Hétvége 2. rész

Kicsit féltem a meleg gyógyvíztől, de kifejezetten jólesett ücsörögni benne.

Úsztam is pár hosszt az úszómedencében, meg a büfében ittunk egy jó erős kávét, úgyhogy kezdtem magamra találni a rumos este után. 

Közben Belami és Ági kirándulni mentek Mórral. 

Az történt, hogy a két fiatal hamarabb elfáradt, mint Móricka. Mondjuk, szólhattam volna előre.

Charlieval mi is csavarogtunk egy gyorsat a fürdés után a horgásztó környékén, meg a folyót (az is van) megnéztük.

Szinte egyszerre vetődött fel bennünk Charlieval, hogy lakhatnánk itt is. 

Hogy én erre nem gondoltam eddig? Van folyó, a város szép, és abból a pénzből, amit a lakásunkért kapnánk itt, ott kertes házunk lenne (sok kutymákkal, meg cicmákkal). 

Ráadásul én HAZA mennék. Igaz, a családból már alig élnek ott, és a munka is rizikós, hogy lenne e, de Fonyód mellett ez is egy opció lehet. 

Én kisvárosi lány vagyok, rohadt nehezen szoktam meg annak idején a nagyvárost, szenvedtem, mint a kutya. Emlékszem, csomó kisvárosi szokást próbáltam ott is folytatni, aztán szép lassan leszoktam mindenről. Szerintem simán vissza tudnék rázódni egy jóval lassúbb, élhetőbb tempóba, és a majdani unokáknak is jobb lenne a vízparton élő nagyszülők.

Belami szerint azért ezt gondoljam át alaposan, mert őt az unalom megenné ott, de ő nem én vagyok, és szerintem baromira élvezném. (Fonyódon is a telet szeretem jobban, amikor nyugi van.)

No, majd meglátjuk.

Továbbra sem aktuális az azonnali helyváltoztatás, de abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy nem maradok ebben a városban örökké. Nem akarok. 

Aztán ex anyósomnál ebédeltünk.

Tudom, ez is furcsán hangzik, de mikor visszamentünk Mórért, akkor ragaszkodott hozzá, már megterített, mire mentünk. Bunkóság lett volna visszautasítani, meg amúgy is jó kapcsolat maradt közöttünk, Charliet kifejezetten kedveli. 

Én nagyon sokat köszönhetek neki a fiúkkal kapcsolatosan, tényleg rengeteget segített körülöttük, még ma is folyamatosan segít. Mióta nyugdíjas, sokat van Pesten a nővérénél, úgyhogy random megy a fiúkhoz, és visz nekik kaját, vegy meghívja őket vacsorázni. Szerintem ki is takarítana, ha a fiúk hagynák, de felváltva megcsinálják ők, a mamájukat inkább kávézni hívják magukhoz, nem dolgozni. Nagyon melengeti a szívemet, hogy ennyire szeretik egymást, szóval egyértelmű, hogy én is szeretem őt a mai napig.

Végül egyszerre sikerült elindulni hazafelé Belamiékkal, valahol a mostani városunk táblájánál váltunk szét, addig követtük egymás autóját. 

Itthon, bármennyire is nem esett jól, megfürdettem Mórt, mert koszos volt. Hát... Ő sem volt boldog ettől, percekig könyörögtem, hogy fáradjon be a fürdőbe, azt hitte, ha süketnek tetteti magát, akkor leteszek a tisztálkodásról. Végül Charlie tessékelte be a fürdőszobába, és egy óra alatt megvoltunk a fürdéssel, szárítással, fürdőszoba takarítással. A mosógép mosta a törölközőket, még a szárítóba kellett bepakolni, mielőtt beájultunk volna az ágyba.

A hétfő nem is volt olyan nehéz, mint hittem.

Visszatértem az alapokhoz, délután futottam is. Kifejezetten jólesett. Kicsit még belehúzok, hogy végre ötössel kezdődjön, aztán kitalálom a többit.      

Ez egy ilyen "jól vagyok" poszt, de van benne rossz is

Az a helyzet, hogy én most remek jól vagyok, és bár folyton bennem van a félsz, hogy ezt nem szabad kijelenteni, mert elmúlik, azért is leírom.

Teljesen lefoglal, hogy minden flottul menjen a kötött étrenddel (előre tervezés, bevásárlás, kivitelezés, dobozolás, stb..), közben dolgozok persze, Charlie meg még annál is többet, de neki most mással nem is kell foglalkoznia. Esténként azért együtt megyünk Mórcival kalandozni, mozogni kicsit. Valószínűleg a nyaralás kötetlensége előhozta belőlem, hogy én valójában szenvedek a rendszertelenségtől, úgyhogy most tobzódok a magamnak kiatlált rendszerben. Persze az is megdobott, hogy a kilók mennek lefelé, pedig olyan jókat eszünk, hogy néha azon aggódok, hogy így nem is lehet. De kezdek belenyugodni, hogy de, ezt egy szakember állította össze, nem én. Persze a dobozból evésnek is megvan az a "szépsége", hogy egy kávéházban nincs sütemény (csak presszókávé és fehér tea natúrban), anyósnál meg mindenki eszi a főztjét, csak én nem. Elmagyaráztam neki, hogy miért nem, csak remélni tudom, hogy nem sértődött meg. Charlie ugyan félig-meddig csinálja velem a diétát, ő azért az édesanyja főztjét választotta, amit meg tudok érteni, sőt elfogadom, de én meg vagy csinálok valamit rendesen, vagy sehogy. Mondtam is Charlienak, hogy az a baj, hogy én ezzel kapcsolatosan alkoholistaként működök, azaz -főleg míg a fogyás a cél- ha engedményeket teszek magamnak, akkor egyszerre azt veszem észre, hogy már nem is tartok semmit. Szóval nincs pardon. Sajnos akkor sem nagyon lazíthatok a gyeplőn, ha más a súlytartás lesz a cél, mert pont az ilyen engedményekkel szokott elszaladni aztán a ló. 

Mórcinak biztosan nem kennelköhögése volt.

Ugyanis ahogyan elkezdtük adni neki a gyógyszert, szinte azonnal abbamaradt a köhögés, a harmadik napra meg már egyáltalán nem köhögött. Persze egy hétig eszi a gyógyszert, ahogy előírta a doki, nehogy visszaessen. 

A fiúk mondták, hogy nagyon-nagyon beteg az ex férjem, valszeg' összeszedte AZ-t.

Már tesztelték, elvileg hétfőn lesz eredmény, de Belami szerint biztos AZ. A két fiú nem kaphatta el, ez jó. Ettől függetlenül nagyon sajnálom őt, sőt kicsit meg is ijedtem, hogy nehogy baj legyen. Tulajdonképpen ez egy tök fura érzés, mert semmi közöm hozzá, de a fiúk életének a része, és elég fontos része, szóval azt akarom, hogy az is maradjon.   

Alakul

Azért alakul ez.

Végül sógorék hazamennek ma, mert vendégeik lesznek (hála annak a magasságosnak!), Belami meg jön Iluskával, mert olyan kikapcsoló volt neki tegnapelőtt. Egyet itt alszanak Fonyódon, aztán holnap, velünk együtt átjönnek Balatonvilágosra. Ott van már Anyu és a férje, meg Apu és a felesége. (Erről majd mindjárt.) Estig jót bandázunk együtt, aztán Belami visszamegy Iluskával Pestre, mert hétfőn dolgozik.

Mi meg maradunk egy hétig Világoson a szüleimmel.

Apuék már évek óta járnak erre a helyre, és tavaly eltöltöttünk velük egy napot Fonyód után, meg egy héttel később egy másikat, és beleszerettünk a helybe. Meséltem egy csomót Anyunak erről, úgyhogy ő is kedvet kapott hozzá. Így esett, hogy mindannyian ott leszünk. 

Furcsának tűnhet ez, de...

Az én szüleim viharosan váltak, de néhány év után teljesen normálisan elvannak egymással a mai napig. Nálunk az volt, ha jöttek értem Anyuék, vagy mi mentünk a tesómért, akkor behívták egymást kávézni, és beszélgettek. Szóval kihozták a szar helyzetből a legjobbat. Igyekztem én is így csinálni, nem mindig sikerült, de mostanában már egész jó a kapcsolatunk exszel, ha eljön a fiúkért, vagy legalábbis Kismacsóért (mert Belami megy már a saját autójával), akkor feljön kávézni, beszélgetni. Meg kell jegyeznem, ez leginkább rajtam múlt/múlik, de azért a másik részről is kell a nyitottság erre, különben nem működik. Persze barátok nem leszünk, de szeretném megadni a fiúknak azt az érzelmi biztonságot, amit én is megkaptam azzal, hogy a szüleim elviselik egymást, sőt, ha rólunk volt szó, akkor tudnak egyeztetni békésen. 

Másik ilyen fura kapcsolatom az ex édesanyjával van.

Ha elmegyünk a városba, ahol felnőttem, akkor őt is meg szoktuk látogatni, mert annyira szereti Charliet, hogy elvárja. Amúgy volt bajom vele elég, míg az ex felesége voltam, de annyira imádja a két fiút, hogy soha nem tudtam rá igazán haragudni semmiért. Sokszor ki is jelentettem, ha velem valami történne, akkor leginkább azt szeretném, ha ő gondoskodna a fiúkról. Persze felnőttek már, de a jó kapcsolat megmaradt, így állt elő az, hogy a két fiú tavalyi diplomaosztó és érettségi ünnepsége előtt ott aludt Anyuéknál, hogy segítsen a készülődésben, és az ebéden együtt ült a mostani anyósommal és beszélgetett. 

Közben meg egyre kevésbé vagyok toleráns az újabb családi kapcsolatokban, ami nem fair Charlieval szemben. 

Például a tesójáékkal sem, és erre nem vagyok büszke. Olyan nehezen tudok már új embereket közel engedni magamhoz, hogy nem tudom elmesélni. Néha szeretnék tök egyedül lenni kicsit, annyira, mint amennyire Charlie nem. Azt hittem, hogy a fiúk kirepülésével erre egyre több alkalmam lesz, de ez nagyon nem így van. Nem is értem.   

Fura szombat

Tegnap jó sokáig aludtam, aztán pakolásztam, majd elbicajoztam a kórházba kedvenc ex főnöknőmhöz, akit már barátnőmnek tekintek. Gyönyörű kislánya született, kitolta a folyosóra, így beszélgetés közben gyönyörködhettem benne.

Aztán hazajöttem, és azon tűnődtem mit főzzek gyorsan.
Találtam itthon vöröslencsét, úgyhogy csináltam egy isteni finom dahlt . Először főztem ilyet, de biztosan nem utoljára.

Késő délután tipródtam egy sort, hogy akkor menjek edzeni, vagy majd csak holnap.
Végül összekaptam magam, és elmentem tegnap. Úgy gondoltam, hogy csak futok egyet, de a tervem nem írt túl sokat elő, úgyhogy lejöttem az emeletről, ahol a futógépek vannak, hogy bevessem magam a vasak közé. Erre kibe botlok? Az ex férjembe. 😂
Kismacsó nála volt, őt hozta haza, de beugrottak edzeni. Így egy kicsit fura volt, de hamar túltettük magunkat ezen, és mindenki csinálta a programját.
Lassan eljutunk oda, hogy már indulatok nélkül, teljesen normálisan viszonyulunk egymáshoz. Mondjuk részemről ez majdnem mindíg így is volt, neki voltak gyölölködős periódusai. Sokszor meg is értettem, hisz a fiúk nálam, neki kell/kellett igazodnia. A gyerekek előtt soha nem mondtunk rosszat egymásra, de azért volt feszültség.
Azt, hogy a legeslegjobb (már ex) barátnőmet gerincre vágta, nagyon nehezen emésztettem. Igaz, ez jóval a válásunk után történt, pár éve, de számomra ez akkor is tabu volt/van/lesz. Összességében akkor is jobban haragudtam a barátnőmre, mert tőle vártam lojalitást, nem az extől. A barátságunknak vége is lett, de már elengedtem az iránta érzett haragomat, inkább sajnálom a butaságáért. De leginkább nem érdekel sem ő, sem úgy az egész.

Mire hazaértünk Kismacsóval, már Charlie itthon volt a hétvégi képzésből.
Nem tűnt túl boldognak, szerintem nem szereti, ha egy légtérben vagyok exszel. Nem szól ő semmit, de érzem.
Inkább észre sem vettem, mert egyik részről nem érzem jogosnak a dolgot, másik részről meg nem fogok magyarázkodni olyasmiért, ami nincs. Ráadásul fogalmam sem volt, hogy ott lesznek.
Szerencsére túl is lendültünk ezen gyorsan, és sorozatnézésbe fogtunk. Igen, még mindiga a Maffiózók. 😍     

Ma van a szülinapom-pom-pom!

Azért annyira nem örülök, hogy már "megint egy évvel öregebb...", de legalább megértem, és köszi, jól vagyok.

A buli nagyon jól sikerült, mindenki eljött, és az exem új feleségén kívül mindenki élvezte.
Most gonosz leszek, de azt hiszem irígy, de ezt valahol meg is értem. Szerintem én is hülyén érezném magam, ha tudnám, hogy az anyósom a volt menye édesanyjánál tölti a hétvégét, hogy segítsen a buli előkészületében, és a legnagyobb egyetértésben töltenék együtt az időt. Mármint a volt anyósom, az anyukám, meg én.
Aztán meg szemben ül vele a férje édesanyja, és a férje ex feleségének az "új" anyósa és együtt kapacitálják őt, hogy egyen már valamit. Magyarul az én volt - és jelenlegi anyósom. (Hahaha!)
Ő meg csak ül ott, és nyomkodja a telefonját, mert mindenki beszélget. Én próbáltam néhányszor belevonni a társalgásba, ő válaszolt is, de aztán ennyiben maradt a dolog.
A közös kisfiuk tök cuki (lenne), de annyira antiszoc ő is, mint az anyja, megállás nélkül tabletezett az asztalnál, az anyja meg gyakorlatilag etette. 8 éves! Ja, és az anyjával alszik, meg szájon puszilják egymást. Hm.. Az exemnek meg külön szobája van. Hm.
Na, jól kipletykáltam őket, még jó, hogy zárt a blog. Mindenesetre legközelebb akár otthon is maradhatna, ha ennyire nem tud mit kezdeni a férje családjával, fiaival, meg az én rokonságommal. Ennyike.

Első lépés, hogy kipattintsam magam.
Holnap Kismacsó elvisz abba az edzőtermebe, ahová ő is jár, és a személyi edzőm lesz. Meglátjuk, sikerül e neki megreformálni az anyját.


És egy közös kép a fiúkkal vasárnapról:

Ez pedig Belami cuki barátnője (még nem találtam ki neki blogos nevet):

Ötleteket szívesen fogadok. 😉

Gyenge hétkezdet

Nem volt egy erős hétkezdet, alig bírtam rávenni magam a munkára. Ehhez képest elég jól haladtam, csak hát az energiaszintem nullához közelít.

Lehet, hogy az éjszakai rémálmom sem segített az épülésben, ugyanis azt álmodtam, hogy összefutottam az exszel, meg az ex barátnőmmel egyszerre. Hú de rohadt kínos volt, főleg, hogy még mindig azt játszották, hogy semmi közük egymáshoz, én meg igyekeztem kifarolni a helyzetből, és nem érettem, hogy miért kell ezeknek mindig az arcomba lenni?!

Tegnap tornáztam egy jót, ma sétáltam jövet-menet, úgyhogy inkább most nem erőltetem a mozgást, majd holnap. Remélem lesz időm.

És akkor beszéljünk a fogyókúrámról.
Az van, hogy stagnálok. Igazából szombaton félve álltam rá a mérlegre, mert hetek óta nem számolok, nem mérem magam, és simán azt éreztem, hogy visszahíztam minden keservesen leadott kilót.

De nem.
Ugyanannyi vagyok, mint mielőtt másfelé fordult a figyelmem, és abbahagytam a számolgatást.
Régi motoros vagyok már a fogyókúra szakmában, úgyhogy számolás nélkül is érzékelem, hogy mi fér bele a diétába, de nyilván hamarabb csal az ember a maga javára, ha nem pötyögi be a kalóriabázisba minden egyes lenyelt falatját.
Szóval a terv, hogy visszaállok a bázisra, hogy haladjak megint.

Egyébként pont ma fejtegettem Levegőnek, hogy az új munka egy csomó új szokás kialakulását fogja eredményezni, és csak rajtam múlik, hogy ezek rám nézve pozitívak legyenek.
Példának okáért ott a táplálkozás, hisz a nagy jövés-menésben nagyon szervezetten kell összeállítani a napi kajámat, ha nem akarok össze-vissza enni. Vinnem kell a kis kiszámolt adagomat, amit bárhol el tudok fogyasztani, és oda kell arra is figyelnem, hogy a vércukorszintem stabilan legyen, ne kapkodjak be itt is, ott is valamit, mert épp útba esik, vagy nincs nálam semmi.

Aztán lesz időm olvasni közlekedés közben, esetleg blogolni. Vagy nem. Lehet, hogy útközben készülök fel az adott látogatásra, tárgyalásra, ezt még nem tudom.
Jó szokásomhoz híven az első pillanattól van egy spanom, aki ott dolgozik, ahová megyek, szóval zaklatom éjjel-nappal a kérdéseimmel. Ma már mondta, hogy találkozzunk, szívesen mesél bővebben a munkáról, a jót és a rosszat is. De megnyugtatott, hogy annál biztosan jobb lesz, mint amit jelenleg csinálok, mert belelát az alapellátásba, és tényleg rémisztő, ami most itt folyik.
Olyan felkészült leszek mire odamegyek, hogy betanulásra sem lesz szükségem. ;-)

Küldetés teljesítve, meg a barátságról

A konyhában, meg a fürdőszobában az ablakok tiszták, a szúnyoghálók a helyükön.

Hétvégére marad a mi ablakunkból a virágok átültetése, meg valahonnan szereznem kell egy bambusz rolót a virágos ablakra, mert a közvetlen napfény kicsinálja a növényeimet.

Mr. Fenyőfát szorgosan locsolom az erkélyen, a hétvégén az is átkerül Anyuékhoz, hogy majd a megfelelő pillanatban kiültessék.

Akkor végre kirakom a kerti bútorokat az erkélyre, mert nagyon szeretek ott üldögélve kávézni. 

Ma még barkácsolni akarok pár motivációs levelet az önéletrajzomhoz, este kilakkozom a körmömet.

Holnap jön Tűz hozzám.

Igazából nem rendeződött a dolog kettőnk között (szerintem nem is fog soha), de próbálunk valami élhetőt létrehozni, mert egyikőnk se tudja/akarja sutba dobni a jó éveket, amibe jól belerondítottak ők ketten: Tűz, meg az ex férjem. 

Én sem vagyok szeplőtelen az ügyben, mert talán határozottabbnak kellett volna lennem még az elején, hogy semmiről nem akarok tudni, és nem hagyni, hogy belemerüljek nyakig ebbe a híg fosba, amit ők ketten alkottak.

Mindegy, nyár óta nem téma kettőnk között ez az egész, de valahogy elillant a bizalom, csak kerülgetjük egymást, mint a rég nem látott ismerősök.

Mikor együtt vagyunk, és sikerül elfeledkezni kicsit magunkról, akkor visszatér valami a múltból, ami olyan jó volt, és tudom, hogy ezt nem tudom elengedni én sem, meg ő sem. 

A baj csak az, hogy előbb-utóbb felréved az ember, és keserű a szája, mert vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Nyilván neki is van ilyen, mert az utolsó felvonásban nem válogattam meg a szavaimat, mindent kimondtam, ami nyomott, kíméletlenül. Ő ezt a kíméletlenséget nem tudja feledni, én meg azt, hogy az első alkalommal, mikor szorult a hurok saját hülyesége miatt, azonnal odavetett ürügyként a volt férjem elé, nem törődve azzal, hogy mi (lehet) ennek a következménye. 

Valahol ösztönösen az idő kegyes gyógyító erejére hagyatkozunk, mert ahhoz egyikőnk sem elég elszánt, hogy pontot tegyen az egész végére, és hogy vissza se nézzen többé. 

Talán gyávák vagyunk.

Így most holnap együtt lógunk megint, mint rég, parfümöket szagolgatunk, ruhákat próbálgatunk, egy nyitott teraszon kávézunk, kínai kaját ebédelünk, ilyenek.

Remélem nem hozza szóba a volt férjemet, és hogy milyen kapcsolatban vannak. Nem akarom tudni, nyár vége óta nem tudom, és ez sokkal jobb így nekem. Legyen ez az ő terhe, csak az övé (ha van egyáltalán), ne pakolja át rám, mert nem akarom, nem bírom.

Szívesen beszélgetek vele bármi másról, csak ezt az egyet nem hagyom, ebben kemény leszek, leállítom, ha elkezdi. 

Buta vagyok, hogy nem rakom le ezt az egészet? 

Nem tudom... Majd az idő eldönti.