Frontérzékenyen

Azok a napok vannak, mikor szörnyen öregesnek érzem magam minden szempontból.
Sajnos úgy néz ki, hogy érzékeny vagyok a frontokra, a vérnyomásom a béka segge alatt.
Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy ilyen kilencvenhat/ötvevalahányakat produkálok, ami miatt nem csoda, hogy hálni jár belém a lélek.
Komolyan, olyan néha, mintha víz alól nézném a kinti történéseket, le vagyok lassulva értelmileg és érzelmileg is.
Nincs rosszkedvem, csak aludnék egyfolytában, esetleg éjjel lennék fent valamennyit, mert azért ez maradt: bagoly vagyok.

Tegnap mindenki nagyon azon dolgozott, hogy felidegesítsen, de valahogy sehogy sem sikerült, pedig máskor kevesebbért is robbanok.
Reggel Charlie szívta a véremet holmi céges pólók miatt, amiből egy sem volt tiszta, és hiába magyaráztam, hogy lassan száradnak a ruhák most, nem tudok minden nap mosni, csak fújta a magáét.
Aztán szívességből elvittem másik lakásotthonból egy fiút a szájsebészetre, ahol négyszemközt leb.szott az orvos, hogy büdös a gyerek, és a fogai olyan állapotban vannak, hogy pár év múlva egy sem lesz neki. (Tizenhat éves.)
Kedvesen próbáltam elmagyarázni, hogy nagyjából semmi közöm a gyerekhez, csak én hoztam, és minden lehetősége megvan a tisztálkodásra, szájápolásra, de senki nem kényszerítheti ezekre, maximum megkérheti a gyakoribb művelésükre. Ráadásul a családban elkövetett hiányos táplálkozásáról ugyancsak nem tehetünk, mert nyilván nem sok kálciumhoz és egyebekhez jutott a szakellátása előtt.
Mondtam mindezt kókuszos illatosan, fényes, tiszta hajjal, egészséges mosollyal, senki nem mondhatja, hogy nem járok jó példával elől.
Végül abban maradtunk, hogy tolmácsolom a kollégám felé az aggályait, és angyali szelídséggel elköszöntem tőle. (Máskor valószínűleg elküldtem volna az anyjába, és megkértem volna, hogy foglalkozzon a saját dolgával, azaz húzza, tömje, mitomén'? a rossz fogakat, ne pofázzon más dolgába.)

A saját munkahelyemen a lányok meg vannak zizzenve pár napja, úgyhogy mikor beértem, olyanokat hallottam a gyermekfelügyelőktől vissza, hogy egy percre felszaladt bennem a pumpa.
Aztán kezdtem összerakni, hogy a történetben sántít valami, azaz vannak itt egyéb intrikák is, úgyhogy hagytam a fenébe az egészet.
Az van, hogy elhatároztam, semmilyen másod-, meg harmadkézből hallott információval nem vagyok hajlandó foglalkozni, csak azzal, amit nekem mondanak közvetlenül. Sok idegeskedést, meg bosszankodást meg lehet így spórolni.

Továbbra is áll, hogy vannak napok, mikor nem értem mit keresek a jelenlegi munkahelyemen, más napokon meg soha nem szeretnék mást csinálni, mint ezt.
Az biztos, hogy mégiscsak szeretném kipróbálni, hogy egyedül vezetek egy otthont (ennek időpontja egyre közeleg), tovább még nem gondoltam ezt az egészet.
Az viszont tuti, hogy a váltást nem bántam meg, és ez most azért jutott az eszembe, mert múlt pénteken ezt kérdezték tőlem, és nagyon meglepődtem, hogy erre opcióként gondolt az ismerősöm.
Megbánni? Ugyan! Az már kifulladt nekem, ez még nem.

Ma is "dolgoztam" délelőtt, mert elvittük moziba a lányokat, jött velünk Charlie is, úgyhogy na, ki lehetett bírni.
Utána siettünk haza, mert kötelező vízóra csere, és várjuk azóta is a hülye szerelőt.
Remélem meg sem próbál holnap jönni, mert rövid úton kinyírom, még egy napomat nem fog szétsz.rni. Nahát.