Hétköznapi reggelek

Én szeretem a reggeleket.
Hétköznapokon mindig úgy állítom be az ébresztőt, hogy legyen időm nyugodtan megreggelizni, meginni a kávémat, miközben álmosan nyomkodom a telefonomat.
Régebben nem reggeliztem itthon, sőt az első kávémat is a munkahelyemen ittam, akkor az volt jó. Most máshol dolgozom már, és ehhez új szokások kellettek.

Az elmúlt hónapokban belém ivódott minden mozdulat.
Ahogy kikelek az ágyból, felhúzom a mamuszomat, belebújok a köntösömbe. Kicsoszogok a konyhába, iszok egy fél pohár langyos vizet.
Aztán jön a kedvencem, a kávéfőzés. Imádom kinyitni a kávés dobozt, beleszippantani a kávéba, aztán megtölteni a kávéfőzőt, összecsavarni, a tűzre tenni.
Közben kenek magamnak egy szelet prokorn kenyeret, teszek rá sajtot, egy szelet sonkát, máskor mást. Gyümölcsöt nem szoktam, reggel nem jó a gyümölcs az inzulinrezisztenciával küszködőknek. Ezért iszom tej helyett tejszínnel a kávémat is. Egészen megszerettem már így.

Aztán van tíz percem, hogy nyugodtan megegyem, megigyam mindezeket, ilyenkor nagyon szeretem csöndben nyomkodni a telefonomat.
Körülbelül ezek után ébrednek a többiek, úgyhogy míg ők reggeliznek, én a fürdőszobában készülődök, és nincs kapkodás, ha van elképzelésem arról, hogy mit szeretnék felvenni. Ha nincs, akkor álldogálok a szekrény előtt, és elmegy a drága idő, és akkor aztán tényleg rohanás a vége.
De akárhogy is, mikor kilépek az ajtón, akkor midig vágyakozva gondolok vissza az elmúlt egy óra hosszára.