Visszakanyarodva

Kicsit visszakanyarodva az előző bejegyzésemhez.

Nagy lendülettel megírtam délelőtt, aztán munka ügyben úton voltam, de az agyam hátsó zugában ott motoszkált, hogy azért ezt talán nem kellett volna, és ha hazaérek, törölni fogom a bejegyzést. 

Pont megnyitottam a blog felületét, mikor Belami hívott. Megállt bennem az ütő, hogy biztosan megtalálta, vagy valaki megmutatta neki a bejegyzést... De nem, szerencsére. 

Nagyon érdekesek voltak a kommentek. 

Kicsit két véglet: van aki szerint a szerelemről le kell választani a "mocskos anyagiakat", és mindent szigorúan lepapírozni, és van aki szerint, ha a "mocskos anyagiak" bármilyen szinten játszanak, vagy ezt szerződésbe kell foglalni, akkor ott baj van az érzelmekkel. Szerintem tuti recept nincs, mert ahány ember, annyiféle szituáció, megoldás lehetséges. 

Itt van például az én esetem.

Az első férjemmel összeházasodtunk, mindjárt jött az első gyermek, rövid albérletezés után vettünk egy lakást. Erre a pénzt leginkább az első férjem szülei adták, így a lakás a férjem nevére került. Engem nem izgatott a dolog túlzottan, egyrészt mert hittem a holtomiglan-holtodiglanban, másik részről meg úgy voltam vele, hogy házasság alatt szerzett vagyon fele-fele arányú elvileg, ha egyéb szerződés nincs erről. (Nem biztos, hogy így van, de a fáradtságot sem vettem, hogy komolyan beleássam magam a témába.) 

Aztán a sors máshogy keverte a lapokat, és én nem akartam harcolni senkivel, a két fiúval és a személyes holmijainkkal elköltöztem Anyuékhoz. Fel sem merült bennem, hogy akarom e lakás felét. A két gyereket akartam nyugiban, semmi mást. Oké, volt hová mennem, meg a gyermektartást is kaptam rendesen, más szituáció mást hoz ki az emberből. Az tuti, nem bántam meg a döntésemet, de ma már máshogy működök, tudom, hogy SOHA SEMMI NEM BIZTOS. Azt a fajta naivitásomat, hogy vannak BIZTOS dolgok -sajnos- elvesztettem. 

Abban viszont hiszek, hogy Belami rendelkezik olyan érzelmi intelligenciával, hogy tanult a hibáiból, és tisztában van vele, mit kellett volna máshogyan csinálnia. A többi meg,... a jövő zenéje.

Hosszú hétvége

Pénteken nagyon lelkesen indultam a hosszú hétvégének.

Kitakarítottam a hűtőt, és borzasztóan paráztam, hogy ezzel ki is nyírom, mert nyár óta vannak vele gondok. Végül nem volt baj, a pénteki nagybevásárlást már a szép, tiszta hűtőbe pakoltam be. (Azt most inkább hagyjuk, hogy harmincezerért egy doboznyi cuccot hoztunk haza.)

Aztán rohantunk Anyuékhoz szülinapozni, mostohaapám hetvenegy éves lett.

Szombat óta leálltam.

Nagyjából a mosáson kívül semmi hasznosat nem csináltam. Olvastam, filmeket néztem, aludtam rengeteget. 

Kismacsó Dániába ment a barátnőjével.

Ott él és tanul Kismacsó legjobb barátja a barátnőjével együtt, aki nővére Kismacsó barátnőjének. Nem tudom, hogy ez így leírva érthető e. 

Kismacsó és Dorka elég régen "járnak", Kismacsóhoz képest meg különösen. Eleinte nem jósoltam hosszú életet ennek a kapcsolatnak, mert Dorka négy évvel fiatalabb Kismacsónál, ami most még elég jelentős (és előtte mindig idősebb barátnői voltak), meg aztán nála elég hamar kilóg a lóláb, hogy egyszerűen nincs ideje egy kapcsolatot ápolgatni. Később azon tűnődtem, hogy ismerem Dorka édesanyját a munkám kapcsán, és mindig olyan különösnek találtam, és észrevettem, hogy Dorka is az. Mostanában fogalmaztam meg magamnak, hogy tulajdonképpen Dorka nagyon hasonlít természetében Kismacsóra, gyakorlatilag Kismacsó lányban. Nagyon kedvelem őt.

Belami szombattól hétfőig volt itthon, már ideje volt, mert nagyon régen nem láttam.

Nos, ők már egy ideje nincsenek együtt Iluskával, szóval a nyári zavarok ide futottak ki. Ez egy hosszabb folyamat volt, ami még tart is igazából, de azért nem írtam/írok róla bővebben, mert rájuk tartozik. Majd később elmesélem, hogy engem hogyan érint ez, de nem most. 

Belami jól van, bár nem a legjobban. Irányvesztett, könnyen lehet, hogy nem Magyarországon képzeli a jövőjét. Ennek nem örülök, ugyanakkor megértem. Semmi okosat nem tudok mondani neki, csak kísérem, meghallgatom. Az megnyugtat, hogy látom rajta a belső feldolgozás folyamatát, meg azt, hogy sokat van a barátaival, elfoglalja magát, beszél arról, ami benne zajlik. Ő szerencsére ilyen, semmi elfojtás nem jellemzó rá. 

Az idén nem faragtunk tököt, ahhoz sem volt kedvem.

Ellenben vettünk halloweenes édességeket, meg chipset, azt toltam, hogy a fene az ízlésemet. Legjobban a vámpírfogas habcukor (legyen az akármi is) jött be. 

 

Közeledünk a végéhez...

Tegnap már nagyon meleg volt. Túl meleg. Csak a vízben lehetett kibírni, később rájöttünk miért. Jött a vihar.

Kismacsó és Mitya este lementek még a felállított színpadhoz, de az ígért koncertekből nem lett semmi, a nagy szél miatt bele sem kezdtek.

Úgy 23 óra körül kezdett esni az eső, és reggelre be is szüntette.

Most süt a nap, és visszatért a kellemes meleg, csak a szél erős, de azért délután lehet, hogy lemegyünk a partra.

Addig a fiúk kártyáznak, én meg:

Csütörtökön meg már nem bírtam tovább, felhívtam két embert, akik tudják, ha bármi történik a legújabb állás ügyében.

Nos, nem történt semmi. Megvár ez engem jövő héten, nyaralás után.

Kicsit megnyugodtam, meg van bennem egy kis csalódás is, mert továbbra is idegesít ez az egész bizonytalanság, ami hetek óta tart, megőrjít egész pontosan.

Holnap meg megyünk haza.

Ez mindig elég nehéz, szeretjük a Balatont, és rossz belegondolni, hogy egy év, mire megint jöhetünk, legalább. 

Úgy is fogalmazhatnék, hogy "the end"

Eljött ez is.

Ma felhívott Tűz férje, és gyakorlatilag megkérdezte, hogy mit tudok a felesége és a volt férjem viszonyáról. Őszintén mondhattam, hogy semmit, és innentől kezdve kérdésre gyakorlatilag kérdéssel feleltem, mellébeszéltem, tereltem... Rég éreztem ennyire kényelmetlenül magam egy beszélgetésben, pedig konkrétan nem hazudtam, csak elhallgattam egy csomó dolgot, hogy védjem a hülye barátnőm seggét, még mindig. 

Az ujjam hegyéig elöntött az adrenalin, a csalódás, a keserűség, és a beszélgetés végén olyan vörös volt a fejem, hogy a kolléganőim komolyan aggódtak értem.

Próbáltam kicsit ventilálni nekik, utána Charliet hívtam, de azt éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok.

Tűz férjének megmondtam, hogy beszélni fogok Tűznek erről a telefonról, azt mondta nem bánja.

Inkább eljöttem haza.

Próbáltam megnyugodni, és higgadtan végiggondolni, hogy most mi lesz. Rájöttem, hogy nem kérdés: én többet azt sem tudom elhinni Tűznek, amit kérdez.

Amikor augusztusban olyan csúnyán összevesztem vele, akkor nem higgadtan ugyan, de elmondtam neki, hogy ugyan már semmi közöm nincs a volt férjem szerelmi életéhez, de egyszerűen perverzióval határos, hogy pont egymással kezdenek, és én ebben nem tudok semmilyen szinten asszisztálni. 

A barátság viszont csak őszinteséggel működik, szóval egyszerűen nem megy, hogy ebben a történetben ott legyünk mindhárman. 

Akkor is csalódott voltam és értetlen, hogy miért csinálja ezt, hisz ismeri az exet, végigszenvedte velem a válásomat, mégis mire számít tőle?

10 rohadt hónapot adtam az életemből ennek az amúgy már döglött barátságnak, és tudom, hogy azért voltam ideges minden egyes kontaktnál, mert a zsigereimben éreztem, hogy hazudik, átver.

Azt is megmondtam augusztusban neki, hogy ne hozzon olyan helyzetbe, mint amilyen helyzet ma volt a férjével.

De hát én "szeretek" lemenni a legaljára. 

Bele a porba arccal, és még azt is hagyom, hogy a nyakamra tegye a lábát. 

Más büszkén, felemelt fejjel küldte volna el a sunyiba már augusztusban, én meg...

Nyilván valamit tanulnom kell ebből az egészből.

Mire felhívott, már nyugodtabb voltam.

Összeszedetten elmondtam neki, hogy a férje felhívott, és nagyjából hogyan zajlott a beszélgetés. Biztosítottam róla, hogy korrekten kiálltam mellette, de innentől nincs miről beszélnünk. 

Mondtam neki, hogy majd valamikor keresni fogom a telefonkártyák ügyében (Charlienak és nekem is az ő féle flottás kártyánk van), mert szeretném ezt a szálat is elvarrni.

Nem ordibáltam, nem sírtam, nem vádaskodtam, csak annyit mondtam neki, hogy én emberben még ekkorát nem csalódtam. 

Figyelmeztettem, hogy ahogy a férje engem is felhívott, úgy felhívhatja a másik érintettet is. Egyszerűen nincs kedvem belefolyni abba, hogy figyelmeztessem az exet, KI AKAROK MARADNI EBBŐL AZ EGÉSZBŐL TELJESEN!

Végig nem szólalt meg, a végén csak annyit mondott kicsit rágózós, nekem pimasznak tűnő hangon, hogy "Rendben van. Szia!" 

Hát ennyi. 

Pont ezt a rohadt kavarást akartam elkerülni úgy, hogy megmentem a barátságomat.

Jelentem, hogy nem sikerült. 

Ennek itt most VÉGE. (A rohadt szájbab.szott ku.va életbe, egy 19 éves barátság ment a kukába! :-( :-( )