Így volt..

Először is, köszönöm a sok kedves kommentet és a jókívánságokat! 

Annyira, de annyira tömény most az élet!

Olyan jó fajta ez inkább, de néha azt érzem, hogy túl vagyok ingerelődve, és már legszívesebben egyedül lennék kicsit. 

A péntek nagyjából így zajlott.

• Belamiék először hajnalban mentek be a kórházba, de azt mondták vaklárma, menjenek nyugodtan haza.
• Belami home office-ban dolgozott, mikor dél körül elfolyt a magzatvíz, úgyhogy vissza a kórházba.
• Délután négy körül Belami papucsot kért, bevittük neki.
• Este tíz körül megéhezett, "valami ótvar gyorskaját" kért, úgyhogy lehetetlen küldetésként a Burger Kinget céloztuk be, mert valami akció miatt (nem tudtuk) annyian gyűltek oda pénteken este, mintha a fél város ott lett volna. Bevittük a kaját.
• Tizenegy körül megbeszéltük, hogy le fogunk feküdni, majd szól, ha megszületik Uno. Minden rendben haladt, csak nem túl gyorsan.

Szombat.

• Hajnali fél három előtt telefonált, hogy kettő óra két perckor megszületett Uno. Normál szülés volt, a végén volt epidurális érzéstelenítés, meg némi oxytocin, de császármetszés nem kellett. Végig jelen volt Ági barátnője is, aki a szülészeten rezidens. Biztos kezekben voltak, és Belami szerint mindenki (szülésznők, szakorvos, csecsemős nővér) szuper volt.
• Szóval azt a tippet kaptuk, hogy a szülészetről a gyermekágyas osztályra négy óra után öt perccel mennek, így a folyosón találkozhatunk. Mentünk is fél négyre, és jöttek Ági szülei, meg a nővére is. 
• Megpillantottuk először Unot. Nem is tudom leírni milyen érzés volt. Olyan hitetlenkedő, furcsa, új. Nagyon szép baba, ki volt simulva, egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki épp az előbb született. Ági jóval leharcoltabb volt, de az arcán földöntúli mosoly, nagyon szép volt ő is.
• Hazajöttünk, Charlie levitte Mórt, hogy tovább tudjunk majd aludni.
• Aludtunk, Charlie a piacra ment. Én aludtam még.
• Délután ismét bementünk a kórházba, ismét megcsodáltuk Unot. Pont akkor ért oda az ex férjem is, nagyon meghatódott volt, megölelt. Ez tőle furcsa, nagyon odavolt, azt hiszem. Azért finomodik ő is a korral, már egyáltalán nem olyan érzéketlen, mint annak idején tudott lenni.

Vasárnap.

• Elkezdődött a népvándorlás nálunk, mert Belami jó érzékkel beosztotta, hogy kb. mikor ki menjen látogatni a látogatási időben délelőtt, és után nálunk is sokan megfordultak. Miklós kívánságára pizzákat rendeltünk, és itt ebédelt ő, Luna, az ex anyósom és a nővére, majd később Belami is. Csináltam egy sütés nélküli tortát előző nap, úgyhogy volt édesség is.
• Este elindultak a fiúk a tejfakasztó bulira. Ment Charlie és Miklós, ott volt az ex, a fiúk féltestvére, Belami apósa és sógora, barátok és persze Belami. Egy olyan műintézménybe mentek, ami már gimis korukban is működött, majd abból a suliból vette meg három fiú a kocsmát, ahová Belami és Miklós is járt. 
• Én Lunával beszélgettem egész este, addig, amíg nem indult el a fiúkért a kocsmába. Intenzív órák voltak, rengeteg dolgot megtudtam Lunáról, és azzal eddig is tisztában voltam, hogy nagyon szép és okos, de most bámultam, hogy mennyire. Az biztos, hogy Miklós ízlése kitűnő. Nagyon szeretem Lunát és Ágit. Nagyon szerencsés vagyok velük.
• Charlie csak kicsit volt spicces, de Miklós úgy berúgott, hogy én még így nem láttam. Visszafejlődött úgy három évesre, dacoskodott, nem akart lefeküdni, közben nyomozóként beszélt hozzánk, ilyeneket mondott, hogy "nem működünk vele együtt", "megtalálná, amit keres, de nincs kedve nyomozni, mert egész héten azt csinálja", és "egész éjszaka ott fog állni pihenő állásban, mert ő ki van képezve erre". Végül lekapcsoltuk a villanyokat, nem engedtem őket elindulni haza, mert Luna is fáradt volt már a vezetéshez, Miklós meg... Amúgy egy szikra agresszió nem volt benne, inkább gyerekes dac, de az olyan vicces volt igazából. Szóval állt ott a szoba közepén a sötétben, nem mertem elaludni, attól féltem, hogy elalszik állva, és elesik, de végül bement a másik szobába, és lefeküdt.
• Néhány perc múlva Luna állt az ágyunk mellett, hogy merre van a felmosó, mert Miklós összehányta a parkettát. Azért örültem magamnak, hogy abba a szobába ágyaztam nekik, ahol nincs szőnyeg az ágy mellett. Szóval hajnali kettőkor Lunával felmostunk, vizet cserélgettünk, meg lepedőt. Az ágy nem lett olyan szerencsére, mert kihajolt oldalra időben. 

Hétfőn.

• Luna nem aludt sokáig, kijött beszélgetni hozzánk, mert Mór miatt mi keltünk a szokásos időben, fél hét környékén.
• Kilenc körül valahogy életet vertünk Miklósba, hogy elindulhassanak haza. Nagyjából semmire nem emlékezett az előző napból úgy este hét után már.
• Mindent megtettek, hogy sok tejcsi legyen. (haha!)
• Sógoromék érkeztek anyósomhoz, lementünk hozzájuk, majd a két gyerekkel bementünk megnézni Ágit és Unot. Belami frissen, fitten ott volt már, pedig ő sem keveset ivott (állítólag).
• Aztán anyósomnál ebédeltünk, és én próbáltam ébren maradni, de éreztem, hogy nekem ez nem megy, inkább feljöttem hozzánk, és aludtam egyet. Charlie is csatlakozott, mikor elmentek a vendégek.

Kedden.

• Zalaegerszegen voltam a "zártban", este értem haza.
• Belami hazavitte a családját a kórházból.
• Este elmentünk egy gyors vizitre, megfoghattam Unot. Nagyon jó érzés volt. 
• Megbeszéltük, hogy nem mondjuk le a fonyódi négy napot csütörtöktől, amit még Charlie foglalt áprilisban. Két hétig Belami otthon lesz, és Ági anyukája is megy minden nap. Talán jobb is, ha nem tapossuk egymás sarkát, én majd a jövő héten dobom be magam. Nem szívesen megyek el sehová, de Charlie nagyon szeretne menni, meg a tesójáéknak is megígérte ezt a pár napot. Néha én is erőt vehetek magamon, hogy olyasmit csináljak, amihez nekem nincs kedvem, de Charlienak meg igen.

Szóval holnap elmegyünk, és továbbra is zsizsgés lesz, erre írtam, hogy sok már ez nekem, túl vagyok húzva. Nincs megállás, de azért nem kell sajnálni, minden nagyon jó.

Csak tolom magam előtt, elől a napokat

Ez a hét még olyanabb, mint az előző volt.

Öt hétköznapból ötöt töltöttem utazgatással, volt Baja, Zalaegerszeg, Kiskőrös, Cegléd és Tápiógyörgye, egyedül szerdán voltam helyben, de akkor is úton voltam. Ha olyan lennék, mint régebben, hogy nem tudom elviselni, ha nincs kész a határidős munka (felülvizsgálatok, adatlapok, stb..), akkor dolgoznom kellene hétvégén is, de erről már leszoktam. Egyszerűen meghúztam a határvonalaimat, mert nem éri meg még ennél is jobban kiégetni magam, így is csak azért csinálom még ezt a munkát, mert nincs jobb ötletem. Meg nem is találkoztam eddig ebben a témában ekkora szabadsággal, aminek -nyilvánvalóan- a hátulütői is megvannak, de ezt már az unalomig vázoltam, legalábbis én már unom saját magamat is ebben a témában. 

Szépen befogom, csinálom, ami napi nyolc órába belefér, aztán, ha valami zseniális ötletem támadna, akkor igyekszem majd megvalósítani. 

Fentiekből levezetve összegezhetem, hogy ez a hét pont olyan nyűgös, mint az előző.

Persze ez hozzáállás kérdése is, és abban most nem állok túl jól. Nincs semmi baj, inkább fáradt vagyok valószínűleg. Chatgpt szerint szedhetnék valami jó minőségű halolajat, az a hangulatomnak is jót tenne. Hallgatok rá, úgyis régen szedtem már.

Belamiék jól vannak, az unokám padlizsán méretű a héten az app szerint. 

A neve is megvan, eleinte csak ízlelgettem, de egyre jobban tetszik. Már a blogos nevére is támadt ötletem, de az eredeti név egyik becézése is bejön, főleg azért, mert beszédes, és nehéz visszavezetni az eredeti nevet róla. Na, ez még ráér. 

Leginkább az új lakás keresése foglalja le most őket, de úgy néz ki, hogy erre is találtak megoldást. 

Miklósnak nagyon tetszik ez a tanítás dolog az egyetemen.

Ezért szeptembertől kezdi a mesterképzést, hogy állandóra felvegyék. Igazán nagyszerű ötletnek tartom, remélem nem fog alábbhagyni a lelkesedése. 

Amúgy ők is jól vannak Lunával, az esküvőt még nem tervezik. (Rákérdeztem Miklósnál.) 

Mi is jól vagyunk ám!

Erre a hétvégére direkt nem terveztünk semmit, hogy jusson idő a pihenésre is. Csak kicsit mostam és takarítottam, de filmeztünk is, meg elég sokat aludtunk. Azt hiszem, ez most egy ilyen időszak. 

(Pinteresten "drimachado") 

Mindenféle

Ez most megint egy olyan ciklus kezdete, mint régebben. (nyűgös) 

Érdekes módon örülök neki, most valahogy mégsem érzem még készen magam a változókor végéhez. 

Néha úgy érzem, hogy teljesen rendben vagyok a korommal, és elfogadtam az ezzel járó változásokat, máskor meg szeretnék kiabálni, hogy "Állítsák meg a vonatot, le akarok szállni!". Vagy valami ilyesmi. 

Hétfőn beszéltem a másodállásról az illetékesekkel.

Igazából nem is plusz állás lenne, hanem túlóra, mert a munkáltatóm ugyanaz, csak máshol is (lakásotthon) besegítenék. Ehhez mennem kell arra a pszichológiai szűrésre, meg átvilágításra, de legyen, szerintem úgyis hamarosan kitalálják a jelenlegi munkámra is. 

Megmondom őszintén, a hezitálásom annak szólt, hogy nem szívesen éjszakázok, meg lövöm ki a hétvégém felét, de a pénz meg kell, mert szeretjük a jó minőségű dolgokat, meg kirándulni, nyaralgatni is. Ezekhez meg két szociális fizetés nem elég. Charlie tolja a szekeret, hisz neki továbbra is két munkája van, de a legoptimálisabb, ha kettőnknek négy van. Sajnálatos, igazságtalan, de ez van. 

Úgy vagyok vele, semmit nem kell elutasítani élből, majd kiderül, ez így hogyan működik. Az biztos, hogy itt nem kell emelgetni, pelenkázni, viszont idegileg lehet megterhelőbb. Aki hívott erre a munkára, azt mondta, hogy szerinte most nem gáz a helyzet náluk. Meglátjuk. 

Most egy kicsit több alkalom lesz, hogy a család összejön.

Ezen szombaton mostoha apám szülinapját ünnepeljük meg, jönnek Belamiék és Kismacsóék is. Kismacsóék (kellene már valami normálisabb nevet találnom neki) már pénteken jönnek, itt is alszanak, a buli szombaton lesz.

Utána szombaton meg mi megyünk Pestre, mert mostoha anyámnak is szülinapja lesz egy héttel később, úgyhogy megint ott lesznek a fiúk is. 

Teljesen más.

Véletlenül találtam egy új parfüm szerelmet, pedig most egyáltalán nem kerestem. Egy újságban volt minta ebből az illatból. A csuklómra fújtam, és onnantól nem tudtam leszakadni róla, szagolgattam folyamatosan. Az én bőrömön valami nagyon finom, meleg és édes (kókuszos-csokis) illat bontakozik ki, és az is marad végig. Szerintem elég tartósnak is tűnt, úgyhogy ár-érték arányban teljesen jó, hétköznapokra veszek egy üveggel, így tovább fog tartani a rohadt drága Premier parfümöm. 

Nekem az új illat erősen hajaz a régi Body Shop kókuszos testpermetére, azt meg nagyon szerettem, úgyhogy nem csoda, hogy ez is tetszik. 

Tablóm

Kicsit irányvesztett voltam a hét elején, meg előtte, aztán történt valami, amiről majd később, úgyhogy kezedek megint irányba állni.

Az elmúlt napok rövid "tablója".

• Két hete voltunk a hegyekben megint, aminek a fele munka volt Charlienak, de azért pihentünk is, jó volt.
• Arra jöttünk haza, hogy Belami hozta az új autójukat megmutatni. Még esküvő előtt eladta a legénykori sportos kis autóját, olyan bealmis volt, Ági kis autóját meghagyták városi szaladgálósnak, ez pedig már egy komoly, családi autó.
• Szépen visszarázódtak a hétköznapokba, Belami készül a szakvizsgára, de még előtte a főnöke elcipelte egy barcelonai konferenciára múlt szombattól keddig. Tegnap azt mondta, hogy innentől eltűnik kicsit, mert muszáj a felkészülésre koncentrálnia. 
• Kismacsóék hónap végén jönnek haza, de azért telefonon és messengeren folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Jól vannak ők is.
• Holnaptól vasárnapig szalmaözvegy leszek, Charlie elmegy horgászni a tesójával, meg annak egy barátjával, mi meg Mórral itthon maradunk. Azt hiszem rengeteg, tényleg rengeteg filmet fogok megnézni, és a futópadon is minden nap dübörgök majd. Hajat is akarok festeni, meg ilyenek, de szerintem már az első este nagyon rossz lesz Charlie nélkül. Mórról nem is beszélve, teljesen oda lesz, meg vissza, mert neki a falka úgy teljes, ha mindhárman itthon vagyunk. Fura lesz.

Holtpont

Azt hiszem, hogy péntek környékén billentem át a saját holtpontomon.

Addig egyszerűen nem sikerült teljesen jól lennem. Kedden vagy szerdán kijött a herpeszem is, ami egyértelműen szokta jelezni, hogy az immunrendszerem nincs rendben. (Jó ég, mit rettegtem, hogy az esküvőre herpeszem lesz! Szerencsére megvárta a végét, hogy a fene enné meg.)

Szinte biztos vagyok benne, hogy a hormonjaim szórakoznak, mert még mindig nem jött meg, és a súlyom is nő indokolatlanul. Szerintem ez nem igazi súlygyarapodás, csak a visszatartott víz, mert normálisan eszek, és számolom a kalóriákat. Elképzelhető, hogy a változókor miatt már ez sem elegendő, de azért reménykedek, hogy nem marad rajtam, és nem kell szigorítanom sem ennél jobban. 

Szóval pénteken reggel úgy ébredtem, hogy kezdek jobban lenni.

Jelenleg offoltam a vitaminokat és az allergiára sem szedek semmit. Nem mondom, hogy néha nem kap el a tüsszögés és a szemviszketés, de nem rosszabb, mint gyógyszerrel is volt. Azért felírattam és kiváltottam az az orrsprayt, amit Lobelin ajánlott, de még nem vetettem be, hátha átvészelem ezt a hónapot minden nélkül, kicsit telítődtem a gyógyszerektől, egyebektől. Cserébe igyekszem nagyon változatosan enni, még sok-sok vitamint lehet összeszedni a jól megválogatott ételekből, van napfény, és a húsok helyett is van alternatíva, bár azt azért hetente egyszer-kétszer eszek. Én ezt most átmenetileg tervezem, aztán majd visszatérek pár étrend kiegészítőhöz, de úgy éreztem, hogy ez most kell nekem.

Mi van még?

• Hennáztam szerdán.
• Pénteken fodrásznál voltunk, ment a szokásos acélmagnóliás hangulat, jót beszélgettünk, pletykáltunk. 
• Épp csak a végét csapta le a hajamnak, most nem olyan felnyírt és rövid, így aztán alig látszik, hogy fodrásznál jártam, 
• Belamiék még nászúton, nagyon élik. Gyönyörű helyeken járnak (Hawaii), küldik a képeket és a videókat. 
• Kismacsóék közös otthont akarnak venni Lunával, ennek örülök, de vannak szorongásaim ezzel kapcsolatosan. Nyilván saját tapasztalataimból erednek, ezért igyekszem nem átnyomni senkire, csak azt felvetni, ami észszerű. Nem könnyű.
•  Ma is futottam, így meg is lett a heti három edzés, de lehet, hogy holnap még letolok pár kilométert.

Remélem, hogy ez már tényleg a régi kerékvágás, ami jó nekem. 

Maradjunk annyiban, hogy a szülihét kiszámíthatatlanul szívatós volt!

Ugyanis, abban a pillanatban, mikor hátradőlve élvezni kezdtem volna a nyugit, megint beütött valami.

A szülinapom (egy hete) eléggé olyan volt, ahogyan a hét kezdődött, borús, nyűgös. Aztán Charlie hozott egy pici körtés-karamellás sajttortát, úgyhogy arra jutottam, hogy én süteményt fogok ebédelni. Így is tettem, közben azért a hűtőt is kipucoltam.

Csütörtökön talán takarítottam, de ekkor már átirányítottam a telefonomat, mert folyton csörgött, és untam már mondogatni, hogy szabadságon vagyok, mert úgyis mindenki rögtön akart valamit, én meg úgy éreztem, hogy nem akarok munkával foglalkozni, "inkább tisztára nyalom a retyót".

Pénteken Anyuékkal elmentünk ruhát vadászni az esküvőre, és Anyu mondta, hogy válasszak bármit nyugodtan, az lesz az ajándékuk a szülinapomra. Tényleg rengeteg ruhát felpróbáltam, és volt egy, amit majdnem nem is, mert mindenki odáig volt egy hercegnős tüllért, én meg csak nem voltam képes próba nélkül visszatenni, szóval belebújtam, megláttam magam a tükörben, és azt éreztem, hogy "ez az, ezt kerestem". Nemcsak azért, mert mennyeien kényelmes volt a sok szúrós tüll után, hanem mert minden egyéb kívánalmamnak megfelelt. Szerettem volna, ha a templom miatt nem fedetlen a vállam és a hátam, ugyanakkor mégis szuper nőies és rafinált legyen. Ugyan nem almazöld (Anyunak lett az), de valami csodaszép kék, és csillog is az anyag. Jaj, nagyon-nagyon tetszik! 

Szombatra az volt a terv, hogy hennával hajat festek, meg kilakkozom a körmömet a vasárnapi bulimra.

Úgy délelőtt 10 óra volt, és épp fekete teát vettem a boltban a hennázáshoz, mikor a helyettesem hívott. Elmondta, hogy irgalmatlan nagy fostenger kerekedett négy gyerekem ügyében, és ő nem szeretne hülyeséget csinálni, legalább a véleményemet mondjam el, mert nem ismeri a gyerekeimet. Persze bántalmazási ügy, csak gyerekek érintettek, amitől most mindenki úgy fél, mint ördög a szentelt víztől. Nyilván nem véletlenül. Persze (ebben is) átestünk a ló túloldalára, mert most az megy, hogy senki semmiért felelősséget nem akar vállalni, csak gyorsan arrébb pattintani a gyereket, oszjóvanazúgy!'. Nyilván jobbnak láttam visszavenni a telefont, és visszaállni a munkába szombaton délben, mert nem akartam, hogy a szolgáltató lenyomja a torkán a helyettesemnek, amit ő kigondolt, én meg fogjam a fejemet majd kedden (akkor dolgoztam volna legközelebb). Szóval utaztam, meghallgattam a négy gyereket két gondozási helyen, és egyezkedtem a szolgáltatóval, mert nem igazán egyeztünk minden pontban (kit kell elvinni máshová például). Végül a feletteseinket bevonva, a bántalmazási protokollt centire betartva született egy megoldás, amit a szolgálatató és én is el tudtunk fogadni, és a gyerekek hosszútávú érdekeit sem sértette a dolog. Megmondom őszintén, keményen kellett sorozni az érvekkel a szolgáltatót, mert úgy szét akarták (szerintem indokolatlanul) dobálni a gyerekeket, hogy én ahhoz nem tudtam volna a nevemet adni. Mivel viszont azonnali gh váltás az én nevem alatt fut, muszáj volt meghallgatniuk az érveimet. Ilyenkor nagyon jól jön, hogy kibeb.szottul tudom a törvényt, meg a protokollt, és nem vagyok már mai csirke a szakmában sem. 

Délután?, este? fél hétkor keveredtem haza, megmostam a hajamat, kicsit reszelgettem a körmeimet, aztán bedőltem az ágyba, a hennázás és a lakkozás elmaradt.

Vasárnap meg a bulim volt.

Charlie kiszervezte végül oda az egészet, ahol tavaly Belami meglepetés bulija volt. Rendelt sültes tálakat, Belamival feldíszítették a termet, Anyu hozta a salátákat és a tortát. Üdítőket már előző nap kivitte Charlie. 

Végül huszan voltunk, csak a család. Én nagyon rossz vagyok abban, hogy engem ünnepeljenek, de nem volt gáz, valahogy megoszlott a figyelem.

Megint a kis bőr rövidnacimat vettem fel (olyan vékonynak tűnik a lábam benne) Belmi egyik öltönymellényével (a selejtezéskor bukkantam rá a szekrényben). Először megmutattam Charlienak, hogy ez így vállalható e, mert néha nagyon nagy hülyeségeket tudok kitalálni kiöltözés címén, de azt mondta, hogy nagyon menő a szett. És biztosan az is volt, mert Kismacsó, ahogy meglátott azt mondta: -Nagyon jól nézel ki anyám! Egyáltalán nem tűnsz ötvennek. A lakkod pedig menő. (A pedikűröm már régebbről megvolt szerencsére a babakék lakkal.)

Szóval megnyugodtam, hogy eléggé sikerült összekapnom magamat a szombathoz képest.

Charlietól már megkaptam az ajándékomat júniusban, de ez a buli egy újabb drága ajándék volt, ráadásul neki jó kimerítő is.

A fiúk összefogtak a párjukkal, és ezt kaptam tőlük. (Amúgy Ági ötlete volt, megkérdeztem.)

Szóval táskát fogok "varrni" magamnak. Szerintem varrni ők fognak, ha rajtam múlik, én csak a színeket fogom összeválogatni, aztán a nasival foglalkozok majd. (haha!) Annyi a baj, hogy többféle típus van táskában, és úgy kell időpontot foglalni a workshopra, és nekem nagyjából mind tetszik. Nem lesz könnyű kitalálnom, hogy melyik legyen végül. Kedvencem a trapéz táska, meg a hexagon hátizsákként, de Ági szerint az övtáska is szuper, úgyhogy végképp elbizonytalanodtam. Az én kuponom a drágább fajta, szóval az övtáskához túl sok, de majd kitalálom, jövő év májusáig használhatom. Majd megmutatom annak idején, hogy mit "alkottam" magamnak.

Minden jó, ha a vége jó.

Összességében úgy érzem, hogy mégiscsak jó volt a szülihetem, még akkor is, ha szívatós. 

Gyermeknap alkalmából

egy mókás beszélgetés (legalábbis nekem).

Felhívtam a fiúkat, hogy köszöntsem őket legalább telefonon, mert Belami pénteken volt itt, és ma programjuk volt, Kismacsóék meg jövő héten akarnak csak Budapestről kimozdulni.

Szóval először Kismacsót értem el.

-Szia! Bár felnőtt vagy már, de nekem a gyerekem maradsz örökké, úgyhogy köszöntelek e jeles nap alkalmából!

-Óhh, köszönöm szépen!

-Mit csináltok?

-Nos én a kanapéról szurkolok, focit nézek, Luna meg ül mellettem, és varr.

-Géppel varr? Vagy kézzel javít meg valamit?

-Kézzel, de nem javít, hanem valami mintát csinál.

-Jó ég Kismacsó! Hímez? -közben hallom, hogy Lunához intézi a szavait.

-Mit is csinálsz épp Szívem?... Jaaa! Szóval hímez.

Én olyan jót nevettem. 

Egyik részről, hogy Kismacsó szerint a tű és a cérna csak varrást jelenthet, de végül is engem ugyan nem látott hímezni, szóval jobb is, ha befogom.

A másik, hogy elképzeltem őket, ahogyan Kismacsó hóna alatt Bubukával nézi a tévét, Luna meg hímez... Valahogy ez inkább hozzánk illene, nem két huszonéveshez, de végtelenül boldoggá tesz, hogy ilyen jól elvannak vasárnap este.

Mi pedig utána elmentünk megkóstolni a McDonlds'-ba az új (nekünk az) kókuszos fagyit, mert egyszer mi is voltunk gyerekek. (Amúgy finom.)

Ez egy öt éves kép, Mór kb. egy hónapja érkezett hozzánk.

"Kire ütött ez a gyerek?"

Belami mindenki szerint rám hasonlít.

Én sokáig nem láttam az arcában az enyémet, mert a szeme vad tüze az apjáé, és ahányszor a szemébe néztem, az apját láttam inkább. A természetében inkább tetten értem magamat, de a vadság, lobbanékonyság ott is öröklődött az apjától. Féltettem is miatta, mert tényleg nagyon meggondolatlanul tudott cselekedni, de az egyetem végére beért, már sokkal megfontoltabb lett.

Aztán tegnap átdobott egy képet magukról Ágival, mert kolléga esküvőjére mentek, és kértem, hogy hadd nézzem meg Ági sminkjét és haját, meg ahogyan összeöltöztek, mert ebben nagyon kreatívak szoktak lenni. Szóval jött a kép, és hirtelen megláttam magamat Belamiban. Aztán gyorsan arra is rájöttem, hogy miért. Ki van simulva, le van nyugodva, eltűnt a szeméből a lobogó vadság, és a tekintete is olyan már, mint az enyém. Ő tényleg az én felturbózott jobbik verzióm, végtelenül büszke vagyok rá.

Ahogyan Kismacsóra.

Ő igazából egyikőnkre sem hasonlít külsőre, nagyszülőktől szedte össze a szemszínét (kék), a magasságát (sokkal magasabb nálunk). A gesztusai és az érzelmi (számomra) furcsasága az apjáé, viszont a nyugalma, ocd-je az enyém, a mi családunkból jön.

Ő annyira erős, de soha nem kellett attól félnem, hogy verekszik, mert egyáltalán nem agresszív, az emberek szeretni szokták, egyből szimpatikus nekik, még a férfiaknak is. Tényleg nem tudnék senkit mondani az élete 25 éve alatt, hogy nem kedvelte, vagy kicseszett volna vele bárhol, bármikor. Jó szívvel emlékszik rá az óvónénije, szülinapi üzenetet kap az alsós tanítónénijétől minden évben, még most is, és az egyetemen is megjegyezték a nevét, pedig semmi extrát nem csinált, csak egyszerűen önmaga volt. 

Múltkor volt egy erre jellemző sztori, mert beszéltem valakivel, akivel ismerjük egymást már régóta ugyan, de csak felületesen, és nem tudta, hogy Kismacsó az én fiam. Más a vezetéknevünk, szóval valahogy rákérdezett, hogy nekem tényleg van gyerekem? Mondtam neki, hogy kettő is, és a nevüket is. És akkor meglepődött, hogy XY az én fiam? A kick boxos srác? Hogy az mekkora forma!  

Valami hihetetlen jó rezgései vannak, kisbabaként is, ha felvettem, inkább én nyugodtam meg, olyan jó volt magamhoz ölelni. Vele ritkán lehet mélyen szántó lelki beszélgetéseket folytatni, de tudom, hogy érzékeny, és szüksége van a megerősítésre neki is. 

Valahogy felragyog a nap a szívemben, ha meglátom őket, vagy csak beszélek róluk, vagy rájuk gondolok.   

Hétköznapok

Tipikusan az van most, hogy semmi különös, de történnek azért a dolgok.

• A legutóbbi (hétfői) hajfestésem nagyon jól sikerült, mert hallgattam Alra, és nem kevertem össze az indigót a hennával. Azt írta, hogy a rétegezés jobb eredményt hozhat, úgyhogy először csak hennáztam, és annyira tetszett az élénk vörös szín, hogy nem is mentem rá indigóval. Szerintem az elmúlt pár festésem azért nem volt tökéletes, mert kevertem a kettőt, és a hajtő nagyon fura színű lett. Nem ütött el a többítől, de nem volt az igazi. Most viszont nagyon tetszik.
• Vettem megint Dove önbarnító habot, mert készülök a rövidnadrágra, utálom, ha sápadt a lábam. (A Balatonon az volt, rémesnek találtam.) Érdekes, a képem nem zavar ennyire, pedig elég sápadtka tudok lenni. Szóval rámentem kétszer az egész testre habbal, arcra meg van külön krém, úgyhogy most van egy pici színem. Nem igazán észrevehető, de én látom, és tetszik így. Az igazi napon levakolom magam fényvédővel, meg ing és kalap, így érzem biztonságosnak.
• Vettem egy alkalmi ruhát, amibe belehabarodtam, az esküvőre gondoltam, de mégsem ez lesz. Felvéve már azt éreztem, hogy nem ezt keresem. (Élőben nagyon szép lazac színe van.)

• A munka rengeteg, most épp lenne időm adminisztrációs dolgokra, ehhez képest...
• Kismacsó is volt itthon, mikor hazaértünk a Balatonról, és Anyák Napja alkalmából időt töltött velem hétfőn és kedden. Hozott szép virágot, de a legnagyobb ajándék az ideje volt, ahogyan Belaminál is azzal, hogy velünk voltak a Balatonon.  
• Belami volt egy három napos orvosi konferencián Isztambulban, előtte Ági Athénban ugyancsak ez okból. Én olyan büszke vagyok rájuk, hogy ennyire természetesen jönnek-mennek a világban a munkájuk miatt, meg amúgy is. Szinte már látom magam előtt, hogy pár év múlva Lujza, esetleg a kisfiú (nem tudom mi lesz a neve) ilyenkor nálunk landol, és unokázhatok ezerrel. Ez meg most azért van annyira a fejemben, mert Ágival sokat beszélgettünk a gyerekvállalásról a Balatonon, úgyhogy kicsit elragadott a képzeletem.
• Mióta hazajöttünk, próbálok rendszert vinni a mindennapokba, mert felcsúszott két kiló, és nem nagyon akar lemenni. Rossz néven veszem magamtól, de kitartóan edzek heti háromszor, és számolom a kalóriát. Majdcsak lesz eredménye. 
• Az esti bőrápolási rutinom elég hosszú már, néha azt gondolom, hogy túlzás, amit csinálok a maszkkal, meg az arcjógával, krémekkel. Nem akarok rátekeredni erre, de az a típus vagyok, ha valamiből rutint csinálok, akkor utána nagyon nehezen tudom elengedni, rendesen idegesít, ha kimarad. Pont ezért, amíg Fonyódon voltunk, nem volt nálam a maszk, és az arcjógát sem csináltam, pihentettem mindent. Kibírtam, de alig vártam, hogy itthon visszatérjek a kis dolgaimhoz.

Ezek mennek most nálam. 

 

Kezdem a múlt hét fénypontjával, majd hirtelen kabátokat kezdek mutogatni

Gyorsan eltelt a múlt hét is.

Volt sokminden, de a fénypont egy családi összejövetel volt Apuméknál vasárnap, ahová jöttek a fiúk is. Belamiék konkrétan velünk utaztak Pestre, meg vissza, úgyhogy rengeteget beszélgettünk útközben is. 

A kockás szövetkabátomat vettem fel, amit még Belami születése előtt túrtam a kisvárosi egyetlen turiban, és azóta nem tudom/nem akarom kiselejtezni. Mikor várandós voltam a fiúkkal, akkor a gombokat átvarrtam, hogy beérjen, utána vissza. Szóval ez a kabát volt rajtam, és Belami mondta induláskor, hogy mennyire menő már, mire elmeséltem, hogy ez a cucc már jóval több, mint harminc éves, és érzelmi kötelék fűz hozzá, leginkább miattuk. Lehet, hogy tudat alatt ismerős is volt neki, hiszen biztosan látta már rajtam máskor is.

Nagyon minőségi anyagból van, angol, egyáltalán nem látszik rajta a kora, meg hogy mosva is volt többször is. Ennél egy "idősebb" ruhadarabom van, az Apu fiatalkori farmerdzsekije, ez kb. ötvenöt éves, és még szoktam használni. Apu mesélte, hogy külföldről hozták neki, és egy vagyont fizetett érte, de nagyon menőnek számított akkoriban. Azt hiszem kiszolgálta az árát, akármennyibe is került. Hetedikes voltam, mikor lenyúltam tőle, ő már rég kihízta, egy suli-bulin vettem fel először. 

Csúnyán elkanyarodtam a témától.

Szóval buli jó volt, finomakat ettünk, beszélgettünk. Egy ponton az öcsém összevitázott Apuval a politikán, de nem volt vészes, eltereltük őket a témáról. 

Lubickoltam a látványban és az érzésben, hogy a fiúk ott voltak a párjukkal, boldogok, jól vannak, minden rendben velük. Számomra a legnagyobb meglepetés továbbra is Kismacsó a lobogó, kölcsönös szerelmével, egyszerűen alig hiszem el, de ez egy boldog hitetlenkedés, annyira örülök, hogy így tud szeretni. Ült Luna mögött, masszírozgatta a lány vállát, aztán az egyik pillanatban Luna megfogta Kismacsó kezét, az arcához húzta, aztán megpuszilta, teljesen öntudatlan kifejeződése volt a szerelmüknek, véletlenül láttam meg, de egyszerűen elolvadtam. Olyan végtelenül fiatalok és szépek mind! Belemiék és Kismacsóék is. Néha szorongok, hogy annyira kerek és szép minden, hogy nincs már feljebb, és innen lehet a legnagyobbat zuhanni. Nem, nem akarok ezen tipródni, de sajnos nagyon kell erőlködnöm, hogy tényleg ne tegyem. Annyira szeretem őket! 

Majd máskor folytatom.

Tovább a hétvége

Jaj, megint nagyon sűrű volt ez a hétvége!

Persze múlt hétvégén még azt hittem, hogy a következő szabad lesz, terveztem is most vasárnapra, hogy majd bemegyek az ex másodállásomba egy kicsit, de aztán kiderült, hogy Kismacsóék is jönnek, meg itt is alszanak, szóval megint sztornóztam a társadalmi munkámat. Én már csak akkor szólok, ha végül összejön. Ok?

Persze imádtam, hogy tegnap este összefutottak nálunk a fiúk.

Délelőtt -ugye- volt a szalonos élmény, ott -természetesen- csak Ági volt, Belami elment az apjához Kismacsóékkal, mert a féltestvérük szülinapját tartották. Onnan jöttek ide, Luna, Kismacsó és Belami, Ági a barátnőjével programozott a szalon után. Jót bandáztunk együtt, majd vacsora után Luna és Kismacsó baráti összejövetelre mentek, Belami meg haza Ágihoz. Kismacsóék hajnalban keveredtek vissza, aludtak is délig, úgyhogy csendben összedobtam egy lasagnet, utána magamra húztam a futós cuccomat, és Mórral elmentünk kocogni úgy negyven percet. Szegény Charlie meg itthon betegeskedett egész hétvégén.

Olyan régen futottam már vele!

Pedig olyan jó neki is, nekem is. Csak épp nehéz olyan időpontot és helyet találni, amikor és ahol nyugodtan elengedhetem, hogy a saját kis ritmusában ügessen utánam. Most arra gondoltam, hogy a közeli téren nincs mozgás vasárnap, és be is jött, nyugodtan tudtunk futni. 

Annyira szeretem ezt a drága kiskutyát!

Nekünk ő az antidepresszáns. Hihetetlen jókedve van, ha velünk lehet, főleg, ha még el is visszük magunkkal bárhová. Imád csavarogni, kirándulni, futni velem. 

Azt nem állítom, hogy minden körülmények között szívesen indulok el vele sétálni, például kora reggel a hidegben, esőben szívesen kihagynám, de mikor ránézek a lelkes kis pofijára, akkor végül mégis jól szokott esni.

Legfőképp a fiúkról

Az életem most csak a szokásos, különösebben érdekfeszítő dolog nem történik velem.

• Ma voltam az első fognyaki tömésen, tényleg nagyon természetes lett a hatás, ráadásul így a fogam sem érzékeny ott, ahol el volt kopva a zománc. Még legalább kétszer megyek, és sokba is kerül, de tényleg megéri: jobb is így, meg sokkal szebb. 
• Múlt héten sikerült a három edzést megcsinálni, de a szombati futás nagyon nehéz volt, mintha súly lett volna a lábaimon, utáltam. Remélem ez csak átmeneti fáradtság, nagyon szeretek futni, nem szeretnék másképp gondolni erre. 
• Múlt héten a szabadság miatt, és mert az volt a terv, hogy Fonyódra is megyünk, nem voltam beosztva a másik munkahelyemen. Annyira jó volt. Kicsit elbizonytalanodtam, hogy kell e ez nekem még tovább, vagy lassan rövidre zárjam. Elvileg májusig terveztem még decemberben, mert két kölcsönünk is lejár mostanában, szóval ami most plusz, az munka nélkül is bent fog maradni a kasszában. Nem tudom még.

A fiúknál vannak mindenfélék, csak hát nehéz megítélni, mennyit adhatok ki ebből.

• Az biztos, hogy Belami nagyon nem érzi jól magát külföldön, és alig várja, hogy hazajöhessen. Nem kell attól félni, hogy szeretne kint maradni. Sajnos ez az egész program, aminek a keretében kint van, nincs kidolgozva, átgondolva. Nincs mentora, nincs senki, aki feladatának érezné ezt az egészet, amiért őt -elvileg- kiküldték. Csak németül hajlandóak beszélni (a szakorvosok is), kifejezetten sértődötten utasítják vissza, hogy angolul megszólaljanak. (Valószínűleg azért, mert nem is megy túl jól nekik, de ezt én gondolom. Mondjuk akkor nem tudom, hogy mennyire naprakészek a nem németre fordított tanulmányokból, eredményekből.) Belami ezt írta az első hét után: "Kibaszott méltatlan, megalázó és kiábrándító. Miközben mások megszakadnak otthon. Szégyen. Nem tudom, meddig bírom diplomatikusan." No, én óva intettem, hogy szabadjára engedje a dühét, és végül ő is arra jutott, hogy akkor saját magát fogja képezni. Szerzett mindenféle hozzáféréseket a kórház gépeihez, úgyhogy nagy erőkkel tanul, magától. Németül a gimiben tanult, úgyhogy arra is kidolgozott egy szisztémát, hogy a szaknyelvből is minél hamarabb a legtöbb tudást szedje össze. Az összes frusztrációját beletolta ebbe, és szerintem úgy jön haza június végén, hogy menni fog neki a német szaknyelv, és az ottani gépparkot is kiismeri addigra úgy, mintha ki lett volna valaki jelölve mellé, és megmutatott volna mindent neki. Bravó Belami! Erre szoktam mondani, hogy tanulni lehet csak tőle, annyira nagyon okos és tökéletes (bocs, de nagyon elfogult anyja vagyok neki is). 
• Kismacsó meg... Felterjesztésre került egy akció miatt, ahol írásbeli elismerésben részesült az "elhivatottsága" miatt és gratulált neki az ezredes a "példamutató helytállásért". Ez volt pénteken, hétfőn meg küldte a másik levelet, amiben értesítették, hogy ő lett a férfi arca egy kampánynak, szóval kamatoztathatja a külsejét is. Bravó Kismacsó! Azért örülök az ő jó híreinek különösen, mert pár hete olyan kis irányvesztettnek tűnt, de szerencsére csak átmeneti állapot volt. (Az ő nagyon büszke anyja is vagyok.) 

Ritkán szoktam idézeteket mentegetni, de ez itt nagyon betalált nekem néhány napja. 

Talán azért, mert a gyermeknevelésem alappillére volt ez mindig is, csak nem fogalmaztam meg ilyen röviden, tömören, találóan. 

November 20-25-ig

Ehh! Ez egy rohanós hét volt eddig.

Tényleg csak kapkodtam, én nem is tudom hogyan lesz két munkával. Jó, egy csomó intéznivaló volt a másodállással kapcsolatosan is, mert ez egy szabályos, bejelentett munka. Nyilván, így olyan hatalmas plusz sem lesz, de meglátjuk. Ha nagyon elviszi az erőt és az időt, akkor hagyom a csudába, szóval lehet, hogy sok hűhó semmiért. 

Most értem oda, hogy rövid blogolás után kicsit karácsonyi hangulatba ringatom magam, és kirakom a karácsonyi díszeket.

Persze ezt némi törölgetés, takarítgatás előzi meg, de akkor sem hagyom elvenni a kedvemet magamnak.

Meg átválogatom a pulcsijaimat, mert egy része most nagy rám, egy másik csapatot meg előszedek, amik azért voltak elrakva, mert nem álltak előnyösen, de túl jók voltak ahhoz, hogy kidobjam őket. Lehet, a nagyokat ki kellene dobni, nehogy visszahízzak beléjük. 

Mórral megint ebéd előtt futottunk, úgyhogy az edzés is pipa.

Mindig azt gondolom, hogy idén már nem futok kint, mert olyan hideg van, meg hamar sötét, aztán jön egy napfényes délelőtt, és alig várom, hogy elinduljunk (így a sötétedés sem játszik még). Ha holnap is ilyesmi időjárás lesz, akkor duplázni fogunk.

Fiúk felváltva jönnek.

Belami ma másodállásban, utána jön Ágihoz, de előtte beugrik egy kávéra.

Kismacsó ügyeletes a hétvégén, ami az ő esetében annyi, hogy Budapesten kell maradnia, ha behívják. (Nem szokták.) Viszont jövő héten szabadságon lesz, úgyhogy hétfőtől itt tölt pár napot, majd próbálok minél többet itthon lenni, de elég sűrűnek néz ki a hetem sajnos, és még el sem kezdődik a plusz meló. 

November 16, 17 és 18.

Valamivel jobb volt a tempó az elmúlt három napban, kicsit pihentebb is vagyok.

Csütörtökön este Belami hazajött, mert péntekre szabadságot vett ki egy online konferencia miatt, azt mondta, hogy tavaly is meghallgatta, és megfogadta, hogy idén sem hagyja ki. Azt találta ki, hogy itt alszik, aztán másnap bekuckózik a szobájába, és nyugodtan megnézi az előadásokat. Először úgy volt, hogy Áginál lesz pénteken, de aztán megegyeztek, hogy majd csak utána megy, addig úgysem tudnak egymással foglalkozni.

Csütörtökön este még beszélgettünk egy csomót a szegedi tapasztalatairól, az ottani vizsgálati módszerekről mesélt (főleg az agydaganatok vizsgálatában vannak helyi sajátosságok), de úgy, hogy Charlie és én is értettük a lényegét (főleg Charlie). 

Egy idő után már csak az arcélét néztem Belaminak, az okos homlokát, és megint megfogalmazódott bennem, hogy nekem ezért kellett erre a világra jönnöm: az ő (és az öccse) létezéséért. Elképesztő, hogy mennyire okos, és milyen fontos neki, hogy begyűjtsön minden új információt. Tisztelem a hatalmas tudásszomját, az alázatosságát a szakmája iránt, és hogy mennyire nagyon fontos neki, hogy igazán jó legyen benne. Tulajdonképpen ezért szeretne Németországban is eltölteni hat hónapot, hogy megismerje az ottani gépeket és gyakorlatot, és még jobb legyen itthon, mellesleg a német tudását is tökélyre fejlessze, mert azt mondta, hogy kérni fogja, ne angolul beszéljenek hozzá, hanem németül. Ő aztán tudja, hogy mindenből lehet és kell is tanulni. 

Nekem nincsenek önértékelési zavaraim, de akkor is hihetetlen, hogy ő az én gyerekem, valahogy mindkét esetben megütöttem a lottó ötöst, mert Kismacsó is hatalmas forma. Én nem hiszem, hogy annyira marha jó vagyok gyermeknevelésben, egyszerűen szerencsém volt/van velük, plusz az ösztöneim soha nem hagytak cserben, valahogy mindig ráéreztem, mikor kell meghúzni, máskor meg ereszteni. 

Tulajdonképpen miattuk egy percet sem bánok az életemből, mindennek úgy kellett lennie, ahogy volt, a kevésbé jónak is, hogy ide érkezzünk. 

Sokszor felidézem azt a percet, mikor Belami még pár napos volt, és a rácsos ágyában aludt, én meg felkeltem éjszaka, és álltam az ágya mellett tizenkilenc évesen, gyönyörködtem benne, és ízlelgettem, hogy gyermekem van, az a feladatom, hogy a legjobbat hozzam ki belőle. Ott még nem csapott meg a felelősség nehéz szele, csak a hitetlenkedő boldogságot éreztem, és érzem azóta is mindkét fiammal kapcsolatosan. 

Nagyon szerettem volna még átélni ezt Charlie gyerekével is, de nem adatott meg, és egy ponton megint ösztönből jött, hogy el kell engedni ezt, mert nem lesz jó vége. Hiszem, hogy valamiért ennek is így kellett történnie.

No.

Kicsit elkanyarodtam a napi történések mentéről, de időnként ünnepelni kell azt, ami van. 

Rengeteg jó és szép van az életemben, úgyhogy mikor elfáradok, és nyűgös vagyok, akkor nagyon felemelő elgondolkozni ezeken.      

Hétvége, hét eleje

Azt már hétvégén is tudtam, hogy elég fárasztó hétnek nézek elébe.

Utaztam ma, holnap is fogok, és szerdán értekezlet lesz. Az a baj, hogy rengeteg határidős levelem lenne, amit meg kellene írnom, iktatnom, szkennelnem, stb.. Mindezt -persze- csinálhatnám esténként, de rohadtul nem fogom. Azt szoktam mondani, hogy a kötetlen munkaidő nem töketlen és huszonnégyből huszonnégy, úgyhogy csúszni fogok a határidőkkel, osztjóvan'. Majd a hét második felében próbálok leülni néha a fenekemre, és püfölni a gépet, hátha utolérem magam (biztosan nem). 

Szóval hétfő van, és már hulla fáradt vagyok.

Rendben, új ciklus is kezdődött ma, és első két napon eléggé nyűgös tudok lenni, de némi gyógyszerrel elvagyok. Mindenesetre a futást ma hanyagolom, talán majd holnap több energiám lesz.

Hétvégén voltunk színházban.

Nem életem musicalét láttam, de annyira azért nem voltam kiakdva, mint Charlie. Lezsák-Szikora Az Ég tartja a Földet című művét láttuk, és nem zsibbadt a lábam, ami nálam azt jelenti, hogy nem untam halálra az egészet. Oké, a dalszövegekkel nekem is voltak gondjaim, de a díszlet nagyon tetszett, a tanckar mindig csodás, és a zene,meg a hangulat sem volt rossz. Direkt nem hagytam magamnak, hogy bekússzon a tudatomba a politika.

Ezen a hétvégén Kismacsó volt itthon.

Fura látni, hogy mennyi felnőtt "gondja" van, de ezzel együtt valamivel beszédesebb, többet mesél, ezt nagyon szeretem. 

Belaminak más programjai voltak, talán a héten látom. Névnapja is lesz, szóval ajándékot is szeretnék még keresni neki. 

Ruhák, öltözködés, hétvége

Mostanában azon tűnődtem, hogy kicsit nőiesebben, vagy legalábbis érdekesebben kellene öltözni, ha már lefogytam, és/vagy ennyi göncöm van.

Csináltam is egy mappát a Pinteresten, ahová olyan outfiteket gyűjtök, ami tetszik, és nagyjából meg is van hozzá mindenem. 

Ez volt az első kép, ami nagyon megtetszett, biztosan a színek miatt. Ilyen cipőm ugyan nincs, de szombaton lőttem magamnak egy ARA cipőt négyszáz forintért, ami színes és vidám, úgyhogy kipróbálom az egyik farmeremmel, amiből kifogytam, meg valami színes zoknival, ami a pulcsival harmonizál. Majd keresek övet is a nadrághoz, nehogy elhagyjam. (A táska csak véletelenül van a képen.)

Másik nagy vállalásom, hogy beszerzek egy-két szoknyát.

Egy hosszú farmert, meg valami színeset is, amihez mehet a tornacipő.

Egyszer szert fogok tenni egy tüll szoknyára is, ez már régi álmom. (Van egy, de az nem ez a szabás.)

Ez a szett nagyon érdekes. Először megdöbbentem, aztán nagyon tetszett.

(lalacoco)

Na, majd meglátjuk, mert hajlamos vagyok ugyanazokért a darabokért nyúlni folyamatosan, ráadásul a lehető legkevésbé kreatívan. 

Olyan is van, hogy picit változtattam a kávézási szokásomon.

Csak annyit, hogy a reggeli első kávém koffeinmentes, és csak kilenc után iszok először koffeineset. Aztán még egyet három körül, és kész. Valószínűleg reggel nem a koffein miatt "ébredek", mert észre sem veszem, hogy menteset iszok, csak az íze a lényeg, meg maga a rituálé. 

Teát is szoktam fogyasztani, kevés mézzel, sok citrommal, és többnyire Earl Grey-t, úgyhogy a következő változást itt vizionálom, szeretnék ebből is koffeinmenteset, meg simán inni. 

A hétvége mozgalmas volt, valaki mindig jött hozzánk.

Belami végül pénteken este érkezett Szegedről (most ott van egy hónapot), és itt is aludt, mert Ági ügyelt, neki meg szombaton reggel online órái voltak a tolmács suliban, addig Ági aludt egyet az éjszakai műszak után.

Közben sógoromék érkeztek szombaton délelőtt, velük anyósomnál voltunk, így Belamit nem zavartuk.

Mire mindenki elment, Belami is Ágihoz, Érkezett Kismacsó, neki ugyancsak suli volt, de jelenléti órákkal, úgyhogy este jött. Hozott mosnivalót, de annak már csak ma indítottam gépet, estig úgyis készen lesz.

Reggel erősen gondolkoztam a zsibpiacon, de végül letettem róla.

Főzni is akartam, meg a szél is feltámadt, úgyhogy inkább maradtam itthon, és ha csillapodik a szél, akkor elmegyek Mórral futni. Pénteken voltam legutóbb, akkor is vele, nagyon jó volt. A héten "csak" futottam, kétszer gépen, kétszer Mórral, így most húsz kilométernél tartok, ha ma is összejön egy ötös, akkor huszonöt lesz. 

Esti gyors

Gondoltam, majd jól pontokba szedve leírom, hogy micsoda jóságok vannak mostanában velem.

Aztán rájöttem, hogy semmi, de tényleg semmi érdekfeszítő élményem nincs, szép csöndben csordogálnak a napjaim, amit egyáltalán nem bánok, sőt. 

A fiúkról jobban lenne sztori, de elment a kedvem, hogy bármi információt osszak meg róluk itt.

Nem szeretném részletezni, de piszok beteg agyú emberek is tévednek erre, és elég rosszul tűröm az elmebeteg feltételezéseket, főleg, ha abban a gyerekeim is benne vannak. 

Majd lehet elmúlik ez rólam, de jelen állás szerint inkább magamról mesélek, ha van mit. 

Vagy inkább Mórról.

Köszöni szépen, jól van, minden rendben vele. Olyan jófej volt a hétvégén, hogy mindkét nap aludt fél nyolcig, majd nyolcig, így mi is. Ez azért csúcs, mert hat és fél hét között neki kezdődik a nap, így nekünk is. Persze hétköznap ez teljesen rendben van, de hétvégén szívesen aludnánk tovább Charlieval. 

Pont ma mondtam Charlienak az esti sétával egybekötött munka (látogatni voltunk a közelben egy-egy helyen) közben, hogy hamarosan megint a déli sétát kell hosszabbra nyújtani, mert este hamar sötét lesz. Mondjuk lehet, kipróbálom az esti futást, ha a mostani helyünk jól ki lesz világítva.

Jó éjt kíván nektek Mór (is)!

 

Fekete tükör

Úgy vagyok a netflixes Fekete tükör sorozattal, mint a Stephen King regényekkel. 

Tudom, hogy nem kellene megnéznem/olvasnom, de nem bírom megállni. Mert jó és kész. Csak épp megüli a lelkemet, az a baj vele. 

Pont szombaton láttam azt a részt, mikor a gyerekbe chipet ültetnek.

Olyat, amivel a szülő tudja, hogy hol van, sőt azt is látja, amit a gyerek. Még olyan funkció is van, hogy ami stresszes látvány, azt kikockázza a gyerek szemének, így igazából nem látja. Például a vért, az ugató kutyát, stb.. Aztán ez az egész tizenéves korban problémássá válik. Nem lövöm le a poént, hátha valaki még nem látta, és megnézné. 

Vasárnap este hazajött Kismacsó a haveros balatoni nyaralásról jól szétcsapva, és óhatatlanul eszembe jutott, hogy én bizony nem akarnék ilyen chipet.

Szerintem egyáltalán nem baj, hogy nem tudok mindent a gyerekemről. Ahogyan rólam sem tudtak mindent a szüleim. Kell valamennyi tudatlanság, hogy túlélje az ember a gyereke felnövését. Talán inkább az a lényeges, hogy baj esetén hozzánk forduljanak, meg ott legyünk mindig, ha kell a "bázis".

Az is csak az egyetem alatt derült ki, hogy Belamit a gimnázium utolsó évében majdnem kirúgták. 

Elvileg írást küldtek a gaztettről, meg a büntetésről, de Belami kiszedte a postaládából a levelet, meg nem mondta el a szülői értekezletet abban a félévben, így én azt hittem minden rendben van. 

Meg olyan is volt, hogy ugyancsak a gimnázium végén, hogy nyári szünet egyik hetében kérte, hogy most két hétig talán? ébresszem reggelente, mert mindenképpen ki kell érnie a sportpályára dolgozni. Nem értettem a dolgot, főleg, hogy láttam rajta, valamit nagyon el akar kenni. Végül csak bevallotta nagy nehezen, hogy ledolgozza a szabálysértés miatt kiszabott büntetést, mert egyik este buli után egy üveget akart beledobni a kukába háttal (nyilván spicces volt), és ez nem sikerült, plusz ez a mutatvány a rendőrök előtt lett bemutatva, ugyanis pont ott álltak a háta mögött (nyilván nem vette észre). Úgy érezte, hogy nagykorúként neki kell felelnie a tetteiért, tehát nem kért pénzt a büntire, hanem ledolgozta. 

Abban az időszakban nagyon vad volt és szertelen, még így is aggódtam érte, hogy a felét sem tudtam annak, amit akkoriban művelt. Elég lett volna, hogy valami rosszabbul sül el, és akkor nem az orvosi egyetemet kezdte volna, hanem... Olyan könnyen megvan a baj. 

Szóval az ép eszemet így könnyebben megőriztem.

Most Kismacsóval nehezebb.

Talán a covidjárvány miatt kimaradt időt pótolja még, nem tudom, de mióta szakított a barátnőjével, olyan vehemenciával veti magát az egyik buliból a másikba, hogy aggódom. Belami szerint ilyen idősen pont itt tartott ő is, nem igazán akart komoly kapcsolatot, és nem volt buli nélküle, szóval el fog múlni ez. Így legyen!      

Testvérek

Fú, micsoda idő volt itt hét és nyolc óra között!

Olyan sötét lett, mint este, és aztán leszakadt az ég. Csodálkozom, hogy nem fáj a fejem, az ilyen időtől szokott. Persze nem hiányzik, csak fura. 

Tegnap Belami beugrott egy laza kávéra.

Nem bírják egész héten egymás nélkül Ágival, úgyhogy hét közepén nála tölti az estét, és reggel onnan indul munkába. Úgy örülök nekik, ráadásul így többször látom én is, mert útba szokott ejteni minket.

Azt mesélte, hogy nagyon jól kijönnek az öccsével (Kismacsóval) Pesten, hetente kétszer együtt szoktak edzeni, vacsorát felváltva csinálnak, és a rendrakást is megosztják. Szeretné kihasználni ezt az időszakot, mert nem valószínű, hogy később majd ennyi időt tudnak egymás társaságában tölteni. Engem ez olyan boldoggá tesz, hogy ennyire jó testvérek, és a hat év korkülönbség ellenére ilyen jól megértik egymást.

Nem volt ez mindig így.

Mikor kicsik voltak, főleg a válás környékén, amúgy érthető módon, megállás nélkül nyírták egymást, valamelyik folyton visított, vagy ordított. Legtöbbször Kismacsó, de egy idő után észrevettem, hogy vissza is él ezzel, sokszor már akkor nyígott, mikor Belami még hozzá sem ért. Volt olyan, hogy annyira cirkuszoltak, hogy leballagtam az emeletről Anyuhoz, hogy menjen fel, és csináljon valamit, mert én kiugrok az ablakon, ha még egy percig hallgatnom kell ezt. 

Aztán jobb lett, mire Charlieval összejöttünk, már alig veszekedtek, aztán meg már egyáltalán nem. Cserébe nem volt sok közös témájuk sem, inkább elvoltak egymás mellett, mint egymás társaságában. 

Kicsit féltem, hogy ez így is marad, de ahogy felnőttek, kezdtek egymáshoz közelíteni.

Belami élen jár ebben, kezdeményez, kedvez (odaadta az autóját, ruhát kölcsönzött, stb..) az öccsének, Kismacsó meg fogadja ezt, és megnyílik a bátyjának. Belami szerint sokat beszél, sőt igényli, hogy esténként az erkélyen vitassák meg az élet nagy dolgait, ami Belaminak eleinte furcsa volt (előtte esténként egyedül elvolt magában), de nagyon megszerette ezeket a közös időket Kismacsóval. 

Annyira, de annyira jó ez.

Ma már dolgozok, illetve dolgozni kellene.

Vár rám egy csomó telefonálás, egy rendkívüli jelentés, meg egy levél szükséglet felülvizsgálatához, szóval neki kellene ugrani.

Legyen szép napotok nagyon!      

A két fiú első estéje együtt

Igaz, Kismacsó már szombat este óta Belaminál lakik, de csak tegnap este voltak egyszerre otthon.

Belami hívott fel, én nem akartam zavarni őket már az első napon.

Elmesélte, hogy Kismacsó ért haza előbb a munkából, megvárta őt, majd elmentek együtt edzésre. Aztán vacsoráztak, elpakoltak. Mikor beszéltünk, akkor Kismacsó az erkélyen szöszmötölt, Belami a nappaliban. 

Úgy, de úgy ott lettem volna egy kicsit velük! 

Megint lezárult egy korszak, és azt is tudom, hogy igazából ez a bajom, ezért ül a nyakamban valami állandó sírós érzés, pedig tudom, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van ezzel a helyzettel. Majd megszokom, csak idő kell.