Életmódi, egyebek

Jó, a flow továbbra is megvan.
Pénteken nem mentem dolgozni, viszont felkeltem, ahogyan szoktam, és átmentem tornázni. (Ügyes, cukrot neki!)
Ezzel összejött a négy alkalom, ahogyan terveztem. Volt kétszer felsőtest, kétszer láb.

Talán szerdán volt, hogy ráugrottam reggel a mérlegre, és csalódottan láttam, hogy egy huncut dekával sem vagyok kevesebb, mint január elején, de úgy döntöttem, hogy nem érdekel.
Rengeteget mozgok, mert a négy edzésen kívül naponta sétálok egy órát, és hétköznaponként elég sokat mocorgok napközben is a munkámból kifolyólag.
Evésben az inzulinrezisztenciások étrendjét követem továbbra is: nem eszek 160 grammnál több szénhidrátot, azt is megfelelően elosztva, ügyelve a gyorsan - és lassan felszívódó szénhidrátok arányára.
Kalóriát eddig saccperkábé' számoltam, de őszintén szólva ezen nem is szeretnék változtatni, mert a jóízű evés -szerintem- fontos, ráadásul a túl sok megvonás elkedvetlenedést okoz, amit semmiképp nem szeretnék.
Az lenne jó, ha ez az egész életmóddá változna, és nem csak kúraszerűen csinálnám. Na jó, lehet, hogy nem fogok tudni mindig ennyiszer elmenni edzeni, de összességében, így negyven felett, már nem engedhetem meg magamnak, hogy csücsükéljek a fenekemen, és csak! terveim legyenek, hanem kőkeményen csinálni kell.
Szóval én most a látszólagos eredménytelenségtől dacos lettem, hogy "csakazértis", meg annál jobban nyomom, csinálom, de azért azt meg ki kell mondani, hogy rengeteget számít az, hogy már nem harmincvalahány -, hanem negyvenegy éves múltam, és pár éve ennyitől pörögtek lefelé a kilók, most meg nem.
Mindegy, annyira azért nem vagyok elhízva, hogy a kardomba dőljek, és legalább minden napom úgy indul, hogy MINDENT megtettem az egészségemért. Jó érzés ez, na.

Persze nekem is vannak napok, mikor szívesen kihagynám az edzést, de olyankor a legjobb utána.
Egyik este Kismacsóval kitárgyaltuk, hogy ez azért van, mert olyankor az ember kicsit átlépi a saját árnyékát, és ettől szárnyakat kap.
Amúgy is nagyon örülök annak, hogy Kismacsóval lett egy új közös témánk: az edzés. Mindig kérdezget, hogy milyen gyakorlatokat csinálok, hogy osztom be az edzést, ilyenek.
Ő harcművészeti edzéseken kívül jár "gyúrni" is, szóval érintett a témában, és szeret erről beszélgetni. Mivel nem egy beszédes fajta amúgy, így boldog vagyok, hogy van egy újabb közös pont. És szerintem büszke rám, az erőfeszítéseimre. Nem mondja ki, de valahogy érzem. ❤

Aztán tegnap délután volt a kávézás a régi munkatársaimmal.
Továbbra is nagyon jó kis találkák ezek, remélem soha nem maradunk el egymás mellől.

Mára pedig rengeteg tervem van. Itthon.
Szeretnék ágyneműt húzni, takarítani, szalonnás sütőtök levest csinálni, palacsintát sütni a fiúknak.
Lassan neki kellene fogni. 💃

    

Pletyi

Tegnap aztán jól nem csináltam semmit, már ami a takarítást, karácsonyi díszítést illeti. "Ej, ráérünk arra még!"

De jó volt. Nagyon kellett már.
Egyedül voltam itthon, olvasgattam, előző napról volt ebédem is, szóval csak úgy elvoltam, mint a befőtt.

Délután találkozó volt a lányokkal, ők ex munkatársak, minddel dolgoztam egykor.
Öten vagyunk, én szoktam összeszervezni a randikat, ami egyre nyűgösebben megy, és most kicsit elegem is lett belőle, úgyhogy önhatalmúlag leosztottam a feladatot az egyetlen igazoltan távol maradónak: legközelebb ő szervezi meg az összejövetelt. (Vele volt a legtöbb baj, mert nem válaszolt, úgy kellett újból ráírnom.)
Ettől meg is nyugodtam, és nagyon jól éreztem magam, 16 órától 21.40 óráig csicseregtünk folyamatosan.
Bevallottam nekik, hogy ahogyan öregszem, egyre jobban szeretem a pletykákat  az információkat, régen nem így volt.

Meg nekik meséltem, ami itt tegnap lemaradt, hogy a vártnál is korábban indul a projekt: elkezdek dolgozni egy másik lakásotthonban is, aminek a vezetése jövőre az enyém lehet.
Úgy volt, hogy januártól járok majd át, de csütörtökön szólt Margó, hogy jövő héttől már egy-két napokat ott kellene tölteni. Én határozom meg, hogy melyik napokat, nyilván egyeztetek Margóval, hogy mikor van kevesebb meló nálunk.
Margó tök aranyos volt, mert mondta, hogy már teljes időben akartak vinni, de ő mondta, hogy ne már, szüksége van a segítségemre. Nekem meg jobb így: fokozatosan, mert túl sok a változás az elmúlt hónapokban.
Ami számomra a legnehezebbnek ígérkezik, hogy megint új gyerekek között leszek, ráadásul ezek a lányok első ránézésre -nem is tudom hogy írjam szépen- durvábbak.
Én azon a bizonyos kiránduláson annyi rosszindulatot láttam rajtuk, hogy tartok tőlük. Ugyanis a tömény rosszindulattal nem tudok mit kezdeni, bármi mást jobban tolerálok, mint ezt a tulajdonságot.
A papíroktól, számláktól, nyilvántartásoktól, egyebektől nem félek, mert meg fogom tanulni, egy részét már ismerem és használom is.
A legszűzebb terep a pénzzel kapcsolatos dolgok, mert ezt csak megfigyelőként láttam nálunk, de itt csinálnom kell azt is. Megtanulom.

A gyerekek.
Abban reménykedek, hogy bennük is meg fogom találni a jót, az értékeket, és rájuk tudok hangolódni. Nem hiszem, hogy annyira elvetemültek lennének, hogy ne tudnék közel férkőzni hozzájuk valamennyire. Szerintem csak idő kérdése, az meg van bőven.
Az ottani nevelő, aki nyugdíjba megy, egy teljesen más típus, mint Margó, azt hiszem a másik véglet: poroszos, szigorú. Margó nagyon anyáskodó, ölelgető, meleg személyiség, szerintem én valahol kettőjük között helyezkedek el.
Én továbbra is kerülöm a nagyon szoros testi kontaktust, nem tudok hiteles lenni benne. Szoktam hozzájuk érni, és nem zavar már, ha a nyakamba ugranak, vagy az ölembe ülnek, de nem jellemző. Erről több soron beszéltem a pszichológusunkkal, aki megnyugtatott, ettől még jó nevelő vagyok. Látja, hogy figyelek a lányokra, nagyon jelen vagyok, ha beszélnek velem, és keresik a társaságomat, mert érzik az elfogadást. Szerinte ne erőltessem azt, ami nem én vagyok, mert a gyerekek úgyis megérzik.
Ez van. Én a férjemet, és a két fiamat tudom (és szoktam) teljesen spontán ölelgetni, szeretgetni, mert nekem ez annyira bensőséges dolog, hogy nem tudom kiterjeszteni csak ha iszok.
Meg aztán Zsuzsa (legyen ez a neve a nyugdíjba készülő kollégának) szigorúsága után én nagyon megengedő, meleg attitűdnek fogok számítani ott, hátha ez is segít.
Meglátjuk mondta a vak.

Na megyek, mert ez a délelőtt is szalad, én meg csak üldögélek itt hálóingben, és püfölöm a gépet. (Charlie suliban, Belami Széphajúnál, Kismacsó versenyen, de estére talán mindenki hazaér.) Főzni kellene valamit, megpucolni egy-két ablakot, hogy haladjak. Ilyenek.