Mélységeimben

Nézegettem a blogomat, és azon tűnődtem, hogy általa vajon mi jön le rólam?

Szerintem az, hogy egy felületes p.csa vagyok, aki ruhákat mutogat, meg az arcápolásról, életmódról hablatyol, mintha csak a saját kis buborékjában létezne. 

Pedig nem.

Csak igyekszem szinten tartani magam, arra koncentrálni, ami jó, és kihozni a napokból a legjobbat. 

Aztán elolvastam ezt, és úgy gyomron talált.

Mert ennél jobban nem tudnám összefoglalni magam (rák nélkül): "Úgy élünk, hogy visszahúzódunk a buborékjainkba, és megpróbálunk nem tudomást venni, hogy ne mérgezzen bennünket, hogy túléljünk rákot, megváltozott elmeállapotot, poszttraumás stresszt, hogy legyen megélhetésünk."

És hát én azt szeretném, ha itt lenne jó, és a gyerekeimnek sem kellene továbbállnia.

Mert én szeretem a hazámat, itt szeretnék normálisan élni.

Blogvember, november 10.

Ohh! Megérkezett a az igazi november.

Köd, sötétség, hideg. 

Még tegnap is olyan szépen sütött a nap, és tényleg nem panaszkodhatok, mert hetek óta ilyen szép idő volt, nem is emlékszem, hogy egyhuzamban volt e ilyen szép őszünk az elmúlt években. Én alaposan kihasználtam, rengeteget mentem biciklivel a városon belül, sokkal gyorsabban haladtam a munkában is, mint máshogy.

Az volt a terv, hogy kiszaladok ma a lomira.

Aztán levittem Mórt a reggeli első körére, nagy zenben megreggeliztünk, aztán úgy döntöttem, hogy menjen ki, akinek két anyja van, én ma bent szöszögök, jövő héten úgyis utazgatnom kell egy csomót. Elő is vettem a naptáramat, és kisebb menetrendeket, terveket találtam ki a napokra. Már csak Charlieval kellene egyeztetni, de ez elég nyűgös mindig, mert ha sokkal előbb mondom elfelejti, ha felírja, akkor nem nézi, szóval a legjobb a reggeli egyeztetés az adott napon, csak akkor van baj, ha keresztbe szervez, ezért lenne jó az előzetes egyeztetés. Áhh! Nem könnyű ez.

Ma délután megint edzek egyet, és akkor meg is lesz a négy.

Még nem döntöttem el, hogy futok, vagy benti tornát csinálok, de valamit mindenképpen.

Közben mosom a kanapéról a huzatot, tegnap plédeket mostam, szép lassan folytatom a nagytakarítást.

Kicsit össze-vissza, de nem mindegy? Karácsony előtt meglesz a nagyja, legalábbis így tervezem. 

Ilyenek mennek ma nálunk.  

Ilyenek 3

Sejtettem én, hogy nem úszom meg szárazon Charlie folyamatos köhögését... rám.

Mert akárhogy is tesz a szája elé bármit, azért megy a levegőbe is belőle, és mi egy szobában alszunk, meg most vagyunk a legtöbbet. Szóval reggel már kapart a torkom, és a fejem is eléggé fáj. Ez mondjuk a közelgő időjárás változástól is lehet, mert elég érzékeny vagyok rá. Mármint a fejfájás lehet attól. A többit még nem tudom. Mindenesetre használom az inhalátort, és pihenek, vitaminozok. Nem áll szándékomban betegnek lenni. Nem lesz könnyű. 

Belami hazajön.

Van ez a vívódás, hogy akkor mi legyen. Mert ő alapból Apuéknál lakik hétköznap, de mostohaanyám nincs túl jó egészségi állapotban, úgyhogy most Belami azon ügyködik, hogy a járvány alatt ne menjen hozzájuk. Csak hozzánk hazajárni napi szinten elég macerás, úgyhogy vagy beköltözik majd a kórházba, vagy megpróbálnak neki lakást biztosítani. Ráadásul most inkább mi jelentünk rá veszélyt, nem fordítva. Legalábbis még.

Nem szeretne megbetegedni, gyógyítani akar, ott lenni a sűrűjében. Ez pedig úgy menne igazán, ha nem kellene azon aggódnia, hogy hazahoz valamit, meg két ügyelet között ki tudná pihenni magát, és nem utazgatnia kellene. Hát, nem könnyű. 

Engem amúgy is azzal lehet kinyírni, ha a gyerekeimet féltem, vagy értük aggódom.

Minden más a megoldható kategóriában van nálam. Most épp Kismacsó miatt nem szorongok, mert itthon van, de ez sem biztos, hogy így marad. Nem könnyű.

Ezeket néztem mostanában, jobb lekötni magam, ha épp nem dolgozok.

Ez itt egy nagyon-nagyon jó film, úgy elszaladt a majdnem három óra, hogy észre sem vettem. Kifejezetten ajánlom.

Ő meg itt egy mini sorozat, és német, mert rákattantam a német filmekre, tök jókat tudnak ők is. Ráadásul ebben a sorozatban annak a letűnt kornak a megjelenítése a legjobb, amit még én is megtapasztaltam gyermekként. Nagyon lekötött. 

Ahogy a fentit megnéztük, már találtam is egy másik német sorozatot, ezt itt, most ezzel foglalom el magam, mikor időm van. 

Meg olvasok. Ez legalább könnyű.  

Nagytakarítás on

Tegnap végre elkezdtem a nagytakarítást.
Pedig irtó rossz hangulatban ébredtem, és ki is tartott egész nap a nyűglődésem.
A konyha ma rendben lesz már teljesen, azt hiszem, hogy a karácsonyi dekorációk egy részét is ki fogom pakolni.
Már tegnap végeztem volna, de felraktuk öntapadós táblát a konyhába, és mert a konnektort is le kellett szerelni átmenetileg, meg csináltunk egy nagyobb bevásárlást a hétvégére, jól elhúzódott az egész.
Mindegy, most van időm, meg jövő csütörtökig lesz is még, úgyhogy addigra rendben lesz minden, mindenhol.
Ilyenből csináltuk az üzenőfalunkat a konyhában:

És ilyen lett:

Annyira jó móka, hogy Charlie még fejlámpában a konnektort szerelte vissza, de mi már Kismacsóval krétával a kezünkben firkáltunk, Charlie ránk is szólt, hogy legyünk már egy picit türelemmel. Persze alig várta, hogy ő is rajzolhasson rá valamit.

Hétfői tervek

Azt gondolom, hogy nem véletlenül csípődött be egy izmom pénteken, lett előtte afta a számon, és aludtam hétvégén összeszámolhatatlanul sokat.
El vagyok fáradva, ki vagyok merülve.
Én a héten, amennyit csak lehet, itthon leszek, és takarítok (ettől megnyugszom), számomra kedves tevékenységeket csinálok, mondjuk elmegyek turkálni (ettől feltöltődök) , pihenek.
Csütörtökön és pénteken muszáj dolgoznom, de utána máris hosszú hétvége jön, szóval csak kibírom azt a két napot munkával.

Már megy a mosógép az ágyneművel, estére frissen, illatosan, ropogósan húzom majd vissza, nagyon szeretem, mikor a szabadban száradt ágyneműt használhatom megint.
Szerintem ma a konyhát veszem sorra alaposabb takarítás céljából, úgyhogy lassan megyek is, mert bármennyire is kicsi a konyhánk, azért rengeteg melót tud adni még úgy is, hogy folyamatosan igyekszem fenntartani a rendet.

Legyen eredményes és szép napotok ma!

A tegnapi vacsora

Elképzelhető, hogy anyának nem vagyok rossz, de háziasszonynak, klasszikus feleségnek, hát őőő, khmm…

De azért nekem is vannak felfelé ívelő szakaszaim, a tegnapi pont egy ilyen nap volt.

Ott kezdődött, hogy én (érted, én, aki undorodik a nyers hústól) ráizgultam holmi karajszeletekre. Álltam a pult előtt, és bevillant, hogy én ilyenből tudnék valami jót csinálni, úgyhogy mindjárt vettem is belőle nem keveset.

Aztán, a férjem elképedt pillantásaitól követve, otthon azonnal elkezdtem a vacsorát csinálni, csak annyit engedtem neki, hogy a fűszerezésnél segítsen.

Picit fellazítottam a hús rostjait, fűszerezés után még kevés olajat is beledörzsöltem a szeletekbe, aztán sütőzacskóba pakoltam a húst, és be a sütőbe.

Míg párolódott a vacsora egy része, addig megcsináltam a másnapi szendvicseket, mosógépet indítottam, terítettem, teát főztem.

Majd szétvágtam a zacskót, és steak krumplit szórtam a szaftos húsok közé, és összesütöttem az egészet. Nagyon finom lett.

Mivel mindannyian otthon voltunk, leültünk együtt, és kedélyesen megvacsoráztunk.

Belaminak nem volt túl jó kedve, mert nem haladt az önéletrajzával, ami valamilyen pályázathoz kell, a lassú netet (nem is lassú) okolta, de szerintem simán fáradt volt (unja a mostani gyakorlatát).

Kismacsó meg megint azzal zárta az étkezést, hogy nem érti, miért nem főzök gyakrabban, mikor nagyon is jól tudok.

Aztán mindenki elvonult dolgára, én meg pár perc alatt rendet vágtam, úgyhogy mire Charlie bűntudattól mardosva visszajött, hogy segítsen, már készen is voltam.

A nap további részében halálra dicsérte az estét és a vacsorát, ami jól is esett, de főzni ettől még nem szerettem meg (ráadásul ő sokkal jobban tud).

Valahogy a takarítás közelebb áll hozzám. ;-)