Blogvember, november 28.

Ma folytattam a takarítást, de már munkával vegyítve.

Sikerült felrakni azt a maradék két csillagot, Kismacsó szobáját felforgattam, ágyneműt mostam, ilyenek. Szombaton érkeznek majd. 

Holnap meg kellene ejteni a hétvégi bevásárlást, aztán lesz egy másik kávézás volt kolléganőkkel, utána tánc, ha nem üt ki teljesen az új ciklus eleje. 

Ez is. 

Mióta nyavalyogtam a változókorról, azóta megint 28-30 napos ciklusaim vannak, szóval messze még ennek a vége. Mondjuk ezzel együtt a tüneteim is a ciklus vége előtt tobzódnak, azt meg már megszoktam. 

Kellene valami nagyon egyszerű torta/süti recept.

Valószínűleg valami kekszes alapú, mascarponés cucc lesz végül, de az könnyen előfordulhat, hogy nemes egyszerűséggel rendelek egyet holnap vasárnapra. Lehet, hogy inkább Kismacsóékkel beszélgetnék, mint hogy a konyhában bajlódjak. Na, ezt még kitalálom holnapig.     

Blogvember, november 16.

Ez a nap olyan volt, hogy sok érdekes nem történt.

Reggeli után bevásárlás magunknak, meg Charlie anyukájának. Utálok bevásárolni. Mondtam már? 

Elmentünk a Dechatlonba is cipőt venni Charlienak, vagyis inkább bakancsot. Ha már ott voltunk, vettem magamnak hosszabb szárú zoknikat, télen jobbnak érzem. Meg egy sima fekete leggingset, szeretem, ha van itthon belőle elég, a legkényelmesebb szabadidős viselet. Nekem. 

Ebédet együtt csináltunk Charlieval. 

Egészen pontosan egy darabig úgy csináltam, mintha a kelkáposzta főzeléket én csinálnám, aztán leültem egy kávéval a konyhaasztalhoz, és csicseregtem Charlienak, de már lópikulát sem csináltam, hagytam őt kibontakozni. Magának sütött csirke alsócombot, én most nem eszem meg a húst megint. 

Aztán csak úgy eltelt a délután, semmi értelmeset nem csináltam.

Belamival beszéltem, ők ma disznótorban voltak Ági családjával, arról mesélt. Nekem a disznótor egy horror, világ életemben utáltam, csak még jobban lehozott a húsról, ha csak a közelébe kerültem. És bizony kerültem, mert az anyai részről a nagyszüleim falusi emberek voltak sok állattal, szóval családi program volt a tor. Azt kell mondjam, hogy a leghosszabb könyveket olvastam el ilyen alkalmakkor (például egy disznótoros hétvége alatt olvastam ki Jókaitől Az arany embert) valamelyik távolabbi szoba mélyén, és enni se nagyon jöttem elő, mert a szagtól nem bírtam. Azért elég fárasztó gyerek voltam a sok nyűgömmel, amit elég jól kezelt mindenki, nekem soha nem erőltettek semmit, elfogadták a bogaraimat.

Szegény nagymamám! Egyszer akart befogni valami baromfipucolásba, hogy szedjem ki a tokot, vagy mit, de halálra váltan közöltem, hogy semmi esetre nem fogok hozzáérni az elpusztult állathoz. Először azt hitte, hogy viccelek, de ilyennel én soha nem vicceltem.

Amúgy imádtam náluk lenni, pont azért, mert jó volt ebben a falusi közegben úgy, hogy semmit nem erőltettek. Valami olyan étel mindig volt, amit végül megettem (valami fenomenálisan főzött a nagymamám), és ha valamiből maradt, mindig ott sertepertélt körülöttünk a velem egyidős németjuhász kutyánk Betti, az szívesen besegített. Amúgy ő volt a testőrünk, mindenhová kísért bennünket az öcsémmel, emlékeim szerint az utcán is jött velünk, senkire rá sem nézett addig, amíg a közelünkbe nem jött. Akkor sem csinált semmit, csak nézett, de úgy, hogy biztonságban voltunk teljesen. 

Annyira imádtam azt a kutyát, majd még mesélek róla, olyan szép szürke rajzolatút azóta sem láttam, tényleg olyan volt, mint egy farkas. Tizennégy évesek voltunk, mikor ő meghalt. 

Na, jól elkanyarodtam.

Szóval Belami szerint jó volt a disznótor, de vacsorára tejberizst kért Ágitól, annyira eltelt a szagokkal, meg a hús látványával. Ő eléggé hasonló típus, mint én, néha eszik húst, de jobban preferálja egy ideje a húsmentes ételeket. Na, Kismacsó nem ilyen.

Charlie névnapját szervezgettük, meg a decemberi hagyományainkat, hogy melyiket (Mikulás, mézeskalács sütés), mikor tudnánk összehozni. Azért nagyon örülök, hogy van igény ezekre az eseményekre továbbra is.

Meggyógyultam közben

Nagyon sz.rul voltam hétfőig.

Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy a nyakam is fájt, le volt merevedve az egész tarkóm. Úgy tudtam elindulni dolgozni 12 órát, hogy bevettem egy b.szott erős fájdalomcsillapítót. Még így is éreztem, hogy fáj a fejem, és úgy forgattam a nyakamon, mint a Terminátor régebbi prototípusa, de elvoltam, letoltam a műszakot. (Ha lázam lett volna, esküszöm agyhártyagyulladásra gondoltam volna, nekem volt már, szóval tudom milyen.)

Hétfő aztán aludtam egy csomót.

Délelőtt beszaladtam az irodába, de utána hazajöttem, aludtam, kicsit fent voltam, aztán reggelig megint aludtam, és meg is gyógyultam. 

Kedden már babaruhákat vásároltam (és volt kedvem hozzá), mert pénteken megyünk az ikerpár unkatesóimhoz, akiknek hasonló korú babáik vannak.

Szóval kezdek magamra találni. Edzeni még nem mertem, mert óvatosan duhajkodok, de szép lassan az is menni fog megint. 

A súlyom kicsit lejjebb ment, nem igazán esett jól enni, szóval megint 60 kg körül karcolgatok, és az nekem nagyon jó már. (Pár hete mászkált a súlyom felfelé, már 62 is voltam, szóval..)

Ma vettem egy kék körömlakkot, a lábamon már ki is pingáltam a körmeimet, fürdés után a manikűrt is megcsinálom.

Majd mondom is a körmös unokatesómnak, hogy marhára hiányzik a szakértelme, magamnak csak gányolok valamit, ezt nem nevezném szépnek. Máshoz nem szeretnék járni, de ő meg még akar tesót is Jankának, szóval muszáj lesz még egy darabig magamnak csinálni.

Sajnos a Pepcoban megláttam egy ruhát tegnap, amibe beleszerelmesedtem, és csak egy napot tudtam várakoztatni magam, ma visszamentem érte, nehogy elvigyék az összeset.

Lazac színű, géz anyag, fodros, vidám, szandállal és fehér vászon cipővel is nagyon jó lesz. (Elég lett a 36-os!!! méret. Szerintem ez a 36 inkább 38-40-nek felel meg, de akkor is jó érzés.) Ez most nagyon kellett nekem, pedig megfogadtam, hogy visszafogom a vásárlásokat magamnak, mert semmi szükségem amúgy rá. 

No, ezt még gyakorolnom kell. 

A felhalmozó

Rólam tudni kell, hogy túl sok ruhám van, és halmozom őket.

Jobbik eset, ha turiban vásárolok, rosszabb, ha boltban. 

Közben meg elég kevés ruhámhoz ragaszkodok, sokszor kapom azon magam, hogy kb. ugyanazt 6-8 darabot viselem felváltva, nagyjából a felső sorokat szedem le mindig a polcról. Aztán meg csodálkozok egy-egy pakolásnál, hogy "Jéé, nekem ilyenem is van?". Charlie szerint nyugodtan turizhatnék itthon is, kár azért elmennem itthonról, hogy kincseket találjak. 😄

Kabátom rengeteg van.

Minden évben megfogadom, hogy SEMMILYEN kabát nem jöhet már a házhoz, de aztán...

Tegnap bementem egy üzletbe, míg Charlie égőt vett az autó fényszórójába egy másikban, és megláttam ezt.

Úristen, pöttyööös! 

Megvettem. 

Tényleg nem vagyok normális. 

Mézeskalácsos

Atya gatya, szörnyű volt ma vásárolni!
Kismacsóval indultunk útnak délelőtt, hogy megvegyük neki a bokacsizmát, a többi viszont meglepi lesz, azokat már egyedül intéztem délután.
Megvan Charlie ajándéka is, Belamié meg már rég.
Délután is futottam egy kört a megrendelt kenyér miatt, meg elintéztem még további ajándékokat.
Mikor megrakodva elindultam végre haza, az idegeim már pattanásig feszültek, utáltam, hogy nem bírom kikerülni az embereket, folyton belelóg valaki az aurámba.
Alig vártam, hogy végre hazaérjek, és elkezdjünk mézeskalácsot sütni Belamival, Széphajúval és Kismacsóval. (Charlie munkahelyi bulin reggel óta, épp most van a második felvonás a bowling centerben. Itt van a házunk mellett, az előbb integettem neki a fürdőszoba ablakából.)
Benyomtam egy jó karácsonyi zene válogatást, és el is kezdtük.
Itt vannak a művek (ennél sokkal több lett, csak az elején fényképeztem):

És kaptam mikulásvirágot Széphajútól. Csak úgy. Egészen meghatódtam.

Hasta la vista baby!

Tegnap délután beszabadultam két cipőboltba.
Jah kérem, még mindig nem találtam meg az igazit! :-)
Szóval beszabadultam, de az egyik ötkor zárt, én meg előtte öt perccel estem be, a másikban meg számítógépes lábfelmérés is van, arra meg már nekem nem volt időm.

Úgyhogy ma visszamegyek.
14 óra körül már ott lehetek, mindenre lesz időm.
De, hogy cipőm lesz e, azt nem tudom. ;-)

Itthon, csendesen

Mindenki itthon, csendesen.
Szerintem senkinek nincs kedve a hétköznapokhoz megint, nehéz lesz kivárni a tavaszt.
A tél jó karácsonyig, utána terhemre van. Most már a hó is, nem kell az sem, nem akarom.

Reggel leszaladtam a boltba tarhonyáért az ebédhez, vittem az üres pénztárcám. Remek.
A bankkártyám és a készpénz is a kicsi táskámban maradt, amivel 31-én moziban voltam. Ezért visszaszaladtam haza, majd megint le a boltba. Még csak mérges sem voltam, jól esett a napsütésben száguldani.
Most beszürkült az ég, gondolom valami esni fog.

Délután elmegyünk még négyesben, hogy a fiúk vásárolgassanak maguknak a karácsonyi pénzükből. Kismacsó nadrágot akar, Belami nem tudom mit.

Tegnap este Charlie talált egy nekem való filmet, az a címe: Bíborhegy. Gótikus, romantikus horror. Valami ilyesmi.
Ő nem nagyon nézte, a telefonjával játszott, én meg oda voltam, meg vissza.
Óh, semmi katartikus élmény, vagy elgondolkodtató mondanivaló, sőt a szellemek is túl csúnyák, túl rothadtak és kiszámíthatóak voltak, de akkor is remekül szórakoztam.
Tetszettek a díszletek, a kosztümök, az egész film hangulata. Nyilván egy hét múlva már emlékezni sem fogok rá, de egyszer érdemes megnézni, aki szeret borzongni.

Na, megyek szundizni a karácsonyfa alá egy picit, amíg még megtehetem. :-)