Ma van a szülinapom-pom-pom!

Azért annyira nem örülök, hogy már "megint egy évvel öregebb...", de legalább megértem, és köszi, jól vagyok.

A buli nagyon jól sikerült, mindenki eljött, és az exem új feleségén kívül mindenki élvezte.
Most gonosz leszek, de azt hiszem irígy, de ezt valahol meg is értem. Szerintem én is hülyén érezném magam, ha tudnám, hogy az anyósom a volt menye édesanyjánál tölti a hétvégét, hogy segítsen a buli előkészületében, és a legnagyobb egyetértésben töltenék együtt az időt. Mármint a volt anyósom, az anyukám, meg én.
Aztán meg szemben ül vele a férje édesanyja, és a férje ex feleségének az "új" anyósa és együtt kapacitálják őt, hogy egyen már valamit. Magyarul az én volt - és jelenlegi anyósom. (Hahaha!)
Ő meg csak ül ott, és nyomkodja a telefonját, mert mindenki beszélget. Én próbáltam néhányszor belevonni a társalgásba, ő válaszolt is, de aztán ennyiben maradt a dolog.
A közös kisfiuk tök cuki (lenne), de annyira antiszoc ő is, mint az anyja, megállás nélkül tabletezett az asztalnál, az anyja meg gyakorlatilag etette. 8 éves! Ja, és az anyjával alszik, meg szájon puszilják egymást. Hm.. Az exemnek meg külön szobája van. Hm.
Na, jól kipletykáltam őket, még jó, hogy zárt a blog. Mindenesetre legközelebb akár otthon is maradhatna, ha ennyire nem tud mit kezdeni a férje családjával, fiaival, meg az én rokonságommal. Ennyike.

Első lépés, hogy kipattintsam magam.
Holnap Kismacsó elvisz abba az edzőtermebe, ahová ő is jár, és a személyi edzőm lesz. Meglátjuk, sikerül e neki megreformálni az anyját.


És egy közös kép a fiúkkal vasárnapról:

Ez pedig Belami cuki barátnője (még nem találtam ki neki blogos nevet):

Ötleteket szívesen fogadok. 😉

Péntek van

Ma kivettem az egy hónapja ledolgozott szombatomat, még mielőtt feledésbe merülne elmennék.
Persze hívogattak hol ezért, hol azért, de azért csináltam a szobánkban egy nagyobb takarítást: pucoltam ablakot, mostam függönyt, lezuhanyoztattam a virágaimat, felmásztam a szekrény tetejére is portalanítani, ilyenek.

Jól el is fáradtam, ráadásul úgy nézem, hogy kimúlt a porszívóm is.
Azért "is", mert pár hete a mikrónk füstölt el, a forgófejes hajszárítóm se akar már forogni, most meg ez.
Nyilván körülbelül egyszerre vettünk mindent, mikor beköltöztük ide, úgyhogy most egyszerre fog minden elromlani. Remek.

Amúgy a lehűléssel együtt visszatért az energiám is, ezért aggódva figyelem, hogy megint jön a meleg. Jobb volt a hangulatom, hatékonyabban működtem.
Volt egy olyan gondolatom is kedd környékén, hogy jóval hamarabb meg fog jönni a menstruációm, szóval lehet, hogy kezdődik a változó kor, esetleg simán csak nincsenek rendben a hormonjaim, de nem, mert rendes, huszonnyolc napos ciklusom lesz végül.
Így arra a következtetésre jutottam, hogy nekem tényleg a fullasztó hőség tesz be.

A héten vicces volt a hírek terjedésének a sebességét megfigyelni.
Ugye múlt héten csütörtökön adtam be a felmondásomat, de a közvetlen felettesem senkinek nem mondta el.
Kedden már tervezgettem, hogy lassan szólni kellene a kollégáknak, de úgy alakult, hogy egy fénymásolás közben feltett kérdésre bukott ki belőlem a dolog, és akkor épp csak a másik két otthon nevelője volt ott.
Na most, mire a szomszédos épületből visszasétáltam a saját irodámba, leültem a gép elé, magam alá húztam a széket, már jött is az ügyeletes gyermekfelügyelőm, hogy mit hallott. Azért ez nem semmi.

Elég jól fogadja mindenki a hírt.
Elmondom, hogy hová megyek, mitől más ott, aztán nincs is több kérdésük, megértik. Őszintén remélem, hogy pár hónap múlva veregetem majd a saját vállam a csere miatt.

A lányoknak még nem mondtam.
A hét nagyobb részében, a múltkor említett gusztustalan ügyből kifolyólag írtam a feljegyzéseket, a rendkívüli jelentést, és bizonyos pont után az agyam már védekező módba kapcsolt, mert másképp belehülyültem volna annak az estének a többszöri részletezésébe.
Megmondom őszintén, hogy vannak pillanatok, mikor látni sem bírom egyik-másik lányt, nemhogy ilyenekről beszélgessek velük. Majd.

Egyedül vagyok.
Nagyon élvezem, és reggel Charlie picit meg is orrolt rám, mert ennek hangot is adtam.
Én még lustálkodtam az ágyban, ő meg öltözött épp, és azt pedzegette, hogy inkább mégsem megy be dolgozni, mert délben úgyis le kell majd lépnie a fotós suli miatt. Kibukott belőlem, hogy nekem más terveim vannak (takarítás, lakás teljes felforgatása, vagy épp a totális semmittevés), ne rondítson bele. Na, erre megsértődött.

Értem én, hogy magára vette, pedig nem kellene.
Nekem egyszerűen igényem van rá, hogy néha! senki ne legyen a közelemben, neki meg nincs.
Én őt nem tudom megérteni, hogy miért nincs el magában soha, ő meg engem, mert úgy érzi, hogy ilyenkor nem vágyom a társaságát.
Pedig ez egyáltalán nem róla szól, hanem rólam. Hogy én így (is) tudok igazán töltődni. Ez van.

Na, megyek bevásárolni, mert üres a hűtő.
Charlie nyolc körül ér haza a suliból, a fiúk "apás hétvégén", szóval muszáj ezt egyedül intéznem.
Valahogy csak kibírom. 😉

Pletyi

Tegnap aztán jól nem csináltam semmit, már ami a takarítást, karácsonyi díszítést illeti. "Ej, ráérünk arra még!"

De jó volt. Nagyon kellett már.
Egyedül voltam itthon, olvasgattam, előző napról volt ebédem is, szóval csak úgy elvoltam, mint a befőtt.

Délután találkozó volt a lányokkal, ők ex munkatársak, minddel dolgoztam egykor.
Öten vagyunk, én szoktam összeszervezni a randikat, ami egyre nyűgösebben megy, és most kicsit elegem is lett belőle, úgyhogy önhatalmúlag leosztottam a feladatot az egyetlen igazoltan távol maradónak: legközelebb ő szervezi meg az összejövetelt. (Vele volt a legtöbb baj, mert nem válaszolt, úgy kellett újból ráírnom.)
Ettől meg is nyugodtam, és nagyon jól éreztem magam, 16 órától 21.40 óráig csicseregtünk folyamatosan.
Bevallottam nekik, hogy ahogyan öregszem, egyre jobban szeretem a pletykákat  az információkat, régen nem így volt.

Meg nekik meséltem, ami itt tegnap lemaradt, hogy a vártnál is korábban indul a projekt: elkezdek dolgozni egy másik lakásotthonban is, aminek a vezetése jövőre az enyém lehet.
Úgy volt, hogy januártól járok majd át, de csütörtökön szólt Margó, hogy jövő héttől már egy-két napokat ott kellene tölteni. Én határozom meg, hogy melyik napokat, nyilván egyeztetek Margóval, hogy mikor van kevesebb meló nálunk.
Margó tök aranyos volt, mert mondta, hogy már teljes időben akartak vinni, de ő mondta, hogy ne már, szüksége van a segítségemre. Nekem meg jobb így: fokozatosan, mert túl sok a változás az elmúlt hónapokban.
Ami számomra a legnehezebbnek ígérkezik, hogy megint új gyerekek között leszek, ráadásul ezek a lányok első ránézésre -nem is tudom hogy írjam szépen- durvábbak.
Én azon a bizonyos kiránduláson annyi rosszindulatot láttam rajtuk, hogy tartok tőlük. Ugyanis a tömény rosszindulattal nem tudok mit kezdeni, bármi mást jobban tolerálok, mint ezt a tulajdonságot.
A papíroktól, számláktól, nyilvántartásoktól, egyebektől nem félek, mert meg fogom tanulni, egy részét már ismerem és használom is.
A legszűzebb terep a pénzzel kapcsolatos dolgok, mert ezt csak megfigyelőként láttam nálunk, de itt csinálnom kell azt is. Megtanulom.

A gyerekek.
Abban reménykedek, hogy bennük is meg fogom találni a jót, az értékeket, és rájuk tudok hangolódni. Nem hiszem, hogy annyira elvetemültek lennének, hogy ne tudnék közel férkőzni hozzájuk valamennyire. Szerintem csak idő kérdése, az meg van bőven.
Az ottani nevelő, aki nyugdíjba megy, egy teljesen más típus, mint Margó, azt hiszem a másik véglet: poroszos, szigorú. Margó nagyon anyáskodó, ölelgető, meleg személyiség, szerintem én valahol kettőjük között helyezkedek el.
Én továbbra is kerülöm a nagyon szoros testi kontaktust, nem tudok hiteles lenni benne. Szoktam hozzájuk érni, és nem zavar már, ha a nyakamba ugranak, vagy az ölembe ülnek, de nem jellemző. Erről több soron beszéltem a pszichológusunkkal, aki megnyugtatott, ettől még jó nevelő vagyok. Látja, hogy figyelek a lányokra, nagyon jelen vagyok, ha beszélnek velem, és keresik a társaságomat, mert érzik az elfogadást. Szerinte ne erőltessem azt, ami nem én vagyok, mert a gyerekek úgyis megérzik.
Ez van. Én a férjemet, és a két fiamat tudom (és szoktam) teljesen spontán ölelgetni, szeretgetni, mert nekem ez annyira bensőséges dolog, hogy nem tudom kiterjeszteni csak ha iszok.
Meg aztán Zsuzsa (legyen ez a neve a nyugdíjba készülő kollégának) szigorúsága után én nagyon megengedő, meleg attitűdnek fogok számítani ott, hátha ez is segít.
Meglátjuk mondta a vak.

Na megyek, mert ez a délelőtt is szalad, én meg csak üldögélek itt hálóingben, és püfölöm a gépet. (Charlie suliban, Belami Széphajúnál, Kismacsó versenyen, de estére talán mindenki hazaér.) Főzni kellene valamit, megpucolni egy-két ablakot, hogy haladjak. Ilyenek.

Csöndeske hétvége

Ezt a hétvégét most pont így terveztem, ahogyan alakult.
Pénteken elmentem turizni kicsit délután, aztán nagy romantikusan találkoztunk Charlieval egy élelmiszerüzletben, hogy bevásároljunk.
Szombaton csak azért mozdultunk ki délelőtt, mert hennát akartam venni, de persze ezen az egy szombaton nem volt nyitva az üzlet, így elnapolódott a hajfestés. (Szerencsére még nem vagyok nagyon gáz, belefér még pár nap.)
Akkor már bementem a könyvtárba, Charlie meg horgászboltba ugrott el, aztán megebédeltünk egy szuper házias vendéglőben, mert megérdemeljük.

Este Charlie elment Pestre meccsre egy haverjával, előtte már napokkal kapacitált, hogy csináljak magamnak Pesten programot, de most úgy éreztem: nem szeretném.
Tele van a fejem a millió változással, kicsit szorongok, gondolkozhatnékom van mindenen, nem lennék most jó partner semmiben.
Így egyedül maradtam itthon, befejeztem a pénteken megkezdett takarítást, közben befestettem a szemöldököm, a szempilláimat külön-külön a két szememen (egyre profibban nyomom).
Majdnem éjfél volt, mikor belekezdtem egy filmbe, majd Charlie is hazaért, úgyhogy úgy döntöttem: majd befejezem vasárnap azt a filmet.

Ma ki sem mozdultunk a lakásból.
Most főztük meg, amit szombatra terveztünk, tekintve a szombati éttermi étkezést.
Közben Charlieval egymással szemben olvastunk, meg a filmemet is befejeztem.
Most itt ülök a konyhában Minivel, mert a sütőben van a padlizsán, meg a cukkini, krémet akarok csinálni belőlük.
Belami is hazaért a gimis baráti találkozóról, még délelőtt, rendbe kapta magát, aztán elment az apjával kávézni & ebédelni, mert most így tudták le az apás hétvégét.

Na ez is.
Tudom, hogy nem kellene ezzel foglalkoznom, de ki nem állhatom, mikor a fiúkat használja alibinek.
Ismerem sajnos, hogy mikor ennyire tobzódik valamin, akkor egyéb tervei is vannak. Mert -ugye- az volt a duma, hogy egész napos program a fiúkkal, aztán már csak Belamival, mert Kismacsó még a Balatonon.
Belami már itthon is volt ebéd után.
Aztán rá egy órára közös szelfi felrakva a gyerekkel a fészre, mert -ugye- meg kell mutatni az asszonynak, hogy valóban ott van, ahol mondja.
Ja. Kár, hogy az jóval előtte volt.
Na mindegy, lesz.rom, csak ne ismerném ennyire.
Szinte hihetetlen, hogy mennyire nagyon nem ehhez az emberhez mentem feleségül. Komolyan, az egy másik ember volt. Nem tett jót neki, hogy felnőtt, mert úgy látom újabb (most pozitív) fordulat nem várható nála. De ez már legyen az új feleség baja (meg a többi szeretőé, köztük az ex barátnőmé -fúj!-).

Na megyek, és visszatérek a padlizsánomhoz, azzal legalább jutok valamire.

Ingerlékeny világunk

Azt tapasztalom, hogy mostanában az emberek ingerlékenyebbek, hamar egymásnak ugranak.
Látok ilyet most a "valódi" életemben, de a virtuális világomban is.

Én alapvetően nem szeretek vitázni.
Preferálom a békességet, a megértést (ki nem?), és ha valami nem tetszik, akkor jobbnak tartom korrekten lerendezni egymás között, lehetőleg senkit nem belerángatva.
Igazából nem szoktam más vitájába beszállni, és igyekszem csak akkor elmondani a véleményemet, ha kérdezik.

És hogy ne legyek már olyan égi tünemény: szeretem a pletykákat, és egy bizonyos pontig kapható is vagyok rá.
A bizonyos pont meg az, hogy fel tudjam vállalni a véleményemet (kibeszélésemet, pletyimet), ha úgy adódik, de még nem nagyon keveredtem lehetetlen helyzetbe.

Most, hogy olyan frusztrált tudok lenni és fáradt, többszörösen figyelek magamra, mert a legegyszerűbb valakin kitölteni a mérgem, de fordított esetben meg nagyon meg lennék ezen sértődve.

Ilyenkor csak az a kérdés, hogy a felgyülemlett feszültség hol tör utat magának, mert fog, ez nem vitás.
Azt hiszem az nagyon jó kezdeményezés, hogy reggel és délután kihagyom a helyi buszt, és összesen egy órát gyaloglással töltök. ;-)