Betegen

 No! Nyavalyogtam itt, hogy nem tudok pihenni, hát a szervezetem úgy döntött, hogy akkor ő majd intézkedik.

Benyaltam valami vírust az utolsó előtti napon, úgyhogy betegen utaztam hazafelé, és vasárnap este már a hajam is fájt, de a fejem az tűrhetetlenül, két adag nagyon erős gyógyszer után tudtam csak aludni tőle. Másnap már jobb volt, a lázam is elmúlt, de aztán estére újra lázas lettem, szóval nem vagyok még jól. Dolgozgatni azért tudok itthonról, ha a fejem nem fáj, de ma nem túl sok értelmeset csináltam. 

Holnap már utaznom kell, szóval nagyon igyekszem összekapni magam.

Fentiektől enni sem nagyon volt kedvem, úgyhogy mára visszaállt a súlyom is az elfogadható tartományba, mert nyaralás végén több volt egy kilóval a lélektani határon túl, szóval nagyon ideges voltam. A végén meg most már arra kell figyelnem, hogy egyek azért valamit, mert ahányszor eszek, úgy vagyok egyre rosszabbul, a szervezetem egyszerűen nem akar/tud az emésztéssel foglalkozni, szóval ittam, meg egy kis pirítóst mertem enni. 

Nyilván, csak vízvisszatartás volt amúgy is, mert rengteget mozogtam, futottam (szerintem pont ezzel nulláztam le az immunrendszerem végül), és evésben sem ragdtattam el magam túlzottan, hisz meleg is volt.

A futógépet nem vettem még meg, de most nincs is kedvem erre gondolni sem, talán jövő héten valamikor. Most próbálok életben maradni. (Hah, nulla a fájdalomtűrésem!) 

Újra itthon

Tegnap érkeztünk haza, Kismacsó várt bennünket lázasan, betegen.

Belami szerda estétől vasárnapig velünk volt Fonyódon, úgy volt, hogy szombaton Kismacsó is csatlakozik. Nagyon örültem ennek a fordultanak, hiszen együtt már nagyon régen nyaraltunk, de aztán Kismacsó írt, hogy nem érzi jól magát, nem indul el tőlünk. Kicsit megszívatva éreztem magam, de aztán, mikor megláttam itthon, örültem, hogy nem indult el. Gyógyszert adtam neki, teát csináltam ipari mennyiségben, mert azt mondta, hogy kb. 20 órája aludt egyhuzamban, szóval féltettem a kiszáradástól. Természetesen így nem engedtem vissza Pestre, majd délután lesétál a háziorvosához, és kiíratja magát pár napra. 

Ma már sokkal jobban néz ki, mint tegnap, valószínűleg valamilyen influenza ez, mert az izületei is fájnak.

Fonyódon megint csodálatos volt, szokás szerint.

Csütörtök kivételével MINDEN reggel kocogtam Mórral kb. 4 kilómétert, és csak azért ennyit, mert olyan hegymenetek voltak azon az útvonalon, hogy nem bírtam többet, és az első nap után olyan izomlázam volt folyamatosan, hogy az is akadályozott a vitézkedésben. 

Olyan 6.30 körül húztam futócipőt reggelente, és ahogy haladtunk a kilátó környékéhez, valami fantasztikus volt a látvány, meg teljes a csönd, nagyon élveztem minden percet. Kifulladva érkeztünk vissza, (közben meg-megálltunk a kilátásban gyönyörködni), addigra Charlie csinált reggelit, amit egy gyors zuhanyzás után hosszan, elnyújtottan elköltöttünk. Utána mindig volt valami rövidebb, mászkálós program a környéken, majd ebéd, aztán pihenés, olvasás. Olyan 3-4 óra körül mentünk a kutyás strandra, és ott voltunk estig. Innen még vagy beültünk valahová, vagy otthon vacsoráztunk, beszélgettünk.

Csütörtökön, mikor reggel nem én vittem Mórt a reggeli körre, akkor a strandról gyalog mentem fel a házhoz, szóval még azon a napon is volt extra mozgás, de kellett is, mert ettem, amit megkívántam, persze ésszerű keretek között. Csak étel mérleg volt nálam, azt sem mindig használtam, úgyhogy a súlyomat csak itthon tudtam megint megmérni. Köszönhetően a sok mozgásnak tartottam a súlyomat, ami kicsit csalódás is volt, mert abban reménykedtem, hogy kevesebb lesz, mint amikor elindultunk itthonról. Hiába na, azért a sok mozgás önmagában nem elég, a kalóriadeficit is kell hozzá, legalábbis nekem. Majd 27-én bővebben is írok a bikinis fotóim kapcsán, mert elég megdöbbentő volt bizonyos dolgokra ráeszmélni.

Vissza a csütörtök estére!

Azért csak nem bírtam magammal, elsétáltam arra, ahová esetleg beadnám a jelentkezésemet, meg körbenéztem, hogy hol élnék szívesen, szóval erősen vizionáltam az ottani életünket megint. Ennyi most elég is volt, tényleg kiélveztünk minden egyes percet ott, semmi hiányérzetem nincs, csak hazajönni nem nagyon volt kedvem.  

Ma és holnap még szabadságon vagyok.

Lassan a mosások végére érek, valami hihetetlen mennyiségű szennyes össze tud gyűlni egy hét alatt. Tegnap este még Mórt is megfürdettük, és hiába fürdött minden nap a Balatonban, valami szörnyűségesen koszsos lé jött le róla (lehet pont azért), de most tiszta és illatos, puha a szőre, és nagyon fáradt az elmúlt egy héttől. Nagyon élte ezt a nyaralást ő is.

Az vicces volt, mikor a fürdés után az alvós maciját, meg a hámot és a pórázt is mosásba raktam, és ő nézett kétségbeesetten, hogy "Ne mááár!". Ült egy darabig a mosógép mellett, aztán elunta, és keresett másik alvós plüsst. Aztán, mikor éjjel kinyitotta a szárító ajtaját Charlie, akkor Mór kilopta a macit, és elvitte egy általa rejteknek vélt helyre. Annyira cuki ezzel a ragaszkodásával a macijához, ami már olyan viharvert, hogy félek kimosni.  

 

Belami utolsó este meghívott bennünket a Villa Kávézóba, hogy onnan nézzük a naplementét.

Pont ott volt az Elefánt zenekar kávézni, Charlie teljes izgalomban volt. Én is szeretem pár számukat énekelni bömbölni az autóban, de ez a rajongás dolog nem az én műfajom, képtelen lennék odamenni, és közös képet, aláírást kérni. Nem tudom miért, de nekem ez nem megy, ilyen vagyok. Végül Charlie sem ment oda, mert az énekes valami csajt akart épp befűzni, és nem akarta zavarni. A menedzserük, vagy irányítójuk viszont odajött hozzánk Mórt megsimogatni, és onnan gondolom, hogy ő volt a főnök, mert mikor azt mondta, hogy "Indulunk!", akkor a frontember is úgy felpattant a csaj mellől, mintha darázs csípte volna meg, és már ültek is be a buszukba. Érdekes volt.

És akkor itt vannak az új háttérképeim a telefonra, úgy néz ki, hogy új hagyományom van.

Ez volt tavaly augusztustól eddig:

Most meg ezek közül lett:

Újra itthon

Azt hiszem szombaton volt, hogy azt éreztem, nagyon szeretnék már hazajönni.

Szép volt, jó volt, de elég volt. Én nagyon szeretek a kis megszokott dolgaim között létezni, úgyhogy elég nagy teljesítmény volt két egész hétig máshol lenni. Plusz alkalmazkodni folyamatosan valakikhez, na az sem volt egyszerű. Meg is állapítottam, hogy a három nyaralás közül az első, a legrövidebb volt a legjobb, mikor csak mi hárman voltunk magunkban nyaralni. Mondtam is Charlienak, hogy jövőre ezt kellene jobban erőltetni, nem a tágabb családdal való közösködést. Semmi baj nem volt, tényleg mindenki tök cuki volt, csak épp szétszedtek bennünket azzal, hogy mindenki velünk akart lenni, alig tudtunk hármasban chillezni. Persze azért loptunk magunknak időt, de akkor is figyelni kellett mindenkire is, szóval el lehet ebben fáradni nagyon. 

A második hely gyönyörű volt, kifogtuk, mert ott is ragyogó idő volt mind a hét napon.

A szobánkhoz külön terasz tartozott, ahonnan a Balatonra láttunk, sőt, a fürdő ablakából is, csodálatos érzés volt erre kelni, feküdni. Napoztam bikini nélkül is, mert nem látott senki, és én eléggé utálom, ha látszik a fürdőruha helye a bőrömön. Persze azért látszik így is, de nem világít annyira. Nem lettem nagyon barna, mert folyamatosan úsztattam magam a naptejben, nagyon féltem a bőrömet. 

Mórcit betegen hoztuk haza.

Végig tök jól volt, a szeme gyulladt be picit múlt hét közepén, arra Belami írt fel neki szemcseppet, az rendbe is vágta gyorsan. Aztán tegnap hazaértünk, és ő egész éjszaka ugatva!! köhögött. Úgyhogy ma orvosnál indítottuk a napot. Felső légúti fertőzés, vagy kennelköhögés. Sajnos a kutyás strand miatt az utóbbi is játszik, be kellett volna oltatni nyaralás előtt ez ellen is, de már jövőre tudni fogjuk. A két betegség között annyi a különbség, hogy a második tovább tart, mármint a köhögés. Ha egy hét múlva elmúlik, akkor sima gyulladás volt, ha nem, akkor kennelköhögés. Kapott háromféle gyógyszert, amit máris elkezdtünk, meg a szepcsepp is tart még. Étvágya, kedve jó, csak köhög szegény öklöndözésig, rossz hallgatni. Mintha megint lenne egy kruppos gyerekem (mindkét fiú az volt). 

Ma még szabin vagyok.

Mosok és mosok, meg pakolok. Dolgozni nincs kedvem visszamenni, de ne nyávogjak, hisz akkor megyek be az irodába, amikor akarok, igaz, a munkába itthon is bele tudok fulladni. (Bele is fogok a két hét szabi után, nem kérdés.)

Ami viszont nagyon inspirál, hogy elkezdtem étrend szerint étkezni, amit dietetikus állított össze.

A nyaralás alatt nem igazán foglalkoztam semmivel, ettem, ami jött, sokszor olyat is, amit nagyon nem kellett volna. Szerintem ennyire dagadt már jó régen voltam, az utolsó pillanatban vagyok, hogy leszálljak a változó kor előtti elhízás mozdonyáról. Sajnos elég sokszor visszahíztam már, amit nagy keservesen leadtam, de negyven fölött nagyon nehezen mozdul lefelé a mérleg, szóval sok dobásom nincs. Anyum és apum is elhízott, nagyon rossz volt látni, hogy az én csodaszép anyukám hogyan néz ki fürdőruhában. És még akkor ez a legkevesebb, mert fáj a térde, a csípője, mindene. Nem szeretnék így járni, nagyon nem. Mindig azt vallom, hogy nem kúra, hanem életmódváltás, tehát az étrendnek is olyannak kell lenni, ami tartható hosszan, és nem unalmas. Kár, hogy az eredményekkel együtt a lelkesedésem is el szokott fogyni, ezért visszatérek a rossz szokásaimhoz, és szép lassan visstaszedek minden egyes kilót, sőt. Most úgy tervezem, hogy ez nem így lesz.

A RENDSZERES! sportot is visszaveszem megint, a héten meg akarom nézni magamnak a másik termet, amit kiszúrtam. A kardomba dőlök, ha megint korlátozzák a kijárást, egyebeket, de most nem idegesítem ezen magam, majd kovácsolok másik tervet, ha úgy alakul. 

Újra itthon

Nem állítom, hogy nem maradtam volna még szívesen.
Hiányozni fog a víz, a ráérős reggelek, hogy naptej - és tenger illatú vagyok, és fürdőzés után kiül a bőrömre a só.
A lemenő nap színei (ott valami gyönyörű), a szabadban elköltött vacsorák, miközben rálátunk a tengerre.

Persze megvolt ennek a pár napnak az árnyoldala is, mert mintha a sós tengervíz kitisztított volna egyéb csatornákat is: felgyülemlett frusztrációk távoztak hangosan, de legalább tanultunk belőle valamit. Legalábbis remélem.

Lelazulva, békésen értünk haza, jó lenne így maradni sokáig.