Blogvember, november 15.

Megint péntek lett, és jött a hét egyik fénypontja, a tánc.

Pedig majdnem lebeszéltem magam róla. Hogy minek bohóckodok majdnem ötven évesen? Inkább üljek le egy film elé, és tömjem a fejemet chipssel vagy pattogatott kukoricával! Aztán csak összekaptam magam, és mentem. 

Annyira jó volt!

Csomó új dolog is volt, szerintem nagyon profi az oktató. Hozott hat érzelmet fa spatulára írva, és másik haton a mozgás dinamikájával voltak leírva érzelmek, és össze kellett párosítanunk. Utána válsztottunk, és improvizálva eltáncoltuk ezeket az érzelmeket. Én eleinte be voltam feszülve, mert kevésnek éreztem magam ehhez, de aztán láttam, hogy mindenki átadja magát a zenének, és nem foglalkozik mással, úgyhogy kezdtem befelé figyelni, meg kreatív lenni semmi tánctudással. 

Az életörömnél az oktató fényeket kapcsolt fel, amivel a szertelenséget, a kirobbanó energiát akarta előcsalogatni, úgyhogy tisztára disco feeling lett, nagyon bírtam. 

Most is jó alaposan nyújtottunk, és örömmel nyugtáztam, hogy még mindig jóval az átlag feletti a hajlékonyságom. 

Mikor elindultam hazafelé, olyan ruganyosnak éreztem a lépteimet, mintha felhőkön szökdelnék, valahogy minden izmomat hosszabbank éreztem, és mindegyik önálló életre kelt. 

Na, majd holnap biztosan lesz ennek böjtje, de kit érdekel? 

Alig várom a következő alkalmat. 

Tegnap, meg ma

Tegnap jó volt a vacsorával egybekötött stand-up est, pedig igazából ez nem az én műfajom, ettől függetlenül szeretek új dolgokat kipróbálni. Nyilván az is segített, hogy vacsi után kértem egy kis száraz rosét.

Ma Zozó nap lesz, én -ugye- itthon vagyok, Charlie kivesz egy fél napot, úgyhogy elmegyünk anyósomhoz egy talira a keresztlányunkkal.

Péntek, szombat és vasárnap Charlie horgászni megy valahová messze, ott is alszanak.
Belami kirándul a haverjaival, Kismacsó az apjával elutazik.
Sokáig gondolkodtam, hogy valami programot kellene nekem is szervezni, de egyszerűen semmi olyasmi nem jut eszembe, amihez kedvem lenne. Azt hiszem, azt fogom csinálni, amihez a legjobban értek (Charlie szerint): magammal foglalkozok. Ez lehet nem hangzik túl jól, de én tényleg nagyon jól elvagyok magamban, sőt igénylem az egyedüllétet. Mostanában teljesen jó egyensúlyban van az énidőm, meg a társasági lét, ki is vagyok simulva.
Na, megyek a dolgomra.

Pletyi

Tegnap aztán jól nem csináltam semmit, már ami a takarítást, karácsonyi díszítést illeti. "Ej, ráérünk arra még!"

De jó volt. Nagyon kellett már.
Egyedül voltam itthon, olvasgattam, előző napról volt ebédem is, szóval csak úgy elvoltam, mint a befőtt.

Délután találkozó volt a lányokkal, ők ex munkatársak, minddel dolgoztam egykor.
Öten vagyunk, én szoktam összeszervezni a randikat, ami egyre nyűgösebben megy, és most kicsit elegem is lett belőle, úgyhogy önhatalmúlag leosztottam a feladatot az egyetlen igazoltan távol maradónak: legközelebb ő szervezi meg az összejövetelt. (Vele volt a legtöbb baj, mert nem válaszolt, úgy kellett újból ráírnom.)
Ettől meg is nyugodtam, és nagyon jól éreztem magam, 16 órától 21.40 óráig csicseregtünk folyamatosan.
Bevallottam nekik, hogy ahogyan öregszem, egyre jobban szeretem a pletykákat  az információkat, régen nem így volt.

Meg nekik meséltem, ami itt tegnap lemaradt, hogy a vártnál is korábban indul a projekt: elkezdek dolgozni egy másik lakásotthonban is, aminek a vezetése jövőre az enyém lehet.
Úgy volt, hogy januártól járok majd át, de csütörtökön szólt Margó, hogy jövő héttől már egy-két napokat ott kellene tölteni. Én határozom meg, hogy melyik napokat, nyilván egyeztetek Margóval, hogy mikor van kevesebb meló nálunk.
Margó tök aranyos volt, mert mondta, hogy már teljes időben akartak vinni, de ő mondta, hogy ne már, szüksége van a segítségemre. Nekem meg jobb így: fokozatosan, mert túl sok a változás az elmúlt hónapokban.
Ami számomra a legnehezebbnek ígérkezik, hogy megint új gyerekek között leszek, ráadásul ezek a lányok első ránézésre -nem is tudom hogy írjam szépen- durvábbak.
Én azon a bizonyos kiránduláson annyi rosszindulatot láttam rajtuk, hogy tartok tőlük. Ugyanis a tömény rosszindulattal nem tudok mit kezdeni, bármi mást jobban tolerálok, mint ezt a tulajdonságot.
A papíroktól, számláktól, nyilvántartásoktól, egyebektől nem félek, mert meg fogom tanulni, egy részét már ismerem és használom is.
A legszűzebb terep a pénzzel kapcsolatos dolgok, mert ezt csak megfigyelőként láttam nálunk, de itt csinálnom kell azt is. Megtanulom.

A gyerekek.
Abban reménykedek, hogy bennük is meg fogom találni a jót, az értékeket, és rájuk tudok hangolódni. Nem hiszem, hogy annyira elvetemültek lennének, hogy ne tudnék közel férkőzni hozzájuk valamennyire. Szerintem csak idő kérdése, az meg van bőven.
Az ottani nevelő, aki nyugdíjba megy, egy teljesen más típus, mint Margó, azt hiszem a másik véglet: poroszos, szigorú. Margó nagyon anyáskodó, ölelgető, meleg személyiség, szerintem én valahol kettőjük között helyezkedek el.
Én továbbra is kerülöm a nagyon szoros testi kontaktust, nem tudok hiteles lenni benne. Szoktam hozzájuk érni, és nem zavar már, ha a nyakamba ugranak, vagy az ölembe ülnek, de nem jellemző. Erről több soron beszéltem a pszichológusunkkal, aki megnyugtatott, ettől még jó nevelő vagyok. Látja, hogy figyelek a lányokra, nagyon jelen vagyok, ha beszélnek velem, és keresik a társaságomat, mert érzik az elfogadást. Szerinte ne erőltessem azt, ami nem én vagyok, mert a gyerekek úgyis megérzik.
Ez van. Én a férjemet, és a két fiamat tudom (és szoktam) teljesen spontán ölelgetni, szeretgetni, mert nekem ez annyira bensőséges dolog, hogy nem tudom kiterjeszteni csak ha iszok.
Meg aztán Zsuzsa (legyen ez a neve a nyugdíjba készülő kollégának) szigorúsága után én nagyon megengedő, meleg attitűdnek fogok számítani ott, hátha ez is segít.
Meglátjuk mondta a vak.

Na megyek, mert ez a délelőtt is szalad, én meg csak üldögélek itt hálóingben, és püfölöm a gépet. (Charlie suliban, Belami Széphajúnál, Kismacsó versenyen, de estére talán mindenki hazaér.) Főzni kellene valamit, megpucolni egy-két ablakot, hogy haladjak. Ilyenek.

Frontérzékenyen

Azok a napok vannak, mikor szörnyen öregesnek érzem magam minden szempontból.
Sajnos úgy néz ki, hogy érzékeny vagyok a frontokra, a vérnyomásom a béka segge alatt.
Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy ilyen kilencvenhat/ötvevalahányakat produkálok, ami miatt nem csoda, hogy hálni jár belém a lélek.
Komolyan, olyan néha, mintha víz alól nézném a kinti történéseket, le vagyok lassulva értelmileg és érzelmileg is.
Nincs rosszkedvem, csak aludnék egyfolytában, esetleg éjjel lennék fent valamennyit, mert azért ez maradt: bagoly vagyok.

Tegnap mindenki nagyon azon dolgozott, hogy felidegesítsen, de valahogy sehogy sem sikerült, pedig máskor kevesebbért is robbanok.
Reggel Charlie szívta a véremet holmi céges pólók miatt, amiből egy sem volt tiszta, és hiába magyaráztam, hogy lassan száradnak a ruhák most, nem tudok minden nap mosni, csak fújta a magáét.
Aztán szívességből elvittem másik lakásotthonból egy fiút a szájsebészetre, ahol négyszemközt leb.szott az orvos, hogy büdös a gyerek, és a fogai olyan állapotban vannak, hogy pár év múlva egy sem lesz neki. (Tizenhat éves.)
Kedvesen próbáltam elmagyarázni, hogy nagyjából semmi közöm a gyerekhez, csak én hoztam, és minden lehetősége megvan a tisztálkodásra, szájápolásra, de senki nem kényszerítheti ezekre, maximum megkérheti a gyakoribb művelésükre. Ráadásul a családban elkövetett hiányos táplálkozásáról ugyancsak nem tehetünk, mert nyilván nem sok kálciumhoz és egyebekhez jutott a szakellátása előtt.
Mondtam mindezt kókuszos illatosan, fényes, tiszta hajjal, egészséges mosollyal, senki nem mondhatja, hogy nem járok jó példával elől.
Végül abban maradtunk, hogy tolmácsolom a kollégám felé az aggályait, és angyali szelídséggel elköszöntem tőle. (Máskor valószínűleg elküldtem volna az anyjába, és megkértem volna, hogy foglalkozzon a saját dolgával, azaz húzza, tömje, mitomén'? a rossz fogakat, ne pofázzon más dolgába.)

A saját munkahelyemen a lányok meg vannak zizzenve pár napja, úgyhogy mikor beértem, olyanokat hallottam a gyermekfelügyelőktől vissza, hogy egy percre felszaladt bennem a pumpa.
Aztán kezdtem összerakni, hogy a történetben sántít valami, azaz vannak itt egyéb intrikák is, úgyhogy hagytam a fenébe az egészet.
Az van, hogy elhatároztam, semmilyen másod-, meg harmadkézből hallott információval nem vagyok hajlandó foglalkozni, csak azzal, amit nekem mondanak közvetlenül. Sok idegeskedést, meg bosszankodást meg lehet így spórolni.

Továbbra is áll, hogy vannak napok, mikor nem értem mit keresek a jelenlegi munkahelyemen, más napokon meg soha nem szeretnék mást csinálni, mint ezt.
Az biztos, hogy mégiscsak szeretném kipróbálni, hogy egyedül vezetek egy otthont (ennek időpontja egyre közeleg), tovább még nem gondoltam ezt az egészet.
Az viszont tuti, hogy a váltást nem bántam meg, és ez most azért jutott az eszembe, mert múlt pénteken ezt kérdezték tőlem, és nagyon meglepődtem, hogy erre opcióként gondolt az ismerősöm.
Megbánni? Ugyan! Az már kifulladt nekem, ez még nem.

Ma is "dolgoztam" délelőtt, mert elvittük moziba a lányokat, jött velünk Charlie is, úgyhogy na, ki lehetett bírni.
Utána siettünk haza, mert kötelező vízóra csere, és várjuk azóta is a hülye szerelőt.
Remélem meg sem próbál holnap jönni, mert rövid úton kinyírom, még egy napomat nem fog szétsz.rni. Nahát.  

Traccsparti

Charlie még tegnap reggel elment három napra horgászni néhány sráccal, úgyhogy este hárman voltunk a két fiúval.
Szörnyen fáradt voltam, de nem akartam elszalasztani velük egy kis bandázást, úgyhogy áthívtam őket magamhoz, és órákon keresztül beszélgettünk.

Belamit érdekli a mostani munkám, kérdezgetett, én meg meséltem.
Aztán beszélgettünk az óráiról, hogy mit vett fel, hogyan tudja beosztani az idejét.
Lesz gyakorlati oktatása itt helyben is tanév közben, meg Pesten. Meg is beszéltük, hogy a pesti gyakorlatnál lakhat akár Apuéknál, nagyon örülni fognak neki.
Belamit mindenki szereti, de a nevelőanyámmal különleges kapcsolata van, rengeteget fürdette, cipelte, vitte baba korában Belamit, gyakorlatilag mindent ő intézett körülötte, nekem csak táplálnom és szeretgetnem kellett őt egész nap. Nevelőanyám mosott, vasalt, egyszerűen nem engedte, hogy más is rendezze Belami apró ruhácskáit, szóval nem volt nehéz így az első gyermekes lét. (Annál bonyolultabb a két gyermekes, mikor már tényleg egyedül kellett boldogulnom.)
Örökké hálás leszek neki, hogy 19 évesen minden segítséget megadott, és nem voltam egyedül (az ex férjem a rendőrtiszti főiskolára járt nappalin, szóval hétköznap Pesten élt kollégiumban).

Kismacsó néha kérdezett, meg észrevételezett, de többnyire a tenyerem alatt tartózkodott, hogy jól kéz alá essen simogatás közben. Tiszta macska ez a gyerek (időnként meg fúj és karmol).

Arról is beszélgettünk a fiúkkal, hogy mi kiábrándító egy párkapcsolatban, és érdekes dolgokat mondtak.
Belami szerint a vécézés egymás előtt abszolút tabu, ahogy a pukizás is. Véleménye szerint nem kell ilyesmivel gyorsítani a kiábrándulást.
Kismacsó hasonlóan vélekedik, nekem meg eszembe jutott a Korda-Balázs házaspár.
Klárika egyszer azt nyilatkozta valahol, hogy őt SOHA nem látta még a férje reggel kócosan, pizsamában, meg hajcsavarókkal sem, mert szerinte egy nőnek MINDIG topon kell lennie.
Nekem akkor eszembe jutott, hogy milyen viccesnek érzem magam, mikor vastag pakolással az arcomon huhogok a folyosónkon a fiúkra, és hajfestéskor Charlie folpackozza be a fejemet, sőt még zuhanysapkát is nyom a tetejébe, úgy vagyok cirka 4 órát egy-egy vasárnap.
Szerintem ezt nem kell olyan véresen komolyan venni, de én meg sem tudnám oldani, mert a legtöbb szépészeti műveletet itthon, magamnak csinálom, szóval Charlie bizony lát pakolással a képemen, hennával a fejemen, és igen, pizsamában kócosan, és olyan is volt már, hogy félig nyitott ajtónál pisiltem. Ez tényleg annyira kiábrándító?
Na jó, el bírnám viselni (lehet csak pár napig), hogy legnagyobb gondom az legyen: aznap kozmetikushoz, fodrászhoz vagy masszőrhöz menjek. Reggelente csak talpig sminkben, magassarkúban billegjek a (más által) felszolgált reggelihez. De ezek külsőségek, könyörgöm!

Aztán letettem a fejemet a párnámra, és kezdett olyan lenni, mintha víz alól hallanám a fiúkat, épp valami krediteket tárgyaltak, a következő pillanatban meg világos volt.
Bealudtam a mindenit! :-) A fiúk meg szépen lekapcsolták a villanyt, és elmentek aludni maguktól.  

Ez a reggel jó

Nagyon-nagyon jól indult a napom.
Charlie ébresztett sok-sok puszival, aztán kimásztam az ágyból, elkészítettem a tejeskávémat, és szép lassan előjött a két gyerek is.
Charlie elment dolgozni, mi meg hárman először a szobájukban vihorásztunk egy sort, utána meg a konyhában, miközben reggeliztünk.
Imádok köztük lenni, mikor bolondoznak, mert olyankor olyan, mintha én is tizenéves lennék, és pont úgy is viselkedek, mert nem szólok rájuk a vulgáris beszédért, csak nyihogok mindenen, szóval minden vagyok, csak jó példát mutató anya nem.

Kismacsóért nyolcra jöttek Kisszőke, meg a szülei, mert vitték őt is a Balcsira.
Azért nagyon laza lányos szülők na. Én nem tudom hogy kezelném, ha a 16 éves lányomnak olyan fiúja lenne, akivel vélhetőleg rendszeres szexuális életet élnek.
Fiúnál nekem ez nem okoz gondot, beszéltünk a védekezésről Kismacsóval, meg egy külön körben Charlie és a bátyja is.
Mondjuk, ha jobban belegondolok, akkor jobb ezt elfogadni, és normális körülményeket teremteni hozzá, mert úgyis megcsinálják, ha akarják, és baj is lehet a titkolózásból. Tudomásul kell venni, hogy "bezzeg az én koromban" elmúlt, jobb felzárkózni a jelenhez. (Én meg amúgy is jobb, ha hallgatok a "korán van még hozzá" témakörben, bár Belami nem "véletlenke", akartam őt 19 évesen.)

Belami meg elment Széphajút ápolgatni, mert tegnap kihúzták szegénynek a bölcsességfogát.
Persze tegnap Jászberényben volt az egyik haverjánál, éjszaka horrort nézett az itthoni moziban további haverokkal, előtte biliárdoztak, este meg megy valami gimis haveri találkozóra két napra.
Hiába na, Belami nem tud ülni a fenekén, mindig ezer programja van.
Utál aludni (mindig is így volt, már babaként is), elvesztegetett időnek érzi. Neki a pezsgés lételeme, szerintem a mai napig őt pihenem ki, mert nagyon-nagyon nehéz volt lépést tartani vele az elmúlt 22 évben.

Így valahogy péntek reggel.


 

Érdekességek a napokban

Na, de az is csak álom, hogy nekem most majd mennyi rengeteg időm van/lesz a szabadság alatt, mert nagyon nem így van. Ráadásul minden, de minden előrébb van a listámon, mint a pihenés. Talán annyiban vagyok most nagyon laza, hogy igény szerint alszok, akár ebéd után is "egy fél órácskát".

Ott hagytam abba a múltkor, hogy csütörtökön költöztettük Belamit, meg beüzemeltük a légkondit, mert eljött a pillanat, hogy nem lehetett megmaradni máshogy a lakásban.

Pénteken -tényleg utoljára- a szokásos időben felültem a buszra, és bementem a "régi" munkahelyemre.

A Semmelweis napi ünnepség miatt mentem, és azért jóval korábban (az ünnepség csak délben indult), hogy még utoljára én főzzem ott a kávét (imádok kávét főzni), meg pletyizzünk kicsit a csajokkal (rohadtul fognak hiányozni).

És bizony más nem is fog hiányozni az egészből, mert ami munka szempontjából ráraknak ott az emberre, az méltánytalan, kiborító és kibírhatatlan. 

Míg benne voltam is éreztem, de most egy lépéssel távolabbról még inkább látom.

Nem is tudom pontosan, hogy hol csúszott el ez az egész, de teljesen abszurd helyzetek alakulnak ki napi szinten (pénteken is volt egy), az emberek egymás torkának esnek, és megy a stressz bajnokság ezerrel. 

Szerény becsléseim szerint januárra már senki nem lesz ott a mostani gárdából, de lehet, hogy tévedek 1-2 emberrel. 

Az ünnepségen engem is elbúcsúztattak, sikerült megint bőgés nélkül megúszni.

Kaptam egy helyi fazekastól kerámia készletet, ami gyönyörű, de ki fogom cserélni. Szerencsére úgy vették meg nekem, hogy ez az opció is hozzátartozott az üzlethez.

Tejeskancsó hat bögrével, de rengeteg, megszámolhatatlanul sok bögrém van, szóval tányérokat szeretnék, arra fogom kicserélni.

Nagyon előkelő helyen voltunk, ahol cseszték bekapcsolni a légkondit (külön kérésre sem), majd kint terítettek meg ebédelni, de ott sem volt jobb a helyzet, sőt.

Ráadásul előre volt egyeztetve, hogy az egyik kollégám gluténmentesen kér mindent, de ugyanazt kapta, a pofátlan pincér pömpögésével kísérve (kioktatóan megmagyarázta, hogy azért ugyanaz, mert mindenki gluténmentesen kapta a menüt), úgyhogy a kolléga kaja után mehetett is a vécére. 

Én biztosan kivertem volna a balhét, de ő látszólag nem akarta. 

Mindenesetre nem értem, hogy egy ilyen nívójú hely, ezt hogyan engedheti meg magának. Csalódás. 

Szombatról a legérdekesebb a Múzeumok éjszakája.

Hihetetlen jól szórakoztunk Charlieval, mert a két fiú külön utakon járt, szóval csak kettecskén nyomultunk.

Amit kiemelnék, az toronymagasan vezeti nálam az első helyet: a bábszínházban felnőtteknek szóló mese, most nem bábokkal.

Annyira, de annyira igényes volt az egész, a színészek zseniálisak, egyik ámulatból a másikba estem. Nem véletlen, hogy ezen a helyen Szabó Balázs kaliberű emberek dolgoznak (Szabó Balázs évekig ezt a társulatot erősítette).

Az már csak hab volt a tortán, hogy a színház légkondicionált, így semmi nem vonta el a figyelmet a csodálatos előadásról. (Még az apróságok sem, akiket a funkcionális analafabéta szülők cipeltek el az előadásra, hisz mindenhol fel volt tüntetve, hogy ez FELNŐTTEKNEK szóló előadás. Mindegy.)

Voltunk Máté Bence fotókiállításán, nagy élmény volt.

Charlie nagyon szereti a képeit, és felkészült a témában, úgyhogy saját bejáratú tárlatvezetőm volt. 

Ez a Bence amúgy zseni. Mutatom a kedvencemet tőle:

  

Voltunk még 16 éven felüli kiállításon, de ott olyan meleg volt, hogy élvezhetetlenné vált az egész, Charlie a folyosón várt meg, nem bírt bent lenni. Én is csak körberohantam a katonák és az Erósz témakörben létrejött tárlaton, pedig tök jó lett volna elolvasni a kiírásokat, de egyszerűen nem lehetett az oxigén hiánya, meg a sok ember miatt (megfulladtam, elsodortak).

Még egy hangszergyűjteménybe ugrottunk be, de inkább csak azért, mert új helyre költözött, és kíváncsiak voltunk a felújított "Városi Mozira". 

Nekem csalódás volt, túl kicsi helyre súvasztották be a rengeteg hangszert, pedig elvileg azért költöztek oda, hogy méltó helyen legyenek. Háááát....

Éjfél környékén elégedetten fagyizgattunk a gyönyörűen kivilágított sétálóutcán, pazar érzés volt.

Még az sem rontotta el, hogy szurokfekete színű csoki fagyit választottam (finom volt nagyon), és negyven éves (bocs, mindjárt negyvenegy!) létemre a nyelvemet öltögettem Charliera, hogy lefényképezze nekem, mennyire fogta be a nyelvemet a fagyi. (muhahaha!)  

Engem előadásokkal ki lehet csinálni, meg orrvérzésig eper

Ma nem ment dolgozni a szolgálat, 9 órától 12-ig előadásokat hallgattunk a feketén itt dolgozó román állampolgárok jogállásáról, meg, hogy mi vonatkozik rájuk tankötelezettség, védőoltások, egészségügyi ellátás, stb... tekintetében.

Szerintem rengeteg hasznos információ hangzott el, de hiba volt egyben lezavarni az egészet, mert így csömör volt, feldolgozhatatlan, a pisilésről (na, már megint) nem is beszélve.

Én mindig is egy, legfeljebb másfél órára voltam hitelesítve, onnantól minden bajom van, egyszerűen használhatatlan vagyok, ha nem kapok pici szünetet, nem állhatok fel. Szóval ez a délelőtt teljesen kicsinált engem.

Charlie vett két láda epret, a nagyobb részét elvittük az anyukájához, hogy lekvárt, vagy dzsemet csináljon belőle, a többit meg hazahoztuk, és faljuk két pofára. 

Na jó, már a hűtőben figyel egy epres joghurttorta, mert holnap vendégeink lesznek, meg kicsit hamarabb, de ezzel köszöntjük a fiúkat gyermeknap alkalmából.

Pácoltam be húst, Charlie csinál valami nagyszerű levest, vettünk egy üveg rozét. Jó lesz. 

Pozitívságok (a sok negatívság után)

Sokkal, de sokkal pozitívabb vagyok így péntek estére. ;-)

Ma a szépség jegyében telik, mert épp dunsztolódok a hennában (gyönyörűséges színű lesz a hajam és csillogni fog), a szemöldököm formára szedve, befestve, az unokatesómé is, mert eljött hozzám és megcsináltam neki, aztán a körmömet is rendbe fogom tenni, meg fürdés közben bőrradírozni is fogok.

Olyan jóság is van, hogy a magam számára kiszabott 10 kilós fogyás fele megvan, és érzem, hogy elkaptam a fonalat, jó most nekem ez.

A rövid kis frizurámat nagyon megszerettem, mert könnyű rendben tartani, és ápoltnak érzem magam vele, szóval most az egyszer nem bántam meg szinte azonnal, hogy levágattam.

Tegnap este mindannyian együtt voltunk itthon, nagyon finom kis érzés volt.

Sült a hús a sütőben, mi meg teázgattunk a fiúkkal a konyhában, és nagyokat nevettünk.

Belamit kifaggattam egy fészes kép nyomán.

Az volt, hogy megláttam az üzenőfalamon, hogy a medikus kupa utáni bulin Belami egy csapat lánnyal volt lefotózva, mellette állt az egyik haver lány, akit Széphajú nem szeret, tekintve, hogy ordít róla: szerelmes Belamiba, csak az nem veszi észre ezt. Mi nők bezzeg azonnal.

Szóval ezen a képen Belami meg volt jelölve, ezért láttam, és azonnal levettem, hogy ennyi erővel Széphajú is megláthatja, és akkor le fogja nyelni keresztbe a gyereket. 

Nem, semmi különös nem volt a képen, Belami baloldalon, meg kb. hat lány mellette. A haver lány keze birtoklóan Belami vállán. Ennél kevesebbért is volt már baj.

Kérdezem Belamit, hogy hol volt Széphajú? Ja, ő elment a barátnőjéhez aludni, Belami még maradt bulizni picit.

Végül nem lett baj, mert Belami megmutatta neki a képet, még mielőtt megtalálta volna, úgyhogy látszólag jól vette a dolgot, de felvilágosítottam a kis drágámat, hogy egy perc nem múlt még el belőle, hogy adott pillanatban előkerül ez a téma, és lesz kapsz. Benne van a pakliban. Hát nem? 

Képekben, gyorsan

Péntek, Frei kávézó Levegővel, és valami isteni japán csokoládés kávékülönlegesség. 

Hihetetlen, hogy Levegővel 6-7 óra hossza maximum 2-nek tűnik, és még így sem sikerült mindent megbeszélni. :-)

Jövő héten is lesz randim két főiskolai évfolyamtársammal, Charlie szerint elfoglaltabb vagyok a miniszterelnöknél, kérte is izibe, hogy vezessem be őt is a előjegyzési naptáramba.

Hétvégén megvalósítottam a tervezett virágátültetést, amihez csöppet sem értek, de csináltam, ahogy gondoltam.

Itt a csapat, immár készen, várják, hogy én befejezzem az ablakpucolást, függönymosást, Charlie meg a bambusz roló felszerelését. 

A helyükön, végre szűrt fényben, ezt már szeretni fogják.

És még rengeteg dolog történt, majd mesélek. ;-)

Ilyenek vannak

Iszonyatosannagyon' vártam már, hogy péntek délután legyen, úgyhogy azóta jól nem is csinálok semmit, és rengeteget alszok. Jót, nyálcsorgatósakat.

Pénteken elmentek a fiúk az apjukhoz, Charlie a horgászfelszerelésével bajlódott, úgyhogy én meg letisztítottam az arcomat, majd feltettem egy ilyet, aztán beindítottam a tévén a Valdemar hagyaték című rémfilmet, és azt hittem, hogy aznap már semmi érdekes nem történik velem.

Aztán 20 óra körül megcsörrent a telefonom, és egy nagyon-nagyon régi ismerősöm hívott, akit még a főiskoláról ismerek, és az életem egyik legvadabb, legszertelenebb időszakában volt az életem része, és bármennyire is őszinte és kitárulkozó vagyok, sajnos nem mesélhetem el, hogy ez alatt pontosan mit értek. (Sorry!)
Igazából munka ügyben nem is őt kerestem meg, hanem egy másik főiskolai társamat, de a hír gyorsan jár, így vette a telefont, meg a fáradtságot, és megérdeklődte, hogy miafenevanmárvelemazelmúltévekben? Hát nem drága? :-)
22 órakor tettük le a telefont, mikor is rárévedt, hogy a három gyerekét még meg sem vacsoráztatta.
Én kicsit proaktívabb voltam, mert a vállammal a fülemhez szorított telefonnal lemostam magamról időközben a peelinget, máskülönben az aha savak megették volna a bőrömet, az biztos.
Beszéltünk munkáról is, de sajnos ez most még elég képlékeny, ráadásul a szavamat adtam neki, hogy nem beszélek erről, úgyhogy majd, ha lesz belőle bármi is, majd akkor. ;-)
De azért a 120 perc tetemes részét inkább az elmúlt évek gyors vázolása adta: ő nekem, én neki számoltam be róla. Jó volt.
Megbeszéltük, hogy ezt folytatnunk kell, szóval össze fogunk ülni valamikor kávézni egyet.

Szombaton bevásároltunk, volt főzés, mosás, délutáni alvás.
Este megnéztem a Carol-t, míg Charlie meccset nézett.

Nekem tetszett a film.
Nem a történet, mert az elég gagyi mai szemmel, de a fényképezés, maga a rendezés, a két színésznő: egyszerűen zseniális volt mind. Imádtam minden percét.

Ma reggel sokáig aludtunk Charlieval, kényelmesen reggeliztünk, kávézgattunk, utána kimentünk az ócskapiacra. Nem találtam semmi kincsecskét.

Ma már nem tervezek semmit, csak örülgetek, hogy ugyan vasárnap van, de mégsem, mert előttem van még négy teljes nap itthon, majd csak pénteken megyek be dolgozni.
Sok-sok takarítást tervezek, de majd meglátom.

Ilyenek vannak.

Péntek

Jaj, hát mindjárt más a hangulat, ha itt a péntek! :-)
Ma rövid a munkaidő, és hazafelé benézek valamelyik turiba.
Este elmegyünk Anyuékhoz, mert vissza akarom vinni a matracokat, meg a hűtőtáskát, meg meg kell varrnom két nadrágot Kismacsónak.
Amúgy annyira cukkerek, mert Belami selejtezett a szekrényében, Kismacsó meg lecsapott pár divatos cuccra, pedig ki nem állhatja a használt ruhákat, csak az újat szereti (nem rám ütött).
Belami vasárnap költözik vissza a kollégiumba, azért pakolászik oly lelkesen, bár ettől most olyan felfordulás van nála, hogy nem is értem hogyan sikerült ezt véghezvinnie. Na mindegy, majd, ha elment, akkor romeltakarítok'.
Charlie fiús programot csinált szombat estére, meg vasárnapra (meccs, horgászat), én meg valószínűleg próbálom majd magam utolérni. Meg pihenni. Ilyenek.