Meg amik még voltak

Annyi minden történik, tényleg csak listázva:

• Színházak. Voltunk egy kisszínházi előadáson, az nagyon tetszett, az volt a cím, hogy Száz karácsony. Annyira elgondolkodtató volt, közben felvonult Magyarország történelme is abban a bizonyos száz évben, és engem nagyon megfogott, hogy ugyanazok a szereplők tértek vissza, mintha az az újjászületés is benne lett volna, amiben én hiszek. Aztán tegnap a Lili bárónőt láttuk Járai Mátéval. Nekem ez most nem annyira tetszett, valószínűleg túl nagyok voltak az elvárásaim, meg a tánckar is hiányzott, de ez egy olyan operett, amihez nem kellettek. 
• Belamiékkal a vacsora csodás volt, végül jött Mór is, mert az aznapra kiírt Hobo koncert végül betegség miatt át lett téve februárra. Így a vacsora után nem kellett beesni a koncertre, meg Mórt lepattintani anyósomhoz, szóval én még ennyire nem örültem elmaradt eseménynek.
• Mór kulturáltan viselkedett az étteremben, teljesen jól elnézelődött az asztal alól, mi meg végül nem a látványgrillezést választottuk, hanem a boxot, ami ilyen kis fakkokból áll, és lehet mártogatni, kóstolgatni. Thai étteremben voltunk. 
• Belami annyira fáradt volt az elején, hogy azt hittem lefejeli az asztalt, de ahogy elkeztünk enni, visszajött a színe, meg a kedve is jó lett, valószínűleg a vércukra is alacsonyan lehetett. Persze már az új tervéről beszélt, hogy radiológiából is szakvizsgázni szeretne. Nem tud nyugodni egy percre sem. 
• Kismacsót november közepére vendégelőadónak hívták az egyetemére. Váóó! Nagyon büszke vagyok rá.
• Kismacsóékat is el akartuk csalni erre a vacsorára Budapestről, de a Bükkbe indultak a hosszú hétvégére. 
• Belami pénteken elrepült Írországba a gyermekkori legjobb haverjához, aki kint él a feleségével. Ági most nem ment, majd elmondom miért.
• Még szerdán szóltak, hogy lenne egy másodállás. Hetek óta tűnődök rajta, hogy kellene keresni valamit, mert gyűjteni szeretnék megint, és erre jön ez az ajánlat. Akkor miért érzem magam kényelmetlenül? Nem, nem oda, ahol voltam másodállásban, teljesen máshová. Holnap utána fogok járni a részleteknek, és megvizsgálom, hogy pontosan mi is a bajom ezzel. 

Gyermeknap alkalmából

egy mókás beszélgetés (legalábbis nekem).

Felhívtam a fiúkat, hogy köszöntsem őket legalább telefonon, mert Belami pénteken volt itt, és ma programjuk volt, Kismacsóék meg jövő héten akarnak csak Budapestről kimozdulni.

Szóval először Kismacsót értem el.

-Szia! Bár felnőtt vagy már, de nekem a gyerekem maradsz örökké, úgyhogy köszöntelek e jeles nap alkalmából!

-Óhh, köszönöm szépen!

-Mit csináltok?

-Nos én a kanapéról szurkolok, focit nézek, Luna meg ül mellettem, és varr.

-Géppel varr? Vagy kézzel javít meg valamit?

-Kézzel, de nem javít, hanem valami mintát csinál.

-Jó ég Kismacsó! Hímez? -közben hallom, hogy Lunához intézi a szavait.

-Mit is csinálsz épp Szívem?... Jaaa! Szóval hímez.

Én olyan jót nevettem. 

Egyik részről, hogy Kismacsó szerint a tű és a cérna csak varrást jelenthet, de végül is engem ugyan nem látott hímezni, szóval jobb is, ha befogom.

A másik, hogy elképzeltem őket, ahogyan Kismacsó hóna alatt Bubukával nézi a tévét, Luna meg hímez... Valahogy ez inkább hozzánk illene, nem két huszonéveshez, de végtelenül boldoggá tesz, hogy ilyen jól elvannak vasárnap este.

Mi pedig utána elmentünk megkóstolni a McDonlds'-ba az új (nekünk az) kókuszos fagyit, mert egyszer mi is voltunk gyerekek. (Amúgy finom.)

Ez egy öt éves kép, Mór kb. egy hónapja érkezett hozzánk.

"Kire ütött ez a gyerek?"

Belami mindenki szerint rám hasonlít.

Én sokáig nem láttam az arcában az enyémet, mert a szeme vad tüze az apjáé, és ahányszor a szemébe néztem, az apját láttam inkább. A természetében inkább tetten értem magamat, de a vadság, lobbanékonyság ott is öröklődött az apjától. Féltettem is miatta, mert tényleg nagyon meggondolatlanul tudott cselekedni, de az egyetem végére beért, már sokkal megfontoltabb lett.

Aztán tegnap átdobott egy képet magukról Ágival, mert kolléga esküvőjére mentek, és kértem, hogy hadd nézzem meg Ági sminkjét és haját, meg ahogyan összeöltöztek, mert ebben nagyon kreatívak szoktak lenni. Szóval jött a kép, és hirtelen megláttam magamat Belamiban. Aztán gyorsan arra is rájöttem, hogy miért. Ki van simulva, le van nyugodva, eltűnt a szeméből a lobogó vadság, és a tekintete is olyan már, mint az enyém. Ő tényleg az én felturbózott jobbik verzióm, végtelenül büszke vagyok rá.

Ahogyan Kismacsóra.

Ő igazából egyikőnkre sem hasonlít külsőre, nagyszülőktől szedte össze a szemszínét (kék), a magasságát (sokkal magasabb nálunk). A gesztusai és az érzelmi (számomra) furcsasága az apjáé, viszont a nyugalma, ocd-je az enyém, a mi családunkból jön.

Ő annyira erős, de soha nem kellett attól félnem, hogy verekszik, mert egyáltalán nem agresszív, az emberek szeretni szokták, egyből szimpatikus nekik, még a férfiaknak is. Tényleg nem tudnék senkit mondani az élete 25 éve alatt, hogy nem kedvelte, vagy kicseszett volna vele bárhol, bármikor. Jó szívvel emlékszik rá az óvónénije, szülinapi üzenetet kap az alsós tanítónénijétől minden évben, még most is, és az egyetemen is megjegyezték a nevét, pedig semmi extrát nem csinált, csak egyszerűen önmaga volt. 

Múltkor volt egy erre jellemző sztori, mert beszéltem valakivel, akivel ismerjük egymást már régóta ugyan, de csak felületesen, és nem tudta, hogy Kismacsó az én fiam. Más a vezetéknevünk, szóval valahogy rákérdezett, hogy nekem tényleg van gyerekem? Mondtam neki, hogy kettő is, és a nevüket is. És akkor meglepődött, hogy XY az én fiam? A kick boxos srác? Hogy az mekkora forma!  

Valami hihetetlen jó rezgései vannak, kisbabaként is, ha felvettem, inkább én nyugodtam meg, olyan jó volt magamhoz ölelni. Vele ritkán lehet mélyen szántó lelki beszélgetéseket folytatni, de tudom, hogy érzékeny, és szüksége van a megerősítésre neki is. 

Valahogy felragyog a nap a szívemben, ha meglátom őket, vagy csak beszélek róluk, vagy rájuk gondolok.   

Kismacsóék

Vasárnap látogatóban voltunk náluk.

Budára költöztek, nagyon szép környékre, az Istenhegyi útról kell lekanyarodni egy meredek kis utcába. Én a romantikáját láttam meg a helynek, ők már a hátulütőjét is tapasztalják. Kuplunggyilkos, reggelente (és igazából majdnem mindig) hosszadalmas az út (mindenki egyszerre indul el és vissza), a kutyasétáltatás meredek (haha), feléjük pont kevés a zöld, cserébe jó zsúfoltan vannak az ingatlanok. 

Volt róla szó, hogy esetleg megveszik a lakást, amiben most laknak, de már nagyon nem akarják, inkább az agglomerációban gondolkoznak. 

Kismacsó amúgy is tele van tervekkel.

Tőle ez elég szokatlan, de nagy a szerelem, meg a műtét utáni lábadozás alatt volt ideje gondolkozni a "Hogyan tovább?"-on. Több variáció is lehetséges, ezek inkább a munkáját érintik, úgyhogy erről már tényleg nem írhatok többet, pedig olyan izgalmas. 

Megismerkedtünk a kutyájukkal, és mivel nagyobb, mint Mór, nem engedjük össze őket, így Mórt itthon hagytuk.

Bubu (nem ez a neve igazából) nagyon szereti az embereket, a többi kutyától inkább tart, de a saját birodalmában még soha nem volt másik (kan) kutya, szóval nem kísérletezünk. Én eléggé be vagyok feszülve ettől a fajtától, de ez most jó terápia volt nekem, mert Bubu tündéri volt velem, nagyon bírtam. 

 

Azért ezt a fejet nehéz lenne nem szeretni. 

Külön érdekes, hogy ő eredetileg Luna kutyája, és egyszerűen nem értettem, hogy hogyan választhatja ezt a fajtát egy olyan finom kis hölgy, mint ő. Aztán kiderült, hogy Luna bátyja vette a kutyát, majd pár hónap múlva rájött, hogy neki nem fér az életébe sehogy sem, úgyhogy rátestálta a húgára az ebet, aki elég szépen felzárkózott ehhez a nem kis feladathoz. Azért egy ilyen típusú kutyát nem egyszerű nevelni, de Luna megugrotta, Bubuka nagyon fegyelmezett, jól nevelt. Azt kell, hogy mondjam, sokkal fegyelmezettebb, mint a mi elkényeztetett uszkár fiúnk.

Nagyon boldog vagyok, hogy Kismacsó is rendben van.

Kicsit féltem, hogy tud e ő majd egy lányért rajongani, meg egyáltalán szerelmes lenni, de úgy látom igen. Egyszerűen meg kellett erre érnie, el kellett jutnia eddig.

Blogvember, november 17.

Igazi kedvemrevaló szöszögős nap volt ez a mai.

Charlie a mérnöki munkáját csinálta, én selejteztem, takarítottam, de olyan barátságos tempóban. 

Belamiék esküvői kiállításon voltak, és megnyerték tombolán a harmadik díjat.

Ez ruhakölcsönzéshez kedvezmény. Ötleteket is gyűjtöttek. Már van olyan, hogy selfie boxot lehet bérelni. Hmm...

Kismacsó benne lesz a tévében.

Holnap reggel. Hmm...

Zajlik az élet, no!

Blogvember, november 16.

Ez a nap olyan volt, hogy sok érdekes nem történt.

Reggeli után bevásárlás magunknak, meg Charlie anyukájának. Utálok bevásárolni. Mondtam már? 

Elmentünk a Dechatlonba is cipőt venni Charlienak, vagyis inkább bakancsot. Ha már ott voltunk, vettem magamnak hosszabb szárú zoknikat, télen jobbnak érzem. Meg egy sima fekete leggingset, szeretem, ha van itthon belőle elég, a legkényelmesebb szabadidős viselet. Nekem. 

Ebédet együtt csináltunk Charlieval. 

Egészen pontosan egy darabig úgy csináltam, mintha a kelkáposzta főzeléket én csinálnám, aztán leültem egy kávéval a konyhaasztalhoz, és csicseregtem Charlienak, de már lópikulát sem csináltam, hagytam őt kibontakozni. Magának sütött csirke alsócombot, én most nem eszem meg a húst megint. 

Aztán csak úgy eltelt a délután, semmi értelmeset nem csináltam.

Belamival beszéltem, ők ma disznótorban voltak Ági családjával, arról mesélt. Nekem a disznótor egy horror, világ életemben utáltam, csak még jobban lehozott a húsról, ha csak a közelébe kerültem. És bizony kerültem, mert az anyai részről a nagyszüleim falusi emberek voltak sok állattal, szóval családi program volt a tor. Azt kell mondjam, hogy a leghosszabb könyveket olvastam el ilyen alkalmakkor (például egy disznótoros hétvége alatt olvastam ki Jókaitől Az arany embert) valamelyik távolabbi szoba mélyén, és enni se nagyon jöttem elő, mert a szagtól nem bírtam. Azért elég fárasztó gyerek voltam a sok nyűgömmel, amit elég jól kezelt mindenki, nekem soha nem erőltettek semmit, elfogadták a bogaraimat.

Szegény nagymamám! Egyszer akart befogni valami baromfipucolásba, hogy szedjem ki a tokot, vagy mit, de halálra váltan közöltem, hogy semmi esetre nem fogok hozzáérni az elpusztult állathoz. Először azt hitte, hogy viccelek, de ilyennel én soha nem vicceltem.

Amúgy imádtam náluk lenni, pont azért, mert jó volt ebben a falusi közegben úgy, hogy semmit nem erőltettek. Valami olyan étel mindig volt, amit végül megettem (valami fenomenálisan főzött a nagymamám), és ha valamiből maradt, mindig ott sertepertélt körülöttünk a velem egyidős németjuhász kutyánk Betti, az szívesen besegített. Amúgy ő volt a testőrünk, mindenhová kísért bennünket az öcsémmel, emlékeim szerint az utcán is jött velünk, senkire rá sem nézett addig, amíg a közelünkbe nem jött. Akkor sem csinált semmit, csak nézett, de úgy, hogy biztonságban voltunk teljesen. 

Annyira imádtam azt a kutyát, majd még mesélek róla, olyan szép szürke rajzolatút azóta sem láttam, tényleg olyan volt, mint egy farkas. Tizennégy évesek voltunk, mikor ő meghalt. 

Na, jól elkanyarodtam.

Szóval Belami szerint jó volt a disznótor, de vacsorára tejberizst kért Ágitól, annyira eltelt a szagokkal, meg a hús látványával. Ő eléggé hasonló típus, mint én, néha eszik húst, de jobban preferálja egy ideje a húsmentes ételeket. Na, Kismacsó nem ilyen.

Charlie névnapját szervezgettük, meg a decemberi hagyományainkat, hogy melyiket (Mikulás, mézeskalács sütés), mikor tudnánk összehozni. Azért nagyon örülök, hogy van igény ezekre az eseményekre továbbra is.

Túlfeszített húr, meg tervek

Ha véletlenül az jut az eszembe, hogy talán mégsem kellett volna felmondanom a másodállásban, akkor kapok olyat a nyakamba a főállásban, hogy a fal adja a másikat. Csak, hogy megtudjam hol lakik a magyarok istene.

Tényleg olyan már ez a szűk két hét, mint valami daráló, nagyon várom a végét. Elfáradtam, elmentem a falig, nem tudom és nem is akarom tovább feszíteni a húrt. 

Megpróbálom nyugpontra terelni a főállásban a feladatokat, aztán kiveszek valamennyi szabadságot. Muszáj, sőt nagyon kell. Szeretnék egy jó nagyot takarítani, kicsit átrendezni az egyik szobát, ilyenek. 

Találtam kortárs táncórákat felnőtteknek, oda biztosan elmegyek, aztán, ha tetszik, akkor a futás mellett az lesz a másik mozgásformám. Majd elmesélem. 

Próbálom ápolni a baráti kapcsolataimat.

Sajnos nincs most sok köszönet bennem, mert túl fáradt vagyok, de akkor is nagyon jó volt találkozni a négyesünkkel, meg várom a szombatot is, mikor az egyik gyermekkori barátnőm ötvenedik szülinapját ünnepeljük. Vasárnap ugyan dolgozok, de pár órát azért ott tudunk lenni Charlieval, aztán még pár nap, és nem lesz ez a nyűglődés a hétvégékkel végre. 

Az előbb volt itt Belami.

Gyorsan vacsorázott, aztán ment Ágiért a barátnőjéhez, mert késő van már, nem akarta, hogy egyedül induljon haza. Mesélt a tervekről az esküvővel kapcsolatosan, lassan megvannak a fő csapásvonalak, talán innentől kicsit lazább lesz ez is.

Kismacsó októberben nagyobb lakásba költözik a barátnőjével (neki is kell név lassan).

Nagyon-nagyon megváltozott az én macsó kisfiam, szerintem előnyére, jót tesz neki a szerelem, mert most valóban az. Majd mesélek róluk is bővebben, úgy örülök nekik, csak összeszedem magam hamarosan, mert most csak ennyire futotta, megyek lassan aludni.  

Mindenféle

Ez a nyár is jó sűrű, mindig történik valami.

Tegnap Kismacsó bemutatta a barátnőjét, akivel kb. május óta van együtt, és gyakorlatilag a második randi óta együtt is laknak. Szerintem Kismacsó most tényleg szerelmes, ami nagyon jó, mert attól tartottam, hogy ezt soha nem engedi meg majd magának. 

A lány nagyon szimpatikus, kedves és szép, ráadásul okos is, úgyhogy nagyon örülök. Az összahang is csodálatos közöttük, szóval minden patent.

Csomót gondolkoztam a munka kérdésen is.

Először volt az, hogy akkor főállás váltás kellene, de úgy, hogy onnantól egy munkahely legyen több pénzért. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy a szociális szférához mérten "elég jó" a fizetésem a pótlékkal, szóval sehol nem lesz annyi, mint a mostani, plusz mellékállás együtt. 

Aztán azon tűnődtem, hogy akkor a mellékállásban kellene váltanom valami könnyebbre, és akkor a pénz kb. maradna, de lightosabb erőbefektetéssel. Ennek mentén érdeklődök most vaktában, aztán majd meglátom. Nem akarok rossz döntést hozni, ráadásul rákényszerítve sem vagyok jelenleg semmire. Valahogy azt érzem, hogy érdemes nyitott szemmel járnom, meghallgatnom mindent, mert változásokat érzek szeptember környékére. Pontosan nem tudom hol érzem ezt, a körülményekben vagy a saját utamban. Nyilván, a kettő összefügg, csak a hangsúly nem tudom, hogy hol lesz pontosan. 

Másik tervem, hogy visszarántom magam a rendszerességbe.

Mostanában elég hektikusra sikerülnek a napok, valahogy szeretném megfogni ezt, és én diktálni a tempót, hogy ne az események irányítsanak engem, mert az nem jó. Hetek óta alig figyelek valamire, csak loholok az események és a program után. Elvéreztem az arcjóga programban, egyszerűen nem jön össze, hogy csináljam. Ez azért durva, mert annyira nem sok idő lenne azért. 

Talán az étkezés az, amire továbbra is figyelek, arra már nagyon rászoktam, hogy a kis hűtőtáskámba összerakjam a napi betevőmet, ha tizenkétórázok, vagy utazok egész nap. Szerintem ezeken a napokon a legtervszerűbb az étkezésem, egyszerűen nincs értelme mellé enni, mert ott van minden nálam. (Még egészséges nasi is.)

Sajnos, sajnos a ruhavásárolgatásról továbbra sem tudtam leszokni.

Mondhatni, hogy egyre vadabb dolgaim vannak e téren, akár régen a fogyókúrák előtti napon, mikor még inkább kívántam enni, mert majd másnap... Most annyira igyekszem visszafogni a turizásaimat, hogy egyre képtelenebb dolgokat veszek meg. Mellettem szóljon, hogy háromszáz és ötszáz forint közötti tételekről beszélek. 

Az alábbi ruhát egy alkalommal visszatettem a turiban, majd másnap visszamentem érte, mert csak négyszázkilencven forint volt, és egész álló nap elképzeltem ezt a flitteres csodát magamon, de azt véletlen se kérdezzétek, hogy hol képzeltem el magam benne, mert magam sem tudom. Végül úgy voltam vele, ha még nem vitték el ennyiért sem, akkor az tényleg az én ruhám. És ott volt!

Másik vicc kategória a bőr rövidnadrág, amit meg a piacon lőttem magamnak háromszázért. Valódi bőr, és ezt sem tudom hová is fogom felvenni, de kellett nagyon. 

Mondjuk egy magassarkúval, valami szép blúzzal pikáns lehet, mert így sárkányos trikóval elég béna. 

No, mára zárom soraimat a ruhás tévelygéseimmel. További szép hétvégét, én meg holnap akkor megyek dolgozni a másik helyre. Ez van most.

Mindenféle jó dolgok

• Hazajött Belami Németországból, tegnap nálunk vacsoráztak Ágival, úgyhogy vissztérünk a hétköznapokhoz, hetente egyszer biztosan találkozunk. 
• Már hónapok óta motoszkál bennem az írhatnék, mostanra körvonalazódott a történet, ez most lendületet adott, szóval megint írok "az íróasztal fióknak".
• Szombattól jövő szerdáig megyünk a szokásos mini nyaralásunkra, ebbe beleesik a házassági évfordulónk (7.) és a szülinapom (9.). Kőszeg és környéke a cél, a kutyás szállás megvan, a programok alakulóban, jó sokat akarunk kirándulni. A hesszelés marad majd az augusztusi Balatonra. 
• Kismacsó is jól van, éli a szerelmes hétköznapokat, remélem hamarosan megismerhetem a "még nem neveztem el" leányzót. 
• Titkos projekt alakul (erről írok majd utána), már nem érdekelnek a buktatók, akkor is nagyon jól fog alakulni az egész. Tudom.
• Pár napja voltam az Ofotértben, ráérősen felpróbálgattam vagy 20 szemüvegkeretet, és már tudom, hogy pirosat vagy bordót szeretnék, mert attól él az arcom, és viszonylag nagy lencséset, mert most az a menő. Szerintem ez lesz majd a szülinapi ajándékom (lehet magamnak, még nem egyeztettem Charlieval, hogy ő mit tervez), mindenesetre egy új vizsgálat is szükséges, mert szerintem megint romlott a szemem. Valami borzasztó, hogy 45 éves korom után milyen ütemben romlik a látásom közelre, én nem hittem el, hogy ez velem is megtörténik, de sajnos igen. Mindegy, majd menőzök egy nagy, piros keretes szemüveggel, ha olvasnom kell. 

(Képek a netről, piros szemüvegkeret keresővel)

Mindenféle

Energiában még mindig nem vagyok a csúcson, de nyáron nem is szoktam a meleg miatt, szóval..

Sajnos a türelmem is véges, csütörtök óta vissza kell fognom magam, mert borzasztóan hamar ki lehet hozni a sodromból. Szerintem ennek hormonális oka is van, beleléptem ebbe a kiszámíthatatlan ciklus dologba, úgyhogy..

A főállásomban két nap alatt három bántalmazásos feljelentést csináltam, amiből minimum kettő gáz, de nincs kedvem senkivel vitázni erről. Aztán visszakeveredett egy droghasználó gyerekem a gondozási helyére hosszú, engedély nélküli távolléte után, hát öhmm..., ne tudjátok meg ez mennyi újratervezést igényelt az elmúlt napokon, és akkor még hárfázik is az idegrendszeremen, meg a vele foglalkozó összes felnőttén. Lassan pihenni járok (na jó, azért nem) a másodállásba, ahol a lakók 99%-a cukimuki kedves.

Múlt hétvégén nem dolgoztam, úgyhogy volt egy "rendes" hétvégénk.

Ebben voltak bevásárlások, szülinapozás Kismacsóval, meg Múzeumok Éjszakája. Nagyon élveztem az utóbbi kettőt. 

Tegnap rávettem magam a dermaroller kipróbálásra.

Érzéstelenítettem a megtisztított bőrömet, lefertőtlenítettem a rollert, aztán a tanultak szerint görgőztem végig az egész arcomat, használtam szérumot is. A krém miatt nem fájt, inkább azt éreztem, hogy a kezelt részen lángol a bőröm, szép piros is lettem. Kicsit ijesztő volt, de reggelre elmúlt, megnyugodtam. 

Mindig használok fényvédőt, de most különösen fontos. 

0,5 mm-es tűk vannak a rolleren, elvileg ezt heti szinten lehet használni. Egy kezelés nem mutat sok eredményt, szóval majd a többedik után beszámolok, hogy látok e változást az apróbb ráncok tekintetében, meg a bőrképben. Természetesen az arcjógát is folytatom, próbálom fenntartani, konzerválni a mostani állapotot legalább, nekem ez fontos.

Az edzéshez továbbra sincs erőm és kedvem, ezen dolgoznom kell.

A múltkori betegség nagyon visszavetett, azóta sem érzek magamban semmilyen motivációt ez ügyben. Remélem lassan megjön az is!  

Legfőképp a fiúkról

Az életem most csak a szokásos, különösebben érdekfeszítő dolog nem történik velem.

• Ma voltam az első fognyaki tömésen, tényleg nagyon természetes lett a hatás, ráadásul így a fogam sem érzékeny ott, ahol el volt kopva a zománc. Még legalább kétszer megyek, és sokba is kerül, de tényleg megéri: jobb is így, meg sokkal szebb. 
• Múlt héten sikerült a három edzést megcsinálni, de a szombati futás nagyon nehéz volt, mintha súly lett volna a lábaimon, utáltam. Remélem ez csak átmeneti fáradtság, nagyon szeretek futni, nem szeretnék másképp gondolni erre. 
• Múlt héten a szabadság miatt, és mert az volt a terv, hogy Fonyódra is megyünk, nem voltam beosztva a másik munkahelyemen. Annyira jó volt. Kicsit elbizonytalanodtam, hogy kell e ez nekem még tovább, vagy lassan rövidre zárjam. Elvileg májusig terveztem még decemberben, mert két kölcsönünk is lejár mostanában, szóval ami most plusz, az munka nélkül is bent fog maradni a kasszában. Nem tudom még.

A fiúknál vannak mindenfélék, csak hát nehéz megítélni, mennyit adhatok ki ebből.

• Az biztos, hogy Belami nagyon nem érzi jól magát külföldön, és alig várja, hogy hazajöhessen. Nem kell attól félni, hogy szeretne kint maradni. Sajnos ez az egész program, aminek a keretében kint van, nincs kidolgozva, átgondolva. Nincs mentora, nincs senki, aki feladatának érezné ezt az egészet, amiért őt -elvileg- kiküldték. Csak németül hajlandóak beszélni (a szakorvosok is), kifejezetten sértődötten utasítják vissza, hogy angolul megszólaljanak. (Valószínűleg azért, mert nem is megy túl jól nekik, de ezt én gondolom. Mondjuk akkor nem tudom, hogy mennyire naprakészek a nem németre fordított tanulmányokból, eredményekből.) Belami ezt írta az első hét után: "Kibaszott méltatlan, megalázó és kiábrándító. Miközben mások megszakadnak otthon. Szégyen. Nem tudom, meddig bírom diplomatikusan." No, én óva intettem, hogy szabadjára engedje a dühét, és végül ő is arra jutott, hogy akkor saját magát fogja képezni. Szerzett mindenféle hozzáféréseket a kórház gépeihez, úgyhogy nagy erőkkel tanul, magától. Németül a gimiben tanult, úgyhogy arra is kidolgozott egy szisztémát, hogy a szaknyelvből is minél hamarabb a legtöbb tudást szedje össze. Az összes frusztrációját beletolta ebbe, és szerintem úgy jön haza június végén, hogy menni fog neki a német szaknyelv, és az ottani gépparkot is kiismeri addigra úgy, mintha ki lett volna valaki jelölve mellé, és megmutatott volna mindent neki. Bravó Belami! Erre szoktam mondani, hogy tanulni lehet csak tőle, annyira nagyon okos és tökéletes (bocs, de nagyon elfogult anyja vagyok neki is). 
• Kismacsó meg... Felterjesztésre került egy akció miatt, ahol írásbeli elismerésben részesült az "elhivatottsága" miatt és gratulált neki az ezredes a "példamutató helytállásért". Ez volt pénteken, hétfőn meg küldte a másik levelet, amiben értesítették, hogy ő lett a férfi arca egy kampánynak, szóval kamatoztathatja a külsejét is. Bravó Kismacsó! Azért örülök az ő jó híreinek különösen, mert pár hete olyan kis irányvesztettnek tűnt, de szerencsére csak átmeneti állapot volt. (Az ő nagyon büszke anyja is vagyok.) 

Ritkán szoktam idézeteket mentegetni, de ez itt nagyon betalált nekem néhány napja. 

Talán azért, mert a gyermeknevelésem alappillére volt ez mindig is, csak nem fogalmaztam meg ilyen röviden, tömören, találóan. 

Dolgozós húsvét

Ez a húsvét munkával telt leginkább.

Éjszakás voltam csütörtökön és szombaton, húsvét hétfőn meg nappalos, azaz reggel héttől este hétig dolgoztam. 

Azt semmiképpen nem állítanám, hogy nem vagyok fáradt.

Ám most megint a "mániákus" időszakom van, azaz többnyire fel vagyok dobva a leterheltségtől, és borzasztóan értékelem, és élvezem, ha van egy kis szabadidőm. Éjszakai műszak után képes voltam elmenni Mórral futni, annyira. 

Belami ma délután utazik Essenbe, hogy három hónapig az ottani klinikán tanulmányozza a nukleáris medicina osztályt. 

Remélem utána is kíván majd hazajönni. Bár.. azért ez a terület a magyar egészségügyben sem rossz. Meg -ugye- itt van Ági. 

Kismacsó múlt héten kétszer is volt itthon.

Először a két home office napját töltötte itthon  (kedd, szerda), aztán szombaton este érkezett. Én másodjára csak vasárnap találkoztam vele, de aznap este minőségi időt töltöttünk együtt, ugyanis azon ritka alkalmak egyike jött el, hogy megnyílt, kicsit többet beszélt magáról és az életéről. Nála ez nagy szó, nem az a típus, akit bármikor bele lehet rántani egy ilyen beszélgetésbe. Remélem tudtam valami "útravalót" adni neki, mert most nagyon sokat agyal a jövőn. 

Tegnap meg...

A lakók jól meglocsoltak mindenféle kölnikkel, annyira cukik voltak, nagyon szeretem őket. Este volt nekik egységesen csokitojás, a lányoknak is, mindenki boldog volt. 

Este így hajat kellett mosnom, de erre készültem, szóval csak utána ájultam ágyba. 

Vendula London

Ki ismeri ezt a márkát?

Én eddig nem hallottam róla, de a Vinteden megláttam ezt a táskát, és bekapcsolt egy gyermekkori, folyton lobogó vágyam az uzsonnás táskák iránt (aki a hetvenes években született, az tuti tudja miről beszélek), és elvesztem. 

Ennél már csak az mókásabb, hogy az áruért Kismacsót küldtem Budapesten, aki mind a 190 centijével, minden ízében férfiként megjelent a megbeszélt helyen ezért a táskáért. Jóhh, az eladó tudta, hogy nekem és nem neki lesz a cucc, úgyhogy kértem, tegye már egy szatyorba, ne ezzel kelljen korzóznia a gyereknek hazáig. Azért a humora megvan Kismacsónak, otthon lőtt egy szelfit magáról, meg a táskáról, és írta, hogy lehet mégis ezzel járna be dolgozni. 😂

Sajnos, csak jövő héten kaparintom a kezeim közé az új szerzeményemet, mert ezen a hétvégén ügyeletes Kismacsó, Budapesten kell maradnia, Belami és Ági meg Isztambulban van csütörtök óta, majd csak vasárnap este jönnek haza. 

Amúgy feltett szándékom használni a táskát a hosszú farmerszoknyáimmal, meg a fehér-piros adidas superstárommal, de majd meglátjuk. Maximum elrakom a lány unokámnak ezt a designer táskát, enni nem kér. 

A karácsonyról és egyéb szívmelengető eseményekről

Szerintem idén volt az utolsó hagyományos szentesténk, mikor mindkét fiú velünk töltötte a huszonnegyedikét teljesen.

Igazából már az idei is csak azért alakult így, mert Ági elvállalta az ügyeletet erre a napra, úgyhogy Belami reggel jött, díszítette a fát, mi csináltuk Charlieval az ünnepi ebédet, Kismacsó aludt majdnem délig (ez is a szokásokhoz tartozik). Aztán ebéd, ajándékozás, pihenés, majd csiniben indulás Anyuékhoz a második körre. Onnan este érkeztünk haza, és indítottuk a "Reszkessetek betörök!" című filmet, mert nincs karácsony Kevin nélkül (bocs, ha valakinek ezzel csalódást okoztam). Persze Belami és Mór kinyúlva végigaludták az egészet, mi Kismacsóval néztük, Charlie meg a karácsonyi fotókkal szórakozott, mert az évi "hivatalos karácsonyi családi fotóknak" igenis meg kell lenniük, ebből nem engedek. 

Ez az egész, meg az előtte lévő nap a sütögetéssel és előkészületekkel már olyan könnyen csúszik, hogy össze sem vesztünk egyszer sem Charlieval, de tényleg. 

Pedig pénteken még dolgoztam a másodállásban tizenkét órát, ráadásul extra nehéz nap volt, szóval nem annyira voltam kipihent.

Aztán tegnap Charlie fotózni volt, meg Apu is befutott hozzánk.

Belami már Áginál volt, egyébként ők hivatalosan is összeköltöztek Ági lakásában, úgyhogy Kismacsó egyedül maradt Belamiéban. (Belami most ingázik Budapest és a városunk között.) 

Amúgy eléggé felgyorsultak az események Ági és Belami életében, én úgy látom, hogy nagyon jót tesz nekik, hogy többet vannak együtt, szépen összecsiszolódtak. Ők nagyon hasonlóak sokmindenben, ami egyik részről nagyon jó, másik részről meg van ez a "két dudás egy csárdában" dolog, de mivel mindketten rendkívül intelligensek és keresik a kompromisszumokat, gond egy szál sincs. 

Múlt csütörtökön eljöttek együtt mézeskalácsot sütni velünk, csináltunk forralt bort, és akkor hangzott el a következő szívmelengető mondat Ágitól.

Előzmény, hogy arról beszélgettünk, jövőre Belami harminc éves lesz kereken, és meg van e ijedve ettől. Mondta, hogy egyáltalán nem, bár számára is hihetetlen, hogy már itt tart. Aztán megjegyezte: 

-Azért kiváncsi vagyok, hogy majd két év múlva, mikor te leszel annyi, akkor te mit fogsz érezni. 

Mire Ági: -Remélem két év múlva más dolgok fognak már foglalkoztatni -és nem kérdés, hogy a közös gyermekre gondolt. Nem állítanám, hogy nem gyorsult föl a pulzusom az örömtől, és Belamin sem láttam semmi tiltakozást, szóval elképzelhető, hogy nincs is olyan messze már ez a nagymamaság dolog tőlem.

Visszakanyarodva a karácsonyhoz.

Ma mi mentünk sógoromékhoz, és kellemesen éreztük magunkat. Egyedüli problémám az volt, hogy már nagyon elegem volt/van a rengeteg kajálásból, sőt parttalan zabálásból. Igyekszem tartani magam, de akkor is tök más a ritmus, mint a hétköznapokon, és már érzem, hogy nem komfortos így nekem, szóval visszatérek a holnap egy éve kezdett szokásaimhoz, de ennek összefoglalója legyen egy másik poszt. 

November 16, 17 és 18.

Valamivel jobb volt a tempó az elmúlt három napban, kicsit pihentebb is vagyok.

Csütörtökön este Belami hazajött, mert péntekre szabadságot vett ki egy online konferencia miatt, azt mondta, hogy tavaly is meghallgatta, és megfogadta, hogy idén sem hagyja ki. Azt találta ki, hogy itt alszik, aztán másnap bekuckózik a szobájába, és nyugodtan megnézi az előadásokat. Először úgy volt, hogy Áginál lesz pénteken, de aztán megegyeztek, hogy majd csak utána megy, addig úgysem tudnak egymással foglalkozni.

Csütörtökön este még beszélgettünk egy csomót a szegedi tapasztalatairól, az ottani vizsgálati módszerekről mesélt (főleg az agydaganatok vizsgálatában vannak helyi sajátosságok), de úgy, hogy Charlie és én is értettük a lényegét (főleg Charlie). 

Egy idő után már csak az arcélét néztem Belaminak, az okos homlokát, és megint megfogalmazódott bennem, hogy nekem ezért kellett erre a világra jönnöm: az ő (és az öccse) létezéséért. Elképesztő, hogy mennyire okos, és milyen fontos neki, hogy begyűjtsön minden új információt. Tisztelem a hatalmas tudásszomját, az alázatosságát a szakmája iránt, és hogy mennyire nagyon fontos neki, hogy igazán jó legyen benne. Tulajdonképpen ezért szeretne Németországban is eltölteni hat hónapot, hogy megismerje az ottani gépeket és gyakorlatot, és még jobb legyen itthon, mellesleg a német tudását is tökélyre fejlessze, mert azt mondta, hogy kérni fogja, ne angolul beszéljenek hozzá, hanem németül. Ő aztán tudja, hogy mindenből lehet és kell is tanulni. 

Nekem nincsenek önértékelési zavaraim, de akkor is hihetetlen, hogy ő az én gyerekem, valahogy mindkét esetben megütöttem a lottó ötöst, mert Kismacsó is hatalmas forma. Én nem hiszem, hogy annyira marha jó vagyok gyermeknevelésben, egyszerűen szerencsém volt/van velük, plusz az ösztöneim soha nem hagytak cserben, valahogy mindig ráéreztem, mikor kell meghúzni, máskor meg ereszteni. 

Tulajdonképpen miattuk egy percet sem bánok az életemből, mindennek úgy kellett lennie, ahogy volt, a kevésbé jónak is, hogy ide érkezzünk. 

Sokszor felidézem azt a percet, mikor Belami még pár napos volt, és a rácsos ágyában aludt, én meg felkeltem éjszaka, és álltam az ágya mellett tizenkilenc évesen, gyönyörködtem benne, és ízlelgettem, hogy gyermekem van, az a feladatom, hogy a legjobbat hozzam ki belőle. Ott még nem csapott meg a felelősség nehéz szele, csak a hitetlenkedő boldogságot éreztem, és érzem azóta is mindkét fiammal kapcsolatosan. 

Nagyon szerettem volna még átélni ezt Charlie gyerekével is, de nem adatott meg, és egy ponton megint ösztönből jött, hogy el kell engedni ezt, mert nem lesz jó vége. Hiszem, hogy valamiért ennek is így kellett történnie.

No.

Kicsit elkanyarodtam a napi történések mentéről, de időnként ünnepelni kell azt, ami van. 

Rengeteg jó és szép van az életemben, úgyhogy mikor elfáradok, és nyűgös vagyok, akkor nagyon felemelő elgondolkozni ezeken.      

November 13.

Voltam már jobban és vidámabban.

Most lenne jó a szabadság, de hiába van még tizenegy napom, most nem tudom kivenni. 

Holnap lesz ez a kötelező szeminárium, amiből december közepéig még lesz másik hat. A további időpontokat még nem lehet tudni, és ez megint annyira jellemző. Fúú, annyira elegem van most az egészből, de komolyan!

Ma biztosan pihenő napot tartok.

Nemcsak mentálisan, most fizikálisan is fáradtnak érzem magam, lehet sok volt egymás után kétszer futni, de volt már ilyen, és nem volt gond. 

Annyi mindent kellene csinálni, de csak morfondírozok rajta.

Mindenesetre a maci kabátomon beljebb varrom a gombokat, mert tök jó lenne használni, finom meleg.

Kismacsó mesélte a hétvégén, hogy hivatalos fotózás volt a "szervnél", ahol dolgozik.

Ott tolongott mindenki, persze a főnökség is. Azt mondja az egyik vezető Kismacsónak: -Maga fiam többet kereshetne fotómodellként, mint itt.

Hát ja. Olyan, de olyan fess, hogy nem is értem, hogyan sikerült ennyire tökéletesre. 

Ennek kapcsán elgondolkoztam azon, hogy nekem mennyire fontos a "szépség". 

Azért írom így, mert ez relatív. Nekem szépnek számít mindkét gyerekem, de másnak nem biztos. 

Én gyönyörűnek látom a férjem kék szemeit, de ismerek olyat, akit taszít ez a szín. 

Szerintem Mór szép kutya, de nem mindenkinek tetszik az uszkár, mint fajta.

És még sorolhatnám, de annyi bizonyos, hogy ez nekem fontos, mert valahogy összeköttetésben van azzal, hogy mit érzek a "szépség" mögött. Nekem csak az szép, ami mögötte is az valamiért. A léleknek is szépnek kell lennie, szerintem. Én nem emlékszem, hogy szépnek találtam valakit úgy, hogy rosszindulatúnak, kicsinyesnek, gonosznak, stb.. éreztem lelkileg. És pont ezért, olyan volt már, hogy valakit szépnek, tündöklőnek láttam, mert olyan jó volt a lelke. Valahogy kiült ez a külsejére.

Na ezért próbálok mindig kikeveredni a rosszkedvemből.

Öregít, csúnyít, nem akarom. Meg amúgy sem jó.    

  

November 10 és 11.

Pénteken rövidebb utazós napom volt, utána rohantam haza Mórhoz.

Levittem egy nagyobb körre, aztán indultam egy másik ex kollégás csapattal kávézni, sütizni, pletykálni. Annyira jóóó volt.

Úgy gondoltam, hogy öt körül már itthon leszek, de végül nyolc után keveredtem haza, nagyon elbeszélgettük az időt. Őszintén szólva semmi értelmeset nem csináltam már, és a csokis süti annyira eltelített, hogy enni se nagyon kívántam.

Reggel aztán meg is lepődtem, hogy 59,1 kg voltam. 

Megmondom őszintén, 59 alá nem szeretnék bebillenni, legalábbis mostanában nem. Nem hittem volna, hogy nekem valaha az lesz a feladat, hogy többet egyek. 
 

Azért ma a futás futópadon megvolt.

Annyira szerettem volna Mórral futni még világosban kint, de egyre csak szakadt az eső, teljesen reménytelen volt. Végül akkor állt el, mikor már sötét volt, meg már túl is voltam a kis ötösömön, szóval majd máskor.

Az előbb végeztem a hétfői határidős munkával.

Persze délelőtt bevásároltunk anyósomnak, meg magunknak is. Főztem délre, aztán vacsorára sütöttem fasírtot. Mórt mindháromszor én vittem le, mert Charlienak megint nagyon katyvaszos ügyei vannak, mennie kellett a kórházba aláírni, meg a a telefon folyamatosan a fülén lógott, senkit nem érdekelt, hogy szombat van (lenne neki).

Kismacsó végre hazajött.

Háromszor indítottam el a mosógépet, miatta főztem chilis babot, de túl sokat így sem látom. Vagy alszik, vagy bulizik (most is épp). Azért kicsit beült hozzánk beszélgetni délután, az nagyon jó volt. Kiszedtem belőle pár új infót, elég közlékeny hangulatban volt, és ezt maximálisan ki is használtam. (hihi)

Még olvasok egy kicsit, aztán azt hiszem korai alvás lesz. 

November 7.

Reggeli súly: 59,2 kg. 

Azt hiszem tegnap kevesebbet ettem, mint kellett volna, nem ment jól az "elengedett kézzel biciklizés". A súlytartáshoz kellő mennyiséget is meg kell szokni, nincs mese, most meg ezért kell írni a Kalóriabázist. 

Megveszek egy jó kis turizásért.

Tegnap az irodából hazafelé beugrottam az egyikbe, de nem volt időm rá, úgyhogy az nem számít. Majd ma valamikor jó lenne, valami mással összekötve, például úgyis el kell mennem a kutyának kajáért. 

Belami vasárnap este beugrott, mielőtt visszaindult Pestre.

Véget ért az egy hetes szabija Ágival, nagyon jól érezték magukat a Mátrában. Meg a szegedi gyakorlat is letudva, úgyhogy tegnap már a munkahelyén indított.

Azt mondta, hogy az összeköltözést fontolgatják Ágival, mert sokkal jobban vannak, ha sokat vannak együtt, mint mikor hetente kétszer. Még megvárja a féléves kiküldetést (ha lesz) külföldre, de utána mindenképpen. 

Most a mi városunkba való letelepedésük mellett szól több minden, úgyhogy kiváncsian várom, hogy merre alakulnak.  

Kismacsó végül nem tudott hazajönni hétvégén.

Hetek óta nem láttam, kérdeztem is tőle, hogy karácsonykor tervez legközelebb érkezni? Elvileg hamarabb. 

Vettem most pár új dolgot a DM-ben.

Tesztelés alatt mind, de megmutatom a napokban, meg megírom, hogy eddig melyik hogy jött be. 

Itt van az ősz?

Jaj, nagyon élvezem a lehülést!

Olyan jókat alszok, és megint el tudtunk menni Mórral futni, nem kellett attól tartani, hogy este hétkor hűgutát kapunk. 

A vasárnapi Balaton kicsit nyögvenyelősen indult Charlieval és Mórral, de végül nagyon jó volt.

Magamhoz képest egészen sokat voltam vízben, és szerintem kicsit barnultam is a rengeteg fényvédő ellenére. 

Azt nem is meséltem, hogy mikor Fonyódon voltunk, alig barnultam, mert olyan sikeresen levakoltam magam minden áldott nap. Ez olyan felemás érzés, mert semmi bajom vele, ha picit barnább a bőrszínem, de az a bőr védekező reakciója, tehát nem olyan jó az. Szóval az, hogy alig barnultam, azt jelenti, hogy sikeresen vigyáztam a bőrömre. 

Így a hét elég fáradtan indult a munkában.

Szerencsére mindenki el volt foglalva a hét elején az iskolakezdéssel, úgyhogy elég nagy nyugalom volt. Én -megmondom őszintén- ki is használtam ezt, mert a szeptemberrel úgyis beindul az őrület. 

Kismacsó beíratkozott az egyetemre.

Először lamentált rajta, hogy lehet halasztani kellene, mert fáradt, blablabla, de végül arra jutott, hogy még benne van a tanulásban, nem pazarolja az időt. 

Belami nyaral Ágival.

Úgy emlékszem, hogy ma érnek majd haza Belamihoz valamikor éjszaka, azt viszont nem tudom, hogy hétvégén eljönnek e hozzánk is. 

Belaminak indul az utolsó éve a szaktolmács és -fordító suliban, kiváncsi vagyok utána mit fog kitalálni. Úgy tűnik, ő aztán tényleg soha nem akarja abbahagyni a tanulást. 

Vasárnap Anyuéknak házassági évfordulójuk lesz.

Előtte, szombaton, jön a keresztlányunk, szóval ez sem egy lazulós hétvége lesz, mindig történik valami.

Még egy fontos hír

 Kismacsót tegnap felvették a jogi egyetemre.