Büszke vagyok az anyukámra

Az volt, hogy anyum három és fél évig ápolta otthon maguknál a magatehetetlen, beteg nagyapámat, aki 2016-ban halt meg.
Utána valahogy otthon felejtődött, de hónapról hónapra láttam rajta, hogy ez nem tesz jót neki. Mindig ott nézelődtem, ahol épp én dolgoztam, hogy hátha találok neki valami jó melót, mert gyermekfelügyelőnek nagyon is el tudnám képzelni.
A jelenlegi helyemen lenne a legjobb neki, de itt kihalásos alapon ürülnek meg a helyek, és mindenkinek van ismerőse, akit szívesen benyomna. (Mint emlékszünk, én is így kerültem be.)

Aztán az történt, hogy egy nagyon kedves ismerősöm a munkaügyiben dolgozik, és szólt, hogy szerinte be kellene Anyut iskolázni, mert az tíz hónap, plusz pénzt is kap, és ha lesz valami ilyen jellegű jó hely, akkor a végzettsége is meglesz hozzá, nem menet közben kell elvégezni a sulit.
Anyu először picit húzódozott, hogy elmúlt hatvan éves, blablabla, de láttam rajta, hogy igazából lenne kedve hozzá, csak kéreti magát. A család egy emberként állt mellém, hogy bizony ez jó ötlet, úgyhogy szombaton már vett új ruhákat, előtte fodrásznál volt, meg az unokatesómnál körmöt csináltatni. Teljesen kivirult az új kaland lehetőségétől, és készült a hétfői felvételire, mert az is lesz. Természetesen sikerülni fog neki, mert ügyes.
Rettenet büszke vagyok rá, hogy hatvanon túl beül ismét az iskolapadba, és tanulni fog. 💕

Itt épp én sminkelem egy buliba:

Tádááám:

Loholok az életem után

Ez most egy nagyon jó hét munka szempontjából, mert dolgoztam hétfőn egy nappalt (7.30-19.30-ig), meg vasárnap is fogok, és ennyi.
Én csak a kedd-szerda-csütörtököt kértem szabadnak, hogy ott tudjak lenni az autósuliban az elméleti felkészítőkön, de így még jobb.

Autósuli.
Nagyon szeretem. Azt valahogy továbbra sem tudom elképzelni, hogy szívesen vezessek egy autót, de tanulni róla..., az más. Az esélyt mindenesetre megadom magamnak, hátha beleszeretek a sofőrködésbe.

Belami Magyarországon van, mert múlt vasárnap este hazahoztuk a reptérről, de hétfőn már megint úton volt, mert ezer a dolga (neki mindig annyi).
Azért azt még sikerült egyeztetni vele, hogy pénteken tartjuk az elmaradt szülinapját, mert szombaton már Erdélybe megy Széphajúval, meg a családjával (mondom, hogy ezer a dolga).

Kismacsó "dolgozni" kezdett az egyik helyi múzeumban, esténként meg 17-20 óráig velem üldögél az oktatáson, meg az edzések, a bulikázásokra nem nagyon van most idő.

Itthon minden áll, már ami a fiúk szobájának rendezésével kapcsolatos, mert egyik részről próbálok minél több időt a tesztekkel tölteni (teszttöltéssel töltöm az időt 😃), másik részről meg egyedül kevés is vagyok ehhez, de mire Charlie hazaér, én megyek a suliba, vagy épp dolgozni.

Nyaralás.
Ez most érzékeny téma közöttünk Charlieval, hétfőn jól össze is vesztünk miatta.
Belami szerint ez azért van, mert a komfortzónánkból készülünk kilépni (az öreg autónkkal, külföldre, öten), és ettől vagyunk frusztráltak.
Na jó, de hétfő óta nem beszéltünk erről, és bő két hét múlva meg mennénk, azért jó lenne már tisztázni a dolgokat.
Kicsit kezd szétszaladni minden, igazán semminek nem látom a végét, csak loholok az események után.

Aztán volt olyan is, hogy pár hete, mikor nagyon rossz passzban voltam az új munkahely miatt, megint megkeresett a volt főnököm (ahol tíz évet dolgoztam), hogy menjek vissza oda dolgozni (erről írtam itt ), és én nem mondtam konkrét nemet, mert egy kiskaput nyitva hagytam azért.
Na, ő a héten felbukkant megint, hogy "azonnaldöntsdelmostvagysoha", úgyhogy becsuktam a kiskaput, mert megírtam neki, hogy nem megyek vissza.
Ettől még vannak problémáim a munkámmal kapcsolatosan, de most a prioritás megváltozott, az idén már nincs napirenden ez a pont. Majd. Jövőre.

Akkor mesélek Kismacsóról

Mert legalább annyira odáig vagyok érte, mint a másikért. 😍

Azt nem mondom, hogy teljesen kilábaltunk a kamaszságból, de sokkal jobb, mint egy éve ilyenkor.

Tanuláson továbbra se nagyon tudom rajtakapni, de a jegyei jók, nem is értem. Még a férjem is ezt írta a múltkor a messengeren: " Kismacsó ötös témazárót írt kémiából.... Ez a gyerek egy zseni ennyi tanulással. 😋"

Heti öt-hat edzésen vesz részt, ebből három harcművészet, a többi testépítés. (Olyan a teste, mint egy görög istené, nem túlzok.)

Vele beszélem meg most a hiperhajlítót, meg a combfeszítő edzését, és neki mesélem nevetve, hogy majdnem a fejemre ejtettem a súlyzót, mikor a tricepszre edzettem, mert egyszerűen nem éreztem, hogy "itt a vége, fuss el véle", csak egyszerűen ki akart esni a kezemből a súlyzó. 

Közben szép csendben csinálják a csapatával azt az üzlet építő versenyt, néha rákérdezek, és azt mondja, hogy nagyon jól állnak.

A 19 éves lányról mélységes csend van, de azt már tudom, hogy hosszú, sötét haja van, mert a pulcsiján ilyen hajat találok mostanában. (Úgy látszik nem csak a szőkékre bukik a drágám.)

Annyira szeretem, hogy ő még itt van velünk, és összeszorul a gyomrom, hogy már nem sokáig... Két év még, és ő is elmegy egyetemre vagy fősulira, csak hétvégenként jön majd haza.

De félre a borúval! Az még odébb van, és annak kell örülni, hogy most itthon van még, reggelente megjelenik nagyon magas alakja a konyhában, és egy szó nélkül kanalazza be a zabkásáját, az orra belelóg majdnem, mert félig alszik még.

Délután meg, mikor érkezek, a szobájában ül asztalra pakolt lábakkal, bőszen nyomkodja a telefonját, de fél füllel figyel rám, ahogy az ágyán ülve csivitelek neki, olykor válaszol is.

És rántott csirkemellel, meg extra csokis muffinnal bármikor le tudom venni a lábáról.

Róla is tudnék hosszú posztokon át áradozni, tényleg muszáj visszafogni magam. 😉

Holnap

Úgy három körül hívott a szakmai egység vezető, hogy holnap helyettesítenem kellene egy elhelyezési tárgyaláson. Mint kiderült, a leendő helyemre jönne egy lány, azzal kapcsolatosan.
Szóval máris kezdődik, hogy párhuzamosan kezd bevonni az ottani dolgokba is.
Hallottam a főnököm hangján, hogy megkönnyebbült: nem neki kell ezt is intéznie a nyugdíj előtt álló kolléga helyett, leoszthatja nekem.
Én meg örülök, meg izgatott vagyok, mert ilyen minőségben, ebben a megyében még nem voltam tárgyaláson, szóval ami neki nyűg, az nekem csemege, újdonság, jó.
Meg lesznek ott nekem még ismeretlen emberek, építhetem tovább a kapcsolatrendszeremet.
Aztán, ha végzek, jöhetek haza, szóval annyira nem fogom holnap halálra dolgozni magam, ez is jó. Majd szombaton bepótolom.

Aztán az is hírértékű, hogy Charlie beiratkozott egy két éves suliba, szerintem jó lesz neki, fel fogja pezsdíteni.
Hihetetlenül motiváló tud lenni, ha az embert új ingerek érik, új dolgokat tapasztal. Én már aztán csak tudom. ;-)

És a legjobb.
Belami nyert egy hét napos horvátországi utat, négy személyre. Jövő nyárra.
És úgy gondolta, hogy kis családunkat viszi, plusz Széphajút, őt majd külön befizetjük, és öten megyünk.

Ez több szempontból olvadásra késztet.
Egyik részről imádom a tudatot (meg a fiamat főleg), hogy minket választ, pedig haverokkal is mehetne.
Másik részről meg van máris egy programunk jövő nyárra, gyakorlatilag fizetve, és az ezzel megtakarított pénzből mehetünk az imádott Balcsikánkra is.

Kismacsó meg valami bankos-tőzsdés versenyen volt pár osztálytársával, jól szerepeltek, lesz még forduló.
Ennek örömére összedobtam neki egy extra csokis muffin sereget. Csináltam isteni teát is (mindenkinek mást), úgyhogy öröm és boldogság van. Nagyon is. :-)  

Jó éjt!

Pont így képzeltem ezt a mai napot.
Reggel sokáig aludtunk, először én ébredtem 8.30 körül.
Kimentem a konyhába reggelizni, kávézni, majd hamarosan megjelent Kismacsó.
Kakaót kért, meg evett is, és pont végzett, mire Belami kidugta az orrát a szobából.
Ő csak kakaót kért, és a borzas feje egy német könyvbe mélyedt, mert most ez az új mániája, hogy ő legalább olyan jól megtanul németül, mint ahogy angolul. (Mintha nem lenne épp elég dolga így is.)
Beszélni vágyik ezen a nyelven is, a német logikáját keresi. Szerinte aki a magyar logikát erőlteti rá más nyelvre, az soha nem tanul meg jól az adott nyelven.
Ezért szövegeket olvas, kifejezéseket tanul, a nyelvtani részt letudta a gimiben, azzal láthatóan nem törődik tovább.
Halálosan irigylem, úgyhogy egy ideje a bakancslistámon van a nyelvtanulás.

Aztán Belami elment az ócskapiacra (másik mánia, ezt tőlem örökölte), Kismacsó belebújt a számítógépjébe, én meg leszaladtam egy ex kollégám elé, aki receptet hozott nekem Letroxra.
Kicsit pletyiztünk, megint megerősített abban, hogy ideje volt váltani.

Majd "főztem" ebédet, azaz rendeltem pizzát.
A fiúk jó ötletnek tartották, nekem meg kényelmes volt.
Alig fejeztük be az evést, jött Anyu sminkelni. Egy meglepetés buliba mentek vidékre, ahová engem is meghívtak, de mivel ők ott is alszanak, inkább nem mentem. Ha hazajöttek volna este, akkor elmentem volna velük, de így, ráadásul Charlie nélkül, inkább nem.

Belami elment Széphajúhoz, mi meg Kismacsóval sziesztáztunk egyet, aztán elmentünk shoppingolni gyalog. Jó gyorsan mentünk, illetve csak én, mert én hármat lépek, míg Kismacsó egyet.
Útközben a verekedés lélektanáról tartott nekem kiselőadást, igazán érdekes volt. Főleg, mikor gyakorlatban is tanulmányozhattuk a dolgot, mert épp előttünk egy sovány cigány nő csépelni kezdett a lábáról levetett papuccsal egy pasit. Néztünk, mint a Mónika showban.

Mivel estére Kismacsó is elpályázott Kisszőkéhez, szépítkezésbe fogtam.
Megcsináltam és befestettem a szemöldökömet, meg a szempillámat. Körmöt lakkoztam, ilyenek. Legalább most nem Charlie előtt, nehogy nőjön a kiábrándulási faktor. Legyek titokzatos, vagy mi.

Azt hiszem elteszem most már magam holnapra.
Jó éjt!

Furcsa vasárnap

Ez a joghurttortám rengeteg eperrel, aminek egy része bele lett turmixolva a joghurtos tejszínbe, másik része meg darabosan volt benne. Irtó finom, mondjuk arról fogalmam sincs, hogy a teteje miért más színű, de mindegy.

A vendégség (Apuék jöttek hozzánk) nagyon jól sikerült, mindenki itthon volt, jót beszélgettünk, ettünk, minden nagyon tuti volt.

Továbbra is mindenhol jegyzetek, Belami javában vizsgázik. Még a fürdőszobában a hajvasalók tetején is papírok, szerintem a kádban is tanul. Belenéztem, egy szót sem értek. :-)

És hogy eloszlassam kicsit az idilli ködöt, amit az előző bejegyzésem okozhatott.

Vasárnap kitaláltuk Charlieval, hogy gyermeknap alkalmával elvisszük a fiúkat kirándulni, megmutatjuk nekik, hogy hol szeretnénk nyaralót pár éven belül, de nyugdíjasként mindenképp.

Belami még csak-csak örült az ötletnek, bár közölte, hogy leginkább egy bizonyos papucsot szeretne kapni gyermeknapra.

Ám Kismacsó! 

Azt a nyűglődést, amit levágott, hogy neki el kell jönnie egy családi programra.

Ilyen beszélgetéseink voltak.

Én: -Hát nem gyönyörű itt? Ez a csend, ez a nyugalom!

Ő: -Nem. Otthon sokkal csöndesebb és nyugalmasabb lenne.

Én: -Belami papucsot szeretne gyereknapra. Neked van valami vágyad?

Ő: -Hogy hazamenjünk végre.

Ettől mi még nagyon jól szórakoztunk, de még Belami is megjegyezte, hogy milyen bogaras mostanában az öccse. 

Hazafelé kitalálta, hogy tegyük ki Kisszőkénél, mert az is rajta nyűglődik, "Hátjajsenkinemtudjaőtbékénhagynimááár!".

Még véletlenül sem akarta, hogy a ház előtt tegyük ki, mert mi égő lenne, hogy az ősök szállítgatják. Ezért pár sarokkal hamarabb kiszállt, mi meg egy darabon követtük brahiból, Belami konkrétan az autó ablakából kurjongatott utána, én meg könnyesre, bepisilősre nevettem magam. 

Végül lehengeredtünk róla, mielőtt dührohamot kapott volna, és elmentünk immár hármasban fagyizni, a bogaras, nyűglődő kamaszunk nélkül. Nyugalom!!! :-) 

Vasárnap este tovább

Úgy látszik a legtöbb dolog hétvégén történik.

Még olyan is volt, hogy Kismacsó felmondta nekem történelemből az egész görög-római témakört, mert ma témazáró.
Csinált egy patent vázlatot a fontosabb információkból, és elkezdte nyomni a szöveget, legalább fél óráig (ha nem tovább).
Én közben teát főztem, megittuk (ezt a konyhában), utána kirámoltam a táskás szekrényemet, kiválasztottam a legfényesebb (nem elég fényes a cipőmhöz) fekete táskámat, majd az előzőt kipakoltam, majd ezt bepakoltam, miközben jól ki is selejteztem, ami nem kell (ezt a szobában), ő meg csak mondta, és mondta.
Néha belekérdeztem, hogy hátha kizökkentem, de nem.
Jött utánam a konyhából a szobába, majd megint vissza, és közben ment a pun háborúk, meg Spartacus, meg Vergilius, és ez kívülről csuda vicces lehetett (amúgy benne is jól szórakoztam, nem tagadom).

Az van, hogy Kismacsó is rendkívül okos.
Sajnos becsvágy még mindig nem nagyon van benne, de ha egyszer az is megjön, akkor bármi lehet belőle széles e világon.
Egyelőre csak azzal motiválható, hogy nincs thai box, ha nem tanul, meg a pénteki kimenő is felejtős rossz jegyek esetén, és úgy néz ki ez (többnyire) működik.
Belami is a gimnázium második évében kezdett el saját maga örömére tanulni, azaz azért, mert szerinte tudni cool.
Ettől még végzős korában majdnem kirúgták a magatartása miatt, de tudásával soha nem volt baj, kitűnővel érettségizett.
Őszintén reménykedek valami hasonló lefutásban Kismacsónál, mondjuk a kirúgás közeli állapotot szívesen kihagynám.

Aztán még olyan is volt, hogy Charlie csinálta a videót, és már századjára hallottam ugyanazt a mondatot, meg persze ő is, és kezdtem egyre jobban frusztrálódni, hogy mit akasztottam a nyakába, úgyhogy sürgősen új elfoglaltság után néztem... befestettem a körmeimet pirosra!.

Elég sokára feküdtünk le aludni, mert nem fért az arcomba, hogy bevágjam a szunyát, mikor ő dolgozik.

Reggel meg azt mesélte, hogy éjszaka egy pontnál felébresztett, mert olyan furán szedtem a levegőt (na jó, horkoltam), hogy a hideg futkározott a hátán (késleltetett borzongás a kietlen laktanya után).
Ezen röhögtem (nem túl őszintén, mert milyen gáz már, hogy horkolok, mikor nem szoktam) egész reggel.

Ezt meg már hétfő reggel, és nem kapcsolódik sehogyan sem, de ez a cipő (haha, ennek soha nem lesz vége) egyszerűen fantasztikus. És nem lesz az enyém mostanában már.

Mostanában nem nagyon érek rá...

Gondolom, ez látszik. Nincs idő a munkahelyen, és nincs idő itthon sem.

Munkahely.
Megy az átadás a törvényi változások miatt, még nem látjuk a végét.
Az összes védelembe vett, és nevelésbe vett gyermek a központhoz fog tartozni, az aktáikhoz írjuk az összefoglalókat, meg a átadó lapokat. Igazi sz.r, sziszifuszi munka, egész nap papírokat nyálazunk, böngészünk, estére szétmegy tőle a fejem.
(Voltam számítógépes szemvizsgálaton, ott is +0.5-öt mértek olvasó szemüvegnek, mint a szemészeten. Néztem egy nem túl drága keretet, kaptam árajánlatot, még gondolkozom hogy csináljam, mert az olcsóbb megoldás is húzós anyagilag.)
Az van, hogy mindenki maradt a két szolgálatból, de biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb észbe kap valaki, és felére csökkentik majd a létszámot, tekintve, hogy heten vagyunk, és három embert finanszíroz az állam. Az önkormányzatnak kell kinyögni a másik négy ember bérét, kérdés, hogy mikor ébrednek erre rá. Szerintem még idén, mások szerint a jövő évi költségvetésnél.
Mindenesetre, ahogy megfogadtam: minden nap megnézem az állásajánlatokat, de azt hiszem több csatornát kellene találnom, mert a "közigállás" nem a legtutibb fellelhetőségi hely.
Szerintem a központban biztos lesz/van állás, mert a mostani feladat leosztás szerint (december közepén jött ki a végrehajtási rendelet róla) gyakorlatilag kivitelezhetetlen ott a munka teljesítése.
Ebből az következik, hogy vagy hónapokon belül bedől az egész rendszer, vagy elkezdik visszanyomatni a feladatok egy részét a szolgálatok felé (csinálnak új rendeletet).
Akárhogy is, nem túl jók a kilátások család- és gyermekvédelemben.

Egy nap kivételével megvalósítottam a napi 60 perc gyaloglás projektet, hétvégére maradt a szobabicikli.
Nagyon rendesen étkeztem egész héten, most is épp készül a vacsora: grillezett gombafejek kis sajttal, olívaolajjal. Nyamm!

Belaminak még két nehéz vizsgája van hátra, a héten is volt egy, a többit már decemberben lerendezte.
Remélem túllendült a holtponton, mert nagyon nehéz a harmadik év az orvosin, és amúgy is nagyon hosszú ez az egyetem, és nem is mindig igazságos (de hát mi az az életben?!) úgyhogy kezdtek lemerülni az elemei, és rendszeressé válni a kiakadásai.

Engem meg ez megvisel.
Mert ha hiszitek, ha nem, én lesz.rom ezt az egész orvososdit, engem csak az érdekel, hogy a fiam boldog legyen, meg kiegyensúlyozott és lendületes. És ha ez úgy valósul meg, hogy ő távolsági buszsofőr lesz mégis, akkor nekem az pont jó. Mert neki jó. És engem az tesz boldoggá, nem az, hogy orvos lesz. Mondjuk szerintem ez így normális.

Kismacsónak meg azt zsolozsmázom, hogy tanuljon.
Hogy legyen választási lehetősége. Még bármi lehet, ne puskázza el!
Nem mondhatnám, hogy issza a szavaimat, de 15 múlt a drágám, ilyenkor pont nem az a jó, amit én mondok.
Attól persze ma is kiakadtam, hogy németből hozott egy egyest, meg egy ötöst. Kérdezem tőle, hogy ezt meg hogy?! Hát úgy, hogy ötösre felelt, de a háziját meg nem csinálta meg, az meg karó. Remek. Mert elfelejtette. Hogyne felejtené el, mikor Kisolasz itt táborozik nálunk (mielőtt hazaérünk) heti több délutánt?! Azt hiszem szőrös szívű leszek, és szétcsapok a szerelmesek között hamarost, mert ez így nem járja. Nahát!      

Jingle bellsi előkészületek

Vasárnap Charlie kicsit lázadozott, hogy nincs kedve főzni, és hát többnyire ő ragadja meg a fakanalat otthon, úgyhogy most egy szó nélkül kezdetem el darabolni a húst a gulyás leveshez, mert azért néha én is főzhetek.
Végül a tepsis zöldséget ő csinálta, és hogy, hogy nem, de sikerült együtt tevékenykednünk úgy, hogy nem vesztünk közben össze. Más a tempónk, a szokásaink a konyhában, de most nem volt gond.
Ebédre mind a négyen otthon voltunk már, gyújtottunk gyertyát is, nagyon kellemes volt együtt enni.

Aztán végre belefogtam a NAGY takarításba.
Megmondom őszintén, hogy főleg azért, hogy előszedhessem végre a karácsonyi díszek egy részét. Mert csövekre girlandot tekerni, meg szekrény tetejére kis fenyőt rakni csak úgy érdemes, ha előtte lemossuk, letöröljük az említett helyeket.
Szóval elővettem az alumínium létrámat, és felmásztam mindenhová a konyhában, lemostam mindent, megpucoltam az ablakot, még a sütőt is kipuceváltam.
Hosszú órákig csináltam, Belami meg kint ült a jegyzeteivel, tanult, én meg igyekeztem nem szólni hozzá, hogy ne akasszam meg. Kérdeztem, hogy nem zavarja, hogy itt ugrálok körülötte, de azt mondta, hogy egyáltalán nem, sőt énekeljem csak nyugodtan a karácsonyi dalokat, ő a kollégiumban hozzászokott ehhez, csak ne kérdezgessem, mert akkor tényleg kizökken.
Szóval jó falsul, de nyomtam a Jingle Bellst és társait, és haladtam.

 

Még rengeteg minden van, amit meg kell csinálnom, de legalább belefogtam már. Végre! :-)