2021. május 7., péntek

Mórral az élet: az első évünk együtt

 Mórt éppen egy éve hoztuk haza. Életünk egyik legjobb döntése volt. Valahogy minden vidámabb és színesebb vele.

2020.05.07.


2021.05.07.





2021. május 6., csütörtök

Szeretnék gyakrabban írni,

de olyan gyorsan vége lesz egy hétnek, hogy nem is értem. 

Ilyenek (is) voltak: 
  • Belami a héten is volt itthon pár órát. Szeretem, hogy igyekszik minél többet beugrani hozzánk.
  • Kismacsónak sulis hete van, őket már beoltották, úgyhogy berendelték az évfolyamot. 
  • Itthon felejtette a baseball sapkáját, úgyhogy lenyúltam a futáshoz, és rájöttem, hogy kell nekem is egy. Találtam is egy ugyanolyat kékben (az övé fekete), remélem lesz olyan jó, mint Kismacsóé. Mondjuk annak nem lesz Kismacsó illata sajnos. Nagyon szeretem a gyerekeim illatát. Nem, nem a parfümjüket (Belami nem is használ semmilyet), hanem az igazi "ember illatukat". Meg a Charliét is. Mikor kicsik voltak (a fiúk), azonnal tudtam, ha betegek, mert más lett a szaguk. Mórnál is érzem, ha beteg szaga van. Elég jó az orrom (ha már a fülem nem az). 
  • Kicsit felfrissítettem a sportos ruháimat. Lett egy új fekete melegítőm (alsó és felső), mert a régi kezdett teljesen szétmenni. Vettem még egy akciós pihe-puha bordó felsőt is a Decathlonban, kardigán helyett nagyszerű. Nagyon ráálltam most a kényelmes ruhákra tornacipővel, idejét nem tudom mikor vágtam magam utoljára csinibe, meg sminkeltem egy igazit. Azért hiányzik.


  • Munkában továbbra is takarékon vagyok, próbálom kiélvezni, mert gyorsan beüthet ez-az, gyakran előfordul. Épp ma jutott eszembe, hogy áprilisban volt két éve, hogy itt dolgozok. 
  • Mostanában előfordul (a melegebb napokon), hogy a harmadik, az utolsó séta a hosszú Mórral, és olyankor még csavargunk egy nagyot, fagyizunk, meg krúzolunk a városban. Nagyon élvezzzük mindhárman. Utána Mór befoglalja a kanapét:

Rongyos élet ez egy kiskutyának. 😂 

2021. április 27., kedd

Futnak a napok, én meg csak állok egy helyben

Úgy egy hete, kicsit visszább vettem a lendületet a munkában.
Ennek ellenére nem igazán találok magamra, bár nincs rossz kedvem. Úgy érzem, hogy elrohannak mellettem a napok, én meg csak úgy vagyok, állok egy helyben. Fura érzés.

Azért néztem sok filmet, meg olvasok is.
Most Csányi Vilmos kutyás könyveire vagyok rákattnva, az elsőt Belamitól kaptam karácsonyra, és az annyira tetszett, hogy Charlie szerzett nekem azóta pár másikat. 

Amikor süt a nap, akkor rengeteget csavargunk Mórral.
Mór egy igazi kalandor, imád csatangolni, de autóban is remekül elvan, úgyhogy bárhová tudunk vele menni. Neki igazából az a lényeg, hogy velünk lehet, és ez a feltétlen ragaszkodása mindig annyira meghat. Az az igazság, hogy vele folyton kedves vagyok, mert egyszerűen nem lehet hozzá máshogy viszonyulni. Ő egy kedves, alkalmazkodó kiskutya, akinek ugyan van saját akarata és elképzelése a dolgokról, de olyan jól csinálja, hogy soha nem kell vele harcolnom, értjük egymást. 
Néha elcsodálkozok, hogy még csak egy éve lesz, hogy hazahoztuk, mert olyan, mintha már nagyon régen az életünk része lenne.  

Futni azért egyedül járok.
Mindig arról álmodoztam, hogy a kutyámmal futok, de megmondom őszintén, hogy szeretek kikapcsolni agyban futás közben, meg zene is bömböl a fülembe, ez Mórral így nem menne. Neki más a ritmusa, szeret megállni szaglászni, aztán meg úgy loholni, hogy a lábam sem éri a földet, szóval az egy más típusú edzés lenne. Majd maximum olyan is lesz, de jelenleg elég nekem a magányos, kikapcsolódós, zenés. 

Hétvégén voltak itthon Belamiék.
Nagyon szeretem, mikor itt vannak, szerintem azért is nehezebb utána, mikor elmennek. Valahogy kiürül a ház, a szívem is fázni kezd, napok kellenek, hogy egyensúlyba kerüljek megint. 
Kismacsó ugyan itthon van, de ő is annyira éli a saját kis életét, hogy inkább olyan, mintha a "mama hotelbe" járna: főzök és mosok rá, ő meg rohan a dolgai után, vagy elbújik a szobájába, soha nincs ideje ránk. Ő amúgy is egy teljesen más természet, de amíg Belami itthon lakott, a két fiú valahogy kiegészítette egymást, nem éreztem ennyire a távolságot közöttünk. Valószínűleg ő is leválik épp, azért ennyire nehéz ez. 

Belami amúgy tele van tervekkel, elképzelhető, hogy váltani fog.
Kinézett magának egy másik területet, még semmi nem biztos, úgyhogy inkább nem részletezem. 
Valahogy nem aggódom ez miatt, ő annyira okos, és józan gondolkodású, biztos vagyok benne, hogy megfelelően fog dönteni. Mindenesetre rengeteget beszélgettünk erről (is) a hétvégén.
Imádom, hogy mindig pörög az agya, és mérlegel, ráadásul minden segítség nélkül vett magának autót, és jövőre ingatlant is vásárol. Már terve van, hogy hol nézelődik, melyik évszakban. Ha ott sikerül, akkor merre helyezkedhet szakorvosként. Legalább öt évre megvannak a tervei, amik persze változhatnak, de nagyon inspiráló a lendülete.
Na most, azért vannak félelmeim is ezzel kapcsolatosan, mert ilyen intenzitással azért nehéz egy párkapcsolatban nem felülkerekedni. Látom is rajta, hogy próbálja visszafogni magát, hogy teret hagyjon Iluskának, de ha fáradt, akkor elengedi ezt a kontrollt, és eléggé... hmmm..., khmm,  szóval utálatosan tud viselkedni. 
Én nem szólok bele az életébe, főleg nem Iluska előtt, de azért szoktam rá figyelmeztetni, ha nem tetszik valami, és arról már többször is beszéltünk, hogy ne legyen olyan háklis, mint én. 
Szerintem velem rettenetesen nehéz együtt élni, a hangulataimmal, a mániáimmal, olyan jó lenne, ha ebben nem hasonlítana rám. 
Az a szerencse, hogy Iluskát én egy okos lánynak tartom, aki nagyon is tudja, hogy hogyan kell kezelni Belamit, és pont ezért nem szívja mellre a fáradtabb napokon tanúsított viselkedését, illetve biztosan Iluskának is vannak gyengébb pontjai, amit meg Belami tolerál, szóval majd megoldják, felnőttek már. 

Azt hiszem nekem is kellenének új tervek.
Csak épp most semmi nem tol abba az irányba, hogy változtassunk, nagyjából minden jó, működik, kényelmes. Ebbe lehet csak igazán beleposhadni. Velem valami ilyesmi van most, vagy nem tudom. Remélem hamarosan rájövök.

2021. április 18., vasárnap

Hosszú, nehéz hét ez

Nekem ez a hét olyan volt, mintha kettő lett volna, de a rosszabbik fajtából.
Az egy dolog, hogy rohantam a dolgok után, mert két hét alatt felhalmozódott a munka, de mikor pénteken álltam az egyik nevelőszülő kapujában egy rendőrrel, meg egy állíg felfegyverzett katonával, akkor kicsit kezdte az agyam ledobni a láncot. 
Annyira durva, hogy úgy érzem magam, mintha megint "gyermekjólétis" lennék, aki gyermeknevelésre alkalmatlan szülőkkel küszködik, és nem gyám, aki a szakellátásban a nevelőszülőt kollégának tekintheti. Basszus "harcászkodni" kell a "kollégával", hogy elvigyem tőle a gyermeket, és rendesen összeesküvést szőni a többi résztvevővel, mert félő, hogy elmegy a gyermekkel ismeretlen helyre, vagy rosszabb esetben kárt tesz benne. Mindezt úgy, hogy -elvileg- pszichológiailag alkalmas erre a munkára! és tisztában van vele, hogy a gyermek csak átmenetileg van nála. Félelmetes.
Aztán egy másik kolléga -tanácsadó- délelőtt még azt mondja "a", majd pár órával később felhív, hogy "bocsi, de inkább b". Persze én már elküldtem a levelet a gyámhivatal felé, mert egy ügyre kb. fél órám van, aztán ugrok a másikra, úgyhogy nem sikerült túl barátságosra a reagálásom. Szórakozzon mással!
Meg még egy másik azonnali gondozási hely váltás, szóval csupa "finomság" jutott a hétre. 

Ja, és megint lemaradtam a pénteki fodrászatomról (egy hónapon belül másodjára). 
Én már nem is tudom milyen időpontot kérjek, mert ha pénteken 15 óra sem jó, akkor mi lesz az? Szegény fodrászom tök megértő, de azért tőle sem lehet elvárni, hogy aznapra adjon időpontot, mikor úgy látom, hogy előfordulhat, hogy már nem jön közbe semmi. Lehetséges, hogy nekem találták ki a gyors fodrászatot, ahová csak úgy beesik az ember? De a fodrászomhoz meg csak ragaszkodok, hisz ismeri a hajamat, az ízlésemet, stb... 

Még jó, hogy voltam két hetet szabin, de azért nem bánnám, ha nyugisabb hét jönne.

2021. április 11., vasárnap

Szabadság vége, oltás, ilyenek

Holnap vége a szabadságnak, belenéztem a naptáramba, és brrr!, rengeteg mindent előjegyeztem magamnak.
Nehéz lesz visszarázódni a hétköznapokba, olyan gyorsan meg lehet szokni, hogy nem csörög a "másik" telefon, és nem is viszem magammal sehová. Hogy nem kell a munkához igazodni, hanem én irányítom a napomat.
Azért a második hétre összekaptam magam, és legalább az ablakokat megpucoltam, meg takarítgattam apránként, de van még rengeteg, amit meg kellene csinálni. Mondjuk selejtezni, mert az valahogy mindig elmarad. A fiúknál például, mert Belami elvitte a legfontosabb cuccait, úgyhogy áldását adta az egyéb ruhái eltűntetésére, és Kismacsónak is van rengeteg, amit selejtezni kellene. Az én szekrényemről már szót sem ejtek. Egyszer biztosan utolérem majd magam. Reménykedek.

Csütörtökön megkaptam az első oltásomat.
Persze nem a munkahely által, mert az megint csak behintáztatott, legalábbis eddig nem történt semmi az ügyben, pedig húsvét előtt harmadjára!!! írták össze az igényléseket. 
Aztán kedden felhívott a háziorvosom asszisztense, hogy mehetnék egy Astráért. Mondtam neki, hogy anyai ágon volt trombózis, szóval nem igazán ezt szeretném, meg a hatékonysága is ennek a legszarabb. Aztán csak beírattam magam, gondoltam, konzultálok doktor Belamival, aztán maximum lemondom.
Belami egy héttel korábban már átbeszélte ezt Charlieval, mert akkor ő vette fel ezt az oltást, de ő sokkal veszélyeztetettebb Covid ügyben, meg trombózis hajlam sem játszik, szóval őt rábeszéltem az oltásra, ahogyan Belami is. 
Belami egy birka türelmével rendelkezik irányunkba, úgyhogy azt írta, hogy utánanéz alaposabban, nyilván nem a fészen, meg hasonló helyeken, ott elég, ha én sokkolódok az emberi hülyeség miatt. 
Végül küldött számokat, meg ábrákat, aztán összefoglalóan elmondta, hogy ő felvenné az oltást a helyemben, és nem várakozna a munkahelyi oltásra, ami vagy lesz, vagy nem, mert egy nap is számíthat. Azt is elmesélte, hogy előtte nap Covid osztályon volt ügyelni, és becsukna mindenkit oda, aki "nem hisz" a Covidban. 
Csütörtökön reggel még hergeltem magam az ügyön, messengeren fárasztottam Belamit az egyéb kérdéseimmel, meg aggodalmaimmal, és úgy ültem be a semmire nem tartott háziorvosomhoz (ezt majd külön elmesélem egyszer), hogy biztos voltam benne, hogy le fogom mondani az oltást.
Aztán valami fordult egyet bennem, úgyhogy bementem, és minden kérdés nélkül tartottam a bal karomat, és csá'! Valószínűleg a helyére került, hogy valakiben meg kell bíznom ebben az ügyben, mert ahány ember, annyifélét mond, és én a fiamat választom. Pont. Onnantól teljesen megnyugodtam, átsétáltam a Mömaxba, vettem új tépőzáras szúnyoghálókat, meg bambusz rolót a virágaim elé az ablakba, és elkezdtem takarítani, virágokat zuhanyoztatni, ablakokat pucolni.
Este kilenc körül elkezdődött a hidegrázás, hőemelkedés, és én már ettől majd' meghaltam, ugyanis a fájdalomtűrésem a nullához közelít. Ekkor még inkábbb megnyugodtam abba, hogy jobb volt felvenni az oltást, mert én ennél többtől kinyúlnék, és nincsenek kétségeim, hogy a Covid azért ennél több, ha nincs szerencsém. És nekem nem lenne, amilyen a formám. 
Pénteken már "csak" a fejem fájt, de azon a gyógyszer sem nagyon akart segíteni, úgyhogy aludtam kis megszakításokkal, mert az meg működött, sőt alvás alatt a fejem sem fájt. 
Pénteken tőlünk indult a két fiú az apjához hétvégére, Belami ügyeletből ugrott be az öccséért, de oda már Kismacsó vezetett, mert Belami olyan fáradt volt, hogy állva aludt. Nem is tudom, hogy eddig hogy vezetett. Na, kb. addig voltam ébren, míg ők el nem mentek.
Szombatra minden bajom elmúlt, folytattam a takarítást, már csak a karom érzékeny picit.
Futás tervem így megint úszik, de nem érdekel, most a szervezetem el van foglalva az oltással, hagyok neki még pár napot, mielőtt megint futni megyek. Nem akarok bekapni semmit az oltás tetejére, ha lehet. 

Na, megyek, és folytatom a takarítást, meg közben majd megyünk azért levegőzni Mórcival, ahogyan eddig is, mert a napi három séta akkor is megvan, ha cigánygyerekek potyognak az égből. És ezen csak a Covid változtathatna, de nem hagyjuk. 

2021. április 6., kedd

Húsvét

Húúú, nagyon gyorsan elszaladt ez a négy nap!
Pénteken ellátogattunk -a terv szerint- Belamiékhoz, az nagyon jó volt. Vittük a tortát, ami jól sikerült ízre, ám a dekorálás inkább vicces lett. Sajnos a dekoráló tollak elég folyékonyak voltak, javítani nem igazán lehetett. Végül Charlie rajzolt egy elég fáradt fejű, piros szemű nyulat, meg tojásokat és virágot, én meg körbeszórtam az egészet színes cukorral. Belamiéknak nagyon tetszett, nyilván a szándékot értékelték. (Mutatom, nem nevetni!)

 


Szombaton Anyuéknál ebédeltünk, de a nap legnagyobb részében pihentünk, filmeztünk.

Vasárnap anyósomnál voltunk, jöttek Charlie öccséék, de most nagyon nem sikerült ez az összejövetel.
A sógorom és a sógornőm megállás nélkül beszólogattak egymásnak, ezt a rossz rezgést a két gyerek is átvette, úgyhogy fárasztóak voltak, főleg a kisfiú. Őt amúgy is nagyon nehezen tudom kezelni  (nyáron ő csapott bele majdnem a késbe), egyszerűen nem értem a viselkedését. Ilyen alkalmakkor tőlem aztán azt csinál, amit akar, mert nem rám van bízva a testi épsége. 
Ohh, tudom ám én, hogy nem helyes a hozzáállásom, de valahogy nem érzem a kényszert, hogy ezt én oldjam meg. 
Mondtam is Anyunak pár hete, hogy én nem is értem hogyan volt annyi türelmem a két fiamhoz, mert mostanában a nullához közelít gyerekekkel kapcsolatosan, és foghatom a koromra, de akkor mi lesz az unokákkal? Vagy ez majd velük is tök természetes lesz, hogy hozzájuk mindíg és mindenkor lesz türelmem, mint Belamihoz és Kismacsóhoz? Hát remélem. 

Hétfőn semmi ünnepi nem volt a napban, pihentünk, voltunk sokat levegőn, és fagyiztunk is.
Mi minden évben a nagymamámhoz mentünk hétfőn, de tavaly kimaradt a covid miatt, idén meg már nincs kihez menni. Ez nagyon szomorú, és időnként el sem hiszem, hogy ő már nincs, szerintem még messze nem dolgoztam fel a halálát. 
Este meg futni voltam, ahogyan vasárnap is, mert lett egy kis csúszás az öt kilóméteres tervben, azt be kellett hozni. 
Nagyon-nagyon jó, mikor sikerül elindulni futni, és letudom az aznapi penzumomat. 
 
 

2021. március 31., szerda

Szabadságon

Jó-jó ez a szabadság, de eddig csak lazultam, nem tudom magam rávenni a tervezett nagyobb takarításra, selejtezésre. Nincs kedvem hozzá. 
A héten még csak nem is főztem, mert eddig minden nap hoztunk valamit a kedvenc éttermeinkből.
Ma azért megcsináltuk a bevásárlást, mert holnap akarok egy tortát készíteni Belamiéknak, hiszen pénteken megyünk hozzájuk. Viszek majd még ezt-azt, de a torta Belami kedvence lesz a "Citromos Álom". Akarok a tetejére nyuszit festeni, még vannak színes ételdekoráló tollaim. Remélem valami vicces dekoráció összejön a finom süteményre. 

Charliet tegnap este, úgy fél kilenc! magasságában hívta a háziorvosa, hogy ma mehetne oltásra. 
Ment.

Engem még nem kerestek, pedig hamarabb regisztráltam, mint Charlie. 
Lehet, hogy nincs krónikus betegségem, meg kismama sem vagyok, de a munkám meg eléggé olyan, ami indokolná (nyilván sima regisztrációnál ez nem játszik). Megmondom őszintén, mikor szombaton órákat töltöttem a kórházban oltatlanul, nem voltam túl boldog. 
Persze inkább befogom, mert néhány hete még abban is bizonytalan voltam, hogy egyáltalán akarom e az oltást. (Azóta rengeteget olvastam a témában, meg bekaptam egy hányós vírust, ami után végiggondoltam ezt-azt, szóval van már véleményem.) 

Azért futni voltam tegnap.
Mindig úgy feldob, ennek ellenére olyan nehezen indulok el. 

Nagyon szeretem a tavaszt.
Ezt az arcát különösen. Süt a nap, napfény illata van a levegőnek, Mórci bundájának, ha sokáig vagyunk kint, és szerintem a hajamnak is. Szeretem napok vannak, jönnek még. 😉

2021. március 29., hétfő

Nemi erőszak

Most tekintsünk el attól, hogy milyen körülmények között, hol és mikor találkoztam ezzel az eseménnyel, mert igazából általánosságban szeretnék "hangosan" gondolkozni. 

Nemi eőszakkal -sajnos- nemcsak a Helyszínelők filmsorozat részeiben találkozok, hanem az életben is. 
Viszont ennyire a sűrűjében még én sem voltam. Tizenkét óra (ennyi időt vett igénybe egy hétvégi feljelentés) leforgása alatt végigkísértem egy folyamatot, ami rengeteg tanulsággal szolgált.

Első tanulság: az erőszakot elszenvedő soha ne egyedül vágjon bele a feljelentésbe.
Amikor el tudja mondani, hogy mi történt, valakinek, aki nem vonódik be, akkor együtt kell elmenni, először a rendőrségre. 
Számomra meglepő módon a rendőrségnek VAN! protokollja ilyen esetekre, és ahol én voltam a rám bízott tizennégy év alatti gyermekkel, gyönyörűen alkalmazták is. Le a kalappal előttük, szerintem írni fogok a kapitánynak egy levelet, amiben megköszönöm a munkájukat ezzel kapcsolatosan, mert annyira igyekeztek megkönnyíteni ezt az egész, amúgy borzalmas dolgot. 
Igyekeztek a lehető legkevesebbet nyaggatni a gyermeket, inkább a vele lévő felnőttel egyeztettek, hogy mit mondott, mesélt pontosan az erőszakról.
Külön behívtak egy női nyomozót, hogy a sérülésekről fényképet csináljon. 
Kirendelnek majd valakit, aki a speciális esetre tekintettel kihallgatja a gyereket, és nem kell egynél többször elmesélnie, hogy mi volt, meg kényelmetlen kérdésekre is egyszer kell majd válaszolnia. 
Végig partnerként kezeltek, mint gyámot, minden lépésről tájékoztattak, hogy mi miért kell, mi fog következni, mi várható, stb... Kifejezetten biztonságban éreztem magunkat, meg az ügyet. 
Együttérző volt mindenki, akivel azon a napon kapcsolatba kerültünk, ugyanakkor professzionális, meg tájékoztató.   

Második tanulság: az egészségügy egyáltalán nincs felkészülve az ilyen esetek megfelelő kezelésére.
A kórházban, ahol a legtöbb időt (úgy hét-nyolc órát) töltöttük, próbáltak lerázni, de nem hagytam magam. Azt nem tudom, hogyha valaki -mondjuk- a gyerekét viszi be így, az hogyan tudná kezelni a szituációt, de szerintem szétverné valaki fejét, az biztos.
Az egy dolog, hogy legálább ötször kell elismételni (tőle akarják hallani, nem mondhatja el senki helyette) az egész sz.rt, ami történt, szegény, nyomorult erőszakot elszenvedő nőnek, de a vizsgálat felér egy újabb erőszakkal. Szerintem. 
És akkor még mindenki igyekezett a legkíméletesebb lenni, mert ha ezt direkt csinálták volna, feljelenteném az egész bagázst, az biztos. 

Álmaimban!!!, egy kórházban erre van egy protokoll.
Olyan, hogy egy nemi erőszakot elszenvedett embernek nem kell hosszú órákat várakoznia, és elismételnie többször is, hogy mi történt vele. Álmaimban erre kijelölnek egy orvost, aki ilyenkor behívható, és ki van erre képezve. Arra meg különösen, ha ez egy gyermekkel történik. 
Nem az agyonhajszolt ügyeletes orvos nyakába van ez is akasztva, aki nem talál gyermeknek való "kacsát", bénázik a kenetvétellel, mert a gyerek szűkölve sír tök meztelenül, kitárulkozva a vizsgálóasztalon, meg a számítógépet sem tudja megfelelően kezelni. Komolyan, volt egy pillanat, mikor majdnem mondtam neki, hogy engedjen oda, és diktálja be, amit írni akar, mert én nem bírom tovább nézni ezt az egy ujjal pötyögést. 
Aztán nem kell egy újabb kört várni a traumatológián a végletekig elcsigázott gyerekkel, hogy megint elmondatják vele az egészet, és megint le kell vetköznie teljesen. Miért nem lehet ezt egy körben megcsinálni, mikor mindkét orvos ott van mondjuk? És ez szerintem nem kifejezetten pénzkérdés, hanem szervezés, és mindenkinek sokkal emberibb lenne. 

Fentiekre tekintettel harmadik tanulság: már értem, hogy sokan miért nem jelentik a nemi erőszakot.
Nincs erejük ehhez a procedúrához, és hol van még a vége?! 

Mindenesetre én ma elkezdtem a két hét szabimat, átirányítottam a telefonomat a helyettesemére. 
Nem tudom elmondani, hogy mennyire szükségem van most erre. TOTÁLISAN ELFÁRADTAM, ÉS ELEGEM VAN A MUNKÁMBÓL. 



2021. március 22., hétfő

Ami jó...

  • Vidám színt választottam a körmömre (a gyűrűsön sellőpor is van).

  • Lőttem magamnak egy ilyet. Belami hozta el, mert így a postaköltséget megúsztam. Kifejezetten utaztam arra, hogy használt és kopott legyen, valahogy ez nekem illik ehhez. Jó lesz a színes kis tornacipőimhez. (Belami nem érti miért van ez a fajta táska agyonhájpolva, szerinte tök béna és ronda. Kis butusom! 😘)

  • Holnap folytatom a futás projektet, szépen haladok, kár, hogy erőben most leamortizált ez a hülye vírus. 
  • Jövő hétfőtől majdnem két hétig szabin leszek, alig várom. A telefonom át lesz irányítva a helyettesem telefonjára, és nyugiban szeretnék takarítani, meg sokat pihenni, olvasni, filmezni.
  • Addig meg... Próbálok sok jóságot még benyomni a munka mellé, mert egyre jobban vagyok már.