Akkor mesélek Kismacsóról

Mert legalább annyira odáig vagyok érte, mint a másikért. 😍

Azt nem mondom, hogy teljesen kilábaltunk a kamaszságból, de sokkal jobb, mint egy éve ilyenkor.

Tanuláson továbbra se nagyon tudom rajtakapni, de a jegyei jók, nem is értem. Még a férjem is ezt írta a múltkor a messengeren: " Kismacsó ötös témazárót írt kémiából.... Ez a gyerek egy zseni ennyi tanulással. 😋"

Heti öt-hat edzésen vesz részt, ebből három harcművészet, a többi testépítés. (Olyan a teste, mint egy görög istené, nem túlzok.)

Vele beszélem meg most a hiperhajlítót, meg a combfeszítő edzését, és neki mesélem nevetve, hogy majdnem a fejemre ejtettem a súlyzót, mikor a tricepszre edzettem, mert egyszerűen nem éreztem, hogy "itt a vége, fuss el véle", csak egyszerűen ki akart esni a kezemből a súlyzó. 

Közben szép csendben csinálják a csapatával azt az üzlet építő versenyt, néha rákérdezek, és azt mondja, hogy nagyon jól állnak.

A 19 éves lányról mélységes csend van, de azt már tudom, hogy hosszú, sötét haja van, mert a pulcsiján ilyen hajat találok mostanában. (Úgy látszik nem csak a szőkékre bukik a drágám.)

Annyira szeretem, hogy ő még itt van velünk, és összeszorul a gyomrom, hogy már nem sokáig... Két év még, és ő is elmegy egyetemre vagy fősulira, csak hétvégenként jön majd haza.

De félre a borúval! Az még odébb van, és annak kell örülni, hogy most itthon van még, reggelente megjelenik nagyon magas alakja a konyhában, és egy szó nélkül kanalazza be a zabkásáját, az orra belelóg majdnem, mert félig alszik még.

Délután meg, mikor érkezek, a szobájában ül asztalra pakolt lábakkal, bőszen nyomkodja a telefonját, de fél füllel figyel rám, ahogy az ágyán ülve csivitelek neki, olykor válaszol is.

És rántott csirkemellel, meg extra csokis muffinnal bármikor le tudom venni a lábáról.

Róla is tudnék hosszú posztokon át áradozni, tényleg muszáj visszafogni magam. 😉