Lenullázva

No. Még mindig le vagyok nullázva teljesen.

Érzelmileg, hangulatilag. Nagyjából ki vagyok égve, mint a rongy. Ez van.

Talán ezúttal nem kellett volna a falig menni, de most már mindegy.

Innen kellene elindulni felfelé, de a gyámi munka most önmagában sok(k), egyszerűen nem tudok honnan kirántani energiát, inkább tőlem viszi ez a sok f.szság, ami épp történik. Törvényszerű, hogy ilyenkor gajdul meg mindenki, pedig még J.J-n sem vagyok túl, aki nem is igazán az én gondom. 

Úgyhogy most elmegyünk szabadságra egy hétre.

Holnap el is utazunk a hegyekbe, majd vsaárnap este, vagy hétfőn délelőtt jövünk csak vissza. 

Szeretnék rendet tenni a fejemben, mert ma egész nap fel akartam mondani a főállásban is, és ennek oka van. Talán tényleg ezen a vonalon is változtatni kellene. Szeretném ezt tiszta fejjel végiggondolni, aztán cselekedni. Nem akarok elhamarkodott döntéseket hozni. 

Azt nem hiszem, hogy ennyi szabadságtól visszatöltődök, de legalább lesz terem, időm, nyugalmam eltűnődni azon, hogy mit csinálnék szívesen, merre mennék tovább. 

Mert jelenleg fogalmam sincs. Csak tolom-tolom magam előtt a napokat, átverem a teendőket az életemen, de nem látok magam előtt semmit a jövőből, és ez nagyon rémisztő. Valamelyik nap már az is eszembe jutott, hogy talán azért nem látom, mert nincs is. Lassan vége lesz mindennek. 

Ez nagyon rémisztő volt így, ahogy végigfutott rajtam. Fizikálisan rendben vagyok, fitt vagyok, mert a futásokat és a tornákat is átverem a rendszeren, egyszerűen nem engedem meg magamnak, hogy elhagyjam magam. Mondjuk jóval többet is eszek, főleg édességet, csokit, úgyhogy ezért sem lehet a mozgást hanyagolni.

Hogy valami jót is meséljek.

Megkívántam ezt a gyűrűt, pedig annyira nem az én stílusom, csicsás is, de akkor is beleszerettem. Ajándék magamnak. 

 

Valamiféle kezdetként tekintek rá.

Összeszedem én magam, csak még egy kis idő kell. 

Csak nyavalygás (néha nekem is elegem van)

Hét után értem haza az éjszakai melóból, de fél nyolckor már hívtak a főállásom miatt. 

K.rva sz.r éjszakám volt, hárman voltunk az egész intézményre, ami nagyon kevés, főleg reggel. Meg is fogalmazódott bennem, hogy valószínűleg ezt a hónapot befejezem, a júniust még meglátom, de júliusban már tuti fix, hogy nem csinálom tovább. 

Erre.

Hazajövök, az első kávém még lent sem volt, de már jöttek egy olyan üggyel, ami újabb rendőrségi feljelentés, rohangálás, inkább nem is folytatom az eszmefuttatást erről, mert megint megkapom, hogy nincs jogom véleményt formálni. 

Szóval nem véletlenül jutott eszembe megint, hogy meddig és ne tovább.

Már a második kávémat is megittam, mert valahogy ébren kellene maradnom, és intézkednem. Az egyéb adminisztrációs feladatokat, amiket mára ütemeztem, inkább hagyjuk is, tolódnak tovább. Persze holnap nappalos leszek reggel héttől este hétig. Inkább nem is folytatom. 

Tele van a hócipőm.

27-ei beszámoló megkésve, meg a többi

Először azt gondoltam, hogy már nem is írok beszámolót diéta ügyben, mert kb. ugyanaz van.

De aztán a héten többször is az jött szembe, hogy a magasságomhoz 56 kiló lenne az ideális, és kacérkodni kezdtem vele, hogy nyárra becélozhatnám ezt. Mostanában úgyis többet vagyok 60,1 kg-nál, mint 59,9-nél. Szóval nem is lenne akkora baj visszatérni kicsit a számoláshoz. 

Attól persze továbbra is tartok, hogy még jobban öregít a súlyvesztés, de majd figyelem magam, hogy ne essek át a ló túloldalára semmiképp. 

Múlt héten csak sikerült hoznom a három edzést, a héten eddig nulla.

Persze ez a hét most húzós, hármat is megyek a másodállásba, darabonként 12 órát, szóval elfogadom magamtól az érzést, hogy nincs most erőm máshoz. Talán ma egy lazát edzeni fogok, ha belefér.

Itt volt egy bekezdés a munkámról, de töröltem is.

Egyik részről azért, mert talán túlléptem egy határt, bármennyire is név és minden nélkül osztottam meg valamit a munkámról. Másik részről meg pont az ilyen hozzászólók miatt nehéz értekezni bármiről is, mert ők felveszik a rosszindulat szemüvegét, és úgyis azt képzelnek bele a leírtakba, amit akarnak. Nekem meg erre pont nincs szükségem. Amúgy -csak megjegyzem- a boszorkányüldözések is az ilyen típusú mentalitásból adódnak.  

Persze egész éjjel ezzel álmodtam, küszködtem.

Reggel olyan fáradtan ébredtem, mintha nem is aludtam volna. Már két kávén túl is vagyok, meg csomót telefonálgattam munka ügyben, lassan belekezdek a határidős levelekbe, aztán készülök a holnapi 12 órámra. 

Hogy valami jóval zárjak.

Úgy 2 hónapja rátekeredtem, hogy nekem kell egy adidas superstar, mert gyerekkoromban volt olyan nekem, és nagyon szerettem. Meg a farmerszoknyás szettekhez nagyon menő lenne. Jó sokat munkálkodtam (próbáltam, mászkáltam, netet túrtam) ez ügyben, de végül sikerült, lett egy ilyenem:

Apró örömök. 😉
    

Munkás, orvosos

Most azt gondoltam ki a mai mellékállásos munkanapom után, ami egyben szabadság volt a főállásomban, hogy márciusban és áprilisban még megpróbálom folytatni ezt az esztelen magatartást munkaügyileg, aztán felmondok a félállásban.

Áhh! Kezdek teljesesen kipurcanni, majd itt leírtam tíz sorban azt, amit egyszer már elmeséltem a munkahelyi hangulatról, szóval inkább töröltem. A munkával továbbra sincs semmi gondom, egyedül a nevekkel gyűlik meg a bajom, de igazából már nincs kapacitásom megjegyezni száztíz új nevet, de lehet többet is. Csak gyámként van harminchét gyerekem, azoknak nevelőszülőjük, a gyámhivatali ügyintézők, kollégák, és nem is sorolom tovább. Vajon mennyi nevet lehet gond nélkül, aktívan használni? Mindenesetre az én agyam már kimaxolta a kapacitását lassan.

Pénteken voltam mammográfián Pesten.

Balami csuda cukin elvitt a saját osztályára kávézni, megmutatta hol leletezik, aztán átvitt a radiológiai osztályra, a mammográfiára, és rábízott néhány aranyos hölgyre. Voltam már ilyenen, annyira nem izgultam sem a vizsgálaton, de az eredményen sem, éreztem, hogy minden rendben. Meg is mondták a felvételek elemzése, majd az ultrahang után, mert minden volt, és nagyon alaposan. Azért megkönnyebbültem, hogy ezt is pipálhatom a szűrések sorában. 

Már a fogászaton is volt egy köröm.

Kértem és kaptam árajánlatot az egyik csapos/csapolt? fogamra, amiről lejött a fogszínű borítás. Meg vannak még apróbb esztétikai javítások, amiket lehet, hogy megvalósítok, de most a lényegre koncentrálok először. 

Még endokrinológust keresek.

Akit melegen ajánlottak, az nem tud/akar új pacienst fogadni, arra meg még nem volt időm, hogy új után kutakodjak. Amúgy a vérvétel alapján most minden okés velem, csak azért szeretnék konzultálni valakivel, hogy a Letroxot le tudnám e tenni, vagy jobb, ha nem barmolunk bele a rendszerbe. Orvos nélkül én nem partizánkodok, az biztos. 

Nagyon fáradtan kezdtem ezt a hetet.

Múlt héten összehoztam három edzést, de most úgy érzem, hogy meghalok, ha a héten a munkán kívül bármit csinálnom kell. Jó, hamarosan megjön, ez biztosan nem lendít az energiámon, de azért szeretném összekapni magam. 

  

November 13.

Voltam már jobban és vidámabban.

Most lenne jó a szabadság, de hiába van még tizenegy napom, most nem tudom kivenni. 

Holnap lesz ez a kötelező szeminárium, amiből december közepéig még lesz másik hat. A további időpontokat még nem lehet tudni, és ez megint annyira jellemző. Fúú, annyira elegem van most az egészből, de komolyan!

Ma biztosan pihenő napot tartok.

Nemcsak mentálisan, most fizikálisan is fáradtnak érzem magam, lehet sok volt egymás után kétszer futni, de volt már ilyen, és nem volt gond. 

Annyi mindent kellene csinálni, de csak morfondírozok rajta.

Mindenesetre a maci kabátomon beljebb varrom a gombokat, mert tök jó lenne használni, finom meleg.

Kismacsó mesélte a hétvégén, hogy hivatalos fotózás volt a "szervnél", ahol dolgozik.

Ott tolongott mindenki, persze a főnökség is. Azt mondja az egyik vezető Kismacsónak: -Maga fiam többet kereshetne fotómodellként, mint itt.

Hát ja. Olyan, de olyan fess, hogy nem is értem, hogyan sikerült ennyire tökéletesre. 

Ennek kapcsán elgondolkoztam azon, hogy nekem mennyire fontos a "szépség". 

Azért írom így, mert ez relatív. Nekem szépnek számít mindkét gyerekem, de másnak nem biztos. 

Én gyönyörűnek látom a férjem kék szemeit, de ismerek olyat, akit taszít ez a szín. 

Szerintem Mór szép kutya, de nem mindenkinek tetszik az uszkár, mint fajta.

És még sorolhatnám, de annyi bizonyos, hogy ez nekem fontos, mert valahogy összeköttetésben van azzal, hogy mit érzek a "szépség" mögött. Nekem csak az szép, ami mögötte is az valamiért. A léleknek is szépnek kell lennie, szerintem. Én nem emlékszem, hogy szépnek találtam valakit úgy, hogy rosszindulatúnak, kicsinyesnek, gonosznak, stb.. éreztem lelkileg. És pont ezért, olyan volt már, hogy valakit szépnek, tündöklőnek láttam, mert olyan jó volt a lelke. Valahogy kiült ez a külsejére.

Na ezért próbálok mindig kikeveredni a rosszkedvemből.

Öregít, csúnyít, nem akarom. Meg amúgy sem jó.    

  

November 8 és 9.

Sejtettem, hogy nem minden nap tudom magam rávenni az írásra.

Főleg a látogatós napjaimon sűl ki annyira az agyam, hogy estére már csak nézek ki a fejemből, mindenféle alkotói munkára képtelen vagyok. 

Tegnap egyedül a tornára tudtam rávenni magam, arra is csak azért, mert egész nap autóban ültem, teljesen elgémberedtem. 

A mai napot inkább hagyjuk is!

Stressz bajnokság a köbön. Annyira utálom, mikor szegény munkavállalót hülyének nézik. Főleg ez a kötetlen munkaidő dolog nagyon vissza tud ütni, mert azt gondolják fentebb, hogy ennek keretében dolgozz csak nyugodtan hétvégén is, akkor is, ha már csütörtök estére megvan a heti negyven órád. Kit érdekel? Csúsztasd le! De mikor?! Áhh! Hagyjuk is!

Mondanám, hogy majd hétvégén lesz időm, de fentiek miatt nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz.

Na, majd meglátjuk.   

Panaszkodós, ventillálós

Többször is gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán érdemes e belefogni annak a leírásába, hogy mennyire szar most minden.

Biztos vagyok benne, hogy sokkal, de sokkal nehezebb helyzetekkel küzdenek sokan, de én akkor is azt érzem, hogy tele van a hócipőm. Úgy érzem magam, mint aki ketrecben van, és bármerre néz, csak a rácsokat látja. Teljesen elfogytam, nincs bennem lendület, az agyamra megy mindenki, néha már Charlietól is sikítófrászt kapok. 

Pedig neki sem könnyű.

A keresztanyjánál tett látogatása egyértelművé tette, hogy nem depresszióról van szó, hanem agyi leépülésről, olyanról, amilyen az apukájának, meg a nagyszüleinek is volt. Most még több a tiszta időszaka, de ha ez valóban olyan, mint az előbb említetteknél, akkor ez nagyon gyorsan fog változni, és nem jó irányba.

Na most, a keresztanyjának nincs gyermeke, csak egy élő testvére, meg a férjemen kívül egy másik keresztgyermeke. Charlie az unokatesójával próbált arról beszélni, hogy mekkora gáz van, meg az édesanyjának is elmesélte szépítés nélkül. Nem teljesen világos, hogy pontosan kis is mondta mindezt tovább a testvérnek, aki visszamondta a keresztanyjának. Az egésszel csak az a baj, hogy Charlie keresztanyja -nyilván- nem emlékszik az éjszakai ámokfutására, mert ez már csak ilyen. Szóval megsértődött. 

Az teljesen világos, hogy a testvére ezt azért csinálta, mert ő akar rendelkezni a testvére vagyona felett, és nem szereti, ha más is mocorog körülötte, mert nehogy már. Persze segíteni, azt nem akar. Szegény Charlie meg, aki valóban segíteni szeretne, jó elkaszálta magát. Ő akár írásba is adná, hogy nem tart igényt semmire, csak foglalkozzanak már a még élő keresztanyjával, de persze cseszheti, mert a többieket nem ez motiválja, hanem a szaros pénz. Én könnyen beszélek, mikor azt mondom neki, hogy hagyja a fenébe az egészet, hisz nincs érzelmi kötődésem a keresztanyjához. Neki meg van. 

Aztán itt van az is, hogy ő itthonról dolgozik, meg sokszor én is, és időnként teljesen egymás agyára megyünk. 

Nekem tényleg nincs könnyű természetem, meg borzasztóan igényelném, hogy néha egyedül lehessek. Ő viszont ki nem állhat egyedül lenni, lassan ott tartunk, hogy már azt is szóvá teszi, ha munka ügyben megyek el itthonról. Legszívesebben mindenhová elhurcibálna, de természetesen erre nincs ideje, így feszült, hogy elmegyek. Teljesen el van rugaszkodva a valóságtól, szerintem neki is kezd kisülni az agya a bezártságtól. 

Az, hogy elég más igényeink vannak töltődés szempontjából, mindig is egyértelmű volt, de át lehetett hidalni kompromisszumokkal. Most ez felborult, mert igazából alig lehet programot csinálni, maximum azzal variálunk, hogy hová menjünk kutyát sétáltatni, meg bevásárolni. Nem tudunk elutazni, hogy kiszakadjunk egy kicsit innen, nincs kulturális program, étterem, mozi, semmi. Estleg online minden, csak épp így is megállás nélkül a gép előtt dolgozunk, szóval na..

Olyan ez a vírus miatt kialakult helyzet, mint egy szép lassan ölő méreg, elszívja az ember összes energiáját, és agóniába hajszol. Akinek "valódi" gondjai is vannak, azt meg gyorsabban nyírja ki. Borzalmas. Én nagyon sötéten látom a helyzetet, meg egyre inkább a jövőt is. 

Persze azért jó dolgok is vannak, történnek.

Először is a legfontosabb: egészségesek vagyunk. A fiúk rendben vannak. Van munkánk. Van egy fantasztikus Mórunk, aki azért igyekszik bennünket jókedvre hangolni, sokszor sikerül is neki. Süt a nap épp, szóval annyira azért mégsem rossz a helyzet.