Gyorsjelentés

Gyorsan írok pár sort, míg elkészítem, majd megiszom az őszibarackos teámat, mert ki tudja utána mikor lesz megint időm.

Jelen pillanatban épp egyedül vagyok itthon, a fiúk délután mentek el az apjukhoz, Charlie meg suliban volt, utána meg Pestre ment meccset nézni.
Én két napot vagyok most itthon, előtte kettőt dolgoztam, meg kedden teameztem, és holnap, meg utána is be vagyok osztva.
Hát igen, annyira nem jó, hogy mikor Charlie pont itthon lesz, akkor én meg nem. Csak az vigasztal, hogy hétfő után négy nap újra szabad leszek.

Az elmúlt két napban én meg nem álltam, takarítottam, bevásároltam, főztem, mostam.
Közben azért volt időm olvasni, és ma a fiúkkal is jót beszélgettem, mielőtt elmentek.

Apropó olvasás!
Kondor Vilmostól olvasom a Budapest Noir-t, és nekem nagyon tetszik.
Nem is annyira a bűnügyi szál, mint inkább a régi Budapest megjelenítése, szinte látom magam előtt.
Igazából úgy került a látóterembe, hogy filmet csináltak belőle, ami novemberben jelenik meg.
Nekem nagyon tetszett a Mágnás Elzáról szóló film, valami hasonló bravúrban reménykedek. Lehet, hogy először a filmet kellett volna megnéznem, hogy ne legyenek elvárásaim, de már mindegy, majd lesz valahogy.

Ma turkálni is voltam, megcsíptem egy újabb hordozós táskát, amiben váltás ruhát, kaját, ilyesmit tudok szállítani a munkába. (Amíg meg nem jön a hátizsákom 😉)
Már kimosva, az öblítőmtől illatozva várja, hogy holnap vigyem magammal.

Úgy érzem továbbra is minden rendben van bennem, körülöttem, nem vagyok hajlandó attól félni, hogy baj lesz abból, hogy ezt így kimondom, leírom.
Azt is hiszem, hogyha majd visszatekintek az életemre egyszer soká, akkor ez az időszak lesz az egyik "bezzeg", és remélem lesz még ilyen rengeteg. Legyen így!

Szabadnapos

Ma nem dolgozok, jó sokáig aludtam. Sajnos fejfájással ébredtem, éreztem, ahogy megemeltem a fejemet felkeléskor. Szerencsére a reggeli kávétól sokkal jobb minden.

Szülinapomra kaptam még egy kávédarálót, mert egy ideje már ácsingózok azért, hogy a reggeli kávémat frissen őrölt kávéból igyam.
A kávékat meg Kismacsótól kaptam, ma reggel a legerősebbet választottam. 😉

Közben jött egy új ruha Pirinek, mert Charlienak megjegyeztem, hogy jó lenne egy piros is. Mutatom:

Úgy tervezem, hogy ma elmegyek úszni is egyet, próbálom valahogy visszacsempészni a mozgást a mindennapokba, mert nem lesz így jó vége.
Szerintem a következő lépés megint az itthon tornázgatás lesz videóra, mert le tudom hűteni a szobát (tehát nem pusztulok el a melegtől mozgás közben, és nem fulladok bele saját izzadtságomba), és plusz új ingerek sem érnek, mert most azt nem kívánom.

Amúgy gondolkoztam rajta, és arra jutottam, hogy az a legfőbb bajom, hogy sok az új inger, és ettől instabil és szorongó vagyok. Dolgozhatok én bármennyit magamon, az alaptulajdonságaim nem fognak változni. Például a kissé autisztikus hozzáállásom a dolgokhoz. Ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet.
Mérhetetlenül irigylem például Belamit, aki bárhol azonnal feltalálja magát, és kezébe veszi az irányítást.
Most is. Kiment Oroszországba, összekerült huszonvalahány fiatallal a világ minden tájáról, és már mindenkivel a legnagyobb haverságban létezik. A szobájában alig van, egyfolytában kirándul, és ha kidől mellőle mindenki, akkor megy egyedül. No problem. Ő ilyen.
Én meg egy hasonló helyzetben ki se mozdulnék napokig a szobámból, csak, ha végképp muszáj lenne, nemhogy úton legyek egyfolytában. Bele is halnék annyi új ingerbe.

Szóval most próbálok sokat itthon lenni, mikor nem kell dolgoznom, és csak olyasmit csinálni, amihez valóban kedvet érzek.
Remélhetőleg pár hét múlva már lesz annyi kapaszkodóm az új munkában, hogy szabadulnak fel vegyértékeim egyéb dolgokhoz. Addig meg túl kell élni. Ez van.

Ésss! Megint egy évvel bölcsebb (maradjunk inkább ennél!) lettem

Előtte még a házassági évfordulónkról képekben.

Semmi fakszni, elmentünk este egy számunkra új helyre vacsorázni Charlieval. Foglalt helyet, úgyhogy időre mentünk, de pont jól jött ki. Finom volt minden étel (Charlie mást rendelt, de megkóstoltuk egymásét), a kiszolgálás udvarias és gyors volt. Szerintem ide is visszajövünk még.

Utána krúzoltunk egyet még a városba Charlieval, jó hangosan hallgattuk a zenét, és lehúztuk az autó ablakait. Remek volt, hetek óta először éreztem magam igazán jól.

Tegnap keresztlányoztunk a nap nagyobb részében, képzeljétek, már olyan is történt, hogy csak velünk volt, míg a szülei vásárolni mentek. Nem sírt, és nem is kereste őket, mert épp nagyon jól szórakozott a vízben pacsálással. 😉

Utána még Charlie befestette a hajamat otthon, hogy negyvenkét évesen is rendben legyen a fejem, meg filmet néztünk a légkondis szobánkban.

Ma meg szülinapom van, de "dolgozok" is épp, így jött ki a beosztás.
Szerencsére csak ügyeletet kell ellátnom, úgyhogy önszorgalomból sütöttem egy kis sós süteményt annak a pár fiatal felnőttnek, akik bent vannak az utógondozói házban, meg olvasgatok Pirivel.
Charlie rendelt neki "ruhát", meg is jött egy hét alatt. Ilyen:

Baglyos, mi más?

Aztán ma olyan is volt, hogy Levegő bejött hozzám a munkahelyemre, és hozott nekem egy szelet sütit szülinapomra. De úgy, hogy még a múltkor szép sutyiban kiszedte belőlem, hogy mi a kedvencem. Ez mekkora cukiság már tőle? 😍
Így sütit ebédeltem, és tele is lettem. Majd otthon eszek rendes kaját.

Most inkább nem rondítok bele ebbe a posztba (majd inkább másikat írok erről) az általános rosszkedvemmel, mert magam sem értem, így kezelni sem tudom épp. Csak megjegyzem halkan, hogy foglalkoznom kell vele, mert nem lesz ennek jó vége.

Összefoglalva az elmúlt hetet

Huhh! Hol is kezdjem?

Nem, nem vesztem össze senkivel az ex munkahelyemen, sőt sírt néhány kolléga, és a lányokat is nagyon "szíven ütötte" (az egyik fogalmazott így) a távozásom híre.

Mondanám, hogy jólesett, de k.rvára nem, engem teljesen kicsinál a búcsúzkodás, szinte menekültem belőle már pénteken.

Nyilván, hogy a legkezelhetetlenebb lány került hozzám a legközelebb, ő anyának is szólított, tőle kaptam egy nagyon cuki porcelán teknőst, a másik meg hamutálat formázott nekem agyagból a táborban, még a nevemet is beleírta. Cukik na, nagyon fognak hiányozni.   

Az azért a vicc kategória volt, hogy délután négykor (pénteken!, ami elvileg nekem is lehet((ne)) rövidebb) az egyik kevésbé érzékeny kollégám megkérdezte, hogy nem akarnám e még a hétfői zsebpénzosztást előkészíteni papírilag, mert nekik kevés idejük lesz erre a táborba indulás előtt. 

Hát nem vazze', mert az egyik fiam indulna nyaralni a haverokkal, a másik épp elutazott Oroszországba, én meg dolgozok szombaton az új munkahelyen máris! 

De mosolyogva csak annyit mondtam, hogy "nem", és elindultam végre haza.

Persze hónap végén mennem kell majd kihallgatásra az egyik ügyben az ottani rendőrségre, úgyhogy lehetséges, hogy akkor majd benézek, de magamat ismerve mégsem fogok, valahogy nem szeretek visszajárni sehová, ahonnan már eljöttem.

Belami már Szentpétervár egyik kórházában gyakorlatozik, közben szorgosan járja a környéket, izgalmas képeket küld haza.

A szobája olyan, mint egy cella, ezen először teljesen kiakadt, de némi pihenés után a vicces oldalát fogta meg, és nagyjából aludni megy "haza". Azt mondja, hogy a kollégiumi szobája ehhez képest Hilton, megtanulta értékelni máris. 

Belami egyik legjobb tulajdonsága egyébként, hogy mindenben képes megtalálni a jót, és mindenből kihozza a legjobbat.

Kismacsó haverokkal nyaral pár napig, időnként figyelmeztetni kell messengeren, hogy a világon vagyok én is, és szeretném tudni él e még, de amúgy gond egy szál sem.

Charlie meg vett nekem egy PocketBook-ot, azóta nem tudok leszakadni az olvasásról. 

Nem kell a szemüvegem sem hozzá, és sötétben is tudok olvasni vele, szuperül a kezemre áll, és piros!!! Boldogság van. (Amúgy tök fantáziadúsan a Piri nevet adtam neki.)

       

Minit (netbookom) kölcsönadtam Belaminak, hogy ne a sajátját, ami nagy, kelljen vinnie. 

Nem mondom, hogy nem lábadt könnybe a szemem, mikor kiadtam a kezeimből, de majdcsak vigyáz már rá. 

Így blogolni is kevesebb kedvem van, jobban szeretek Minivel ügyködni.

Új munkahely.

Korai lenne bármit is mondani.

Szombaton 10-16-ig voltam bent egy másik házban gyakorolni a helyettesítést, ma 8-16-ig a saját új helyemen voltam hospitálni, de holnap már egyedül leszek a gyerekekkel 12 órát. Meglátjuk (mondta a vak).
Mindenki kedves és nyitott velem (a gyerekek is), és elég lazának tűnik minden. Mindez sokkal, de sokkal jobb környezetben. Remélem minden így marad, én meg megszokom a dolgokat, és komfortosabban érzem majd magam, mert jelenleg ez még nincs meg. Nyilván.