Díszítő sor: egy ilyen, egy olyan

A keddel nem volt semmi baj a szájsebészet ellenére sem.
Volt röntgen, sajnos tényleg képtelen helyzetben van a bal felső bölcsességfogam, ezt bizony ki kell műteni. Április 22-én szombaton lesz a kellemetlenség napja. És bent kell egyet aludni a kórházban. Hm... Jó könyveket kell szereznem... vagy ütős fájdalomcsillapítót, aztán aludni egy hatalmasat.

Szerdán kifejezetten jó napom volt, rengeteg munkával.

Ma megint érthetetlenül rossz napom volt.
Reggel átmentem az előző helyemre értekezletre, mert Margó hívott, hogy névnapozzak velük utána. Persze ment a lelki "terror", hogy mikor megyek már vissza hozzájuk, hiányzok a kollégáknak, és a lányok is minden nap emlegetnek. Mondtam nekik, hogy szerintem eldöntik majd helyettem fent az igazgatóságon, hisz eddig is így volt. Mosolyogtam közben, de elhatalmasodott rajtam valami hihetetlen rosszkedv.

Nem is tudom hogy fogalmazzam meg mi a bajom.
Egyik részről tök kényelmes és jó lenne újra Margóval nyomulni, sokkal kevesebb felelősség és munka ugyanannyi pénzért (mondjuk most épp kapok helyettesítési pénzt, ami miatt több a fizum, mint a mérnök férjemnek, de ez csak átmeneti).
Árnyoldal viszont, hogy néha untam magam, és az az otthon lepusztult környezetileg, teljesen megfekszi a gyomrom, a kedvem.
A jelenlegi helyem szép és esztétikus, a borzalmasnak gondolt lányokat nagyon megszerettem, és szerintem ők is kezdenek elfogadni engem.
Ám sok esetben nyomasztóan hat rám a felelősség, és a gyerekek totálisan leszívják az energiámat, mert itt nem engedhetem meg magamnak, hogy egyet hátrébb lépjek probléma esetén (amott megtehettem, én voltam a "jó zsaru", Margó meg a "rossz zsaru" időnként), mert nekem kell megoldanom egyedül mindent, nincs pardon, és bizony tévedni sem ajánlatos.
Jön az ellenőrzés hamarosan, emiatt is stresszes vagyok, mert maradéktalanul el tudok számolni az elmúlt két hónappal, de ami előtte volt... Abban sem vagyok biztos, hogy minden papírt elő tudnék adni azonnal, hisz csomó dolog nem futott át még a kezemen, ráadásul sok minden rég volt frissítve, egyik dolog jön elő a másik után, és akkor hol vannak a napi dolgok, a lányokkal töltött minőségi idő (na, az aztán tényleg sehol), stb...
Ugyanakkor itt repül az idő, kihívás minden nap, szeretek újat tanulni, jól megcsinálni valamit. Szeretem, amikor a gazdasági ügyintéző dicsérget, meg azt hallom vissza, hogy tanulékony vagyok, és látszik rajtam, hogy jól szeretném csinálni, meg hogy kedvelnek itt is. Ezek jó érzések. Ahogy az is, mikor picit később érkezek reggel, és a bent lévő lányok kint ugrálnak, hogy már alig vártak, azt hitték nem is megyek... Most hogy hagyjam itt őket?! Áhh, annyira nehéz! Legszívesebben osztódnék, hogy ott lehessek mindkét helyen...

Vagy keresni kell egy teljesen másik munkát.
Mert hiába edzek, hiába van meg itthon, hogy tényleg pihenhetek, folyamatosan kimerült vagyok. Mint akit kifacsartak testileg, de főleg lelkileg.
Elképzelhető, hogy ezt most azért látom ilyen sötéten, mert a tavaszi fáradtság, meg a pms együtt sok, de azt jobb napokon is érzékelem, hogy eltelt hét!!! hónap, és még mindig nem sikerült megszokni ezt a fajta terhelést. Vajon megszokom e egyáltalán valaha is?

Ám a sorminta szerint holnap jó napom lesz.
Reggel edzéssel szeretnék indítani, mert délelőtt új lányt hoznak, és nem akarok elmászkálni utána.
Meg -ugye- péntek lesz, ami már önmagában is megnyugtató.
Várom a hétvégét. Nagyon. 😉