmit nem intézett még magának, szerintem úgy volt vele, hogy majd elkezdi, ha én már mentem valamire. Így tegnap kezdett telefonálgatni.
Nem tudom az idén fog e vezetni, de őt nem féltem, gyorsan beér majd, sőt, szerintem neki elég lesz a kötelező óraszám, vagy kilóméter.

Most ezt a sorozatot nézem.
Kismacsónál láttam belőle részleteket, és annyira fiúsnak éreztem, hogy gondoltam: azért is kipróbálom.
Borzasztóan tetszik, már a második évadot gyűröm.
Nem tudom mi bajom van most ezekkel a tesztoszteronnal átitatott filmekkel (előtte Sons of Anarchy hét évadát néztem végig), de nagyon lekötnek. Lehet, hogy látens agressziót dolgozok ki így magamból. Ki tudja?

2017. november 9., csütörtök

Nagytakarítás on

Tegnap végre elkezdtem a nagytakarítást.
Pedig irtó rossz hangulatban ébredtem, és ki is tartott egész nap a nyűglődésem.
A konyha ma rendben lesz már teljesen, azt hiszem, hogy a karácsonyi dekorációk egy részét is ki fogom pakolni.
Már tegnap végeztem volna, de felraktuk öntapadós táblát a konyhába, és mert a konnektort is le kellett szerelni átmenetileg, meg csináltunk egy nagyobb bevásárlást a hétvégére, jól elhúzódott az egész.
Mindegy, most van időm, meg jövő csütörtökig lesz is még, úgyhogy addigra rendben lesz minden, mindenhol.
Ilyenből csináltuk az üzenőfalunkat a konyhában:




És ilyen lett:




Annyira jó móka, hogy Charlie még fejlámpában a konnektort szerelte vissza, de mi már Kismacsóval krétával a kezünkben firkáltunk, Charlie ránk is szólt, hogy legyünk már egy picit türelemmel. Persze alig várta, hogy ő is rajzolhasson rá valamit.

2017. november 7., kedd

Kedden

Jaj, hát annyira rohan az idő, hogy itthon vagyok!

Kedden reggel ültem itt Charlie forgószékében kócosan, puha köntösben, kávéval a kezemben, és azon tűnődtem, hogy mihez is fogjak.
Gondoltam, hogy lehúzom az ágyneműt, meg kirakok minden takarót és párnát szellőztetni, mikor megcsörrent a telefonom. Egy kedves ex kolléganőm hívott, hogy odaadná, amit rendelt nekem, meg beszélgethetünk is, mert épp ráér.
Én, akit az ilyen váratlan fordulatok eléggé meg tudnak zavarni, elég gyorsan felzárkóztam az új helyzethez, úgyhogy villámként cikázva próbáltam viszonylagos rendet tenni a lakásban, meg azért az ágyneműs sztorit is beindítani.
Mire ideért, már előkészítettem a teázás kellékeit is, ő meg somlóit hozott, úgyhogy teaházas hangulatot teremtve gyorsan elpucolt a délelőtt.

Közben a "nemszeretem" kolléganőm hívott telefonon, de mondtam neki, hogy nem érek rá, majd később beszélünk. Nem siettem el, már dél is elmúlt, mikor visszahívtam.
Sejtettem, hogy az áskálódását szeretné folytatni, amire egyáltalán nem vagyok vevő.
Úgy terveztem, hogy gyorsan helyreteszem, úgyhogy a saját mobilomról hívtam, nem a cégesről. Ez nagy hiba volt, mert még én fizetek azért, hogy meghallgattam a hülyeségeit tisztázni kívánt dolgait.
A pulzusom nem emelkedik meg már tőle, de végtelenül unom az akaszkodását, a próbálkozását, hogy betaláljon. Nem értem miért jó ez neki.
Elkezdtem leírni, hogy miről volt szó, de annyira érdektelen az egész, hogy nincs türelmem és kedvem az egészhez.
Egyszerűen nem akarom hagyni, hogy áthatoljon a páncélomon, és ha sokáig csinálja még ezt, akkor a feletteseimhez fogok fordulni. Tudom, hogy ő jönne ki belőle rosszul, úgyhogy ezt végső megoldásnak tartogatom, szeretném, ha magam meg tudnám ezt oldani, és lehengeredne végre rólam.

Közben Belami jelezte, hogy haza fog ugrani néhány órára az egyetemről.
Mivel a hűtő tök üres volt, meg szegény Charliet is lepattintottam délben, hogy egyen máshol, mert én még pletyizek, gyorsan elszaladtam a boltba. Utána fasírtot sütöttem, beszedtem a közben megszáradt ágyneműt, a kiszellőzött párnákat és takarókat.
Este picit együtt voltunk mind a négyen, jó volt.

Ezeket meg valamelyik nap találtam a Pinteresten, rengeteg kendőm van, ki kellene próbálni a fejemen is. Nem tudom, hogy elég bátor vagyok e hozzá.










És ezek rövid hajra vannak kötve, szóval ki fogom próbálni.


2017. november 6., hétfő

Szép napok jönnek és mennek

Ma volt az első napja a picit hosszabb pihenőmnek, de még előtte...

Pénteken a csajos találkozó utánra még egy mozit is beszerveztem, úgyhogy Charlie elrabolt beszélgetés közben (a többiek még maradtak), és megnéztük a Budapest Noirt.
Nyilván csalódás a könyv után, olvasni jobb volt. Sokkal jobb.

Szombaton kirándultunk a családdal.
A cél egy elhagyott vasútállomás volt, ahol Charlie házi feladatot csinált a fotós suliba, illetve gyűjtötte a témát a végső megmérettetéshez.

Nyilván, így hiába vásároltunk össze délelőtt egy csomó finom zöldséget, hogy majd tepsibe megsütjük, mert mire hazaértünk, már mindenki éhen akart veszni. Pizzát rendeltünk.

Vasárnap dolgoztam.
Hosszú, nehéz nap volt, de az lebegett a szemem előtt, hogy utána mennyire sokat leszek majd itthon, így eltelt.

Ma fodrásznál voltam, de én semmi változást nem látok, pedig rengeteg haj volt a szék alatt. Nem is értem. De rendben van a végeredmény, így szeretem.

Amúgy jól nem csináltam ma semmi értelmeset.
Ám rengeteg tervem van a következő tíz napra. Csak győzzem megvalósítani. 😉 Majd mesélek.

2017. november 3., péntek

Mozi, meg ami eszembe jutott erről

Amúgy kösz, jól vagyok.
Tegnap dolgoztam, elvittem moziba a gyerekeket, ami látszólag egy szuper pihentető program, de nem az. Ezt nyugodtan elhihetitek nekem.
Ettől még nagyon jó közös élmény volt, biztosan sokáig emlegetni fogjuk.
Vasárnap vagyok legközelebb beosztva, utána tizenegy napig nem. Picit kifújom magam. 😉

Mozi.
Charlieval is voltunk halloween party helyett, sajnos nekem nem jött be. Ezt néztük, és lehet, hogy én vagyok egyszerű, mint a faék, de nekem zagyvaság volt, és hatalmas csalódás.
A kritikák szerint mestermű, és tele a film metafórákkal, amik napok múlva sem engedik az embert. Hát... én ahányszor csak rágondoltam utána, csak a pénzt sajnáltam, amit a jegyekért fizettünk, kb. ennyi érzelem volt bennem a filmmel kapcsolatosan.

Erről eszembe jutott egy sztori.
Én soha nem rajzoltam ügyesen, a legjobb barátnőm annál inkább. Iszonyatosan jó kézügyessége volt, csodáltam ezt a képességét. Legtöbbször ő rajzolta meg a rajzórán kapott feladataimat, én meg kicsit rádolgoztam, hogy ne lehessen észrevenni, hogy egy ember csinálta, mert egy osztályba jártunk gimnáziumban is.
Ez a rész már nagyon ment, mert a szemem és a saját ízlésem megvolt, szóval sokszor előfordult, hogy jobb jegyet kaptam a végén, mint ő, ezen -szerencsére- jót mulattunk.
Aztán egyszer beteg volt, vagy nem ért rá, már nem tudom, de egy csendéletet kellett egyedül festenem otthon (szorgalmi házi).
Mivel semmi érzékem nem volt a valóság hű visszaadásához rajzban, elkezdtem mázolni, ahogy jött, kicsit furcsa lett az egész. 
És vazze' nemcsak ötöst kaptam, hanem kiállították a nyomi festményemet, évekig a gimnázium könyvtárának előterében csúfoskodott.
Ja, és azért külön dicséretet kaptam, hogy a rajzlap formája sem volt szokványos, az átlagos téglalapból le volt vágva egy pár centi. Azt most inkább hagyjuk, hogy azért vágtam le, mert mikor kezdtem, azon a részen elb.sztam valamit, és nem volt több lapom otthon, úgyhogy levágtam az elbénázott részt.
És tudjátok miért kaptam ötöst és állították ki a festményemet? Mert a rajztanár szerint "művészi" volt, formabontó, absztrakt. (Az absztrakttal egyet kell értenem.)
Ennyit arról, ha valaki egy helyre hord egy csomó mindent (a filmben "metafórákat", esetemben színeket és formákat) minden meggyőződés nélkül, majd ez valakinek tetszik, míg másoknak rohadtul nem.
Értitek? Nekem a fenti film olyan volt, mint a festményem.
Nem tudom Aronofsky így volt e a saját filmjével, mint én a festményemmel, de engem semmiről nem győzött meg. A színészek viszont jól játszottak, főleg a főszereplő (úgy tudom a rendező a párja).
De ez csak az én véleményem, ne hagyjátok magatokat befolyásolni!

2017. november 2., csütörtök

Köszi a tanácsokat!

Fú, nagyon sokan olvastátok a múltkori bejegyzésemet, és bár nem jött sok hozzászólás, egyértelműen mindenki a szupervíziót javasolta.
Ennek utána is járok, hátha sikerülne előrébb lendülni tőle.

Megjegyzem, figyellek titeket egy ideje, mert elég régóta fontolgatom, hogy bezárom a blogomat, és azokat engedem be, akiket ismerek valahonnan (élőben, csoportokból, kommentjein keresztül).
Sokkal, de sokkal bátrabban írnék, mert így azért szelektálnom kell a meséim között.
Annyi a bajom vele, hogy a meghívók limitáltak, és szerintem a fent felsoroltak közül se mindenkit vihetnék, plusz munka is van vele, nem kevés. Még nem tudom...


2017. október 25., szerda

A programok meg alakulnak maguktól

Kedden délután elmentem Charlieval munkaügyben úgy hatvan kilóméterrel arrébb, míg ő bent volt, én addig olvastam.
Aztán kávét kerestünk abban a városban, és be is tévedtünk egy hamisítatlan kocsmába, pedig az volt rá kiírva, hogy kávéház. Mondjuk a kávéjuk kiváló volt, és a mosdójuk is meglepően tiszta, szóval gond egy szál se.
Ha már ott voltunk, akkor bevásároltunk a "százasban" (Goods Market amúgy), ahol találtam egy pöttyös!!! asztalterítőt. Ezt itt:




Majd hazafelé megálltunk Charlie szülővárosában, és megvacsoráztunk nagy romantikus kettesben a kedvenc pubjában.
Nekem a csirkemelles salátámhoz egy olyan zöldséges, fokhagymás pizzakenyeret hoztak, amit valamikor itthon is megpróbálok majd megcsinálni. Nagyon finom volt.

Tegnap főztem, meg sok dolgot elintéztem a városban, van amit sikeresen (ebédbefizetés, kávékapszula beszerzése), van amit tovább kell vinnem (címeres póló vásárlása Kismacsónak, turkálás 😉 ).
Charlie megszerezte Kondor Vilmos Budapest ciklusának a további részeit, úgyhogy már olvasom is a következőt (Bűnös Budapest).
Valahogy így, kicsit túltolva ezt a pöttyös és piros vonalat, de a muffin legalább nem piros:




Amúgy picit utánaolvastam Kondor Vilmosnak, és nagyon titokzatosnak találom.
Azt írják, hogy interjút is csak mailben ad, valahol matektanár, és nagyon kerüli a nyilvánosságot. Sokak szerint nem is létező személy, csupán egy álnév, ami mögé bebújt egy író, aki egyébként más műfajban utazik. Ennek ellenére azt is tudni, hogy vegyészmérnöknek tanult a Sorbonnen, és lányai vannak, szóval tudja a fene, mindenesetre lekötnek a történetei.

Jaj, Belami.
Tegnap olvastam egy kifejezést, a magyarázatát nem is, mert rögtön az jutott eszembe, hogy Belaminak ez van: kapunyitási pánik.
Ő most szingli, lassan véget ér az egyetem, és még nem is tudja pontosan, hogy mit akar.
A lehetőségeinek a száma a végtelenhez közelít (szerinte nem), és ez megrémíti (szerintem).
Úgy érzi, hogy nem akar egy állami kórházban műszakokban dolgozni, akkor inkább külföldre megy misszióba (na, én meg ezt nem szeretném).
A legjobb barátja külföldre költözik a menyasszonyával, valahol fél attól, hogy elveszíti, meg talán az is benne van, hogy ő le van maradva.
Mondtam neki, hogy az ennyire fiatalon kötött házasságok sajnos legtöbbször (nyilván nem mindig) válással végződnek, saját tapasztalat, tudom.
Nyilván, ha ők maradtak volna együtt Széphajúval, és egyetem után egyből családot alapítottak volna (ez volt a terv), akkor boldogan hódoltam volna a fiatal nagymama szerepnek, de azért aggódtam volna. Neki még élnie kell, sok-sok tapasztalatot szerezni, majd utána nősülni. Szerintem.
Attól viszont rettegek, hogy külföldön marad, pedig ez önzőség részemről, mert lehet, hogy úgy járna jobban.
Megmondom őszintén, hogy borzasztóan szeretném, ha a fiaim a közelemben lennének, és az unokáim magyarul beszélnének.
Azt tervezi, hogy a 2018-as gyakorlatát Thaiföldön csinálja meg, ehhez van sok pontja, szóval elképzelhető, hogy valóban így lesz.
Mindenesetre közhely, de igaz: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.

Kismacsó meg a szokásos.
Nem beszél magáról, úgy kell harapófogóval kihúzni belőle mindent. És ha véletlenül bezzegelek Belamival, akkor halálosan megsértődik.

Ma Anyuhoz megyek, csinálok neki egy kisebb restaurálást az arcán, aztán meglátom, mert van mit csinálni itthon is.
Hétvégén és utána zsinórban négy napra is be vagyok írva, szóval húzós ez az október vége, de hát tudtam előre, meg hagytak is rápihenni.
Fogalmam sincs mikor keveredek ide újra.
Legyetek jók, és érezzétek fantasztikusan magatokat kedves Olvasóim!