Úgy is fogalmazhatnék, hogy "the end"

Eljött ez is.

Ma felhívott Tűz férje, és gyakorlatilag megkérdezte, hogy mit tudok a felesége és a volt férjem viszonyáról. Őszintén mondhattam, hogy semmit, és innentől kezdve kérdésre gyakorlatilag kérdéssel feleltem, mellébeszéltem, tereltem... Rég éreztem ennyire kényelmetlenül magam egy beszélgetésben, pedig konkrétan nem hazudtam, csak elhallgattam egy csomó dolgot, hogy védjem a hülye barátnőm seggét, még mindig. 

Az ujjam hegyéig elöntött az adrenalin, a csalódás, a keserűség, és a beszélgetés végén olyan vörös volt a fejem, hogy a kolléganőim komolyan aggódtak értem.

Próbáltam kicsit ventilálni nekik, utána Charliet hívtam, de azt éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok.

Tűz férjének megmondtam, hogy beszélni fogok Tűznek erről a telefonról, azt mondta nem bánja.

Inkább eljöttem haza.

Próbáltam megnyugodni, és higgadtan végiggondolni, hogy most mi lesz. Rájöttem, hogy nem kérdés: én többet azt sem tudom elhinni Tűznek, amit kérdez.

Amikor augusztusban olyan csúnyán összevesztem vele, akkor nem higgadtan ugyan, de elmondtam neki, hogy ugyan már semmi közöm nincs a volt férjem szerelmi életéhez, de egyszerűen perverzióval határos, hogy pont egymással kezdenek, és én ebben nem tudok semmilyen szinten asszisztálni. 

A barátság viszont csak őszinteséggel működik, szóval egyszerűen nem megy, hogy ebben a történetben ott legyünk mindhárman. 

Akkor is csalódott voltam és értetlen, hogy miért csinálja ezt, hisz ismeri az exet, végigszenvedte velem a válásomat, mégis mire számít tőle?

10 rohadt hónapot adtam az életemből ennek az amúgy már döglött barátságnak, és tudom, hogy azért voltam ideges minden egyes kontaktnál, mert a zsigereimben éreztem, hogy hazudik, átver.

Azt is megmondtam augusztusban neki, hogy ne hozzon olyan helyzetbe, mint amilyen helyzet ma volt a férjével.

De hát én "szeretek" lemenni a legaljára. 

Bele a porba arccal, és még azt is hagyom, hogy a nyakamra tegye a lábát. 

Más büszkén, felemelt fejjel küldte volna el a sunyiba már augusztusban, én meg...

Nyilván valamit tanulnom kell ebből az egészből.

Mire felhívott, már nyugodtabb voltam.

Összeszedetten elmondtam neki, hogy a férje felhívott, és nagyjából hogyan zajlott a beszélgetés. Biztosítottam róla, hogy korrekten kiálltam mellette, de innentől nincs miről beszélnünk. 

Mondtam neki, hogy majd valamikor keresni fogom a telefonkártyák ügyében (Charlienak és nekem is az ő féle flottás kártyánk van), mert szeretném ezt a szálat is elvarrni.

Nem ordibáltam, nem sírtam, nem vádaskodtam, csak annyit mondtam neki, hogy én emberben még ekkorát nem csalódtam. 

Figyelmeztettem, hogy ahogy a férje engem is felhívott, úgy felhívhatja a másik érintettet is. Egyszerűen nincs kedvem belefolyni abba, hogy figyelmeztessem az exet, KI AKAROK MARADNI EBBŐL AZ EGÉSZBŐL TELJESEN!

Végig nem szólalt meg, a végén csak annyit mondott kicsit rágózós, nekem pimasznak tűnő hangon, hogy "Rendben van. Szia!" 

Hát ennyi. 

Pont ezt a rohadt kavarást akartam elkerülni úgy, hogy megmentem a barátságomat.

Jelentem, hogy nem sikerült. 

Ennek itt most VÉGE. (A rohadt szájbab.szott ku.va életbe, egy 19 éves barátság ment a kukába! :-( :-( )