Túlfeszített húr, meg tervek

Ha véletlenül az jut az eszembe, hogy talán mégsem kellett volna felmondanom a másodállásban, akkor kapok olyat a nyakamba a főállásban, hogy a fal adja a másikat. Csak, hogy megtudjam hol lakik a magyarok istene.

Tényleg olyan már ez a szűk két hét, mint valami daráló, nagyon várom a végét. Elfáradtam, elmentem a falig, nem tudom és nem is akarom tovább feszíteni a húrt. 

Megpróbálom nyugpontra terelni a főállásban a feladatokat, aztán kiveszek valamennyi szabadságot. Muszáj, sőt nagyon kell. Szeretnék egy jó nagyot takarítani, kicsit átrendezni az egyik szobát, ilyenek. 

Találtam kortárs táncórákat felnőtteknek, oda biztosan elmegyek, aztán, ha tetszik, akkor a futás mellett az lesz a másik mozgásformám. Majd elmesélem. 

Próbálom ápolni a baráti kapcsolataimat.

Sajnos nincs most sok köszönet bennem, mert túl fáradt vagyok, de akkor is nagyon jó volt találkozni a négyesünkkel, meg várom a szombatot is, mikor az egyik gyermekkori barátnőm ötvenedik szülinapját ünnepeljük. Vasárnap ugyan dolgozok, de pár órát azért ott tudunk lenni Charlieval, aztán még pár nap, és nem lesz ez a nyűglődés a hétvégékkel végre. 

Az előbb volt itt Belami.

Gyorsan vacsorázott, aztán ment Ágiért a barátnőjéhez, mert késő van már, nem akarta, hogy egyedül induljon haza. Mesélt a tervekről az esküvővel kapcsolatosan, lassan megvannak a fő csapásvonalak, talán innentől kicsit lazább lesz ez is.

Kismacsó októberben nagyobb lakásba költözik a barátnőjével (neki is kell név lassan).

Nagyon-nagyon megváltozott az én macsó kisfiam, szerintem előnyére, jót tesz neki a szerelem, mert most valóban az. Majd mesélek róluk is bővebben, úgy örülök nekik, csak összeszedem magam hamarosan, mert most csak ennyire futotta, megyek lassan aludni.  

Szombat, meg most még

Ahogy haladtunk a szombat este felé, egyre kevésbé volt kedvem koncertre menni.

Aztán, ahogyan történni szokott, nagyon jó kis esténk kerekedett. Végül nadrágban mentem (nem az új szoknyámban), meg vastagabb pulcsiban, rétegesen öltözve, mert a klub kinti színpadán volt a buli. Teljesen jó is volt így, csak akkor kezdtem fázni, mikor az autóhoz mentünk, de az ülésfűtés gyorsan feledtette ezt. Még ettünk egy sajtburgert, ahogy minden kultúrális esemény után szoktunk (haha!), és éjfél előtt itthon is voltunk. Persze nem tudtam elaludni, és mire sikerült, már kelhettem is fel, mert vasárnap reggel hatkor indultam dolgozni.

Na, ez kicsit sem hiányzott.

Próbálok erre az érzésre koncentrálni, mert hajszál választ el tőle, hogy visszavonjam a felmondásomat. Nem igazán értem magam, mert az ebből bejövő plusz pénz nem olyan nagyon sok, ellenben rengeteg lemondással, szervezéssel jár az egész, meg fáradt is vagyok folyamatosan.

Akor miért is?

Megszerettem a lakókat. Hiányozni fognak. Annyira képmutató a való világ, az ő világuk meg olyan kristálytiszta és egyszerű, szeretek közöttük lenni. Tűnődök a teljes álláson, de nem gondozó-ápolóként, mert a diplomámat nem szeretném azért sutba vágni.

Helyi szinten a lakásotthonok kezdenek bedőlni.

Egyre-másra mondanak fel az emberek (gyermekfelügyelők és nevelők), van olyan, ahol két ember maradt egy otthonra, ezért összevonások vannak. 

A nevelőszülők száma is egyre csak csökken, én nem tudom mi lesz így a szakellátással, meg úgy egyáltalán a gyermekvédelemmel. Ennyire még soha nem volt rossz a  helyzet, és tartok tőle, hogy még nem vagyunk a gödör alján. Én ezt látom belülről, simán elfogadom, ha másnak más a véleménye, de az enyém akkor is ez, mert ezt tapasztalom. 

Vajon ki kell e szállni a sűllyedő hajóból, vagy lapátolni tovább a beözönlő vizet, és várni a csodát?

Szerintem nem ma fogom megváltani a világot én sem.

Inkább megcsinálom holnapra a hennát a hajfestéshez, meg selejtezek egyet a ruháim között, mert lassan előrébb kerülnek a melegebb holmik. Meg ilyenek. Visszamászom a buborékomba inkább. Egyelőre. 

Friss híreinket hallják

• Az esküvő 2025.08.30-án lesz, a helyszín határolta be az időpontot. Téma a repülés lesz, a lenti kép a Hotel mellett készült.
• Ugyanitt 2024.10.26-án lesz egy eljegyzési ebéd, ahol összeismekdünk Ági szüleivel, nővérével.
• Valamelyik észlény kollégám beharangozta a lakóknak a felmondásomat, úgyhogy a tegnap éjszakai műszakom egy része azzal telt, hogy vígasztalgattam őket. Szerintem ráértünk volna még ezzel 1-2 hétig. Ők olyanok, mint a gyerekek, csak pár napot látnak át előre, szóval teljesen megnyugodtak, hogy vasárnap menni fogok, meg még utána is. Nem éreztem túl stabilnak a döntésemet azokban a pillanatokban, azt hiszem. 
• Kicsit sűrű ez a hét, és még csak péntek van. Holnap koncert, vasárnap nappalos műszak. Nem ezen a héten leszek már kipihent, az biztos. 

Felmondás utáni lelkiállapotom

No, péntek 13-án felmondtam, október 11-ig korrektül letöltöm a felmondási időmet.

A közvetlen felettesem olyan szépeket írt nekem/rólam, hogy azóta is mosolygok, ha eszembe jut. Az előbb a kollégáknak is megírtam a csoportban, közöttük is van olyan, aki azonnal írt, hogy mennyire sajnálja, de a legtöbbjükkel kapcsolatosan nincsenek hiú ábrándjaim, sajnos mindig ment az egymás kibeszélése, lekicsinylése, amiben SOHA nem voltam hajlandó résztvenni. Amúgy ezt meg is szokták, ahogyan azt is, hogy senkinek semmit nem mondok vissza, úgyhogy nem is fogták vissza magukat előttem, de gondolom én is kaptam hideget-meleget, ha nem voltam ott. (Amúgy ez k.rvára nem érdekelt sohasem, én akkor is szeretem őket, kit ezért, kit azért, mert mindegyikben van valami szeretnivaló.)

A lakókért vérzik a szívem, olyan nagyon őszinték, tiszta lelkűek, borzasztóan fognak hiányozni, és velük kapcsolatosan hiszem és tudom, hogy én is hiányozni fogok nekik. 

Most egy kicsit elérzékenyültem, de tudom, hogy jól döntöttem.

Egy életem van nekem is, és mostanra elfáradtam, nem akarom tovább feszíteni a húrt. Annyira jó lesz megint a hétvégét annak tekinteni ami, és nem átesni egy másik munkába. 

De nem bánok egy percet sem, amit ezzel a munkával töltöttem, és töltök még egy hónapig, mert rengeteget kaptam, tanultam. Tanultam újakat magamról, megszerettem a fogyatékkal élőket, pedig előtte féltem tőlük. Ez egy nagyon nagy ajándék volt a kihívásokkal együtt, és én a csúcson szállok ki, azt hiszem. Ha lesz is másodállásom, az később lesz, most mindenképpen pihenni szeretnék (hétvégén és éjszakánként).

Persze máris új terveim vannak.

És ettől pörgök. Charlie meg fogja a fejét. (muhahaha!)

Történések, de a legfontosabb, hogy felmondok a másodállásban

 Annyi minden történik.

• Szombaton este eljöttek Belamiék (éjjel egykor ment értük Charlie a reptérre, kb. fél háromkor értek haza), megmutatták a gyűrűt élőben, meséltek a nyaralásről, kaptunk helyi süteményt, bort, hűtőmágnest (ez szokás, hogy mindenfelől hoz mindenki, majd egyszer lefényképezem a hűtőt, tele van).
• Októberben lesz egy eljegyzési vendégség, ahol összeismerkedünk Ági családjával.
• 2025 szeptemberben, de legkésőbb 2026 tavaszán lesz az esküvő. Szeptemberben, ha találnak megfelelő helyet, meg időpont is lesz. Belami akkor szakvizsgázik, de azt mondta, hogy megoldja. Ági 2026 őszén fog szakvizsgázni, és már szeretne kismama lenni akkor. Azért durva ám, hogyha minden jól megy, akkor két-három éven belül nagymama leszek. Hűűűű, meg hááá!
• Ma szóltam a közvetlen felettesemnek a mellékállásban, hogy fel szeretnék mondani. Ezt rengeteg belső vívódás előzte meg, nehezen lépek ki dolgokból, szeretek mindig a falig menni, de ez most azt jelentette volna, hogy kipurcanok a terheléstől, és az no way.
• Pénteken voltunk fodrásznál a volt kolléganőmmel, akit a barátomnak is tartok, neki panaszkodtam, hogy konstans fáradt vagyok, már indulataim sincsenek, annyira. Borzasztó, mikor olyan fáradtság van az emberen, amit már kialudni sem lehet.
• Kismacsónak mondtam, mikor csak másnap este tudtunk beszélni egy nappalos műszak után, mert elaludtam már kilenckor, hogy be kell csuknom ezt az ajtót, mert akkor fog kinyílni egy másik. És tényleg ezt gondolom, szerintem találok majd másik másodállást, könnyebbet.
• Az tette fel az i-re a pontot amúgy, hogy a lakásotthonokban annyira nincs már ember, hogy a hozzánk tartozó befogadó lakásotthonban úgy tudtak megoldani egy napot, hogy megkértek két gyámot, hogy felváltva (délelőtt és délután) ugyan menjenek már be. Én a délelőttöt vállaltam, aztán mentem a gyámos munka miatt, majd éjszakára a másodállásba. Na, itt lett elegem. (Amúgy elképzelhető, hogy valami hasonló megoldás lesz a következő másodállás, csak nem nálunk, mert itt szabadnapot adnak a plusz munkáért, azzal meg nem igazán vagyok kisegítve a kötetlen munkaidejű munkám mellett.)
• Az is elgondolkodtatott, hogy ebben a szörnyű teperésben már sehová sem megyünk, még a nyaraláson sem tudtam leengedni, szóval sokkal több program, meg buli kellene, basszus, lassan ötven éves leszek, aztán nagymama, még most kellene belehúzni. Szóval gyorsan vettem két jegyet a jövő hétre az Elefánt koncertre, meg lőttem egy szoknyát hozzá, ami kettő az egyben, mutatom.

Valami csodaszép türkiz színe van, és kifordítva, mikor a tüll van kívül, akkor nagyon buliba hívogató egy kis farmerdzsekivel, fehér tornacipővel. Viszont magassarkúval, elegáns bőrdzsekivel színházba is kiváló, akár az első formájában is. Szerintem szeretni fogom ezt a szoknyát, a Vinteden találtam.

• Jah, a fodrász! Megint rövidebb lett a hajam picivel, és mindenki szerint fiatalít. Majd mindjárt megmutatom egy másik posztban.

A legalja

Jaj, nagyon kivagyok!
Tegnap a tudomásomra jutottak dolgok, amik a munkahelyemen történtek a lányok között, és nem hagyhatom annyiban.
Borzasztó, szörnyű az egész, és nincs semmi bizonyítékom rá, csak a megérzéseim, meg egy lány elszólása, aki mindjárt közölte, hogy semmilyen körülmények között nem vállalja fel, amit elmesélt.
Így most maradtak az óvintézkedések, meg a burkolt fenyegetés az érintettek felé hogy még csak hasonló se fordulhasson elő többé.

Másik, amin nem tudok napirendre térni, hogy az egyik lány "szerelmes" lett belém.
Aham. Komolyan.
Írt nekem levelet, gyakorlatilag szerelmet vallott. (Ő 15 éves, én 42.)
Irtó gyorsan helyre pakoltam ezt az egészet, de azért rendesen kikattintott ez is.

Kezdem azt hinni, hogy valamit irtózatosan rosszul csinálok, vagy csak a sors igyekszik igazolni, hogy menekülnöm kell ebből az egészből. Akárhogy is, alig várom, hogy vége legyen.

Ja, másnap, ahogy megtudtam, hogy mehetek az új helyre, felmondtam. Még a fentiek előtt.
Azt hiszem ezt a döntésemet az életben nem fogom bánni, mert a pénteki nap után így is, úgy is álláskeresésbe kezdtem volna. Van az a történés, ami után az ember inkább elmegy vécét pucolni, minthogy maradjon. Na, ez eljött pénteken. 😢

Borzasztóan el vagyok fáradva lelkileg, de ez kihat már az állóképességemre is, gyakorlatilag mozdulni sincs kedvem. Sokat fáj a fejem, és rosszul viselem ezt a fullasztó meleget.
Kétszer tudtam rávenni magam a héten az edzésre, amiből a második annyira nem esett jól, hogy el is határoztam, nem erőltetem ezt mostanában.
A nyár nem az én évszakom, legalábbis energetikai szempontból biztosan nem.
Gyűlölöm, ha dől rólam az izzadság, és akármilyen korán edzek reggel, akkor is csupa víz vagyok. Lezuhanyzok utána, de akkor sem szeretem így kezdeni a napot.
Most inkább próbálok jobban figyelni a bevitt kalóriákra, és felfüggesztem az edzéseket. Nem is veszek most új bérletet, úgyis mást kell kitalálnom, tekintve, hogy hamarosan nem járok már át abba a városba.

Legfontosabb, hogy összeszedjem magam, mielőtt dolgozni kezdek az új helyen.
Én azt hittem, hogy ez tiszta sor lesz, mert rengeteg a szabadságom, amit időarányosan ki kellene vennem. Ám nem biztos, hogy ez ilyen egyszerű lesz, mert a felettesem azt pedzegette, hogy inkább kifizetik a szabikat, dolgozzak végig.
Én nem mondom, hogy nem jönne jól a pénz, de azért nem minden áron. Majd próbálok valami arany középutat találni, mert szükségem van egy kis pihenésre. Nagyonnagyonnagyon'.  

Akkor, mint Bezzeg, én is lelövöm a poént az elején

Én kellek, felvettek. Július elsején kezdek.

Holnap fel kell mondanom. 

Az úgy volt/van, hogy nagyon vacak ez a hét.

A munka csupa stresszbajnokság, és még mindig nem a gyerekeken idegesítem fel magam, hanem egy csomó felnőtt, de buta emberen (tisztelet a kivételnek, mert van azért).

Szóval ideggel a gyomromban megyek be minden nap, és úgy is jövök haza. Nyilván az sem sokat segített, hogy bizonytalanságban voltam egészen ma délután 16.09-ig. 

Közben árgus szemekkel figyeltem minden történést a munkahelyen, és képzeletben striguláztam, hogy ez most az elmenés mellett szól, emez meg a maradás mellett. Gyakorlatilag a maradás mellett szóló oldal üresen maradt. Gondolhatjátok akkor...

A mai napra az tette fel a koronát, hogy utaztam a pénzért (ezt havonta két alkalommal kell megtennem, és az egész napomat kilövi, ne kérdezzétek meg, hogy miért kell utazgatni, miért nem lehet utalni, mert senki nem tudott rá elfogadható választ adni), egy furgonban, ahol legalább ötven fok volt, légkondi nuku, úgyhogy órákon keresztül félig lehúzott ablak mellett tépte a fejemet a huzat. De most vagy ez, vagy megfulladunk mind a hatan, mert annyian utaztunk, és a kolléganőmmel olyan szoros közelségben izzadtunk össze, hogy Charlieval úgy nem egyéb tevékenység közben sem. Hát azért na!

Valószínűleg kaptam egy kisebb hőgutát, mert ahogy visszaérkeztünk, enni próbáltam, de gyorsan ki is hánytam mindent. Bingó!

Remegett az egész belsőm, mert olyan szarul voltam, és még zsongta mindenki a hülyeségét, attól féltem, hogy vagy elájulok, vagy megverek valakit, de valami lesz. Végül "csak" hánytam.

Aztán jött a telefon, és legszívesebben máris mondtam volna mindenkinek, hogy én akkor veszem a kalapom hamarosan, de hátrébb fogtam az agarakat, majd holnap délelőtt írásban, megfontoltan, végiggondoltan, ahogy kell.

Nyilván nem lesz könnyű... Mondjuk senki nem ígérte, hogy az lesz. Ez van.  

Felmondtam

Éjszaka jól aludtam, és még reggel sem voltam ideges, valahogy annyira egyértelmű, hogy ennek most van itt az ideje.

Aztán az is csont nélkül jött, hogy bejussak a főnökhöz, mert épp sarkig nyitva volt az ajtaja, olyan hívogatóan, mikor pisilni indultam, úgyhogy kis dolgomat elhalasztva bementem, és túlestem rajta.

Az első percekben éreztem a főnökön, hogy még nem is tudja: haragudjon inkább, vagy nagyvonalú legyen, de tudtam (köszi Levegő!), hogy melyik vonalat nyomassam okként (10 év, váltás szükségessége, új kihívások), úgyhogy kidumáltam a cipőjéből, nem volt gond.

Persze nem volt jó érzés, mert "10 év az 10 év, négy gyerek, az négy gyerek", na jó ezt a viccet csak én meg pár ember értjük, de nem tudtam kihagyni, szóval én sem vagyok fából, hozzám nőtt ez a hely és az emberek. Még a főnök is, aki nem a szívem csücske, mert nem egy síkon mozgunk, és már nem is fogunk soha, de ettől még megvannak az ő értékei is.

Nagyon-nagyon elismerően nyilatkozott rólam, egészen pontosan azt mondta, hogy csendesen, fegyelmezetten (haha) tettem a dolgomat, remek szakember vagyok, bárhol meg fogom állni a helyemet. Nem mondom, hogy nem esett jól. Azt meg most inkább hagyjuk, hogy lesz ez még így sem, mert Charlie szerint rémesen negatív vagyok mostanában, abba illene hagynom.

Szóval valóban közösen (én mondtam, ő elfogadta) megegyeztünk, hogy július tizedikével kilépek, amott meg 11-én kezdek. A lantot már június 17-én leteszem, mert gyakorlatilag az összes szabim bent van, és időarányosan ki kell vennem, de ez nem baj, mert nagyon rám fér, és szerintem a nyaralásunkat is nyugodtan elfelejthetem augusztus elején. Majdnem kizárt, hogy elengednek, de egy gyenge próbálkozást megér. Legfeljebb a három fiú megszabadul tőlem egy hétre.

A közvetlen főnökömnek már tegnap jeleztem, hogy mi várható, de a valódi felmondás után berongyoltam hozzá közölni, hogy meg is volt, nos, nem volt őszinte a mosolya. Remélem nem lesz gond közöttünk a következő három hétben.

16-án ellenőrzésünk lesz, ami azért is jó, mert így biztosan rá leszek szorítva, hogy rendben hagyjam ott a dolgaimat. Nem fogok unatkozni, az biztos.

Na mindegy, majd utána kipihenem magam. ;-)    

Gyomorideg marad

Belami ma csinálta a 6. félév első szigorlatát, ami 5-ös!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ő nem szokott izgulni, de most hétfőn már annyira idegbeteg volt, hogy csak magamról mertem neki beszélni, meg az álláskeresési mizériámról, mert azonnal elborult az agya, ha véletlenül róla kezdtünk értekezni.

Ésss! (dobpergés)

Enyém a csütörtöki állás!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, ami már hétfőn is az enyém volt, de meg kellett izzadnom érte, mert máshová is beadtam ugyanott. 

A vezetői állást annyira nem bánom már, hogy el sem tudom mesélni, mert hétfőn este telefonáltam egy órát Katival (őt rúgták ki onnan), és annyira riasztó dolgokat mesélt, hogy az utolsó csepp kedvem is elment tőle, komolyan nem tudom, hogy mit csináltam volna, ha azt mondják: az az állás (hétfői interjús) az enyém. 

Persze nem bírtam cérnával, úgyhogy én hívtam fel őket végül.

Tudtam, hogy úgyis a titkárnő veszi fel, én meg pont így is akartam, mert neki szerettem volna elnyavalyogni a félelmemet a "két szék közül..."-t.

Nagyon aranyos volt, mondta, hogy már nézi is a papírokat, mert tettek az asztalára ezzel kapcsolatosan. 

Közölte a hírt, és hogy ma már hívott volna, de így jobb is, mert akkor máris beszélhetjük a továbbiakat.

Hogy fel kell mondanom.

Na, ez külön műsorszám, szerintem holnap reggel ejtem meg, mert át kell gondolnom, hogy tulajdonképpen hogyan is szeretném. Ehhez kellenek még információk, aztán hajrá.

Jajjjnekem!