Voltam már jobban és vidámabban.
Most lenne jó a szabadság, de hiába van még tizenegy napom, most nem tudom kivenni.
Holnap lesz ez a kötelező szeminárium, amiből december közepéig még lesz másik hat. A további időpontokat még nem lehet tudni, és ez megint annyira jellemző. Fúú, annyira elegem van most az egészből, de komolyan!
Ma biztosan pihenő napot tartok.
Nemcsak mentálisan, most fizikálisan is fáradtnak érzem magam, lehet sok volt egymás után kétszer futni, de volt már ilyen, és nem volt gond.
Annyi mindent kellene csinálni, de csak morfondírozok rajta.
Mindenesetre a maci kabátomon beljebb varrom a gombokat, mert tök jó lenne használni, finom meleg.
Kismacsó mesélte a hétvégén, hogy hivatalos fotózás volt a "szervnél", ahol dolgozik.
Ott tolongott mindenki, persze a főnökség is. Azt mondja az egyik vezető Kismacsónak: -Maga fiam többet kereshetne fotómodellként, mint itt.
Hát ja. Olyan, de olyan fess, hogy nem is értem, hogyan sikerült ennyire tökéletesre.
Ennek kapcsán elgondolkoztam azon, hogy nekem mennyire fontos a "szépség".
Azért írom így, mert ez relatív. Nekem szépnek számít mindkét gyerekem, de másnak nem biztos.
Én gyönyörűnek látom a férjem kék szemeit, de ismerek olyat, akit taszít ez a szín.
Szerintem Mór szép kutya, de nem mindenkinek tetszik az uszkár, mint fajta.
És még sorolhatnám, de annyi bizonyos, hogy ez nekem fontos, mert valahogy összeköttetésben van azzal, hogy mit érzek a "szépség" mögött. Nekem csak az szép, ami mögötte is az valamiért. A léleknek is szépnek kell lennie, szerintem. Én nem emlékszem, hogy szépnek találtam valakit úgy, hogy rosszindulatúnak, kicsinyesnek, gonosznak, stb.. éreztem lelkileg. És pont ezért, olyan volt már, hogy valakit szépnek, tündöklőnek láttam, mert olyan jó volt a lelke. Valahogy kiült ez a külsejére.
Na ezért próbálok mindig kikeveredni a rosszkedvemből.
Öregít, csúnyít, nem akarom. Meg amúgy sem jó.
