Rózsaszín Maci (Belami kiskori alvós macija)

Íme a híres Rózsaszín Maci, és az ő másolata.

Megjegyzem, az eredeti is jóval élénkebb rózsaszín volt, csak hát a harminc év, meg az első öt évében a rendszeres mosás sokat fakított rajta. No meg a másolat horgolt, nem szőrös. 

A tesóm kérdezte, hogy fiúnak rózsaszínt? Mondtam neki, hogy Belami is azt választotta valamiért annak idején, én ebbe nem látok bele semmit. (Amúgy sem biztos, hogy Unonak ez lesz a kedvence.) 

 

.

Végtelenül gyorsan tudok magamnak generálni egy jó kis szorongást. 

És erre a lehető "legjobb" időpont az éjszaka - hajnal.

Még pénteken derült ki, hogy Miklós jön szombat estére a haverjaihoz meglepetés szülinapozni, és előtte beugrik egy kávéra hozzánk. Mondta, hogy nagyon nincs kedve Budapestről elvezetni idáig, majd aztán vissza, de mégiscsak a gyermekkori barátai, meg minden. Végül csak megérkezett, és mondta, hogy nem fog alkoholt inni, mert hajnalban vissza szeretne érni Budára, amúgy is, vérvétele lesz hétfőn, nem fogja szétcsapni magát. Mi azért mondogattuk neki Charlieval, hogyha mégis úgy dönt, akkor Charlie érte megy a buliba, itt alszik, vasárnap délelőtt meg majd visszaviszi az autójához. Ránk is hagyta, de láttam rajta, hogy a fejébe vette a programot, attól aztán nem fog eltérni. 

Ok. Azért Charlie telefonja a hálóban volt (normális esetben minden kütyü ki van tiltva onnan), és a legnagyobb nyugalomban lefeküdtünk aludni.

Olyan hajnal három körül felriadtam, és kezdtem azon pánikolni, hogy rendben, hogy nem iszik, de biztosan fáradt lesz, mi van, ha elalszik a volán mögött. Innen már egyenes út vezetett egy combos kis szorongáshoz, és tartott egészen addig, míg nem jött a telefonomra egy üzenet, hogy szerencsésen hazaért. Annyira megkönnyebbültem, hogy írt, pedig most nem is mondtam, de valószínűleg érezte, hogy ez szükséges nekem. Persze utána már ennek a farvizén olyan hülyeségeket álmodtam (Mór elveszett), hogy kifejezetten örültem a reggelnek. 

Ma talán Belamiék is eljönnek, ha a konyha kiállításon nem fárad el Ági túlzottan.

Ők végül vettek egy nagyobb lakást, ami teljesen új, nagyon jó helyen van, és nyárra lesz teljesen kész. A ház már áll, kívülről kész van, a belső tereket kell kitalálniuk, mert azt az ő ízlésük szerint csinálják meg. Ági mostani lakása is ettől a cégtől való, nagyon jó tapasztalatai vannak velük, ezért is választották ezt a megoldást végül. A kertes házzal kompromisszumokat kellett volna kötniük, vagy nagyon ki kellett volna költözniük a városból, azt meg Ági nem akarta. Végül arra jutottak, hogy most ez a legoptimálisabb, később ezt a lakást jól tudják értékesíteni, ha mégis ragaszkodnak a kerteshez. 

Így most lesz gyerekszoba, háló, Belaminak dogozószoba, meg hatalmas nappali. Közel lesznek a kórházhoz, és a központhoz, és ami még nagyon fontos, hogy hozzánk is. Babakocsis távolságra leszünk egymástól, nem muszáj az autót sem elővenni. 

A kórház meg azért fontos, mert úgy néz ki, mindkettőjük munkahelye lesz, ugyanis Belami egy fél állásban a helyi kórházban is lesz.

Az történt ugyanis, hogy Belami megkezdi a következő szakorvosi rezidens éveit, mert úgy érzi, a jelenlegi nukleáris medicina szakorvosi végzettségéhez nagyon jó lenne a radiológus képzés, remekül kiegészítené a kettő egymást. Ezért ehhez a helyi kórházat kereste meg, és nagyon nagy örömmel fogadták. Nyilvánvalóan az is mozgatja, hogy szeretne minél többet helyben dolgozni a családja miatt, szeretné kivenni a részét a kisfia köröli teendőkben, és úgy nehéz lenne, ha hétköznapokon reggel hattól este hatig távol van. Ez még akkor sem működik kielégítően, ha heti egy-két nap home office van. Szóval most az a terv, hogy helyben lenne heti négy napot, ebből valamennyi Budapesthez kötné, meg egy személyes jelenléte lenne ott. A többi a helyi kórház ideje lenne, és itt valamennyi ügyeletet is vállalhatna, nem kellene ezért is utaznia. 

Majd kialakul, örülök, hogy tele vannak tervekkel, és mindet szépen meg is valósítják.

Az unokánkkal minden rendben, már kaptunk képeket az arcocskájáról is.

Szerintem tiszta olyan, mint Belami, amennyire egy ultrahang fotón meg lehet ezt állapítani, de ezzel csak Charliet zsibbasztom, őket nem. (hihi)

Érdekes módon nem ruhákat vettem először neki, hanem könyveket. Ha valóban olyan lesz, mint Belami, akkor ez a lehető legjobb választás elsőre. 

It's a boy!

Tegnap ezt is megtudtuk Belamiéktól.

Megjött a genetikai teszt eredménye. Minden rendben, és 100%, hogy fiú. 

Ez volt a 80% is, de én már előtte írtam Áginak, hogy pár napja úgy érzem, hogy kisfiú. Előtte inkább az elképzelésem volt, a "megérzés" később jött. 

Nos, így ismerős terepen mozgok, minden komfortos, szóval teljesen jó. 

Belaminak szoknia kell a gondolatot, ő tényleg nagyon azt érezte, hogy kislány lesz, ahogyan Charlie is. Charlie még nevet is álmodott neki egyik éjjel. 

Akármilyen nagy közhely is, a lényeg, hogy egészséges, ne legyen semmi komplikáció a születése körül sem. A többi ráadás, akárhogyan is van. 

Névválasztás folyamatban a szülők által, de a nagymamija majd választ neki egy blogos nevet. 

https://www.untumble.com/

Próbálom tartani a gyakoribb írást

Nem mertem bevállalni a novemberi mindennapos írást, de azt betartottam, hogy magamhoz képest gyakrabban blogoltam.

Idén próbálom ezt folytatni, tartani.

December.

Én ezt most nagyon szeretem. Ma és holnap szabadságon vagyok, csütörtökön képzés. Szombaton találkozunk a fiúkkal, Anyuéknál tartjuk a névnapját és a szülinapját, ami amúgy tegnap volt.

Tegnap este a liftben álltam Mórral, és elég nyűgös voltam, hogy ki kell mennem a hidegbe.

Aztán ránéztem Mór lelkes kis pofijára, végigfutott rajtam, hogy utána visszamegyek a meleg otthonunkba, ahol Charlie már előkészítette mindenki vacsoráját, meg aztán holnap szabadság, és mindenki jól van, szóval elöntött a hála érzése, meg az, hogy én mennyire nagyon szeretem a saját életemet. Lehetne ez, meg az még, de a lényeg megvan, legalábbis, ami nekem igazán lényeges.

Azt nem is meséltem, hogy vasárnap voltak nálunk Belamiék.

Felköszöntötték Charliet a valódi névnapja alkalmából, mi meg főztünk finomakat.

Ági, mióta voltunk abban a thai étteremben, vágyakozik egy olyan leves után, úgyhogy Charlie megpróbálta összehozni neki. Szerintem nagyon jól sikerült, és Ági két hatalmas tányérral evett, úgyhogy neki is ízlett. 

Én meg sütőtökös, cheddaros tésztát csináltam, az is finom volt, Belami kérte, hogy csomagoljak neki másnapra. (Ági levest kért elvitelre.)

Utána a nappaliban beszélgettünk, meg megkóstoltuk a pisztáciás bejglit. (Azt nem én sütöttem.)

Nagyon jól záródott a hétvége.

  

Jövős-menős hét

Uhh! Ez a hét elég fárasztó eddig.

Kedden a szociális munka napja miatt nem kellett dolgoznunk, úgyhogy felkerekedtem, és elmentem Budapestre. Vonattal utaztam (az nekem ingyen van), aztán vettem a Simple alkalmazással a pesti tömegközlekedésre jegyet (és ezt most azért írtam le külön, mert én eddig SEMMIT nem intéztem telefonról, egy boomer vagyok, és végre rávettem magam), és először meglátogattam apumékat. Mostoha anyámat hazaengedték a kórházból még múlt hétvégén, úgyhogy időszerű volt egy vizit a részemről. Én most hosszan tudnám fejtegetni, hogy milyen nagyon nem tudok mit kezdeni azzal, hogy az öregedéssel mennyire megváltoztak, és ettől furán érzem magam, de nem lenne szép kibeszélnem őket. 

Utána visszatértem a metróra, és elmentem Belamihoz a klinikára. Ő mondta, hogy látogassam meg, ha belefér, és nekem muszáj volt vele beszélnem erről az egész elb.szott látogatásról. Beültünk a klinika büféjébe egy kávéra, meg Belami szendvicset is vett nekem, mert elpanaszoltam, hogy még enni sem kaptam. Arra kértem, hogyha kezdek rossz irányba változni, akkor szól nekem, mert én nem szeretném, ha azért maradnának el mellőlem, mert nem tudnak mit kezdeni az öregség miatt felerősödött előnytelen tulajdonságaimmal, de tapintatból meg rám hagyják. (Mint én.) Erre elnézően mosolygott, hogy úgyis megsértődnék, és nem érteném, mert ez így működik az időseknél. (Természetesen vannak kivételek, én is tudok.) Még sok témát érintettünk, de aztán gyorsan összekaptam magam, és rohantam a vonathoz, mert tényleg elment az egész nap.

Másnap (tegnap) Zalaegerszeg, két másik gyám pajtival, meg sofőrrel mentünk. 

Reggel fél nyolckor indultunk, és este hat előtt értünk haza. Egy, azaz egy gyerek miatt utaztam ennyi órát, és nem, nem tudják megoldani, hogy ez ne így legyen. És akkor itt most újra belecsaphatnék az egész rendszer működésképtelenségébe, de inkább nem teszem, mert ki kíváncsi erre így péntek este? Ugye?

Ma itthonról dolgoztam.

Nézegettem itt a lakást közben, hogy bizony neki kell állni egy nagyobb takarításnak, meg a múlt vasárnap kezdett selejtezést folytatni. Most az én ruháimat pakolászom, próbálok valami rendszert vinni abba, hogy mit hol tartok innentől, mert a hálóban a fiúk szekrénye kiürült, és a nyár folyamán szépen telerámoltam a cuccaimmal, csak épp minden logikát mellőzve. Úgyhogy időnként azt sem tudom, mit merre találok. 

Szabadságom még bőven van, úgyhogy december elején biztosan kiveszek legalább másfél hetet, és akkor biztosan ilyenekkel foglalkozok, meg kipakolom a karácsonyi dekorációt is. Na, ezeket nagyon várom. 

(Henckens Kris)

Ahogy volt

 Szóval volt az, hogy a nászút után mondták Belamiék, hogy akkor ők már készen is állnak a babára, nem húzzák az időt.

Én akkor vicceskedve rákérdeztem, hogy akkor lehet, hogy ketten mentek nászútra, és hárman jöttek haza? Ezen elnevetgéltünk akkor, és ők sem hitték volna, de körülbelül így történt. 

Aztán október 12-én vasárnap nagyon jönni akartak hozzánk, pedig Charlie akkor ért haza a fonyódi horgászatból, nem számítottam rájuk.

Tényleg gyanútlan voltam, valahogy eszembe sem jutott, csak akkor esett le, hogy igazából miért is a látogatás, mikor Belami hirtelen kibökte. Annyira meglepődtünk Charlieval, hogy nem volt semmi visítozás, sírás, inkább csak hebegtünk-habogtunk, tényleg nem így képzeltem a reakciónkat. Valahogy sokkot kaptam, vagy nem tudom, mindenesetre az első pillanattól boldoggá tett a hír, csak fel kellett dolgozni. 

Azóta Ági minden szombaton küldi, hogy éppen mekkora a baba, az app minden héten egy gyümölcshöz hasonlítja.

Ezen a héten szombaton barack. 

Jaj, hát nagyon ismeretlen terepen mozgok!

De olyan kicsit, mintha ez a terep tele lenne mindenféle izgalmakkal, örömmel, szóval nagyon-nagyon szívesen botladozok rajta. 

Ági és Belami kislánynak érzik/szeretnék?.

Charlie és én, Ági apukája is ezt érezzük. Kismacsó és a fiúk apja, meg Ági édesanyja fiút képzelnek. 

Igazából nekem tényleg tök mindegy, mert a kisfiúk olyan otthonosak nekem, hiszen fiaim vannak, a tesóim is fiúk, szóval eléggé rájuk tudok hangolódni. A kislányokat viszont kihívásnak érzem a magam számára, különlegesnek. 

Hamarosan ez is ki fog derülni, majd elmesélem.   

Meg amik még voltak

Annyi minden történik, tényleg csak listázva:

• Színházak. Voltunk egy kisszínházi előadáson, az nagyon tetszett, az volt a cím, hogy Száz karácsony. Annyira elgondolkodtató volt, közben felvonult Magyarország történelme is abban a bizonyos száz évben, és engem nagyon megfogott, hogy ugyanazok a szereplők tértek vissza, mintha az az újjászületés is benne lett volna, amiben én hiszek. Aztán tegnap a Lili bárónőt láttuk Járai Mátéval. Nekem ez most nem annyira tetszett, valószínűleg túl nagyok voltak az elvárásaim, meg a tánckar is hiányzott, de ez egy olyan operett, amihez nem kellettek. 
• Belamiékkal a vacsora csodás volt, végül jött Mór is, mert az aznapra kiírt Hobo koncert végül betegség miatt át lett téve februárra. Így a vacsora után nem kellett beesni a koncertre, meg Mórt lepattintani anyósomhoz, szóval én még ennyire nem örültem elmaradt eseménynek.
• Mór kulturáltan viselkedett az étteremben, teljesen jól elnézelődött az asztal alól, mi meg végül nem a látványgrillezést választottuk, hanem a boxot, ami ilyen kis fakkokból áll, és lehet mártogatni, kóstolgatni. Thai étteremben voltunk. 
• Belami annyira fáradt volt az elején, hogy azt hittem lefejeli az asztalt, de ahogy elkeztünk enni, visszajött a színe, meg a kedve is jó lett, valószínűleg a vércukra is alacsonyan lehetett. Persze már az új tervéről beszélt, hogy radiológiából is szakvizsgázni szeretne. Nem tud nyugodni egy percre sem. 
• Kismacsót november közepére vendégelőadónak hívták az egyetemére. Váóó! Nagyon büszke vagyok rá.
• Kismacsóékat is el akartuk csalni erre a vacsorára Budapestről, de a Bükkbe indultak a hosszú hétvégére. 
• Belami pénteken elrepült Írországba a gyermekkori legjobb haverjához, aki kint él a feleségével. Ági most nem ment, majd elmondom miért.
• Még szerdán szóltak, hogy lenne egy másodállás. Hetek óta tűnődök rajta, hogy kellene keresni valamit, mert gyűjteni szeretnék megint, és erre jön ez az ajánlat. Akkor miért érzem magam kényelmetlenül? Nem, nem oda, ahol voltam másodállásban, teljesen máshová. Holnap utána fogok járni a részleteknek, és megvizsgálom, hogy pontosan mi is a bajom ezzel. 

Belami a mai nappal szakorvos!

Tegnap volt a gyakorlati vizsgája, ma az elméleti, mindkettőn nagyon szépen szerepelt.

És most elmegyünk megünnepelni ezt egy étteremben, Ági szervezte. Azért a legboldogabbá az tesz, hogy velünk akarják tölteni ezt az estét, mert egy szavam sem lehetne, ha kettesben szeretnének inkább lenni. Ez egy gyönyörű nap, és még fokozni is lehetne. Majd. Hamarosan.  

Esős nap

Ez most akkor egy ilyen nap.

Jól is esik (haha), tegnap nagyon meleg volt (nekem), meg a tömeg is óriási volt. Belamit elvittük a Gyöngyhalászba, és majdnem egy órát vártunk az ételre. A limonádék társaságában nem volt ez gond, beszélgettünk egy jót az esküvői előkészületekről, és nekem megnyugtató, hogy Belami kiegyensúlyozott, és csöppet sem ideges. 

Aztán feljöttünk a házba pihenni kicsit, meg kávézni, aztán strandolni mentünk. Béreltünk SUP deszkát, és nagyon jól szórakoztunk. Charlie egész júliusban venni akart egyet, de folyamatosan lebeszéltem róla, hogy addig ne ruházzunk be rá, míg ki nem próbáltuk. Fontos szempont volt, hogy Mór megmarad e rajta, mert amúgy nem sokáig hajlandó a vízben úszkálni, így meg hátha. És bejött neki, nézelődött szépen. Belami evezett, mi meg csak hesszeltünk Mórral rajta. Aztán Charlie is próbálgatta Belamival, és arra jutottunk, hogy veszünk egyet jövő nyárra.

Elmentünk a legkedvencebb helyemre, a templomhoz, és megint előadtam, hogy majd itt szeretném az ötvenéves házassági évfordulónkon megújítani a fogadalmunkat. Nos, ahogy számolgattam, az még harminckét év... Lehet, hogy inkább a huszonötéves évfordulót célozzuk be. Hmmm... Az még hét év, addigra már lakhatnánk is itt. Valahogy megugorhatóbbnak tűnik. Meglátjuk.

Még fagyiztunk egyet, aztán elindultunk vissza, mert már sötét volt, és a tüzijátékot el akartuk kerülni. Nemcsak Mór miatt, Belami is utálja. Gyerekként nagyon érzékeny volt a durrogásra, még egy léggömb kipukkadása is teljes sokkba taszította. Ma már tudja kezelni ezt, de azért kerüli, amennyire lehet. 

Reggel innen indult dolgozni, Charlie kivitte öt órára a vonathoz. Én észre sem vettem, hogy elmentek, aztán Charlie visszaért. Mór igen, de nem balhézott, mostanában amúgy is tovább szokott aludni, egészen nyolc óráig is békén hagy bennünket.

Ma este futni szeretnék, meglátjuk esik e majd.

Holnap Tihany lehetne a cél, megmondom őszintén, hogy leginkább a parfüméria miatt mennék. Van két új illata az Eau de Tihanynak, amit nagyon meg szeretnék szagolgatni. Az egyik a Tihanyi Visszhang, a másik meg egy narancsvirágos új kreálmány, nagyon érdekel. Ha egyik sem jön be, akkor maradok a Premiernél, azt egyszerűen imádom. Rajtam hűvösebb napokon jobban működik, ilyenkor nyáron Bálint Csaba Sun Embrace illata a kedvencem. Igazi nyári finomság, olyan szép, napfényes, érzem a napraforgót, a búzamezőt, az érett gyülölcsöket. Megfoghatatlan, hogy mikor melyik bomlik ki rajtam, ettől olyan izgalmas. Az esküvőn biztosan ez lesz rajtam. 

Apuék is pont most nyaralnak Balatonvilágoson, azt beszéltük, hogy eljönnek majd ők is egyik nap.

Annyira jó érzés arra gondolni, hogy mikor hazaérünk, akkor még a szabadságom másik fele előttem áll, ráadásul egy nagyon nagy eseménnyel. 

Azért hihetetlen, hogy Belami szinte most volt az én kicsi, szőke, fürtös, tündér babám, most meg nősülés előtt állő komoly felnőtt férfi. Áhhh, ez felfoghatatlan! De igaz. 😉  

Múzeumok Éjszakája 2025.

Tombol a nyár.

Nemcsak azért, mert rohadt meleg van, hanem mert magunkhoz képest elég sok a program. 

Múlt hétre ott volt a csapatépítő, a szülinap, szombaton meg a Múzeumok Éjszakája. 

Ez a rendezvény elég szépen kinőtte magát itt nálunk, mi Charlieval minden évben kiválasztunk pár programot, és bekapcsolódunk ebbe a "vérkeringésbe". 

Belami is szereti, ha teheti, jön velünk.

Idén nem számítottam rá a ballagás miatt, de Ági másnap ügyelt, úgyhogy időben hazajöttek, Ági le is pihent, Belami meg becsatlakozott hozzánk két programra. 

Mórt leadtuk Charlie anyukájához, és először a Természet Házához mentünk, ahol megnéztük a kiállítást, de főleg a kutyás bemutató miatt mentünk, ami az udvaron volt. Ajjj, annyi kutya egy helyen!  Ráadásul a bemutató után mindet meg lehetett simizni, imádtam nagyon.

Aztán elmentünk Belamiért, megnéztünk egy fotós kiálítást, majd a hangszergyűjteményt, ahol előadás is volt pengetős hangszerekről. Nagy forma volt az előadó, sokat nevettünk. 

Majd átsétáltunk egy másik kiállításra, de ott rengetegen voltak, Belami egyszerre elfáradt. Mondta, hogy ő hazasétál, mi még maradjunk nyugodtan. Én még hasítottam volna tovább, de Charlie is leeresztett, szóval bejártuk még azt a kiállítást, utána elindultunk haza. Mire megérkeztünk, már én is fáradt voltam, szóval jobb is volt, hogy időben abbahagytuk. Ez van, nekünk már éjfél előtt fellövik a pizsamát, meg Mór miatt úgyis fel kell kelni reggel hat és hét között, őt tökre hidegen hagyja, hogy mi meddig bulikáztunk éjszaka. 

A programok között fagyiztunk, meg Charlie csinált sok fotót rólunk is, úgyhogy még elalvás előtt előtúrtam a facéról egy tíz évvel ezelőtti Múzeumok Éjszakája képet Belamiról és rólam, és mellé raktam a szombatit. Szerintem sokat változtunk, Belami srácból férfi lett, én meg jól megváltoztam arcilag is, de nem rossz értelemben. Én valahogy jobban szeretem a mostani arcomat, de lehet az is, hogy az elfogadás egy újabb szintjére léptem, mindenesetre teljesen ki vagyok békülve magammal. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor hátra lehet dőlni, mert tennivaló mindig akad magamaon, csak éppen nincs bennem elégedetlenség, meg félelem, hogy "jajmitszólnak?!". Valahogy nem érdekel, és ez valami hihetetlen könnyebbség. 

Vasárnap végre nem mentünk sehová.

Talán ez a hét kevésbé lesz program dús, de közeleg a július, az meg az én hónapom, és még szabadságon is leszünk. 

Ingadozó

Ha nagyon meleg van, akkor szenvedek, ha hűl az idő, akkor aktívkodok. 

A hirtelen jött melegtől leesett a vérnyomásom, úgyhogy pénteken a futás felénél leállítottam a gépet, mert szédültem, és nem akartam balesetet. Mondanám, hogy majd hozzáedződök a meleghez, de mire ez megtörténne, már megint lehülés van. Mindenesetre vasárnap sokkal aktívabb voltam, átültettem a virágaimat, ablakot pucoltam, függönyt mostam, süteményt sütöttem. 

Tegnap (hétfőn) volt itt Belami.

Ági ügyeletes volt, úgyhogy egyedül jött. Előtte egész hétvégén jegyesoktatáson voltak, arról mesélt. Annyira szeretek beszélgetni vele, mert mindig mond valami (nekem) újat, amiről aztán jól eszmét cserélünk, és mindkettőnk látóköre tágul. Ő sokkal okosabb nálam, nekem meg több a tapasztalatom, szóval mindig tudunk újat mondani egymásnak. Ági ugyanez, úgyhogy, ha együtt jönnek, akkor még több téma és információ áramlik.

Munka.

Egyre jobban érezhető, hogy mindenki frusztrált, minden színtéren. Én nem szoktam összeveszni senkivel (ha nem muszáj), rendkívül eredményesen tudom intézni az ügyeimet, de most én is beleszaladtam abba, hogy már nem tudtam mit kezdeni az egyik nevelőszülőm frusztráltságával, amit rajtam igyekezett levezetni. Sokkal könnyebb lenne csúnyán összecsattanni vele, de azért sem, úgyhogy megvizsgáltam a határaimat újra, és kőkeményen, nem átlépve azokat kommunikálok vele. Magyarul nem messengerezgetek vele képtelen időpontokban, igyekszem munkaidőre korlátozni a kommunikációt, és nem hagyom, hogy rám toljon olyan feladatot, ami nem az én dolgom, stb... Nem szoktam ennyire szarrágó  hivatalos lenni, de néha nem megy másképp.

   

"Kire ütött ez a gyerek?"

Belami mindenki szerint rám hasonlít.

Én sokáig nem láttam az arcában az enyémet, mert a szeme vad tüze az apjáé, és ahányszor a szemébe néztem, az apját láttam inkább. A természetében inkább tetten értem magamat, de a vadság, lobbanékonyság ott is öröklődött az apjától. Féltettem is miatta, mert tényleg nagyon meggondolatlanul tudott cselekedni, de az egyetem végére beért, már sokkal megfontoltabb lett.

Aztán tegnap átdobott egy képet magukról Ágival, mert kolléga esküvőjére mentek, és kértem, hogy hadd nézzem meg Ági sminkjét és haját, meg ahogyan összeöltöztek, mert ebben nagyon kreatívak szoktak lenni. Szóval jött a kép, és hirtelen megláttam magamat Belamiban. Aztán gyorsan arra is rájöttem, hogy miért. Ki van simulva, le van nyugodva, eltűnt a szeméből a lobogó vadság, és a tekintete is olyan már, mint az enyém. Ő tényleg az én felturbózott jobbik verzióm, végtelenül büszke vagyok rá.

Ahogyan Kismacsóra.

Ő igazából egyikőnkre sem hasonlít külsőre, nagyszülőktől szedte össze a szemszínét (kék), a magasságát (sokkal magasabb nálunk). A gesztusai és az érzelmi (számomra) furcsasága az apjáé, viszont a nyugalma, ocd-je az enyém, a mi családunkból jön.

Ő annyira erős, de soha nem kellett attól félnem, hogy verekszik, mert egyáltalán nem agresszív, az emberek szeretni szokták, egyből szimpatikus nekik, még a férfiaknak is. Tényleg nem tudnék senkit mondani az élete 25 éve alatt, hogy nem kedvelte, vagy kicseszett volna vele bárhol, bármikor. Jó szívvel emlékszik rá az óvónénije, szülinapi üzenetet kap az alsós tanítónénijétől minden évben, még most is, és az egyetemen is megjegyezték a nevét, pedig semmi extrát nem csinált, csak egyszerűen önmaga volt. 

Múltkor volt egy erre jellemző sztori, mert beszéltem valakivel, akivel ismerjük egymást már régóta ugyan, de csak felületesen, és nem tudta, hogy Kismacsó az én fiam. Más a vezetéknevünk, szóval valahogy rákérdezett, hogy nekem tényleg van gyerekem? Mondtam neki, hogy kettő is, és a nevüket is. És akkor meglepődött, hogy XY az én fiam? A kick boxos srác? Hogy az mekkora forma!  

Valami hihetetlen jó rezgései vannak, kisbabaként is, ha felvettem, inkább én nyugodtam meg, olyan jó volt magamhoz ölelni. Vele ritkán lehet mélyen szántó lelki beszélgetéseket folytatni, de tudom, hogy érzékeny, és szüksége van a megerősítésre neki is. 

Valahogy felragyog a nap a szívemben, ha meglátom őket, vagy csak beszélek róluk, vagy rájuk gondolok.   

Balatonon

Csak a szokásos.

Nagyon jó itt nekünk, és nem igazán van kedvünk hazamenni. És ez még azzal van megtoldva (hab a tortán), hogy Ági és Belami is itt van. Kirándulunk külön, együtt, esténként sokáig beszélgetünk, tegnap borozgattunk is, olyat, amit az aznapi túrázásból hoztak.

Ma együtt kávéztunk a Kripta Villában, utána áthajóztunk Badacsonyba, ott felmásztunk egy jó kis helyre, ahol isteni hamburger, meg finom borok voltak. Aztán mi már kellően elpilledtünk Mórral egyetemben, úgyhogy visszajöttünk, a fiatalok még mentek feljebb felfedezni, majd hamarosan jönnek.

Holnap még egész nap a miénk, majd hétfőn indulunk vissza.

Belamiék már holnap, mert ők dolgoznak hétfőn. Mi Charlieval még kivettük a keddet is, én mosok és pakolok, ő meg mérnöki munkát csinál, szóval lépkedünk vissza a hétköznapokba, és várjuk a következő kiruccanást.

Július elején lesz majd.

Házassági évforduló, plusz szülinapom, ilyenkor mindig valami új helyre megyünk országon belül. Idén még nem tudom merre, azt még nem találtuk ki. 

Aztán augusztusban újra itt, majd ESKÜVŐ. Mozgalmas nyarunk lesz.   

Eljegyzés utáni, ismerkedős ebéd a két családnak

Két nap alatt teljesen meggyógyultam, ami a tüneteket illeti, de azóta is olyan fáradt, enervált vagyok.

Lehet, hogy ez már nem feltétlen a betegség miatt van, de nem szeretem sehogy sem, mert mindenre rányomja a bélyegét.

Pénteken este még egészen benne voltam a készülődésben.

Tettem fel maszkot a fürdés után, finom puha lett a bőröm tőle. 

Másnap még feldobtam egy ilyet a ruhák vasalása alatt:

Aztán sminkelni kezdtem, és elment a kedvem mindentől. 

Az a baj, hogy van nekem egy nagyon bevált sminkem, és amint megpróbálok ettől eltérni, valahogy semmi sem úgy sikerül. Most a ruha színe miatt próbáltam más színt használni a szememre, de inkább öregített, mint jó volt. Lemosni már nem volt időm, próbáltam javítgatni, de egy idő után feladtam, és úgy voltam vele, hogy mindegy, most így sikerült(em).

Ruhát teljesen mást választottam, olyat, amit itt nem is mutattam.

Egy idő után abban gondolkoztam, hogy olyat kellene felvennem, amiben komfortosan szoktam érezni magam, mert a színátmenetes ruha nem véletlenül csak egyszer volt eddig rajtam. Az a bajom vele, hogy a csíkozása átvált a ruha derekánál, és az nem pont az én valódi derekamhoz esik, ettől optikailag úgy néz ki, mintha lenne egy hurka ott nekem, pedig nincs is. Ezért folyton igazgatom a ruhát, ami -valljuk be őszintén- nem annyira jó, ha másokkal akarok inkább foglalkozni, mint magammal. 

Így végül ő lett a befutó, ez egy szürke-türkizkék pamut ruha (szuper kényelmes), ezüst övvel és ékszerekkel (fülbevaló és gyűrűk, a nyaklánc sok lett volna már), fekete térdig csizmával. A táskám is fekete volt.

Charlienak egy türkizkék inget vasaltam át, így az összeöltözés is megvalósult, bár őt ez csöppet sem érdekelte.

Nagyon pontosan kiértünk a helyszínre, ahol majd a lagzi is lesz.

Hirtelenjében senkit nem találtunk ott, mert ez egy hatalmas terület (repülő leszállópálya is), és Ági meg Belami a másik oldalon figyelték az érkezőket. Pár perc múlva az étterem előtt összefutottunk mindenkivel, mert egyszerre érkeztünk oda. 

Én már a bemutatkozásnál bénáztam, mert az illendőséget áthágva úgy ráztam kezet, ahogy következtek sorban, de nem így kellett volna. Kicsit lefagytam önön hülyeségemtől, de -látszólag- Ági családja nem akadt fel ezen. 

Összesen tizenöten voltunk, mert jöttek Belami édesapjáék gyerekestől, meg Kismacsó, meg Ági részéről a nővéréék is négyen. Egy hosszabb asztal volt előkészítve nekünk, és végül úgy foglaltunk helyet, hogy mi Charlieval pont szemben ültünk Ági szüleivel. Sajnos én még a bemutatkozás blamájában égtem, úgyhogy elfogadtam a pálinkát, pedig utálom. Majd rábeszéltek egy másik ízre, és mivel úgy érzékeltem, hogy Ági apukájának ez fontos, megittam azt is. Hát öhmm.., khmm.., onnantól kicsit becsíptem, és -szerintem- elég sokat beszéltem, de Charlie szerint nem voltam gáz. Legalább kevésbé voltam feszélyezett, mert sokan azt máshogy értelmezik, én meg szerettem volna jó benyomást tenni. Remélem sikerült, mert én nagyon kedvesnek találtam Ági szüleit. 

Végül jó sokáig voltunk,ebéd után cserélgettük a helyeket, hogy mindenki beszélgethessen mindenkivel.

Bejártuk a helyszínt, megnéztük a lagzi konkrét termét, ami egy hangár, és teljesen ki lehet nyitni az egyik falát, rálátva ezzel a kifutóra. Nagyon adja. 

Végül azzal indultunk haza, hogy augusztus 30-án majd élesben is kipróbáljuk azt a helyet.

 

Ezek mennek most

Őszintén szólva már én sem vagyok túl boldog ettől a pakolás és selejtezés projekttől, úgy érzem soha nem lesz vége.

Én nem tudom, hogy hány zsák lomot vittem már le a szemetesbe, és még hány lesz, de közben gyűlnek az ilyen-olyan szigetek. Egy, amit Anyuékhoz viszek elégetni, mert személyes adatok vannak a papírokon, egy másik üres füzetekkel van tele, amit valamelyik lakásotthonnak adok majd le, de olyan is van, amit még Kismacsónak kell átválogatnia. Volt egy, amit tegnap Belami nézett át, azt ma teljesen megszűntettem. Tényleg napi egy-két óra jut rá, hogy ezzel foglalkozzak, de elképesztő mennyiségű idő kellene akkor is, ha folyamatosan ezt csinálnám. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet ennyi lom ebben a kicsi lakásban, arról meg főleg nem, hogy miért nem tűnik kevesebbnek, mikor már kidobtam egy csomót. Mindegy, egyszer úgyis a végére érek, meg legalább ez az érzelmi része elmúlt, nem nyavalygok, hajítom kifelé, ami biztosan nem kell. 

Charlie pénteken töltötte be az ötvenedik évét, de tegnap tartottuk meg a szülinapját.

Pénteken dolgozott, ráadásul jó messzire kellett mennie, hiába mondtam neki hetekkel előtte, hogy arra a napra vegyen ki szabadságot. Na mindegy, nekem azért volt jó így is, mert el tudtam nyugiban menni szülinapi dekorációt venni pénteken, meg az anyukájánál fel is díszítettem a nappalit a másnapi családi összejövetelre. A tortát már előtte nap megrendeltem, meg bevásároltam az ebédre. Természetesen túrós tészta (is) volt, mert az Charlie nagy kedvence, régebben ebből csináltam tortát is neki, de most a vendégekre tekintettel volt rendes sütemény. 

Csak a szűkebb család volt, Charlie anyukája és tesója a feleségével, meg a gyerekekkel, közöttük a keresztlányunkkal, meg később Ági és Belami is befutott. 

Felkérték a keresztlányunkat koszsorúslánynak. 

Ez nagyon cuki jelenet volt, mert Zoét felkészítettük rá, és nagyon izgult, de örült neki. Aztán Ági átadott neki egy borítékot, amiben volt egy szép lap, amiről az arany szívet le kellett kaparnia, azon volt a kérdés, amire válaszolnia kellett. Belami adott neki egy érmét, kaparta nagy lelkesen, aztán olvasta a kérdést, és ragyogva válaszolt, hogy IGEN! 

Majd jövő szombaton megy Ágival, meg a másik koszorúslánnyal (Ági hasonló korú keresztlányával) ruhát próbálni, mert az is egyforma lesz majd a két koszsorúslánynak. 

Azt még az apjától kérdezte előtte: -De mit kell csinálnom majd az esküvőn?

Mire az apja: -Vonulsz a menyasszony előtt, esetleg virágot szórsz, nem tudom.

Erre Zoé: -Ez menni fog.

Persze az apja nem hagyta szó nélkül: -Azt elhiszem, szerintem ráadás is lesz, ha rajtad múlik  művésznő. (Zoé dráma tagozatra jár a suliban, erre célzott.)

Jövő hétvégén Kismacsóék jönnek haza, addigra annyira rendet kell vágnom, hogy aludniuk legyen hol.

Még megvannak az ágyak, nem tudom lesz e annyi időm a héten, hogy kicseréljem őket kanapéra. Mindenesetre ő is át tudja majd nézni a dobozát, aztán azt is megszűntetem.

Haladok. Lassan, de biztosan. 

Blogvember, november 17.

Igazi kedvemrevaló szöszögős nap volt ez a mai.

Charlie a mérnöki munkáját csinálta, én selejteztem, takarítottam, de olyan barátságos tempóban. 

Belamiék esküvői kiállításon voltak, és megnyerték tombolán a harmadik díjat.

Ez ruhakölcsönzéshez kedvezmény. Ötleteket is gyűjtöttek. Már van olyan, hogy selfie boxot lehet bérelni. Hmm...

Kismacsó benne lesz a tévében.

Holnap reggel. Hmm...

Zajlik az élet, no!

Blogvember, november 16.

Ez a nap olyan volt, hogy sok érdekes nem történt.

Reggeli után bevásárlás magunknak, meg Charlie anyukájának. Utálok bevásárolni. Mondtam már? 

Elmentünk a Dechatlonba is cipőt venni Charlienak, vagyis inkább bakancsot. Ha már ott voltunk, vettem magamnak hosszabb szárú zoknikat, télen jobbnak érzem. Meg egy sima fekete leggingset, szeretem, ha van itthon belőle elég, a legkényelmesebb szabadidős viselet. Nekem. 

Ebédet együtt csináltunk Charlieval. 

Egészen pontosan egy darabig úgy csináltam, mintha a kelkáposzta főzeléket én csinálnám, aztán leültem egy kávéval a konyhaasztalhoz, és csicseregtem Charlienak, de már lópikulát sem csináltam, hagytam őt kibontakozni. Magának sütött csirke alsócombot, én most nem eszem meg a húst megint. 

Aztán csak úgy eltelt a délután, semmi értelmeset nem csináltam.

Belamival beszéltem, ők ma disznótorban voltak Ági családjával, arról mesélt. Nekem a disznótor egy horror, világ életemben utáltam, csak még jobban lehozott a húsról, ha csak a közelébe kerültem. És bizony kerültem, mert az anyai részről a nagyszüleim falusi emberek voltak sok állattal, szóval családi program volt a tor. Azt kell mondjam, hogy a leghosszabb könyveket olvastam el ilyen alkalmakkor (például egy disznótoros hétvége alatt olvastam ki Jókaitől Az arany embert) valamelyik távolabbi szoba mélyén, és enni se nagyon jöttem elő, mert a szagtól nem bírtam. Azért elég fárasztó gyerek voltam a sok nyűgömmel, amit elég jól kezelt mindenki, nekem soha nem erőltettek semmit, elfogadták a bogaraimat.

Szegény nagymamám! Egyszer akart befogni valami baromfipucolásba, hogy szedjem ki a tokot, vagy mit, de halálra váltan közöltem, hogy semmi esetre nem fogok hozzáérni az elpusztult állathoz. Először azt hitte, hogy viccelek, de ilyennel én soha nem vicceltem.

Amúgy imádtam náluk lenni, pont azért, mert jó volt ebben a falusi közegben úgy, hogy semmit nem erőltettek. Valami olyan étel mindig volt, amit végül megettem (valami fenomenálisan főzött a nagymamám), és ha valamiből maradt, mindig ott sertepertélt körülöttünk a velem egyidős németjuhász kutyánk Betti, az szívesen besegített. Amúgy ő volt a testőrünk, mindenhová kísért bennünket az öcsémmel, emlékeim szerint az utcán is jött velünk, senkire rá sem nézett addig, amíg a közelünkbe nem jött. Akkor sem csinált semmit, csak nézett, de úgy, hogy biztonságban voltunk teljesen. 

Annyira imádtam azt a kutyát, majd még mesélek róla, olyan szép szürke rajzolatút azóta sem láttam, tényleg olyan volt, mint egy farkas. Tizennégy évesek voltunk, mikor ő meghalt. 

Na, jól elkanyarodtam.

Szóval Belami szerint jó volt a disznótor, de vacsorára tejberizst kért Ágitól, annyira eltelt a szagokkal, meg a hús látványával. Ő eléggé hasonló típus, mint én, néha eszik húst, de jobban preferálja egy ideje a húsmentes ételeket. Na, Kismacsó nem ilyen.

Charlie névnapját szervezgettük, meg a decemberi hagyományainkat, hogy melyiket (Mikulás, mézeskalács sütés), mikor tudnánk összehozni. Azért nagyon örülök, hogy van igény ezekre az eseményekre továbbra is.

Blogvember, november 3.

Tegnap aztán átmentünk Belamiékhoz, és csinált nekünk kávét az új filteres cuccával. Én nagyon szeretem nézni, mikor laborost játszik kávécsinálás ürügyén, mert mindig valami jó kis koffeinlöketet kapunk. Rám is fért nagyon, a takarítás után egyre csak ásítoztam, egészen a kávéig. 

Mi vittünk süteményt, beszélgettünk egy jót, aztán hazajöttünk. 

Ma meg keresztlányunkék jöttek.

Nagy kínban voltunk, hogy milyen programot csináljunk, ahová Mór is jöhet, végül kivittük őket a lomis piacra. Két eshetőség volt, vagy nagyon bejön nekik ez, vagy nagyon nem. Az előbbi volt, azt hiszem megfertőztük őket ezzel szépen. Annyi, de annyi kérdésük volt, mert ők egy csomó mindent nem láttak még, pl. hurkatöltő, lemezek, kazettás magnók, meg mit tudom én, de nagyon élvezték. Megbeszéltük, hogy egy-egy kincsecskét választhatnak, próbáltuk alkudozásra is rábírni őket, de ebben én is nagyon sz.r vagyok, szóval nem erőltettük Charlieval. Á. egy legó katonát, Z. meg egy kis kabalát vadászott le magának, mi meg vettünk mézeket (az is volt).

A nap további részében csak lötyögtünk a gyerekekkel, mindenféle édességgel tömtük őket és magunkat is, nem vagyok túl büszke magamra.

Belami is eljött, és társasozott egyet a gyerekekkel, mert Ági ügyeletes volt a kórházban, úgyhogy ráért.

Hagytam nyitva két munkát csütörtökön, hogy majd megcsinálom a hosszú hétvégén.

Marhára hozzá sem nyúltam. Okés, ez belefért, de így még sűrűbben indul a hétfő, pedig amúgy is az lesz az egész hét, De erről majd holnap.

Túlfeszített húr, meg tervek

Ha véletlenül az jut az eszembe, hogy talán mégsem kellett volna felmondanom a másodállásban, akkor kapok olyat a nyakamba a főállásban, hogy a fal adja a másikat. Csak, hogy megtudjam hol lakik a magyarok istene.

Tényleg olyan már ez a szűk két hét, mint valami daráló, nagyon várom a végét. Elfáradtam, elmentem a falig, nem tudom és nem is akarom tovább feszíteni a húrt. 

Megpróbálom nyugpontra terelni a főállásban a feladatokat, aztán kiveszek valamennyi szabadságot. Muszáj, sőt nagyon kell. Szeretnék egy jó nagyot takarítani, kicsit átrendezni az egyik szobát, ilyenek. 

Találtam kortárs táncórákat felnőtteknek, oda biztosan elmegyek, aztán, ha tetszik, akkor a futás mellett az lesz a másik mozgásformám. Majd elmesélem. 

Próbálom ápolni a baráti kapcsolataimat.

Sajnos nincs most sok köszönet bennem, mert túl fáradt vagyok, de akkor is nagyon jó volt találkozni a négyesünkkel, meg várom a szombatot is, mikor az egyik gyermekkori barátnőm ötvenedik szülinapját ünnepeljük. Vasárnap ugyan dolgozok, de pár órát azért ott tudunk lenni Charlieval, aztán még pár nap, és nem lesz ez a nyűglődés a hétvégékkel végre. 

Az előbb volt itt Belami.

Gyorsan vacsorázott, aztán ment Ágiért a barátnőjéhez, mert késő van már, nem akarta, hogy egyedül induljon haza. Mesélt a tervekről az esküvővel kapcsolatosan, lassan megvannak a fő csapásvonalak, talán innentől kicsit lazább lesz ez is.

Kismacsó októberben nagyobb lakásba költözik a barátnőjével (neki is kell név lassan).

Nagyon-nagyon megváltozott az én macsó kisfiam, szerintem előnyére, jót tesz neki a szerelem, mert most valóban az. Majd mesélek róluk is bővebben, úgy örülök nekik, csak összeszedem magam hamarosan, mert most csak ennyire futotta, megyek lassan aludni.  

Akkor elmesélem...

Az úgy volt, hogy Belami a németországi három hónap alatt eldöntötte, hogy megkéri Ági kezét.

Nincs mire várni, hisz teljes az összhang, szerelmesek egymásba, hasonló családi háttérrel, hasonló értékrenddel bírnak, és még a túrázási mániájuk is ugyanaz, a többi hasonlóságról már nem is beszélve.

Itt -ugye- ment a titkos szülinapi projekt Ágival, közben Belamival a gyűrűkről cseréltünk eszmét, szóval egy bizonyos pont után nagyon észen kellett lennem, hogy el ne szóljam magam valakinek. Közben örült a lelkem nagyon, hogy ennyire szeretnék meglepni egymást, annyira végtelenül cukik voltak, ahogyan két témában ugyan, de főzték a kis meglepetésüket.

Az még fontos momentum, hogy Ági egy alkalmat sem mulasztott el, hogy ne froclizza Belamit a lánykéréssel, mert nagyon szerette volna már, úgyhogy félig viccesen, de ez örök téma volt közöttük elég hamar (júniusban voltak egy éve együtt).

Célzatosan elcipelte magával az esküvői kiállításra, vitte gender partyra, mutogatta a barátnők esküvői fotóit (amin még nem együtt voltak), szóval fárasztotta rendesen, de mégis valahogy olyan humorosan ment a dolog, Belamit inkább szórakoztatta, mintsem bosszantotta.

Így először ez volt a terv, hogy egy ilyen froclizás közben előkapja a gyűrűt, és torkára forrasztja a szót Áginak.

Végül romantikusabbat talált ki.

Múlt hét hétfőn nyaralni indultak az Azori-szigetekre, csupa túra, csupa hegymászás. Tudta, hogy fel fognak mászni a Pico hegyre éjszaka, és a napfelkelte ott fogja érni őket. Innentől idézem Ágit.

"Felértünk a csúcsra, láttam, hogy Belami nagyon ideges. Nem akart enni sem. Gondoltam magamban, hogy nem boldog. Nem értettem miért. Aztán egyszer csak eltűnt, majd sietve visszajött, hogy menjek azonnal, mutat valamit. Egy olyan helyre vitt, ahol csak ketten voltunk. Épp kelt fel a nap. Előre mutatott, hogy nézzem ott, ott, ott! Nem láttam semmit, nyújtogattam a nyakam, de hiába. Visszanéztem, hogy én nem látok semmit, ekkor Belami már térdelt, és nyitva volt a doboz a gyűrűvel. Úristen, én azt sem tudom, hogy válaszoltam e a kérdésre, mert sokkot kaptam, annyira boldog voltam. Azt mondja Belami, hogy igent mondtam, de én nem emlékszem, de tényleg."

A gyűrű végül kicsi lett, de ez semmit nem von le az örömből és a boldogságból, az árban benne van egy igazítás, úgyhogy, ha hazaérnek meglesz az is. Pedig mi ármánykodás ment ez ügyben Ági családja körében! Nyomozták a méretet, de Ági nővére végül vékonyabbnak gondolta a húga ujját. Pedig én mondtam Belaminak, hogy szerintem pont akkora ujjai vannak Áginak, mint nekem, legyen ez az alap, de nem hallgatott rám.

Ja, és utazás előtt Belami Ági apukájától engedélyt kért, hogy megkérje a lánya kezét. 

Ezt honnan szedte? De szerintem nagyon vagány lépés volt, teljesen elolvadtak ettől a gesztustól. Mondjuk én is. És Ági hívott engem, hogy elmesélje az egészet. Teljesen odavagyok ettől is. Meg amúgy az egésztől. 

Hát így történt.