Mielőtt megismertelek

Zozózás részemről lefújva, tényleg félek, hogy lefertőzöm.
Igazából jót aludtam (hulla fáradtan nem nagy teljesítmény), de ahányszor megébredtem, annyiszor köhögtem valami rettenet csúnyán, ugatva.

Pedig tegnap este rumos, citromos, mézes és forró teával kúrálgattam magam, beburkolóztam a puha meleg köntösömbe, a lábamra vastag zoknit húztam.
Charlie meccset nézett, én meg bevackolódtam a gép elé, és megnéztem a "Mielőtt megismertelek" című kissé szirupos, de némileg elgondolkodtató filmet. Picit megkönnyeztem, de abszolút így gondolom: igenis van jogunk úgy dönteni, hogy nem csináljuk végig az életet. Még másért sem. Egyszerűen magunkért nem.
Nyilván ez nem minden körülmények között áll, de van olyan, amikor igen.

Így Charlie most egyedül ment el megnézni Zoét, elvitte az apróságokat, amiket tegnap vettünk neki. Sajnálom, hogy nem lehetek ott, nem puszilgathatom agyon, de majd legközelebb.
Gondoltam a maszkra, de még azzal sem lehettem volna túl közel hozzá, meg szerintem megijedt volna tőlem, és azt sem szerettem volna.
Holnap viszont viszek egy szájmaszkot Mamához, neki sem hiányzik a nyavalyám, de ő talán nem ijed el tőlem.

Közben összerántottam kicsit a lakást, mostam, még lehet, hogy a hajfestést is megejtem ma.
Összességében nem vagyok olyan rosszul, mint ahogyan a köhögésem és hörgésem hangzik, kicsit félek is, hogy a java még hátra van.