Az történt, hogy szombaton is dolgoztam, ráadásul nem túl röviden: reggel hét óra körül mentem el, és majdnem 12 órával később értem haza.
A szombati nap külön megérne egy posztot a maga nemében, mindenesetre összefüggéseket és hasonlóságokat véltem felfedezni a gyerekek viselkedése, meg az ország közhangulata között, tanulságos.
Ez egy kirándulás volt egyszerre több otthonnak, nagyszerű alkalom, hogy megismerjek egyéb gyerekeket és dolgozókat egy füst alatt.
Mondjuk olyan is volt, hogy napszemüvegben, farmerdzsekiben, hátizsákkal ültem a buszon a lányaink között, és egy másik otthon fiú lakója kikezdett velem. Olyan igazi felnőttes módon: elkezdte finoman rugdosni az edzőcipőmet, ahogy harangoztam a lábammal ültömben.
Levettem a napszemüvegemet, keményen a szeme közé néztem, és azt mondtam: -Nana!
Erre abbahagyta, szerintem leesett neki, hogy dolgozó vagyok, de az is lehet, hogy a visszafojtott nevetéstől nem tudta tovább csinálni, nem tudom.
Tegnap itthon voltunk.
A fiúk is hazaszivárogtak a barátnőktől, még előtte kedélyesen összevesztünk Charlieval. A téma: mi legyen az ebéd, és ki főzzön?
Jó későn indultunk el bevásárolni, mert az egyik öcsém egész délelőtt nálunk volt, beszélgettünk.
Nem néztük az időt, úgyhogy mikor elment, frusztráltak lettünk, hogy mindjárt dél, és még vásárolni sem voltunk, szóval várható volt, hogy összeugrunk (persze csak verbálisan).
Vásárlás közben megbékéltünk, úgyhogy a főzést ötven perc alatt közösen összehoztuk, volt gulyásleves, meg vajas-sajtos makaróni, oszt jóvan'.
Délután azért összedobtam egy almás zabpelyhes sütit is, meg beültem a fiúk közé beszélgetni, jól telt a délután.
Aztán Belamit kivittük az állomásra, mert ment vissza az egyetemre.
Ma elvileg nem dolgozok.
Gyakorlatilag meg igen, de hagyjuk.
A lényeg, hogy a takarítás is megvan, épp megittam a kávémat, úgyhogy most elmegyek turizni. Már igazán rám fér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése