Zaklatottan

Tegnap délután a gyermekfelügyelőkkel kávéztam, mikor rápillantottam a telefonomra. Láttam, hogy ott a boríték ikon, úgyhogy rákattintottam, és reménykedtem, hogy a fizetés érkezéséről értesítenek sms-ben, de nem.
Tűz írt egy szót: "Hiányzol". Úgy eldobtam magamtól a telefonomat, mintha megégette volna a kezemet. A két kolléga érdeklődve pillantott rám, én meg mosolyogva mondtam, hogy "jajkicsúszottakezembőlezahülye", és nem nyúltam utána, csak jóval később.
Éreztem, ahogy kúszik lefelé az ideg a gyomrom felé, és rá kellett jönnöm, hogy én ezt még mindig nem dolgoztam fel, csak egyszerűen kitoltam a tudatomból, és kész.
Először nem akartam válaszolni, de én nagyon gyűlölöm, ha ignorálnak, és az az elvem, hogy mindenkivel igyekszem úgy viselkedni, ahogy hasonló helyzetben én is elvárnám, szóval próbáltam megfogalmazni egy mondatban azt, ami legfelül van.
Ez jött: "Igazából te is, és sokszor próbáltam ezen gondolkodni és feldolgozni, de mindig lefagy bennem a rendszer, ha arra a napra gondolok, mikor felhívott a férjed."
Erre ő: "Szólj, ha "kész" vagy! Várok... Anya meghalt."
Nagyon megsajnáltam, ráadásul nagyon szerettem az anyukáját, de amikor egy üzenettel később kiderült, hogy július 13-án ment el, akkor megint olyan hülyén kezdtem érezni magam, mert akkor miért nem szólt?! Miért most "használja fel" ezt?
Részvétem fejeztem ki, és nyitva hagytam a lehetőséget, hogy beszéljünk, bár titkon remélem, hogy nem mer felhívni, én meg -ugye- nem fogom.

Most komolyan.
Miről beszéljünk? Mit lehet ezzel már kezdeni? Megmondom: semmit.
Annyira ismerem magam, hogy tudom, többé már nem tudnék bizalmas dolgokat megbeszélni vele, függetlenül attól, hogy hogyan alakult a kapcsolata az ex férjemmel.
Erről amúgy sem akarok hallani, de ott lebegne közöttünk minden formális csacsogásnál, hát kinek hiányzik ez? Szerintem neki sem, szóval nem tudom mit akar még tőlem.

Ja, a régi barátságunkat vissza?
Az nekem is hiányzik, de el lett k.rva, tudomásul kell venni. És ez most nem büntetés, vagy kinyilatkoztatás a piedesztálról, hanem a kib.szott nagy valóság. Abba bele sem kell menni, hogy ki volt a hunyó, mert már úgyis mindegy, ez van.
Nem tudom mennyi időnek kell eltelnie, hogy hidegen hagyjon mindez. Talán soha nem fog sikerülni. (Pedig a szülinapi üdvözletén júliusban nem húztam fel magam.)