Mindenféle

Ez most megint egy olyan ciklus kezdete, mint régebben. (nyűgös) 

Érdekes módon örülök neki, most valahogy mégsem érzem még készen magam a változókor végéhez. 

Néha úgy érzem, hogy teljesen rendben vagyok a korommal, és elfogadtam az ezzel járó változásokat, máskor meg szeretnék kiabálni, hogy "Állítsák meg a vonatot, le akarok szállni!". Vagy valami ilyesmi. 

Hétfőn beszéltem a másodállásról az illetékesekkel.

Igazából nem is plusz állás lenne, hanem túlóra, mert a munkáltatóm ugyanaz, csak máshol is (lakásotthon) besegítenék. Ehhez mennem kell arra a pszichológiai szűrésre, meg átvilágításra, de legyen, szerintem úgyis hamarosan kitalálják a jelenlegi munkámra is. 

Megmondom őszintén, a hezitálásom annak szólt, hogy nem szívesen éjszakázok, meg lövöm ki a hétvégém felét, de a pénz meg kell, mert szeretjük a jó minőségű dolgokat, meg kirándulni, nyaralgatni is. Ezekhez meg két szociális fizetés nem elég. Charlie tolja a szekeret, hisz neki továbbra is két munkája van, de a legoptimálisabb, ha kettőnknek négy van. Sajnálatos, igazságtalan, de ez van. 

Úgy vagyok vele, semmit nem kell elutasítani élből, majd kiderül, ez így hogyan működik. Az biztos, hogy itt nem kell emelgetni, pelenkázni, viszont idegileg lehet megterhelőbb. Aki hívott erre a munkára, azt mondta, hogy szerinte most nem gáz a helyzet náluk. Meglátjuk. 

Most egy kicsit több alkalom lesz, hogy a család összejön.

Ezen szombaton mostoha apám szülinapját ünnepeljük meg, jönnek Belamiék és Kismacsóék is. Kismacsóék (kellene már valami normálisabb nevet találnom neki) már pénteken jönnek, itt is alszanak, a buli szombaton lesz.

Utána szombaton meg mi megyünk Pestre, mert mostoha anyámnak is szülinapja lesz egy héttel később, úgyhogy megint ott lesznek a fiúk is. 

Teljesen más.

Véletlenül találtam egy új parfüm szerelmet, pedig most egyáltalán nem kerestem. Egy újságban volt minta ebből az illatból. A csuklómra fújtam, és onnantól nem tudtam leszakadni róla, szagolgattam folyamatosan. Az én bőrömön valami nagyon finom, meleg és édes (kókuszos-csokis) illat bontakozik ki, és az is marad végig. Szerintem elég tartósnak is tűnt, úgyhogy ár-érték arányban teljesen jó, hétköznapokra veszek egy üveggel, így tovább fog tartani a rohadt drága Premier parfümöm. 

Nekem az új illat erősen hajaz a régi Body Shop kókuszos testpermetére, azt meg nagyon szerettem, úgyhogy nem csoda, hogy ez is tetszik. 

Meg amik még voltak

Annyi minden történik, tényleg csak listázva:

• Színházak. Voltunk egy kisszínházi előadáson, az nagyon tetszett, az volt a cím, hogy Száz karácsony. Annyira elgondolkodtató volt, közben felvonult Magyarország történelme is abban a bizonyos száz évben, és engem nagyon megfogott, hogy ugyanazok a szereplők tértek vissza, mintha az az újjászületés is benne lett volna, amiben én hiszek. Aztán tegnap a Lili bárónőt láttuk Járai Mátéval. Nekem ez most nem annyira tetszett, valószínűleg túl nagyok voltak az elvárásaim, meg a tánckar is hiányzott, de ez egy olyan operett, amihez nem kellettek. 
• Belamiékkal a vacsora csodás volt, végül jött Mór is, mert az aznapra kiírt Hobo koncert végül betegség miatt át lett téve februárra. Így a vacsora után nem kellett beesni a koncertre, meg Mórt lepattintani anyósomhoz, szóval én még ennyire nem örültem elmaradt eseménynek.
• Mór kulturáltan viselkedett az étteremben, teljesen jól elnézelődött az asztal alól, mi meg végül nem a látványgrillezést választottuk, hanem a boxot, ami ilyen kis fakkokból áll, és lehet mártogatni, kóstolgatni. Thai étteremben voltunk. 
• Belami annyira fáradt volt az elején, hogy azt hittem lefejeli az asztalt, de ahogy elkeztünk enni, visszajött a színe, meg a kedve is jó lett, valószínűleg a vércukra is alacsonyan lehetett. Persze már az új tervéről beszélt, hogy radiológiából is szakvizsgázni szeretne. Nem tud nyugodni egy percre sem. 
• Kismacsót november közepére vendégelőadónak hívták az egyetemére. Váóó! Nagyon büszke vagyok rá.
• Kismacsóékat is el akartuk csalni erre a vacsorára Budapestről, de a Bükkbe indultak a hosszú hétvégére. 
• Belami pénteken elrepült Írországba a gyermekkori legjobb haverjához, aki kint él a feleségével. Ági most nem ment, majd elmondom miért.
• Még szerdán szóltak, hogy lenne egy másodállás. Hetek óta tűnődök rajta, hogy kellene keresni valamit, mert gyűjteni szeretnék megint, és erre jön ez az ajánlat. Akkor miért érzem magam kényelmetlenül? Nem, nem oda, ahol voltam másodállásban, teljesen máshová. Holnap utána fogok járni a részleteknek, és megvizsgálom, hogy pontosan mi is a bajom ezzel. 

A döntés

Nem megyek sehová, nem váltok (még). Röviden.

Hosszabban. 

Ezzel fekszem és kelek egy hete, listát írtam, sorsot húztam, de mindvégig akkor nyugodtam le kicsit, mikor azt fontolgattam, hogy maradok. Igen, maradok a nyomasztásban, az összevisszaságban, ebben a nagy katyvaszban. Nincs ebben logika, meg észérvek, én most az érzéseimre hallgattam, és lehet meg fogom bánni, de majd akkor kitalálom mi legyen. Nekem valahogy nem szokott bejönni, ha csupán az eszemre hallgatok. Az a legjobb, mikor a kettő összecseng (ész és szív), de ez nem mindig sikerül. 

Emlékszem, egyszer csak az eszemre hallgattam.

Volt is két nyűgös évem nevelőként, amit így utólag már nem bánok, mert legalább már azt tudom biztosan, hogy mit nem akarok. Szóval mindenből lehet tanulni, meg fejlődni.

Sajnos nincs varázsgömböm, hogy megnézzem, egyik, majd másik döntés jövőbeni lefolyását. 

Csak annyit tudok tenni magamért, hogy az érzéseimre hallgatva a nekem valamiért komfortosabb megoldást választom, hogy az "itt és mostban" jól legyek, aztán, ha elmentem a falig, akkor kitaláljam a következő lépést. 

Azt hiszem ez most ennyi.  

Blogvember, november 6.

Ez nem lesz egy hosszú bejegyzés.

Nagyon fáradt vagyok. Sok volt az inger a délutáni búcsúztatóval, pedig semmi extra nem történt, jó is volt, kedves volt mindenki, és sajnálkoztak továbbra is (kollégák! és lakók egyaránt), hogy nem dolgozok már ott. Most az van bennem, hogy társadalmi munkában havonta egyszer bemegyek hozzájuk segíteni, azt hiszem ez beleférne, meg a lelkemnek is jót tenne. Aztán majd lehet, hogy beleér a bilibe a kezem, mikor valóban bele akarom ezt szuszakolni az időmbe. Meglátom.

Hatalmas és szép virágot kaptam (meg pénzt is, nem is értem), amiről egyből láttam, hogy nem fogom tudni hazavinni biciklivel.

Charlie írta, hogy este hat körül mehet az autóért, addig nem akartam várni, úgyhogy bementem a munkaügyis csajhoz, aki a házunkban lakik, és ehhez a másodálláshoz is ő juttatott, hogy hozza már haza a virágomat lécci'. Mondta, hogy természetesen, meg rákérdezett, hogy érdekel e más állás, ahová kellene a szociális diplomám. Kérdeztem, hogy hol és pontosan mit kell csinálni, meg mennyi a fizetés, gondolom ezek a leglényegesebb kérdések. Mondta, hogy majd megadja a telefonszámomat valakinek, és az majd elmond mindent. Siettem jelezni, hogy én mindent boldogan meghallgatok, de még nem vagyok egészen biztos abban, hogy váltani szeretnék. Talán nem fáj még eléggé, nem tudom. Azért kíváncsi leszek, valahogy hiszek abban, hogy a dolgok akkor jönnek, amikor jönniük kell. Aztán majd én döntök. Hát nem?   

Mint víz alól felbukni

úgy éreztem ma.

Tegnap este mentem az utolsó éjszakai műszakomra, ezzel együtt az utolsó napomra ebben a munkában.

Napok óta fos volt a kedvem, több ok miatt, de a legmélyén ez munkált, hogy eljött ennek is a vége.

Mikor megérkeztem, és átöltöztem fehérbe, végigvonultam a hosszú folyosón, aminek a közepéből nyílik a társalgó, olyankor este ott ül a legtöbb a lakó, és tévéznek beszélgetnek. Mindig hangosan szoktam nekik köszönni, ők meg örülnek, de tegnap..., hát szóval, tegnap megtapsoltak, úgy örültek nekem. 

Komolyan.

Úgy éreztem magam, mint egy primadonna egy jól sikerült előadás után, vagy nem is tudom, mert nem szoktak megtapsolni ilyen őszintén, szeretettel, szívből jövően, ennyire sokan. Azt hiszem nekem ez volt a legnagyobb ajándékom a tíz hónap után.

Persze nem aludtam, elfáradtam nagyon reggelre.

Gyorsan kiürítettem az öltözőszekrényemet, leadtam a kulcsaimat, és rohantam kifelé Charliehoz és Mórhoz, akik eljöttek értem autóval, mert nem bírtam volna el még egy kör búcsúzkodást. 

Még visszavárnak egy kollégás búcsúztatóra, amit el akartam sunnyogni, de szeretem őket is, meg ők hozták fel, szóval arra még visszamegyek egy-két héten belül.

Hát így történt.

Hazajöttem, és valahogy megkönnyebbültem. Még nem tudtam aludni csak egy rövidet, szóval nem teng bennem túl az energia, de valahogy kuncog a szívem, ha arra gondolok, lesz szombatom, és lesz vasárnapom. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire lehet örülni annak, ami amúgy természetes volt tíz hónappal ezelőtt. Hmm.. 

Túlfeszített húr, meg tervek

Ha véletlenül az jut az eszembe, hogy talán mégsem kellett volna felmondanom a másodállásban, akkor kapok olyat a nyakamba a főállásban, hogy a fal adja a másikat. Csak, hogy megtudjam hol lakik a magyarok istene.

Tényleg olyan már ez a szűk két hét, mint valami daráló, nagyon várom a végét. Elfáradtam, elmentem a falig, nem tudom és nem is akarom tovább feszíteni a húrt. 

Megpróbálom nyugpontra terelni a főállásban a feladatokat, aztán kiveszek valamennyi szabadságot. Muszáj, sőt nagyon kell. Szeretnék egy jó nagyot takarítani, kicsit átrendezni az egyik szobát, ilyenek. 

Találtam kortárs táncórákat felnőtteknek, oda biztosan elmegyek, aztán, ha tetszik, akkor a futás mellett az lesz a másik mozgásformám. Majd elmesélem. 

Próbálom ápolni a baráti kapcsolataimat.

Sajnos nincs most sok köszönet bennem, mert túl fáradt vagyok, de akkor is nagyon jó volt találkozni a négyesünkkel, meg várom a szombatot is, mikor az egyik gyermekkori barátnőm ötvenedik szülinapját ünnepeljük. Vasárnap ugyan dolgozok, de pár órát azért ott tudunk lenni Charlieval, aztán még pár nap, és nem lesz ez a nyűglődés a hétvégékkel végre. 

Az előbb volt itt Belami.

Gyorsan vacsorázott, aztán ment Ágiért a barátnőjéhez, mert késő van már, nem akarta, hogy egyedül induljon haza. Mesélt a tervekről az esküvővel kapcsolatosan, lassan megvannak a fő csapásvonalak, talán innentől kicsit lazább lesz ez is.

Kismacsó októberben nagyobb lakásba költözik a barátnőjével (neki is kell név lassan).

Nagyon-nagyon megváltozott az én macsó kisfiam, szerintem előnyére, jót tesz neki a szerelem, mert most valóban az. Majd mesélek róluk is bővebben, úgy örülök nekik, csak összeszedem magam hamarosan, mert most csak ennyire futotta, megyek lassan aludni.  

Szombat, meg most még

Ahogy haladtunk a szombat este felé, egyre kevésbé volt kedvem koncertre menni.

Aztán, ahogyan történni szokott, nagyon jó kis esténk kerekedett. Végül nadrágban mentem (nem az új szoknyámban), meg vastagabb pulcsiban, rétegesen öltözve, mert a klub kinti színpadán volt a buli. Teljesen jó is volt így, csak akkor kezdtem fázni, mikor az autóhoz mentünk, de az ülésfűtés gyorsan feledtette ezt. Még ettünk egy sajtburgert, ahogy minden kultúrális esemény után szoktunk (haha!), és éjfél előtt itthon is voltunk. Persze nem tudtam elaludni, és mire sikerült, már kelhettem is fel, mert vasárnap reggel hatkor indultam dolgozni.

Na, ez kicsit sem hiányzott.

Próbálok erre az érzésre koncentrálni, mert hajszál választ el tőle, hogy visszavonjam a felmondásomat. Nem igazán értem magam, mert az ebből bejövő plusz pénz nem olyan nagyon sok, ellenben rengeteg lemondással, szervezéssel jár az egész, meg fáradt is vagyok folyamatosan.

Akor miért is?

Megszerettem a lakókat. Hiányozni fognak. Annyira képmutató a való világ, az ő világuk meg olyan kristálytiszta és egyszerű, szeretek közöttük lenni. Tűnődök a teljes álláson, de nem gondozó-ápolóként, mert a diplomámat nem szeretném azért sutba vágni.

Helyi szinten a lakásotthonok kezdenek bedőlni.

Egyre-másra mondanak fel az emberek (gyermekfelügyelők és nevelők), van olyan, ahol két ember maradt egy otthonra, ezért összevonások vannak. 

A nevelőszülők száma is egyre csak csökken, én nem tudom mi lesz így a szakellátással, meg úgy egyáltalán a gyermekvédelemmel. Ennyire még soha nem volt rossz a  helyzet, és tartok tőle, hogy még nem vagyunk a gödör alján. Én ezt látom belülről, simán elfogadom, ha másnak más a véleménye, de az enyém akkor is ez, mert ezt tapasztalom. 

Vajon ki kell e szállni a sűllyedő hajóból, vagy lapátolni tovább a beözönlő vizet, és várni a csodát?

Szerintem nem ma fogom megváltani a világot én sem.

Inkább megcsinálom holnapra a hennát a hajfestéshez, meg selejtezek egyet a ruháim között, mert lassan előrébb kerülnek a melegebb holmik. Meg ilyenek. Visszamászom a buborékomba inkább. Egyelőre. 

Felmondás utáni lelkiállapotom

No, péntek 13-án felmondtam, október 11-ig korrektül letöltöm a felmondási időmet.

A közvetlen felettesem olyan szépeket írt nekem/rólam, hogy azóta is mosolygok, ha eszembe jut. Az előbb a kollégáknak is megírtam a csoportban, közöttük is van olyan, aki azonnal írt, hogy mennyire sajnálja, de a legtöbbjükkel kapcsolatosan nincsenek hiú ábrándjaim, sajnos mindig ment az egymás kibeszélése, lekicsinylése, amiben SOHA nem voltam hajlandó résztvenni. Amúgy ezt meg is szokták, ahogyan azt is, hogy senkinek semmit nem mondok vissza, úgyhogy nem is fogták vissza magukat előttem, de gondolom én is kaptam hideget-meleget, ha nem voltam ott. (Amúgy ez k.rvára nem érdekelt sohasem, én akkor is szeretem őket, kit ezért, kit azért, mert mindegyikben van valami szeretnivaló.)

A lakókért vérzik a szívem, olyan nagyon őszinték, tiszta lelkűek, borzasztóan fognak hiányozni, és velük kapcsolatosan hiszem és tudom, hogy én is hiányozni fogok nekik. 

Most egy kicsit elérzékenyültem, de tudom, hogy jól döntöttem.

Egy életem van nekem is, és mostanra elfáradtam, nem akarom tovább feszíteni a húrt. Annyira jó lesz megint a hétvégét annak tekinteni ami, és nem átesni egy másik munkába. 

De nem bánok egy percet sem, amit ezzel a munkával töltöttem, és töltök még egy hónapig, mert rengeteget kaptam, tanultam. Tanultam újakat magamról, megszerettem a fogyatékkal élőket, pedig előtte féltem tőlük. Ez egy nagyon nagy ajándék volt a kihívásokkal együtt, és én a csúcson szállok ki, azt hiszem. Ha lesz is másodállásom, az később lesz, most mindenképpen pihenni szeretnék (hétvégén és éjszakánként).

Persze máris új terveim vannak.

És ettől pörgök. Charlie meg fogja a fejét. (muhahaha!)

Történések, de a legfontosabb, hogy felmondok a másodállásban

 Annyi minden történik.

• Szombaton este eljöttek Belamiék (éjjel egykor ment értük Charlie a reptérre, kb. fél háromkor értek haza), megmutatták a gyűrűt élőben, meséltek a nyaralásről, kaptunk helyi süteményt, bort, hűtőmágnest (ez szokás, hogy mindenfelől hoz mindenki, majd egyszer lefényképezem a hűtőt, tele van).
• Októberben lesz egy eljegyzési vendégség, ahol összeismerkedünk Ági családjával.
• 2025 szeptemberben, de legkésőbb 2026 tavaszán lesz az esküvő. Szeptemberben, ha találnak megfelelő helyet, meg időpont is lesz. Belami akkor szakvizsgázik, de azt mondta, hogy megoldja. Ági 2026 őszén fog szakvizsgázni, és már szeretne kismama lenni akkor. Azért durva ám, hogyha minden jól megy, akkor két-három éven belül nagymama leszek. Hűűűű, meg hááá!
• Ma szóltam a közvetlen felettesemnek a mellékállásban, hogy fel szeretnék mondani. Ezt rengeteg belső vívódás előzte meg, nehezen lépek ki dolgokból, szeretek mindig a falig menni, de ez most azt jelentette volna, hogy kipurcanok a terheléstől, és az no way.
• Pénteken voltunk fodrásznál a volt kolléganőmmel, akit a barátomnak is tartok, neki panaszkodtam, hogy konstans fáradt vagyok, már indulataim sincsenek, annyira. Borzasztó, mikor olyan fáradtság van az emberen, amit már kialudni sem lehet.
• Kismacsónak mondtam, mikor csak másnap este tudtunk beszélni egy nappalos műszak után, mert elaludtam már kilenckor, hogy be kell csuknom ezt az ajtót, mert akkor fog kinyílni egy másik. És tényleg ezt gondolom, szerintem találok majd másik másodállást, könnyebbet.
• Az tette fel az i-re a pontot amúgy, hogy a lakásotthonokban annyira nincs már ember, hogy a hozzánk tartozó befogadó lakásotthonban úgy tudtak megoldani egy napot, hogy megkértek két gyámot, hogy felváltva (délelőtt és délután) ugyan menjenek már be. Én a délelőttöt vállaltam, aztán mentem a gyámos munka miatt, majd éjszakára a másodállásba. Na, itt lett elegem. (Amúgy elképzelhető, hogy valami hasonló megoldás lesz a következő másodállás, csak nem nálunk, mert itt szabadnapot adnak a plusz munkáért, azzal meg nem igazán vagyok kisegítve a kötetlen munkaidejű munkám mellett.)
• Az is elgondolkodtatott, hogy ebben a szörnyű teperésben már sehová sem megyünk, még a nyaraláson sem tudtam leengedni, szóval sokkal több program, meg buli kellene, basszus, lassan ötven éves leszek, aztán nagymama, még most kellene belehúzni. Szóval gyorsan vettem két jegyet a jövő hétre az Elefánt koncertre, meg lőttem egy szoknyát hozzá, ami kettő az egyben, mutatom.

Valami csodaszép türkiz színe van, és kifordítva, mikor a tüll van kívül, akkor nagyon buliba hívogató egy kis farmerdzsekivel, fehér tornacipővel. Viszont magassarkúval, elegáns bőrdzsekivel színházba is kiváló, akár az első formájában is. Szerintem szeretni fogom ezt a szoknyát, a Vinteden találtam.

• Jah, a fodrász! Megint rövidebb lett a hajam picivel, és mindenki szerint fiatalít. Majd mindjárt megmutatom egy másik posztban.

Langyos

Szombat óta még nem sikerült feltornásznom a hangulatomat, de legalább rosszul sem vagyok.

Inkább csak úgy létezek, teszem, amit kell, nincs különösen rosszkedvem, de jó sem. Olyan semmilyen. Nincs kedvem semmihez, fáradtnak érzem magam, energiátlannak. Lelkesedésem bármi iránt a nullához közelít. Így most megint nem erőltetek semmit pár napig, majd alakulok. Torna zéró, de most épp az evés sem érdekel. Ami durva, hogy a szépítkezés sem, pedig máskor az mindig kikapcsol, szeretem. Most napok óta halogatom a dermarollert, a pedikűrt (új szín kellene a körmökre), és a barnító habot sem veszem elő, pedig semmi extra a használata, és ad egy kis színt. Idén nyáron rengeteget nyomulok farmer rövidnadrágban, és sokkal szebb, ha a lábaimnak napsütötte (na persze) színe van. 

Egyedül a napi rutin működik az arc- és testápolásban, fényvédőzök kivétel nélkül, meg beszedem a vitaminokat, táplálékkieglszítőt, oszt' csókolom. 

A héten elvállaltam a hétfőt másodállásban, nem volt jó ötlet.

Esnek ki sorban a kollégák, a főnővér szépen megkért a hétfőre, én meg a másik helyen csúsztattam a plusz órákból, ezt a csoportvezetővel egyeztettem, de ettől még volt rengeteg hívásom, szóval nem igazán működött, hogy egy s.ggel két lovat üljek meg, utáltam az egészet.

Tegnap éjszakára mentem, egyáltalán nem volt semmi gond, nyugisak voltak a lakók, mégis úgy jöttem haza reggel, mint akit agyonvertek. Aztán jött a fizetés (mindkettő), és arra jutottam (megint), hogy a másodállás ennyi kicsi pénzért saját magam szívatása, de tényleg. Közben meg a sok kicsi sokra megy, mert azért elég szép kis summát (az előző évek semmijéhez képest) gyűjtöttem össze, vannak terveim, minden forint számít. A legjobb lenne egy új állás, ahol megkeresek annyit, mint most a kettővel, és -szerintem- az sem lenne egy földtől elrugaszkodott elvárás. Valami szöget is ütött a fejembe szerda magasságában, mérsékelt lelkesedéssel utána is jártam a dolognak, de kiderült, hogy egy pártfogó felügyelő annyit sem keres, mint egy gyermekvédelmi gyám. Nevetséges.

Alakul közeben egy másik titkos projekt, amiről megint csak utólag mesélhetek.

A legjobb, hogy én most csak szemlélő vagyok benne, de csuda izgi az egész. Ez most lelkesít. Meg az is, hogy augusztusban vár ránk egy hét Fonyód, a reggeli futásokkal, kirándulásokkal, kutyás stranddal, ilyenekkel. Na, azt várom nagyon.   

Fárasztó hét

Fúúú, nagyon kimerített ez a hét.

Az első felében még nyaraltunk, és elviselhetőbb volt az idő, de szerdától már pokoli a meleg. Aznap a klímás autóban se volt már komfortos, alig vártam, hogy hazaérjünk. 

Csütörtökön éjszakára mentem, és összességében elég jól viseltem a hőséget a klíma nélküli nővérszobában. 

Pénteken nem volt időm aludni délelőtt, utána fodrászhoz mentünk, jól bírtam az ébrenlétet, viszont dekoncentráltságomban vettem egy mézet a fodrásznál (a tesója a termelő), kifizettem, de a dobozból sem vettem ki, egyszerűen eljöttem nélküle. Ezt más sem vette észre, úgyhogy nemcsak én voltam szétszórt. Nem baj, legközelebb is jó lesz az.

Amúgy most nagyon jó lett a frizurám, egyre rövidebb, de ebben a melegben ez most egyáltalán nem baj.

(Pinterest)

Tarkón jól le van szedve, a tetejét növesztem, most kb. így néz ki, de elől hosszabbra szeretném, úgyhogy ott épp csak lecsipkedte a végét. 

Aztán szombaton (tegnap) nappalos voltam.

Reggeliztetés után épp mi is enni készültünk, mikor futott egy lakó, hogy azonnal menjünk, mert rengeteg a vér. Az egyik szobában az ápolt valahogy lefordult az ágyról, és a mellette álló kisebb szekrénybe szétcsapta a fejét hátul. Az ágy mellett hatalmas vértócsa állt, én legalább fél liternek láttam. Onnan valahogy felállt, és átfeküdt a saját ágyába, ott megint rengeteg vér volt a párnán, rajta, mindenhol. A kezével össze-vissza kente magát, úgy nézett ki minden, mintha egy mészárszékbe mentünk volna be. Azonnal hívtuk a mentőt, mind a négyen (annyian voltunk tegnap) ott ugráltunk a sérült körül. Bekötöttük a sebet, én meg sem néztem rendesen, de olyan volt, mintha a koponyája szét lett volna nyílva. Aztán próbáltuk fekve tartani, ami elég nehéz volt, mert mindenáron menni akart valahová. Egy órát bírkózott vele két kolléganő, mikor az orrából is dőlni kezdett a vér, ekkor már telefonáltunk megint a mentőknek, hogy jöjjenek már basszák meg, mert itt vérzik el ez az ember. Oldalfekvésben próbáltuk beszéltetni, meg kérdezgettük, végig tudatánál volt, és az értelmi képességeihez mérten a válaszai is rendben voltak. 

Nagy nehezen megérkezett a mentő, elvitték, de műszak végén még nem szólt vissza senki, hogy mi van vele, úgyhogy nem tudom, de kiderítem.

Ettől aztán felbolydultak a lakók, meg meleg is volt, azt hittem nem lesz vége soha a tegnapi napnak. 

Nem kezdem el megint, hogy minek szívatom én magam ezzel a másodállással, mert nem tudom, és csak én tudnék rajta változtatni, senki más. Az vastagon benne van, hogy ebben a hónapban ketten mentek el ilyen-olyan okok miatt, úgyhogy alig van ember, és rohadt arcátlan dolognak érezném a többiekkel szemben, hogy most álljak fel. Főleg, hogy már tudom végre a kilencvenöt lakó nevét, ezért simán gyógyszerelek az étkezéseknél, meg éjszaka is ki tudok gyógyszerelni. Tisztában vagyok a menetrenddel, már nehéz lenne zavarba hozni. Szóval igazából most számíthatnak rám, erre lépjek le?! Áhh! Hagyjuk is!

Arra viszont ez mindenképpen jó volt, hogy mégsem vagyok rosszul a vértől, elég jól kezeltem a helyzetet (nem estem pánikba, nem ájultam a sérült mellé, stb..), és így közel az ötvenhez is képes vagyok tanulni új dolgokat. Összességben egy percet sem bánok eddig, csak néha nagyon nehéz, és nem tudom meddig terjednek a határaim. Vajon ezt próbálgatom tudat alatt? 

Végül Remifemin Pluszt vettem kezdésnek.

Olvasgattam a barátcserjéről is, az egyik orvos szerint nem szabad változókorban szedni, mert nem kell már stimulálni a leállni készülő petefészket, máshol meg ajánlják. Én -ugye- jó sok stimuláción vagyok túl (lombik) a fél, és annak is a fele petefészkemmel, az a csoda, hogy eddig még tök jól kompenzálta a hiányt, meg a plusz működést (riogattak azzal, hogy negyven évesen már le fog állni), szóval én inkább hagynám a maga útján haladni a folyamatot, amíg nem okoz gondot, és megtámogatom ezt gyógynövénnyel, aztán majd meglátjuk. Ha romlani kezd az életminőségem, akkor mindenképpen keresek "komolyabb" megoldást. 

Majd elmesélem, hogy érzek e valami változást ezzel a cuccal, mert a leírás szerint kell egy-két hónap hozzá. 

Mindenféle

Energiában még mindig nem vagyok a csúcson, de nyáron nem is szoktam a meleg miatt, szóval..

Sajnos a türelmem is véges, csütörtök óta vissza kell fognom magam, mert borzasztóan hamar ki lehet hozni a sodromból. Szerintem ennek hormonális oka is van, beleléptem ebbe a kiszámíthatatlan ciklus dologba, úgyhogy..

A főállásomban két nap alatt három bántalmazásos feljelentést csináltam, amiből minimum kettő gáz, de nincs kedvem senkivel vitázni erről. Aztán visszakeveredett egy droghasználó gyerekem a gondozási helyére hosszú, engedély nélküli távolléte után, hát öhmm..., ne tudjátok meg ez mennyi újratervezést igényelt az elmúlt napokon, és akkor még hárfázik is az idegrendszeremen, meg a vele foglalkozó összes felnőttén. Lassan pihenni járok (na jó, azért nem) a másodállásba, ahol a lakók 99%-a cukimuki kedves.

Múlt hétvégén nem dolgoztam, úgyhogy volt egy "rendes" hétvégénk.

Ebben voltak bevásárlások, szülinapozás Kismacsóval, meg Múzeumok Éjszakája. Nagyon élveztem az utóbbi kettőt. 

Tegnap rávettem magam a dermaroller kipróbálásra.

Érzéstelenítettem a megtisztított bőrömet, lefertőtlenítettem a rollert, aztán a tanultak szerint görgőztem végig az egész arcomat, használtam szérumot is. A krém miatt nem fájt, inkább azt éreztem, hogy a kezelt részen lángol a bőröm, szép piros is lettem. Kicsit ijesztő volt, de reggelre elmúlt, megnyugodtam. 

Mindig használok fényvédőt, de most különösen fontos. 

0,5 mm-es tűk vannak a rolleren, elvileg ezt heti szinten lehet használni. Egy kezelés nem mutat sok eredményt, szóval majd a többedik után beszámolok, hogy látok e változást az apróbb ráncok tekintetében, meg a bőrképben. Természetesen az arcjógát is folytatom, próbálom fenntartani, konzerválni a mostani állapotot legalább, nekem ez fontos.

Az edzéshez továbbra sincs erőm és kedvem, ezen dolgoznom kell.

A múltkori betegség nagyon visszavetett, azóta sem érzek magamban semmilyen motivációt ez ügyben. Remélem lassan megjön az is!  

A kísérleti egér

No, a végére Belami is belerázódik a német életbe.

Jó, most épp egy kísérleti munkaállomáson van, ahol sok a fiatal, és tudnak, meg szeretnek is angolul kommunikálni. Plusz saját kísérleteket csinálhat, aminek az eredményeit összegyűjti, aztán itthon majd kiértékeli, és tanulmányt fog írni belőle. Mekkora ez már?! 

Persze én szokás szerint megragadtam a lényeget:

-Szegény patkányok! Én ezt nem bírnám.

-Ezek amúgy egerek. Csak mutánsok. 

Azt hiszem, nem értettük meg egymást. 

Csütörtökön éjszaka nem vesztem össze végül senkivel.

Fő az önuralom. Meg aztán belemélyedtem a gyógyszerelés rejtelmeibe, az pont lekötött. Amúgy nem egy agysebészet, nem is értem mi ez a nagy misztikus köd körülötte. Csak annyi kellett, hogy pontosan megmutassa valaki, hogyan csinálják. Minden le van írva, csak oda kell figyelni, de azt nagyon. 

És mintha éreznék, hogy a fél lábam már kint lóg ebből az egészből, mert nagy hirtelen megkaptam ezeket a szuper titkos információkat, meg célzások voltak a nyári szabadságolásokról, hogy olyankor milyen kevesen vannak. Szóval irtó köcsögség lenne felmondani épp most, ezt éreztem. Nem tudom... Lehet korrekt lenne megvárni a nyár végét, persze úgy, hogy én is leszek azért szabadságon. 

A főállásom sem piskóta mostanában.

Össze is szaladtak ügyeim, de folyamatosak a kósza pletykák a törvénytervezetről, ami szeptember környékén alapjaiban fogja megváltoztatni a mi munkánkat is. Egyre másra mondanak fel kollégák, többen visszamennek tanítani szeptembertől. Elég káosz van most.

Én nem stresszelek.

Energiám sincs rá, de nem is félek attól, hogy munka nélkül maradok ebben a nem túl hálás szférában. Itt mindig lesz munka, sőt egyre több, annyi bizonyos.

Lehet én is kísérleti egér leszek?!  

Vércukor, fog, bőr, idegek

Én ma valamit nagyon nem jól csináltam, mert le kellett szállnom a futópadról 3 km után, úgy leesett a cukrom.

Igazából nem mértem, de ismerem az érzést, úgyhogy inkább megállítottam a gépet, és bekaptam a konyhában két kekszet. Utána folytattam, de már nagyon nem esett jól futni, úgyhogy 4,5 km-nél abbahagytam. 

Nem jártam még így, hogy mozgás közben ilyen történik, de majd legközelebb jobban figyelek.

Tegnap megint a fogászaton szórtam a pénzt, de már lassan vége.

Még egy darab fog van hátra, ami le van kopva, utána majd egy év múlva megyek ellenőrzésre, ha minden jól megy.

Most jött velem Charlie, megnézték a fogait, és van mit csinálni az ő szájában is. Szóval egy darabig még fix bevételi forrásai leszünk a fogászunknak, de mondtam Charlienak, hogy az még mindig a jobbik eset, hogy a saját fogainkat javítgatják, és nem műfogsorra kell gyűjteni. 

Mostanában úgy nem igazán van semmi különös, úgyhogy muszáj volt kitalálnom valamit magamnak.

Vettem egy dermarollert, fertőtlenítőt, meg szérumot, már csak az érzéstelenítős krémet várom Ágitól, aztán kipróbálom, hogy igaz e, amiket a kozmetikus suliban tanultam erről az eljárásról. Tudom, hogy vannak ennél modernebb kezelések is, de első körben ezt szeretném kipróbálni.

Ma megint megkaptam, hogy azonnal hízzak vissza, mert nem áll jól nekem a fogyás.

Itthon vannak az öcsémék Németországból, de szerintem pár hónapja 1-2 kilóval kevesebb voltam, mikor itthon voltak, szóval nem értem. Illetve sejtem, hogy az a baj, hogy fáradt és nyúzott vagyok a két munkahely miatt, de basszus, lassan 50 éves leszek, azért én sem nézhetek ki örök életemben kislánynak. 

Apropó munka!

A másodállásban felmondott a főnővér, ami számomra nagyon elkeserítő, mert nagyon kedvelem. Szerintem én is csak ezt a hónapot csinálom végig, jövő hónapban nem kérek már beosztást. Oké, múlt hónapban is ezt mondtam, meg továbbra is jogomban áll meggondolni magam, de a múlt csütörtökön úgy felhúztam magam az egyik kolléganőm folyamatos szájhúzogatásán, hogy azóta is haragszom magamra, hogy nem kértem ki magamnak. Amúgy ebből egy perc sem múlt el, mert holnap is be van osztva mellém, és úgy felszívtam magam, hogy elég lesz egy pöcc, és robbanni fogok. Az Isten mentse meg tőlem, mert nagyon pusztító tud lenni a haragom, ha kiakasztanak. (Persze csak verbálisan.) Azért remélem sikerül elkerülni, mert nem lesz az jó senkinek.   

Már itthon a mókuskerékben

Pénteken hazajöttünk.

Közben Belami is hazarepült pár napra, de Ágival egyből a Mátrába mentek kettesben, úgyhogy telefonon tartottuk továbbra is a kapcsolatot, és hétfőre beszéltünk meg egy közös vacsorát, mert másnap (tegnap) már utazott is vissza Essenbe. 

De még előtte, vasárnap, toltam egy nappalos műszakot, hogy hétfőn kipihenten (nem) kezdjem felszedegetni a szálakat a főállásomban. Kezdhettem egy finom, kora reggeli utazással örökbefogadási ügyben, aztán óvodai beíratás, stb... Alig vártam, hogy délután legyen, és érkezzenek Belamiék.

Jaj, olyan jó volt látni őket!

Belami májusfát csinált Áginak, felénk ez nem annyira jellemző, de Ági vágyott rá, úgyhogy Belami Németországból hozott színes krepp papírt, hogy megvalósítsa az álmát. Olyan cukik. Nem? 

Mikor este elindultak tőlünk, én levittem Mórt az esti sétára, és néztem utánuk, ahogy kézenfogva mentek, olyan szépek, nyúlánkak, fiatalok, elolvadtam, a szívem csordultig telt hálával, annyira örülök, hogy boldogok.

Apropó Mór!

Szegénykém vasárnap belesétált valamibe, és az egyik hátsó lábát nem használta, három lábon kezdett menni, úgyhogy Charlie elvitte az ügyeletre. Valahogy nem nyugodott meg ettől, mondjuk az orvos is elég fura dolgokat mondott, ezért hétfőn elvitte a szokott orvosunkhoz is. Úgy néz ki, "csak" megszúrta valami a talpát, nem toklász, ma már használta a sérült lábát is, lassan meggyógyul. Amúgy csodálkoztam is, hogy az elmúlt négy évben megúsztuk ezt, mert annyi törött üveg, meg szemét van ebben a városban, hogy felért egy csodával. 

Kismacsó nem tudott a hétvégén hazajönni.

Talán majd ezen a hétvégén, de vasárnap anyák napja alkalmából elég hosszan beszélgettünk telefonon, ő is jól van.

Mivel tegnap is utaztam, meg tárgyaltam egész nap, ma home officet tervezek.

Szeretném délután hennával befesteni a hajamat, meg a szemöldökömet is rendbe kapni, remélem összejön a munka mellett. Ilyenek mennek most.

Belehúzás

 Most megint az van, hogy bele kell húzni így a hónap végére, hogy aztán kivehessük az elmaradt három nap szabadságot valóban.

Csütörtökön éjszakás voltam, pénteken reggel hazajöttem biciklivel, zuhanyoztam, reggeliztem, aztán rohantam gyámi munkát csinálni. Nem így terveztem, de hétfőn ez a kör maradt el, mert az örökbefogadási tanácsadó leesett reggel a lépcsőről, és nem a nevelőszülőmhöz jött, hanem a traumatológiára. Pénteken is a kollégája helyettesítette, de legalább kivittük az ajándékot a külföldi örökbefogadni szándékozóktól, hogy hétfőig emésztgessék a közelgő barátkozást a gyerekek (meg a nevelőszülő). 

Ma bevásárlás, mosás, és kezdek pakolászni Fonyódra, mert holnap egész nap dolgozok a másik helyen. 

Hétfőn kikísérem a külföldieket a gyerekeimhez barátkozni, utána rohanok haza, mert indulunk Fonyódra.

Most ez tart lendületben. (Pedig mocskosul fáradt vagyok.)

Charlie horgászni akar, én meg csak úgy lenni. Sétálgatni Mórral a parton, olvasni, zenét hallgatni, futni, ilyenek. 

Majd írok is.

Legalábbis ezt tervezem.   

Legfőképp a fiúkról

Az életem most csak a szokásos, különösebben érdekfeszítő dolog nem történik velem.

• Ma voltam az első fognyaki tömésen, tényleg nagyon természetes lett a hatás, ráadásul így a fogam sem érzékeny ott, ahol el volt kopva a zománc. Még legalább kétszer megyek, és sokba is kerül, de tényleg megéri: jobb is így, meg sokkal szebb. 
• Múlt héten sikerült a három edzést megcsinálni, de a szombati futás nagyon nehéz volt, mintha súly lett volna a lábaimon, utáltam. Remélem ez csak átmeneti fáradtság, nagyon szeretek futni, nem szeretnék másképp gondolni erre. 
• Múlt héten a szabadság miatt, és mert az volt a terv, hogy Fonyódra is megyünk, nem voltam beosztva a másik munkahelyemen. Annyira jó volt. Kicsit elbizonytalanodtam, hogy kell e ez nekem még tovább, vagy lassan rövidre zárjam. Elvileg májusig terveztem még decemberben, mert két kölcsönünk is lejár mostanában, szóval ami most plusz, az munka nélkül is bent fog maradni a kasszában. Nem tudom még.

A fiúknál vannak mindenfélék, csak hát nehéz megítélni, mennyit adhatok ki ebből.

• Az biztos, hogy Belami nagyon nem érzi jól magát külföldön, és alig várja, hogy hazajöhessen. Nem kell attól félni, hogy szeretne kint maradni. Sajnos ez az egész program, aminek a keretében kint van, nincs kidolgozva, átgondolva. Nincs mentora, nincs senki, aki feladatának érezné ezt az egészet, amiért őt -elvileg- kiküldték. Csak németül hajlandóak beszélni (a szakorvosok is), kifejezetten sértődötten utasítják vissza, hogy angolul megszólaljanak. (Valószínűleg azért, mert nem is megy túl jól nekik, de ezt én gondolom. Mondjuk akkor nem tudom, hogy mennyire naprakészek a nem németre fordított tanulmányokból, eredményekből.) Belami ezt írta az első hét után: "Kibaszott méltatlan, megalázó és kiábrándító. Miközben mások megszakadnak otthon. Szégyen. Nem tudom, meddig bírom diplomatikusan." No, én óva intettem, hogy szabadjára engedje a dühét, és végül ő is arra jutott, hogy akkor saját magát fogja képezni. Szerzett mindenféle hozzáféréseket a kórház gépeihez, úgyhogy nagy erőkkel tanul, magától. Németül a gimiben tanult, úgyhogy arra is kidolgozott egy szisztémát, hogy a szaknyelvből is minél hamarabb a legtöbb tudást szedje össze. Az összes frusztrációját beletolta ebbe, és szerintem úgy jön haza június végén, hogy menni fog neki a német szaknyelv, és az ottani gépparkot is kiismeri addigra úgy, mintha ki lett volna valaki jelölve mellé, és megmutatott volna mindent neki. Bravó Belami! Erre szoktam mondani, hogy tanulni lehet csak tőle, annyira nagyon okos és tökéletes (bocs, de nagyon elfogult anyja vagyok neki is). 
• Kismacsó meg... Felterjesztésre került egy akció miatt, ahol írásbeli elismerésben részesült az "elhivatottsága" miatt és gratulált neki az ezredes a "példamutató helytállásért". Ez volt pénteken, hétfőn meg küldte a másik levelet, amiben értesítették, hogy ő lett a férfi arca egy kampánynak, szóval kamatoztathatja a külsejét is. Bravó Kismacsó! Azért örülök az ő jó híreinek különösen, mert pár hete olyan kis irányvesztettnek tűnt, de szerencsére csak átmeneti állapot volt. (Az ő nagyon büszke anyja is vagyok.) 

Ritkán szoktam idézeteket mentegetni, de ez itt nagyon betalált nekem néhány napja. 

Talán azért, mert a gyermeknevelésem alappillére volt ez mindig is, csak nem fogalmaztam meg ilyen röviden, tömören, találóan. 

Dolgozós húsvét

Ez a húsvét munkával telt leginkább.

Éjszakás voltam csütörtökön és szombaton, húsvét hétfőn meg nappalos, azaz reggel héttől este hétig dolgoztam. 

Azt semmiképpen nem állítanám, hogy nem vagyok fáradt.

Ám most megint a "mániákus" időszakom van, azaz többnyire fel vagyok dobva a leterheltségtől, és borzasztóan értékelem, és élvezem, ha van egy kis szabadidőm. Éjszakai műszak után képes voltam elmenni Mórral futni, annyira. 

Belami ma délután utazik Essenbe, hogy három hónapig az ottani klinikán tanulmányozza a nukleáris medicina osztályt. 

Remélem utána is kíván majd hazajönni. Bár.. azért ez a terület a magyar egészségügyben sem rossz. Meg -ugye- itt van Ági. 

Kismacsó múlt héten kétszer is volt itthon.

Először a két home office napját töltötte itthon  (kedd, szerda), aztán szombaton este érkezett. Én másodjára csak vasárnap találkoztam vele, de aznap este minőségi időt töltöttünk együtt, ugyanis azon ritka alkalmak egyike jött el, hogy megnyílt, kicsit többet beszélt magáról és az életéről. Nála ez nagy szó, nem az a típus, akit bármikor bele lehet rántani egy ilyen beszélgetésbe. Remélem tudtam valami "útravalót" adni neki, mert most nagyon sokat agyal a jövőn. 

Tegnap meg...

A lakók jól meglocsoltak mindenféle kölnikkel, annyira cukik voltak, nagyon szeretem őket. Este volt nekik egységesen csokitojás, a lányoknak is, mindenki boldog volt. 

Este így hajat kellett mosnom, de erre készültem, szóval csak utána ájultam ágyba. 

Nagyobb gondjaim ne legyenek!

Tegnapról mára megint éjszakás voltam.

Kicsit jobban sikerült, mint a múltkori, de még mindig elég káosz van a fejemben a menetet illetően, szerintem ahány kolléga, annyifélék a szokások, szóval egyenlőre nem látom még át. Nappal valahogy egyértelműbb, hogy mi után mi következik, és hány órakor, az éjszaka más.

Szerintem túltoltam a kávét, vagy nem tudom, de nem bírtam pihenni a holt időszakban sem (1-4.30-ig kb.), még akkor is pörögtem, mikor itthon megreggeliztem Charlieval és Mórral (7 után). Végül nem aludtam délelőtt sem, ebéd után viszont "elájultam", és aludtam 2 órát. Majd este is korán le szeretnék feküdni, mert holnap is megyek 7-től 19 óráig.  

Fura ez a fajta fáradtság, még nevelőként éreztem utoljára, mikor néha éjszakáztam.

Az orrom tövéből indul, és kisugárzik a homlokomba és a tarkómra, de nem olyan, mint a fejfájás, inkább valami zsibongásszerű, nem fáj, hanem ködösít, lenyom. 

Mi is volt még a héten...

Volt egy közjegyzős ügyem gyámként, azon nagyon felhúztam magam, mert eltűnt egy nagyon fontos irat a letöltéseknél (nem az én dolgom), úgyhogy azzal másfél értékes nap ment el, hogy kibogozzak minden szálat, és a helyére tegyek mindent. 

Stresszeltek még egyéb értelmetlen feladattal, de azon már a szemöldököm sem emelkedik meg.

Apropó! Szemöldök.

Végigcsináltam az arctornás négy napot, sőt jegyzeteket is készítettem, hogy kéznél legyenek az instrukciók, ha a fürdőszobában nem akarom az egész videót újranézni, meg amúgy is, csak korlátozott ideig elérhetőek ezek az anyagok. Feltett szándékom, hogy minden nap foglalkozok pár percet az arcom izmaival is, úgyhogy a ma reggeli arctisztítás után is beálltam a tükör elé, és megcsináltam a négy területre az összes gyakorlatot. Egy bizonyos ponton Mór kijött utánam a fürdőszobába (nem szokott), és megnézte, hogy mi a franc van, hogy folyamatosan hangosan fújom ki a levegőt. Annyira cuki volt, ahogy megállt mellettem, és nézett fel rám, hogy mi bajom van. Szerintem azt hitte fulladok, de megnyugtattam, hogy csak "tornázok", úgyhogy elnézően visszakocogott a helyére a délelőtti durmolásra.

Biztosan csak én képzelem be magamnak ilyen rövid idő után, de úgy látom, hogy a szám melletti ránc kevésbé látszik, és valahogy jobb az egész arcom. 

Másik országos problémám, hogy két hét múlva fodrászhoz megyünk, és nyárra más frizurát szeretnék.

Imádom ezt a klasszikus bobot, amitől olyan rajzfilmfigurszerű a fejem, Charlie szerint mint a varázsceruzás gyerek némi túlzással, de nyárra nem lesz praktikus, ha a homlokom izzadni fog.

 

Vissza szeretnék térni erre a vonalra.

Aztán, ha elől megint hosszabb lesz, akkor meg ilyesmire.

Aztán télen majd megint variálok természetesen.

Úgyhogy most azon szurkolok, hogy addigra elől legyen olyan hosszúságú, hogy el tudjunk indulni a fenti fazonok felé, hogy mire nyár lesz, ki tudjam simítani a homlokomból a hajamat. 

 

A múlt héten történt

Rettentő sűrű volt az elmúlt hetem (főleg a második fele), de nagyon szerettem.

• Megvolt az első éjszakai műszakom. Ez külön posztot kitöltene, annyira gáz volt egy ostoba kolléganő miatt, de a humorom nem hagyott el, szóval várom a következőt, hátha többet tanulok.
• Az éjszakából hazaérve annyi időm volt, hogy lezuhanyoztam, csinibe vágtam magam, és mentem a másik munkahelyemre értekezni, majd ez nőnapba torkollott, ezért is húztam magamra ruhácskát, és sminkeltem enyhén. 
• Szombaton összeszerveztünk Belamiékkal egy közös hamburgerezést a "Z"-be, jött Kismacsó, és jöhetett Mór is, úgyhogy ragyogott a szívem, hogy ott van mindenki a szűk családból. Belami második diplomája volt az összejövetel apropója, végtelenül büszkék vagyunk rá.
• Vasárnap nappali műszakot toltam, úgyhogy munkával zárult a hét.
• Valahogy csak sikerült összehoznom három edzést, amit nem is értek hogyan sikerült. Két futás és egy súlyzós edzés itthon. A harmadik edzés futás volt szombaton ebéd előtt Mórral, hülye egy időpont, de így jött ki. 
• Sajnos a héten össze-vissza sikerült enni, úgyhogy nem az 56 kiló felé haladtam, annyi bizonyos. 

Lakik valaki Essenben? Esetleg van ott ismeretsége? 

Belami tanulmányútra megy oda áprilistól júniusig, és ha jól értettem, a lakhatást neki kellene megoldania. Nem feltétlenül arról van szó, hogy valaki nyakára menne, az is jó lenne, ha információi lennének, merre induljon ebben az ügyben. Ha valakinek van ötlete, írjon nekem a meselulu@gmail.com-ra, minden érdekel.