Ez a hét

Már megint eltelt egy hét, nagy dolgok nem történtek.

Munkában lazább hét volt, de a következő elég sűrűnek látszik, szóval próbáltam energiát gyűjteni előre.

Sikerült a három edzést összehozni, de mindhárom futás volt, most ez esett jól. Kettő futópados, viszont ma kihasználtuk Mórral a kinti nyugalmat, és együtt toltuk le az edzést. Természetesen Mór triplát futott hozzám képest, annyit rohangált előre, majd vissza hozzám. Édes kis pofám!

A héten volt az arcjóga tavaszi kihívása, azt megint végigcsináltam, illetve kigyűjtöttem pár új gyakorlatot.

Ez volt tavaly is, ingyenes szösszenet, közben rengeteget lehet tanulni az arc izomzatáról, annak működéséről. Nagyon érdekes, ráadásul továbbra is ennyire vagyok hajlandó az arcom karbantartásáért, nem szeretnék kés alá feküdni, ezt most is így gondolom. Persze a krémek és a masszírozás is jöhetnek, és használjatok fényvédőt, akárhány évesek is vagytok! Múltkor mutatott Belami egy bőrrákos PET-CT-t, elképesztő hogy szét tud szóródni a rák, világított az egész teste az embernek. Belami szerint még így is van esély a gyógyulásra, de azért jobb a megelőzés, főleg, hogy az anyai nagymamámnak így indult az agydaganata. 

Ezen a héten kezdett visszatérni az energiám.

Hozzá kell tennem, hogy némi reformációt hajtottam végre az alvás területén, mert egyre furábbak voltak az éjszakáim. Volt olyan, hogy óránként ébredtem, és mindig vissza tudtam aludni, de -nyilván- ez nem normális így, úgyhogy reggel mosott sz.rnak éreztem magam. Ez lehetett a betegségek miatt is, de szerintem a változókor is ludas, no meg az én sajátos szokásaim. 

Ahogy kell, pont szembejött velem egy videó egy alvásszakértő doktornővel, az megadta a kezdő lökést. Szóval bevetettem magam a gyógynövényboltba, és vettem egy hormonegyensúly nevű étrend-kiegészítőt, melyben van ashwagandha is. Én már nem arra törekszem, hogy leállítsam a változókort, hanem arra, hogy viszonylag probléma nélkül legyek rajta túl. Persze van az az állapot, hogy orvosi segítséget kérnék, de most még minden az elviselhetőség határain belül van, próbálok lavírozni. 

Ezt naponta kétszer kell bevenni. Ehhez vettem még egy pre-melatonin nevű cuccot, ezt alvás előtt kell használni. Ezen kívül este levettem a teámat fél adagra, és törekszem rá, hogy 22 óra körül (max fél óra csúszás lehet oda-vissza) ágyba kerüljek, mert az ébredés elég fix Mór miatt, 6 és 6.30 között. 

Vacsora este hétig, utána nincs nasi, semmi. Ez amúgy is muszáj, mert a súlyom egyből megy fel, ha eszegetek még este a vacsorán túl. 

Most ott tartok, hogy egyszer kelek éjszaka, de én, mióta az eszemet tudom, felkelek éjszaka egyszer, szóval ennél többet remélni sem mertem. 

Mi van még?

Pénteken barátnős, kávéházas összeülés volt, nagyon kellett már. 

Múlt hétvégén Charlie rendelt nekem egy csomó vackot a Temuról (nőnap alkalmából), alig várom, hogy megjöjjön. Olyan dolgok, amiket drogériában is meg tudnék venni háromszor annyiért, de nem biztos, hogy használnám, szóval inkább kipróbálom először az olcsóbb verziót. Példának okáért a mágneses műszempillát, amit max alkalmanként használnék, de lehet csak egyszer próbálom ki. Vagy a lehúzható rúzst, ami kék, mikor felkeni az ember, aztán leszedve megszínezi az ajkat, és nem kenődik el. Meg táblát a konyhába, ami felragasztható, és most is van, csak már esik le, olyan régi a ragasztója (ez nem dogériás), és már az újra szeretnék tavaszi krétarajzokat rittyenteni. Ilyenek. 

Aztán értekezni akartam a netflixes új sorozatról, a Kamaszok-ról.

Végül csak annyit, hogy nagyon brutális látkép a mai kamaszokról, nekem munkába is vág, szóval érdemes volt megnézni, de nagyon elkeserítő, szóval fel kell rá készülni lelkileg. Akinek kisebb gyereke van, és még a netezés most kezdődik, annak is érdemes átrágni magát rajta, mert nagyon figyelemfelkeltő még akkor is, ha ez egy végletes esetet dolgoz fel. Ott van benne minden, amire nagyon oda kell figyelni a gyereknél, ha online térben tölt időt, és megrettentem némileg, hogy mennyire nehéz most jól nevelni, én nem is tudom hogyan csinálnám pontosan, ha a fiúk most kamaszodnának épp. Már ők is neteztek, de valahogy akkor még nem volt ez ennyire problémás, legalábbis én így érzékeltem. 

Tudtok valami könnyed sorozatot vagy filmet?

Mostanában annyi nyomasztót láttam, ki vagyok éhezve valami másra. 

Mára ennyit, most telefonált Belami, hogy tánc után beugranak, úgyhogy összerántom a konyhát, mert minden szanaszét még. De hát vasárnap van!    

Ilyen hétvégéket szeretnék mindig és mindig

Az megvan, hogy pénteken éjszakás voltam?
Szörnyen, borzasztóan nem volt kedvem menni, de aztán odaértem, és annyira örültek nekem a gyerekek, hogy haragudtam magamra a kénytelenkedésemért.
Aludni azt nem nagyon tudtam éjszaka, filmet néztem Minin, meg olvasni próbáltam, de fájni kezdett a szemem, aztán a fejem, szóval hajnalban sikerült megszunnyadni, de az egyik kislány felébresztette magát a telefonjával, és utána szép sorban mindenkit.

Apropó ez a kislány!
Pszichiátriai beteg, úgy három hete kaptuk. Nekem ez a gyenge pontom, a pszichiátriai betegek. Egyszerűen minden idegszálam vigyázzban áll, nem tehetek róla, de nem szeretek a közelükben lenni. Nyilván a betegségükből adódó kiszámíthatatlanság, ami taszít tőlük.
Szilvike hasonló eset, mint a másik helyemen az a kislány, akitől rövid úton sikerült megszabadítanom a lakásotthont, mert különben szétdúlt volna mindent a szó szoros értelmében és amúgy is.
Na, Szilvike picit fiatalabb még, és ezzel együtt talán kezelhetőbb, de sajnos úgy látom, hogy ahogyan a hormonok beindulnak majd nála, vele is ugyanaz lesz a helyzet.
Ő nem véletlenül lett ilyen, sajnos borzalmas dolgok érték a családjában, de ennél jobban nem adhatom ki.
Ami a lényeg, hogy ő bizony maradni fog egyenlőre, szóval ez nekem most ez egy nagy feladat, hogy megtaláljam hozzá a kulcsomat. Ami szerencsés, hogy szeret engem, talán picit túlzottan is, ezen erőteljesen dolgozok, hogy kialakítsak egy mindkettőnknek elfogadható verziót, mert azt nem bírom elviselni, ha tizenkét órában rám csavarodik, mint az inda, nem mellesleg vannak rajta kívül még tízen.
Az a "vicc", hogy Szilvi előtt egy fiú volt, akit nehezebben kezeltem, mint a többit, na most aztán vele semmi bajom, egyszerre semmi gondot nem jelent Szilvikéhez képest. Szóval minden nézőpont kérdése, ez megint bebizonyosodott.

Szombaton reggel, ahogyan hazaértem, Charlieval egyből kimentünk a piacra, de nem voltam túl jó formában, éreztem, hogy aludnom kell.
Míg Charlie összedobott egy ebédet (rohadt jó dolgom van, na), addig én aludtam egyet, utána egész nap csak úgy elvoltunk mi négyen, mert a két fiú is otthon volt. Imádtam minden percét.

Vasárnap nagyon korán keltünk.
Kismacsót vittük egy versenyre, amit az egyik kereskedelmi tévé szervezett és fel is vett, szóval a gyerek októberben benne lesz a tévében többször is. 😉
Volt -ugye- májusban az a vállalkozós versenye, ahol a csapatával harmadikok lettek, na, ott figyeltek fel rájuk, és szervezték be őket ide.
Mentünk mind a négyen, és nekem ez volt a legvonzóbb az egészben, hogy egy egész napot együtt leszünk.
A verseny szervezése tré volt, néha nem akartam elhinni, hogy ez egy kereskedelmi tévé "profi" csapata, annyi bénázás volt.
Reggel nyolcra kellett ott lennünk, úgy fél kilenc körül kezdtünk, de délután egykor még csak az első hat csapat fordulója ment le, és még hátra volt kettő ilyen kör.
Mivel Kismacsóék továbbjutottak, maradnunk kellett.
Elmentünk ebédelni a csapat többi tagjával és szüleivel, meg a tesókkal, voltunk jó sokan, és a nap végére igencsak összekovácsolódtunk. Tekeregtünk a bevásárlóközpontban, aztán négy körül visszamentünk.
Este nyolc körül már nagyon fáradt volt mindenki, azért így álldogálni egész nap...

Mi legalább ültünk, tapsoltunk, meg nekem az ölemben volt Piri (olvasó), és az unalmasabb részeknél olvastam.
Nem lenne becsületes lelőni a poént, bár nem írtunk alá semmit ez ügyben, de azért annyit elárulok, hogy nem ők győztek, de korrekt eredmény született, legalábbis Kismacsó így érezte.

Hazafelé az autópályán a három fiú nagyban megvitatta a verseny minden apró részletét, én meg azon méláztam, hogy mennyire szerencsés és boldog vagyok ezzel a három emberrel.
Nekem borzasztó nagy a kontraszt a munkámmal kapcsolatos gyerekek, meg a saját gyerekeim között. Előbbiekkel gyakran ülök a kórházban, a rendőrségen és egyéb "fincsi" helyeken, a fejlődést meg nagyítóval kell keresnem.
Az enyémekkel nekem soha semmi nagy gondom nem volt, a szülői értekezleteken kihúzott vállakkal ülhettem (már, ha én mentem), versenyre kísérgetem őket, teszik a dolgukat, magabiztosak, szépek, jók.
Náluk a hibát nagyítóval kell(ene) keresnem, de nem szoktam, mert hibája meg mindenkinek van. Én elfogult vagyok és anyatigris, Charlie erről mesélhetne.
Nem szép dolog ez az összehasonlítás, de azzal gyötröm időnként magam, hogy ez nem az én érdemem, ez a két fiú nem tőlem, nem miattam lett ilyen, csak egyszerűen ebben kihúztam a lottó ötöst, és ennyi.

Ahogy hazaértünk, kitaláltam, hogy menjünk el még hamburgerezni este tíz körül.
Egész nap szemetekkel (is) tömtük magunkat (kóla, chips, édesség), ez már csak korona volt az egészre.
Éjfél körül feküdtünk le, és rajtam kívül mindenkinek korán kellett kelnie.
Belami ment el a legkorábban, mert neki egész napos gyakorlata van a kórházban. Kismacsónak nulladik óra, Charlie dolgozik. Majd nem nagyon ingerelem őket, hogy kilenc után sikerült felébrednem. 😉

Lucifer és a tudomány, avagy egy macska, aki orvos lehet

Széphajú cicája.

Ott szeret lenni, ahol zajlik az élet, de azért kéreti, hogy hagyják békén, mert ő ilyen. 😉
És -ugye- a tudomány alvás közben rögzül, amit ő lelkesen alkalmaz is. Még a végén ő megy vizsgázni. 😂

Reggeli ébredés

Volt egy anyák napja nagyon régen, mikor az óvodában egyenként felolvasták nekünk, édesanyáknak, hogy mit mondott a gyerek rólunk. Kismacsó ezt nyilatkozta: "Az én anyukám nagyon szép, és ha elmegy otthonról, akkor csinosan felöltözik, és nagyon jó illata van." Vagy valami hasonlót.

Azóta sokszor eszembe jut reggelente, mikor ébresztgetem, hogy még mindig ezt gondolja e, mikor fölé hajolok indulásra készen, illatosan. :-)

Ma reggel elég nehezen ébredt, a szemét sem akarta kinyitni, szóval a szépségemről, a csinos ruhámról valószínűleg lemaradt.
Ilyenkor ellentmondást nem tűrően mondom neki, hogy üljön fel, mert vissza fog aludni, nekem meg indulnom kell. Végül bevetettem egy általam nagyágyúnak gondolt fegyvert: -Ülj föl kérlek, mert puszit szeretnék adni!
Mire ő: -Akkor ma elmarad a puszi. Nem bírok felülni.
Mire én: -De bírsz. Na, hadd lássam!
Végül csak megvolt a finom, illatos puszi. Ha már a szépségemet, és a csinos ruhámat nem látta. ;-)