Hányós, fosós

Charlie napokig mondogatta, hogy úgy enne egy jó chilis babot, úgyhogy kedden megfőzte, míg az unokatesóm megcsinálta a manikűrömet. 

Mire hazaértem, ő már megebédelt, és panaszkodott, hogy talán túlette magát, mert fáj a gyomra. Aztán este már hányt, nagyon rosszul volt. Meg voltam róla győződve, hogy simán gyomorrontása van. Láza nem volt, és másnapra kezdett is jobban lenni, bár elég sápadt volt.

Azért volt egy kósza gondolatom, hogy valami vírust szedett össze, mert a keresztlányunk múlt vasárnap a játszótéren majdnem összef.sta magát, az utolsó pillanatban guggolt le a nyílt terepen, de nem volt más opció. Szerencsére nem volt senki rajtunk kívül ott, ráadásul Mór miatt kakazacskó is mindig van a zsebemben, úgyhogy megoldottuk a problémát. 

Aztán szombaton reggel émelyegve ébredtem, majd egyből belecsaptam a lecsóba, és hasmenéssel indítottam a napot.

Este már hánytam, fájt a a fejem és a torkom. Vesztemre megittam egy Neo Citránt, az felnyomta a savamat, teljesen kész voltam. 

Szerencsére éjszaka tudtam aludni, úgyhogy reggelre jobb lett a helyzet, de még mindig nem vagyok százas, és enni sem nagyon merek. 

Szerintem én már Charlietól kaptam el, ő meg talán Zozótól.

Ami para, hogy Belami itthon volt pénteken, és akkor Charlie már jól volt, nekem meg még nem kezdődött el, és félek, hogy őt is lefertőztük. Abban reménykedek, hogy ő ehhez a hányós, fosós vírushoz már hozzáedződött a gyerekek között, és fel sem vette. Ma még jól volt, úgyhogy talán..

Kismacsó Anyuéknál héderel, pont szombaton akart a barátnőjével jönni, de lebeszéltem róla.

Az a legrosszabb, hogy két napja kávét sem ittam, az nagyon hiányzik.

Meg ma futós napom lenne, de nem merek még, annyira nem vagyok jól. Igazából az tök jó, hogy egész nap tudok a kanapén betakarózva filmeket nézni, meg aludni random, de semmit nem lehet élvezni, ha nincs jól az ember. Szóval kérem vissza az egészségemet, de gyorsan!  

Felelőtlenségeim

Elkezdődött a szabadságom tegnap, ennek örömére gyakorlatilag semmi produktívat nem csináltam.

Belami ugrott haza pár órára, előtte egyeztettünk, hogy mennyi az esélye, hogy hazahoz valamit (még nem több, mint amikor boltba megyek), végül vállaltuk a kockázatot.  

Kicsit fura volt, hogy maszkban jött, és nincs ölelés, meg puszi, de akkor is feltöltött, hogy láthattam. 

Ma pedig fodrásznál voltam, és kicsit felfrissült a hajam, könnyebb lesz beszárítani, növeszteni. Oldalt és hátul már összeér, elől még rövidebb, még távol vagyok az elképzelt fazontól.

Felelőtlen vagyok?

Belami látogatását el lehetett volna kerülni, és fodrász nélkül sem állt volna meg a világ, de! Próbálok valami élhetőt kialakítani, hogy közben azért ne forduljak be/fel.
Megmondom őszintén, hogy a vírustól annyira nem tartok, inkább az idősebb rokonaimat, ismerőseimet féltem, szóval őket igyekszem kerülni, és csak telefonon érintkezni.
Ha muszáj elmenni, akkor tartom az ajánlott távolságot, és mosom a kezeimet, ahányszor csak alkalmam van, meg a táskám is tele van fertőtlenítős flakonokkal.
A fodrásznál egyedül voltam, előttem, utánam fertőtlenített, maszkban volt.

De!
Valóban elkerülni minden lehetséges veszélyforrást maximum úgy lehetne, ha egy bunkerben már állt volna a felhalmozott készlet a vírus előttről, és a levegőcsere is szűrve menne, de számomra ez már a horror kategória, köszi, de nem. Akkor inkább...
Lehet, hogy ez most butaságnak fog tűnni, de régen, amikor még csak zombis filmek vetítették előre a világ végét, akkor az volt az első gondolatom, hogy én nem szeretnék túlélő lenni, inkább nem.
Őszintén remélem, hogy eddig azért nem jutunk semmiképp, úgyhogy most eltakarodok inkább kakaós csigát csinálni, mert most mindenki azt csinál, úgyhogy én sem maradhatok ki. Azt a receptet csinálom, aminek a tésztája túrót is tartalmaz, így kevesebb a szénhidrát benne (a fehérje meg több). Hajrá akkor!    

Az idő így is rohan

Nagy félelmem volt amúgy, hogy majd nem telik az idő ebben a helyzetben, de ez nagyon nem így van.

Tegnapi napom például. 

Felkeltem hét után, kicsoszogtam a konyhába megcsinálni a teánkat, meg a kávénkat, közben megterítettem a reggelihez. Kedélyesen megreggeliztünk, aztán én összekaptam magam, és bementem az irodába felvenni az új leveleket, amit megírtam, azt postáztam. Felmarkoltam vagy tíz aktát, hogy azokat majd itthon rendbe is teszem, aztán hazajöttem. 

Nekem volt ebédem, Charlie munka közben csinált egy gombás rizottót, meg sütött húst. Én mosogattam, közben beraktam egy zabpelyhes-túrós sütit a sütőbe. 

Dolgoztam tovább. Aztán, mikor végeztem azzal, amit elterveztem aznapra, akkor elvonultam jógázni. Charlie még dolgozott. 

Uzsonnáztunk, aztán megnéztünk egy filmet, "A láthatatlan ember"-t. Idegőrlő volt. 

Később könnyű vacsora: sok zöldség, kis sajt, egy-egy pohár jó bor. Két rész a "Babylon Berlin"-ből, és már vége is volt a napnak. Az ágyban olvastam kicsit. És ennyi.

Lesz e végre kutyánk?

Érzelmi hullámvasutazok.

Hol a sírásig hergelem magam a bizonytalanságaimmal, hol kifejezetten kihívásnak élem meg ezt az egészet.

Most épp az utóbbi.

Leporoltam az itthoni tornákat, hogy akkor innentől minden áldott nap lesz valami. Kicsit arcoskodva fogtam bele Bíró Ica számomra örök érvényű első tornájába, hát... A végére úgy elfáradtam, hogy alig hittem el. Azért teljesen más ez, mint 65 klóval guggolni. Lehet nem is baj, hogy most másfélét csinálok. 

Holnap jóga lesz soron, alig várom.

Az erkélyen kávéházat rendeztünk Charlieval, és szerintem kint is vacsorázunk majd. 

Feldob, hogy valami oltári hülyeséget forgatok a fejemben. 

Charlie kezd rápörögni a dologra, szóval előbb-utóbb lesz egy uszkárunk. Ha minden igaz, júniusban születik, így majd valamikor nyár végén kerülne hozzánk. Persze ezek még csak tervek, de már láttam tesókat, és szerelem első látásra.

Az meg különösen melengeti a szívemet, hogy oda kell majd érte mennünk, ahonnan származok. Ismerjük egymást az anyuka gazdijával. Szóval ezen pörgök most.  

Ilyenek 5

Belami dolgai rendeződni látszanak.

Egy autókereskedő alátolt egy autót benzinkártyával. Egy barátja ismerőse meg intézett neki egy pesti lakást. Igaz, tök egyedül lesz ott, de így biztosan nem visz haza senkinek semmiféle vírust. 

Rengeteg ügyelete lesz áprilisban is, úgyhogy aludni fog oda járni, azt mondja, hogy ne aggódjak.

Oké, nem aggódok. 

Az emberek annyira normálisak, tényleg. Vasárnap kiírta a saját oldalára, hogy lakhatást keres a járvány idejére, esetleg albérletet hosszabb távra. Egy idő után követhetetlenné vált a dolog, annyi felajánlás érkezett. (Előtte hiába írt a felajánlós csoportokba, választ sem kapott.)

Gondolom teljesen normális érzés, hogy azt kívánom, bár már adhatná vissza az autót, és vinné vissza a lakáskulcsot a tulajdonosnak. Úúú, de nagyon szeretném, ha már ott tartanánk!  

Ilyenek 4

Áhh! Csak a szokásos.

Már túl is vagyok a hülye kis megfázásomon, de cserébe a hangulatom megint a béka s.gge alatt van.

Ma már ott tartottam, ha meghallom, hogy "maradjotthon", vagy "vigyázzunkegymásra", akkor üvegrepesztő hangon sikítani kezdek, esetleg ütök. Mert rohadtul nem jókedvemben mentem Pestre, és Belami sem azért utazgat, mert nem bír a fenekén maradni. 

Ja, és elvileg itthon dolgozok, de holnap is be kell mennem az irodába, mert 15! tértivevényes levelet kell abszolválnom. Egy olyan témában, amit már hétfőn lebeszéltem az összes érintettel. De! Meg kell írni levélben is, mert CSAK (felsőbb utasítás). Minden gyámnak. Már pénteken meg kellett volna. Hát hogyne.

Ahhoz képest, hogy azt gondoltam, majd most rendbe teszem az összes aktámat, mert annyi időm lesz... Muhahaha! Ahogy azt Luluka elképzelte. Lóf.szt! Csak kapkodok, mint máskor, sőt.

Le kellene csillapodni, de nagyon.

Én ezt az egész helyzetet nem érzem alkalmasnak erre, de lehet, hogy más jobban csinálja, nem tudom. Én egyre zaklatottabb vagyok, és még csak nem is a szorongás miatt, hanem egyszerűen úgy érzem, hogy minden szalad, csúszik ki a kezemből, és nem vagyok ura semminek. Most nem félek, hanem dühös vagyok, agresszív. Nyilván ez is egy reakció az adott helyzetre, de én nem így akarok érezni, működni. Össze kell szednem magam. Tervek kellenek. Most, azonnal! 

Ilyenek 3

Sejtettem én, hogy nem úszom meg szárazon Charlie folyamatos köhögését... rám.

Mert akárhogy is tesz a szája elé bármit, azért megy a levegőbe is belőle, és mi egy szobában alszunk, meg most vagyunk a legtöbbet. Szóval reggel már kapart a torkom, és a fejem is eléggé fáj. Ez mondjuk a közelgő időjárás változástól is lehet, mert elég érzékeny vagyok rá. Mármint a fejfájás lehet attól. A többit még nem tudom. Mindenesetre használom az inhalátort, és pihenek, vitaminozok. Nem áll szándékomban betegnek lenni. Nem lesz könnyű. 

Belami hazajön.

Van ez a vívódás, hogy akkor mi legyen. Mert ő alapból Apuéknál lakik hétköznap, de mostohaanyám nincs túl jó egészségi állapotban, úgyhogy most Belami azon ügyködik, hogy a járvány alatt ne menjen hozzájuk. Csak hozzánk hazajárni napi szinten elég macerás, úgyhogy vagy beköltözik majd a kórházba, vagy megpróbálnak neki lakást biztosítani. Ráadásul most inkább mi jelentünk rá veszélyt, nem fordítva. Legalábbis még.

Nem szeretne megbetegedni, gyógyítani akar, ott lenni a sűrűjében. Ez pedig úgy menne igazán, ha nem kellene azon aggódnia, hogy hazahoz valamit, meg két ügyelet között ki tudná pihenni magát, és nem utazgatnia kellene. Hát, nem könnyű. 

Engem amúgy is azzal lehet kinyírni, ha a gyerekeimet féltem, vagy értük aggódom.

Minden más a megoldható kategóriában van nálam. Most épp Kismacsó miatt nem szorongok, mert itthon van, de ez sem biztos, hogy így marad. Nem könnyű.

Ezeket néztem mostanában, jobb lekötni magam, ha épp nem dolgozok.

Ez itt egy nagyon-nagyon jó film, úgy elszaladt a majdnem három óra, hogy észre sem vettem. Kifejezetten ajánlom.

Ő meg itt egy mini sorozat, és német, mert rákattantam a német filmekre, tök jókat tudnak ők is. Ráadásul ebben a sorozatban annak a letűnt kornak a megjelenítése a legjobb, amit még én is megtapasztaltam gyermekként. Nagyon lekötött. 

Ahogy a fentit megnéztük, már találtam is egy másik német sorozatot, ezt itt, most ezzel foglalom el magam, mikor időm van. 

Meg olvasok. Ez legalább könnyű.  

Ilyenek 2

Arra rájöttem, hogy kell egyfajta napirendet tartani, mert káoszba fullad az ember.
Munka van rogyásig, a telefon órákat lóg a fülemen, mert mindenki meg van zakkanva, és kérdez. Sokszor olyat, amire én sem tudom a választ. Mindegy, akkor kinyomozom.
Én azért el szoktam hagyni a lakást, de igyekszem rövidre fogni, és betartani az óvintézkedéseket.

Charlie még mindig a hetekkel ezelőtti megfázását nyögi, köhög fulladozásig.
Egy kör antibiotikumon már túl is van, tegnap a doktornő már nem adott neki másikat, csak a köhögésre gyógyszert.
Vettem egy maszkos inhalátort is, de nem sokat ér neki, sőt, azt mondja rosszabb az orr nyálkahártyája utána.

Kismacsó unatkozik, ezért eszik folyamatosan, vagy alszik. Esetleg valami hülye játékot játszik a gépén.

Belami dolgozik a kórházban, ma is ügyeletes, huszonnégyezik.

Ja, szereztem arckrémet.
De most meg azt nem tudom, hogy mi lesz a manikűrömmel, ha bezár az unokatesóm. Lehet, előtte le kellene gyorsan szedetni még a lakkot, hogy én is tudjam intézni.
Tudom, tudom, sekélyes gondok ezek, de megvédenek attól, hogy mélyebben belegondoljak. Ez is egy politika. 

Ilyenek

Aki keresett, és régen volt meghívója, az már tudja, hogy időnként lesznek bejegyzések, amiket csak ők láthatnak. Olyankor zárok egy időre.

Aztán nyitok... és nyígok.

Csak kapkodom a fejemet. Ma reggel jött a telefon, hogy leállunk a látogatásokkal. Nyilván, ez teljesen korrekt, hisz arra biztatnak mindenkit, hogy minél kevesebbet mászkáljon, akkor meg mit járkálnánk össze-vissza, családról családra, ha nem muszáj? 

Szerencsére én itthonról is tudok dolgozni, de időnként be kellene mennem az irodába újabb adag iratért, amiből folytatni tudom a munkát. Várom, hogy ezzel kapcsolatosan mire jutnak a feletteseim. 

Hétvégén nem mentünk szülinapozni keresztlányomékhoz, mert anyósom idős, beteges, és ő is jött volna akkor. Sógorom meg olyan helyen dolgozik, ahol még a múlt héten is mászkáltak olasz sofőrök. 

Anyuékhoz sem mentünk. És ezen a hétvégén Apuékhoz sem fogunk. Inkább miattuk, hogy nehogy én vigyem a vírust. 

Aggódom.

Belamiért, aki kórházban dolgozik. Kismacsóért, aki egyenruhásként készenléti állományban van, szóval bármikor bevethetik. 

Tudom, most lehetne szép idézetekkel okosakat mondani, de engem most az idegesít, hogy nem vettem arckrémet, és nem is fogok tudni mostanában, meg az edzéseimnek is lőttek szerintem. Persze igyekszem "átkeretezni" ezeket a nyűgjeimet, és megtalálni a jót az adott szituációban. Mondjuk, hogy Kismacsó itthon van jelenleg, és Charlie, meg én is tudunk itthonról dolgozni, ugyanakkor sokat olvashatok, meg filmezhetek. Ilyenek.

Azért remélem, hogy hamar vége lesz ennek.