Nyavalyásan, meg évértékelés is

Sajnos hiába vagánykodtam, hogy én nem fogom elkapni Charlie megfázását (ő meg Kismacsótól kapta ajándékba), csak sikerült.
Már hétfőn is éreztem, hogy nem faca velem valami, de keddtől egy rémálom volt a közérzetem.
Tegnap dolgoztam, vagy inkább végigvonszoltam magam a napon, de türelmem nem volt semmihez és senkihez. Az egyik gyerekkel már kora reggel összevesztem, utána csöndesebben voltak mindannyian, szerintem érzékelték, hogy jobb velem most jóban lenni.
Délután az egész kompániával Budapestre mentünk, mert jegyeket kaptunk erre. Jött Charlie is, meg az összes kolléga, nagyon jó volt.
Hazafelé már úgy lüktetett a fejem, hogy azt hittem szétszakad. Hajnali egy körül kerültem ágyba, de hat óra körül felkeltem és vettem be fájdalomcsillapítót.
Azóta egészen jól vagyok. Remélem, hogy a gyógyulás útjára léptem, mert minél hamarabb szeretnék visszatérni a jógázáshoz, jó közérzethez. (Amúgy szerintem nem is lettem volna beteg, ha nem állok le vele az ünnepek és az új ciklusom indulása miatt.)

Én szerettem ezt az évet, pedig nem volt könnyű.
Rengeteg változást hozott, hisz rövid betanulás után, februártól egyedül elvezetgettem egy lakásotthont, és igazából szerettem csinálni.
Aztán májusban jött egy ajánlat, amire nem lehetett nemet mondani. Nem is mondtam, elfogadtam, és egy kicsit megbicsaklottam ettől. Mert mást mondott az eszem, és mást a szívem. Jó nagy kavarodás volt bennem.
Még mindig nem tisztult le minden száz százalékosan, de nagyjából tudom, hogy mi a bajom, milyen megoldások lehetnek. Azt még nem sejtem, hogy végül merre visz majd a szívem, az eszem...
Most úton vagyok, rengeteg még a dolgom, találtam magamnak sok új elfoglaltságot, némelyiktől frászt kapok, de célom van vele, csinálnom kell.
Más röpke ötletem meg a mániámmá vált (jóga), de ennél rosszabb rögeszmém soha ne legyen.
Jó kis önismeret tréning is volt ez az év, olykor magamnak is okozok még meglepetéseket.
Családilag panaszom nem lehet, ennél jobbat kívánni sem lehet, de tényleg. Az életem három lábú székén ez a láb nagyon-nagyon stabil, gyakorlatilag megtámasztja a munka és önmegvalósítás kicsit remegőbb lábait. 2018-ban megszüntetem ezt a remegést így, vagy úgy, még nem tudom pontosan hogyan. Ez a cél. Mert célok meg kellenek. Jó lesz ez. 😉

Karácsony 2017

Ahhoz képest, hogy novemberben milyen világvége hangulatom volt, most meglepően jól érzem magam. Szeretem a decembert, ezeket a napokat meg különösen.

Tegnap reggel Charlie eljött értem a munkahelyemre, onnan beszaladtunk még egy-két boltba, és nagyon örültünk, hogy egyáltalán nem volt mozgás, gyorsan haladtunk.
Ahogy hazaértünk, a két fiú is magához tért (sokáig alszanak mindig), Belami becipelte az erkélyről a töves fenyőnket, és elkezdtük feldíszíteni. Charlie a konyhában tüsténkedett, csinálta a húst.
A háttérben a Reszkessetek betörők ment, úgyhogy időnként megálltunk, és valamelyikőnk fejből mondta a szöveget, annyira sokszor láttuk már. Lehet, hogy gáz, de mi nagyon szeretjük az első két részt, hozzátartozik a karácsonyhoz.
Minden a terv szerint haladt, egy óra körül ettünk, aztán ajándékokat bontottunk, beszélgettünk. Úgy három körül mindenki szundikált egy órát, utána készülődni kezdtünk az esti karácsonyozásra. Hajat mostam, sminkeltem, és addig túrtam a szekrényt, míg nem találtam egy piros felsőt, mert a dolgozós éjszakán pirosra festettem a körmömet (elég bénán), szóval kellett valami hasonló színű valami a toalettemhez.
Közben Charlie megérkezett az anyukájával, kicsit maradtunk nálunk is, aztán parfüm felhőben úszva összetereltem a családot, és elindultunk Anyuékhoz.
Ott is nagyon jól éreztük magunkat, tizenhárman gyűltünk össze, nagyon mozgalmas volt.
Az ételek finomak voltak, fényképeztünk is sokat. Charlie fotói még nincsenek kiválogatva, csak a telefonos fotókból garázdálkodtam, illetve Belami kapott el pár jó pillanatot, azokat gyorsan a magamévá is tettem. 😉

Jó sokára értünk haza, aztán nem is aludtunk el hamar, szóval ma reggel nem volt könnyű hétkor felkelni.
Most mi utaztunk a keresztlányunkhoz, már nagyon vártuk Charlieval. Csak az rondított a dologba, hogy úgy néz ki, elkaptam a megfázást Charlietól. Ő még köhög, de az antibiotikum kúrájának vége, én meg most kezdek beteg lenni. Nem is nagyon puszilgattam Zozót, nem szerettem volna lefertőzni.
A rózsaszín motorral nagyon boldog volt, már napok óta várta, hogy vigye neki a Jézuska. Charlie jól kidekorálta a járműt, van rajta Mása, Medve, csillagok, lópikula, minden. Igazán csajszis lett.

Most pedig itthon, itt ülünk egy rakáson a karácsonyfa fényeiben, megy a Reszkessetek betörők második része (tegnap az elsőt néztük meg, de nem a tévéműsorban akkor sem), Milka szaloncukrot eszünk, én írok. Belami itt fekszik mellettem az ágyon, időnként hozzáérek, a másik kezemmel meg átérek a fotelhoz, ahol Kismacsó ül, és végigsimítok a haján. Minden jó... És most megyek, megölelgetem Charliet.

Szilveszter, meg utána

Ki nem állhatom a szilvesztert.
Tavaly (2016.01.01-én) csak nem aludtam a hülye pezsgőtől, idén (2017.01.01-én) hánytam is.
Pedig igazán nem ittam sokat (két pohárral), de mindenhol enni kellett, és ez megbosszulta magát. Nekem egyszerűen nem megy, hogy egyszerre egyek és igyak is.

Azért a nap további része jól sikerült: sokáig aludtunk, utána filmet néztünk.
Lassan megérkeztek a fiúk, először Kismacsó (ő Kisszőkééknél aludt a buli után), később Belami is, már a liftben fújta az ördögnyelvet (ő meg Széphajútól jött, Széphajú volt a házigazda a házibulijukon, úgyhogy takarítani kellett segíteni).

Már jobb volt a gyomrom, úgyhogy ettem a fiúkkal lencsét, meg virslit... Meg sütit, meg zéró kólát. Hát igen. Igazából holnap kezdődik az új év. ;-)

Az meg feldolgozhatatlan, hogy holnap munka.
Szinte hitetlenkedve állítottam be az ébresztőt, mert egyszerűen nem hiszek benne, hogy egyáltalán el tudok ma még aludni, abban meg főleg nem, hogy fel fogok kelni időben.
Máris utálom az egészet.

Évzáró 2016

2016 arról szólt, hogy elengedjek vágyakat, és új utakra lépjek.
Röviden így tudnám összefoglalni azt, hogy miről szólt az idei év.

Nos, nem tétlenkedtem, az már bizonyos.
Azt mindenképp szeretem magamban, hogyha elhatározásra jutok végre, akkor mozgásba lendülök, és semmi meg nem állíthat.
Januárban még csak motoszkált bennem, hogy szeretnék máshol dolgozni, de annyira lefoglalt, hogy valahogy elengedjem a saját gyerek utáni vágyunkat, meg csinálni kezdtük a bántalmazott nőkről szóló videónkat Charlieval az éves konferenciánkra, hogy tett még nem követte az elképzelést.
Aztán februárban arculcsapásként ért, hogy minden kérésünk ellenére ránk akarnak lőcsölni egy pályázatot a munkahelyen, és a januári változások is egyre inkább megmutatták a rendszer sebezhetőségét, azt, hogy kezd széthullani minden.

Végiggondoltam, és arra jutottam, hogy én ezt nem akarom tovább. Ha úgy tetszik, én leszek az a bizonyos patkány, aki menekül a süllyedő hajóról.
Én voltam az első, aki felállt, és eljött onnan, majd utánam még többen is így gondolták, ki ezért, ki azért.

Gyakorlatilag az is megfogalmazódott bennem, hogy pontosan mit szeretnék csinálni, és hol. Így proaktív pályázatokat nyújtottam be, egyszerre több helyre is.
Amikor megkerestek, akkor nem azt az állást kínálták, amit én szerettem volna, de valahogy azt éreztem, hogy EL KELL FOGADNOM.
Ma már tudom, hogy mindez azért történt, mert ezen az álláson át vezetett az út a mostanihoz.
Kalandos volt, és fennállt a veszélye, hogy két szék közül a földre csücsülök, de szerencsére van diplomáciai érzékem, és rohadt jó leveleket tudok írni. ;-)
Aztán az út során megkísértett az ördög egy volt évfolyamtársam, de kemény voltam, és nem bánom egy percig sem. Soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha a nagyravágyásom győzedelmeskedik a megismerni vágyásom felett.

Aztán előállt az, hogy egyedül csinálhatok egy otthont. Egy jól működő otthont, amit nem nekem kell kivakarni a sz.rból (mert ilyen is van).
Ez egyik részről nagyon nagy könnyebbség, másik részről meg felelősség és talán az elvárások miatt teher is.
Valahogy el sem tudom képzelni, hogy ez menni fog nekem, vagy ebből bármi jó kisülhet.
Azt sem tudom, hogy van e ehhez az egészhez kedvem, erőm, ilyenek. Én ennél sokkal lustább kényelmesebb vagyok. Szeretek (ezt szoktam meg tíz év alatt) pont nyolc órát dolgozni -tól -ig, és utána hagyjon engem mindenki békén a munkával.
Nekem kell a feltöltődéshez, hogy kilépjek a feladatból, de ez itt -szerintem- nem fog menni.
Közben meg azt is gondolom, hogy semmi sincs véletlen, valamiért erre vezet az utam, és nekem most erre kell mennem.
Valami újat fogok magammal kapcsolatosan megtapasztalni, hisz nem voltam még ilyen helyzetben. Remélem nem kell csalódnom magamban!

2015 -ben volt az utolsó lombikunk.
Betöltöttem a negyvenet, én mondtam ki, hogy legyen vége.
2016-ba már úgy mentünk át, hogy ezt próbáltuk feldolgozni.
Bónuszba terhes volt már a sógornőm, és a fájó kezdet után csodálatossá vált a dolog: áprilisban megszületett a keresztlányunk.
Zoé pont olyan, mint ahogyan elképzeltem a mi Annánkat: se több, se kevesebb. Annyira imádom, mint a sajátjaimat, csak egy kicsit másképp, mert lány.
Más tulajdonságokat bírok benne, mint a fiúkban ilyen idősen, de ő is éppen olyan tökéletes, mint ők voltak nekem mindig is.
Így történt, hogy a két fiú mellé kaptunk egy lányt mégis.

Azt is szeretem magamban, hogy át tudom forgatni a rossz dolgokat jóvá, hogy nem kevés munkával, de meg tudom szerezni a kis lelki békémet.
Mert azért akárhogy is nézem, rengeteg jóság van az életemben, és nem vagyok hajlandó azzal gyilkolni magam, hogy mi nincs.
Had élvezzem már, hogy oda megyek, ahová csak akarok, addig, ameddig csak szeretnék!
Olyan szemtelenül fiatal vagyok még mindig, annyi mindent szeretnék még csinálni, kipróbálni, és fogok is.
Gyorsan-gyorsan habzsolni, dőzsölni ebben a szabadságban, mert pár év múlva már akár nagymama is lehetek, és én nagyon jó nagyi szeretnék lenni, szóval addig ki kell élnem magam. :-)

Jövőre.
Legfontosabb szeretteim és saját egészségem. A többi megoldható, de azért, ha lehet....
Szeretnék egy legalább ilyen jó és fordulatos évet, mint az idei.
Szeretnék jobb és odaadóbb felesége lenni Charlienak, mert ezen tényleg van mit dolgozni. (Sokkal, de sokkal többet kapok, mint adok, ez az igazság.)
Szeretnék többet mozogni, hogy sokáig ilyen egészséges és mozgékony legyek, mint most.
Szeretnék több türelmet gyakorolni mind itthon, mind a munkámban.
Szeretnék jogosítványt szerezni 2017-ben.
Szeretnék nyáron több nyaralást, de legalább kettőt: egyet Horvátországba (Belami nyerte a családnak) és egyet a szeretett Balcsikánkhoz. (Jöhet több is, de ezek biztosan legyenek!)
Szeretném komfortosan érezni magam a munkámban, most egy kicsit elég a változásokból, jó lenne "bedolgozni" magam végre valahová, és nyugiban csinálni a dolgomat.
Jó lenne, ha az anyagi ügyeink fényesebbek lennének, hogy esetleg házba költözhessünk (akkor lenne végre kutyánk), de azzal is kiegyeznék, ha a mostani lakhelyünket felújíthatnánk, mert lenne rá keret.
Szeretném magam körül boldognak látni az embereket, de legfőképp a családomat, mert attól én is az leszek.

A fentiek nagyobb része rajtam múlik, a többihez meg remélem lesz szerencsém.

Minden kedves olvasómnak kívánom, hogy teljesüljön minden álma, amit 2017-re szövöget!

                                                   Megan Hess Fashion Art & Design