Blogvember 1.

Megpróbálom megugrani ezt a kihívást, meglátjuk sikerül e.

Nagyon hosszú bejegyzéseket nem ígérek, de majd próbálok minden napra egy-egy képet is beilleszteni, azt nagyon szeretem másnál is, meg gyakran szoktam a saját galériámat is nézegetni. 

Szerdán érkeztünk haza, csütörtökön meg már dolgoztam, igaz, csak itthon.

Közben mentek a mosások vég nélkül, meg összeraktam apránként egy rakott krumplit is estére, mert jöttek Belamiék. Úgy 16 óra körül értek ide, és 19 előtt el is indultak haza, mert Uno esti rutinja 19 és 20 óra között szokott zajlani. Olyan jó volt!

Pénteken és szombaton.

Csak a szokásos lavírozás a munka és az egyéb teendők között, vissza a szürke hétköznapokba, de ez is jól van. 

Szombaton délben rávettem magam egy kis kinti kocogásra Mórral, jó volt nagyon. Fonyódon végül nem futottam, mert sétáltunk rengeteget, meg a gyomrom is napok után jött rendbe teljesen, nem erőltettem semmit.

Ma meg..

Igyekszem felszívni magam a jövő hétre, mert öt napból négyet úton leszek, ráadásul háromszor egész nap. 

Szerintem ma még hennázok is egyet, mert a halántékomnál látom az ősz lenövést, nem szeretem. Lehet előtte megint mozogni kellene valamit, mert holnap -szerintem- nem lesz kapacitásom rá, miután hazkeveredek a megye másik végéből. 

Ez meg egy kép még Balatonlelléről, szerintem passzol ehhez a hétvégéhez, illetve a tegnaphoz mindenképpen. 

Blogvember

Arra jutottam, hogy nekem ez most nem fog összejönni.

Majd azért próbálok gyakrabban írni, ennél többet magamnak sem merek ígérni.

A hétvége majdnem tökéletes volt.

Az történt, hogy pénteken mostoha anyám kórházba került a veséje miatt, és elég súlyos volt az állapota. A híres fájdalomtűrő képessége majdnem kicsinálta, ugyanis nagyon későn ment orvoshoz. Ma már úgy néz ki, hogy jobban van, talán hétvége előtt hazaengedik a kórházból. Így a most szombati buli elmarad, de elmegyünk majd meglátogatni a hétvégén.

A múlt szombati szülinap Anyuéknál jól sikerült.

Utána még átjöttek hozzánk is Belamiék, Kismacsóék meg -ugye- itt aludtak, szóval bandáztunk tovább. Annyira jól éreztük magunkat, hogy ismét megéheztünk, pedig Anyuéknál jót ettünk, de az idő elszaladt, úgyhogy Charlie gombát grillezett a csapatnak, meg kipakoltuk a hűtőt. Mindenki talált kedvére valót.

Ilyenkor csak azt sajnálom, mikor elmennek, pedig tudom, hogy ez az élet rendje, és a lehető legjobb helyen van mindenki, épp ott tartanak, ahol tartaniuk kell, ahol tartani akarnak. Szóval ilyenkor magamat sajnálom egy picit, hogy várnom kell a következő alkalmat, de ez gyorsan el is múlik, mert szeretem a kis életemet Charlieval és Mórral.

Hétfőn bele is csaptam a lecsóba, egész nap úton voltam.

Ma csak az irodába mentem be, de holnap megint utazós napom lesz. 

Az utazós napokon én akkor is nagyon elfáradok, ha intézményi autóval és sofőrrel megyek, úgyhogy ma edzettem egy jót, meg majd csütörtökön fogok. Pénteken megint színház, ez most nem bérletes, Charlie vett jegyet egy olyan előadásra, ami nincs a bérletben, de nagyon érdekli. Én meg semmi jónak nem vagyok az elrontója.  

Blogvember, november 30.

Nehogy már elbukjak itt az utolsó napon!

Jó, volt többször is, hogy némileg megúszásra játszottam, de tényleg minden nap szántam rá időt, hogy írjak pár sort, a kényszerességem nem is engedte, hogy kihagyjam. Minden rosszban van valami jó.

A mai napról annyit, hogy Mór kiütve alszik hét óra óta, annyi inger érte.

Voltak itt a keresztlányunkék fél kettőig, aztán kettő körül érkeztek Kismacsóék. Ők hat körül átmentek a legjobb barátjához, Mórt levittem egy körre, azóta világát sem tudja, elfáradt, mert mindenki játszott vele, ő meg boldog volt a sok foglalkozástól.

Süti kész, megoldottam, hogy ne maradjak ki semmiből miatta.

Holnap megint egész nap körbe leszünk véve a szeretteinkkel. Igazán jól végződött a november, és még jobban kezdődik a december. 

Köszönöm a figyelmet!  

Blogvember, november 29.

Ma ez a hülye bevásárlás teljesen elvitte az energiámat.

Pedig célirányosan, gyorsan csináltuk, de görcsölt a hasam, nyűgös voltam, minden bajom volt. 

Aztán vettem be gyógyszert, úgyhogy mire a kávéházba érkeztem, már nem fájt semmim, jót beszélgettünk a csajokkal. 

Táncolni viszont nem mentem el, azt éreztem, hogy nekem ez most nem lenne komfortos, inkább hazafelé vettem az irányt. 

Végül én csinálok sütit vasárnapra, kitaláltam, hogy melyiket.

Majd sütés közben is beszélgetünk Kismacsóékkal, kellemes, süti illatú elfoglaltság lesz.

Mostanában nyitott szemmel járok új munka ügyben.

Az történt, hogy az egyik kedves barátnőm (a kávézós csajok közül az egyik) szólt, hogy egy ismerőse keres maga mellé valakit szociális munkára. Kórházba. 

Én egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy szeretnék váltani, de úgy vagyok vele, hogy ideje volt már az önéletrajzomat gatyába rázni kicsit, tekintve, hogy nem mostanában kellett használnom. Persze Charliet nyomasztottam ezzel, de végül kész lett, meg el is küldtem a fenti ügyben. 

Kicsit gyakorolom a jelentkezést, soha nem lehet tudni, hogy mikor jön szembe valami jó szociális munka. Muhahaha! Na persze! Mindjárt belelóg a kezem a bilibe. 

Blogvember, november 28.

Ma folytattam a takarítást, de már munkával vegyítve.

Sikerült felrakni azt a maradék két csillagot, Kismacsó szobáját felforgattam, ágyneműt mostam, ilyenek. Szombaton érkeznek majd. 

Holnap meg kellene ejteni a hétvégi bevásárlást, aztán lesz egy másik kávézás volt kolléganőkkel, utána tánc, ha nem üt ki teljesen az új ciklus eleje. 

Ez is. 

Mióta nyavalyogtam a változókorról, azóta megint 28-30 napos ciklusaim vannak, szóval messze még ennek a vége. Mondjuk ezzel együtt a tüneteim is a ciklus vége előtt tobzódnak, azt meg már megszoktam. 

Kellene valami nagyon egyszerű torta/süti recept.

Valószínűleg valami kekszes alapú, mascarponés cucc lesz végül, de az könnyen előfordulhat, hogy nemes egyszerűséggel rendelek egyet holnap vasárnapra. Lehet, hogy inkább Kismacsóékkel beszélgetnék, mint hogy a konyhában bajlódjak. Na, ezt még kitalálom holnapig.     

Blogvember, november 27.

Ma itthon voltam, és pakoltam, takarítottam.

Van elég plusz órám, hogy ezt megtehessem, de a telefonokat felvettem, meg indítottam is pár hívást.

Szóval ma beszereztem a konyhába egy bambusz polcot, a tetejére egy bambusz ládát, mert megőrültem már attól, hogy abban a sarokban egy lerakat van. 

Másik melós dolog a hűtő volt. 

Valamelyik nap a fagyasztó ajtaja nyitva maradt egy kicsit, illetve kinyomta valami az ajtót belülről, szóval tiszta jég lett az egész. Akkor már az egész hűtőt kitakarítottam, Charlie selejtezett, meg kidobált dolgokat, szóval most hely is van benne, meg ragyogó tiszta minden, lehet feltölteni az ünnepekre. 

Végül a karácsonyi dekorációt is kipakoltam, legalábbis a konyhába és előszobába.

Még pár csillag maradt a szobákba, aztán ez is kész.

Holnap ágyneműt akarok mosni, meg a kisebb szobát kitakarítani, mert Kismacsóék jönnek szombaton, és itt is alszanak majd. 

Persze dolgozni is fogok, mert jövő héten elég sok utam lesz még szabadság előtt, úgyhogy az adminisztrációkat kell tolnom a héten.

Most pedig jöhet egy kis pihenés... 

Blogvember, november 26.

A nap nagyobb részét hagyjuk is!

Utazás, megbeszélés, okmányiroda, kisűlt az agyam, OTP gyerekkel. Ez mind munka volt, elfáradtam, meg fog jönni, úgyhogy a feszültség délutánra már majdnem szétvetett.

Aztán este Örkény Színház-Anyám tyúkja.

Két és fél óra alatt a fenti versek hangzottak el, és az idegrendszerem szépen kisimult. 

Én jobban szeretem a verseket magam olvasni, ízlelgetni, valószínűleg a nagyothallásom miatt. De most jó volt így, a hangerő is megfelelő volt. 

Néha bekönnyeztem a meghatottságtól, Csuja Imre előadásában a Szózat nagyon adta. Nem szoktam ezen tűnődni, de ilyenkor nagyon érzem, hogy fontos nekem a haza, a magyarságom, a mi költőink, a mi hagyományaink, stb.. Szerintem sokan voltunk így, mert a végén állva tapsolt mindenki, és legalább nyolcszor lettek visszatapsolva a színészek. Én még ilyen előadáson soha nem voltam. 

Blogvember, november 25.

Tegnap kitettem két képet a buliból a facéra, azóta folyamatosan felköszöntenek a szülinapom alkalmából.

Ok, az egyik fotón pont az ötvenes lufi mellett állok, szóval alapvetően az én hibám. Mindenesetre szóltam Charlienak, hogy tűntesse el mellőlem azt a hülye lufit fotoshoppal, mert ki szeretném cserélni a képet. Persze azért sem csinálja, szerintem direkt szórakozik rajtam. 

Ma egészen jól haladtam a munkával, titkon arról álmodtam, hogy délután majd megnézek egy filmet.

Aztán rájöttem, hogy anyukám névnapja van, szóval update minden, örülök, hogy a futópadra rá tudtam állni öt óra után. Nem is esett most jól a futás, inkább vánszorogtam, úgy három kili után fontolgattam, hogy mára ennyi elég volt. Végül csak letoltam az ötöt, meg még Mórt is levittem egy körre, szóval fáradt vagyok, de mindenhogy, agyilag és fizikálisan is. 

Beszéltem Belamival a hétvégéről, lassan körvonalazódik a vasárnapi program.

Erről majd utólag. 

Holnap utazós nap.

Olyan nagyon fáradt vagyok. Ehh!

Blogvember, november 24.

No, végül az ünnepelttel teljesen véletlenül összeöltöztünk, ugyanis ő is rövidnadrágot választott.

Legközelebb testhez jobban tapadó felsőt választok majd hozzá, de egynek jó volt ez is.

A buli nagyon jól sikerült, hajnali kettőkor keveredtünk haza, rengeteget táncoltunk.

Ma sok értelmeset nem csináltam, cserébe holnap lógni fog a nyelvem a sok munkától, jó lett volna kicsit előkészülni, de már mindegy.

Blogvember, november 23.

Ma ilyen megúszós bejegyzés lesz, mert nagyon kevés időm van.

Reggel óta pörgök, úgy terveztem, hogy letudom a főzést holnapra is, meg porszívóztam, meg mostam. Vasárnap pihenni szeretnék majd valóban.

Még elszaladok egy kisebb ajándékért az ünnepeltnek, aztán lassan lehet készülődni.

Az én tempómban az nem kevés idő. 

Blogvember, november 22.

A mai nap pár képben.

Mór örült az első kis béna hónak, az orrával túrta, aztán prüszkölve szökdécselt. 

Volt csajos délután kávéval, nagyon jól sikerült.

Eleve a tácolós gúnyámban mentem kávézni, úgyhogy csak az utolsó percben léptem át a szomszédba edzeni. Nagyon jó volt megint.

 

Ma vettem a Lidl-be ezt a tízes égősort, lassan hangolódok a karácsonyra, bár még nem vettem elő a többi dekorációt, ami nem annyira sok amúgy.

Este tízkor jutottam el végre oda, hogy felpróbáljam a rövidnadrág, harisnya, csizma kombót. Nem lennék az év legjobb lábai verseny győztese, de Charlie szerint nyugodtan vegyem fel, ha akarom.

Ebből a szögből nem lehet normális képet csinálni a lábamról, de majd holnap megkérem Charliet, hogy lőjön pár képet rólam a buliban. 

Blogvember, november 21.

Ma itthonról dolgoztam, de annyit, hogy dél lett, mire egyáltalán belefogtam a hajfestésbe.

Utána is folytattam, jól bebugyolált fejjel. Úgy elment az idő, hogy jóval tovább maradt fent a henna, de semmi gond, nagyon szép színű lett a hajam a végén. 

Azon tűnődtem, hogy vajon egyszer engem is elér a vágy, hogy ne fessek többé, és vállaljam az ősz hajamat? Nem tudom, most nem érzem ezt valószínűnek, mert nekem nem állnak jól a hideg, tompa színek. Elleneben ez a meleg vörös, ez nagyon az én színem.

Kismacsó meg beteg lett.

Tegnap még lenyomta a második élő adást, de ott már láttam lázrózsákat az arcán, utána hazament, és átaludta a napot. Az előbb beszéltem vele, még ma is feküdt, és nincs jól, azt mondja megfázott. Szerintem meg a stressz miatt szabira ment az immunrendszere, és be is kapott valami "fincsi" vírust. Remélem holnapra jobban lesz.

Holnaptól kicsit besűrűsödnek az események.

Kora délutántól összejövünk a csajokkal egy jó kis kávézásra (meg csacsogásra), onnan tervezek indulni a táncra, úgyhogy viszem a cuccomat hozzá.

Szombaton este szülinapra megyünk Charlieval, de még mindig nem érkeztem odáig, hogy felpróbáljam az outfitet, és változtassak a terven, ha kell. Holnap annak is meg kell lennie. 

Blogvember, november 20.

Ma annyi sz.r ömlött a nyakamba a munka terén, hogy azt inkább hagyjuk is.

Viszont reggel megint Kismacsóval indult a nap a tévében, úgyhogy az valamennyire elvette az élét az utána következő értekezletnek és egyéb munkának nevezett sz.rtengernek.

Aztán a hajfestést áttettem holnapra, inkább futottam egy ötöst egy hülye film kíséretében.

Vacsorára meg azt találtam ki, hogy édesburgonyát sütöttem az air fryerban, a tetejére sajtot szórtam az utolsó öt percben, és savanyúval ettem. Olyan jólesett, csak már megint ennék. Valamit, hogy rágjak. Úgy látszik ez örökké a keresztem marad, hogy esténként egyfolytában ennék, pedig nem éhes vagyok, csak rossz szokás. Próbálok erőt venni magamon, mert így lehet szépen lassan visszaszedni a kilókat. 

Blogvember, november 18.

Reggel jól felpörgettük a rutint, hogy hétkor a tévé elé kerüljünk.

Végül negyed nyolckor volt Kismacsóval a riport, nagyon ügyes volt, csak a testtartásán látszott (nekem), hogy feszült kicsit. Majd megszokja, mert szerdán meg egy másik adón lesz hasonló témában ugyancsak élő adás, csak most nyolc körül. Azt is megvárjuk, de kilenctől értekezletünk lesz, úgyhogy aztán rohanunk is a székházba. 

Ma utazós napom volt.

Meg futós is, úgyhogy hulla fáradt vagyok, nem hiszem, hogy sokáig fent tudok még lenni. 

Holnap itthon szeretnék mindenféle adminisztrációkat csinálni, el vagyok maradva nagyon.

Talán ide is több idő jut. Remélem. 

Blogvember, november 17.

Igazi kedvemrevaló szöszögős nap volt ez a mai.

Charlie a mérnöki munkáját csinálta, én selejteztem, takarítottam, de olyan barátságos tempóban. 

Belamiék esküvői kiállításon voltak, és megnyerték tombolán a harmadik díjat.

Ez ruhakölcsönzéshez kedvezmény. Ötleteket is gyűjtöttek. Már van olyan, hogy selfie boxot lehet bérelni. Hmm...

Kismacsó benne lesz a tévében.

Holnap reggel. Hmm...

Zajlik az élet, no!

Blogvember, november 16.

Ez a nap olyan volt, hogy sok érdekes nem történt.

Reggeli után bevásárlás magunknak, meg Charlie anyukájának. Utálok bevásárolni. Mondtam már? 

Elmentünk a Dechatlonba is cipőt venni Charlienak, vagyis inkább bakancsot. Ha már ott voltunk, vettem magamnak hosszabb szárú zoknikat, télen jobbnak érzem. Meg egy sima fekete leggingset, szeretem, ha van itthon belőle elég, a legkényelmesebb szabadidős viselet. Nekem. 

Ebédet együtt csináltunk Charlieval. 

Egészen pontosan egy darabig úgy csináltam, mintha a kelkáposzta főzeléket én csinálnám, aztán leültem egy kávéval a konyhaasztalhoz, és csicseregtem Charlienak, de már lópikulát sem csináltam, hagytam őt kibontakozni. Magának sütött csirke alsócombot, én most nem eszem meg a húst megint. 

Aztán csak úgy eltelt a délután, semmi értelmeset nem csináltam.

Belamival beszéltem, ők ma disznótorban voltak Ági családjával, arról mesélt. Nekem a disznótor egy horror, világ életemben utáltam, csak még jobban lehozott a húsról, ha csak a közelébe kerültem. És bizony kerültem, mert az anyai részről a nagyszüleim falusi emberek voltak sok állattal, szóval családi program volt a tor. Azt kell mondjam, hogy a leghosszabb könyveket olvastam el ilyen alkalmakkor (például egy disznótoros hétvége alatt olvastam ki Jókaitől Az arany embert) valamelyik távolabbi szoba mélyén, és enni se nagyon jöttem elő, mert a szagtól nem bírtam. Azért elég fárasztó gyerek voltam a sok nyűgömmel, amit elég jól kezelt mindenki, nekem soha nem erőltettek semmit, elfogadták a bogaraimat.

Szegény nagymamám! Egyszer akart befogni valami baromfipucolásba, hogy szedjem ki a tokot, vagy mit, de halálra váltan közöltem, hogy semmi esetre nem fogok hozzáérni az elpusztult állathoz. Először azt hitte, hogy viccelek, de ilyennel én soha nem vicceltem.

Amúgy imádtam náluk lenni, pont azért, mert jó volt ebben a falusi közegben úgy, hogy semmit nem erőltettek. Valami olyan étel mindig volt, amit végül megettem (valami fenomenálisan főzött a nagymamám), és ha valamiből maradt, mindig ott sertepertélt körülöttünk a velem egyidős németjuhász kutyánk Betti, az szívesen besegített. Amúgy ő volt a testőrünk, mindenhová kísért bennünket az öcsémmel, emlékeim szerint az utcán is jött velünk, senkire rá sem nézett addig, amíg a közelünkbe nem jött. Akkor sem csinált semmit, csak nézett, de úgy, hogy biztonságban voltunk teljesen. 

Annyira imádtam azt a kutyát, majd még mesélek róla, olyan szép szürke rajzolatút azóta sem láttam, tényleg olyan volt, mint egy farkas. Tizennégy évesek voltunk, mikor ő meghalt. 

Na, jól elkanyarodtam.

Szóval Belami szerint jó volt a disznótor, de vacsorára tejberizst kért Ágitól, annyira eltelt a szagokkal, meg a hús látványával. Ő eléggé hasonló típus, mint én, néha eszik húst, de jobban preferálja egy ideje a húsmentes ételeket. Na, Kismacsó nem ilyen.

Charlie névnapját szervezgettük, meg a decemberi hagyományainkat, hogy melyiket (Mikulás, mézeskalács sütés), mikor tudnánk összehozni. Azért nagyon örülök, hogy van igény ezekre az eseményekre továbbra is.

Blogvember, november 15.

Megint péntek lett, és jött a hét egyik fénypontja, a tánc.

Pedig majdnem lebeszéltem magam róla. Hogy minek bohóckodok majdnem ötven évesen? Inkább üljek le egy film elé, és tömjem a fejemet chipssel vagy pattogatott kukoricával! Aztán csak összekaptam magam, és mentem. 

Annyira jó volt!

Csomó új dolog is volt, szerintem nagyon profi az oktató. Hozott hat érzelmet fa spatulára írva, és másik haton a mozgás dinamikájával voltak leírva érzelmek, és össze kellett párosítanunk. Utána válsztottunk, és improvizálva eltáncoltuk ezeket az érzelmeket. Én eleinte be voltam feszülve, mert kevésnek éreztem magam ehhez, de aztán láttam, hogy mindenki átadja magát a zenének, és nem foglalkozik mással, úgyhogy kezdtem befelé figyelni, meg kreatív lenni semmi tánctudással. 

Az életörömnél az oktató fényeket kapcsolt fel, amivel a szertelenséget, a kirobbanó energiát akarta előcsalogatni, úgyhogy tisztára disco feeling lett, nagyon bírtam. 

Most is jó alaposan nyújtottunk, és örömmel nyugtáztam, hogy még mindig jóval az átlag feletti a hajlékonyságom. 

Mikor elindultam hazafelé, olyan ruganyosnak éreztem a lépteimet, mintha felhőkön szökdelnék, valahogy minden izmomat hosszabbank éreztem, és mindegyik önálló életre kelt. 

Na, majd holnap biztosan lesz ennek böjtje, de kit érdekel? 

Alig várom a következő alkalmat. 

Blogvember, november 14.

Reggel jó korán keltem, mert úgy volt, hogy busszal megyek egy gyámhivatali tárgyalásra, jó messze.

Gondoltam, majd olvasok, meg zenét hallgatok, egyfajta relaxáció lesz az út.

Aztán Charlie kitalálta, hogy neki is van arra két gyereke, menjünk együtt autóval, meg vigyük Mórt is. Így aztán felkerekedtünk, elindultunk reggel nyolckor, és hazaértünk fél öt körül. Nem állítanám, hogy ez csak egy cuki kis kirándulás volt, mert tényleg dolgoztunk, meg utaztunk végig, csak felváltva. 

Charlie két gondozási helyétől meg kisűlt az agyam, főleg az egyik lakásotthon volt nagyon gáz, de inkább nem kezdek most bele, hogy ilyen körülmények közül már emelnek ki gyereket.

Mór úgy viselkedett, mintha terápiás kutya lenne, mindenkivel, de tényleg mindenkivel kedves volt, bújt, simogathatta bárki, még olyan gyerek is összehaverkodott vele, aki amúgy retteg a kutyáktól. Inkább én voltam rosszul attól, hogy mindenki összetapogatta, mert hétfőn fürdettem meg, de hát akkor meg minek viszem emberek közé? De annyira ultra cuki, hogy kevés kivételtől eltekintve, mindenki hozzá akar érni, ezt meg meg kell értenem.

Amire nem vagyok büszke kicsit sem.

Így nem vittem az összekészített elemózsiámat, mert majd együtt eszünk, és hát ennek az eredménye az lett, hogy össze-vissza ettünk mindent. Volt M&M's csokigolyó, mcdonaldsos kaja, pogácsa, áhh, sorolni sem akarom tovább.  

Majd holnap visszazökkenek a rendes kerékvágásba, meg táncolni is megyek majd. 

Blogvember, november 13.

Ma utazós napom volt, és holnap is az lesz.

Ma intézményi autóval és kollégával mentünk, szóval rendkívül sok információt cseréltünk. Később a helyettesemmel vibereztünk, tőle tudom, hogy megint felmondott valaki, előtte ketten, és még várható egy felmondás. Azért, ha így haladunk, lassan mindenki leugrik a süllyedő hajóról.

Aztán egy ideje rajtam van ez a "hiábavalóság" érzés, hogy kb. annak számít a munkám, mintha kiskanállal meregetném a vizet a süllyedő Titanicból.

Pedig pont a napokban szögeztem le magamban, hogy én bizony megvárom, hogy mi történik ezen a területen, mert nincs már lejjebb. Én kis naív! Áhh!

J.J. az előbb verte ki a hisztit Charlienak a telefonban, hogy jobb lenne visszakerülni a javítóba, mert mindenki csak szívatja, és egyre csak gyűlik benne a feszkó, nem tud már jót állni magáért. Nem hallottam a beszélgetés elejét, hogy ugyan Charlie elmondta e neki, hogy ketten telefonálgattunk az ügyében, de nem lehet megoldani az iskola vs. munka problémát, bármennyire is szeretnénk. Beszéltünk a sulijával előrehozott vizsga ügyben (nem lehet), az OH-lal, ott is lyukra futottunk, egyik variáció sem működik sajnos, így nincs más választása, mint megcsinálni ezt az iskolai évet, és utána tud dolgozni. Persze már van igazolatlan hiányzása, mert hetekre eltűnik, de az nem lényeg, csak az, hogy a felnőttek szívatják. Charlie próbálta elmondani neki, hogy problémák mindig lesznek, nem biztos, hogy úgy kell(ene) megoldani, hogy ütünk, vágunk, elmegyünk, stb... Nem hiszem, hogy átment az üzenet, tisztára Titanic ez is. 

Mai jó, hogy megint nagyon finom tököt sikerült vennie Charlienak. 

 Most pedig előveszem a futópadot, és kifutom magamból a feszültséget.

Blogvember, november 12.

Ma szociális munka napja alkalmából nem kellett dolgozni.

Én így is tettem, csináltam mindenfélét, de a munkámat kerültem.

Most megint rajtam van egy ilyen újítási láz, hogy ne kelljen húst ennem.

Valahogy megint sikerült megundorodnom tőle, úgyhogy kerülöm.

Ma csináltam egy banán browniet, ami leginkább egy banános rántotta Charlie szerint. Én pont nem éreztem a tojást, a 70%-os csokit annál inkább. 

Aztán Pitykegombánál többször is megütötte a szememet a paradicsomos babkrém, mint olyan, úgyhogy ezt a receptet követve csináltam egyet magunknak. Nekem nagyon ízlik. 

Nem tudom meddig tart a lendületem, mert nem vagyok egy nagy konyhatündér, de szeretek olyat enni, ami jólesik, szóval próbálkozok. 

Ma ilyeneket ettem:

Reggel tükörtojás csak fehérjéből (2db), meg egy szelet prokorn kenyér, savanyú uborka, meg persze a teám és kávém.

Tízoraira egy proteines túródesszert, meg kávé.

Ebédre lecsót ettem.

Uzsonnára banán browniet.

Vacsorára paradicsomos babkrémet prokorn kenyérrel, zöldségekkel, meg a teám. 

És vizet szoktam inni az étkezések között, amennyi jólesik, és én szeretek inni szerencsére.