Langyos

Szombat óta még nem sikerült feltornásznom a hangulatomat, de legalább rosszul sem vagyok.

Inkább csak úgy létezek, teszem, amit kell, nincs különösen rosszkedvem, de jó sem. Olyan semmilyen. Nincs kedvem semmihez, fáradtnak érzem magam, energiátlannak. Lelkesedésem bármi iránt a nullához közelít. Így most megint nem erőltetek semmit pár napig, majd alakulok. Torna zéró, de most épp az evés sem érdekel. Ami durva, hogy a szépítkezés sem, pedig máskor az mindig kikapcsol, szeretem. Most napok óta halogatom a dermarollert, a pedikűrt (új szín kellene a körmökre), és a barnító habot sem veszem elő, pedig semmi extra a használata, és ad egy kis színt. Idén nyáron rengeteget nyomulok farmer rövidnadrágban, és sokkal szebb, ha a lábaimnak napsütötte (na persze) színe van. 

Egyedül a napi rutin működik az arc- és testápolásban, fényvédőzök kivétel nélkül, meg beszedem a vitaminokat, táplálékkieglszítőt, oszt' csókolom. 

A héten elvállaltam a hétfőt másodállásban, nem volt jó ötlet.

Esnek ki sorban a kollégák, a főnővér szépen megkért a hétfőre, én meg a másik helyen csúsztattam a plusz órákból, ezt a csoportvezetővel egyeztettem, de ettől még volt rengeteg hívásom, szóval nem igazán működött, hogy egy s.ggel két lovat üljek meg, utáltam az egészet.

Tegnap éjszakára mentem, egyáltalán nem volt semmi gond, nyugisak voltak a lakók, mégis úgy jöttem haza reggel, mint akit agyonvertek. Aztán jött a fizetés (mindkettő), és arra jutottam (megint), hogy a másodállás ennyi kicsi pénzért saját magam szívatása, de tényleg. Közben meg a sok kicsi sokra megy, mert azért elég szép kis summát (az előző évek semmijéhez képest) gyűjtöttem össze, vannak terveim, minden forint számít. A legjobb lenne egy új állás, ahol megkeresek annyit, mint most a kettővel, és -szerintem- az sem lenne egy földtől elrugaszkodott elvárás. Valami szöget is ütött a fejembe szerda magasságában, mérsékelt lelkesedéssel utána is jártam a dolognak, de kiderült, hogy egy pártfogó felügyelő annyit sem keres, mint egy gyermekvédelmi gyám. Nevetséges.

Alakul közeben egy másik titkos projekt, amiről megint csak utólag mesélhetek.

A legjobb, hogy én most csak szemlélő vagyok benne, de csuda izgi az egész. Ez most lelkesít. Meg az is, hogy augusztusban vár ránk egy hét Fonyód, a reggeli futásokkal, kirándulásokkal, kutyás stranddal, ilyenekkel. Na, azt várom nagyon.   

November 14 és 15.

Továbbra sem vagyok kipihent és energikus.

A tegnapi nap extra hosszúnak tűnt, régen ültem már ennyit előadást hallgatva egyhuzamban. 

És hiába csak ültem, nem volt energiám a hétfői pihenő után edzeni, úgyhogy tegnap is edzés nélküli nap volt. (Ma már nem, futottam végre.)

Ma nem kellett ébresztőt állítani, mert csak tízkor volt dolgom.

Még nem írok arról, hogy mellékállás ügyben mire jutottam, mert magam sem tudom.

A héten már nem akarok utazni, rengeteg adminisztrációs melóm gyűlt össze, azzal szeretnék foglalkozni.

Nem igazán érzem magam közlékeny hangulatban, szóval nem tudom, mikor jövök. Azt hiszem, nem stresszelem magam azzal, hogy írjak akkor is, ha nincs kedvem, mert szerintem nagyon erőltetett úgy az egész. Olyan "izzadságszagú".  

Nyűglődős

Itt ülök a kupi tetején, aludtam fél tízig, de nagyjából lesz.rom.
Belami már tegnap kiszállt Pesten hazafelé, mert programja van, Kismacsó meg útközben találta ki, hogy ő meg elmenne a SZIN utolsó estéjére, mert a barátai ott vannak, és ebből ő sem maradhat ki. Hát jó.
Így Charlieval tegnap kettecskén értünk haza, és azonnal indítottam a mosógépet, meg feltöltöttem a hűtőt, míg Charlie aludt egy picit.
Aztán lógtunk egy keveset a városban, holmi leszúrót kerestünk Charlie napernyőjéhez, mert ma meg ő is elment horgászni.
Szóval egyedül ülök itt a kupi tetején, és borzasztóan élvezném, ha holnap nem kellene dolgozni mennem. Igaz, hogy csak két napra kezdetnek, de annyihoz sincs egy csöppnyi kedvem sem. Szóval nyűglődés van a köbön. (De legalább csak tegnap jött meg, és nem a nyaralás kellős közepén, ahogy féltem, és nem reméltem.)