Nagyon gyorsan eltelt a hét, szinte észre sem vettem.
Mentek a dolgok a napi rutin mentén, esténként ájultan elalszok (nem is értem, miben fáradok úgy el), és a héten többször is előfordult, hogy végigaludtam az éjszakát.
Ez annyira nem jellemző, mióta az eszemet tudom, én mindig felkelek három körül, és kimegyek mosdóba. Irigylem azokat, akik kibírják reggelig, hogy ne menjenek ki. (Mondjuk szerintem nem is isznak annyit, mint én.)
Mikor gyerek voltam, és máshol aludtam, ez mindig külön para volt, hogy idegen helyen a sötétben kitalálok e.
Szerencsére pont ezért, nekem soha nem gond a visszaalvás, pillanatok alatt el tudok aludni újra. Remélem így is marad, mert aludni nagyon szeretek, sőt, az egyik kedvenc elfoglaltságom.
Új korlátozások hétfőtől...
Szerintem inkább hagyjuk is!
Azt még pontosan nem tudom, hogy ez a munkában hogyan fog jelentkezni, de gyanítom, hogy a látogatások megint le lesznek tiltva, és leginkább home office. Szerintem az ügyeleti napot sem kell bent tölteni, csak a leveleket felvenni, meg hazavinni azokat az aktákat, amivel dolgozni szeretne az ember. Pont, mint tavaly márciusban.
Én még nem is regisztráltam oltásra.
Nem is tudom... Egy darabig az volt, hogy a munkahelyem kérdezgette ezt az oltás dolgot, gondoltam, majd kapunk, mert "szociálisak vagyunk", emberekkel dolgozunk, majdcsak. Aztán a héten kiderült, hogy lóf.szt, intézze mindenki magának, ők csak felmértek. Mi van?!?! Nevetséges.
Közben meg van egy enyhe autoimmun bajom, valahogy félek attól, hogy belobban nálam valami az oltástól. Utálom, hogy nincs normális információ erről az egészről, csak a hülyeség megy ezerrel mindenhol, és még Belami is csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy "Nem kell cirkuszolni, oltasd be magad, osztjóvan'!". Nyilván, ha lenne ideje, akkor elmagyarázná, de nincs, telefonon is alig érem el, és akkor inkább más a téma, nem ez.
Tegnap Apu mondta, hogy átmentek ebédre Belamiékhoz, és nagyon fáradtnak látta a gyereket, meg soványnak, nyúzottnak (pénteken hosszúzott, meg ma is).
Mostanában csomószor az jut az eszembe, hogy bár elmondhatatlanul büszke vagyok rá, talán mégis más pályát kellett volna választania, nem ezt. Huszonhét éves lesz még csak, de már kizsigerelik teljesen, szörnyen dühös vagyok miatta. Most nem kezdek bele az egészségügy tárgyalásába, mert csak felhúzom magam, annak meg semmi értelme.
Abban bízok, hogy ő elég jól menedzseli önmagát, nem önpusztító, szóval tudja, hogy mit csinál, miért és meddig.
Kismacsóéknak úgy volt, hogy hétfőtől egy hétig bent lesznek az egyetemen, és előadások lesznek, mert mindent nem lehet online. Nos, ez is ugrott, és hirtelen ezek is mehetnek online.
Amúgy Kismacsó elég jól alkalmazkodik a helyzethez, meg itt van ez a kislány is, akit bemutatott nekünk, de azért miatta is fojtogat a sírás időnként, hogy így mennek el a legszebb egyetemista évei.
És akkor ez még hol van az alsós gyerekektől, akik most fektetnék le az alapokat?
Tudom, hogy ez nem a "kinek szarabb?" verseny, de akkor is.
Sajnos érzem, hogy egyre többet méltatlankodok és háborgok mostanában, pedig tudom, hogy nem kellene. Mérgező a környezetemre és rám nézve is.
Emlékszem, régebben voltam egy csoportban, ahol feszt ez ment, észre sem vettem, hogy mennyire mérgező, csak mikor megszűnt, és az olyan volt, mint mikor kiszellőztetsz egy elhasznált levegőjű szobában.
Mérgező emberek.
Hétfőn beszélgettem egy régi ismerősömmel, aki egy ideig nálunk dolgozott, csak egy emlettel lejjebb, irodán. Én mindig éreztem, hogy nem szeretek ott lenni, ha valamiért le kell oda mennem, és amiket mesélt, nos összeállt a kép. Van pár ember, aki túl régen dolgozik ott, frusztrált, mert nem ott tart, ahol szeretne, ezért a viselkedésével "gyilkolja" a környezetét. Szegény ismerősömet is rövid úton kicsinálták, még ma is nyögi annak az utóhatásait. El is szörnyedtem, hogy ez megy ott, főleg, hogy csalogattak oda dolgozni, de akkor még annyira szerettem ezt a munkámat, hogy nemet mondtam.
Most jóval kevésbé szeretem már a munkámat, de inkább ez, mint egymás hegyén és hátán ilyen emberekkel. Már el is felejtettem milyen ez, pedig azért láttam már hasonlót.
Az a legszomorúbb az egészben, hogy egyre több a frusztrált ember, és nagyon tudatosan figyelni kell saját magunkra is, mert rohadt könnyű átcsúszni abba, hogy magunk is mérgezővé váljunk.
Most leginkább össze akarom kaparni a motivációmat, hogy valamit tervszerűen mozogni kezdjek megint.
Az itthon tornát nem erőltetném, mert nagyon beleuntam, edzőtermeket nyugodtan elfelejthetem még egy időre, úgyhogy a futás marad. Az időjárás is kedvez ennek, már csak azt kellene kitalálnom, hogy ez egy külön program legyen nekem, vagy Mórral próbáljam összehangolni.
Igazából egyikhez sincs kedvem, legszívesebben bugyuta sorozatokat nézek, amik Charlienál kiverik a biztosítékot. Például
ezt. Nem érti, hogy mit lehet ezen szeretni, sokkolja, mikor hetven év felettiek coming outolnak, vagy vibrátorról értekeznek. Engem nem.
Ezt viszont ő is szereti, együtt szoktuk nézni.
Legszívesebben megállás nélkül filmeket néznék... Meg olvasnék. Felváltva.
