Megint dicsekvés

Aki utálja a dicsekvést, az ugorjon. Hopp! 😄

Belami a héten a helyi kórházban van gyakorlaton, előre örültem, hogy sokat lesz itthon. De sajnos nem, megbeszélték Széphajúval, hogy inkább ingázik az egyetem buszával, mert mindkettőjüknek lazább hete van, így sokat tudnak együtt lenni Széphajú albérletében. (Nem, nem élnek együtt, apróbb lépésekben haladnak.)
Én ezt teljesen el tudom fogadni, mert ugyan imádom, ha Belami itthon van, de annak meg annál is jobban örülök, hogy ilyen jól elvannak Széphajúval, szóval gond egy szál se.

Aztán ma kiderült, hogy holnap reggel a kórházban kezdek az egyik lánnyal, úgyhogy már hívtam is Belamit.
- Holnap kilenc körül merre leszel a kórházban?
-Még nem tudom. Ma szakrendelésen voltam, tegnap műtétet néztem.
-Én viszek egy lányt ultrahangra. Majd megcsörgetlek, hogy épp hol vagy. Jó lenne összefutni.
-Oké, megyek, ha tudok.

Úristenúristenúristen! Ez mekkora hatalmas coolság már, hogy a fiam fehér köpenyben, a kórházban, és én a nyakába ugorhatok. Abba a gyönyörűséges, fantasztikus nyakába. Leírhatatlanul büszke vagyok.

(Azt meg csak mellékesen jegyzem meg, hogy be akart kerülni evezni a Dunai Regattába, és be is került. Fél perces videót kellett csinálni a témában, és úgy válogattak. Szóval csinált magáról egy videót, megvágta, zenét tett alá, ésss...
Tegnap este meg egy másik videó alá énekelt szurkolói dalt. ((Csak fele ennyi energiám lenne, mint neki!))
És akkor be is fejezem, mert én már ideges lennék, ha más ömlengene ennyit a gyerekéről.)