Még mindig nagyon szeretem a munkámat,

de azt veszem észre, hogy egyre több időmet tölti ki. 

Nagyon kell figyelnem, hogy ne szaladjak túl a napi nyolc órán, és ne járjon akkor is a fejemben valamelyik ügyem, mikor épp mással foglalkoznék.

Múlt héten egy edzést hagytam ki a friss tetoválás miatt, nem akartam a fóliával zörögni, vagy izzadni alatta.

Ma már mentem, és nagyon kellemesen elfáradtam.

Lefoglaltuk az augusztusi nyaralásainkat: egy-egy hét Balaton.

Az első a keresztlányékkal lesz Fonyódon, a szokásos helyünkön. Közvetlenül utána meg visszacsorgunk Balatonvilágosra, és ott is hesszelünk egy hetet Apuékkal, meg Anyuékkal. 

Igen, a szüleim elváltak, de most egy időben, egy helyen lesznek velünk. Érdekes lesz, de gond egy szál sem, elvoltak mindig is egymással, egymás mellett. Kulturáltan váltak, ahogy én is igyekeztem az extől.  

Amúgy ezen a helyen még csak Apuéknál voltunk, mikor épp ők nyaraltak ott, és beleszerettem a helybe, szóval megbeszéltük Charlieval, hogy ott is eltöltünk egy hetet. (A fiúk nem tudnak velünk jönni két hétig, majd becsatlakoznak itt-ott, ahogy el tudnak majd szabadulni.)

A hatalmas villa a parton áll, saját strandja van, és nem külön program a strandolás, akkor ugrok fel a szobánkba, vagy fordítva, amikor akarok. Van minden, horgászcsónak, biciklik, nyugágyak, bármit lehet használni. Úgy, de úgy várom már!

Tavaly csináltattam magamról ott egy bikinis képet, és megint fogok majd, kíváncsi leszek mennyit változik addig a testem a rendszeres edzésektől. Én nem nagyon látok nagy változást, néha ez el is kedvetlenít, de aztán mindig meggyőzöm magam, hogy sokkal fontosabb a jó közérzetem, meg az erős immunrendszerem, amit ezzel nyerek. Különben meg tök rendben vagyok koromhoz képest, nem stresszelem magam ezen.

Pénteken Charlie szülinapja lesz, a tetoválás miatt dugába dőlt a gyógyvizes lubickolás, sajnos még két hétig nem lehet ilyesmit csinálnom. Valami mást kell kitalálnom. Nem tudtok valahol valami nagyon franya kiállítást? Esetleg fotósat? De minden érdekel. Elvinném valahová.

Most pedig dolgozok még picit, meg szeretnék csinálni még pár jelentést. Na, hajrá!   

Inkább képek

Persze rengeteg minden van, ami örömet okoz, a legtöbb a családommal kapcsolatos.
Imádok hazajönni, itthon lenni, és a nyáron sokat tudtam a fiúkkal is lenni, köszönhetően a hektikus beosztásomnak.

Belami sokat volt gyakorlaton a helyi kórházban, egyik alkalommal elszórakoztatott bennünket Kismacsóval a bőrgyógyászati szakrendelésen. Ott lőttem a képet.

Kismacsó nem nagyon tud mit kezdeni a kisebb gyerekekkel, úgyhogy teljesen elképedtem, mikor a nyaraláson Zoé öccsével játszott (kúszni tanította). Gyorsan meg is örökítettem.

Gyorsan válogattam még pár képet az instáról, mostanában könnyebb oda felpakolni az elkapott pillanatokat, aztán később lapozgatni.

Aztán olyan is volt, hogy valami más ügyben beszélgettem az egyik régi kedves kollégámmal, és mesélte, hogy megy vércukor, inzulin, tsh mérésre, és invitált, hogy menjek vele, intéz beutalót. Utána azon röhögtünk, hogy tisztára nyanyák vagyunk, nekünk már ez a buli, hogy együtt járunk laborba. Amúgy irtó jól szórakoztunk a cukros víz megivása ellenére is, elmentünk régi ismerősöket megnézni a 120 perc alatt (régi munkahelyemre mentünk laborba), gyorsan eltelt az idő.
Én utána lettem nagyon rosszul, pedig a cukros lötyi után szoktam. Nyilván a mérés után bekapkodtam a kaját, kávét, az tett be.
Na, gondoltam, biztos szarok lesznek az eredményeim, de nem. Minden rendben van, annyira, hogy már a 120 perces cukrom sem megy az éhgyomri alá, és az inzulin is jó. Szóval nem foghatom a nagy seggemet sem az inzulinra, sem a pajzsmirígyre, egyszerűen sokat eszek, és kész. Ennek örömére leporoltam a tornás videókat, mert ez így nem mehet tovább (mondom már ezredjére). Nem akarok elhízott vénasszony lenni.

Összefoglalva az elmúlt hetet

Huhh! Hol is kezdjem?

Nem, nem vesztem össze senkivel az ex munkahelyemen, sőt sírt néhány kolléga, és a lányokat is nagyon "szíven ütötte" (az egyik fogalmazott így) a távozásom híre.

Mondanám, hogy jólesett, de k.rvára nem, engem teljesen kicsinál a búcsúzkodás, szinte menekültem belőle már pénteken.

Nyilván, hogy a legkezelhetetlenebb lány került hozzám a legközelebb, ő anyának is szólított, tőle kaptam egy nagyon cuki porcelán teknőst, a másik meg hamutálat formázott nekem agyagból a táborban, még a nevemet is beleírta. Cukik na, nagyon fognak hiányozni.   

Az azért a vicc kategória volt, hogy délután négykor (pénteken!, ami elvileg nekem is lehet((ne)) rövidebb) az egyik kevésbé érzékeny kollégám megkérdezte, hogy nem akarnám e még a hétfői zsebpénzosztást előkészíteni papírilag, mert nekik kevés idejük lesz erre a táborba indulás előtt. 

Hát nem vazze', mert az egyik fiam indulna nyaralni a haverokkal, a másik épp elutazott Oroszországba, én meg dolgozok szombaton az új munkahelyen máris! 

De mosolyogva csak annyit mondtam, hogy "nem", és elindultam végre haza.

Persze hónap végén mennem kell majd kihallgatásra az egyik ügyben az ottani rendőrségre, úgyhogy lehetséges, hogy akkor majd benézek, de magamat ismerve mégsem fogok, valahogy nem szeretek visszajárni sehová, ahonnan már eljöttem.

Belami már Szentpétervár egyik kórházában gyakorlatozik, közben szorgosan járja a környéket, izgalmas képeket küld haza.

A szobája olyan, mint egy cella, ezen először teljesen kiakadt, de némi pihenés után a vicces oldalát fogta meg, és nagyjából aludni megy "haza". Azt mondja, hogy a kollégiumi szobája ehhez képest Hilton, megtanulta értékelni máris. 

Belami egyik legjobb tulajdonsága egyébként, hogy mindenben képes megtalálni a jót, és mindenből kihozza a legjobbat.

Kismacsó haverokkal nyaral pár napig, időnként figyelmeztetni kell messengeren, hogy a világon vagyok én is, és szeretném tudni él e még, de amúgy gond egy szál sem.

Charlie meg vett nekem egy PocketBook-ot, azóta nem tudok leszakadni az olvasásról. 

Nem kell a szemüvegem sem hozzá, és sötétben is tudok olvasni vele, szuperül a kezemre áll, és piros!!! Boldogság van. (Amúgy tök fantáziadúsan a Piri nevet adtam neki.)

       

Minit (netbookom) kölcsönadtam Belaminak, hogy ne a sajátját, ami nagy, kelljen vinnie. 

Nem mondom, hogy nem lábadt könnybe a szemem, mikor kiadtam a kezeimből, de majdcsak vigyáz már rá. 

Így blogolni is kevesebb kedvem van, jobban szeretek Minivel ügyködni.

Új munkahely.

Korai lenne bármit is mondani.

Szombaton 10-16-ig voltam bent egy másik házban gyakorolni a helyettesítést, ma 8-16-ig a saját új helyemen voltam hospitálni, de holnap már egyedül leszek a gyerekekkel 12 órát. Meglátjuk (mondta a vak).
Mindenki kedves és nyitott velem (a gyerekek is), és elég lazának tűnik minden. Mindez sokkal, de sokkal jobb környezetben. Remélem minden így marad, én meg megszokom a dolgokat, és komfortosabban érzem majd magam, mert jelenleg ez még nincs meg. Nyilván.