Szeretnék gyakrabban írni,

de olyan gyorsan vége lesz egy hétnek, hogy nem is értem. 

Ilyenek (is) voltak: 

• Belami a héten is volt itthon pár órát. Szeretem, hogy igyekszik minél többet beugrani hozzánk.
• Kismacsónak sulis hete van, őket már beoltották, úgyhogy berendelték az évfolyamot. 
• Itthon felejtette a baseball sapkáját, úgyhogy lenyúltam a futáshoz, és rájöttem, hogy kell nekem is egy. Találtam is egy ugyanolyat kékben (az övé fekete), remélem lesz olyan jó, mint Kismacsóé. Mondjuk annak nem lesz Kismacsó illata sajnos. Nagyon szeretem a gyerekeim illatát. Nem, nem a parfümjüket (Belami nem is használ semmilyet), hanem az igazi "ember illatukat". Meg a Charliét is. Mikor kicsik voltak (a fiúk), azonnal tudtam, ha betegek, mert más lett a szaguk. Mórnál is érzem, ha beteg szaga van. Elég jó az orrom (ha már a fülem nem az). 
• Kicsit felfrissítettem a sportos ruháimat. Lett egy új fekete melegítőm (alsó és felső), mert a régi kezdett teljesen szétmenni. Vettem még egy akciós pihe-puha bordó felsőt is a Decathlonban, kardigán helyett nagyszerű. Nagyon ráálltam most a kényelmes ruhákra tornacipővel, idejét nem tudom mikor vágtam magam utoljára csinibe, meg sminkeltem egy igazit. Azért hiányzik.

• Munkában továbbra is takarékon vagyok, próbálom kiélvezni, mert gyorsan beüthet ez-az, gyakran előfordul. Épp ma jutott eszembe, hogy áprilisban volt két éve, hogy itt dolgozok. 
• Mostanában előfordul (a melegebb napokon), hogy a harmadik, az utolsó séta a hosszú Mórral, és olyankor még csavargunk egy nagyot, fagyizunk, meg krúzolunk a városban. Nagyon élvezzzük mindhárman. Utána Mór befoglalja a kanapét:

Rongyos élet ez egy kiskutyának. 😂 

Kiléptem a komfortzónámból, de lehet, hogy mégsem

Ott kezdeném, hogy mikor a fiúk picik voltak, semmilyen körülmények között nem voltam hajlandó állatfejes sapkát rájuk adni. Egyszerűen úgy éreztem, hogy hülyét csinálnék belőlük, bármennyire aranyos tud lenni az állatfejet formázó sapka egy pici gyereken.
Aztán kinőttek ebből a dilemmámból, el is felejtettem teljesen.

Mostanában vettem észre, hogy elkezdtem vonzódni az állatfejes sapkákhoz.
Először csak nézegettem őket, aztán egyet-egyet fel is próbáltam, de közben nagyon szégyelltem magam, hogy lám-lám, bort iszok, vizet prédikálok, képes lennék negyvenkét évesen én ilyesmit húzni a fejemre, miközben a gyerekeknek nem voltam hajlandó állatfejes sapkát venni.
Aztán elkezdtem megideologizálni a dolgot, hogy tök sokan használnak állatfejes sapkát, és nem feltétlen csak gyerekek, még épp beleférne nekem is, úgyis fiatalabbnak látszok.

Ma megláttam egy karikás szemű pandát, és végem volt, megvettem.
Hazahoztam, megmutattam a családnak, és mire kettőt pislantottam, Belami lenyúlta a sapkát.
Azt mondja, hogy kell neki, mert nem volt ilyenje gyerekkorában. 😂 Na tessék!

Ez meg egy baromi rossz nap

A szuperholddal új ciklus indult, úgyhogy ennek jegyében ma majdnem elpusztultam.
Nyűgös voltam, sírós, harapós, és még örülhettem, hogy ez nem egy héttel előbb kezdődött, mint általában szokott, szóval jóval rövidebb volt a szenvedés, de annál intenzívebb.

Délutánra eljött a pillanat, hogy hazafelé a buszon elkezdtem pörgetni magam a sírás felé, de annyira, hogy a végén kinevettem magam. (Remélhetőleg ebből semmi nem látszott mások számára.)
Csak annyi történt, hogy a buszom mindig elmegy Anyuék előtt, ahol a két fiúval laktam egy ideig a válás után, és erről eszembe jutottak azok az évek, meg vádolni kezdtem magam, hogy sokkal jobban is csinálhattam volna akkor és ott, ami tök hülyeség, de a sírásig hergeltem magam ezzel.
Láttam az összebújós estéinket, egy Petőfi kötetet, amiben volt egy csomó kedvenc versük, mindig kérték őket esténként.
Láttam, ahogy reggelenként indulunk az oviba, iskolába, közben esős napokon csigákat mentünk az útról, hogy ne menjenek keresztül rajtuk.
Emlékeztem hogyan siettem haza minden egyes nap, hogy végre velük lehessek, mert jobban rájuk voltam szorulva én, mint ők rám.
És csak cibáltam elő egyik képet a másik után az elmém legféltettebb bugyraiból, míg rá nem jöttem, hogy tulajdonképpen én most sírni szeretnék, ezért csinálom ezt. Ezen meg nevetnem kellett.
Hát így.

A vidámabb zárás érdekében megmutatom az új manikűrömet, ami csodás összhangot mutat a kesztyűmmel & sapkámmal. Hát nem gyönyörű? :-)

A mai nap vezérszíne a kék

+ 1 kiegyensúlyozó praktika: (ha hisz benne az ember) a gyógyító kövek.

Az ott a fülemben lazurit kő, amihez sötétkék körömlakk dukál. ;-)

Lazurit (lapis lazuli):  "Migrénes fejfájás enyhítője. Legyőzi a depressziót. Gyógyítja: légző, idegrenszer, torok, gége, pajzsmirigy, csontvelő, csecsemőmirigy, immunrendszer. Halláskárosodást megszünteti. Tisztítja a vért. Csökkenti a vérnyomást."

Új sapka-szerzeményem:

Hátulról egy céltáblára hajaz:

Megint kabát

Apropó kabát.

Megint vettem egyet, már nem is tudom hány van összesen. Charlie szerint lassan kiszorulunk a ruháimtól a lakásból, de szerintem meg nem. 

Ez most azért tetszik, mert jó hosszú, melegíti a combomat, meg amúgy is olyan finom meleg az egész.

Három színből áll (képen a lila nem jön át): fekete, szürke és lila.

Így most a szürke sapka-sál-kesztyű szettet vettem elő, de van lila és fekete is, szóval unalmas nem lesz.

Legújabb sapka szerzemény

Mintha nem lenne már pont elég. ;-)