Szombaton kezdődött,

hogy egyszerűen elromlott a kedvem.
Igazából nem történt semmi különös, valószínűleg a hormonjaim szórakoznak, de durva.

Szombaton déltől este nyolcig voltam dolgozni.
Reggel aludhattam sokáig, aztán sütöttem csirkecombot, Charlie meg kivitt a buszhoz.
Semmi kedvem nem volt az egészhez, és szerintem ez látszott is rajtam. Ezt kompenzálandó, szinte mindent megengedtem a lányoknak, úgyhogy palacsintát sütöttünk közösen, hagytam, hogy egyenesen a szájukba nyomják a tejszínhabot, odaadtam a szülinapra szánt lufikat, mert azt kunyerálták. Mondjuk ezzel megoldottam a foglalkoztatásukat legalább egy órára, mert visítozva, hangosan nevetve dobálták a lufikat egymásnak, a végén már én is beszálltam.

Charlienak nem kellett dolgoznia, úgyhogy ő horgászni ment, Kismacsónak meg suli nem volt, úgyhogy -szerintem- tök boldog volt, hogy övé a nap (és a lakás) nélkülünk.
Este nyolcra Charlie értem jött az otthonhoz, mert pont végzett a horgászattal, meg az eső is elkezdett esni.

Már egy ideje szeretném Charlienak megmutatni a munkahelyemet, meg a lányokat, de úgy döntöttünk, hogy ez nem a mostani szombat lesz.
Egyik részről sötét volt, ezzel együtt az épület olyan barátságtalannak tűnt, a lányok meg kezdtek megvadulni, fürdés közben rohangáltak ki a kapuhoz a fiúkhoz, ami ekkor már be volt zárva.
A fiúk csalogatták őket, ők meg könyörögtek hogy "Csak tíz percre Lulu néni!", de véget vetettem a dzsimburinak, a lányok bementek a meleg házba, a fiúk meg el a városba, vagy mit tudom én hová. Nem kellett ordibálni, vagy fenyegetőzni, csak egyszerűen, keményen nemet mondani, alátámasztva azzal, hogy a kimenőjük így is hosszabb volt azzal a tíz perccel, punktum.
Szóval, mire Charlie odaért a lányok már hálóingben voltak, az egész helyzet nem volt vendég fogadására alkalmas.
Aztán meg az is van, hogy féltem kicsit Charliet a lányoktól. Úgy értve, hogy esetleg megbántják, vagy beszólnak neki, mert rém furcsák tudnak lenni idegenekkel. (Emlékszem, mikor először mentem, és elbeszéltek a fejem felett arról, hogy ők úgyis az előző nevelőt fogják szeretni, és utálják az új embereket.)
Így megvárt az autóban a sarkon, úgyhogy este fél kilenckor együtt értünk haza. A szombat ennyi is volt.

Vasárnap.
Még depisebb nap, menetrendszerűen összeveszés Charlieval, valahogy a vasárnapok mostanában így alakulnak.
Szerintem tegnap neki is sz.r volt a kedve, mondjuk mondta is.
Így a nap az evésre összpontosult, nagyon-nagyon finom volt a sütőtök leves, a cékla steak burgonyával összesütve, meg hozzá a sült csirke.
Délután meg palacsintát sütöttünk, mert Charlie megkívánta, mikor meséltem neki az előző napról.
Estére meg már attól fordultunk be, hogy ennyit ettünk, mozgás meg nulla.

Ma szabin vagyok.
Össze kell kaparnom magam, mert ez így borzalmas.
Lesz mindjárt terápiás takarítás, már szellőzik a lakás, gyújtottam rózsás füstölőt, senki nincs itthon, hogy nyavalyogjon az erős illat miatt.
Megcsinálom a szemöldökömet, befestem a szempillámat.
Délután elsétálok a szénhidrátcsökkentett kenyerünkért (muhaha a tegnapi nap után), közben turizni is beugrok.
Estére meg van három mozijegyünk "A lány a vonaton"-ra, jön Kismacsó is velünk.

Belami meg Apuéknál van egy hétig Pesten, mert a Korányiban van gyakorlaton.
Szombaton előadást tartott, hát milyen komoly már ez? :-)

Na megyek, és összekapirgálom magam végre.