Blogvember, november 17.

Igazi kedvemrevaló szöszögős nap volt ez a mai.

Charlie a mérnöki munkáját csinálta, én selejteztem, takarítottam, de olyan barátságos tempóban. 

Belamiék esküvői kiállításon voltak, és megnyerték tombolán a harmadik díjat.

Ez ruhakölcsönzéshez kedvezmény. Ötleteket is gyűjtöttek. Már van olyan, hogy selfie boxot lehet bérelni. Hmm...

Kismacsó benne lesz a tévében.

Holnap reggel. Hmm...

Zajlik az élet, no!

Blogvember, november 3.

Tegnap aztán átmentünk Belamiékhoz, és csinált nekünk kávét az új filteres cuccával. Én nagyon szeretem nézni, mikor laborost játszik kávécsinálás ürügyén, mert mindig valami jó kis koffeinlöketet kapunk. Rám is fért nagyon, a takarítás után egyre csak ásítoztam, egészen a kávéig. 

Mi vittünk süteményt, beszélgettünk egy jót, aztán hazajöttünk. 

Ma meg keresztlányunkék jöttek.

Nagy kínban voltunk, hogy milyen programot csináljunk, ahová Mór is jöhet, végül kivittük őket a lomis piacra. Két eshetőség volt, vagy nagyon bejön nekik ez, vagy nagyon nem. Az előbbi volt, azt hiszem megfertőztük őket ezzel szépen. Annyi, de annyi kérdésük volt, mert ők egy csomó mindent nem láttak még, pl. hurkatöltő, lemezek, kazettás magnók, meg mit tudom én, de nagyon élvezték. Megbeszéltük, hogy egy-egy kincsecskét választhatnak, próbáltuk alkudozásra is rábírni őket, de ebben én is nagyon sz.r vagyok, szóval nem erőltettük Charlieval. Á. egy legó katonát, Z. meg egy kis kabalát vadászott le magának, mi meg vettünk mézeket (az is volt).

A nap további részében csak lötyögtünk a gyerekekkel, mindenféle édességgel tömtük őket és magunkat is, nem vagyok túl büszke magamra.

Belami is eljött, és társasozott egyet a gyerekekkel, mert Ági ügyeletes volt a kórházban, úgyhogy ráért.

Hagytam nyitva két munkát csütörtökön, hogy majd megcsinálom a hosszú hétvégén.

Marhára hozzá sem nyúltam. Okés, ez belefért, de így még sűrűbben indul a hétfő, pedig amúgy is az lesz az egész hét, De erről majd holnap.

November 19.

Valamelyik reggel meséltem Charlienak, hogy az egyik blogban a kövérségről volt szó. 

Érkezett mindenféle hozzászólás (nem feltétlen a konkrét témával kapcsolatosak, úgyhogy a szerző ki is borult kicsit), de az egyiken hangosan felnevettem. Azt írta, hogy "Szerintem a fogyáshoz kell valamiféle elmebetegség. A minimum a kényszeresség, OCD vagy hasonló.". Azért mulattam, mert rám ez igaz (talán elmebeteg azért nem vagyok), és erre csak mostanában jöttem rá. Szerintem írtam is, hogy az enyhe kényszerességemet az ügy szolgálatába állítottam. Csak azt sajnálom, hogy erre most jöttem rá, és nem hatodikos koromban, mikor bajlódni kezdtem a súlyommal.

Ma rendkívül hatékony voltam.

Reggel sokáig aludtunk, mert Mór úgy akarta, fél kilenc magasságában én kezdtem el mocorogni, amire végül magához tért.

Utána kényelmesen megreggeliztünk, befutott Ágitól Belami, ledobta a cuccát, és szaunázni ment az egyik barátjával (Ági ügyeletben). Én meg összekaptam magam, és kimentem az ócskapiacra. Nagyon hideg volt, de háromszáz forintért lőttem magamnak egy ruhát, másik háromszázért meg egy aláöltöző pulcsit a futáshoz. Nagyon finom meleg, szerintem használni fogom utazáshoz is. A ruhát majd lefényképezem magamon, mert annyira jó, de vállfán nem mutat olyan jól, mint rajtam. 

Míg én csavarogtam Charlie feltette az ebédet, úgyhogy mikor hazaértem, magamra kaptam a futós cuccomat, meg fogtam a pórázt, és elmentünk Mórral letolni a kis öt kilóméterünket. Végül igazi örömfutás lett belőle, mert az órám lemerült, úgyhogy csak mentünk, szerintem többet is, mint amit előirányoztam magunknak.

Ebéd után megcsináltam a hajfestéshez a henna alaplevét, bekentem a hajamat a megcsinált hajfestékkel, aztán kitöltöttem egy csomó papírt a mellékálláshoz, bár még mindig nem döntöttem az ügyben. 

Belami hazaért, evett, aztán visszautazott Pestre. 

Lemostam a hennát, fürödtem, beszárítottam a hajamat. Még olvasok egy kicsit, aztán alszok, mert holnap kezdődik a hét. Hétfő -ugye- iroda. 

November 12.

Jaj, olyan jó volt ma, hogy sütött a nap!

A kedvem is egyből jobb lett, valahogy minden megugorhatóbbnak tűnt. 

Reggelinél megbeszéltük Charlieval, hogy ő elviszi a keresztlányunkat meg az öccsét a bábszínházba, én meg Mórt mozgatom le úgy, hogy futunk egy nagyot a jó levegőn. Ez kompromisszum volt, mert én legszívesebben az ócska piacon böngésztem volna, Charlie meg az elhúzódó felső légúti betegségével pihengetett volna inkább itthon. Csakhogy nekünk most ez az egy nap sem jutott lazulásra, mert anyósom meg Charlie öccse megbeszélték, hogy akkor most vasárnap tali. Igazából ezzel az egésszel leginkább nekünk van dolgunk (bevásárlás, gyerekek programoztatása), de mi mindig kimaradunk valahogy az egyeztetésből. Mindegy, a bábszínház még mindig a pihentetőbb verzió volt Charlienak, mint kóricálni a szeles piacon a gyerekekkel nehezítve, én meg szívesebben mentem ismét futni, ezúttal Mórral, kint, mint hogy bábszínházban ücsörögjek, mikor süt a nap, a kutyát meg szétveti az energia, mert két napja csak gyors körökre futja. 

Délre mindenki végzett a programjával, ebédeltünk, aztán pihentünk. A vendégek most elmentek viszonylag hamar, úgyhogy azóta valóban lazulás van, de azért nagyon jó lenne még egy nap itthon.

A jövő hét első fele elég sűrűnek ígérkezik.

Hétfőn az irodában leszek valameddig, kedden egész nap szeminárium lesz. Mivel mindketten ott leszünk Charlieval, nem tudom még hogyan oldjuk meg Mór déli körét, de -gondolom- ebédszünet lesz azért. 

Szerdán elmegyek megnézni egy helyet, mert másodállásokat nézegetek, egyszerűen kevés ez a pénz, ami bejön, és nem várhatom, hogy mindig mindent Chalie oldjon meg. Őszintén szólva nem nagy kedvem van hozzá, de a plusz meg jó lenne. 

Jah! Ma van a Szociális Munka Napja.

Kaptunk is egy köszöntő mailt a vezetőtől, aztán ennyi. Mondjuk nem is nagyon számítottam másra. 

November 5.

Megnéztem a Fecskekirálynőt a youtube-n. 

Van némi hasonlóság, például a sötét, arcba lógó haj, de Ella tekintetet még tiszta, egyáltalán nem látom azt a "felhőt" benne, amit a full pszichiátriai eseteknél látok, meg enyhén észrevettem Kimnél is.

Az meg nagyon jó, ha a zsenialitásnak és alkotásnak nem feltétele az elmebaj, azért is csak tűnődtem ezen, mert alapvetően kevés olyat ismerek, aki valóban művész. 

A többi hozzászólásra válaszoltam még tegnap este. 

Anyuék szerencsésen hazaértek, végül mégsem mentem Charlieval, mert majdnem egy órát tolódott a gép indulása, és úgy már necces volt, hogy időben hazaérünk az esti körre Mórhoz. Így maradtam itthon, és írtam még egy bejegyzést ide Elláról. 

Úgy nézem, hogy a mai időjárás az itthoni kuckózásra predesztinál.

Tegnap vettem sütőtököt is, úgyhogy mindjárt indítom a sütőt, had legyen tőle finom illat, elég stílszerű lesz, azt hiszem.   

Pihenős vasárnap

 Ma leginkább pihenős napot szeretnék tartani.

Charlie elment horgászni a tesójával, Kismacsó alszik (hétvégén fordított napjai vannak: éjjel fent van, nappal alszik), Belami ügyelt, de azt ígérte, hogy eljön ma. Kedvenc kiskutyámnak odaadtam a rágókáját, azzal ellesz egy darabig. Majd főzök később, de a mai menü rém egyszerű, szóval nem fog sokáig tartani. Édes-paradicsomos sárgaborsóleves és túrós palacsinta. A levest eddig nem ismertem, legalábbis ebben a formában nem. Kiváncsi leszek rá. Maradt lecsós hús is tegnapról, mert Kismacsó nem éri be a vegetáriánus menümmel, az biztos. Most meg épp őszi gyümölcssalátát tízóraizok joghurttal. Olyan finom! Ahogyan a második kávém is. Imádok kávézni, de ez nem újdonság. 

Tegnap hajat festettem.

Egyedül! Jobb így, Charlie tudott dolgozni, én meg ráértem pepecselni. Már egyre jobban megy, kezd ráállni a kezem hátul is. Most megcsináltam az alaplét a hennához, hogy kicsit sötétebb vörös legyek. Úgy szeretem festés után a hajamat! Olyan puha, gyógynövényes illatú, szép a színe, sehol egy ősz hajszál. Én utálom az ősz hajszínt, nem hinném, hogy valaha is bevállalnám, hogy többé nem festem. Utána már a szemöldökömet is megcsináltam: igazítás, festés, mert a nyaraláskor úgy kifakult, hogy már alig látszott. Jövő héten szerdán megyek az unokatesómhoz "körmözni", valami szép, őszies színt szeretnék majd. Talán bordót... 

Pénteken meg fodrász.

Egyik percben azt gondolom, hogy épp csak a végét hagyom lecsapkodni, marad ugyanígy, a másik perceben meg nézegetem a klasszikus bobot frufruval, azt az igazi negyvenes években sztárolt frizurát. Sajnos, az egyáltalán nem jó kerek archoz, de én teljesen odavagyok érte, pedig tudom, hogy nem kellene. Egyszer már bevállaltam, és nem igazán állt jól, a fodrászom is fellélegzett, mikor visszatértem egy másik fazonhoz. Nekem mégis valahogy komfortos volt. Mindegy, most épp ott tartok, hogy marad így, egyforma hosszúsággal mindenholt, és csak az a cél, hogy össze tudjam gumizni, ha kell. Két copfban már megy, kicsit infantilis kinézetem van vele, de Charlienak nagyon tetszik. 

Így a hét a szépítkezés jegyében telt/telik.

Már értekeztem erről, de továbbra is megdöbbenek, hogy mennyi időt kell eltöltenem saját magammal, ha csak épp rendben szeretnék lenni. És akkor semmi smink, meg ilyen cécó. Gyakorlatilag mire a végére érek a hajfestés, szemöldök és szempilla festés, fodrász, körmös négyesnek, kezdhetem is az új kört. És akkor még ott van a napi arc- és testápolás, krémezés, torna, diéta, egyebek. Az a szerencse, hogy én ezekkel imádok foglalkozni, és az sem érdekelne, ha semmi látszatja nem lenne, de szerencsére azért koromhoz képest tartom magam. Úgy gondolom, hogy szeretni kell saját magunkat, megtenni magunkért, amit lehet, mert egy életünk van, egy testünk. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, az egészségünk ellen elkövetett hibákat kiradírozni. Néha eszembe jut a millió hormon, amit magamba nyomtam az évek során a meg nem született harmadik gyermek miatt, és nem vagyok nyugodt, hogy nem lesz majd böjtje. Azért a szorongást nem engedem meg magamnak ezzel kapcsolatosan, mert bevonzani nem szeretnék semmi betegséget, de azért na... 

Most pedig megyek, és folytatom a pihenést.

Kinéztem egy filmet, amit Charlie letöltött, szerintem mozizok egyet Mórral.  

A vasárnap

Azt hiszem, hogy a hétvégén sokat pihentem, de nem eleget. 😂

Vasárnap amúgy is pihenő nap volt a szombati edzős után, úgyhogy elmentünk Charlie anyukájához. Ott is aludtam egyet ebéd után. 

Aztán vettünk égőt a konyhába, mert szombaton este egyszerűen kimúlt. Meg elmentünk a cukrászdába sütizni. Ez nem annyira kellett volna, de néha belefér.

Utána csak rábeszéltem magam a hajfestésre, mert végiggondoltam, hogy később sem lesz több időm rá. Szóval főztem egy alaplevet kávéból, teából és szegfűszegből, ebbe kevertem be a hennát. 

Charlie felkente, jól körbetekertük folpackkal, és... elment a víz. Kicsit ideges lettem, hogy vasárnap este hogyan fogom én a fejemről lemosni a hennát, de szerencsére csak egy órát vett igénybe a víztelenség, úgyhogy időben le tudtam mosni a festéket a hajamról (mondjuk a henna bármeddig maradhat, nincs gond vele, de azért nem szerettem volna úgy aludni).

Közben csináltam ebédet másnapra.

Maradék karfiolom volt még otthon, ami nem kellett a csicseriborsós raguba. Addig túrtam a netet recept után, hogy ezt választottam, meg ehhez volt minden otthon. Sima jázmin rizst főztem hozzá, és még vasaltam is befolpackozott fejjel. Közben még arra is volt időm, hogy összeszólalkozzak Charlieval. Mindegy micsodán, a lényeg a látvány lehetett: amint olaszosan ordibálok, hadonászok a vasalóval, a fejemen egy zuhanysapkával (az is van a folpack tetején, jó kis dunszt). Kész kabaré nálunk az élet néha. 😊

Vasárnap, Beatles, kantáros farmer.

Tegnap elég nyugis napunk volt.

Charlie ment a szokásos továbbképződésére (unja már nagyon, de még egy teljes hétvége és egy szombat van hátra), Kismacsó aludt délig. 

Nagy kényelmesen csináltam ebédet, olvasgattam, pakolásztam.

Aztán Kismacsónak nagyon tanulnia kellett, úgyhogy mi Charlieval hagytuk, és elmentünk Anyuékhoz pozitív energiákat feltankolni. Ott a két kutyi, meg a cicák. Egyszerűen imádom őket. 

Utána hazamentünk, összeszedtük Kismacsót, kifuvaroztuk a buszhoz, aztán megint hazamentünk. 

Este már csak filmeztünk, meg olvastam. 

Megnéztük a Yesterdayt.

A film annyira nem tetszett, de rájöttem, hogy mennyire hiányos az ismeretem Beatles ügyben. Új projektem, hogy meghallgatom az összes számukat.

Nyáron turiztam magamnak egy kantáros, farmer rövidnadrágot, és nagyon szerettem. Annyira elszomorított, mikor el kellett pakolnom a nyári ruhákkal együtt, hogy megfogadtam, keresek hosszú szárral is egy hasonlót. 

Végül találtam egyet a Marketplacen, szakadt, ahogy kell most, majd nagyon hidegben nem veszem fel, vagy harisnyát használok alá. 

Olyan igazi kutyázós, macskázós, hétvégi viselet. 😍

Nyűglődős

Itt ülök a kupi tetején, aludtam fél tízig, de nagyjából lesz.rom.
Belami már tegnap kiszállt Pesten hazafelé, mert programja van, Kismacsó meg útközben találta ki, hogy ő meg elmenne a SZIN utolsó estéjére, mert a barátai ott vannak, és ebből ő sem maradhat ki. Hát jó.
Így Charlieval tegnap kettecskén értünk haza, és azonnal indítottam a mosógépet, meg feltöltöttem a hűtőt, míg Charlie aludt egy picit.
Aztán lógtunk egy keveset a városban, holmi leszúrót kerestünk Charlie napernyőjéhez, mert ma meg ő is elment horgászni.
Szóval egyedül ülök itt a kupi tetején, és borzasztóan élvezném, ha holnap nem kellene dolgozni mennem. Igaz, hogy csak két napra kezdetnek, de annyihoz sincs egy csöppnyi kedvem sem. Szóval nyűglődés van a köbön. (De legalább csak tegnap jött meg, és nem a nyaralás kellős közepén, ahogy féltem, és nem reméltem.)

Vasárnapi ebéd

Tegnap Charlie vett tököt a piacon, de nem olyat, amilyet szoktunk, hanem azt, ami szárazabb, és finom gesztenye íze van. Megsütöttem, megkóstoltam.

Kitaláltam, hogy egy részét beleteszem az ebédre készülő salátába, mert lehetett kockázni szépen.

Aztán elővettem a házi sajtokat, amiket Charlie ugyancsak a piacon vett, és azokból is kockáztam bele.

Volt abban fokhagymás, füstölt, vargányás, raclette. Nyami, annyira imádom a sajtokat! Elpusztulnék sajtok nélkül.
Meg szárított paradicsom.

Aztán görög joghurtot, meg egy pici krémsajtot, csipet sót összekevertem, és tadáámmm, kész is lett a pikáns sali a húshoz (na, azt jól elfelejtettem lefényképezni).

Gyümölcsleves volt még előtte.

Most pedig sül a süti a sütőben, mert a vasárnap délutánhoz az is hozzátartozik. 😋

Vasárnap

Na, végre a henna a fejemen, pár óra múlva már moshatom is lefelé!
Amúgy annyira nem gáz ez, mert ilyenkor úgy alakítom a programomat, hogy sehová ne kelljen mennem, itthon meg nyugodtan tudom csinálni a dolgaimat, a lefolpackozott fejem semmiben nem akadályoz.

Charlie elment fényképezni egy stúdióba, próbálgatja ezt a műfajt is, én örülök neki nagyon.
Hagyott itt nekem filmeket, szóval igazán jól elleszek, míg haza nem ér mindenki. (A fiúk apás hétvégén vannak.)

Jövő héten próbálom megvalósítani a heti négy edzést, remélem sikerül.
Igaz, kedden Pestre kell mennem elhelyezési tárgyalásra, de remélem utána belefér, hogy elpárologjak bő egy órára.
Pénteken találkozok pár lánnyal a régi munkahelyemről, pletykálunk egy jót, nagyon röpül velük az idő mindig.
Más programot nem terveztem még, mert úgyis adódni fog, úgy szokott az lenni.

Káosz, majd pihenés

Reggel úgy ébredtem, hogy káoszos vagyok.
Igazából, ami megkevert, hogy kedd helyett vasárnap hajnalban jött meg, és alig találtam betétet itthon, én nem is tudom hogy lehetek ilyen hanyag (pedig pénteken is voltam Rossmannban kókuszos samponért & balzsamért).
Szóval félálomban feltúrtam mindent, végül a táskámban találtam csak.
Aztán rájöttem, hogy így nem fogunk hajat festeni, bár hennánál nem tudom, hogy él e a "menstruáció alatt nem a legeredményesebb hajat festeni" elv, de igazából mindegy is, mert semmi kedvem így mocsánkolni az egésszel, úgyhogy tolom egy hetet a hajfestést.

Charlie kicsit jobban lett, mert a reggelin kezdett nyűglődni ébredés után (mit egyen? mitől nem lesz baja?), úgyhogy nem nagyon, de összevesztünk. Kizavartam a konyhába, én meg a feje tetejére fordítottam a szobát, mert tegnap csak az maradt el, tekintve, hogy egész nap kis sem mozdult onnan.
Mikor a fiúk is felébredtek végre, akkor kiosztottam nekik is a feladatot, Belami háborgott, hogy hagyjam őt tanulni.
Végül Kismacsó magára vállalta, hogy a dögnehéz töves fenyőt felcipeli a zárószinten lévő tárolónkba, mert az erkélyre nem volt szívem egyből kitenni (túl nagy a hőmérséklet különbség).
Majd később elvisszük Anyuékhoz, ők meg kiültetik. (Amúgy tavaly is ez a fánk volt, Anyuék elfelejtették kiültetni, csak úgy kint volt a kertben a vödrében, és olyan szépen kihajtott, hogy idén is megutaztattuk hozzánk karácsony alkalmából.)

Charlie meg elsétált a boltba nekem betétet venni, azt hiszem ezzel be is bizonyította, hogy MINDENBEN számíthatok rá.
Igaz, hogy a boltból felhívott, hogy most akkor melyik legyen. Valahogy így:
-Nincs az a márka, csak ..... van. Narancssárga, vagy rózsaszín csomagolású kell?
Mit tudom én?! Ezt nem nagyon szoktam használni, csak a másikat. Mi van ráírva?
-Sok minden..., semmi.
-Azt keresd, hogy normál, vagy szuper, vagy ilyesmi!
-Erre az van írva angolul, hogy éjszakára, és hosszabb..
-Egy frászt! Az nem kell, mert az már olyan, mintha be lenne pelenkázva az ember. Normált akarok.
-Akkor narancssárgát?
-Hát, ha az a normál, akkor azt.

Én közben rendbe kaptam a szobát, paníroztam a húst.
Belami a konyhába jött ki tanulni, valahogy szereti, ha zizegnek körülötte (erre szocializálódott a kollégiumban az elmúlt években).
Csak sajnos megláttam, ahogy a laptopján orvosi videót néz egy agy nélkül született kisbabáról, amitől egyből kész lettem. Még most is a hatása alatt vagyok, pedig csak néhány másodpercre pillantottam oda.
Azért azt csak megkérdeztem, hogy az hogyan lehet, hogy mégis él, mire Belami elmagyarázta, hogy az agytörzse ép, ami miatt bizony élhet, bár... Na, ezt inkább hagyjuk is, ez nem az a téma, amivel foglalkozni szeretnék.

Kismacsó a fa cipelése után elfutott edzeni, ebédre meg haza is ért.

Aztán kedélyesen megebédeltünk együtt, bizony, még Charlie is, bár ő óvatosan azért.
Aztán később sütöttem sütit, csomagoltam Belaminak, mert indult vissza az egyetemre, holnap vizsgázik.
Igazából nekem már semmi dolgom, mert tegnap hajat mostam, meg körmöt is lakkoztam, az edzős cuccom bepakolva (reggel ott szeretnék kezdeni), úgyhogy innentől tényleg csak pihenek, tengek és lengek. Ahogy vasárnap este kell. ;-)  

Beszámoló, plusz sztori az anyai megérzésről

Tegnap jobbára konyhatündérkedtem, az ebéden kívül még kókuszos banánkenyeret is sütöttem.
Aztán Belamival átmentünk a házunkkal szemben lévő Mömaxba, hogy Anyunak ajándékot keressünk a szülinapjára. Mivel többen összefogunk, hogy egy értékesebb dolgot tudjunk megvenni, még csak tájékozódtam, fényképezgettem a mobilommal.
Később csatlakozott hozzánk Charlie, aki egész nap apróbb tárgyakat fényképezett egy ismerősének, mert az valami webshopot szeretne beindítani ezekből a dolgokból.
Szegény Charlie hulla fáradt volt, de még kisírtam, hogy fesse be a hajam hennával, szóval az este további részében dunsztos fejjel szaladgáltam itthon.

Meg olyan is volt, hogy Belami elmesélte: egyik nap beléjük kötöttek, mikor az egyetemen volt, talán csütörtökön este.
Ők hárman voltak (szerencsére, mert így a másik kettő gyakorlatilag elrángatta onnan Belamit), a másik brigád meg kb. nyolc emberből?! állt össze.
Belami szerint be voltak drogozva, és nagyjából mindenkit megtaláltak maguknak az utcán, és mivel sokan voltak, és hergelték egymást, elég veszélyes volt a szituáció.
Belami -természetesen- nem hagyta magát, aminek az lett az eredménye, hogy mentek utánuk, fröcsögő nyállal üvöltöztek, és mivel Belami vissza-visszafordult, félő volt, hogy verekedés lesz. Ez az erőviszonyok miatt (nyolc három ellen) nem lett volna fair.
Persze Belami csak nem bírt magával, kihúzta a nadrágjából az övét (egyéb eszköze szerencsére nem volt), és a csatos felével jól oda is csapott valamelyiknek, de végül baj nélkül megúszták, és ez leginkább a másik két társának köszönhető (örök hálám üldözze őket).
Ezt csak azért meséltem most el, mert vasárnap volt egy hete, hogy elfogott az a rossz érzés, mikor Belami ment vissza az egyetemre, és úgy tűnik nem volt véletlen. (Valószínűleg banya voltam előző életemben.)
Kismacsó szerint a lottó ötöst kellene így megéreznem, de azért a fenti sztori nem túl vicces. Mondtam is Belaminak, hogy jobb lenne, ha gyávább lenne, mert jobban féltené magát. És bedrogozott csürhével ne álljon le vitázni, teljesen felesleges. Plusz a fájdalmat sem érzik a drog miatt, szóval nem szabad csapkodni, mert csak olaj a tűzre.
Mire Belami: -Ha gyáván elszaladnék, akkor az belém ragadna, belém égne az összes feszültségével együtt, és az nagyon nem lenne jó. Hol törhetne ki utána?
Én: -Lesz.rom. Inkább legyél feszült és ideges, mint agyonvert! Már ezerszer megmondtam, hogy ilyen esetben bemész valamilyen nyilvános helyre, és hívod a rendőröket. Vagy fuss! A futás hasznos.
Mire ő: -Na persze.
Most hogy legyek nyugodt egy percig is? :-(

Ma folytatom a takarítást.
Jó lenne belehúzni, mert mindjárt vége a szabinak, és eddig nem sokra haladtam.
Közben jó lenne valamikor turizni is egy kicsit, meg be kell vásárolni, és Anyuhoz is szeretnék kiszaladni a két nap alatt.
Na, majd holnap beszámolok mire haladtam. ;-)
  

Passzív pihenés on

Hát mi ma semmi értelmeset nem csináltunk Charlieval.
Sokáig aludtunk, kicsit mostam, meg takarítottam, addig Charlie rittyentett egy csodálatos ebédet.
Utána egyik idegborzoló filmet néztük a másik után, igazi halloween hangulat uralkodott el rajtunk.
Később bebújtam egy jó meleg pléd alá, betáraztam néhány almát magam mellé enni, és olvastam egy jót. Régen nem jött össze ez sem, úgyhogy jól kiélveztem.

Este hazaértek a fiúk is, de Belami már ment is tovább Széphajúhoz. Hjajj, ez van most már, alig van itthon ez a gyerek. :-(
Kismacsó gondoskodik arról, hogy kevesebben semmiképp ne legyünk, úgyhogy holnap itt alszik az egyik haverja. Innen indulnak valamilyen rendezvényre, utána ide jönnek majd a végén.
Ilyenkor szeretem, hogy a városközpontban lakunk, gyakorlatilag 6-8 perc sétára lesznek innen, nem kell buszhoz igazodni, meg érte menni, egyebek.

Holnap ki kellene mozdulni valahová, mert Charlie befordul, ha még egy egész napot itthon ülünk. Én bírnám, akár egy hetet is, de az sincs ellenemre, hogy kiránduljunk egyet. Remélem jó idő lesz holnap.

Szombaton kezdődött,

hogy egyszerűen elromlott a kedvem.
Igazából nem történt semmi különös, valószínűleg a hormonjaim szórakoznak, de durva.

Szombaton déltől este nyolcig voltam dolgozni.
Reggel aludhattam sokáig, aztán sütöttem csirkecombot, Charlie meg kivitt a buszhoz.
Semmi kedvem nem volt az egészhez, és szerintem ez látszott is rajtam. Ezt kompenzálandó, szinte mindent megengedtem a lányoknak, úgyhogy palacsintát sütöttünk közösen, hagytam, hogy egyenesen a szájukba nyomják a tejszínhabot, odaadtam a szülinapra szánt lufikat, mert azt kunyerálták. Mondjuk ezzel megoldottam a foglalkoztatásukat legalább egy órára, mert visítozva, hangosan nevetve dobálták a lufikat egymásnak, a végén már én is beszálltam.

Charlienak nem kellett dolgoznia, úgyhogy ő horgászni ment, Kismacsónak meg suli nem volt, úgyhogy -szerintem- tök boldog volt, hogy övé a nap (és a lakás) nélkülünk.
Este nyolcra Charlie értem jött az otthonhoz, mert pont végzett a horgászattal, meg az eső is elkezdett esni.

Már egy ideje szeretném Charlienak megmutatni a munkahelyemet, meg a lányokat, de úgy döntöttünk, hogy ez nem a mostani szombat lesz.
Egyik részről sötét volt, ezzel együtt az épület olyan barátságtalannak tűnt, a lányok meg kezdtek megvadulni, fürdés közben rohangáltak ki a kapuhoz a fiúkhoz, ami ekkor már be volt zárva.
A fiúk csalogatták őket, ők meg könyörögtek hogy "Csak tíz percre Lulu néni!", de véget vetettem a dzsimburinak, a lányok bementek a meleg házba, a fiúk meg el a városba, vagy mit tudom én hová. Nem kellett ordibálni, vagy fenyegetőzni, csak egyszerűen, keményen nemet mondani, alátámasztva azzal, hogy a kimenőjük így is hosszabb volt azzal a tíz perccel, punktum.
Szóval, mire Charlie odaért a lányok már hálóingben voltak, az egész helyzet nem volt vendég fogadására alkalmas.
Aztán meg az is van, hogy féltem kicsit Charliet a lányoktól. Úgy értve, hogy esetleg megbántják, vagy beszólnak neki, mert rém furcsák tudnak lenni idegenekkel. (Emlékszem, mikor először mentem, és elbeszéltek a fejem felett arról, hogy ők úgyis az előző nevelőt fogják szeretni, és utálják az új embereket.)
Így megvárt az autóban a sarkon, úgyhogy este fél kilenckor együtt értünk haza. A szombat ennyi is volt.

Vasárnap.
Még depisebb nap, menetrendszerűen összeveszés Charlieval, valahogy a vasárnapok mostanában így alakulnak.
Szerintem tegnap neki is sz.r volt a kedve, mondjuk mondta is.
Így a nap az evésre összpontosult, nagyon-nagyon finom volt a sütőtök leves, a cékla steak burgonyával összesütve, meg hozzá a sült csirke.
Délután meg palacsintát sütöttünk, mert Charlie megkívánta, mikor meséltem neki az előző napról.
Estére meg már attól fordultunk be, hogy ennyit ettünk, mozgás meg nulla.

Ma szabin vagyok.
Össze kell kaparnom magam, mert ez így borzalmas.
Lesz mindjárt terápiás takarítás, már szellőzik a lakás, gyújtottam rózsás füstölőt, senki nincs itthon, hogy nyavalyogjon az erős illat miatt.
Megcsinálom a szemöldökömet, befestem a szempillámat.
Délután elsétálok a szénhidrátcsökkentett kenyerünkért (muhaha a tegnapi nap után), közben turizni is beugrok.
Estére meg van három mozijegyünk "A lány a vonaton"-ra, jön Kismacsó is velünk.

Belami meg Apuéknál van egy hétig Pesten, mert a Korányiban van gyakorlaton.
Szombaton előadást tartott, hát milyen komoly már ez? :-)

Na megyek, és összekapirgálom magam végre.

Így volt a hétvége + ma

Az történt, hogy szombaton is dolgoztam, ráadásul nem túl röviden: reggel hét óra körül mentem el, és majdnem 12 órával később értem haza.
A szombati nap külön megérne egy posztot a maga nemében, mindenesetre összefüggéseket és hasonlóságokat véltem felfedezni a gyerekek viselkedése, meg az ország közhangulata között, tanulságos.

Ez egy kirándulás volt egyszerre több otthonnak, nagyszerű alkalom, hogy megismerjek egyéb gyerekeket és dolgozókat egy füst alatt.
Mondjuk olyan is volt, hogy napszemüvegben, farmerdzsekiben, hátizsákkal ültem a buszon a lányaink között, és egy másik otthon fiú lakója kikezdett velem. Olyan igazi felnőttes módon: elkezdte finoman rugdosni az edzőcipőmet, ahogy harangoztam a lábammal ültömben.
Levettem a napszemüvegemet, keményen a szeme közé néztem, és azt mondtam: -Nana!
Erre abbahagyta, szerintem leesett neki, hogy dolgozó vagyok, de az is lehet, hogy a visszafojtott nevetéstől nem tudta tovább csinálni, nem tudom.

Tegnap itthon voltunk.
A fiúk is hazaszivárogtak a barátnőktől, még előtte kedélyesen összevesztünk Charlieval. A téma: mi legyen az ebéd, és ki főzzön?
Jó későn indultunk el bevásárolni, mert az egyik öcsém egész délelőtt nálunk volt, beszélgettünk.
Nem néztük az időt, úgyhogy mikor elment, frusztráltak lettünk, hogy mindjárt dél, és még vásárolni sem voltunk, szóval várható volt, hogy összeugrunk (persze csak verbálisan).
Vásárlás közben megbékéltünk, úgyhogy a főzést ötven perc alatt közösen összehoztuk, volt gulyásleves, meg vajas-sajtos makaróni, oszt jóvan'.
Délután azért összedobtam egy almás zabpelyhes sütit is, meg beültem a fiúk közé beszélgetni, jól telt a délután.
Aztán Belamit kivittük az állomásra, mert ment vissza az egyetemre.

Ma elvileg nem dolgozok.
Gyakorlatilag meg igen, de hagyjuk.
A lényeg, hogy a takarítás is megvan, épp megittam a kávémat, úgyhogy most elmegyek turizni. Már igazán rám fér.

  

A hormonok természete, avagy a hétvége ilyen nézőpontból

Ha tegnap éjjel keveredtem volna ide posztot írni, akkor nagyon gyászosra sikeredett volna.

Már szombaton este is éreztem, hogy "megrogyott a térdem", de akkor még inkább a melegre, meg a fáradtságra fogtam.
Tegnap azonban tök jó kis napot csaptunk Charlieval, miénk volt a világ, na jó a lakás, mert Belami még Angliában (ahonnan nincs kedve hazajönni), Kismacsó meg Egerben van az apai nagyanyjával, meg a kis barátnőjével: Kisszőkével.
Szóval jó sokáig aludtunk, aztán házon kívül ebédeltünk, jégkrémeztünk, filmet néztünk, tényleg csupa-csupa kikapcsoló program.

Talán a késő délutáni alvás nem volt jó ötlet, mindenesetre az éjszakám sz.r volt.
Forgolódtam, nem tudtam aludni, eluralkodott rajtam valamiféle pánik, az a szó volt az elmém kifeszített széles vásznára írva vérvörös betűkkel, hogy "MEGFENEKLETTÜNK".
Valahol legmélyen tudtam, hogy a hormonok erősítik fel bennem azokat az apró benyomásokat, amik egy sima, nem hormonbefolyásolt napon meg sem kottyantak volna.

Szombaton rosszul esett, hogy rengeteg ideig sminkeltem, hogy ne látsszon semmi, de közben meg mégis. Szóval a gonosz tükör megmutatta a valóságot, meg én azért a fényképeken is látom: öregszem.
Borzasztó, borzasztó érzés ez, és tudom, hogy koromhozképest' semmi baj, de akkor is fáj, és még nem tudok ezzel mit kezdeni, olyan messze állok a ráncaim büszkén viseléséhez, mint Makó Jeruzsálemhez.
A súlyommal sem vagyok kibékülve, illetve dühít, hogy volt egy állapot, amit hagytam elfajulni megint, majd most ugyanazzal az igyekezettel, amivel gyorsan ledobtam tíz kilót, a súlytartásig jutok, de nyilván ebbe is belejátszik a korom.

Aztán az esküvőn ott volt a sok rokon, akiknek sejtelmük sincs, hogy miért nincs közös gyerekünk Charlieval, csak azt látják, hogy nevelünk két nagy fiút, közös nincs.
Amíg Charlie tesójáéknak nem született meg Zozó, addig viszonylag jól agyon lehetett ezt hallgatni, de most, ahogy a kezemben volt, többen is célozgattak rá, hogy jól áll a kis csaj nekünk, meg hasonlók.
Na most, van a rokonságnak az a része, aki nem túl jóindulatú (és akkor még enyhén is fogalmaztam), az ő fejükből szinte kihallatszott, hogy "Szegény Charlie gyerek, jól bevásárolt ezzel a nővel, nevelheti más kölykét, ez meg már nem fog szülni neki, mert biztosan nincs kedve megint pelenkázni, szoptatni, stb..."
A másik része, meg simán csak nem érti az egészet, és hiszi, hogy csak egy kis biztatás kell, és mondja, majd ki is írja a fészes' kép alá, hogy milyen "jól áll nekem" a gyerek.
Sima hétköznapon mindez nekem már meg sem kottyan, mert egyszerűen a korom miatt (valami haszna azért mégis csak van) lesz.rom azt, hogy más mit gondol, főleg a ki sem mondott gondolatokkal nem vagyok hajlandó bíbelődni (mert lehet, hogy nincs is úgy), de amikor menszesz előtt vagyok... Na, az ki bír billenteni az egyensúlyomból.

Szóval szombaton este csak kicsin múlt, hogy ne kezdjek el hangosan sírni, és őrjöngeni az egész helyzettől, és még a két fiú sem volt ott, hogy legalább a jelenlétükbe belekapaszkodjak.
Így maradt az önuralom, ami elválaszt attól, hogy álltként létezzek.

Az a helyzet, hogy iszonyatos munka van abban is, hogy le tudtam tenni a védekezésnek azt a formáját, hogy elutasítsam a sógornőmet, a sógoromat és Zozót.
Eljutottam oda, hogy tényleg feltételek nélkül imádom ezt a kislányt, ami amúgy önmagában nem nehéz, mert Zozó egy tüneményes angyalka, ráadásul eszméletlenül hasonlít Charlie-ra (nyilván mert Charlie meg az öccse is nagyon hasonlítanak).
Zozó mindenkire vigyorog, aki szeretettel közelít felé, és én őszintén szeretem őt, úgyhogy el tudjátok képzelni, hogy mennyire zen állapot, ahogyan a gyönyörű kék szemeivel az én tekintetembe kapaszkodik. Ebben nincs helye, és nem is lesz soha semmilyen negatív érzésnek.

De tegnap éjjel elnéztem az alvó Charliet, és azt kérdeztem magamtól, hogy a önmagam iránt táplált bűntudat szét tud e kúrni egy kapcsolatot úgy, hogy nem látszik, hogy ez a konkrét ok, csak tünetek jönnek, amik nem jó irányba mutatnak?
Nyilván nem fogom itt boncolgatni a házasságomat, mert nem lenne korrekt Charlieval szemben, de higgyétek el, hogy ilyen kiélezett tudatállapotban az ember minden apróságot, és kevésbé apróságot számba vesz, és megfesti a sötét jövőt.

Aztán már végképp elborul az agy.
Elég csak a fiúk egyforma csíkos pulcsijára gondolni, amit a Mamáék aranylakodalmára vettem nekik, hogy csinosan jelenjünk meg mindhárman, mert akkor még egyedül voltunk mi hárman.
Kismacsót még én öltöztettem, megigazítottam a fehér ingük kihajtott nyakát, érzem a kezem alatt a puha kis bőrüket, a hajukat, és igen, hajnali kettőkor átmegyek a szobájukba, lefekszem az ágyukra, hogy beszívjam a párnájukból az illatukat. Mert ennyi marad lassan, és én bizonyos napokon nem tudok ezzel mit kezdeni, csak a fájdalmát érzem az elmúlt időknek.

Hogy mi van előttem?
Igen, tudom, hogy rengeteg minden még.    
Hamarosan nagyon is élvezni tudom a rengeteg szabadidőt, a lehetőséget egyéb dolgokra.
És elég jól ismerem magam ahhoz, hogy akkor is lenne valami nyűgöm, ha egy közös gyerek itt ugrálna most épp körülöttem.

Mert ilyen vagyok.
Meg vannak napok, mikor a kordában tartott "ilyenségem" kiszabadul a ketrecéből, mert a hormonok maguknál tartják a zár kulcsát. És ki is nyitják. Mert ez a természetük.

Na hová megy a sok energia és idő?

Ma reggel hamarabb keltem fel, mint Charlie (a fiúk az apjuknál voltak), úgyhogy megalkottam a szokásos első tejhabos kávémat (mostanában momentán lesz.rom, hogy reggel nem tanácsos a tej nekem), és miután békésen elkortyolgattam, nekiálltam bekeverni a hennát a délutáni hajfestéshez.

Charlie felmerült a szoba nyugalmából, és elkenődve mondta: -És én még azt hittem, hogy nekem csinálsz valami finomat, azért csörögsz-zörögsz. De úgy látom meglesz a délutáni programom.

-Meg ám! -mondtam, majd "legjobb védekezés a támadás" alapon nekiszegeztem: -Tudod te mennyi energiát és időt vesz igénybe, hogy koromhoz képest jól nézzek ki?! Fogalmad sincs, de rengeteget. Félig-meddig te vagy a fodrászom, én meg saját magam kozmetikusa, pedikűröse és manikűröse egyben. Így takarékos, de cserébe egy csomó időt kell magamra fordítani.

-Ugye nem mondod, hogy ma még pedikűr és manikűr is lesz?

-Naná hogy lesz! Egy új lakkot próbálok ki, olyan rezes-vörös színt, illeni fog a frissen festett hajamhoz.

-Akkor ma lulus nap lesz, úgy látom.

Ez az a szín, de sajnos nem nagyon látszik, pedig nagyon érdekes árnyalat.

Ez a körömfestős zoknim, egy régi zoknim lábfejének a végét vágtam le, hogy a lakkozás nyugodtan száradhasson, de a lábam meg ne fázzon, mert szörnyen fázós. 

A hennát ezúttal sikerült jó hígra csinálni, úgyhogy csurgott, csepegett a folpack, vatta, zuhanysapka alól, nem győztem törölgetni, meg újabb papírtörlőket aládugdosni, valahogy így.

Ám megérte a sok fáradozást (és köszi Charlienak magát a festést), mert gyönyörű színű a hajam, plusz a hennás dunszttól csillogó, puha, és az illóolajoktól meg finom illatú.

Pénteken megyek fodrászhoz a múltkori fazont frissíteni (most nagyon szeretem, maradok még ennél), szóval a nagy generál a jövő héten folytatódik.

Plusz elkezdtem a ciklusomhoz kötődő cickafark-, majd félidőtől palástfű teázást, hogy sokáig így maradjon a szép 28 napos ciklusom, ahogyan most van. 

Még bepötyögöm ezt a pár sort, aztán a kezemen is befestem a körmöket, hogy úgy egyben legyek. Ahogy szeretem. Ahogy elvárom magamtól. Mert utálok öregedni, de erről majd egy másik posztban. ;-)  

Furcsa vasárnap

Ez a joghurttortám rengeteg eperrel, aminek egy része bele lett turmixolva a joghurtos tejszínbe, másik része meg darabosan volt benne. Irtó finom, mondjuk arról fogalmam sincs, hogy a teteje miért más színű, de mindegy.

A vendégség (Apuék jöttek hozzánk) nagyon jól sikerült, mindenki itthon volt, jót beszélgettünk, ettünk, minden nagyon tuti volt.

Továbbra is mindenhol jegyzetek, Belami javában vizsgázik. Még a fürdőszobában a hajvasalók tetején is papírok, szerintem a kádban is tanul. Belenéztem, egy szót sem értek. :-)

És hogy eloszlassam kicsit az idilli ködöt, amit az előző bejegyzésem okozhatott.

Vasárnap kitaláltuk Charlieval, hogy gyermeknap alkalmával elvisszük a fiúkat kirándulni, megmutatjuk nekik, hogy hol szeretnénk nyaralót pár éven belül, de nyugdíjasként mindenképp.

Belami még csak-csak örült az ötletnek, bár közölte, hogy leginkább egy bizonyos papucsot szeretne kapni gyermeknapra.

Ám Kismacsó! 

Azt a nyűglődést, amit levágott, hogy neki el kell jönnie egy családi programra.

Ilyen beszélgetéseink voltak.

Én: -Hát nem gyönyörű itt? Ez a csend, ez a nyugalom!

Ő: -Nem. Otthon sokkal csöndesebb és nyugalmasabb lenne.

Én: -Belami papucsot szeretne gyereknapra. Neked van valami vágyad?

Ő: -Hogy hazamenjünk végre.

Ettől mi még nagyon jól szórakoztunk, de még Belami is megjegyezte, hogy milyen bogaras mostanában az öccse. 

Hazafelé kitalálta, hogy tegyük ki Kisszőkénél, mert az is rajta nyűglődik, "Hátjajsenkinemtudjaőtbékénhagynimááár!".

Még véletlenül sem akarta, hogy a ház előtt tegyük ki, mert mi égő lenne, hogy az ősök szállítgatják. Ezért pár sarokkal hamarabb kiszállt, mi meg egy darabon követtük brahiból, Belami konkrétan az autó ablakából kurjongatott utána, én meg könnyesre, bepisilősre nevettem magam. 

Végül lehengeredtünk róla, mielőtt dührohamot kapott volna, és elmentünk immár hármasban fagyizni, a bogaras, nyűglődő kamaszunk nélkül. Nyugalom!!! :-) 

Már megint a kávé szeretete

Vasárnap délután.
Ülünk Charlieval a tévé előtt a fotelekben, én szorongatom a tejeskávémat (nagyon habosan), ő valami természetfilmet néz az egyik csatornán. Ja nem is, horgászósat!
Felsóhajt: -Ahh, de lennék most a helyében!
Mire én, belenézve a tejeskávé habjába: -Én senki helyében nem lennék most. Ezt itt meg fogom most inni, és ebben a percben nem is történhetne velem jobb.
Ezt hívják a pillanat megélésének. Nem? :-)

                                                                  (Jenni Saarenkylä)