Ez a hét

Már megint eltelt egy hét, nagy dolgok nem történtek.

Munkában lazább hét volt, de a következő elég sűrűnek látszik, szóval próbáltam energiát gyűjteni előre.

Sikerült a három edzést összehozni, de mindhárom futás volt, most ez esett jól. Kettő futópados, viszont ma kihasználtuk Mórral a kinti nyugalmat, és együtt toltuk le az edzést. Természetesen Mór triplát futott hozzám képest, annyit rohangált előre, majd vissza hozzám. Édes kis pofám!

A héten volt az arcjóga tavaszi kihívása, azt megint végigcsináltam, illetve kigyűjtöttem pár új gyakorlatot.

Ez volt tavaly is, ingyenes szösszenet, közben rengeteget lehet tanulni az arc izomzatáról, annak működéséről. Nagyon érdekes, ráadásul továbbra is ennyire vagyok hajlandó az arcom karbantartásáért, nem szeretnék kés alá feküdni, ezt most is így gondolom. Persze a krémek és a masszírozás is jöhetnek, és használjatok fényvédőt, akárhány évesek is vagytok! Múltkor mutatott Belami egy bőrrákos PET-CT-t, elképesztő hogy szét tud szóródni a rák, világított az egész teste az embernek. Belami szerint még így is van esély a gyógyulásra, de azért jobb a megelőzés, főleg, hogy az anyai nagymamámnak így indult az agydaganata. 

Ezen a héten kezdett visszatérni az energiám.

Hozzá kell tennem, hogy némi reformációt hajtottam végre az alvás területén, mert egyre furábbak voltak az éjszakáim. Volt olyan, hogy óránként ébredtem, és mindig vissza tudtam aludni, de -nyilván- ez nem normális így, úgyhogy reggel mosott sz.rnak éreztem magam. Ez lehetett a betegségek miatt is, de szerintem a változókor is ludas, no meg az én sajátos szokásaim. 

Ahogy kell, pont szembejött velem egy videó egy alvásszakértő doktornővel, az megadta a kezdő lökést. Szóval bevetettem magam a gyógynövényboltba, és vettem egy hormonegyensúly nevű étrend-kiegészítőt, melyben van ashwagandha is. Én már nem arra törekszem, hogy leállítsam a változókort, hanem arra, hogy viszonylag probléma nélkül legyek rajta túl. Persze van az az állapot, hogy orvosi segítséget kérnék, de most még minden az elviselhetőség határain belül van, próbálok lavírozni. 

Ezt naponta kétszer kell bevenni. Ehhez vettem még egy pre-melatonin nevű cuccot, ezt alvás előtt kell használni. Ezen kívül este levettem a teámat fél adagra, és törekszem rá, hogy 22 óra körül (max fél óra csúszás lehet oda-vissza) ágyba kerüljek, mert az ébredés elég fix Mór miatt, 6 és 6.30 között. 

Vacsora este hétig, utána nincs nasi, semmi. Ez amúgy is muszáj, mert a súlyom egyből megy fel, ha eszegetek még este a vacsorán túl. 

Most ott tartok, hogy egyszer kelek éjszaka, de én, mióta az eszemet tudom, felkelek éjszaka egyszer, szóval ennél többet remélni sem mertem. 

Mi van még?

Pénteken barátnős, kávéházas összeülés volt, nagyon kellett már. 

Múlt hétvégén Charlie rendelt nekem egy csomó vackot a Temuról (nőnap alkalmából), alig várom, hogy megjöjjön. Olyan dolgok, amiket drogériában is meg tudnék venni háromszor annyiért, de nem biztos, hogy használnám, szóval inkább kipróbálom először az olcsóbb verziót. Példának okáért a mágneses műszempillát, amit max alkalmanként használnék, de lehet csak egyszer próbálom ki. Vagy a lehúzható rúzst, ami kék, mikor felkeni az ember, aztán leszedve megszínezi az ajkat, és nem kenődik el. Meg táblát a konyhába, ami felragasztható, és most is van, csak már esik le, olyan régi a ragasztója (ez nem dogériás), és már az újra szeretnék tavaszi krétarajzokat rittyenteni. Ilyenek. 

Aztán értekezni akartam a netflixes új sorozatról, a Kamaszok-ról.

Végül csak annyit, hogy nagyon brutális látkép a mai kamaszokról, nekem munkába is vág, szóval érdemes volt megnézni, de nagyon elkeserítő, szóval fel kell rá készülni lelkileg. Akinek kisebb gyereke van, és még a netezés most kezdődik, annak is érdemes átrágni magát rajta, mert nagyon figyelemfelkeltő még akkor is, ha ez egy végletes esetet dolgoz fel. Ott van benne minden, amire nagyon oda kell figyelni a gyereknél, ha online térben tölt időt, és megrettentem némileg, hogy mennyire nehéz most jól nevelni, én nem is tudom hogyan csinálnám pontosan, ha a fiúk most kamaszodnának épp. Már ők is neteztek, de valahogy akkor még nem volt ez ennyire problémás, legalábbis én így érzékeltem. 

Tudtok valami könnyed sorozatot vagy filmet?

Mostanában annyi nyomasztót láttam, ki vagyok éhezve valami másra. 

Mára ennyit, most telefonált Belami, hogy tánc után beugranak, úgyhogy összerántom a konyhát, mert minden szanaszét még. De hát vasárnap van!    

The World to Come

Rég láttam ennyire nyomasztó filmet, ami mégis odaszögezett a képernyő elé. (Netflix)

 

Normális emberek

Teljesen véletlenül bukkantam a filmre, és úgy beszippantott, mint már rég semmi.

Biztosan azért is, mert mostanában sokat gondolok a tizenéves énemre, és ez most pont betalált. Annyi minden megtörtént velem is, és szerintem sokan érzik majd így. Ez a kritika itt jól leírja, hogy mire számíthatsz. 

Mivel az a tapasztalatom, hogy könyvben mindig minden jobb, azonnal megszereztem, és szinte párhuzamosan haladok (sajnos mindjárt vége), de kivételesen nekem a film tetszik jobban. Annyira jól van vágva, a két főszereplő valami hihetetlenül jól játszik a szerepében, és a kémia is működik közöttük. 

A filmben elég sok szexuális tartalom van, de annyira szépen fényképezve, és olyan ízlésesen, hogy abszolút nem éreztem öncélúnak a sok meztelenkedést. 

Amúgy úgy bukkantam rá, hogy Sally Rooney másik könyvét és filmjét ekézték épp szét egy cikkben, és ellenpólusként ezt a regényt és filmet hozták fel. Azonnal kiváncsi lettem rá. Merem ajánlani. 

Semmi különös, csak a szokásos

Nagyon gyorsan eltelt a hét, szinte észre sem vettem.

Mentek a dolgok a napi rutin mentén, esténként ájultan elalszok (nem is értem, miben fáradok úgy el), és a héten többször is előfordult, hogy végigaludtam az éjszakát. 

Ez annyira nem jellemző, mióta az eszemet tudom, én mindig felkelek három körül, és kimegyek mosdóba. Irigylem azokat, akik kibírják reggelig, hogy ne menjenek ki. (Mondjuk szerintem nem is isznak annyit, mint én.) 

Mikor gyerek voltam, és máshol aludtam, ez mindig külön para volt, hogy idegen helyen a sötétben kitalálok e. 

Szerencsére pont ezért, nekem soha nem gond a visszaalvás, pillanatok alatt el tudok aludni újra. Remélem így is marad, mert aludni nagyon szeretek, sőt, az egyik kedvenc elfoglaltságom. 

Új korlátozások hétfőtől...

Szerintem inkább hagyjuk is!

Azt még pontosan nem tudom, hogy ez a munkában hogyan fog jelentkezni, de gyanítom, hogy a látogatások megint le lesznek tiltva, és leginkább home office. Szerintem az ügyeleti napot sem kell bent tölteni, csak a leveleket felvenni, meg hazavinni azokat az aktákat, amivel dolgozni szeretne az ember. Pont, mint tavaly márciusban.  

Én még nem is regisztráltam oltásra.

Nem is tudom... Egy darabig az volt, hogy a munkahelyem kérdezgette ezt az oltás dolgot, gondoltam, majd kapunk, mert "szociálisak vagyunk", emberekkel dolgozunk, majdcsak. Aztán a héten kiderült, hogy lóf.szt, intézze mindenki magának, ők csak felmértek. Mi van?!?! Nevetséges. 

Közben meg van egy enyhe autoimmun bajom, valahogy félek attól, hogy belobban nálam valami az oltástól. Utálom, hogy nincs normális információ erről az egészről, csak a hülyeség megy ezerrel mindenhol, és még Belami is csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy "Nem kell cirkuszolni, oltasd be magad, osztjóvan'!". Nyilván, ha lenne ideje, akkor elmagyarázná, de nincs, telefonon is alig érem el, és akkor inkább más a téma, nem ez. 

Tegnap Apu mondta, hogy átmentek ebédre Belamiékhoz, és nagyon fáradtnak látta a gyereket, meg soványnak, nyúzottnak (pénteken hosszúzott, meg ma is).

Mostanában csomószor az jut az eszembe, hogy bár elmondhatatlanul büszke vagyok rá, talán mégis más pályát kellett volna választania, nem ezt. Huszonhét éves lesz még csak, de már kizsigerelik teljesen, szörnyen dühös vagyok miatta. Most nem kezdek bele az egészségügy tárgyalásába, mert csak felhúzom magam, annak meg semmi értelme. 

Abban bízok, hogy ő elég jól menedzseli önmagát, nem önpusztító, szóval tudja, hogy mit csinál, miért és meddig.  

Kismacsóéknak úgy volt, hogy hétfőtől egy hétig bent lesznek az egyetemen, és előadások lesznek, mert mindent nem lehet online. Nos, ez is ugrott, és hirtelen ezek is mehetnek online. 

Amúgy Kismacsó elég jól alkalmazkodik a helyzethez, meg itt van ez a kislány is, akit bemutatott nekünk, de azért miatta is fojtogat a sírás időnként, hogy így mennek el a legszebb egyetemista évei.

És akkor ez még hol van az alsós gyerekektől, akik most fektetnék le az alapokat? 

Tudom, hogy ez nem a "kinek szarabb?" verseny, de akkor is.

Sajnos érzem, hogy egyre többet méltatlankodok és háborgok mostanában, pedig tudom, hogy nem kellene. Mérgező a környezetemre és rám nézve is. 

Emlékszem, régebben voltam egy csoportban, ahol feszt ez ment, észre sem vettem, hogy mennyire mérgező, csak mikor megszűnt, és az olyan volt, mint mikor kiszellőztetsz egy elhasznált levegőjű szobában. 

Mérgező emberek.

Hétfőn beszélgettem egy régi ismerősömmel, aki egy ideig nálunk dolgozott, csak egy emlettel lejjebb, irodán. Én mindig éreztem, hogy nem szeretek ott lenni, ha valamiért le kell oda mennem, és amiket mesélt, nos összeállt a kép. Van pár ember, aki túl régen dolgozik ott, frusztrált, mert nem ott tart, ahol szeretne, ezért a viselkedésével "gyilkolja" a környezetét. Szegény ismerősömet is rövid úton kicsinálták, még ma is nyögi annak az utóhatásait. El is szörnyedtem, hogy ez megy ott, főleg, hogy csalogattak oda dolgozni, de akkor még annyira szerettem ezt a munkámat, hogy nemet mondtam. 

Most jóval kevésbé szeretem már a munkámat, de inkább ez, mint egymás hegyén és hátán ilyen emberekkel. Már el is felejtettem milyen ez, pedig azért láttam már hasonlót.

Az a legszomorúbb az egészben, hogy egyre több a frusztrált ember, és nagyon tudatosan figyelni kell saját magunkra is, mert rohadt könnyű átcsúszni abba, hogy magunk is mérgezővé váljunk.  

Most leginkább össze akarom kaparni a motivációmat, hogy valamit tervszerűen mozogni kezdjek megint. 

Az itthon tornát nem erőltetném, mert nagyon beleuntam, edzőtermeket nyugodtan elfelejthetem még egy időre, úgyhogy a futás marad. Az időjárás is kedvez ennek, már csak azt kellene kitalálnom, hogy ez egy külön program legyen nekem, vagy Mórral próbáljam összehangolni. 

Igazából egyikhez sincs kedvem, legszívesebben bugyuta sorozatokat nézek, amik Charlienál kiverik a biztosítékot. Például ezt. Nem érti, hogy mit lehet ezen szeretni, sokkolja, mikor hetven év felettiek coming outolnak, vagy vibrátorról értekeznek. Engem nem. 

Ezt viszont ő is szereti, együtt szoktuk nézni. 

Legszívesebben megállás nélkül filmeket néznék... Meg olvasnék. Felváltva. 

Pieces of a Woman

Épp ezt a filmet néztem szombaton, mikor Apu telefonált.

Nagyon-nagyon nehéz film, fel kell rá készülni, és a legjobb egyedül megnézni. 

A főszereplő kiváló színésznő, megjegyzem a nevét (Vanessa Kirby). Minden rezdülésének helye van, nagyon jól megcsinálta ezt a szerepet, elhittem neki.

A férjet játszó Shia LaBeouf is jól hozta a gyásszal máshogy bírkózó férfi szerepét, azért jó, hogy nem csak a botrányai miatt lehet rá emlékezni, hanem a színészi tehetsége miatt is.

A legfontosabb viszont az, hogy a filmet Mundruczó Kornél rendezte, és Wéber Kata írta.

Szerintem Oscar gyanús a film, de a szereplők is. Simán.

Mindenesetre szülés előtt állók szigorúan kerüljék el ezt a filmet! 

Szerelemre kattintva

Még tavaly nagyon rákaptunk Charlieval városunk art mozijára, egyszerűen imádom ott nézni a komolyabb filmeket, mert nincs evés-ivás, rágcsálás, meg hangulata van az egésznek.

Már a bemutatóját kiszúrtam ennek a filmnek ott, de csak most sikerült megnézni itthon.
Azt hittem, hogy édes-bús történetet fogok látni egy idősebb nő és egy fiatalabb fiú szerelméről, de nagyon nem.
Nekem odavágott ez a film, pedig nem vagyok érintett, maximum annyiban, hogy én sem leszek fiatalabb. Mégis. Annyira szomorúvá tett a főszereplő vergődése, kínos volt, és legszívesebben megráztam volna, hogy hagyja már abba, ne csináljon magából hülyét.
Eszembe jutott, hogy a húszas éveimben, milyen öregnek láttam egy negyvenes nőt, és szánalmasnak éreztem, ha láttam egy idősebb nőt fiatal fiúval kavarni.
Ma már teljesen máshogy látom ezt, de nem tudom feledni a fiatalkori énem kegyetlen véleményét, és biztos vagyok benne, hogy sok huszonéves ember gondolja hasonlóan.
Szóval rohadt nehéz ez valójában akkor is, ha a vonzódás kölcsönös, a filmbeli helyzet meg beteges, úgyhogy nem volt könnyű végignéznem.
Engem végig lekötött, a gyomrom egy görcsben volt a szánalomtól, és a hatása alatt vagyok azóta is.
Juliette Binoche akkorát alakított, hogy elképesztő, én amúgy tök szépnek láttam végig, és szurkoltam neki, hogy a saját korosztályában találjon valakit.
A film nem mindenkinek való, ebben biztos vagyok, és pont ezért az értékelések is tök végletesek: vagy nagyon tetszett valakinek a film, vagy nagyon nem, semleges hozzászólás nincs. Szerintem érdemes egyedül megnézni, és utána elgondolkozni... Magunkról, az életről. Persze nincs tanulság, csak életek. Mindenkinek egy. 

Ilyenek 3

Sejtettem én, hogy nem úszom meg szárazon Charlie folyamatos köhögését... rám.

Mert akárhogy is tesz a szája elé bármit, azért megy a levegőbe is belőle, és mi egy szobában alszunk, meg most vagyunk a legtöbbet. Szóval reggel már kapart a torkom, és a fejem is eléggé fáj. Ez mondjuk a közelgő időjárás változástól is lehet, mert elég érzékeny vagyok rá. Mármint a fejfájás lehet attól. A többit még nem tudom. Mindenesetre használom az inhalátort, és pihenek, vitaminozok. Nem áll szándékomban betegnek lenni. Nem lesz könnyű. 

Belami hazajön.

Van ez a vívódás, hogy akkor mi legyen. Mert ő alapból Apuéknál lakik hétköznap, de mostohaanyám nincs túl jó egészségi állapotban, úgyhogy most Belami azon ügyködik, hogy a járvány alatt ne menjen hozzájuk. Csak hozzánk hazajárni napi szinten elég macerás, úgyhogy vagy beköltözik majd a kórházba, vagy megpróbálnak neki lakást biztosítani. Ráadásul most inkább mi jelentünk rá veszélyt, nem fordítva. Legalábbis még.

Nem szeretne megbetegedni, gyógyítani akar, ott lenni a sűrűjében. Ez pedig úgy menne igazán, ha nem kellene azon aggódnia, hogy hazahoz valamit, meg két ügyelet között ki tudná pihenni magát, és nem utazgatnia kellene. Hát, nem könnyű. 

Engem amúgy is azzal lehet kinyírni, ha a gyerekeimet féltem, vagy értük aggódom.

Minden más a megoldható kategóriában van nálam. Most épp Kismacsó miatt nem szorongok, mert itthon van, de ez sem biztos, hogy így marad. Nem könnyű.

Ezeket néztem mostanában, jobb lekötni magam, ha épp nem dolgozok.

Ez itt egy nagyon-nagyon jó film, úgy elszaladt a majdnem három óra, hogy észre sem vettem. Kifejezetten ajánlom.

Ő meg itt egy mini sorozat, és német, mert rákattantam a német filmekre, tök jókat tudnak ők is. Ráadásul ebben a sorozatban annak a letűnt kornak a megjelenítése a legjobb, amit még én is megtapasztaltam gyermekként. Nagyon lekötött. 

Ahogy a fentit megnéztük, már találtam is egy másik német sorozatot, ezt itt, most ezzel foglalom el magam, mikor időm van. 

Meg olvasok. Ez legalább könnyű.  

Sokkal, de sokkal jobb

Hétfőn végül elég jól haladtam a munkával, és ez megdobott kicsit hangulatban. Hiába no, a munkaterápia néha sokat tud segíteni, hogy ne önsajnálattal legyek elfoglalva.

Kedden délelőtt itthon dolgoztam délelőtt, aztán edzeni akartunk menni Charlieval, de végül lebeszéltük magunkat róla, mert neki az üzlettársa irodájába kellett menni, nekem meg a munkahelyemre, mert le kellett adnom a postázóba egy határidős munkát.

Aztán jól megjutalmaztam magam egy kiadós turkálással, meg plázában való nézelődéssel. Igazából két, elektromos fogkeféhez való fejen kívül semmit nem vettem, de úgy kikapcsolt ez a program, hogy szépen visszazöttyentem a normális kerékvágásomba végre.

Ma már megvettem a bérletet az edzéshez, és használtam is, szóval ez is rendben.

A héten ezt a sorozatot néztük meg Charlieval. 

Nagyon kemény témát feszeget, szerintem csak az nézze, aki nem érzékeny napjait éli. 

Én pont nem annyira voltam jó passzban, de nem bántam meg, hogy megnéztem. Annyira szeretem, mikor egy film elgondolkodtat, de úgy rendesen. Többet nem árulok el róla, hátha valakit érdekel. 

Megint dicsekvés

Azt hiszem, mindkét fiam megállja a helyét ott, ahol épp van.

Belamival ma egy órát beszélgettünk telefonon, és elmesélte, hogy ma is megerősödött abban, hogy hallgatnia kell a megérzéseire, és hinni a szemének.

Azt történt, hogy az egyik kis betege egyáltalán nem tetszett neki. 

Na, nem a kinézetével volt baja, hanem az állapotával.

Vírusos fertőzés gyanúja állt fent, hasmenés, hányás, ettől kissé kiszáradt állapot, ezért került be.

Belami nem sajnálja az időt (meg van is neki rezidensként), hogy alaposan kikérdezze a szülőt, kitérjen egész régi betegségekre is. Meg is ütötte a fülét, hogy az anyuka szerint ez a "bélfertőzésre való hajlam" kísérti őket hónapok óta (értsd: többször volt ilyen állapotban a gyerek az elmúlt hónapokban, aztán kicsit jobban lett, majd megint rosszul). Gondolta, ír ki a gyereknek hasi ultrahangot, meg még egyéb vizsgálatokat is. 

Na most, a nővérek egy része a tapasztalataik miatt néha okosabbnak érzik magukat, ezért van itt-ott beszólás, de Belami ezt rendkívül jól kezeli, először megpróbálja elmondani, hogy mit miért gondol és csinál, de ha ez abszolút érdektelenségbe fullad, akkor egész egyszerűen nyomul, mint a buldózer, mert ő az orvos, és kész. Elég határozott tud lenni, én csak tudom. 😉

A vége az lett, hogy az ultrahang ileus gyanúját mutatta, úgyhogy levette a gyereket az összes fájdalomcsillapítóról, hogy a sebész megnézze, és bingó, már költöztették is át a sebészetre. 

Szóval utána kell menni a dolgoknak, mert ez a szegény gyerek még jó sokat szenvedhetett volna ezzel az egésszel, ha csak a kiszáradást kezelték volna.

Kismacsó meg...

Az én nem túl beszédes kisfiamtól egész véletlenül tudtam meg, hogy oroszul tanul.

-Ma félálomban írtam meg az orosz zéhát -számolt be nekem telefonon.

-Micsodát?! Te oroszul tanulsz?

-Aham, oda osztottak be.

-Nem térek magamhoz. Oroszul tanulsz, és nem meséled?!

-Most mi ebben olyan érdekes?

-Egyéb?

-Jogból is írtunk, jól sikerült. A százhatvanas létszámú évfolyamból tizenvalahánynak lesz megajánlott jegye félévkor... Közöttük leszek én is.

Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűznöm.

Azért időnként rettentően rám tör a hiányuk. 

Néha egészen váratlan módon. Egy zenétől mondjuk, amiről eszembe jut egy emlék, úgyhogy zokogva pucolom tovább az ablakot, mert épp takarítottam. Meg ilyenek.

Aztán persze röhögök magamon, mert minden pont így van jól, ahogyan van, és tulajdonképpen nagyon élvezem a tét nélküli önzőségemet, azaz, hogy azt csinálok, és akkor, amit és amikor akarok. Kurva jó, de tényleg. 

Ja, "Az ír" című új Scorsese film nekem nem tetszett.

Az egy dolog, hogy három és fél órás, de nekem vontatott volt, és szánalmasnak éreztem az idős színészek visszafiatalítását, nem tudom pontosan megmagyarázni miért. Egy érzés volt a gyomrom környékén, és elkísért a film végéig, pedig nem játszottak rosszul a "nagy nevek", sőt. Egyszerűen nem volt jó így látni őket, és kész. 

Soha többé nem megyek moziba három órán túli filmre. Az nekem sok(k) egyhuzamban. És nem a pisilés miatt, azt kibírtam. 

A felolvasó

Pár éve először a könyvet olvastam, aztán kicsit vonakodva, de megnéztem a filmet. 

A jó könyvek megfilmesítésétől mindig félek picit, mert nagyon el lehet szúrni az egészet, de ebben az estben nem ez történt. Szerintem a film is zseniális a főszereplőkkel együtt.

Kate Winsletet én sokáig nem igazán kedveltem színésznőként, de aztán egyre jobb szerepekben láttam, egyre hitelesebben játszani, úgyhogy ma már teljesen mást gondolok erről. 

Ebben a filmben meg olyan jól hozza Hanna karakterét, hogy bámulatos. 

A fiatal Michaelt játszó színész David Kross játéka ugyancsak lenyűgöző.

Pontosan nem is tudom melyik szál fogott meg jobban: az idősebb nő és a kamasz fiú szerelme, vagy a háború felelőseinek keresése. 

Mindkettő olyan finoman, érzékenyen van kibontva, hogy engedi a saját vélemény formálódását, nem akar az ember szájába rágni semmit. Inkább elgondolkodtat, napokig tűnődik az ember rajta.

Tegnap valahogy előkerült a tévénk tárhelyéből (felvettem pár hónapja).

És megint leragadtam a képernyő előtt, odaszögezetten néztem újra végig az egészet. Tipikusan az a film/könyv, amit pár évenként elő lehet venni nyugodtan, mert mindig tud valami újat adni, mutatni. 

Most a holokauszton gondolkodtam el.

Borzasztóan megvisel ez a téma, kifejezetten kerülni szoktam az ezzel kapcsolatos könyveket és filmeket, mert nem tudok mit kezdeni az emberi lét legsötétebb legmélyével, mikor az egyik ember azt gondolja, hogy irthatja a másikat valamiért.

A könyv után tűnődtem el először arról, hogy miért is történhetett meg ez, és mi járhatott az emberek fejében, akik ott dolgoztak a tömegmészárlás színhelyein.

Mert mindig az zavart meg a legjobban, hogy hirtelen honnan lett az a sok gonosz ember akkor és ott, és miért nem fogtak össze a "normális" emberek, miért hagyták ezt megtörténni.

A könyv nem megmagyarázni akarja ezt, csupán elmeséli különböző nézőpontból ugyanazt. 

Hanna a maga egyszerűségében meg van győződve arról, hogy a munkát a lehető legjobban kell elvégezni, a parancsot meg teljesíteni. A tanulatlansága miatt ez a szabály a kapaszkodója a világban, de a háborúban ugyanez átlöki egy olyan határon, ami felfoghatatlan. Nekem. Itt és most. Meg az ítélkező bírónak, ott és akkor. 

Ő meg csak néz, és ártatlan szemmel kérdezi, hogy de hát akkor hová tette volna a többi embert, ha "nem csinál helyet"? Olyan hátborzongató, és gyomorforgató, hogy nem érti. Még mindig nem érti.

Csak talán legbelül, mélyen. 

Vagy inkább érteni szeretné. Nem tudom. De elfogadja, hogy büntetést érdemel.

Michael meg...

Ő nem ölt meg senkit, de ő is hallgatott, ahogyan a felnőttek körülötte. Ők mennyire bűnösök? Mert azok, ez nem is kérdés. 

Sajnos nem tudok elvonatkoztatni attól, ami most történik.

Az iskolázatlan tömegektől, a tömény, irányítható butaságtól. Meg azoktól (magamat is beleértve), akik inkább ki akarnak maradni a véleményformálásból, mert az nyugisabb. 

Hová vezethet ez?

Megismétlődhet az az iszonyat? Vagy új arculattal közelít valami hasonló?

Ilyenkor bújok bele a saját, személyes kis terem által nyújtott boldogságba. Mert rohadtul féltem az enyémeket.    

Joker

Nekem nagyon tetszett a Joker.

Nem azért, mert kikapcsolt, inkább folyamatosan feszültségben tartott. És nem, nem abban a jófélében.

Nem azért, mert vicces volt, csöppet sem volt az, de ha mégis nevettem, akkor azt kínomban tettem.

A képek, a vágás szuper volt, de nem gyönyörködtetett, hanem nagyon is nyomasztott. Annyira töményen nyomasztott, hogy még most is a hatása alatt vagyok. 

Nekem ez valami új volt, megkavart, megzavart. 

Drukkoltam az antihősnek, és szinte kívántam, hogy lőjön, gyilkoljon. Ott, benne, közben is tudtam, hogy SOHA nem lehet ez a megoldás, de elhitette velem (és ez a bravúr), hogy nincs más kiút, hogy aztán szembesítsen vele, az erőszakba torkolló őrület után csak még nagyobb őrület jöhet. 

Joaquin Phoenix egy csoda.

Én mindig abban mérem leginkább, hogy ki a jó színész, hogy elhiszem e neki, amit épp játszik. 

És én ezt nagyon elhittem neki. Elfacsarodott a szívem, ahányszor csak közszemlére tette a csonttá, bőrré fogyott, összerugdosott testét, és az a kényszeres nevetés... 

De a szemével is el tudott játszani mindent: a sebezhetőségét, a büszkeségét, az őrületét, ami szép fokozatosan mászott elő. Volt, mikor nem volt semmi gesztus, csak nézett, mégis mindent érteni lehetett. Simán. Ezt nem tudja megcsinálni akárki.

Szóval lányok és fiúk!

Lelkileg felvértezve menjetek megnézni ezt a filmet, és ne számítsatok könnyed esti kikapcsolódásra semmiképp! 

De!!

Szerintem meg kell nézni.    

Tabu

Új sorozat. ;-)
Főszereplő: Tom Hardy. Időpont: ezernyolcszázas évek eleje. Hangulat: sötét, sejtelmes. Kosztümök, megjelenítés: nagyon jó (szinte érzem a sikátorok bűzét).
Egy részből még nem vonnék le messzemenő következtetéseket, de kíváncsi vagyok. Meglátjuk.

Mielőtt megismertelek

Zozózás részemről lefújva, tényleg félek, hogy lefertőzöm.
Igazából jót aludtam (hulla fáradtan nem nagy teljesítmény), de ahányszor megébredtem, annyiszor köhögtem valami rettenet csúnyán, ugatva.

Pedig tegnap este rumos, citromos, mézes és forró teával kúrálgattam magam, beburkolóztam a puha meleg köntösömbe, a lábamra vastag zoknit húztam.
Charlie meccset nézett, én meg bevackolódtam a gép elé, és megnéztem a "Mielőtt megismertelek" című kissé szirupos, de némileg elgondolkodtató filmet. Picit megkönnyeztem, de abszolút így gondolom: igenis van jogunk úgy dönteni, hogy nem csináljuk végig az életet. Még másért sem. Egyszerűen magunkért nem.
Nyilván ez nem minden körülmények között áll, de van olyan, amikor igen.

Így Charlie most egyedül ment el megnézni Zoét, elvitte az apróságokat, amiket tegnap vettünk neki. Sajnálom, hogy nem lehetek ott, nem puszilgathatom agyon, de majd legközelebb.
Gondoltam a maszkra, de még azzal sem lehettem volna túl közel hozzá, meg szerintem megijedt volna tőlem, és azt sem szerettem volna.
Holnap viszont viszek egy szájmaszkot Mamához, neki sem hiányzik a nyavalyám, de ő talán nem ijed el tőlem.

Közben összerántottam kicsit a lakást, mostam, még lehet, hogy a hajfestést is megejtem ma.
Összességében nem vagyok olyan rosszul, mint ahogyan a köhögésem és hörgésem hangzik, kicsit félek is, hogy a java még hátra van.  

Szomjazónak egy korty víz

Azt hiszem úgy kellett már nekem a szombat, mint szomjazónak egy korty víz.

Először is, megint kómás alvásból ébredtem, egyetlenegyszer sem voltam mosdóban, ráadásul szikrázóan sütött a nap is, úgyhogy máris más színben láttam a világot, mint pénteken.

A fiúk az apjuknál, szóval Charlieval nagyjából azt csinálhattunk, amit csak akartunk. 

Ki is találtuk (vagy inkább találtam), hogy gyerünk ki a szabadba, és fényképezzen, most épp engem. Úgyhogy felvettem a zöld sapkámat, meg a rozsdabarna kabátomat, mert ezek a színek jók nekem.

Születtek megint tuti jó képek, de inkább az tetszett az egészben, hogy mennyire együtt tudunk működni, milyen finoman egymásra rezonálunk munka közben.

Kimegyünk valahová, odamegyünk -ebben az esetben- egy oroszlános kúthoz, és jönnek az ötletek maguktól: nézz farkasszemet az oroszlánnal, állj mellé, mindkettőtök fél arca fog látszani stb..

Aztán egy kerítésnél, bokornál ugyanez: hol ő, hol én találok ki valamit, és már megint egy sorozat, ami mókás, meg érdekes is, és csak a fényképezés emléke átmelegíti a szívemet.

Charlie anyukájánál ebédeltünk, később vittünk diétás sütit a cukiból, aztán hazafelé megint ordítva énekeltünk, mert az olyan nagyon jó. 

Este dolgoztunk kicsit a képekkel, és azért én is, mert annyira érdekes a folyamat, ahogy elkészül a kép teljesen, úgy szeretnék ehhez is érteni, szóval ott tátottam a szám Charlie mellett, és belekotyogtam mindenbe.

Aztán választottam egy thrillert Anthony Hopkinssal, meg Colin Farrellel, hát... láttam már jobbat is, de egyszer elment. 

Valahogy így volt a tegnap. :-)  

Itthon, csendesen

Mindenki itthon, csendesen.
Szerintem senkinek nincs kedve a hétköznapokhoz megint, nehéz lesz kivárni a tavaszt.
A tél jó karácsonyig, utána terhemre van. Most már a hó is, nem kell az sem, nem akarom.

Reggel leszaladtam a boltba tarhonyáért az ebédhez, vittem az üres pénztárcám. Remek.
A bankkártyám és a készpénz is a kicsi táskámban maradt, amivel 31-én moziban voltam. Ezért visszaszaladtam haza, majd megint le a boltba. Még csak mérges sem voltam, jól esett a napsütésben száguldani.
Most beszürkült az ég, gondolom valami esni fog.

Délután elmegyünk még négyesben, hogy a fiúk vásárolgassanak maguknak a karácsonyi pénzükből. Kismacsó nadrágot akar, Belami nem tudom mit.

Tegnap este Charlie talált egy nekem való filmet, az a címe: Bíborhegy. Gótikus, romantikus horror. Valami ilyesmi.
Ő nem nagyon nézte, a telefonjával játszott, én meg oda voltam, meg vissza.
Óh, semmi katartikus élmény, vagy elgondolkodtató mondanivaló, sőt a szellemek is túl csúnyák, túl rothadtak és kiszámíthatóak voltak, de akkor is remekül szórakoztam.
Tetszettek a díszletek, a kosztümök, az egész film hangulata. Nyilván egy hét múlva már emlékezni sem fogok rá, de egyszer érdemes megnézni, aki szeret borzongni.

Na, megyek szundizni a karácsonyfa alá egy picit, amíg még megtehetem. :-)    

Tegnap...

Tegnap fejembe vettem, hogy olyan szépen süt a nap, meg a szél is fúj, úgyhogy ágyneműt mosok, meg atkátlanítok, mert az kell. Hát ettől a buzgóságtól úgy előjött az allergiám, hogy csak na.
Mondjuk az sem tett jót, hogy pólóban szaladgáltam az erkélyre.

Aztán barátnőzni voltam este kilencig, irtózatosan jót dumáltunk Levegővel, és fincsi kávét, meg limonádét ittunk hozzá, utána meg együtt is vacsiztunk a McDonlad's-ban (hihi). Azért én vigyáztam a szénhidrátra, ha már egész nap olyan szépen ettem. ;-)

Este meg megnéztem a Dunán ezt az új magyar filmet a Félvilág-ot.
Mágnás Elza meggyilkolását dolgozták fel, és szerintem meglepően jól sikerült. Főleg a képi világ megjelenítése, a jelmezek voltak tutik.
Bár csak ne suttogták volna végig a filmet a szereplők! Én nem értem minek kell folyamatosan eltorzított hangon sutyorogni, egyszerűen megőrülök tőle, mert felét sem értem annak, amit mondanak. (Charlie szerint használnom kellene a hallókészülékemet, akkor érteném, de szerintem meg akkor sem.)

Kellene ma még valamiféle értékelés az évről, meg fogadalmak, de nem tudom összejön e, mert mindjárt jönnek Belamiék Széphajúval ebédelni, utána meg mi Charlieval lelépünk mozizni, megnézzük a Star Wars legfrissebb részét, mert mindenki szerint jó. ;-)
Talán majd utána...

Bűbáj

Tegnap egészen véletlenül találtam egy mesét a tévében, az a címe: Bűbáj.
Érdekes, hogy soha nem hallottam még róla, pedig szerepel benne Susan Sarandon, Amy Adams és Patrick Dempsey.
Elvileg gyerekeknek készült, de én azért találtam benne felnőtteknek szóló mondanivalót, ráadásul szakadtam, olyan jó humora volt. Pont jó volt karácsonyi kikapcsolódásnak.

Aztán délután megint elaludtam a karácsonyfa fényénél (mikor sötétedni kezd, és csak a karácsonyfa égői világítanak), valamiért álmosító hatással van rám.

Utána elhatároztam, hogy elég a punnyadásból, úgyhogy leporoltam a szobabiciklimet, és tekertem rajta fél órát, ami elég kevés ahhoz képest, hogy régen egy órát is lenyomtam.
Hát, így múlik el a világ dicsősége, azaz így épül le az ember, ha hónapokig sz.rt sem csinál.
Végül jó hosszan nyújtottam, mert az a legjobb az egészben, na meg hasznos is.
Ja, és Charlie is kedvet kapott a mozgáshoz, mert míg én nyújtottam, addig ő is tekert, nagyon büszke voltam rá.
Ezen felbuzdulva a vacsoránk is fitnesses volt: körözött sok uborkával, szárított paradicsommal, petrezselyemmel, hozzá gyűszűnyi száraz fehér bor, hát nyami, meg ach, meg minden ilyen. ;-)

Igazából mára sincsenek tervek, mert 11.18 van, és Charlie visszaaludt a reggeli kávé után, én meg erősen azon gondolkodom, hogy bekeverem a hennát, és jól befestetem a hajam, miután felkel. Ami visszatart, hogy olyan "megjövős" érzésem van, pedig csak 1-2 nap múlva számítottam rá, és azt mondják olyankor nem érdemes festeni. Nem tudom, hogy ez a hennára igaz e, vagy csak a kémiai hajfestékre. Mindjárt utána nézek, mert semmi kedvem elcseszni egy csomó festéket meg időt potyára.
Meg van egy csomó uszoda jegyünk is január 6-ig, szóval annyira kell most nekem a havi bajom, mint üveges tótnak a hanyattesés. :-(

Suite Francaise

Itt is köszönöm Taminak, hogy a figyelmembe ajánlotta a könyvet! :-)

Szóval tegnap megláttam Tami blogjában a könyvajánlót, és egyből rákattantam a témára.
Gyorsan kiderítettem, hogy van már film is, és kivételesen előnyben részesítettem, de ez csak időhiány miatt van így.

Elnyávogtam Charlienak, hogy én akarom azt a filmet azonnal, és ő meg is szerezte nekem. Főleg, hogy tegnap este meccs volt a tévében, és így legalább nem zavartam a köreit: én a fülessel elmerültem a romantika világában, ő meg kedvére hangoskodhatott a tévé előtt.

Vénásan kaptam a romantikát.
Nekem ez a film nagyon tetszett. Finom volt, halk, kitartott képekkel, valódi háttérrel.
Elhittem a színészek játékát, és tetszett, hogy a főszereplők jelleme nem fekete és fehér volt csupán, hanem ellenpontozással tették izgalmassá a karaktereket.
Fantasztikusak voltak a jelmezek, és a sminkek is pont passzoltak mindig. Voltak halál természetesek, ha úgy kellett lennie, és korabelien erősek, ha meg amúgy. Nem győztem gyönyörködni.

Nem olvastam el a kritikákat előtte, mert befolyásolni tud, keresem a felrótt hibákat a filmben, és ez zavaró.
Annyi háttér információt engedtem meg magamnak, amit Taminál is olvastam, hogy az írónő zsidó származású, és a harmincas években több regénye megjelent.
A Suite Francaise egy öt kötetesre tervezett regényfolyam első két része, a többiről csak jegyzetek maradtak fent, mert az írónőt elhurcolták Auschwitzba, és ott is halt meg.

Vegyétek, vigyétek!
Szerintem érdemes elolvasni a könyvet, és megnézni a filmet. Én most felcseréltem a sorrendet, remélem nem bánom meg!
  

Sherlock, sztetoszkóp, meg a sorozatgyilkos

Napok óta töprengtem valamin, próbáltam megérteni, kihámozni a mozgatórugót.
Nem sikerült, és ettől egyre idegesebb lettem, meg frusztráltabb, mert éreztem, hogy ott van a megoldás az orrom előtt, csak épp nem látom.
Aztán már csak a "háttérben futott ez a program", a "képernyőn" egyéb feladatok voltak, és akkor egyszerre... megvilágosodott minden. Csak egy gondolat villant be, és minden a helyére került. Már mindent értek. Nem lett jobb, de legalább értem. (Tisztára Sherlock Holmes érzés.)
Egyszer elmesélem majd ezt is, mert ennek így semmi értelme, de most még nem szeretném. :-)

Belami tudja legjobban olvasni?! az EKG-t belgyógyászaton, a többiek nem nagyon értik. Ezt meg én nem értem, de majd részletesebben beszámoltatom, ha itthon lesz.
Jaj, és már kell neki sztetoszkóp a belgyógyászati gyakorlathoz, egyszerűen szétrobbanok a gyönyörűségtől, hát ez milyen cool már, hogy az én fiam sztetoszkóppal a nyakában... :-)
Azt most inkább hagyjuk, hogy jól össze is balhéztam vele ugyanezen beszélgetés közben, mert nem akar szüretelni jönni vasárnap Anyuékhoz. Mondjuk nekem sincs hozzá egy csöppnyi kedvem sem, meg Charlienak sem, így nem tudom mit is várunk a gyerekektől igazából.

Megint egy új sorozatot nézünk: The Fall (A hajsza). Egy kedves ismerősöm ajánlotta. (Köszi Tami!)

Háát, "A szürke ötven árnyalata" pasija kicsit más szerepben nyomul, de itt és ott is baj van a fejében. ;-) Nekem tetszik a film, de előre szólok, ebben nincs semmi többlet, egyszerűen csak leköti azt, aki szereti a sorozatgyilkosos filmeket. (Én meg nagyon szeretem hétköznap esténként, mikor fáradt vagyok és frusztrált a hülye eseteimtől, egyebektől.)

 

 

Child 44

Tegnap este ezt a filmet néztük meg:

Megmondom őszintén, hogy engem nagyon lekötött, annak ellenére, hogy nem szoktam szeretni a diktatúrás filmeket. Igazából Charlie azt mondta, hogy ez egy sorozatgyilkosos film (másik titkolnivaló gyengeségem, hogy az ilyen filmeket is szeretem), és az már át sem jött, hogy mindez a sztálini Szovjetunióban.
Az a helyzet, hogy a végén pont ennek a miliőnek a megjelenítése tetszett jobban, nem a sorozatgyilkosos vonal.
Én ugyan nem éltem az 50-es években, de olvastam róla, hogy mi ment akkor. Rémisztő, hogy elvittek embereket úgy, hogy az égvilágon semmit sem csináltak. Volt, hogy egy rosszindulatú bejelentés volt az alap, de olyan is, hogy kiverték valakiből, hogy mondjon egy nevet, az meg mondott, csak szabaduljon már, akár úgy is, hogy egyszerűen főbe lőtték.

A film alatt az járt az eszemben, hogy ennek nem szabad megismétlődnie soha.
Csakhogy! A világ nagyon rossz irányba tart megint, és nagyon-nagyon rosszat érzek ezzel ez egész hisztériakeltéssel kapcsolatosan, ami ebben az országban folyik. És nem csak a menekültekre gondolok. Elég szétnéznem a munkámmal kapcsolatosan, ahol holmi bérrendezés ürügyén egymásnak ugrasztják az embereket, vagy bizonytalanságot keltenek egymásnak ellentmondó hírekkel. "Oszd meg és uralkodj!" Kicsit modernebb eszközökkel folyik az agymosás, de kezdek félni attól, ami lesz/lehet.:-(

A filmnek vannak hibái (a vége össze van csapva szokás szerint), de érdemes megnézni. Állítólag a regény, amiből készült, az sokkal jobb. Szerintem el fogom olvasni. ;-)