Tombol a nyár.
Nemcsak azért, mert rohadt meleg van, hanem mert magunkhoz képest elég sok a program.
Múlt hétre ott volt a csapatépítő, a szülinap, szombaton meg a Múzeumok Éjszakája.
Ez a rendezvény elég szépen kinőtte magát itt nálunk, mi Charlieval minden évben kiválasztunk pár programot, és bekapcsolódunk ebbe a "vérkeringésbe".
Belami is szereti, ha teheti, jön velünk.
Idén nem számítottam rá a ballagás miatt, de Ági másnap ügyelt, úgyhogy időben hazajöttek, Ági le is pihent, Belami meg becsatlakozott hozzánk két programra.
Mórt leadtuk Charlie anyukájához, és először a Természet Házához mentünk, ahol megnéztük a kiállítást, de főleg a kutyás bemutató miatt mentünk, ami az udvaron volt. Ajjj, annyi kutya egy helyen! Ráadásul a bemutató után mindet meg lehetett simizni, imádtam nagyon.
Aztán elmentünk Belamiért, megnéztünk egy fotós kiálítást, majd a hangszergyűjteményt, ahol előadás is volt pengetős hangszerekről. Nagy forma volt az előadó, sokat nevettünk.
Majd átsétáltunk egy másik kiállításra, de ott rengetegen voltak, Belami egyszerre elfáradt. Mondta, hogy ő hazasétál, mi még maradjunk nyugodtan. Én még hasítottam volna tovább, de Charlie is leeresztett, szóval bejártuk még azt a kiállítást, utána elindultunk haza. Mire megérkeztünk, már én is fáradt voltam, szóval jobb is volt, hogy időben abbahagytuk. Ez van, nekünk már éjfél előtt fellövik a pizsamát, meg Mór miatt úgyis fel kell kelni reggel hat és hét között, őt tökre hidegen hagyja, hogy mi meddig bulikáztunk éjszaka.
A programok között fagyiztunk, meg Charlie csinált sok fotót rólunk is, úgyhogy még elalvás előtt előtúrtam a facéról egy tíz évvel ezelőtti Múzeumok Éjszakája képet Belamiról és rólam, és mellé raktam a szombatit. Szerintem sokat változtunk, Belami srácból férfi lett, én meg jól megváltoztam arcilag is, de nem rossz értelemben. Én valahogy jobban szeretem a mostani arcomat, de lehet az is, hogy az elfogadás egy újabb szintjére léptem, mindenesetre teljesen ki vagyok békülve magammal. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor hátra lehet dőlni, mert tennivaló mindig akad magamaon, csak éppen nincs bennem elégedetlenség, meg félelem, hogy "jajmitszólnak?!". Valahogy nem érdekel, és ez valami hihetetlen könnyebbség.
Vasárnap végre nem mentünk sehová.
Talán ez a hét kevésbé lesz program dús, de közeleg a július, az meg az én hónapom, és még szabadságon is leszünk.
