A pihenésbe is bele kell jönni

Csak a szokásos hajtás ment a fonyódi nyaralás előtt.

Aztán úgy alakult, hogy szombaton este indultunk útnak, úgyhogy éjfél környékén még az úton voltunk a viharban, valami gyönyörű volt a félelmetességével együtt. 

Így történt, hogy a vasárnap teljes napként indult itt.

Valahogy azt hittem, hogy észrevétlenül rándultam át a pihenős zónába, még az sem tűnt fel, hogy vasárnap este, meg hétfő este is futottam, szóval csöppet sem lazultam még le, valahogy hajtott a teljesítménykényszer. 

Aztán tegnap..

Megbotlottam a szobában egy lelógó plédben, majdnem kitörtem a bokámat. Nem ám a futás közben, hanem így. Nevetséges.

Plusz kijött a számon a herpesz, és egész nap b.szott rossz kedvem volt, teljesen szét voltam csúszva, szerencsére itt volt épp (hétfő délutántól, szerda délutánig) Ági és Belami, így moderáltam magam. 

Ma kezd kicsit jobb lenni.

Délelőtt Mórt a fiatalokra hagytuk, és lementünk piacozni Charlieval, utána feljöttünk a házhoz (kilátó lábánál lakunk ilyenkor), és mindannyian beültünk egy kávézóba, utána meg egy étterembe. Nagyon jót beszélgettem Ágival, ráláttunk a Balatonra mindkét helyről, fújt a fejet letépő szél, de így is gyönyörű nekem a víz. 

Közben Belamiék elmentek, holnap már dolgoznak, mi meg maradtunk Charlieval és Mórral hármasban.

Van még majdnem négy napunk, remélem kezdek végre töltődni is, mert eddig nem igazán sikerült. Nekem legalábbis. 

Már nyaralunk

Vasárnap óta itt vagyunk Fonyódon.

Nem igazán hittem, hogy egyáltalán el tudunk jönni, mert -természetesen- anyósomat tegnap engedték haza a kórházból, és holnap vinni kell ellenőrzésre. Végül Charlie határozottan átutalta a feladatot az öccsének (évente egyszer ő is csinálhat valamit), bár ezzel együtt életre szóló sebeket is szerzett, mert sikerült csúnyán összeveszniük a testvérével. Nem a feladaton, de anyósom miatt, aki most már minden szinten, akarva és akaratlanul is generálja a feszültséget. Lapozzunk!

Idén itt sikerült elengedni minden sz.rt, úgyis megvárnak, míg hazaérünk, mit agonizáljak rajta. 

A béke szigete van, semmi különöset nem csinálunk. csak amit szoktunk. 

Regelente hatalmas séták Mórral a kilátó környékén, aztán kényelmes reggelik kávéval, mézes teával. Beszélgetünk, sokat ülünk kint, mert olyan szép a kert, és Mór imád járőrözni, "buffogni" (visszafogottan ugatni) a szomszéd kutyáknak, akik "balhéznak" (nem visszafogottan ugatnak). 

Többnyire összeütünk valami egyszerú ebédet, aztán delelünk, és csak délután strandolunk, mert nagyon meleg van. Mórral strandolni elég fárasztó, mert kb. mint egy kisgyerek, folyton menni kell utána, nem maradhat felügyelet nélkül. Mondjuk így nem unalmas, és rengeteg kutyával és gazdával ismerkedünk össze. 

Este megint kötetlen a program, tegnap majdnem eljutottam futni is, de olyan későn értünk fel a házhoz, hogy már sötétedett, meg nagyon éhes voltam. Talán majd ma, de erre sem fogok ráfeszülni, hisz nyaralunk. 

Talán péntekre van esély egy húvösebb, esős napra, oda majd kitalálunk valami mást.

                                                                  (Charlie fotóz)

Alakul

Azért alakul ez.

Végül sógorék hazamennek ma, mert vendégeik lesznek (hála annak a magasságosnak!), Belami meg jön Iluskával, mert olyan kikapcsoló volt neki tegnapelőtt. Egyet itt alszanak Fonyódon, aztán holnap, velünk együtt átjönnek Balatonvilágosra. Ott van már Anyu és a férje, meg Apu és a felesége. (Erről majd mindjárt.) Estig jót bandázunk együtt, aztán Belami visszamegy Iluskával Pestre, mert hétfőn dolgozik.

Mi meg maradunk egy hétig Világoson a szüleimmel.

Apuék már évek óta járnak erre a helyre, és tavaly eltöltöttünk velük egy napot Fonyód után, meg egy héttel később egy másikat, és beleszerettünk a helybe. Meséltem egy csomót Anyunak erről, úgyhogy ő is kedvet kapott hozzá. Így esett, hogy mindannyian ott leszünk. 

Furcsának tűnhet ez, de...

Az én szüleim viharosan váltak, de néhány év után teljesen normálisan elvannak egymással a mai napig. Nálunk az volt, ha jöttek értem Anyuék, vagy mi mentünk a tesómért, akkor behívták egymást kávézni, és beszélgettek. Szóval kihozták a szar helyzetből a legjobbat. Igyekztem én is így csinálni, nem mindig sikerült, de mostanában már egész jó a kapcsolatunk exszel, ha eljön a fiúkért, vagy legalábbis Kismacsóért (mert Belami megy már a saját autójával), akkor feljön kávézni, beszélgetni. Meg kell jegyeznem, ez leginkább rajtam múlt/múlik, de azért a másik részről is kell a nyitottság erre, különben nem működik. Persze barátok nem leszünk, de szeretném megadni a fiúknak azt az érzelmi biztonságot, amit én is megkaptam azzal, hogy a szüleim elviselik egymást, sőt, ha rólunk volt szó, akkor tudnak egyeztetni békésen. 

Másik ilyen fura kapcsolatom az ex édesanyjával van.

Ha elmegyünk a városba, ahol felnőttem, akkor őt is meg szoktuk látogatni, mert annyira szereti Charliet, hogy elvárja. Amúgy volt bajom vele elég, míg az ex felesége voltam, de annyira imádja a két fiút, hogy soha nem tudtam rá igazán haragudni semmiért. Sokszor ki is jelentettem, ha velem valami történne, akkor leginkább azt szeretném, ha ő gondoskodna a fiúkról. Persze felnőttek már, de a jó kapcsolat megmaradt, így állt elő az, hogy a két fiú tavalyi diplomaosztó és érettségi ünnepsége előtt ott aludt Anyuéknál, hogy segítsen a készülődésben, és az ebéden együtt ült a mostani anyósommal és beszélgetett. 

Közben meg egyre kevésbé vagyok toleráns az újabb családi kapcsolatokban, ami nem fair Charlieval szemben. 

Például a tesójáékkal sem, és erre nem vagyok büszke. Olyan nehezen tudok már új embereket közel engedni magamhoz, hogy nem tudom elmesélni. Néha szeretnék tök egyedül lenni kicsit, annyira, mint amennyire Charlie nem. Azt hittem, hogy a fiúk kirepülésével erre egyre több alkalmam lesz, de ez nagyon nem így van. Nem is értem.   

Üdvözlet Fonyódról!

 Olyan jó pihenni!

A telefonomat átirányítottam, persze így is megtaláltak egy-két dologgal, de azért sokkal-sokkal jobb. Az idő szuper, kedden esett délelőtt, akkor kirándulni mentünk, kerestünk fedett látnivalót, ahová Mórt is beengedték.

Mór egy csoda.

Imád fürödni, haverkodni minden élőlénnyel, és jól viselkedik, amikor kell. Nagyokat sétálunk, nekem jó kis izomláz van a fenekemben és a combomban, hiszen a kilátó tövében van a szállásunk. 

Tegnap Belami eljött hozzánk egy napra a munkából.

Ma már megy is vissza, mert ügyel, de én borzasztóan örülök ennek az egy napnak is. Kismacsónak meg már elkezdődött a suli, idén ő a kiképző az elsősöknek. (Szegények! Kismacsó ezt rettentően komolyan vette tavaly is, pedig akkor még ő szívott, most meg ő szívat.) 

Egy kis átrendeződés volt a plusz egy fő miatt éjszakára.

Ennek az lett a következménye, hogy én azt hittem Mór Charlie szobájában van, ő meg azt, hogy velem. Nos, nem tudjuk hol volt éjszaka, csak reménykedünk, hogy a lábtörlőn aludt, mert kizártuk valahogy szegényt. Valamikor kilógott az este során, aztán meg nem ugatott, hogy bejönne. Mindenesetre reggel hatkor egyszerre jöttünk ki Charlieval a két szobából, hogy kivigyük Mórt, aztán csak néztünk egymásra, hogy sehol nincs. Ahogy kinyitottam az ajtót, épp a lépcsőn trappolt fel nagy vidáman, de a bundája tök száraz volt, meg kosz se volt rajta, úgyhogy a kapun biztosan nem ment ki. (Nyitva volt amúgy, a három autó miatt nem lehetett becsukni.) Szóval fogalmunk sincs, hogy mivel töltötte az éjszakát, de nem alvással, mert most kiütve fekszik Belamival még mindig. (Remélem nem a szomszédban zajló buliba tévedt be, és szórakoztatta reggelig a negyérdeműt, bár tőle bármi kitelik.)

Charlie öccséékkel vagyunk itt, meg a múltkor nyaraltatott két gyerekükkel.

Sokkal rosszabbra számítottam, de most egészen jól elviselem őket, meg Mór ürügyén le tudunk szakadni egymásról, és ez így jó. Remélem így is marad.  

Blog szabadságon voltam

Igazából felújítást terveztem a felületen, gondoltam, szabadságolom addig a blogot.

Aztán nem lett az egészből semmi, mert nem volt időm rá. Írni sem, de annyi kedves levelet kaptam, hogy hová tűntem, hogy elszégyelltem magam a szó nélküli eltűnés miatt. 

Rengeteg minden történt, de olyan mindennapi dolgok. 

Kismacsó betöltötte a huszadikat, erre az alkalomra Belami is hazajött.

Volt ijedtség is, mert Mórci allergiás lett a kombinált oltás egyik összetevőjére, ami miatt sivalkodó gumikkal romboltunk vissza az orvoshoz, mert majdnem megfulladt. Kapott rá szurit, de az meg úgy bedagadt a nyakán, hogy még ilyet soha nem láttam. Még mindig van ott egy mogyorónyi nagyságú púp, de a hatalmas, teniszlabdánál nagyobb dagadás után ez már teljesen jó, el fog múlni.

Aztán hétfőn hányás és hasmenés indult, de két nap alatt az is rendeződött, ma már nem volt gond.

Esküszöm olyan, mintha egy kétéves gyerekünk lenne, mindenhol széthordott játékok, némi értetlenség, orvoshoz rohangálás, hányás takarítás, ilyenek. Nem unatkozunk kicsit sem. 

De közben meg olyan jó, hogy itt van. 

A fiúk Pesten, most Kismacsó is ott van gyakorlaton, maximum hétvégén látom őket. 

Mórci meg belakja a lakást, jön velünk mindenhová, tanulunk együtt futni, minden este kalandozunk valamerre hármasban. 

Egyedül azzal van gond, hogy nem marad meg egyedül, ezért folyamatos szervezést igényel, hogy kivel legyen, hogy oldjuk meg a felügyeletét. 

Komolyan azon gondolkodtam, hogy keresek valakit itt a közelben, aki néha szívesen kutyázna egy-két órát, mikor végképp nem tudjuk megoldani. Olyat, akire nyugodt szívvel rábízhatnám. 

Anyuékhoz is vihetném, de örök parám lesz, hogy kimegy valahogy, és Anyuék két nagy kutyája szétszedi. Szóval jobban szeretem, ha ott én is vele vagyok, vagy Charlie. 

Vasárnap megyünk kutyaoviba valahová, Charlie intézte, talán tudnak benne segíteni, hogy ellegyen egyedül is rövid időre. 

Charlieval ismét diétázunk.

Volt már egy ilyen közös projektünk másfél éve, az akkor leadott súlyt Chalie nem szedte vissza, én azonban igen. Sokszor emlegette, hogy milyen jó volt a tervszerű étkezés, megint kellene.

Hát jó. Mondjuk ez egy fehérje alapú diéta sok hússal, és nekem onnan ered a teljes húselhagyásom. Végül az van, hogy kevés húst ismét eszek, de ha végképp nem megy, akkor hüvelyes dolgokat csinálok magamnak helyette, és kiszámolom, hogy a szénhidrát ne legyen sokkal több így sem. Majd meglátjuk, hogy van e értelme, mert még csak hétfő óta csináljuk.

Jövő héten lesz egy mini nyaralásunk Charlieval és Mórral.

Alig várom. Beleesik a házassági évfordulónk, meg a szülinapom is. 

Agárd. Mindennel felszerelt házikó, nagy udvar, stég, ahol horgászni lehet, közeli strand. És jöhet Mór is, ez volt a fő szempont. 

Nagyon izgatott vagyok, szeretnék sokat olvasni, pihenni. A munkahelyi telefonomat életemben először szeretném átirányítani a helyettesemére, mert nem akarom, hogy zaklasson bárki is munkával.  

Még kell(ene) egy új fürdőruha. Országos problémák. 😎

Még mindig nagyon szeretem a munkámat,

de azt veszem észre, hogy egyre több időmet tölti ki. 

Nagyon kell figyelnem, hogy ne szaladjak túl a napi nyolc órán, és ne járjon akkor is a fejemben valamelyik ügyem, mikor épp mással foglalkoznék.

Múlt héten egy edzést hagytam ki a friss tetoválás miatt, nem akartam a fóliával zörögni, vagy izzadni alatta.

Ma már mentem, és nagyon kellemesen elfáradtam.

Lefoglaltuk az augusztusi nyaralásainkat: egy-egy hét Balaton.

Az első a keresztlányékkal lesz Fonyódon, a szokásos helyünkön. Közvetlenül utána meg visszacsorgunk Balatonvilágosra, és ott is hesszelünk egy hetet Apuékkal, meg Anyuékkal. 

Igen, a szüleim elváltak, de most egy időben, egy helyen lesznek velünk. Érdekes lesz, de gond egy szál sem, elvoltak mindig is egymással, egymás mellett. Kulturáltan váltak, ahogy én is igyekeztem az extől.  

Amúgy ezen a helyen még csak Apuéknál voltunk, mikor épp ők nyaraltak ott, és beleszerettem a helybe, szóval megbeszéltük Charlieval, hogy ott is eltöltünk egy hetet. (A fiúk nem tudnak velünk jönni két hétig, majd becsatlakoznak itt-ott, ahogy el tudnak majd szabadulni.)

A hatalmas villa a parton áll, saját strandja van, és nem külön program a strandolás, akkor ugrok fel a szobánkba, vagy fordítva, amikor akarok. Van minden, horgászcsónak, biciklik, nyugágyak, bármit lehet használni. Úgy, de úgy várom már!

Tavaly csináltattam magamról ott egy bikinis képet, és megint fogok majd, kíváncsi leszek mennyit változik addig a testem a rendszeres edzésektől. Én nem nagyon látok nagy változást, néha ez el is kedvetlenít, de aztán mindig meggyőzöm magam, hogy sokkal fontosabb a jó közérzetem, meg az erős immunrendszerem, amit ezzel nyerek. Különben meg tök rendben vagyok koromhoz képest, nem stresszelem magam ezen.

Pénteken Charlie szülinapja lesz, a tetoválás miatt dugába dőlt a gyógyvizes lubickolás, sajnos még két hétig nem lehet ilyesmit csinálnom. Valami mást kell kitalálnom. Nem tudtok valahol valami nagyon franya kiállítást? Esetleg fotósat? De minden érdekel. Elvinném valahová.

Most pedig dolgozok még picit, meg szeretnék csinálni még pár jelentést. Na, hajrá!   

Inkább képek

Persze rengeteg minden van, ami örömet okoz, a legtöbb a családommal kapcsolatos.
Imádok hazajönni, itthon lenni, és a nyáron sokat tudtam a fiúkkal is lenni, köszönhetően a hektikus beosztásomnak.

Belami sokat volt gyakorlaton a helyi kórházban, egyik alkalommal elszórakoztatott bennünket Kismacsóval a bőrgyógyászati szakrendelésen. Ott lőttem a képet.

Kismacsó nem nagyon tud mit kezdeni a kisebb gyerekekkel, úgyhogy teljesen elképedtem, mikor a nyaraláson Zoé öccsével játszott (kúszni tanította). Gyorsan meg is örökítettem.

Gyorsan válogattam még pár képet az instáról, mostanában könnyebb oda felpakolni az elkapott pillanatokat, aztán később lapozgatni.

Aztán olyan is volt, hogy valami más ügyben beszélgettem az egyik régi kedves kollégámmal, és mesélte, hogy megy vércukor, inzulin, tsh mérésre, és invitált, hogy menjek vele, intéz beutalót. Utána azon röhögtünk, hogy tisztára nyanyák vagyunk, nekünk már ez a buli, hogy együtt járunk laborba. Amúgy irtó jól szórakoztunk a cukros víz megivása ellenére is, elmentünk régi ismerősöket megnézni a 120 perc alatt (régi munkahelyemre mentünk laborba), gyorsan eltelt az idő.
Én utána lettem nagyon rosszul, pedig a cukros lötyi után szoktam. Nyilván a mérés után bekapkodtam a kaját, kávét, az tett be.
Na, gondoltam, biztos szarok lesznek az eredményeim, de nem. Minden rendben van, annyira, hogy már a 120 perces cukrom sem megy az éhgyomri alá, és az inzulin is jó. Szóval nem foghatom a nagy seggemet sem az inzulinra, sem a pajzsmirígyre, egyszerűen sokat eszek, és kész. Ennek örömére leporoltam a tornás videókat, mert ez így nem mehet tovább (mondom már ezredjére). Nem akarok elhízott vénasszony lenni.

Újra itthon

Nem állítom, hogy nem maradtam volna még szívesen.
Hiányozni fog a víz, a ráérős reggelek, hogy naptej - és tenger illatú vagyok, és fürdőzés után kiül a bőrömre a só.
A lemenő nap színei (ott valami gyönyörű), a szabadban elköltött vacsorák, miközben rálátunk a tengerre.

Persze megvolt ennek a pár napnak az árnyoldala is, mert mintha a sós tengervíz kitisztított volna egyéb csatornákat is: felgyülemlett frusztrációk távoztak hangosan, de legalább tanultunk belőle valamit. Legalábbis remélem.

Lelazulva, békésen értünk haza, jó lenne így maradni sokáig.

A tenger nekem...

Nyaralni meg nem könnyű minden pillanatban, mert mégiscsak négy felnőtt van együtt, más-más elképzelésekkel az adott napról.
De elmondhatatlanul gyönyörű itt, eszem, és iszom a szemeimmel és a füleimmel az egészet, nem tudok betelni vele.
A tenger! Ahh, ezt a színt még nem ismertem, próbálom kitalálni mihez hasonlít, de semmihez, ez a tenger színe, illetve színei, mert van neki több is.
És hallottam a hangját is! Valami lenyűgöző volt a zadari orgona, amit a tenger hullámai szólaltatnak meg. Borzongató volt hallgatni, órákig képes lettem volna ott ülni, ahogy aztán a szűk utcácskákban az óvárosban.
Imádok minden percet.

Nyaralás on

Káosz a köbön

Kicsit összesűrűsödtek itt a dolgok körülöttem, nem gondoltam át, hogy mit jelent zsinórban háromszor tizenkétórázni, közvetlenül a nyaralás előtt.
Megmondom, mert már tudom: totális káoszt és átláthatatlanságot.
Próbálok fejben felállítani valamiféle sorrendet, hogy holnap éjszaka el tudjunk indulni, de nem megy valami fényesen. Újabb és újabb feladatok buknak a tudatom felszínére, és ha nem írom le, akkor menthetetlenül vissza is süllyednek. Ráadásul ma este is negyed kilenc körül érek haza, ami azt jelenti, hogy tenni bármit is, már csak az indulás előtt tudok.
Charlie próbál vadul intézni mindent, amit csak lehet, de ettől ő is frusztrált, meg én is.

Belami párkapcsolata Széphajúval nem várt fordulatot vett, jelenleg azt sem tudom, hogy jön e velünk mindkettő, vagy bármelyikük is.
Kismacsó elegánsan a munkájára hivatkozik mindenben, tegnap elfüstölt az agyam a következő párbeszédünktől.
Én: -Tele a hócipőm, hogy reggel úgy megyek el, hogy mindent rendben hagyok, és este arra jövök haza, hogy tele a mosogató mosatlannal, és szalad az egész lakás. Gyakorlatilag belépek, és húzhatom fel a gumikesztyűmet a mosogatáshoz. Nem tudnál elmosogatni legalább magad után?
Ő: -Nem.
És nemes egyszerűséggel ennyi a válasza.
Én: -Jó, akkor oldd meg a vacsoráztatásodat, a holnapi szendvicseidet a munkába, mert én semmit, de semmit nem készítek elő, nem kenek meg, ilyenek. Így is játszhatunk.
Ezért aztán kiment a konyhába, megvacsoráztatta magát, a szendvicseit nem tudom, mert én reggel korán eljöttem.

Legalább a munkában nem kell megszakadni, mert gyerekek nincsenek is bent jelenleg, nemzetközi táborban vannak, majd az éjszakáshoz érkeznek meg. De ettől még itt kell lennem, és őrjítő, hogy jól nem csinálok semmit, mikor ezer lenne a dolog otthon, és még így is elfáradok.

Na jó, csinálom tovább a kresz teszteket, annak legalább van értelme jelen pillanatban.  

Loholok az életem után

Ez most egy nagyon jó hét munka szempontjából, mert dolgoztam hétfőn egy nappalt (7.30-19.30-ig), meg vasárnap is fogok, és ennyi.
Én csak a kedd-szerda-csütörtököt kértem szabadnak, hogy ott tudjak lenni az autósuliban az elméleti felkészítőkön, de így még jobb.

Autósuli.
Nagyon szeretem. Azt valahogy továbbra sem tudom elképzelni, hogy szívesen vezessek egy autót, de tanulni róla..., az más. Az esélyt mindenesetre megadom magamnak, hátha beleszeretek a sofőrködésbe.

Belami Magyarországon van, mert múlt vasárnap este hazahoztuk a reptérről, de hétfőn már megint úton volt, mert ezer a dolga (neki mindig annyi).
Azért azt még sikerült egyeztetni vele, hogy pénteken tartjuk az elmaradt szülinapját, mert szombaton már Erdélybe megy Széphajúval, meg a családjával (mondom, hogy ezer a dolga).

Kismacsó "dolgozni" kezdett az egyik helyi múzeumban, esténként meg 17-20 óráig velem üldögél az oktatáson, meg az edzések, a bulikázásokra nem nagyon van most idő.

Itthon minden áll, már ami a fiúk szobájának rendezésével kapcsolatos, mert egyik részről próbálok minél több időt a tesztekkel tölteni (teszttöltéssel töltöm az időt 😃), másik részről meg egyedül kevés is vagyok ehhez, de mire Charlie hazaér, én megyek a suliba, vagy épp dolgozni.

Nyaralás.
Ez most érzékeny téma közöttünk Charlieval, hétfőn jól össze is vesztünk miatta.
Belami szerint ez azért van, mert a komfortzónánkból készülünk kilépni (az öreg autónkkal, külföldre, öten), és ettől vagyunk frusztráltak.
Na jó, de hétfő óta nem beszéltünk erről, és bő két hét múlva meg mennénk, azért jó lenne már tisztázni a dolgokat.
Kicsit kezd szétszaladni minden, igazán semminek nem látom a végét, csak loholok az események után.

Aztán volt olyan is, hogy pár hete, mikor nagyon rossz passzban voltam az új munkahely miatt, megint megkeresett a volt főnököm (ahol tíz évet dolgoztam), hogy menjek vissza oda dolgozni (erről írtam itt ), és én nem mondtam konkrét nemet, mert egy kiskaput nyitva hagytam azért.
Na, ő a héten felbukkant megint, hogy "azonnaldöntsdelmostvagysoha", úgyhogy becsuktam a kiskaput, mert megírtam neki, hogy nem megyek vissza.
Ettől még vannak problémáim a munkámmal kapcsolatosan, de most a prioritás megváltozott, az idén már nincs napirenden ez a pont. Majd. Jövőre.

Összefoglalva az elmúlt hetet

Huhh! Hol is kezdjem?

Nem, nem vesztem össze senkivel az ex munkahelyemen, sőt sírt néhány kolléga, és a lányokat is nagyon "szíven ütötte" (az egyik fogalmazott így) a távozásom híre.

Mondanám, hogy jólesett, de k.rvára nem, engem teljesen kicsinál a búcsúzkodás, szinte menekültem belőle már pénteken.

Nyilván, hogy a legkezelhetetlenebb lány került hozzám a legközelebb, ő anyának is szólított, tőle kaptam egy nagyon cuki porcelán teknőst, a másik meg hamutálat formázott nekem agyagból a táborban, még a nevemet is beleírta. Cukik na, nagyon fognak hiányozni.   

Az azért a vicc kategória volt, hogy délután négykor (pénteken!, ami elvileg nekem is lehet((ne)) rövidebb) az egyik kevésbé érzékeny kollégám megkérdezte, hogy nem akarnám e még a hétfői zsebpénzosztást előkészíteni papírilag, mert nekik kevés idejük lesz erre a táborba indulás előtt. 

Hát nem vazze', mert az egyik fiam indulna nyaralni a haverokkal, a másik épp elutazott Oroszországba, én meg dolgozok szombaton az új munkahelyen máris! 

De mosolyogva csak annyit mondtam, hogy "nem", és elindultam végre haza.

Persze hónap végén mennem kell majd kihallgatásra az egyik ügyben az ottani rendőrségre, úgyhogy lehetséges, hogy akkor majd benézek, de magamat ismerve mégsem fogok, valahogy nem szeretek visszajárni sehová, ahonnan már eljöttem.

Belami már Szentpétervár egyik kórházában gyakorlatozik, közben szorgosan járja a környéket, izgalmas képeket küld haza.

A szobája olyan, mint egy cella, ezen először teljesen kiakadt, de némi pihenés után a vicces oldalát fogta meg, és nagyjából aludni megy "haza". Azt mondja, hogy a kollégiumi szobája ehhez képest Hilton, megtanulta értékelni máris. 

Belami egyik legjobb tulajdonsága egyébként, hogy mindenben képes megtalálni a jót, és mindenből kihozza a legjobbat.

Kismacsó haverokkal nyaral pár napig, időnként figyelmeztetni kell messengeren, hogy a világon vagyok én is, és szeretném tudni él e még, de amúgy gond egy szál sem.

Charlie meg vett nekem egy PocketBook-ot, azóta nem tudok leszakadni az olvasásról. 

Nem kell a szemüvegem sem hozzá, és sötétben is tudok olvasni vele, szuperül a kezemre áll, és piros!!! Boldogság van. (Amúgy tök fantáziadúsan a Piri nevet adtam neki.)

       

Minit (netbookom) kölcsönadtam Belaminak, hogy ne a sajátját, ami nagy, kelljen vinnie. 

Nem mondom, hogy nem lábadt könnybe a szemem, mikor kiadtam a kezeimből, de majdcsak vigyáz már rá. 

Így blogolni is kevesebb kedvem van, jobban szeretek Minivel ügyködni.

Új munkahely.

Korai lenne bármit is mondani.

Szombaton 10-16-ig voltam bent egy másik házban gyakorolni a helyettesítést, ma 8-16-ig a saját új helyemen voltam hospitálni, de holnap már egyedül leszek a gyerekekkel 12 órát. Meglátjuk (mondta a vak).
Mindenki kedves és nyitott velem (a gyerekek is), és elég lazának tűnik minden. Mindez sokkal, de sokkal jobb környezetben. Remélem minden így marad, én meg megszokom a dolgokat, és komfortosabban érzem majd magam, mert jelenleg ez még nincs meg. Nyilván.  

Holnap

Úgy három körül hívott a szakmai egység vezető, hogy holnap helyettesítenem kellene egy elhelyezési tárgyaláson. Mint kiderült, a leendő helyemre jönne egy lány, azzal kapcsolatosan.
Szóval máris kezdődik, hogy párhuzamosan kezd bevonni az ottani dolgokba is.
Hallottam a főnököm hangján, hogy megkönnyebbült: nem neki kell ezt is intéznie a nyugdíj előtt álló kolléga helyett, leoszthatja nekem.
Én meg örülök, meg izgatott vagyok, mert ilyen minőségben, ebben a megyében még nem voltam tárgyaláson, szóval ami neki nyűg, az nekem csemege, újdonság, jó.
Meg lesznek ott nekem még ismeretlen emberek, építhetem tovább a kapcsolatrendszeremet.
Aztán, ha végzek, jöhetek haza, szóval annyira nem fogom holnap halálra dolgozni magam, ez is jó. Majd szombaton bepótolom.

Aztán az is hírértékű, hogy Charlie beiratkozott egy két éves suliba, szerintem jó lesz neki, fel fogja pezsdíteni.
Hihetetlenül motiváló tud lenni, ha az embert új ingerek érik, új dolgokat tapasztal. Én már aztán csak tudom. ;-)

És a legjobb.
Belami nyert egy hét napos horvátországi utat, négy személyre. Jövő nyárra.
És úgy gondolta, hogy kis családunkat viszi, plusz Széphajút, őt majd külön befizetjük, és öten megyünk.

Ez több szempontból olvadásra késztet.
Egyik részről imádom a tudatot (meg a fiamat főleg), hogy minket választ, pedig haverokkal is mehetne.
Másik részről meg van máris egy programunk jövő nyárra, gyakorlatilag fizetve, és az ezzel megtakarított pénzből mehetünk az imádott Balcsikánkra is.

Kismacsó meg valami bankos-tőzsdés versenyen volt pár osztálytársával, jól szerepeltek, lesz még forduló.
Ennek örömére összedobtam neki egy extra csokis muffin sereget. Csináltam isteni teát is (mindenkinek mást), úgyhogy öröm és boldogság van. Nagyon is. :-)  

Közeledünk a végéhez...

Tegnap már nagyon meleg volt. Túl meleg. Csak a vízben lehetett kibírni, később rájöttünk miért. Jött a vihar.

Kismacsó és Mitya este lementek még a felállított színpadhoz, de az ígért koncertekből nem lett semmi, a nagy szél miatt bele sem kezdtek.

Úgy 23 óra körül kezdett esni az eső, és reggelre be is szüntette.

Most süt a nap, és visszatért a kellemes meleg, csak a szél erős, de azért délután lehet, hogy lemegyünk a partra.

Addig a fiúk kártyáznak, én meg:

Csütörtökön meg már nem bírtam tovább, felhívtam két embert, akik tudják, ha bármi történik a legújabb állás ügyében.

Nos, nem történt semmi. Megvár ez engem jövő héten, nyaralás után.

Kicsit megnyugodtam, meg van bennem egy kis csalódás is, mert továbbra is idegesít ez az egész bizonytalanság, ami hetek óta tart, megőrjít egész pontosan.

Holnap meg megyünk haza.

Ez mindig elég nehéz, szeretjük a Balatont, és rossz belegondolni, hogy egy év, mire megint jöhetünk, legalább. 

Nyaraláskor

repül az idő. Már el is telt a fele, fogalmam sincs hogyan.

Azt hiszem időjárás szempontjából is kikaptuk a lehető legjobbat, mert nappal nagyon finom, jó meleg van (nem az a döglesztő hőség, mint előtte), éjszakára meg lehűl a levegő, gond nélkül lehet aludni, nem kell még a ventillátort sem használni.

Több strandot is próbáltunk, igazából nem is tudom, hogy melyik a legjobb. Az egyiken hattyút és kacsákat is lehet etetni a móló mellett (a strand egyik végén), a másikon homokkal feltöltött pálya van, a fiúk focizhatnak, de a víz mindenhol nagyon jó.

Végül Belami Erdélybe ment Széphajúval, mert addig kínlódtam a mi nyaralásunkkal (legyen e egyáltalán, illetve én el tudok e szabadulni), hogy elígérkezett oda. 

Így Kismacsó elhozta az egyik haverját, akit már óvodás kora óta ismer, együtt fociztak sokáig. (Legyen a neve Mitya.) 

Aztán eljöttek még Anyuék is másik apámmal, szóval hatan vagyunk összesen.

Az a jó, hogy Anyu lefőzött egy csomó kaját előre, így csak szedni kell elő a mélyhűtőből, meg a hűtőből, nem kell ezzel sem kínlódni. 

Délelőttönként Charlie horgászni van, mi, a további felnőttek a teraszon olvasgatunk, a két kamasz 11-ig aludni szokott. 

De piacon is voltunk tegnap, előtte meg én gyalogoltam le a boltig tojásért.

Ebéd után kényelmesen beszélgetünk, pakolászunk, aztán irány a strand estig. 

A víz langyos, vannak matracok, csónak, szeretek a vízen lebegni sokáig. Persze fullra bekenve naptejjel, de még így is szépen barnulok.

Régen nem nagyon szerettem nyaralni, de mostanra kezdek ráérezni az ízére. Jó máshol csinálni a nagy semmit, kikapcsolódni. 

Én nem vagyok az az aktív pihenő, nekem a kikapcs’ az döglést jelent könyvvel, ilyenek. Kifejezetten örülök, hogy hoztam a gyereknek barátot, mert így ő is lefoglalja magát, meg együtt megmozgatják Charliet. Ugyanis ő is unja a semmittevést, én meg biztos nem fogok labdázgatni senkivel, végre megengedhetem magamnak, hogy csak úgy legyek, és nézzek ki a fejemből, és ne zavarjon meg ebben senki.

Persze nagyon szeretem nézni őket, ahogy hülyülnek a vízben, tegnap Charlie csinált egy csomó fényképet a fiúkról ugrálás közben, kérdeztem is tőle, hogy nem félti e a drága gépet, hogy beleejti a vízbe, de szerencsére nem történt baj. Szerintem csudi jó fotók sikerültek, a két fiú mozgás közben kész anatómiai tanulmány, mert mindkettő sportol ovis kora óta, úgyhogy minden egyes izmuk látszik, nyúlánkak, szépek, öröm rájuk nézni. 

Persze 16 évesek, úgyhogy megy a kajláskodás, vihogás, összenézés lányokkal, én rettentően szórakoztatónak találom a párosukat. 

Esténként el vannak engedve kicsit, hogy mint a „rókák” vadásszanak, meg „populáris” helyeket keressenek, ezeket ők mondják így.

Tegnap a piacon megint voltak kutyák, ott ült három kölyök labrador, azt hiszem egyre kevesebb választ el attól, hogy egy napon hazaviszek egyet. Aham, a pici lakásba, kert nélkül. (Fejben már az is megvan, hogy míg nem tudunk lakást cserélni, addig mit csinálok vele, míg nem vagyunk otthon.)

Ma fizetést is kaptam, majdnem annyit, mint teljes hónapra, szóval azért itt is több a pénz, mint az előző helyen volt. (És még ennél is több a vágyott helyen.) 

Ez azért hír, mert nagyon úgy nézett ki, hogy nem fogok fizetést kapni, csak szeptember elején, mert addig elhúzódik a papírjaim elkészülte. De elég sokat nyavalyogtam a munkaügyis ügyintézőn, úgyhogy kínjában már azt is megígérte, hogy hóközi kifizetést eszközöl, csak hagyjam már végre békén (nem mondta, de biztosan gondolta). 

Végül csak sikerült elintézni, hogy normális időben kapjak én is fizetést. (Nagyon erőszakos tudok lenni, ha akarok.)

Ami aggaszt, hogy semmi hír a vágyott állással kapcsolatosan, még csak időpont egyeztetés sem volt interjúra, nemhogy menni kelljen. (Pedig még olyan ruhát is pakoltam, meg pár smink cuccot, parfümöt.)

Eddig sikerült teljes mértékben az „itt és most”-ra koncentrálnom, de ma már elkezdett belopózni a tudatomba, hogy azt sem tudom, hogy hétfőn hová megyek, mi lesz tovább. Nem, nem félek, hisz jó a mostani helyem is, csak izgulok. Olyan jó féle izgalom ez (még), de csak visszarángatja a tudatomat a hétköznapok felé, pedig jó lenne még egy kicsit hintáztatni magam az nyaralós életérzésben.    

Nyaralás on

És még mindig megvan a fonyódi bögrém, kicsit kényszeres, de csak ebben vagyok hajlandó meginni a reggeli tejeskávémat a teraszon. ;-)

 

Naná, hogy már vasárnap este bele kellett gázolni a Balcsiba. 

Hétfőn strand. Mi más?

Ma reggel magamra vállaltam a tojás beszerzését a palacsintához. Arra lefelé... Hosszan. Utána vissza, fel. Halál a fenékre rakódott zsírra! (Edzés a palacsintára.)

Hurrá, nyaralunk (mindjárt)!

Annyira nagyon jó fejek a kollégáim.
Vasárnap utazunk Fonyódra egy hétre nyaralni, és előtte szerettem volna elszámolni a darab hónappal, mert mire visszajövök, már késő lesz.
Reggel bementem a központba, két eddig nem látott munkatársat találtam ott, akikkel azonnal úgy beszélgettünk, mintha ezer éve dolgoznánk együtt.
Elmiákoltam nekik, hogy elkezdtem mindenféle táblázatokat kitölteni, de ez és ez a bajom, elakadtam. Erre az egyik már ugrott is a géphez, kérte a pendrive-t, és csináltuk együtt.

Hatalmas kő gördült le a szívemről, mert nyomasztott volna így szabadságra menni.
Persze vannak még kövek, de remélem szép lassan ezekkel is lesz valami, és mire visszajövök a nyaralásból, kiderül végre, hogy maradok itt, vagy megyek a vágyott helyre.
Jelen pillanatban azt érzem, hogy igazából mindkét megoldással ki tudnék békülni, CSAK LEGYEN MÁR VÉGRE VALAMI!!!

Készül a lista a nyaralásra, hogy mit ne hagyjak itthon, mit ne felejtsek el (például a virágokat meglocsolni az utolsó percben).
Szándékomban áll a futós programomat (tegnap is voltam) ott is folytatni, remélem nem leszek olyan giga lusta dög, mint eddig minden évben.
Vannak franya könyveim, szeretnék sokat olvasni.

Aztán valószínűsíthető, hogy jövő héten egyszer el kell mennem Pestre az igazgatónőhöz interjúra, de az jó, mert egy lépéssel közelebb leszek a megoldáshoz, a "merre tovább?"-hoz.
Izgi. Nem?

Lóhalálában

Tegnap voltam az új munkahelyem munkaügyén, becsekkoltam.
Vittem a fél iratos szekrényt, már csak az utolsó papír kell, ami a munkaviszonyom valódi megszűnése után lesz meg, és az erkölcsi bizonyítványom, ami természetesen tegnap délben jött postán, hogy ne tudjam magammal vinni.
Voltam üzemorvosnál, meg elcsíptük az egyik vezetőt, hogy akkor pontosan hová is kell mennem 11-én, meg kit keressek, ilyenek.
Kiderült, hogy a szabadságolás is az ő asztala, úgyhogy íziben elővezettem neki, hogy augusztus elejére van egy márciusban lefoglalt balatoni egy hetünk, és megértem, ha nem enged, de azért csak megpróbálom...
Legyintett, hogy persze, menjek csak, semmi akadálya. Hát nem gondoltam volna, hogy én ott leszek azon az egy héten a Balcsin. ;-)

Eddig mindenki tök aranyos, segítőkész volt, remélem minden így marad.
Én mégis olyan fáradtan értem haza, hogy azt hittem elpusztulok. Nagyon elviszi az energiámat az új, a megváltozott körülmények. Tudom, hogy ez csak átmeneti lesz, de akkor is gyilkos, hogy ennyire nyámnyila vagyok. Mi lesz, ha valami mégsem úgy alakul, ahogy elképzeltem?! Bele sem merek gondolni.

Itthon meg a nagy takarítási lázam miatt a feje tetején áll minden.
Az a baj, hogy nem tudok folyamatosan ezzel foglalkozni, ezért félben maradnak folyamatok, úgyhogy hegyekben állnak a kiválogatott tankönyvek, a fiúk szobája csupa kupi, hasonlók.
Ugye az van, hogy mondom a fiúknak (pontosan!!!), hogy melyik fiókot selejtezzék, hová. Na, ezt szépen megcsinálják, de egy tapodtat sem tovább, maximum, ha egyéb utasításokat is adok.
Na jó, azért Belaminak vannak saját gondolatai is, ő a ruháit tök magától válogatta szét, de Kismacsónak már oda kellett tenni a halmokat, és mondani, hogy két kupac legyen: kell, nem kell már. Aztán a kell kupacot én hajtogattam szépen be a szekrénybe.
Tegnap meg nem mondtam meg neki, hogy melyik az ő része, nem is csinált semmit, mert "honnan tudja?!?!" ő.
Úgy érzem, hogy soha nem fogok a végére érni, ráadásul ki kellett volna festeni, ha már ennyire kimozgattam mindent.
Persze most is indulnom kell valamit vásárolni az ebédhez, utána tudok bármibe is kezdeni, de nem sokáig, mert este Anyuhoz kell mennem kozmetikázni, ő is szép akar lenni a másik esküvőre, ahová meg ők mennek.
Hogy a saját szépségemmel mikor fogok foglalkozni? Na, azt nem tudom. Majd pénteken este, lóhalálában. Ahogy szoktam. ;-)

Nyaraló bent

Részletek a nyaralóból:

Ez az ebédlő-nappali (mitomén'), innen nyílik még két szoba, az szemben a fürdő, az az ablakos meg a konyha.
Azért itt is nagyon fontos kellék a kávéfőző:

Úgy szeretek itt lenni! Nem akarok még hazamenni.