Mindenféle

Ez most megint egy olyan ciklus kezdete, mint régebben. (nyűgös) 

Érdekes módon örülök neki, most valahogy mégsem érzem még készen magam a változókor végéhez. 

Néha úgy érzem, hogy teljesen rendben vagyok a korommal, és elfogadtam az ezzel járó változásokat, máskor meg szeretnék kiabálni, hogy "Állítsák meg a vonatot, le akarok szállni!". Vagy valami ilyesmi. 

Hétfőn beszéltem a másodállásról az illetékesekkel.

Igazából nem is plusz állás lenne, hanem túlóra, mert a munkáltatóm ugyanaz, csak máshol is (lakásotthon) besegítenék. Ehhez mennem kell arra a pszichológiai szűrésre, meg átvilágításra, de legyen, szerintem úgyis hamarosan kitalálják a jelenlegi munkámra is. 

Megmondom őszintén, a hezitálásom annak szólt, hogy nem szívesen éjszakázok, meg lövöm ki a hétvégém felét, de a pénz meg kell, mert szeretjük a jó minőségű dolgokat, meg kirándulni, nyaralgatni is. Ezekhez meg két szociális fizetés nem elég. Charlie tolja a szekeret, hisz neki továbbra is két munkája van, de a legoptimálisabb, ha kettőnknek négy van. Sajnálatos, igazságtalan, de ez van. 

Úgy vagyok vele, semmit nem kell elutasítani élből, majd kiderül, ez így hogyan működik. Az biztos, hogy itt nem kell emelgetni, pelenkázni, viszont idegileg lehet megterhelőbb. Aki hívott erre a munkára, azt mondta, hogy szerinte most nem gáz a helyzet náluk. Meglátjuk. 

Most egy kicsit több alkalom lesz, hogy a család összejön.

Ezen szombaton mostoha apám szülinapját ünnepeljük meg, jönnek Belamiék és Kismacsóék is. Kismacsóék (kellene már valami normálisabb nevet találnom neki) már pénteken jönnek, itt is alszanak, a buli szombaton lesz.

Utána szombaton meg mi megyünk Pestre, mert mostoha anyámnak is szülinapja lesz egy héttel később, úgyhogy megint ott lesznek a fiúk is. 

Teljesen más.

Véletlenül találtam egy új parfüm szerelmet, pedig most egyáltalán nem kerestem. Egy újságban volt minta ebből az illatból. A csuklómra fújtam, és onnantól nem tudtam leszakadni róla, szagolgattam folyamatosan. Az én bőrömön valami nagyon finom, meleg és édes (kókuszos-csokis) illat bontakozik ki, és az is marad végig. Szerintem elég tartósnak is tűnt, úgyhogy ár-érték arányban teljesen jó, hétköznapokra veszek egy üveggel, így tovább fog tartani a rohadt drága Premier parfümöm. 

Nekem az új illat erősen hajaz a régi Body Shop kókuszos testpermetére, azt meg nagyon szerettem, úgyhogy nem csoda, hogy ez is tetszik. 

Hétvége, hét eleje

Azt már hétvégén is tudtam, hogy elég fárasztó hétnek nézek elébe.

Utaztam ma, holnap is fogok, és szerdán értekezlet lesz. Az a baj, hogy rengeteg határidős levelem lenne, amit meg kellene írnom, iktatnom, szkennelnem, stb.. Mindezt -persze- csinálhatnám esténként, de rohadtul nem fogom. Azt szoktam mondani, hogy a kötetlen munkaidő nem töketlen és huszonnégyből huszonnégy, úgyhogy csúszni fogok a határidőkkel, osztjóvan'. Majd a hét második felében próbálok leülni néha a fenekemre, és püfölni a gépet, hátha utolérem magam (biztosan nem). 

Szóval hétfő van, és már hulla fáradt vagyok.

Rendben, új ciklus is kezdődött ma, és első két napon eléggé nyűgös tudok lenni, de némi gyógyszerrel elvagyok. Mindenesetre a futást ma hanyagolom, talán majd holnap több energiám lesz.

Hétvégén voltunk színházban.

Nem életem musicalét láttam, de annyira azért nem voltam kiakdva, mint Charlie. Lezsák-Szikora Az Ég tartja a Földet című művét láttuk, és nem zsibbadt a lábam, ami nálam azt jelenti, hogy nem untam halálra az egészet. Oké, a dalszövegekkel nekem is voltak gondjaim, de a díszlet nagyon tetszett, a tanckar mindig csodás, és a zene,meg a hangulat sem volt rossz. Direkt nem hagytam magamnak, hogy bekússzon a tudatomba a politika.

Ezen a hétvégén Kismacsó volt itthon.

Fura látni, hogy mennyi felnőtt "gondja" van, de ezzel együtt valamivel beszédesebb, többet mesél, ezt nagyon szeretem. 

Belaminak más programjai voltak, talán a héten látom. Névnapja is lesz, szóval ajándékot is szeretnék még keresni neki. 

Nyűglődök

Engem minden munkahelyen megtalál előbb-utóbb valami fostaliga számítógépes rendszer, ami elvileg a munka megkönnyítésére lenne, gyakorlatilag meg csak a baj van vele.

Most is azért ültem a géphez, hogy ebben a rendszerben csinálok meg három adatlapot, amit majd letöltök, aláírok, lepecsételek, majd visszatöltöm, szemben az egyszeri kitöltéssel, ahogy eddig volt, de belépni sem tudok épp, úgyhogy inkább blogolok.

Az meg külön dühít, hogy tulajdonképpen magunknak töltögetjük fel még az összes adatot, szóval a szakellátáson kívül senki más nem látja, csak majd akkor, ha minden fel lesz töltve, a szar munka el lesz végezve. Utána majd bekapcsolódik mindenki más, és használják a mi verejtékes eredményeinket. Hát köszi b.zd meg! 

A hétvége nagyon jó volt.

Az előbb ment el Belami és Iluska, pénteken jöttek, itt töltötték a hétvégét.

Megvan az albérletük, a Dunára néz a lakás ablaka, Belami munkahelye közel van, a lakásban gardróbszoba is van (szerintem ez marha jó), és gyönyörű világos, fehér bútoros, szép lesz az első közös otthonuk. 

Február egytől legalább egy évig ott fognak élni, aztán majd kiderül, hogyan tovább.

Anyu kezd visszatérni, ennek nagyon örülök.

Megint gyakran felhív, cseveg, tervei vannak. Nem tudtam, hogy ez ennyire hiányzott.

Az új ciklus indulásával most nagyon érzékeny vagyok.

Lépten-nyomon elérzékenyülök, tiszta hülyeség. Délután meghallottam Kismacsó szalagavatós zenéjét, és alig bírtam visszagyömöszölni magamba a sírást. Ezt a meghatódós, örömtől sírást, amit utálok, mert öregesnek érzem, és emlékszem, hogy mennyire zavart, mikor a nagymamám mindenen elsírta magát. Erre tessék, pont olyan lettem én is. 

Egy hajszál választ el attól, hogy belenyírjak a saját hajamba.

Elől vállalhatatlanul el van vékonyodva a hajam, egyszerűen frufruért kiált, mit kiált?, ordít. Plusz ez a hosszúság már csak frissen mosva jó, amúgy egy boszorkányra hajaz a kinézetem vele. 

Ilyenkor szoktam rövidre nyíratni, amit aztán meg is bánok gyorsan. Annyira utálom ezt a hülye "baba hajamat", ami van, mert hiába selymes és csillogó, egy normális frizurát sem lehet vele összehozni. Apunak és Anyunak is ilyen, szóval csodát nem lehet vele tenni. Barátkozok a rövid(ebb) haj gondolatával, mert időpontom február elejére van. (Addig igyekszem nem belenyírkálni, de nem ígérhetek semmit.)

 

  

  

Amik most mennek nálunk

Na, átevickéltem valahogy a decemberbe, ráadásul elsejével új ciklusom is kezdődött, úgyhogy valamivel jobb most minden.
Semmivel nem eseménytelenebbek a napjaim, de valahogy nincs kedvem írni róluk. Inkább olvasok, vagy filmet nézek, most ezek kapcsolnak ki a legjobban.

Család.
Belami a szervezettel, amiben szekcióvezető, egy nagyobb rendezvényen van túl az AIDS világnapjával kapcsolatosan. Rengeteget dolgozott vele, de nagyon szépen ment minden: benne voltak a rádióban, a tévében, az újságban. (Ez volt a keddi program.)
(Ő tervezte ezt is lentebb.)

Kijárta, hogy kivilágítsák a Reök palotát Szegeden, és flashmob is volt: piros lufikat engedtek fel az égbe. (Ez pedig a napján, pénteken történt.) A WHO utolsó percben nyújtott támogatásával sikerült a flashmob, úgyhogy volt rá egy nap, hogy megvalósítsák. Sikerült, bár egy embernek két lufit kellett fogni, hogy kijöjjön a piros hurok, ami ezt az egészet jelképezi. Rövid videó itt.

Charlie januárban elmegy máshová dolgozni.
Ő fogja majd össze a projekteket, tehát főnök lesz több felelősséggel, több munkával, de több fizetéssel is.
Most épp pont nem volt mehetnéke, de butaság lenne nem meglépni ezt, úgyhogy változás jön, megint változás.

Kismacsó.
Őt most inkább hagyjuk, a tegnap miatt elég zabos vagyok rá (nem sikerült Anyu szülinapjára megérkeznie).
Amúgy csinálja a dolgát, de olyan kismacsósan: ahogy ő elképzeli, ahogy neki jó, ahogy ő gondolja, nagyjából figyelmen kívül hagyva mindenki mást.
Az a baj, hogy ezzel a viselkedéssel előhív belőlem egy csomó rossz érzést, mert nagyon emlékeztet valakire... Mondjuk magamra is rosszabb napjaimon, és ezt ma mondtam is neki, hogy én is rendkívül önző tudok lenni, de a tegnapi alakításával a lába nyomába se érek.
Na, majd túllendülünk ezen is.

Munka.
Nincs változás. Megyek, ha be vagyok osztva, megcsinálom, amit kell, de leginkább a szabadnapokat várom.
Ez a hónap is jó lesz, kevés a dolgozós nap, sok a pihenő.
Kicsit pánikoltam az ünnepek elosztásán, de olyan jól alakult számomra, hogy ünnepen nem is vagyok beosztva, és a két ünnep között is csak két napon. Összességében jobbat nem is kívánhattam volna.
Most múlt kedden voltam legutóbb dolgozni, és majd csütörtökön megyek legközelebb.
Pénteken színház, aztán a hétvége dolgozós, de utána megint tök jó lesz, egy éjszakám lesz 23-án. Meg utána még két nap ünnepek között és slussz.
Persze lesz közös karácsony a gyerekekkel, meg dolgozói karácsony is (21-22-én), de ezeket nem tekintem munkának, inkább kellemes ráhangolódásnak az itthoni ünnepekre.

Még sok az elintézésre váró dolog így ünnepek előtt, de nem stresszelek, meglesz minden. Legalábbis remélem. 😉

Nyűglődős

Itt ülök a kupi tetején, aludtam fél tízig, de nagyjából lesz.rom.
Belami már tegnap kiszállt Pesten hazafelé, mert programja van, Kismacsó meg útközben találta ki, hogy ő meg elmenne a SZIN utolsó estéjére, mert a barátai ott vannak, és ebből ő sem maradhat ki. Hát jó.
Így Charlieval tegnap kettecskén értünk haza, és azonnal indítottam a mosógépet, meg feltöltöttem a hűtőt, míg Charlie aludt egy picit.
Aztán lógtunk egy keveset a városban, holmi leszúrót kerestünk Charlie napernyőjéhez, mert ma meg ő is elment horgászni.
Szóval egyedül ülök itt a kupi tetején, és borzasztóan élvezném, ha holnap nem kellene dolgozni mennem. Igaz, hogy csak két napra kezdetnek, de annyihoz sincs egy csöppnyi kedvem sem. Szóval nyűglődés van a köbön. (De legalább csak tegnap jött meg, és nem a nyaralás kellős közepén, ahogy féltem, és nem reméltem.)

Ez meg egy baromi rossz nap

A szuperholddal új ciklus indult, úgyhogy ennek jegyében ma majdnem elpusztultam.
Nyűgös voltam, sírós, harapós, és még örülhettem, hogy ez nem egy héttel előbb kezdődött, mint általában szokott, szóval jóval rövidebb volt a szenvedés, de annál intenzívebb.

Délutánra eljött a pillanat, hogy hazafelé a buszon elkezdtem pörgetni magam a sírás felé, de annyira, hogy a végén kinevettem magam. (Remélhetőleg ebből semmi nem látszott mások számára.)
Csak annyi történt, hogy a buszom mindig elmegy Anyuék előtt, ahol a két fiúval laktam egy ideig a válás után, és erről eszembe jutottak azok az évek, meg vádolni kezdtem magam, hogy sokkal jobban is csinálhattam volna akkor és ott, ami tök hülyeség, de a sírásig hergeltem magam ezzel.
Láttam az összebújós estéinket, egy Petőfi kötetet, amiben volt egy csomó kedvenc versük, mindig kérték őket esténként.
Láttam, ahogy reggelenként indulunk az oviba, iskolába, közben esős napokon csigákat mentünk az útról, hogy ne menjenek keresztül rajtuk.
Emlékeztem hogyan siettem haza minden egyes nap, hogy végre velük lehessek, mert jobban rájuk voltam szorulva én, mint ők rám.
És csak cibáltam elő egyik képet a másik után az elmém legféltettebb bugyraiból, míg rá nem jöttem, hogy tulajdonképpen én most sírni szeretnék, ezért csinálom ezt. Ezen meg nevetnem kellett.
Hát így.

A vidámabb zárás érdekében megmutatom az új manikűrömet, ami csodás összhangot mutat a kesztyűmmel & sapkámmal. Hát nem gyönyörű? :-)