Charlie szülinapja

Ez most egy nagyon szép nap minden szempontból.

Ma lett 51 éves Charlie, és erre az alkalomra egy közös éttermezést szerveztem össze a fiúkkal. Már karácsonykor lestipistopoltam ezt a napot, hogy legyen idejük úgy szervezni a dolgaikat. Aztán kiderült, hogy az exem is erre a szombatra gondolta a szülinapozást a fiúk féltestvérével, mert a tesó meg 4-én született. Én általában elég jól tudok alkalmazkodni az ők programjaikhoz, ami a fiúkat is érinti, de most mondtam Belaminak, hogy Charlie szülinapja pont 7-ére esik, szóval nem vagyok hajlandó sehová átpakolni. Igazából én szóltam hamarabb, ám megértem (nem), ha mégis oda mennének inkább, de én akkor is elviszem Charliet a kinézett indiai étterembe, ahová hónapok óta vágyik.

Végül ex átpakolta jövő szombatra a bulijukat, mi meg elmentünk a Taj Mahal étterembe.

Luna sajnos beteg lett, így Miklós egyedül jött.

Öten voltunk, rengeteget beszélgettünk, nagyon-nagyon finomakat ettünk.

Utána elmentünk még Belamiékhoz kávézni, ott folytattuk a kellemes időtöltést, és én minden percét kiélveztem ennek. Olyan ritka, mikor mindannyian együtt tudunk lenni. Luna hiányzott, de egy jó ürügy, hogy hamarosan megismételjük ezt az akciót. Van itt még olyan étterem, ahol nem jártunk. 

Ez már igazán kellett nekem.

Rettenetesen sz.r szerdám volt a munkában, két műszakot toltam le, mert mikor 16 óra előtt lecsuktam volna a laptopom tetejét az egész napos munka után, szóltak, hogy azonnali gondozási hely váltás lesz 4 gyerekemnek. Úgyhogy indultunk, és senki ne akarja tudni, hogy milyen sikoltozó, síró gyerekeket nyugtatni, akik nem értik, hogy miért szakítják ki őket az otthonukból, vagy legalábbis, amit eddig annak gondoltak. Igazából a 2 kisebb oda született, és most a nevelőszülő nem vállalja tovább őket, mert idegileg összeomlott, kórházban van, és mikor kikerül, akkor sem akarja csinálni tovább. Ma sem értem, hogy hogyan juthatott el eddig, mert azt hittem, hogy az én 4 gyerekemet soha vissza nem adná, maximum a másik 2-őt (nekik más a gyámjuk), akikkel baja volt. Aztán ez lett belőle mégis. 6!! gyereket kellett 3!!! helyre szétdobálni az este alatt, mert kvázi felügyelet nélkül maradtak. Nagyon dühös vagyok a szolgáltatóra, hogy hagyták eszkalálódni ezt az egészet, de azt mondta a nevelőszülői tanácsadó, hogy nem érezte, hogy ennyire rossz a helyzet. Mi a kollégámmal nyár óta mondogatjuk, hogy nincs jól a nevelőszülő, de nincsenek helyek, ez a mantra ment/megy. Közben, ha a 2 problémásat elrakták volna időben onnan, akkor a másik 4 menthető lett volna. Szerintem. Így meg most a 2 hely helyett 6 kellett, hát marha jó, nem?  (Ilyenkor úgy lesz hirtelen hely, hogy szanaszétdobálják őket.)

Ilyen napok után azt gondolom, hogy nem kellene asszisztálnom ehhez. Csak épp, ha mindenki kiszáll, attól nem lesz jobb. 

Este 23 órakor sikerült is hazaérnem.

Szóval úgy kellett már ez a mai nap nekem, mint egy falat kenyér.

Remélem, innentől egy felfelé ívelő szakasz kezdődik. 

 

(Sakkarah)

 

Elstartolt a június is

Nekem meg ma borzasztóan rossz a kedvem, de van ilyen.

Nincs különösebb okom rá, hacsak nem az új ciklus kezdete borogatott meg, nem tudom. 

Mindenesetre megint beengedtem magamba a mély megdöbbenést (és ezzel együtt a szorongást), hogy mit tesznek egymással az emberek a neten, és vajon kinek lehet hinni, ha egyáltalán... Nem szeretek rébuszokban beszélni, mert az engem is idegesít másnál, de annyira nincs kedvem senkivel sem veszekedni azért, mert nem egyezik a véleményünk. És itt most tényleg nem arról van szó, ha a vita építő jellegű, én a megfellebbezhetetlenséget nem tudom hová tenni. 

Inkább kanyarodjunk a semmiségek kategóriája felé, abból talán baj nem lehet.

• Kilakkoztam a lábkörmeimet, ez egyértelműen azt jelzi, hogy el tudom képzelni azt, hogy végre nyitott lábbeliben legyek, ez májusban nem nagyon fordult elő, mert fáztam.
• Kentem egy újabb réteg önbarnítót, mert az előző lassan elkopott úgy, hogy nem volt rajtam rövidnadrág. Félreértés ne essék, én szeretem a hűvös tavaszt, sőt, egyáltalán nem várom a kánikulát, csak azt akartam érzékeltetni, hogy kicsit előreszaladtam május elején. 
• Bár tényleg semmi, de semmi szükségem nincs már semmilyen ruhára, azért néha szoktam turizni (nekem ez a kocsma), és ha valami nagyon megfog... Megint abban az adományboltban "részegeskedtem", ahol rengeteg retró cucc szokott lenni, és teljesen elolvadok, ha olyasmit találok, amit gyermekkoromban láttam, esetleg használtam. Képzeljétek! Valaki gyermekméretű, frottír kis otthonkát vitt be, olyan elől gombolós, mintás holmit, nekem ilyenem biztosan volt a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején. Majd a kezembe akadt egy felnőtt méretű ruha, amilyenem megint csak volt kiskoromban, úgyhogy azt muszáj volt megvennem hatszáz forintért. Charlie szerint pont annyira béna, mint amilyen régi, és szerinte soha nem fogom felvenni, de mondtam neki: -Na, fogd meg a söröm! (Amúgy inkább attól félek, hogy szétmállik az anyag, olyan régi. A mosást végül kibírta.)

    

Csak nyavalygás (néha nekem is elegem van)

Hét után értem haza az éjszakai melóból, de fél nyolckor már hívtak a főállásom miatt. 

K.rva sz.r éjszakám volt, hárman voltunk az egész intézményre, ami nagyon kevés, főleg reggel. Meg is fogalmazódott bennem, hogy valószínűleg ezt a hónapot befejezem, a júniust még meglátom, de júliusban már tuti fix, hogy nem csinálom tovább. 

Erre.

Hazajövök, az első kávém még lent sem volt, de már jöttek egy olyan üggyel, ami újabb rendőrségi feljelentés, rohangálás, inkább nem is folytatom az eszmefuttatást erről, mert megint megkapom, hogy nincs jogom véleményt formálni. 

Szóval nem véletlenül jutott eszembe megint, hogy meddig és ne tovább.

Már a második kávémat is megittam, mert valahogy ébren kellene maradnom, és intézkednem. Az egyéb adminisztrációs feladatokat, amiket mára ütemeztem, inkább hagyjuk is, tolódnak tovább. Persze holnap nappalos leszek reggel héttől este hétig. Inkább nem is folytatom. 

Tele van a hócipőm.

Hát öhmm, khmmm...

Benyaltam egy vírust.

Hányósat. Még hasmanésem nincs, de rég voltam ennyire rosszul. 

Asszem' nehéz lesz ez a hét, mert át lett pakolva egy csomó munka a jövő heti szabadság miatt. Nem tudom hogyan fogom kivitelezni.

Persze jövő héten az idő is elromlik, szóval kezd tovaúszni Fonyód. Semmi kedvem azért fizetni egy csomó pénzt, hogy máshonnan nézzem az esőt, mint itthon. Szóval nem az én napjaim vannak épp. 

Kicsit elfogytam

December eleje óta pörgök, már magam is csodálkoztam, hogy ezt meg hogy.

Mondtam is Charlienak pár napja, hogy úgy tűnik a változókor nálam máshogy működik, mintha most kattant volna helyre valami az agyamban, vagy a hormonális változások rám pont jó hatással vannak, nem tudom. Én folyamatosan ennyire jól soha nem voltam, ha egyensúlyban is voltam egy-két hétig, hát biztosan jött egy rosszabb periódus, igazából már meg is szoktam ezt a hullámzást. 

Aztán most csak nem jött völgy, egyfolytában a hegyekben jártam, de valahol ott motoszkált az agyam hátsó szegletében, hogy azért ez túl szép, hogy igaz legyen.

Aztán tegnap éjjel valami borzasztót álmodtam, amiből felébredni maga a paradicsom volt, mégis egész nap a hülye álmom hatása alatt voltam.

Ezzel együtt az energiám is elszivárgott valamerre, úgyhogy kipukkadtam, mint egy lufi.

Szerintem most jött ki a fáradtság rajtam.

Ma home office volt, de annyi hülyeséggel zsibbasztottak egész nap, hogy nem éreztem pihentetőnek egy percet sem. Még holnap is itthonról kell dolgoznom, mert rengeteg a határidős adatkérés, meg jelentés, de remélem a telefonom kussolni fog, és vissza tudok mászni a hegyemre. Rajta leszek. 

November 8 és 9.

Sejtettem, hogy nem minden nap tudom magam rávenni az írásra.

Főleg a látogatós napjaimon sűl ki annyira az agyam, hogy estére már csak nézek ki a fejemből, mindenféle alkotói munkára képtelen vagyok. 

Tegnap egyedül a tornára tudtam rávenni magam, arra is csak azért, mert egész nap autóban ültem, teljesen elgémberedtem. 

A mai napot inkább hagyjuk is!

Stressz bajnokság a köbön. Annyira utálom, mikor szegény munkavállalót hülyének nézik. Főleg ez a kötetlen munkaidő dolog nagyon vissza tud ütni, mert azt gondolják fentebb, hogy ennek keretében dolgozz csak nyugodtan hétvégén is, akkor is, ha már csütörtök estére megvan a heti negyven órád. Kit érdekel? Csúsztasd le! De mikor?! Áhh! Hagyjuk is!

Mondanám, hogy majd hétvégén lesz időm, de fentiek miatt nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz.

Na, majd meglátjuk.   

Elkezdődött a november

Nagyon remélem, nem ilyen lesz az egész november, mint az első napja!

Megint csodálatosan jól éreztük magunkat a Bükkben, tegnap értünk haza. Nekem egész úton visszafelé borzasztóan rosszkedvem volt (ezt lehet elmesélem majd egy átmeneti posztban valamikor), az esőtől a fejem is fájt. 

Aztán megérkeztünk, és anyósommal a nyakunkba dőlt a valóság, meg a küzdelmes hétköznapok, amikből olyan jó volt kiszakadni pár napra. 

Csinált vacsorát, cserébe kezdte sorolni az elmúlt napok alatt kifőzött terveit, nyilván mind arról szólt, hogy őt mikor, hová kell vinnie Charlienak. Mintha ezen a tetves világon egyéb dolga sem lenne, mint őt taxiztatni, meg kiszolgálni. Annyira nagyon jó lett volna, ha legalább ma békén hagy mindenki minket a p.csába. 

Az a baj, ha ő frusztrálja Charliet, akkor az az itthoni hangulatban is érezhető.

Szóval nem, ez nem volt egy jó nap. 

Annyiból tudtam szépíteni, hogy visszatértem az alapjaimhoz.

Mármint táplálkozás és mozgás szempontjából. Szépen ettem egész nap, lefutottam az ötösömet, meg nyújtottam. 

A kirándulás alatt nem volt méregetés, megettem, amit elém raktak, meg azon túl is, nem variáltam. Cserébe jót túráztunk, mozogtam sokat. A reggeli súlyom ennek ellenére, vagy pont ezért, de hatossal kezdődött, szóval rövidre zártam a kilengést, és ezt a hozzáállásomat jónak értékelem... Hogy valami előremutatót is mondjak erről a napról.

Lassan járj, tovább érsz!

Hétfőn volt az, hogy még minden rendben volt.

Délelőtt az irodában voltam, aztán itthon folytattam a szálak felszedegetését szabadság után. Azt már láttam, hogy a következő két hétben nem fogok unatkozni. 

Este, Mór sétája után, még a futópadot is előgördítettem, és nagyon jó érzésekkel feküdtem le aludni.

Aztán jött a kedd.

Az első perctől éreztem, hogy ez egy nem jó nap. Mondjuk azt nem gondoltam, hogy veszélyes is. 

Volt olyan, hogy potyára mentem valahová, aztán a shakert is levertem, mert telefonon keresztül Charlieval veszekedtem, és a shakerben lévő cucc beterített mindent, de tényleg mindent, sírni tudtam volna. Fájt a fejem a sok hülyeségtől, aztán estem egy hatalmasat. 

Innentől teljesen elromlott minden.

Telefon Charlienak, hogy nézzen rám, mert nem is tudom, hogy eltörött e valamim, mert rohadtul fáj a sípcsontom, a térdem, és a fenekem (amit nem is értek, hogy hogyan, de biztosan áthuppantam a térdemről hátra, de ki emlékszik már?). Aztán felhívtam a közvetlen felettesemet, mert munka közben voltam. Hát jó, akkor irány a baleseti. Mákom volt, mert még nem a sürgősségire kellett menni, tekintve, hogy nem volt még négy óra, a balesetin meg senki nem volt, úgyhogy gyorsan végeztem. Törés nincs, csak jól összezúztam magam. Telefon a munkahelyre, ahol gyakorlatilag utasítottak, hogy táppénzre menjek, mert már csináltak feljegyzést, meg szóltak a munkavédelmisnek. Annyira nem tiltakoztam, mert csináltam már végig éjszakát összezúzódott bokával, én akkor azt hittem, hogy összepisilem magam a fájdalomtól. Szerencsére annyira rossz éjszakám nem volt, sőt, másnapra a térdem teljesen rendben volt, inkább a sípcsontom sérült, mondjk az elég rondán. 

Csütörtökön a fenekem kezdett fájni elég kifejezetten, ami mára fokozódott, szóval továbbra sem vagyok túl boldog. 

Közben kezdtem szervezni a visszatérésem, mert munkahelyi balesetnél ez nem olyan egyszerű.

Legyen elég annyi, hogyha kedden leszek olyan állapotban, hogy a balesetin kiadják a gyógyult státuszt, akkor csütörtökre sikerülhet visszamennem dolgozni. Ha bármi csúszik, akkor idén én már semmit nem tudok intézni.

Hogy miért nyargalok vissza?

Nem azért, mert én vagyok a munka hőse. Azért, mert a helyettesemmel nem szeretnék már ennél jobban kitolni, ráadásul ki van írva a szabim két ünnep közöttre, amit vissza lehet vonni, de úgysem tudom kivenni január végéig, mert a helyettesemnek is ki kell vennie valamikor, ha már így elk.rtam neki ezt a két hetet. Ja, és Fonyódra akkor is el fogok menni, ha piros hó esik.

Nyilván, ha nem javulok meg teljesen keddig, akkor újratervezés lesz, de most erre állítottam rá az agyamat. (Csak a seggem ne fájna annyira!)

Ennyit erről, hogy örülök magamnak.

Mondjuk járhattam volna sokkal, de sokkal rosszabbul is, úgyhogy inkább befogom. 

Hangulatok

Az egyik kedves barátnőm írta pár napja, hogy olyan, mint egy mániás depressziós: hol fent, hol nagyon lent van. Kicsit most én is ezt érzem. 

Szerdán este hazajött Belami, Kismacsó is itthon van már egy hete, plusz az új befutó: Mór. MINDENKI itthon volt, és ilyen már elég régen nem történt, szóval boldog voltam. 

Csütörtökön folytatódott a "fent", Belami megállás nélkül Mórt szórakoztatta, Kismacsó a lakás valamelyik pontján aludt (bárhol képes aludni), mi Charlieval bevásároltunk, főztünk. Aztán közösen ettünk, Mór feküdt az asztal alatt, annyira idilli volt.

Késő délután Belami visszament Pestre, mert ma ügyel, Kismacsó meg egy barátjához indult sütögetni a kertjükbe. Charlie drónozni ment egy ismerősével, én meg kettesben maradtam Mórral, úgyhogy régi Linda filmeket néztem, ő meg durmolt a lábam mögött, a kanapé előtt. Jó volt.

Hajnalban rosszat álmodtam, a fiúk eltévedtek valami bányában, még kicsik voltak, én meg nem nem fértem be a lyukon, amin ők bemásztak. Nagyon rosszul ébredtem.

Mór hisztizett a reggeliért, aztán ő jóllakott, de engem nem hagyott reggelizni, folyamatosan ugrált rám, én meg mondogattam, hogy "nem, nem, nem". Valahogy érezte, hogy nem vagyok topon, úgyhogy nem volt hajlandó letekeredni rólam. Közben Charlie is felkelt, és jobb lett kicsit. 

Most átnézek pár levelet, amit tegnap írtam meg, utána bemegyek a munkahelyre iktatni, szkennelni, elküldeni, ilyenek. 

Egyre megyek az unokatesómhoz körmözni, most a lábamon is megcsinálja, hátha tudok már mezítlábazni, mert eddig fáztam, még elő sem vettem a szandálokat, papucsokat. 

Ezek tetszenek:

 

A fenti volt már tavaly, nagyon szerettem, lehet most a fehér mellé valami mást színt választok, mondjuk rózsaszínt. Még kitalálom. 

Hullámzóan

Egyik nap nagyon jó, a másik kevésbé.

Most ez jellemző, ma épp a jó van. 

Bent vagyok a munkahelyen, pár dolgot rendbe akartam még tenni, aztán idén már leteszem a lantot, majd 2020-ban dolgozok megint. 

Kismacsónak elkezdődött a vizsgaidőszak, úgyhogy a héten már otthon volt velünk, minden percét élvezem. 

Ma elment Charlieval Szolnokra, hogy lerendezzék az ex barátnőmmel ezt a telefon ügyet, szerencsére én nem kellettem hozzá. Szerintem ezt ő sem nagyon bánta (ex barátnő). 

A lényeg, hogy öt perces ügyintézés volt, aláírta a papírokat, és így mienk maradt a szám, és átkerültünk saját előfizetésünkbe, ami a nethez, tévéhez kapcsolódik. Igazából még jobban is jártunk, mert így minden harmincas és vonalas számmal ingyen beszélünk, a netem is sokkal, de sokkal több, és csak kicsit fizetünk többet.

Már hazafelé jönnek, vesznek thai kaját, és otthon együtt eszünk majd.

Este meg a régi munkahelyemre hívtak karácsonyozni, gondolom az elmaradt búcsúztatómat akarják pótolni. Nem sok kedvem van hozzá, de én udvarias lány vagyok (többnyire), úgyhogy elmegyek. 

Tegnap kevésbé voltam vidám.

Muszáj volt takarítani, azzal nincs is baj, szeretem csinálni, ha békében hagynak, de persze folyton csörgött a telefonom, kiestem a ritmusból.

Délután elmentünk fenyőt venni Charlieval. Én évek óta szeretnék mű fenyőt, már olyan szépek vannak, és legalább nem kellene kinyírnunk egy fát sem. Mondom ezt úgy, hogy mi mindig töves fenyőt veszünk, amit aztán anyuéknál kiültetünk, de akkor is. Nem minden fenyő marad meg így sem, és akkor már csak kinyírtuk szegényt.

Na meg felcipelni sem szereti senki, ebből is mindig gond van. Szóval a családból hárman kiegyeznénk valami szép mű fenyővel, de Charlie hallani sem akar róla.

Tegnap a faiskolában egy fogyatékosnak tűnő fiú akart nagy lelkesen segíteni, aminek az lett az eredménye, hogy leejtette vödröstül a fenyőt, úgyhogy majdnem leszakította az autónk lökhárítóját, meg a vödör is ripityára ment. Nagy nehezen adtak egy másikat, de csak ráhúztuk a töröttre, amivel egyáltalán nem vagyok kibékülve. Sajnos ezzel még nem tudtam foglalkozni, de Charlie szerint nem kellene bolygatni az átültetéssel a növényt, meg lehet, hogy nem is sikerülne normálisan az egész, inkább hagyjuk. Mindenesetre azonnal elment a kedvem az egész karácsonytól, de dolgozok rajta, hogy visszajöjjön. 😉