Karácsony 2025.

Fú, nagyon nehezen találtam vissza a rendes kerékvágásba karácsony témában!

Talán 23-án délután valahol, mikor az édes és sós sütiket csináltam, mert azok már évek óta ugyanazok, ráadásul most direkt kisebb mennyiségeket céloztam be, szóval sima ujjgyakorlat volt, a karácsonyi zene meg szólt alatta, úgyhogy lenyugodtam végre.

24-én már minden ment szép sorban, és a kisebb fennakadások sem tudtak kizökkenteni.

Érkeztek Miklósék, Luna hozott valami eszméletlen finom süteményt. Idén Belamiék is itt ebédeltek nálunk, utána együtt mentünk Anyuékhoz a karácsonyi vacsorára. 

A vacsora előtt, még nálunk, volt az ajándékozás, volt idő beszélgetni. Kicsit féltem, hogy lesz e utózöngéja Belami és Miklós között az albérlet lezárásának, hogy Miklós végül nem ment el, de szóba sem jött. Belami teljesen elengedte az egészet, Ági meg van annyira intelligens, hogy ráhagyja ezt a két fiúra, nem szól bele.

Én meg annyira elvoltam közöttük, hogy azt vettem észre, lassan indulni kell.

Gyorsan kikaptam a szekrényből egy nadrágot, meg egy inget, szóval nem volt szoknya, meg összepróbálás, smink is alig. Nem baj, ez most így volt jó.

A hivatalos karácsonyi családi fotó azért elkészült, és Ági mondta, hogy nem szeretné, ha a szövegben kiírnám a +1 főt, aki majd csak jövőre fog látszani. Az van, hogy én minden ilyesmit egyeztetek, mert nem akarok ebből feszültséget. Amúgy a fiúk már hozzászoktattak ehhez, mert Miklóst a munkája miatt évek óta nem szoktam taggelni, de amúgy már senkit sem. Képeket ritkán osztok meg, de a karácsonyi közös fotó kb. 2014 óta van, egyszerűen szokássá vált.

25-én Charlie tesójáéknál töltöttük, jó volt.

Még én is társasoztam, pedig alapvetően nem szeretek. Most azonban volt kedvem hozzá.

Tegnap éreztem igazán, hogy nem jó ez a sok evés, mert bármennyire is igyekszem kordában tartani magam, azért csak sokkal több, amit megeszek, mint egy átlagos hétköznapon. 

Ma itthon végre, de nem tétlenül.

Holnap indulunk Fonyódra, majd 4-én jövünk haza. Most csomagolok, próbálom kitalálni, hogy a rengeteg ételből mit vigyek el, mit fagyasszak le. 

Nem tudom, hogy ma sikerül e beiktatni egy edzést, de az sem baj, ha nem, mert Fonyódra -természetesen- viszem a futócipőmet. Alig várom már...

Karácsony után, szilveszter előtt

Azt kell, hogy mondjam, a karácsony nagyon jó volt.

Persze -szokás szerint- a készülődés része a legkedvencebb, de valahogy ezzel mindig így vagyok. 

Idén is lett kedvenc karácsonyi dal, azt rengetegszer meghallgattam, amíg Mórral sütögettem, kint meg hullott a hó (23-án), Charlie meg még munka miatt Pestre ment. Meglepetésként feldíszítettem a fát, így már aznap este meleg fények között csomagoltuk az ajándékokat, és másnapra is kevesebb feladat maradt. 

Utána már a szokásos menetrend szerint történtek a dolgok.

Közös ebéd nálunk Kismacsóékkal, meg Charlie anyukájával. Este az én anyukáméknál vacsora, ahol mindkét fiú a párjával ott volt. Aztán még nálunk is voltunk az ajándékozás miatt, meg a Reszkessetek betörők! első részét néztük Kismacsóval, közben szaloncukorral fojtottuk le az egész napos evészetet. Ági és Belami éjféli misére mentek tőlünk, Kismacsóék meg nálunk aludtak, másnap reggel indultak vissza Luna szüleihez karácsonyozni. 

Mi másnap Charlie tesójáékhoz mentünk karácsonyozni, és onnan hazaérve kezdett rosszkedvem lenni.

Abszolút tudom, hogy alapvetően nem az volt a bajom, amin pörögni, tipródni kezdtem, hanem megint a változókorral küszködök. Teljesen rendben, 28 napra jöttek a premenstruációs tünetek, csak épp nem jött meg azóta sem. Azért nem kellemes ebben a felfokozott, feszültséggel teli állapotban lenni napokig. 

Aztán egy ponton elhatároztam, hogy nem foglalkozok ezzel tovább, nem szeretném, ha a fonyódi telelésünk ennek jegyében teljen. Úgyhogy fejben leraktam ezt, gondolatban átöleltem magam, és a fülembe suttogtam, hogy majd megjön, ha akar, én visszatérek a kis egészséges életmódomhoz, attól úgyis jobban leszek. 

Így is történt.

Megérkeztünk szombaton (28-án) Fonyódra, rengeteget sétálunk a jó levegőn, tegnap pedig futni is voltam a napfényes hidegben, valami fantasztikus volt. Színes salátákat, túrót, magvas kenyeret és hasonlóakat eszek, de igazából mindent, amit megkívánok, csak a Kalóriabázisba felvezetve, számolva. Ettől szépen meg is nyugodtam, a feszültség is feloldódott, az új ciklus meg majd kezdődik, ha itt lesz az ideje. 

Most az lebeg a szemem előtt, hogy jövőre (is) jó formában legyek.

Az öcsém mondta karácsonykor, hogy megint nagyon jól nézek ki, az arcom sem olyan elgyötört, mint ötössel kezdődő súlyommal volt, úgy tűnik kell nekem a 62-63 kiló ahhoz, hogy kisimult legyek (meg a kettőből mínusz egy munkahely). (Amúgy én is elégedettebb vagyok az idei karácsonyi képeimmel, mint a tavalyiakkal, ennyit jelent pár kiló.) Szóval a fogyás nem cél, csak a súlytartás és az izomépítés, formálódás.

Itt Fonyódon nagyon jó, ezt most nem kezdem el megint, hogy itt szeretnék már élni, meg ilyenek.

Kicsit okosabb próbálok lenni a kívánságokkal, mert lám-lám, annyira akartam másik munkahelyet, még a paramétereket is belőttem, aztán megkaptam pont úgy, mégsem voltam/vagyok még kész rá. Szóval azt gondolom, hogy a lakhelyváltás majd jön, ha jönnie kell, nem zavarászom én ezt, mert úgy járok, mint az előbbivel. Példának okáért, lehet, hogy az első unoka érkezését inkább megvárnám helyben, hogy kéznél legyünk, ha kellünk, aztán majd meglátjuk tovább. 

 

 

A karácsonyról és egyéb szívmelengető eseményekről

Szerintem idén volt az utolsó hagyományos szentesténk, mikor mindkét fiú velünk töltötte a huszonnegyedikét teljesen.

Igazából már az idei is csak azért alakult így, mert Ági elvállalta az ügyeletet erre a napra, úgyhogy Belami reggel jött, díszítette a fát, mi csináltuk Charlieval az ünnepi ebédet, Kismacsó aludt majdnem délig (ez is a szokásokhoz tartozik). Aztán ebéd, ajándékozás, pihenés, majd csiniben indulás Anyuékhoz a második körre. Onnan este érkeztünk haza, és indítottuk a "Reszkessetek betörök!" című filmet, mert nincs karácsony Kevin nélkül (bocs, ha valakinek ezzel csalódást okoztam). Persze Belami és Mór kinyúlva végigaludták az egészet, mi Kismacsóval néztük, Charlie meg a karácsonyi fotókkal szórakozott, mert az évi "hivatalos karácsonyi családi fotóknak" igenis meg kell lenniük, ebből nem engedek. 

Ez az egész, meg az előtte lévő nap a sütögetéssel és előkészületekkel már olyan könnyen csúszik, hogy össze sem vesztünk egyszer sem Charlieval, de tényleg. 

Pedig pénteken még dolgoztam a másodállásban tizenkét órát, ráadásul extra nehéz nap volt, szóval nem annyira voltam kipihent.

Aztán tegnap Charlie fotózni volt, meg Apu is befutott hozzánk.

Belami már Áginál volt, egyébként ők hivatalosan is összeköltöztek Ági lakásában, úgyhogy Kismacsó egyedül maradt Belamiéban. (Belami most ingázik Budapest és a városunk között.) 

Amúgy eléggé felgyorsultak az események Ági és Belami életében, én úgy látom, hogy nagyon jót tesz nekik, hogy többet vannak együtt, szépen összecsiszolódtak. Ők nagyon hasonlóak sokmindenben, ami egyik részről nagyon jó, másik részről meg van ez a "két dudás egy csárdában" dolog, de mivel mindketten rendkívül intelligensek és keresik a kompromisszumokat, gond egy szál sincs. 

Múlt csütörtökön eljöttek együtt mézeskalácsot sütni velünk, csináltunk forralt bort, és akkor hangzott el a következő szívmelengető mondat Ágitól.

Előzmény, hogy arról beszélgettünk, jövőre Belami harminc éves lesz kereken, és meg van e ijedve ettől. Mondta, hogy egyáltalán nem, bár számára is hihetetlen, hogy már itt tart. Aztán megjegyezte: 

-Azért kiváncsi vagyok, hogy majd két év múlva, mikor te leszel annyi, akkor te mit fogsz érezni. 

Mire Ági: -Remélem két év múlva más dolgok fognak már foglalkoztatni -és nem kérdés, hogy a közös gyermekre gondolt. Nem állítanám, hogy nem gyorsult föl a pulzusom az örömtől, és Belamin sem láttam semmi tiltakozást, szóval elképzelhető, hogy nincs is olyan messze már ez a nagymamaság dolog tőlem.

Visszakanyarodva a karácsonyhoz.

Ma mi mentünk sógoromékhoz, és kellemesen éreztük magunkat. Egyedüli problémám az volt, hogy már nagyon elegem volt/van a rengeteg kajálásból, sőt parttalan zabálásból. Igyekszem tartani magam, de akkor is tök más a ritmus, mint a hétköznapokon, és már érzem, hogy nem komfortos így nekem, szóval visszatérek a holnap egy éve kezdett szokásaimhoz, de ennek összefoglalója legyen egy másik poszt. 

Eklektikus karácsonyom (minden szempontból)

Lehet, hogy a november végül jól alakult, de most meg a december nem volt nekem túl jó.

Elestem, aztán az szépen javult, visszajátszottam magam dolgozni, ami tényleg nem volt egyszerű, de nem untatok vele senkit, hogy hány helyre kellett menni, és hány órát kellett eltölteni a munkavédelmissel. Szóval a nagy mászkálásban összeszedtem egy jó kis megfázást, amit eleinte rumos teával, meleg fürdőkkel kúráltam, aztán ez huszonharmadikára átment egy jó kis köhögős, fejfájós stádiumba, szóval remek volt így készülni. 

Ezzel a rossz közérzettel nem volt nehéz napi szinten összekapni Charlieval, közben meg mégis jó volt a huszonnegyedike, aztán karácsony első és második napja is. Sokat segített az évek rutinja, hiszen nagyjából ugyanúgy zajlanak az események, de azért nagy hajtás volt. Minden nap volt valami, vagy mi mentünk, vagy hozzánk jöttek, találkoztunk az egész családdal. Még a legfiatalabb öcsém is hazajött a családjával Németországból. 

Belami is itthon volt végig.

Hozott a finom teáiból (ez most az új őrület nála), megkóstoltam őket. Szinte szertartásszerúen készítette el, ahogyan a kávét is szokta. Ő kézi darálóval örli a kávét, szigorúan annyit, amit elkészít, stb... Ilyenkor leültem, és megadtam a módját, közben rengeteget beszélgettünk. Tartottam tőle, hogy nem lesz túl jókedve, de szerencsére nem így volt, kiegyensúlyozottnak tűnt, összeszedettnek. Pedig azt mondja, hogy eléggé maga alatt van. Remélem, hamarosan elindul felfelé a szekere.

Charlie karácsony első napján szedte elő az előző napon készült karácsonyi családi fotókat, és hirtelen nem találtam szavakat.

Magamra. Borzasztóan rosszul választottam nadrágot, de az az igazság, hogy nagyon látszik, hogy hetek óta elengedtem fülem-farkam. Lehet, hogy szörnyen unalmas vagyok már a hízás-fogyás témámmal, de nekem ez tényleg egy örök harc. A szüleim el vannak hízva, a testvéreim is, szóval genetikailag sem vagyok túl szerencsés, de odafigyeléssel igenis rendben tudok lenni, ha akarok. Csak épp most nem álltam ebben sem a helyzet magaslatán. 

Tegnap még nálunk voltak Apuék, ezért nem igazán ettem szépen, de mától vissza az alapokhoz, írom a kalóriabázist, és ha a megfázásból meggyógyultam, megpróbálok óvatosan futni. Számításaim szerint Fonyódra már bepakolhatom a kinti futócipőmet. 

Az azért durva, hogy én hogyan látom magam a tükörben, és mi jön le a képekről. Köszönő viszonyban sincsenek egymással, de tényleg, Amúgy érdekes, hogy fordítva is így van, volt, mikor én teljesen szokásosnak láttam magam, aztán a képeken látszott, hogy épp vékonyabb korszakomat élem.

Reggel megmértem magam, és gyakorlatilag két kilóval vagyok több, mint pár hete, de a puhosság miatt ez sokkal többnek látszik, érződik. Rémes.

A képen áll mellettem a két nagy magas fiam, akik izmosak, csinosak, szóval na, össze kell kapnom magam. Megint és újra. Ez van.  

Karácsony 2020

Szerdán egész nap fájt a fejem.

Ennek ellenére jókedvűen sütögettem a karácsonyi sós és édes sütiket, és épp csak megkóstoltam őket. Mór volt a kuktám, lelkesen láb alatt volt minden percben, de ezért (is) imádjuk.

Két szem gyógyszert kellett végül bevennem, hogy ne törjön meg ez a lendület, de estére így is nagyon elfáradtam.

Szenteste napján reggel érkezett haza Belami, egyből elkezdtük a fa díszítését, míg Charlie a konyhában a főétellel bajlódott. Mór ezekben is segédkezett, Kimacsó meg a hagyományokhoz híven aludt, majd fürdőköntösben téblábolt, és evett. Már megszoktuk, hogy semmit nem csinál ilyenkor (sem), úgyhogy nincs harag.

Mi ünnepi ebédet szoktunk csinálni, mert a vacsora Anyuéknál van mindig. Ez a hagyomány.

Apropó hagyomány!

Belami díszítés közben mutogatta a szóba jöhető budapesti lakásokat, ahol jövő év elején összeköltözhetnek végre Iluskával. Tök jó kis kecókat mutatott, és elég emberi árakon. 

Szóval nézegettem a lakásokat, és megjegyeztem, hogy talán ez az utolsó karácsony, amikor minden ugyanúgy van, mint évek óta, mert jövőre ő már nem biztos, hogy velünk szentestézik. Erre meg azt mondta, hogy új hagyományok kellenek, amik a régiek közé illeszthetők, hogy mindenkinek jó legyen. És milyen igaza van, nem kell egyből besz.rni minden változástól.

Charlie lőtt pár képet ajándékbontás közben, meg este is, Anyuéknál.

No, az estire szépen összekaptam magam frissen mosott hajjal, leheletnyi sminkkel, meg a "versmondó lánykás" fehér ingemmel, de a délelőtti két copfos, itthoni gúnyás fotóm nulla sminkkel sokkal jobb lett, mint a beállított esti. Komolyan, kár belém az energia.

Mutatok képet Mórról, aki megadta a módját a karácsonynak.

Anyuéknál a vacsora elég kínosra sikerült.

Sajnos Anyu a műtét óta depressziós, de annyira, hogy rá sem lehet ismerni. Fizikálisan szépen javul, de hetek óta SEMMIT nem csinál, csak fekszik a kanapén, és néz ki a fejéből. Próbáljuk ebből kirángatni, de elég kevés sikerrel. 

Belami szerint még a türelmi időben benne vagyunk, mert hormonálisan is helyre kell állnia, meg testileg is van még mit épülni, szóval megértőbbnek kell lennünk. 

Mindenesetre a megbeszéltek szerint összehordtuk a kaját, neki csak a halászlét kellett aznap megcsinálni, meg terített. Szépen megvacsorázott velünk, aztán eltűnt a szobájukban, és elő sem jött többet aznap este. 

Mi még elbeszélgettünk az öcsémmel, meg fotóztunk, aztán segítettem kicsit összepakolni, majd eljöttünk. 

Nem is tudom mit érzek ezzel kapcsolatosan, de nem volt ez így jó, remélem kilábal ebből hamarosan. 

Karácsony első napján elmentünk sógoromékhoz.

Anyósom ott töltötte a huszonnegyedikét, mi hoztuk haza. 

Mórt itthon hagytuk Kismacsóra, Belami jött. Jó volt a gyerekekkel időt tölteni, jól éreztük magunkat.

Aztán hajnali három és öt óra között Mór hányt, majd fosott.

Nagyszerű volt takarítani, egy ponton úgy éreztem, hogy én is hányni fogok hamarosan. 

Fogalmam sincs mi lelte, de mióta kiürült a rendszer, semmi baja. Szerintem megette a karácsonyra kapott kutya fülét, mert az eltűnt, de a fosást akkor sem értem. (Charlie szerint Kismacsó egész nap aludt, és Mór biztosan benyelt még ezt-azt, míg nem figyelt rá, de szerintem meg nem, nincs szétszedve más játék, meg nem is tűnt el semmi.)

Mivel mostanában ez már a második alkalom az ilyen egy napos hányásokból, és közben kaját is cseréltünk pont emiatt, ha ismétlődik, kell egy kivizsgálás neki. 

Belami szerint a kutyák gyakran hánynak, szerinte mi csinálunk ebből problémát, de nekem ez akkor sem tetszik. Meglátjuk. 

Mindenesetre kutya mellett nem kell erőltetni a szőnyegeket, bár szerencsére a fosás az előszoba kövén érte be, "csak" lehányta a szőnyeget, amit normálisan ki tudtam takarítani. (Októberben cseréltük le az összes szőnyeget a szobában. Ha-ha-ha!)

Ma pedig tornázni is fogok.

Mindjárt. 

Elegem van a tespedésből!  

Karácsony 2019

Nagyon gyorsan elszaladtak a napok, a karácsonynak lassan vége.
Mondjuk én pont ezt a részét szeretem a legjobban, mert jelenleg tényleg csak az van, hogy esszük a sok finom maradékot, nem kell főzni, csak a karácsonyfa fényeiben olvasgatni, filmet nézni.

Azt hiszem, nekem a karácsony azért nem rohanás, meg kapkodás, mert kialakítottuk a kis hagyományainkat, ami miatt tudom, hogy mi után mi következik, és ez megnyugtató.
Tudom, hogy melyik nap sütöm meg a sósat, meg az édeset, mikor csinálom meg a levest, és mikor díszítjük a fát.
Kialakult a saját kis karácsonyunk a saját ételeinkkel (szinte semmi hagyományos nincs benne), hogy aztán este Anyuéknál kicsit hagyományosabban karácsonyozzunk, és az is nagyon jó.

Ennek ellenére most kicsit hajtottam előre az eseményeket, és nem igazán tudtam beleengedni magam semmibe.
Hétfőn és kedden este is forralt bort ittunk Belamival, nem tudom, hogy ettől e, vagy a széltől, de ahogy lefeküdtem, olyan szédülés-émelygés kombó jött rám, hogy azt hittem hányni fogok.
Kijött a herpesz a számon, gyanítom valami nem százas az immunrendszeremmel, szóval a nagy leengedésben megbicsaklott most valami.

Aztán az se sokat dobott a hangulatomon, hogy egy fészes, zárt csoportban kitört a balhé, és komolyan úgy éreztem magam, mint az óvodában.
Első körben nem szóltam be/bele, de aztán az igazságérzetem nem hagyta, hogy kussban maradjak, pedig pont nem voltam érintett.
Sajnos nem állítanám, hogy sikerült tisztázni a dolgokat, de szerintem ez amúgy is csak úgy működik, ha felnőtt ember módjára viselkedünk, nem mint a dedóban (sarkítva: "te a barátom vagy, te nem", "te nem tudod, amit én tudok", "nem mondom el, de", "na jó, xy ezt csinálta, vz meg ezért lépett ki", "kilépek én is"...blablabla...).
Annyira rémes, hogy ez is pont olyanná vált, mint a való életben sokszor, az emberek egymás háta mögött beszélnek, célozgatnak, aki meg kimarad belőle, az tök hülyén értetlenkedik, rossz érzéseket generál magának, aztán mikor megfogalmazza ezt, akkor jól le van tolva, hogy "nem ért semmit, mert nem tudja a hátteret". Hábameg', akkor ne témázzunk rajta, vagy ha igen, de akkor elő a farbával, és csináljunk úgy,  mint az értelmes, intelligens emberek Nem?
Azt hiszem túl sok szót vesztegettem erre már eddig is, úgyhogy hagyjuk. Lehet, hogy igaza van a férjemnek, nem kellene a telefonomon lógni folyton, inkább foglalkozzak vele, meg a való élettel.

Azért jó pillanatok is voltak.
Egyik nap régi karácsonyi képeket nézegettünk, és találtunk pár videót is, amiben Kismacsó karácsonyi beszédet mondott, és annyira édes volt, hogy ő nem is bírta nézni, elvonult, még a fülét is befogta. 😆
Mindenki imádta az ajándékát, mert olyat kapott, ami a kívánságlistáján szerepelt. Egyedül én voltam nagyon meglepett, mert azon kívül, amit kértem, Charlie egy titkos gondolatomat is kitalálta, és kaptam egy olyan karkötőt, amire charmokat lehet gyűjteni. Gyerekkorom óta vágyálmom ez, de azt hittem, hogy már kinőttem belőle.
Azt hiszem, pár évig nem lesz gond az ajándékozásommal, mert charme az mindig jöhet majd. 😉

Tegnap meg a keresztlányunknál voltunk, jöttek a fiúk is.
Zozó imádta a babakocsit, amit az új interaktív babájának vittünk. Jól is áll neki.
A legnagyobb egyetértésben építették meg Belamival Ádám vasúti pályáját (Ádi még csak szétszedni tudja), olyan jó volt nézni őket. Belaminak is jól áll egy gyerek. Egy ilyen kislány, mint Zozó, különösen. Remélem pár év múlva nagymama leszek Belami révén. 😘
Hazafelé meg a két fiam között ültem az autóban, mert elől anyósom volt, mi hoztuk haza. Valami édes érzés közöttük ülni, olyan jó energiájuk van számomra.
Megnéztük a Reszkessetek betörők mindkét részét, ahogyan szoktuk.
Ma az apjuknál vannak, de holnap jönnek haza, Iluskával együtt. Pár napig sokan leszünk megint, élvezni fogom.
Még lógok egy évértékelő poszttal, mielőtt érkezik az új év.

Karácsony 2017

Ahhoz képest, hogy novemberben milyen világvége hangulatom volt, most meglepően jól érzem magam. Szeretem a decembert, ezeket a napokat meg különösen.

Tegnap reggel Charlie eljött értem a munkahelyemre, onnan beszaladtunk még egy-két boltba, és nagyon örültünk, hogy egyáltalán nem volt mozgás, gyorsan haladtunk.
Ahogy hazaértünk, a két fiú is magához tért (sokáig alszanak mindig), Belami becipelte az erkélyről a töves fenyőnket, és elkezdtük feldíszíteni. Charlie a konyhában tüsténkedett, csinálta a húst.
A háttérben a Reszkessetek betörők ment, úgyhogy időnként megálltunk, és valamelyikőnk fejből mondta a szöveget, annyira sokszor láttuk már. Lehet, hogy gáz, de mi nagyon szeretjük az első két részt, hozzátartozik a karácsonyhoz.
Minden a terv szerint haladt, egy óra körül ettünk, aztán ajándékokat bontottunk, beszélgettünk. Úgy három körül mindenki szundikált egy órát, utána készülődni kezdtünk az esti karácsonyozásra. Hajat mostam, sminkeltem, és addig túrtam a szekrényt, míg nem találtam egy piros felsőt, mert a dolgozós éjszakán pirosra festettem a körmömet (elég bénán), szóval kellett valami hasonló színű valami a toalettemhez.
Közben Charlie megérkezett az anyukájával, kicsit maradtunk nálunk is, aztán parfüm felhőben úszva összetereltem a családot, és elindultunk Anyuékhoz.
Ott is nagyon jól éreztük magunkat, tizenhárman gyűltünk össze, nagyon mozgalmas volt.
Az ételek finomak voltak, fényképeztünk is sokat. Charlie fotói még nincsenek kiválogatva, csak a telefonos fotókból garázdálkodtam, illetve Belami kapott el pár jó pillanatot, azokat gyorsan a magamévá is tettem. 😉

Jó sokára értünk haza, aztán nem is aludtunk el hamar, szóval ma reggel nem volt könnyű hétkor felkelni.
Most mi utaztunk a keresztlányunkhoz, már nagyon vártuk Charlieval. Csak az rondított a dologba, hogy úgy néz ki, elkaptam a megfázást Charlietól. Ő még köhög, de az antibiotikum kúrájának vége, én meg most kezdek beteg lenni. Nem is nagyon puszilgattam Zozót, nem szerettem volna lefertőzni.
A rózsaszín motorral nagyon boldog volt, már napok óta várta, hogy vigye neki a Jézuska. Charlie jól kidekorálta a járműt, van rajta Mása, Medve, csillagok, lópikula, minden. Igazán csajszis lett.

Most pedig itthon, itt ülünk egy rakáson a karácsonyfa fényeiben, megy a Reszkessetek betörők második része (tegnap az elsőt néztük meg, de nem a tévéműsorban akkor sem), Milka szaloncukrot eszünk, én írok. Belami itt fekszik mellettem az ágyon, időnként hozzáérek, a másik kezemmel meg átérek a fotelhoz, ahol Kismacsó ül, és végigsimítok a haján. Minden jó... És most megyek, megölelgetem Charliet.

Karácsony 2016

Mi pénteken vesztünk össze Charlieval, ami nálunk karácsonykor menetrendszerű, így most örültem, hogy hamarabb túlestünk rajta.
Ahh, csak a szokásos: ki mit nem csinált, csinált az ünneppel kapcsolatosan (ajándékvásárlás pölö'), csak az a baj, hogy nekem nagyon elgurult a gyógyszerem, és mondtam olyanokat, amiket nagyon nem kellene: "Ha ennyire sz.r minden, amit csinálok, akkor váljunk el!", és hasonló finomságok, nagyon olaszos vérmérsékletem van, be is rekedtem, annyit ordibáltam Charlieval.
Összességében azért dühödtem be ennyire, mert nagyon igazságtalannak éreztem Charlie kirohanását, és megvadultam. Szerencsére a gyerekek nem voltak itthon a szereplésemen, még jó.
Ettől aztán mindketten észhez tértünk, és a lehető legolajozottabban csináltuk végig az elmúlt két napot, egy hangos szó nem esett közöttünk, azt hiszem nagyon rendben volt a karácsonyunk az idén.

Szombaton mi már reggel elkezdtük a saját kis négyes ünneplésünket: Charlie csinálta a főételt (én pénteken megsütöttem a sütiket, megcsináltam a levest), mi a fiúkkal díszítettük a fát.
Aztán kései ebéd, ajándékozás.

Hopp, hopp, ajándékaim!
Kaptam egy Bialetti kávéfőzőt Charlietól:

A fiúktól ezt a csodálatos mamuszt:

És még parfümöt vett nekem Charlie, a karkötőt meg ma kaptam sógornőméktől:

Este mentünk Anyuékhoz a szokásos közös ünneplésre, szépen kiöltözve, én még sminkeltem is.

Ma keresztlányéknál voltunk, ott volt anyósom is, így Charlie családjával is megünnepeltük a karácsonyt.

Holnap a fiúk mennek az apjukhoz, nekünk meg elkezdődik a valódi pihenés, ennek örömére le is töltettem Charlieval öt filmet, amiket az előbb választottam ki trailerek alapján.
Hjaj, ezek ám a kellemes elfoglaltságok! Annyira, de annyira lelassítanám most az időt.

Boldog Karácsonyt kívánok

nektek Angikával (Anyumék kutyájával)!
Holnap elutazunk kicsit, de utána jövök bővebb beszámolókkal. ;-)

Semmi, de semmi terv

Nagyon jó érzés reggelente arra ébredni, hogy még ráérek, akár durmolhatok is tovább.

Tegnap délután meg olyan jót aludtunk Charlieval a karácsonyfa fényénél, mint már rég. Még a nyálam is kifolyt. 

Ma elmennek a fiúk az apjukhoz.

Én semmit, de semmit nem tervezek, majd alakul a nap.

Főzni nem kell, mert rengeteg kaja van, tegnap is hoztunk egy csomót anyósomtól. 

Inkább mozogni szeretnék, lehet tekerek egy órát a szobabicajjal, közben meg filmet nézek. Kint olyan nyálkás, hideg, szürke idő van, hogy nincs kedvem kimenni. 

Hát nem sikerült túl sokat írni a nagy semmiről. De néha meg ilyen is kell. ;-)

 Michael Carson

Karácsony 2015

Szerdán nagyon jó volt sütögetni, végre-végre az áhított nyugalom.
Mondjuk Charlie kinyírt már azzal, hogy nem tud nekem semmi jót kitalálni ajándékként, segítsek. És tényleg nem tudtam neki mit mondani, mert mindenem megvan, semmire nem vágyok, illetve igen, de azok inkább új célok, amit együtt kell megvalósítanunk.

Aztán csütörtökön fát díszítettünk,

Charlie megcsinálta a fő ételt, ami nagyszerűen sikerült megint. Nagyon húsos, nagyon sonkás, nagyon tejszínes, nagyon tejfölös, nagyon sajtos, nagyon-nagyon finom.

Aztán volt ajándékozás, ahogyan szokott. Mindenki ajándékáról nem készült fotó, de egy-kettőről igen.
Belami új doboza az óráinak:

Én meg végül ezt kaptam, hogy jó kis habosak legyenek a kávéim.

Star wars-os pólót, meg pénztárcát ajándékoztam Charlienak, Kismacsó meg illetlenül ugyan, de pénzt kapott. Praktikus, mert ruhában SOHA nem találom el az ízlését, és azt szeretne, szóval így biztos megfelelő lesz, mert ő veszi meg.

A fiúktól kaptam egy ilyet (Kismacsó választotta, szóval: azta'!!):

Hát nem édes?

Aztán este átrohantunk Anyuékhoz, ahol jó sokan összegyűltünk végül, és megint enni kellett, pedig egy csöppet sem voltam már éhes.

Na szóval.
Nagyon-nagyon boldogságos és nyugodalmas Karácsonyt kívánok mindenkinek!

És akkor a végére még egy fotó valamilyen más záridővel a fánkról, Charlie szeret ezzel játszani:

Lefulladva

Tegnap kicsit befulladt a karácsonyi életérzésem, de dolgozok rajta.
Belami már elfáradt a vizsgaidőszakban, gyenge a kudarctűrő képessége, nekem hisztizik. (Mert az nekem hiszti, hogy a passziválásról beszél, mikor még van lehetősége.)
Charlie hócipője tele a sz.ros munkahelyével, de november-decemberben behalt a munkaerőpiac, jól ott ragadt. Remélem január az ő hónapja lesz.

Vásárolni bármit, bárhol egy rémálom.
Teljesen, totálisan lenulláz a tülekedés, a tömeg.
Na, egy ilyen pillanatban hívott fel tegnap Tükör, aztán jól megsértődött rám. Nyilván magára vette a morcosságom. Később megbeszéltük.

És ma még el kell menni egy utolsó körre vásárolni.
Aztán este elkezdek sütögetni, lesz.rok mindent, vissza fogom magam ringatni abba a békés nyugalomba, ami tegnapelőtt még volt.

Nagyon elegem lett hirtelen, azt hiszem én is elfáradtam.
Igazán, igazán jól fog esni a következő másfél hét otthon. ;-)

Mr. Fenyőfa

Ma pofátlanul sokáig aludtunk mindannyian.
Végül Charlienak sem kellett mennie dolgozni, tegnap este szóltak neki. Belaminak vizsgaidőszak, Kismacsóéknak nincs suli. Nekem meg a tegnapi hosszított munkanapért cserébe ma pihi.

Azért, hogy igazán felébredjek, kellett a kávém. ;-)

Aztán a három fiú elment fenyőfát venni, én meg addig megcsináltam az alap takarításomat, indítottam mosást.
Ezzel a fával tértek haza. Szerencsére nagy a vödör alatta, így reménykedek, hogy nem vágták tönkre a gyökérzetét. Szeretném, ha szépen megfogna majd Anyuék kertjében, és lenne egy újabb fenyőfájuk.

Majd pizzát rendeltünk, mert főzni senkinek nem volt kedve, én meg hetek óta nyígok a pizzáért, hát most ehettem.

Hajat mostam, összekapom magam, aztán Charlieval elutazunk Pestre.
Ő meccset néz, én meg elmegyek egy gyermekkori barátnőmhöz, pletykálunk kicsit, meg megnézem a lakását, mert a válása után vett egy másikat, abban lakik a lányával.
(Ez meg olyan édes sztori, el kell mesélnem gyorsan.
Az volt, hogy ez a barátnőm nyomozó, és nem valami gyerekpárti, szóval nem volt neki még egy sem, mikor nekem már mindkét fiam megvolt.
Ő is a gimnáziumi szerelméhez ment férjhez, mint én a fiúk apjához.
Aztán egyszer eljött hozzám, mikor Kismacsó úgy egy éves volt, én meg otthon voltam vele. Azt mesélte később, hogy mikor meglátta Kismacsót az előszobában állni a kék kantáros nadrágjában, zsebre dugott kézzel, feje fölött napfényből szőtt glóriával -ez milyen költői-, akkor határozta el, hogy kell neki egy gyerek. És lett is neki a lánya, épp kilenc hónap múlva.
Azóta, ahányszor ránézek a lányára. eszembe jut ez a történet. :-) )

Holnap.
Rengeteg mindent kellene csinálni, intézni, aztán majd jól nem csinálunk semmi hasznosat, amilyen fárasztó volt ez a hét.
Esetleg megejtjük az első mézeskalács sütést. ;-)

Jingle bellsi előkészületek

Vasárnap Charlie kicsit lázadozott, hogy nincs kedve főzni, és hát többnyire ő ragadja meg a fakanalat otthon, úgyhogy most egy szó nélkül kezdetem el darabolni a húst a gulyás leveshez, mert azért néha én is főzhetek.
Végül a tepsis zöldséget ő csinálta, és hogy, hogy nem, de sikerült együtt tevékenykednünk úgy, hogy nem vesztünk közben össze. Más a tempónk, a szokásaink a konyhában, de most nem volt gond.
Ebédre mind a négyen otthon voltunk már, gyújtottunk gyertyát is, nagyon kellemes volt együtt enni.

Aztán végre belefogtam a NAGY takarításba.
Megmondom őszintén, hogy főleg azért, hogy előszedhessem végre a karácsonyi díszek egy részét. Mert csövekre girlandot tekerni, meg szekrény tetejére kis fenyőt rakni csak úgy érdemes, ha előtte lemossuk, letöröljük az említett helyeket.
Szóval elővettem az alumínium létrámat, és felmásztam mindenhová a konyhában, lemostam mindent, megpucoltam az ablakot, még a sütőt is kipuceváltam.
Hosszú órákig csináltam, Belami meg kint ült a jegyzeteivel, tanult, én meg igyekeztem nem szólni hozzá, hogy ne akasszam meg. Kérdeztem, hogy nem zavarja, hogy itt ugrálok körülötte, de azt mondta, hogy egyáltalán nem, sőt énekeljem csak nyugodtan a karácsonyi dalokat, ő a kollégiumban hozzászokott ehhez, csak ne kérdezgessem, mert akkor tényleg kizökken.
Szóval jó falsul, de nyomtam a Jingle Bellst és társait, és haladtam.

 

Még rengeteg minden van, amit meg kell csinálnom, de legalább belefogtam már. Végre! :-)