Fura szombat

Tegnap jó sokáig aludtam, aztán pakolásztam, majd elbicajoztam a kórházba kedvenc ex főnöknőmhöz, akit már barátnőmnek tekintek. Gyönyörű kislánya született, kitolta a folyosóra, így beszélgetés közben gyönyörködhettem benne.

Aztán hazajöttem, és azon tűnődtem mit főzzek gyorsan.
Találtam itthon vöröslencsét, úgyhogy csináltam egy isteni finom dahlt . Először főztem ilyet, de biztosan nem utoljára.

Késő délután tipródtam egy sort, hogy akkor menjek edzeni, vagy majd csak holnap.
Végül összekaptam magam, és elmentem tegnap. Úgy gondoltam, hogy csak futok egyet, de a tervem nem írt túl sokat elő, úgyhogy lejöttem az emeletről, ahol a futógépek vannak, hogy bevessem magam a vasak közé. Erre kibe botlok? Az ex férjembe. 😂
Kismacsó nála volt, őt hozta haza, de beugrottak edzeni. Így egy kicsit fura volt, de hamar túltettük magunkat ezen, és mindenki csinálta a programját.
Lassan eljutunk oda, hogy már indulatok nélkül, teljesen normálisan viszonyulunk egymáshoz. Mondjuk részemről ez majdnem mindíg így is volt, neki voltak gyölölködős periódusai. Sokszor meg is értettem, hisz a fiúk nálam, neki kell/kellett igazodnia. A gyerekek előtt soha nem mondtunk rosszat egymásra, de azért volt feszültség.
Azt, hogy a legeslegjobb (már ex) barátnőmet gerincre vágta, nagyon nehezen emésztettem. Igaz, ez jóval a válásunk után történt, pár éve, de számomra ez akkor is tabu volt/van/lesz. Összességében akkor is jobban haragudtam a barátnőmre, mert tőle vártam lojalitást, nem az extől. A barátságunknak vége is lett, de már elengedtem az iránta érzett haragomat, inkább sajnálom a butaságáért. De leginkább nem érdekel sem ő, sem úgy az egész.

Mire hazaértünk Kismacsóval, már Charlie itthon volt a hétvégi képzésből.
Nem tűnt túl boldognak, szerintem nem szereti, ha egy légtérben vagyok exszel. Nem szól ő semmit, de érzem.
Inkább észre sem vettem, mert egyik részről nem érzem jogosnak a dolgot, másik részről meg nem fogok magyarázkodni olyasmiért, ami nincs. Ráadásul fogalmam sem volt, hogy ott lesznek.
Szerencsére túl is lendültünk ezen gyorsan, és sorozatnézésbe fogtunk. Igen, még mindiga a Maffiózók. 😍     

Lefőtt a kávé

Szó szerint.

Közben takarítok, megy a második mosás.
Most zenét sem kapcsoltam be, elvagyok a gondolataimmal, mert megint van min törni a fejemet.
Csütörtökön Belami hazaesett, beszélgettünk legalább két órán át, és már megint valami elb.szott szappanoperába csöppentem, vagy mi. Sajnos ennél többet nem mondhatok, mert ez Belamiról szól, nem rólam.

Tegnap mindenki elpályázott valamerre, ahogyan tervben volt.
Iszonyat kényelmesen elvoltam itthon, legalább két órán keresztül telefonáltunk egy nagyon kedves barátnőmmel (én őt annak számítom). Mondtam neki, hogy ennyi erővel beülhetett volna az autóba, és eljöhetett volna hozzám, még kávét is főztem volna neki, jobban járt volna. Na, majd legközelebb.
Egy másik nagyon kedvessel meg chaten nyomtuk, mert mindig kíváncsi vagyok a véleményére, eléggé egy rugóra jár az agyunk. Most meg aztán különösen meg vagyok zavarodva, jó volt kitárgyalni az aktuális történéseket.

Később biciklire pattantam, elintéztem pár dolgot, sőt turkálni is elmentem, de semmit nem vettem. Költségtakarékos út volt, nem mondom.

Este meg...
Enyém volt a számítógép, a tévé, volt, hogy egyszerre ment mindkettő.
Aztán elalvás előtt olvastam, mert nagyon jó könyveim is vannak, úgyhogy sikerült is ma egy óra körül elaludni.
Na, ezért aludtam olyan sokáig (tízig).

Azért várom már a vasárnapot, hogy szép lassan mindenki hazaszivárogjon, mert azért az az igazi.
Egy-két nap ajándék, de többtől már magányos lennék.   

További jóságok

Tegnap amúgy szabin voltam, és lesznek még ilyen lerövidített heteim, mert pedagógus mennyiségű szabim van, amit nem tudok nyáron egyben kivenni, tekintve, hogy mi nyáron is dolgozunk, sőt.
Szóval a fenntartó nem fizet bent maradt szabit, mert vedd ki, de hogy hogyan, az senkit nem érdekel. Hát akkor majd én kitalálom, mert nem vagyok egy mártír típus, aki a szabadsága alatt is dolgozik.

Szabadság ide vagy oda, edzeni azért elmentem reggel, és sétálva jöttem hazafelé a gyönyörű napsütésben, nagyon finom volt, na.
Aztán kávéztam egy nagyon kedves régi munkatársammal, remélem hamarosan ismételünk a kibővített körrel, már az idő is pont jó hozzá.

Ma szeretnék minden házimunkát gyorsan elvégezni, mert senki nincs itthon, szóval haladhatok.
Így holnap lehet majd lötyögni Charlieval, esetleg csinálni egy jó kis fotózást, mert nincs rólam friss kép, mióta levágattam a hajamat. (Ami amúgy most tök béna már, de úgy terveztem, hogy majd csak április elején megyek megint fodrászhoz, hogy elől jól megnőjön. Jesszusom mit csinálok én vele addig?!)

Ja, és itt vannak a Girls sorozat (nekem) legújabb részei is, úgyhogy pihenés gyanánt megnézek majd egy-kettőt.

Zaklatottan

Tegnap délután a gyermekfelügyelőkkel kávéztam, mikor rápillantottam a telefonomra. Láttam, hogy ott a boríték ikon, úgyhogy rákattintottam, és reménykedtem, hogy a fizetés érkezéséről értesítenek sms-ben, de nem.
Tűz írt egy szót: "Hiányzol". Úgy eldobtam magamtól a telefonomat, mintha megégette volna a kezemet. A két kolléga érdeklődve pillantott rám, én meg mosolyogva mondtam, hogy "jajkicsúszottakezembőlezahülye", és nem nyúltam utána, csak jóval később.
Éreztem, ahogy kúszik lefelé az ideg a gyomrom felé, és rá kellett jönnöm, hogy én ezt még mindig nem dolgoztam fel, csak egyszerűen kitoltam a tudatomból, és kész.
Először nem akartam válaszolni, de én nagyon gyűlölöm, ha ignorálnak, és az az elvem, hogy mindenkivel igyekszem úgy viselkedni, ahogy hasonló helyzetben én is elvárnám, szóval próbáltam megfogalmazni egy mondatban azt, ami legfelül van.
Ez jött: "Igazából te is, és sokszor próbáltam ezen gondolkodni és feldolgozni, de mindig lefagy bennem a rendszer, ha arra a napra gondolok, mikor felhívott a férjed."
Erre ő: "Szólj, ha "kész" vagy! Várok... Anya meghalt."
Nagyon megsajnáltam, ráadásul nagyon szerettem az anyukáját, de amikor egy üzenettel később kiderült, hogy július 13-án ment el, akkor megint olyan hülyén kezdtem érezni magam, mert akkor miért nem szólt?! Miért most "használja fel" ezt?
Részvétem fejeztem ki, és nyitva hagytam a lehetőséget, hogy beszéljünk, bár titkon remélem, hogy nem mer felhívni, én meg -ugye- nem fogom.

Most komolyan.
Miről beszéljünk? Mit lehet ezzel már kezdeni? Megmondom: semmit.
Annyira ismerem magam, hogy tudom, többé már nem tudnék bizalmas dolgokat megbeszélni vele, függetlenül attól, hogy hogyan alakult a kapcsolata az ex férjemmel.
Erről amúgy sem akarok hallani, de ott lebegne közöttünk minden formális csacsogásnál, hát kinek hiányzik ez? Szerintem neki sem, szóval nem tudom mit akar még tőlem.

Ja, a régi barátságunkat vissza?
Az nekem is hiányzik, de el lett k.rva, tudomásul kell venni. És ez most nem büntetés, vagy kinyilatkoztatás a piedesztálról, hanem a kib.szott nagy valóság. Abba bele sem kell menni, hogy ki volt a hunyó, mert már úgyis mindegy, ez van.
Nem tudom mennyi időnek kell eltelnie, hogy hidegen hagyjon mindez. Talán soha nem fog sikerülni. (Pedig a szülinapi üdvözletén júliusban nem húztam fel magam.)  

Úgy is fogalmazhatnék, hogy "the end"

Eljött ez is.

Ma felhívott Tűz férje, és gyakorlatilag megkérdezte, hogy mit tudok a felesége és a volt férjem viszonyáról. Őszintén mondhattam, hogy semmit, és innentől kezdve kérdésre gyakorlatilag kérdéssel feleltem, mellébeszéltem, tereltem... Rég éreztem ennyire kényelmetlenül magam egy beszélgetésben, pedig konkrétan nem hazudtam, csak elhallgattam egy csomó dolgot, hogy védjem a hülye barátnőm seggét, még mindig. 

Az ujjam hegyéig elöntött az adrenalin, a csalódás, a keserűség, és a beszélgetés végén olyan vörös volt a fejem, hogy a kolléganőim komolyan aggódtak értem.

Próbáltam kicsit ventilálni nekik, utána Charliet hívtam, de azt éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok.

Tűz férjének megmondtam, hogy beszélni fogok Tűznek erről a telefonról, azt mondta nem bánja.

Inkább eljöttem haza.

Próbáltam megnyugodni, és higgadtan végiggondolni, hogy most mi lesz. Rájöttem, hogy nem kérdés: én többet azt sem tudom elhinni Tűznek, amit kérdez.

Amikor augusztusban olyan csúnyán összevesztem vele, akkor nem higgadtan ugyan, de elmondtam neki, hogy ugyan már semmi közöm nincs a volt férjem szerelmi életéhez, de egyszerűen perverzióval határos, hogy pont egymással kezdenek, és én ebben nem tudok semmilyen szinten asszisztálni. 

A barátság viszont csak őszinteséggel működik, szóval egyszerűen nem megy, hogy ebben a történetben ott legyünk mindhárman. 

Akkor is csalódott voltam és értetlen, hogy miért csinálja ezt, hisz ismeri az exet, végigszenvedte velem a válásomat, mégis mire számít tőle?

10 rohadt hónapot adtam az életemből ennek az amúgy már döglött barátságnak, és tudom, hogy azért voltam ideges minden egyes kontaktnál, mert a zsigereimben éreztem, hogy hazudik, átver.

Azt is megmondtam augusztusban neki, hogy ne hozzon olyan helyzetbe, mint amilyen helyzet ma volt a férjével.

De hát én "szeretek" lemenni a legaljára. 

Bele a porba arccal, és még azt is hagyom, hogy a nyakamra tegye a lábát. 

Más büszkén, felemelt fejjel küldte volna el a sunyiba már augusztusban, én meg...

Nyilván valamit tanulnom kell ebből az egészből.

Mire felhívott, már nyugodtabb voltam.

Összeszedetten elmondtam neki, hogy a férje felhívott, és nagyjából hogyan zajlott a beszélgetés. Biztosítottam róla, hogy korrekten kiálltam mellette, de innentől nincs miről beszélnünk. 

Mondtam neki, hogy majd valamikor keresni fogom a telefonkártyák ügyében (Charlienak és nekem is az ő féle flottás kártyánk van), mert szeretném ezt a szálat is elvarrni.

Nem ordibáltam, nem sírtam, nem vádaskodtam, csak annyit mondtam neki, hogy én emberben még ekkorát nem csalódtam. 

Figyelmeztettem, hogy ahogy a férje engem is felhívott, úgy felhívhatja a másik érintettet is. Egyszerűen nincs kedvem belefolyni abba, hogy figyelmeztessem az exet, KI AKAROK MARADNI EBBŐL AZ EGÉSZBŐL TELJESEN!

Végig nem szólalt meg, a végén csak annyit mondott kicsit rágózós, nekem pimasznak tűnő hangon, hogy "Rendben van. Szia!" 

Hát ennyi. 

Pont ezt a rohadt kavarást akartam elkerülni úgy, hogy megmentem a barátságomat.

Jelentem, hogy nem sikerült. 

Ennek itt most VÉGE. (A rohadt szájbab.szott ku.va életbe, egy 19 éves barátság ment a kukába! :-( :-( ) 

Képekben, gyorsan

Péntek, Frei kávézó Levegővel, és valami isteni japán csokoládés kávékülönlegesség. 

Hihetetlen, hogy Levegővel 6-7 óra hossza maximum 2-nek tűnik, és még így sem sikerült mindent megbeszélni. :-)

Jövő héten is lesz randim két főiskolai évfolyamtársammal, Charlie szerint elfoglaltabb vagyok a miniszterelnöknél, kérte is izibe, hogy vezessem be őt is a előjegyzési naptáramba.

Hétvégén megvalósítottam a tervezett virágátültetést, amihez csöppet sem értek, de csináltam, ahogy gondoltam.

Itt a csapat, immár készen, várják, hogy én befejezzem az ablakpucolást, függönymosást, Charlie meg a bambusz roló felszerelését. 

A helyükön, végre szűrt fényben, ezt már szeretni fogják.

És még rengeteg dolog történt, majd mesélek. ;-)

A csütörtöki nap margójára

Csütörtökön Tűzzel kínai étteremben ebédeltünk, csatlakozott hozzánk Charlie is. Ő vett nekem egy szerencsesütit, amiben ez állt:

Majdnem hangosan felnevettem, annyira találó volt arra a napra. 

Mert végül jó volt. Sokat nevettünk, shoppingoltunk, és nem beszéltünk olyasmiről, ami elronthatta volna a hangulatot. 

Még mindig erőlködünk mindketten, hogy egyenesbe hozzuk ezt a barátságot.

Küldetés teljesítve, meg a barátságról

A konyhában, meg a fürdőszobában az ablakok tiszták, a szúnyoghálók a helyükön.

Hétvégére marad a mi ablakunkból a virágok átültetése, meg valahonnan szereznem kell egy bambusz rolót a virágos ablakra, mert a közvetlen napfény kicsinálja a növényeimet.

Mr. Fenyőfát szorgosan locsolom az erkélyen, a hétvégén az is átkerül Anyuékhoz, hogy majd a megfelelő pillanatban kiültessék.

Akkor végre kirakom a kerti bútorokat az erkélyre, mert nagyon szeretek ott üldögélve kávézni. 

Ma még barkácsolni akarok pár motivációs levelet az önéletrajzomhoz, este kilakkozom a körmömet.

Holnap jön Tűz hozzám.

Igazából nem rendeződött a dolog kettőnk között (szerintem nem is fog soha), de próbálunk valami élhetőt létrehozni, mert egyikőnk se tudja/akarja sutba dobni a jó éveket, amibe jól belerondítottak ők ketten: Tűz, meg az ex férjem. 

Én sem vagyok szeplőtelen az ügyben, mert talán határozottabbnak kellett volna lennem még az elején, hogy semmiről nem akarok tudni, és nem hagyni, hogy belemerüljek nyakig ebbe a híg fosba, amit ők ketten alkottak.

Mindegy, nyár óta nem téma kettőnk között ez az egész, de valahogy elillant a bizalom, csak kerülgetjük egymást, mint a rég nem látott ismerősök.

Mikor együtt vagyunk, és sikerül elfeledkezni kicsit magunkról, akkor visszatér valami a múltból, ami olyan jó volt, és tudom, hogy ezt nem tudom elengedni én sem, meg ő sem. 

A baj csak az, hogy előbb-utóbb felréved az ember, és keserű a szája, mert vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Nyilván neki is van ilyen, mert az utolsó felvonásban nem válogattam meg a szavaimat, mindent kimondtam, ami nyomott, kíméletlenül. Ő ezt a kíméletlenséget nem tudja feledni, én meg azt, hogy az első alkalommal, mikor szorult a hurok saját hülyesége miatt, azonnal odavetett ürügyként a volt férjem elé, nem törődve azzal, hogy mi (lehet) ennek a következménye. 

Valahol ösztönösen az idő kegyes gyógyító erejére hagyatkozunk, mert ahhoz egyikőnk sem elég elszánt, hogy pontot tegyen az egész végére, és hogy vissza se nézzen többé. 

Talán gyávák vagyunk.

Így most holnap együtt lógunk megint, mint rég, parfümöket szagolgatunk, ruhákat próbálgatunk, egy nyitott teraszon kávézunk, kínai kaját ebédelünk, ilyenek.

Remélem nem hozza szóba a volt férjemet, és hogy milyen kapcsolatban vannak. Nem akarom tudni, nyár vége óta nem tudom, és ez sokkal jobb így nekem. Legyen ez az ő terhe, csak az övé (ha van egyáltalán), ne pakolja át rám, mert nem akarom, nem bírom.

Szívesen beszélgetek vele bármi másról, csak ezt az egyet nem hagyom, ebben kemény leszek, leállítom, ha elkezdi. 

Buta vagyok, hogy nem rakom le ezt az egészet? 

Nem tudom... Majd az idő eldönti.  

Fürdőszobai izgalmak

Este, fürdőszoba.
Nyúlok az egyik hajkeféért, rácsodálkozok. Tele van hosszú, szőke hajjal.

Na most.
Én barna vagyok, és MINDIG kiszedem a hajamat a keféből, ugyanis elhányom magam, ha egy fésű tele van hajjal. (Ez is a kényszerességeim közé tartozik amúgy.)
Belami az egyetemen, ő nem hozhatott fel senkit délután.
Kismacsó barátnője -Kisolasz- sötét hajú.
Charlie... na nem, az nem lehetséges, ki van zárva.

Ezért Kismacsóért kiabálok.
-Ez mi? -dugom az orra alá a hajkefét.
-Fésű -néz rám sunyi mosollyal, úgyhogy megkönnyebbülten felsóhajtok, mert tuti, hogy ő hozott fel valakit, és nem Kisolaszt, az is biztos.
-Akkor én most elárulok neked valamit. Ha nem egyenes úton jársz, akkor nézz szét haj ügyben a tett színhelyén, különben bukó. Mellesleg mi van Kisolasszal?
-Annak már vége -közli faarccal. Úgyhogy törhetem a fejemet másik becenéven a kis szőkének... (Kisszőke? Nagyon eredeti.)