Az idő

Én nem tudom mi történt az idővel, de nekem olyan, mintha felgyorsult volna.

Tudom, hogy ez közhelynek számít, de tényleg örjítő, hogy bárhogy is csinálom, mindig az az érzésem, hogy loholok, kapkodok, mégis annyi minden elmarad. 

Terveztem ezt a társadalmi munkát havi egyszer az ex másodállásomba. 

Igazából senkinek nem kell elszámolnom ezzel, de decemberben és most is belőttem egy-egy szombatot, hogy akkor majd bemegyek, és letolok a többiekkel egy műszakot, vagy legalább nyolc órát. Aztán decemberben jött az állásajánlat tőlük, úgyhogy azt éreztem, hogy nem akarok beszélni senkivel erről, hisz alig tudtam eldönteni én is, hogy mit akarok, nem hiányzott a még nagyobb zűrzavar a lelkembe. Majd miután eldöntöttem, és lenyugodtam, már megint késznek érzem magam. Ezt a szombatot lőttem be magamnak, de ahogy haladt a hét előre, úgy torlódtak a feladatok és a programok, úgyhogy már tegnap este nyugtáztam, hogy nem lesz ebből semmi, és jó, hogy senkinek nem szóltam, hogy megyek.

Csütörtökön és pénteken is utaztam, így a bevásárlás maradt szombatra.

Aztán Belamiék bejelentkeztek szombatra, hogy jönnek, Charlie tesójáék meg vasárnapra. 

Szóval a mai nap úgy nézett ki, hogy reggel hétkor keltünk, én levittem Mórt sétálni, addig Charlie megcsinálta a reggelit, utána gyorsan összekaptuk magunkat, és indultunk vásárolni. Mivel anyósomnak is mi intézzük ezt, így dugig pakoltuk a csomagtartót két bolt és a piac látogatása után, aztán három körben felhordtuk a két lakásba a cuccot. Dél környékén fogtam a gyors főzésnek, mert Belamiékkal egyre volt megbeszélve az ebéd. Pont kész is lettem, mire érkeztek. Utána már nyugi volt, de ez mellett hogyan tudtam volna lenyomni kedvességből akár nyolc órát is? Áhhh! Esélytelen.

Jövő hétvégén megyünk a hegyekbe pénteken, majd szombaton este érünk haza (félig munka, félig kirándulás). Marad a vasárnap felkészülni a következő hétre, ami egyből egy zalaegerszegi úttal indul. Utána hétvégén Apuék jönnek hozzánk. Nem igazán látom hová szuszakolhatnám be ezt a vállalásomat, ugyanakkor meg azt sem értem, hogy előtte hogy dolgoztam még hetente kétszer tizenkét órát pluszba. Mondom, hogy lett valami az idővel... vagy velem.   

Körülményeskedem

Soha nem voltam egy kapkodó, rohanó típus, de mostanában egyre körülményesebb vagyok.

Pont tegnap beszélgettük Belamival, hogy az ő rekordja a reggeli nyolcadik percben elindulás, azaz képes ennyi idő alatt összekapni magát, és elindulni a munkába. Elszörnyülködtem, mert pont ő mondta nekem egyszer, hogy az lenne az ideális, ha reggel, szinte felkelés után azonnal reggeliznénk. Hát khmmm.... 

Nos, én tíz évig, de igazából már előtte is, csak a munkába érkezéskor reggeliztem. Mondjuk, nekem akkor is kellett legalább fél óra, hogy felöltözzek, és elinduljak a buszhoz (mikor még a szomszéd városban dolgoztam). Aztán kb. hét éve rászoktam, hogy itthon reggelizek, kávézok, és úgy indulok el itthonról. Mióta Mór velünk van, ő is a reggeli rutin része, azaz még hosszabb ez az idő. Ez azt jelenti, hogy egy fél nyolcas induláshoz nekem reggel hatkor fel kell kelni, különben kapkodás van, és azt nagyon utálom. 

A fentiek tükrében aztán nem csoda, hogy nem vállaltam egy hat órakor indulást a munkahely elől.

Volt egy lehetőség, hogy együtt menjen pár gyám Bajára közös autóval, de hatkor kellett indulni, mert valakit nyolcra rendeltek valahová (mondjuk én vagyok olyan rutinos már, hogy egy ilyen idézésre azonnal felkapom a telefont, hogy ne máár, adjon azonnal egy emberi időpontot, mert száz kilóméterről arrébb jövök). Elkezdtem számolgatni, hogy nekem ehhez négy körül kellene felkelni, de Mór akkor biztosan összezavarodik, de az sem valószínű, hogy enni tudok/akarok ötkor, szóval én ezt most kihagyom, megoldom máskor és máshogyan. Pár éve ez semmi gondot nem okozott volna, de most... 

Tegnap nagyon jót turkáltam.

Nem vettem sok dolgot, de nem is ezért megyek főként, hanem a "vadászat" öröméért. Szerintem a turi sok nő "kocsmája". 

Végül egy vicces tornacipő, meg két póló maradt a kosaramban, és kétezer forintot hagytam ott.

A tornacipő pont olyan, mint amilyet a gyerekeimnek vettem benti cipőnek az óvodába, de annyira új és kényelmes volt, hogy nem tudtam letenni. Sejtettem a minőségéből, hogy nem sima kínai tornacipő, de meglepődtem, hogy mennyiért vesztegetik újonnan. Szerintem az enyémet sem használta senki, de azért kimostam, és most várom, hogy végre ne essen ez a qrva (bocs!) eső.

Időt!

Ma délután öt körül vonszoltam magam sétáltam hazafelé (már egy turkáláson túl, meg máshol kinéztem nyárra egy bikinit is), és halálosan irigykedve vágyakozva néztem a főtéren üldögélő embereket, mert erre nincs soha időm: csak úgy üldögélni, lenni, bele a vakvilágba, egyszer sem az órát vizslatva. Ez az, ami olyan fájón hiányzik.

Szeretem a felgyorsult, tevékeny életemet, túlnyomórészt a helyemen érzem magam, de fáradt vagyok, néha halálosan fáradt.
Rájöttem, hogy az edzést is azért szeretem legtöbbször, mert bedugom a fülembe a zenét, és csak én vagyok, meg a futópad, és gondolkozhatok, vagy csak egyszerűen VAGYOK.
Jó lenne ezt az érzést sima üldögéléssel is átélni, de ahhoz idő kell(ene).

Charlie ugyanez pepitában, szétdolgozza magát.
Ma hajnali négyig csinálta a bevállalt plusz munkát, előtte hajnali háromig.
Nem tudom meddig bírja három-négy óra alvással, szerintem nem sokáig.

Ebből meg az következik, hogy nem sok türelmünk van senkihez és semmihez, így egymáshoz sem.
Le kellene lassulni kicsit, pihenni.

Ha jól emlékszem, még negyvennégy nap szabim van. Fogalmam sincs mikor és hogyan veszem ki mindet, de szükségem van  lenne rá.
Pedig minden héten kijelölök egy napot, hogy akkor majd az szabi lesz, de aztán nem tudok eljönni valamiért... Így csak irigykedve vágyakozva nézem az arcukat a napba tartó, semmit nem csináló embereket. Úgy szeretnék egy kicsit én is...

Merő dicsekedés,

de Belami már a hetedik félévét csinálja az orvosin, ezért eljött az ideje, hogy kivitelezzék a "felező" bulit, amihez külön pólót is csináltattak. Ezt itt:

A legjobb, hogy a hátulján ott a névsor, ennyi fiatal van túl az egyetem felén, talán mindből orvos lesz egyszer.

Ebben az oszlopban van Belami:

Nem és nem akarom tudni elfogadni, hogy így szalad az idő. Hová? Miért? Minek?
Hol van az én okos, kicsi babám?!

Továbbra is hektikusan

Hétfőn kilencre mentem dolgozni, délután négykor leléptem, mert jött az unokatesóm gyantáztatni, szemöldököt csináltatni hozzám.
Kedden megint kilencre mentem, továbbképzés volt, és délután 15 órakor lett vége. Mivel bőven van plusz órám, bátran kivettem belőle kettőt.
Este mozi, mert Bridget Jonest nekem is látni kellett, Charlie meg kénytelen volt. ;-)
Ma nyolckor kezdtem, és délután ötkor jöttem haza (hopp, megint egy plusz óra).
Holnap reggel hétre megyek, ami hat huszonötöst buszt jelent, meg öt órai kelést, mert nekem muszáj ennyit készülődnöm. Reményeim szerint nem maradok ötig, lelépek hamarabb.
Pénteket nem tudom még, de szombaton kb. déltől este nyolcig nyomulok, mert egy gyermekfelügyelő lesz szolgálatban, akinek a lánya vasárnapra van kiírva szülni, szóval, ha szombaton beindul a dolog, ő le fog lépni. Ezért Margóval szétdobtuk a napot, és bevállaltam a második részt.
Hétfőn szeretnék szabin lenni, kedden reggel fodrász, kilenc előtt nem fogok beérni.
Összességében a fentekből csak az a biztos, amin már túl vagyunk, az összes többi változhat.
Na erre írtam, hogy nem könnyű most hozzám/velem tervezni, mert egy perc alatt változhat/borulhat minden, előre nem látott esemény miatt. (De fodrászhoz kedden reggel akkor is elmegyek, mert hetekig vártam erre az időpontra is.)