Küldetés teljesítve, meg a barátságról

A konyhában, meg a fürdőszobában az ablakok tiszták, a szúnyoghálók a helyükön.

Hétvégére marad a mi ablakunkból a virágok átültetése, meg valahonnan szereznem kell egy bambusz rolót a virágos ablakra, mert a közvetlen napfény kicsinálja a növényeimet.

Mr. Fenyőfát szorgosan locsolom az erkélyen, a hétvégén az is átkerül Anyuékhoz, hogy majd a megfelelő pillanatban kiültessék.

Akkor végre kirakom a kerti bútorokat az erkélyre, mert nagyon szeretek ott üldögélve kávézni. 

Ma még barkácsolni akarok pár motivációs levelet az önéletrajzomhoz, este kilakkozom a körmömet.

Holnap jön Tűz hozzám.

Igazából nem rendeződött a dolog kettőnk között (szerintem nem is fog soha), de próbálunk valami élhetőt létrehozni, mert egyikőnk se tudja/akarja sutba dobni a jó éveket, amibe jól belerondítottak ők ketten: Tűz, meg az ex férjem. 

Én sem vagyok szeplőtelen az ügyben, mert talán határozottabbnak kellett volna lennem még az elején, hogy semmiről nem akarok tudni, és nem hagyni, hogy belemerüljek nyakig ebbe a híg fosba, amit ők ketten alkottak.

Mindegy, nyár óta nem téma kettőnk között ez az egész, de valahogy elillant a bizalom, csak kerülgetjük egymást, mint a rég nem látott ismerősök.

Mikor együtt vagyunk, és sikerül elfeledkezni kicsit magunkról, akkor visszatér valami a múltból, ami olyan jó volt, és tudom, hogy ezt nem tudom elengedni én sem, meg ő sem. 

A baj csak az, hogy előbb-utóbb felréved az ember, és keserű a szája, mert vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Nyilván neki is van ilyen, mert az utolsó felvonásban nem válogattam meg a szavaimat, mindent kimondtam, ami nyomott, kíméletlenül. Ő ezt a kíméletlenséget nem tudja feledni, én meg azt, hogy az első alkalommal, mikor szorult a hurok saját hülyesége miatt, azonnal odavetett ürügyként a volt férjem elé, nem törődve azzal, hogy mi (lehet) ennek a következménye. 

Valahol ösztönösen az idő kegyes gyógyító erejére hagyatkozunk, mert ahhoz egyikőnk sem elég elszánt, hogy pontot tegyen az egész végére, és hogy vissza se nézzen többé. 

Talán gyávák vagyunk.

Így most holnap együtt lógunk megint, mint rég, parfümöket szagolgatunk, ruhákat próbálgatunk, egy nyitott teraszon kávézunk, kínai kaját ebédelünk, ilyenek.

Remélem nem hozza szóba a volt férjemet, és hogy milyen kapcsolatban vannak. Nem akarom tudni, nyár vége óta nem tudom, és ez sokkal jobb így nekem. Legyen ez az ő terhe, csak az övé (ha van egyáltalán), ne pakolja át rám, mert nem akarom, nem bírom.

Szívesen beszélgetek vele bármi másról, csak ezt az egyet nem hagyom, ebben kemény leszek, leállítom, ha elkezdi. 

Buta vagyok, hogy nem rakom le ezt az egészet? 

Nem tudom... Majd az idő eldönti.