Most a külsőről

A tegnap esti bejegyzéshez képest sokkal pihentebb vagyok, rengeteget jelent nyolc órát ájultan aludni.

Ma volt a "mérés" napja, mert ugyan nem feltétlen csak ezért járok edzeni (de!), azért szeretném tudni hol tartok, ezért szigorúan, havonta egyszer megnézem.
Mikor ráugrottam a mérlegre, először úgy gondoltam, hogy súlytartás esete forog fenn, de megnyitva a kalóriabázist kiderült, hogy huszonnyolc nappal ezelőtt épp egy kilóval voltam több, szóval örülés van.
Eleinte sikítótófrász kerülgetett ettől a havi x dekától, maximum egy kilóig, de megtanultam, hogy negyven felett ez már nem úgy megy, mint öt-hat éve, és kár is ezen pörögni, inkább csinálni kell, és lehetőleg úgy, hogy ez életmóddá váljon, mindörökké, ámen.

Kezdek megbarátkozni amúgy magammal, az alkatommal, lassan kiismerem mi előnyös nekem, és mi nem.
Lehet, hogy kicsit későn érő típus vagyok, mert ezt sokkal, de sokkal hamarabb kellett volna, de őszintén szólva tizenkilenc éves korom óta folyamatosan mindig mással voltam elfoglalva, mostanában van egy kis időm (ha nem is túl sok és elég) magamra.
Arról meg már posztoltam nem olyan régen, hogy mennyi energia fenntartani egy számomra elfogadható állapotot, és bizony az öregedés nem túl vidám dolog akkor sem, ha még csak én látom magamon. Remélem ezt is sikerül a helyén kezelni, mert igenis lehet valaki ötven felett is szép a kisugárzása miatt, már láttam ilyet, és szeretnék én is majd úgy, méltósággal, szépen haladni a korban.    

Időt!

Ma délután öt körül vonszoltam magam sétáltam hazafelé (már egy turkáláson túl, meg máshol kinéztem nyárra egy bikinit is), és halálosan irigykedve vágyakozva néztem a főtéren üldögélő embereket, mert erre nincs soha időm: csak úgy üldögélni, lenni, bele a vakvilágba, egyszer sem az órát vizslatva. Ez az, ami olyan fájón hiányzik.

Szeretem a felgyorsult, tevékeny életemet, túlnyomórészt a helyemen érzem magam, de fáradt vagyok, néha halálosan fáradt.
Rájöttem, hogy az edzést is azért szeretem legtöbbször, mert bedugom a fülembe a zenét, és csak én vagyok, meg a futópad, és gondolkozhatok, vagy csak egyszerűen VAGYOK.
Jó lenne ezt az érzést sima üldögéléssel is átélni, de ahhoz idő kell(ene).

Charlie ugyanez pepitában, szétdolgozza magát.
Ma hajnali négyig csinálta a bevállalt plusz munkát, előtte hajnali háromig.
Nem tudom meddig bírja három-négy óra alvással, szerintem nem sokáig.

Ebből meg az következik, hogy nem sok türelmünk van senkihez és semmihez, így egymáshoz sem.
Le kellene lassulni kicsit, pihenni.

Ha jól emlékszem, még negyvennégy nap szabim van. Fogalmam sincs mikor és hogyan veszem ki mindet, de szükségem van  lenne rá.
Pedig minden héten kijelölök egy napot, hogy akkor majd az szabi lesz, de aztán nem tudok eljönni valamiért... Így csak irigykedve vágyakozva nézem az arcukat a napba tartó, semmit nem csináló embereket. Úgy szeretnék egy kicsit én is...

Akkor mesélek Kismacsóról

Mert legalább annyira odáig vagyok érte, mint a másikért. 😍

Azt nem mondom, hogy teljesen kilábaltunk a kamaszságból, de sokkal jobb, mint egy éve ilyenkor.

Tanuláson továbbra se nagyon tudom rajtakapni, de a jegyei jók, nem is értem. Még a férjem is ezt írta a múltkor a messengeren: " Kismacsó ötös témazárót írt kémiából.... Ez a gyerek egy zseni ennyi tanulással. 😋"

Heti öt-hat edzésen vesz részt, ebből három harcművészet, a többi testépítés. (Olyan a teste, mint egy görög istené, nem túlzok.)

Vele beszélem meg most a hiperhajlítót, meg a combfeszítő edzését, és neki mesélem nevetve, hogy majdnem a fejemre ejtettem a súlyzót, mikor a tricepszre edzettem, mert egyszerűen nem éreztem, hogy "itt a vége, fuss el véle", csak egyszerűen ki akart esni a kezemből a súlyzó. 

Közben szép csendben csinálják a csapatával azt az üzlet építő versenyt, néha rákérdezek, és azt mondja, hogy nagyon jól állnak.

A 19 éves lányról mélységes csend van, de azt már tudom, hogy hosszú, sötét haja van, mert a pulcsiján ilyen hajat találok mostanában. (Úgy látszik nem csak a szőkékre bukik a drágám.)

Annyira szeretem, hogy ő még itt van velünk, és összeszorul a gyomrom, hogy már nem sokáig... Két év még, és ő is elmegy egyetemre vagy fősulira, csak hétvégenként jön majd haza.

De félre a borúval! Az még odébb van, és annak kell örülni, hogy most itthon van még, reggelente megjelenik nagyon magas alakja a konyhában, és egy szó nélkül kanalazza be a zabkásáját, az orra belelóg majdnem, mert félig alszik még.

Délután meg, mikor érkezek, a szobájában ül asztalra pakolt lábakkal, bőszen nyomkodja a telefonját, de fél füllel figyel rám, ahogy az ágyán ülve csivitelek neki, olykor válaszol is.

És rántott csirkemellel, meg extra csokis muffinnal bármikor le tudom venni a lábáról.

Róla is tudnék hosszú posztokon át áradozni, tényleg muszáj visszafogni magam. 😉

Megint dicsekvés

Aki utálja a dicsekvést, az ugorjon. Hopp! 😄

Belami a héten a helyi kórházban van gyakorlaton, előre örültem, hogy sokat lesz itthon. De sajnos nem, megbeszélték Széphajúval, hogy inkább ingázik az egyetem buszával, mert mindkettőjüknek lazább hete van, így sokat tudnak együtt lenni Széphajú albérletében. (Nem, nem élnek együtt, apróbb lépésekben haladnak.)
Én ezt teljesen el tudom fogadni, mert ugyan imádom, ha Belami itthon van, de annak meg annál is jobban örülök, hogy ilyen jól elvannak Széphajúval, szóval gond egy szál se.

Aztán ma kiderült, hogy holnap reggel a kórházban kezdek az egyik lánnyal, úgyhogy már hívtam is Belamit.
- Holnap kilenc körül merre leszel a kórházban?
-Még nem tudom. Ma szakrendelésen voltam, tegnap műtétet néztem.
-Én viszek egy lányt ultrahangra. Majd megcsörgetlek, hogy épp hol vagy. Jó lenne összefutni.
-Oké, megyek, ha tudok.

Úristenúristenúristen! Ez mekkora hatalmas coolság már, hogy a fiam fehér köpenyben, a kórházban, és én a nyakába ugorhatok. Abba a gyönyörűséges, fantasztikus nyakába. Leírhatatlanul büszke vagyok.

(Azt meg csak mellékesen jegyzem meg, hogy be akart kerülni evezni a Dunai Regattába, és be is került. Fél perces videót kellett csinálni a témában, és úgy válogattak. Szóval csinált magáról egy videót, megvágta, zenét tett alá, ésss...
Tegnap este meg egy másik videó alá énekelt szurkolói dalt. ((Csak fele ennyi energiám lenne, mint neki!))
És akkor be is fejezem, mert én már ideges lennék, ha más ömlengene ennyit a gyerekéről.)

Hétköznapi reggelek

Én szeretem a reggeleket.
Hétköznapokon mindig úgy állítom be az ébresztőt, hogy legyen időm nyugodtan megreggelizni, meginni a kávémat, miközben álmosan nyomkodom a telefonomat.
Régebben nem reggeliztem itthon, sőt az első kávémat is a munkahelyemen ittam, akkor az volt jó. Most máshol dolgozom már, és ehhez új szokások kellettek.

Az elmúlt hónapokban belém ivódott minden mozdulat.
Ahogy kikelek az ágyból, felhúzom a mamuszomat, belebújok a köntösömbe. Kicsoszogok a konyhába, iszok egy fél pohár langyos vizet.
Aztán jön a kedvencem, a kávéfőzés. Imádom kinyitni a kávés dobozt, beleszippantani a kávéba, aztán megtölteni a kávéfőzőt, összecsavarni, a tűzre tenni.
Közben kenek magamnak egy szelet prokorn kenyeret, teszek rá sajtot, egy szelet sonkát, máskor mást. Gyümölcsöt nem szoktam, reggel nem jó a gyümölcs az inzulinrezisztenciával küszködőknek. Ezért iszom tej helyett tejszínnel a kávémat is. Egészen megszerettem már így.

Aztán van tíz percem, hogy nyugodtan megegyem, megigyam mindezeket, ilyenkor nagyon szeretem csöndben nyomkodni a telefonomat.
Körülbelül ezek után ébrednek a többiek, úgyhogy míg ők reggeliznek, én a fürdőszobában készülődök, és nincs kapkodás, ha van elképzelésem arról, hogy mit szeretnék felvenni. Ha nincs, akkor álldogálok a szekrény előtt, és elmegy a drága idő, és akkor aztán tényleg rohanás a vége.
De akárhogy is, mikor kilépek az ajtón, akkor midig vágyakozva gondolok vissza az elmúlt egy óra hosszára.

A napokban kaptam

ezt:

És ezt is:

Ezt meg a nagyon fárasztó csütörtök után.
Hazafelé kitaláltuk Charlieval, hogy nem vásárolunk, nem megyünk a konyha környékére sem, egyszerűen csak kiülünk a házunkkal szemben lévő hamburgerezőbe, és utána már csak lazulunk lefekvés előtt. (Vittünk egyet Kismacsónak is. 😉 )

Ezt meg ma a piacon, a karamellásat még nem próbáltuk.

Díszítő sor: egy ilyen, egy olyan

A keddel nem volt semmi baj a szájsebészet ellenére sem.
Volt röntgen, sajnos tényleg képtelen helyzetben van a bal felső bölcsességfogam, ezt bizony ki kell műteni. Április 22-én szombaton lesz a kellemetlenség napja. És bent kell egyet aludni a kórházban. Hm... Jó könyveket kell szereznem... vagy ütős fájdalomcsillapítót, aztán aludni egy hatalmasat.

Szerdán kifejezetten jó napom volt, rengeteg munkával.

Ma megint érthetetlenül rossz napom volt.
Reggel átmentem az előző helyemre értekezletre, mert Margó hívott, hogy névnapozzak velük utána. Persze ment a lelki "terror", hogy mikor megyek már vissza hozzájuk, hiányzok a kollégáknak, és a lányok is minden nap emlegetnek. Mondtam nekik, hogy szerintem eldöntik majd helyettem fent az igazgatóságon, hisz eddig is így volt. Mosolyogtam közben, de elhatalmasodott rajtam valami hihetetlen rosszkedv.

Nem is tudom hogy fogalmazzam meg mi a bajom.
Egyik részről tök kényelmes és jó lenne újra Margóval nyomulni, sokkal kevesebb felelősség és munka ugyanannyi pénzért (mondjuk most épp kapok helyettesítési pénzt, ami miatt több a fizum, mint a mérnök férjemnek, de ez csak átmeneti).
Árnyoldal viszont, hogy néha untam magam, és az az otthon lepusztult környezetileg, teljesen megfekszi a gyomrom, a kedvem.
A jelenlegi helyem szép és esztétikus, a borzalmasnak gondolt lányokat nagyon megszerettem, és szerintem ők is kezdenek elfogadni engem.
Ám sok esetben nyomasztóan hat rám a felelősség, és a gyerekek totálisan leszívják az energiámat, mert itt nem engedhetem meg magamnak, hogy egyet hátrébb lépjek probléma esetén (amott megtehettem, én voltam a "jó zsaru", Margó meg a "rossz zsaru" időnként), mert nekem kell megoldanom egyedül mindent, nincs pardon, és bizony tévedni sem ajánlatos.
Jön az ellenőrzés hamarosan, emiatt is stresszes vagyok, mert maradéktalanul el tudok számolni az elmúlt két hónappal, de ami előtte volt... Abban sem vagyok biztos, hogy minden papírt elő tudnék adni azonnal, hisz csomó dolog nem futott át még a kezemen, ráadásul sok minden rég volt frissítve, egyik dolog jön elő a másik után, és akkor hol vannak a napi dolgok, a lányokkal töltött minőségi idő (na, az aztán tényleg sehol), stb...
Ugyanakkor itt repül az idő, kihívás minden nap, szeretek újat tanulni, jól megcsinálni valamit. Szeretem, amikor a gazdasági ügyintéző dicsérget, meg azt hallom vissza, hogy tanulékony vagyok, és látszik rajtam, hogy jól szeretném csinálni, meg hogy kedvelnek itt is. Ezek jó érzések. Ahogy az is, mikor picit később érkezek reggel, és a bent lévő lányok kint ugrálnak, hogy már alig vártak, azt hitték nem is megyek... Most hogy hagyjam itt őket?! Áhh, annyira nehéz! Legszívesebben osztódnék, hogy ott lehessek mindkét helyen...

Vagy keresni kell egy teljesen másik munkát.
Mert hiába edzek, hiába van meg itthon, hogy tényleg pihenhetek, folyamatosan kimerült vagyok. Mint akit kifacsartak testileg, de főleg lelkileg.
Elképzelhető, hogy ezt most azért látom ilyen sötéten, mert a tavaszi fáradtság, meg a pms együtt sok, de azt jobb napokon is érzékelem, hogy eltelt hét!!! hónap, és még mindig nem sikerült megszokni ezt a fajta terhelést. Vajon megszokom e egyáltalán valaha is?

Ám a sorminta szerint holnap jó napom lesz.
Reggel edzéssel szeretnék indítani, mert délelőtt új lányt hoznak, és nem akarok elmászkálni utána.
Meg -ugye- péntek lesz, ami már önmagában is megnyugtató.
Várom a hétvégét. Nagyon. 😉

Hormonok rabja

Úristen, de f.s napom volt!
Pedig nem történt semmi, csak megint a hormonok.
Én nem közvetlenül a piros napok előtt vagyok rosszul, hanem hét-nyolc nappal előtte. Ilyenkor tudnék folyamatosan sírni, meg kiakadok mindenen, ahogy ma is.

Kitalálták, hogy minden otthonba szerelnek fel ilyen panaszládát, amibe a gyerekek név nélkül dobálhatják bele a panaszaikat.
Legtöbb helyen teledobálják mindenféle hülyeséggel, rosszabb esetben almacsutkával.
Nálunk az első héten üres volt, örültem is, hogy nem kell kivizsgálni semmilyen panaszt, továbbküldeni, bohóckodni.

Ma két levél volt.
Az egyik valószínűleg véletlenül keveredett oda, mert a "Kívánság Kosárba" szánták amúgy szerintem.
A másik viszont szíven ütött, mert veszett rossz helyesírással így kezdődött: "Nemszerettem az uj nevelőt..." Szinte biztos voltam benne, hogy az egyik titkos kis kedvencem írta, ő ír ennyire sz.rul helyesen, úgyhogy duplán fájt a dolog.
Névtelenség ide, vagy oda, én rákérdeztem nála, hogy mivel bántottam meg. Mire kiderült, hogy nem rám gondolt, hanem az új gyermekfelügyelőre, mert ők minden dolgozót nevelőnek hívnak.
És nem ám, hogy megkönnyebbültem, hogy mégsem én mértem fel nagyon rosszul a kapcsolatunkat, hanem teljesen ráült az egész napomra ez a (végül is) indokolatlan rossz érzés.
Biztos a gyerek is érezhette, mert egész nap nem lehetett rólam levakarni, valahogy egyfolytában igyekezett hozzám érni, belelógni az aurámba. (Őt amúgy tényleg nagyon kedvelem.)

Végül már komolyan teljesen saját magam agyára mentem, úgyhogy elmentem edzeni.
Vért izzadva futottam harminc percet, annyira utáltam az egészet, hogy alig vártam, hogy megcsináljam a lábgyakorlatokat, meg a hasazás és nyújtás után indulhassak zuhanyozni.
Visszamentem dolgozni, és ott folytattam a tipródást, ahol előtte abbahagytam, szóval most a mozgás sem segített.
Kész szenvedés volt minden perc, úgyhogy leléptem hamarabb, mint terveztem, mert értelme nem volt, hogy ott legyek. Komolyan megérdemelném, hogy kapjak a fejemre a mai napért, mert ennyi erővel szabin is lehettem volna.

Sajnálom, hogy ilyen rosszul indul a hét.
Holnap meg a szájsebészeten kezdek a bölcsességfogam miatt, időpontot fogok kapni műtétre. Legalábbis szerintem. Csodálatos folytatás. Nemde?
Áhh, inkább megyek Szomszédokat nézni. 😢

Kis vegyes

Csütörtökön meg azzal folytatódott a Lulu wellness, hogy a Lidl-ben a kosárba dobtam egy lidlis lakkot, amiről hallottam már jó véleményt, és tényleg:

Nagyon szeretem ezt a "ferraris" pirosat, már rég keresem, mert ami ilyenem volt, az már beszáradt. Öröm és boldogság, ráadásul nagyon olcsón.

A magamra rótt edzések is megtörténtek, mondjuk csütörtök után pénteken is menni, nem ízlett annyira. Pedig csak a futás volt közös pont a két napban, teljesen más gyakorlatokat csináltam, teljesen más testrészekre, de akkor is. Nekem az vált be, ha két edzés között van egy pihenő nap.
Ennek örömére van most olyan izomlázam, hogy reggel alig bírtam kimászni az ágyból.

Sajnos az evésre nem fordítok elég gondot, vannak kilengéseim.
Tegnap például barátnős tali volt este, és a közös kávézás után átültünk az éttermi részre, ahol "Meki" is volt. Naná, hogy szemetet ettem. Persze light kólával, mert úgy kerek.
Én nem tudom mi ez a vonzódásom időnként a nagyon nem egészséges ételek felé, de gyanítom, hogy az ízfokozók a felelősek. Mindenesetre le kellene erről szokni teljesen.

Munka szempontjából nagyon jó hetem volt, kezdek egyre jobban belejönni a dolgokba. Mondjuk meg is teszek mindent érte, rettentően figyelek, sokat kérdezek, és végiggondolok mindent százszor.
Meg is dicsért a gazdasági ügyintéző az egyik számlám miatt, hogy milyen szépen csoportosítva vannak rajta a tételek, fénymásolta, és körbevitte a többi otthonba, hogy így szeretné mindenkitől megkapni a ruházati számlákat. Persze ez nem nagy cucc, ha a számlaíró az üzletben képben van, de amikor egy kínai boltosnak kell elmagyarázni, aki felét sem érti annak, amit mondok, na akkor az teljesítmény.
Voltam fegyelmi tárgyaláson, és minden erőfeszítésem ellenére kirúgták a suliból az egyik lányomat, egy másikért meg mennem kellett az igazgató irodájába, mert verekedett, és hat napra eltiltották a suliból. Sajnos ezek mindennapi dolgok nálunk.
A fennmaradó időben meg rágom át magam azokon a nyilvántartásokon, amiket időnként frissíteni kell, és ezért még alig -, vagy nem is találkoztam velük. Megmondom őszintén én még nem unatkoztam a munkahelyemen soha.

Amúgy azt imádom ebben a munkában, hogy teljesen magam osztom az időmet.
Például csütörtökön és pénteken is ragyogó jó idő volt, úgyhogy egy csomó mászkálós dolgot bonyolítottam le, mert annyira jó volt száguldozni a biciklin a városban.
Máskor meg épp rossz az időjárás, úgyhogy olyankor meg belebújok a papírjaimba, a lányoknak meg töltök le jó kis kuckózós filmet, amit legszívesebben velük néznék, de erre nem nagyon szokott időm lenni, ha haza akarok jönni normális időben.

Persze tudom én, hogy most szerencsés időszak van, mert nincs Sátánka szerű gondozottam, és minden borulhat, ha bekerül egy extrém eset, de most annak örülök, ami épp van.

Még mindenki alszik nálunk, ez a jó a nagy gyerekekben, hogy hagyják az embert aludni, sőt, inkább én várom már, hogy végre felkeljenek.
Sajnos Charlie beteg lett, ő azért alszik még, el sem tudott ma menni a fotós suliba. Remélem csak átszalad rajta, semmi komoly.
Na, megyek is, mert ezer a dolog, és haladni kell. Majd jövök.

Lulu restaurálás

Ma erről szólt a nap.
Jó sokáig aludtunk. Aztán szemöldököt, szempillát festettem magamnak, majd elmentünk Anyuékhoz ebédelni.
Délután pedig hajat festettem... Illetve Charlie festette, én meg turbánnal a fejemen (a henna nem száradhat ki) filmeket néztem.
Összességében semmi különös nem látszik rajtam, mert soha nem hagyom elfajulni a helyzetet: hennázok, mielőtt látszanának az ősz hajszálak, és azt sem várom meg, hogy kifakuljon nagyon a szempillám és a szemöldököm. Ettől függetlenül rengeteg, egyre több időbe kerül, hogy fenntartsam a magamtól elvárt állapotot. Áhh, én már örökké időhiányban fogok szenvedni!
Ma lett volna edzős nap, de eszemben sem volt, hogy ezért most utazgassak. Majd holnap. Meg így pénteken is.
Nem vagyok kibékülve az öregedéssel. Kifejezetten utálom.

Megan Hess "Powder Room"

Van új edző pólóm!

Ma kipróbáltam, és nagyon jó. Szellőzik, nem tapad hozzám akkor sem, mikor már a harmincadik percben járok a futásban.
A színe... borzalmas. Hagyjuk! Ez volt akciós, különben nem is akartam venni semmi ilyesmit, csak zokniért mentem a Decathlonba. Olcsójános vagyok. 😝
És fölösleges írni, hogy fogynom kell még. Tudom. 😏

Ilyenek (is) vannak (update)

Sajnos egy hetet nehéz úgy összefoglalni, hogy minden fontos esemény benne legyen, úgyhogy inkább csak "villantok".

Lenti képekkel a tavaszt várom, mert hihetetlenül kívánom a színeket mind az engem körülvevő tárgyakban, mind a manikűrben, mind az öltözködésben, tulajdonképpen mindenben.

A hangulatom változó, de ok nélkül nem vagyok kedvetlen.
Lehet, hogy sok szempontból nem nekem találták ki a vezetői pozíciót, de repül vele az idő, és rendkívül sok esetben rettentő hasznosnak érzem magam tőle.
Sajnos ennek meg az a következménye, hogy estére már fáradt vagyok, csak robot üzemmódban működök. Maximum Szomszédokat "nézek" teregetés, körömlakkozás, egyebek közben, szóval ez inkább olyan nekem, mint a babáknak a cumi: megnyugszom tőle. (Amúgy tényleg elég meghallanom a főcím zenéjét, és egyszeriben kisimul az idegrendszerem. Gáz, de ez van.)

Kismacsó már egy ideje szakított Kisszőkével, de állítólag barátok maradtak.
Kismacsóból továbbra is nehéz bármilyen információt kihúzni a szerelmi életével kapcsolatosan, de szorgosan próbálkozok.
Pár hete valahogy a fejembe ette magát, hogy Kismacsónak van megint valakije, de gyanúsan nagy a csend, valami nem stimmel. Rémálmaiban egy felnőtt nő hálózta be, akinek minimum három gyereke van, a legidősebb közel azonos korú Kismacsóval.
Nőnapon csokit kaptam tőle, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt egy kis faggatózásra.
-Csak nekem vettél nőnapi ajándékot? -kérdeztem nagy fifikásan.
-Nem, még egy valakinek vettem.
-Az új barátnődnek?
-Nincs új barátnőm.
-Akkor kinek vettél?
-Valakinek, akit kedvelek, de még nem járunk együtt.
-Hány éves? -vettem egy jó nagy fordulatot, és összeszorított foggal vártam a választ.
-19 éves. (Kismacsó majd júniusban lesz 17.)
-Főiskolás már?
-Nem, végzős, de nem a mi sulinkban.
-Szóval házi nyúlra nem lősz.
-Nem, abból már megjöttem.
-És mi a neve?
-Na elég mára a faggatózásból! Nem mondom meg, mert azonnal rákeresel. Majd.
Phűűű! Akkor jól éreztem, hogy idősebb, de mégsem olyan vészes a helyzet.

Belami.
Oroszországban fog egy hónap gyakorlatot tölteni a nyáron. És magának pályázta, intézte, mindent.
Annyira büszke vagyok rá, olyan hihetetlenül önálló, okos, gyönyörűséges.

Én komolyan nem értem hogy lett két ilyen fantasztikus gyerekem, mert semmi különöset nem csináltam, "csak" szerettem/szeretem őket nagyon-nagyon. Kb. ennyi a nagy titok.

Charlie most nincs topon, de a hétvégénk (a szombat reggeli veszekedést leszámítva) jól alakult.
Sokat voltunk együtt, színházaztunk, ma meg Zozó kerilányoztunk. Imádtam minden percét.

Most pedig előkészülök a vacsorához, mert Belami csak holnap megy vissza az egyetemre, úgyhogy tudunk együtt enni, meg még beszélgetni.
Csinálok meleg szendvicset, forró mézes-citromos teát. Jó lesz. 😉

További jóságok

Tegnap amúgy szabin voltam, és lesznek még ilyen lerövidített heteim, mert pedagógus mennyiségű szabim van, amit nem tudok nyáron egyben kivenni, tekintve, hogy mi nyáron is dolgozunk, sőt.
Szóval a fenntartó nem fizet bent maradt szabit, mert vedd ki, de hogy hogyan, az senkit nem érdekel. Hát akkor majd én kitalálom, mert nem vagyok egy mártír típus, aki a szabadsága alatt is dolgozik.

Szabadság ide vagy oda, edzeni azért elmentem reggel, és sétálva jöttem hazafelé a gyönyörű napsütésben, nagyon finom volt, na.
Aztán kávéztam egy nagyon kedves régi munkatársammal, remélem hamarosan ismételünk a kibővített körrel, már az idő is pont jó hozzá.

Ma szeretnék minden házimunkát gyorsan elvégezni, mert senki nincs itthon, szóval haladhatok.
Így holnap lehet majd lötyögni Charlieval, esetleg csinálni egy jó kis fotózást, mert nincs rólam friss kép, mióta levágattam a hajamat. (Ami amúgy most tök béna már, de úgy terveztem, hogy majd csak április elején megyek megint fodrászhoz, hogy elől jól megnőjön. Jesszusom mit csinálok én vele addig?!)

Ja, és itt vannak a Girls sorozat (nekem) legújabb részei is, úgyhogy pihenés gyanánt megnézek majd egy-kettőt.

Ez egy jó hét

Ugye annak számít, ha nem nagyon van mit mesélni róla, mert szépen, rendben csordogál?

A munkában nyugalom van, csinálom, amit épp kell, és igazából jól érzem magam.

A piros napok ellenére voltam három alkalommal tornázni, szerdán kicsit túl is toltam az egészet, félő volt, hogy kicsináltam az egyik belső combizmomat, de másnapra szépen rendbe jött, elég volt az éjszakai pihenés neki.

Apropó, piros napok!
Sikerült visszateázgatnom a 28 napos ciklust (múltkor rövideltem a 25 napost), nekem (még) mindig segít a cickafark, palástfű kombó. Az elsőt a ciklus első felében iszom naponta kétszer, a másikat meg a 14. naptól.
Most azon tűnődöm, hogy igyam megint, vagy hagyjam magam most békén egy hónapig.

A fiúk most mentek el az apjukhoz, Charlie suliban ma és holnap, szóval azon ritka alkalmak egyike van, hogy totál egyedül vagyok, és ez most jó nekem.
Fáradt vagyok, de csomó mindent szeretnék hétvégén csinálni.... Például blogolni is. 😜 Reszkessetek, jövök még! 😉